EGB Könyv‎ > ‎

XXVII/2

Huszonhetedik Fejezet

Második Rész

Ramakaz

- Kilépési vektor… háromszázhat… huszonhét... visszaszámlálás...

Tierce főkormányzó visszafogott izgalommal, tenyerét Thrawnra emlékeztető mozdulattal összeillesztve figyelte, ahogyan a hipertér kékje vonalakká, majd csillagokká és feketeséggé alakult, és zászlóshajója előtt feltűnt a Ramakaz hatalmas bázisa, melyet körös-körül különböző fémes és nemfémes roncsok, aszteroidák és szimpla szemétnek tűnő dolgok vettek körül. Hiába, nem mindenhol őrizték meg annyi évtizeden át hibátlan állapotban a Birodalom dicső bázisait, mondjuk úgy, mint a Polneye felszíne alatt - futott át az agyán a gondolat. 

- A nagai vezérhajó hív minket - jelentette egy tetovált iktotchi a komtermináltól. 

- Kapcsolja, és közben szkenneljék a területet a többi flotta után. Pontosan tudni akarom, mi a helyzetünk, és mi az övéké. Pajzsot és fegyvereket készenlétbe - sorolta a rutin parancsokat a Főkormányzó ösztönösen, ahelyett, hogy zabrak kapitányára bízta volna ezt a feladatot. Odakint a híd plexijén túl alakzatba rendeződtek az ESB vezérhajója körül a formáció nagyját alkotó nagai cirkálók - különös, a régi idők vízfelszíni hadviselésére emlékeztető, elnyújtott törzsű egységek, melyek felső részén lövegtornyok és egyéb felépítmények sorakoztak. Távolabb Yokosuka saját csatahajója haladt a Sith egységek élén

- Elég nagy rendetlenség uralkodik a maguk titkos bázisán, Főkormányzó... nem ilyennek ismertem meg a chisseket - próbálta meg viccel oldani a hangulatot a nagai admirális. 

- Egyelőre még nem a MI titkos bázisunk, admirális - biccentett Grodin. - De azon vagyok, hogy az legyen - oldalra pillantva látta, hogy a székének karfájába épített képernyőn megjelennek a távérzékelők első adatai. 

- Jelentős mennyiségű roncsot és üres hajót érzékelünk a bázis körül, amelyet úgy tűnik, egy aknamező is véd minden irányból. A Kéz és kísérőik flottája már itt van, a bázis átellenes oldalán. A Szövetségé pedig még nincs itt... de a Kéz hajói így is számbeli fölényben vannak hozzánk képest.

Yokosuka a saját érzékelőit figyelve hasonló konklúzióra juthatott, de kihúzta magát. 

- Egy nagai flottatiszt nem futamodik meg egy kis túlerő elől!

Grodin nem volt benne biztos, hogy ezzel O-Yama, a másik, a titkosszolgálatot képviselő nagai tiszt is egyetértett volna. A taktikai képernyőt elnézve olyan érzése támadt, mintha a Kéz és az ESB-Nagi „szövetség” flottája egy háromszög két átellenes pontján álltak volna, amelynek harmadik csúcsán egyelőre nem volt semmi. Logikusnak tűnt, hogy oda érkeznek majd a késésben lévő szövetségi hajók. A háromszög közepén pedig maga a bázis helyezkedett el. 

- Uram, a bázis hív minket - jelentette ismét a komtiszt, de Grodin leintette. Most nem volt ideje arra, hogy az őrült klóntechnikus hologramjával udvariaskodjon. 

- Azt javaslom, lassan közelítsük meg a Kéz flottáját, admirális - folytatta a Főkormányzó, visszaemlékezve a Lecersennel folytatott beszélgetésére. - Úgy tűnik, ők a bázisra koncentrálnak. 

- Az adataink szerint egy erőpajzs védi a bázist, és számos akna is van a környéken - vonta össze a szemöldökét Yokosuka. - Életjeleket is érzékelünk a bázis egyik külső hangárjában. - Humán, rovar... és chiss életjeleket. 

Grodin megengedett magának egy apró mosolyt. Logikusnak tűnt, hogy chissek is vannak a Kéz legénységében, persze. 

- Látja, mondtam én, hogy vannak itt chissek... úgy tűnik, Fel tábornok és barátai átszálltak a bázisra... 

- Hát ez meglehetősen logikusan hangzik, figyelembe véve azt a sok üres hajót a dokkokban - értett egyet Yokosuka - Utánuk megyünk? 

- Természetesen - értett egyet Grodin. - Az Ön kommandósai és az én asszaszinjaim. De javaslom, egyelőre mi őrizzük a zászlót a hajókon. 

- Rendben - biccentett Yokosuka. - Kiadom a parancsokat. És ne felejtse el a megállapodást! A hajók fele! 

- Hogyne, természetesen. Tierce kilép - A Főkormányzó erős késztetést érzett rá, hogy személyesen vezesse a rohamcsapatokat a bázisra. Jogosnak tűnt a feltételezés, hogy a jedikkel és a killikekkel megerősítve a Kéz rohamosztagai előnyben lehetnek közelharcban… de muszáj volt a zászlóshajón maradnia, amíg bármi esély is volt arra, hogy Lecersen nem hazudott neki összevissza, és minden a terv szerint halad majd. 

Nem sokkal később Sith vadászgépek, nagai Zerok, és különböző rohamcsónakok indultak a bázis felé. A kísérő hajók össztüze folyosókat vágott az aknamezőn, amelyen keresztül az első osztag épen átjutott, és megcélozta a Sith flotta felől eső legközelebbi hatalmas dokkolókart. 

- És a versenyfutás elkezdődik - motyogta maga elé a Főkormányzó, miközben a csatahajók és cirkálók fordulóba kezdtek, hogy megkerüljék a bázist, és megközelítsék a Kéz flottáját. A bázis hatalmas méreteinek hála ez hosszabb útnak tűnt, mint azt Grodin elsőre gondolta. Mielőtt bármi eldől az űrben, addigra a bázison már régen harcban fognak állni az alakulatai...

- Ha legközelebb hív minket az állomás, irányítsák át hozzám az üzenetet - utasította a komtisztet. Úgy érezte, a bázis központjában ülő őrült technikusnak még fontos szerep jut a végjátékban, de abban is biztos volt, hogy a bázis és a hozzá tartozó hajópark sorsa valójában itt kint, az űrben fog eldőlni. Nem utolsósorban azon, hogy Lecersen állja-e a szavát…

...

- Figyelem, hipertérből kilépésre felkészülni!

- Fegyverzeti rendszer aktiválva! Védőpajzsok aktiválva! Vadászegységek indulásra készen!

- Kilépési vektor azonosítva... kitörésre felkészülni.. visszaszámlálás… - A Persecutor hídján Kresh elégedetten szemlélte, ahogyan összeszokott legénysége tökéletes hadigépezetként hajtja végre a szokásos eljárásokat. A csillagromboló felturbózott hajtóműveinek és kristály-fázisváltó ágyúinak köszönhetően a Bendő Flotta egyik legpotensebb egysége volt, ezért választották a Bloodfin sérülése után zászlóshajónak. Megnövelt kapacitású hiperhajtóműveinek hála a többi egységet megelőzve ért a Ramakazhoz… mindezt annak a hátrányával, hogy így a Szövetség és a Ssi-ruuk vegyes flottája nem egyszerre, hanem némi eltolódással érkezik majd a bolygóhoz. Kresh remélte, hogy technikusainak előzetes számításai a kilépési ponttal kapcsolatban helytállóak lesznek, és valóban nem szaladnak bele egyikbe sem a két másik flotta közül… különös tekintettel arra, amire amúgy is készültek.

A csillagok alkotta vonalak pontokká álltak össze, és a híd plexijén túl feltűnt a hatalmas állomás, melynek sokszögletű törzsét minden oldalról törmelék, aszteroidák… és a másik két flotta helyzetét jelző apró sárgás fények vették körül.

Lecersen elégedett sóhajából és Maloc parancsnok felmordulásából Kresh megállapította, hogy az előzetes kalkulációknak megfelelően valóban eléggé távol vannak mind magától a bázistól, mind a másik két flottától… összecsapás ilyen távolságból egyelőre szóba sem jöhetett, bár a Bendő Flotta néhány hajója rendelkezett olyan nagy hatótávolságú turbolézerekkel, amelyeket először Jacen Solo csillagrombolóján, az Anakin Solo-n próbáltak ki a Szövetség technikusa, és amelyekkel elméletben el lehetett volna érni a célokat - Kreshnek azonban ilyesmi esze ágában sem volt, már csak azért sem, mert egyelőre ezek a hajók nem voltak itt.

- Szkenneljék a térséget - adta ki a parancsot Kresh.

- A bázis körül törmeléket, szerves és fémes roncsokat, és aknákat érzékelünk - részletes jelentés helyett a radaros állomás tisztje egy gombnyomással továbbította a Kresh székének karfájába épített miniterminálba az adatokat. A kommodore egy lehajtható plexilapot húzott a bal szeme elé a szék fejtámlájából, és leolvasta róla a részletes taktikai adatokat.

- Úgy tűnik, nem ez lesz az első ütközet itt... a Yuuzhan Vong minden bizonnyal próbálkozott a bázis elfoglalásával, de kudarcot vallottak. Még ha alaposan helyben is hagytak jó néhányat az üres hajók közül.

Lecersen tekintete a bázis körüli dokkokban lévő csillagrombolók körül rajzó apró pontokra tévedt.

- Azok ott… a másik két flotta egységei?

- Sajnos attól tartok igen, moff úr - biccentett Kresh. - Megelőztek minket, bár még ők is túlságosan távol vannak egymástól ahhoz, hogy összecsapjanak… így hát jobb híján megpróbálják addig is bedobni a kommandósaikat a bázisra, gondolom.

- Ez kellemetlen - húzta el a száját Lecersen. - Még ha végre is hajtjuk a tervünket, Jagged Fel jedikkel megerősítve tud átszállni a bázisra, Tierce-nek pedig bizonyára szintén vannak erőérzékeny harcosai… bármilyen jók is a maga emberei, kommodore, hátrányban lesznek mindkét ellenkező rohamcsapattal szemben.

- Egy pillanat - emelte fel az ujját Kresh, amikor a közelségi érzékelő jelzésére a hídon többen is bal oldalra fordultak. A Persecutor mellett közvetlenül ott lebegett a Ssi-ruuk méretes, oldalára fordított kupolára emlékeztető zászlóshajója.

- Persecutor hívja a S’weck’pte-t - nyitott egy csatornát azonnal Kresh.  Admirális, örülök, hogy ilyen gyorsan ideértek, de meg kell várnunk, amíg az erőink felfejlődnek.

- Addig is, beavathatnának, hogy milyen hadműveletet terveznek… - sziszegte fogait kivillantva a hüllő. - Asssz ellenség egyelőre úgy tűnik, túlerőben van…

- Admirális, amit megígértünk, be is tartjuk - hunyorított Lecersen Kresh széke mögül, átvéve a szót. - Minden élőlény, aki nem hozzánk tartozik, az Impérium tulajdona. De ehhez kicsit koordinálnunk kell az erőfeszítéseinket, és szükségünk van a maguk segítségére is.

Kresh elértette a moff tervét, és elismerően bólintott.

- Addig is, amíg minden egységünk megérkezik, tartanunk kell a pozíciót - folytatta Kresh. - De amint látja, ellenségeink már megkezdték a rendszer középpontjában lévő bázis felderítését… biztosan számos behatoló gyalogost küldtek oda.

Lirriwing elégedett sziszegést hallatott.

- Ésssz a flottáik?

- Arra kérem, vonják hátra a hajóikat, amint megérkeznek - folytatta Kresh - A Ssi-ru hajókra az űrcsata második szakaszában lesz szükség, viszont ami a bázist illeti… ugye vannak harcosaik?

- Magától értetődik… - sziszegte a Ssi-ru.

- Akkor elmondom, mi lesz a tervünk… - halkította le a hangját Kresh, miközben egyre újabb és újabb rombolók és Ssi-ru hajók tűntek fel a két vezérhajó mögött.

A rövid értekezlet után Kresh elégedetten figyelte, ahogyan saját hajóját és a Ssi-ru vezérhajót vadászok és transzportok hagyják el. Az apró, piramis alakú Ssi-ru droidvadászok álltak az alakzat élére, hogy szükség esetén akár nekirepüléssel, de utat vágjanak az aknamező feléjük eső részén. A kommodore elégedetten megvakarta az állát, majd Lecersenhez fordult.

- Azt hiszem, itt az ideje, hogy mindketten ismét megejtsük a magunk kis privát beszélgetését barátainkkal, nemde, moff uram?

- A legnagyobb örömmel, kommodore - hajtotta meg magát Lecersen, és elindult az egyik eligazító felé, hogy ismét kapcsolatba lépjen Tierce Főkormányzó hajójával, míg Kresh újra beütötte a Chimera hívókódját…


Nagi

A Mirelis magányosan lebegett a Nagi körüli pályáján. A zászlóshajó a vezéri flotta többi részét maga mögött hagyva közelítette meg a bolygót, hogy mihamarább fedélzetére fogadhassa a Vezér űrkompját. 

A hatalmas hangár patyolattisztán fénylett a csillagromboló parancsnoki hídjának alsó szintjén. A Kodir-sikló leereszkedett a padlóra, vezérsíkjai egy fokkal oldalra mozdultak, miközben a használhatatlanná vált gőzáradat fáradt sóhajtásként távozott a levegőbe. A rámpa leereszkedett, s az előtte vigyázzban álló katonák kivártak, míg a zöld egyenruhás testőrök lemasíroznak. Aztán érkezett Brodrig, akit Pritcher kapitány várt.

- Indulhatunk, uram? - kérdezte nyomban, amint a szürke eminenciás lelépett a fedélzetre. Arcán most sem látszódtak érzelmek, s a főtiszt szentül meg volt győződve róla, hogy sosem fogja látni őket. Voltak bizonyos sejtései, hogy miért, de ezeket inkább megtartotta magának. 

- Mehetünk, kapitány - bólintott Brodrig, miközben elindult a híd felé. - Addig is szedje össze nekem Lord Dorvint. Beszélnem kell a szenátorokkal.

- Úgy lesz, uram - felelte Pritcher, és a férfi nyomába szegődött.

...

Phennir végre elemében érezte magát - a válla fölött hátrapillantva megbizonyosodott afelől, hogy Nagumo továbbra is természetes világosszürke arcszínnel viseli a heves manővereket, amelyekkel a Zero mozgékonyságát tesztelte, majd újabb dugóhúzóba vitte a gépet. 

A folyamatos forgó horizont alatt jól kivehetőek voltak a nem túl távoli tof negyed házai - pontosabban a helyükön maradt kráterek és füstölgő romok. A felkelés láthatóan nem korlátozódott a palotára és környékére, hanem egész városnegyedek vettek részt benne - és a nagaiok megtorlásként ugyanígy egész városnegyedeket bombáztak porig talán pontosan ugyanilyen gépekkel, mint amilyennel most Phennir fordulózott odafent. 

- Öröm műrepülni ezzel a madárral - jegyezte meg elismerően Phennir, de gondolatai közben az odalent látott pusztítás körül jártak. Szemernyi kétsége sem volt afelől, hogy a lázadók megérdemelték sorsukat - mégis egyszerre meglepőnek és ismerősnek találta a disszonanciát a nagaiok dagályos diplomatikussága és a könnyedség között, amellyel ilyen közel a legfontosabb központjukhoz követtek el ilyen brutalitásokat. 

- És ez még egyike a... régebbi gyártású típusainknak - jegyezte meg Nagumo nem titkolt büszkeséggel a hangjában. 

- Tudja, nagyon érdekelne... - tette hozzá két manőver között társalgó hangnemben Phennir -, hogy az Uralkodójuk pontosan mit is gondol a Sithekkel való kapcsolatokról. Ha emlékezetem nem csal, nem rég ők is látogatást tettek itt... nekünk pedig igencsak negatív tapasztalataink voltak velük. Érdekelne, hogy Önök... milyennek találták őket.

Nagumo rövid ideig csendben vizsgálta a műszereket, mintha nem is hallaná a kérdést, és Phennir már kezdte azt hinni, hogy soha nem akar válaszolni. Talán illetlenség volt ilyesmit kérdezni? - tette fel magában, de ahogy szeme sarkából hátrapillantott, azt látta, hogy a másik inkább gondolkozik a megfelelő válaszon.

- A kérdésem természetesen informális - tette hozzá, majd enyhén hátrafordította a fejét. - Mint két pilóta között.

- Értem - húzódott halovány mosoly Nagumo arcára, akinek láthatóan tetszett, hogy a másik mentesíti a hivatalos válaszadás kötelezettsége alól. - A véleményem az, hogy Őfelsége nem túl bizakodó a Sithekkel szemben. Egy egész hadsereg és flotta állt teljes készenlétben ittlétük alatt és két orgyilkost is elfogtak, amikor a Sithek eltűntek. Viszont... - itt kicsit habozni látszott, és Phennir sejtette, hogy valami fontos dolog állhat a háttérben. Nem akarta rögtön megmutatni, hogy pontosan ez a viszont rész érdekli, ezért újabb manőverbe kezdett, hogy időt adjon az altengernagynak gondolkodni. Éles fordulókba vitte a gépet, és el kellett ismernie, hogy mozgékony kis masináról van szó, ami bizony a legtöbb konföderációs konstrukciót komoly gondba hozhatná tapasztalt pilóták alatt.

- Őfelsége úgy tűnt, számít valamiben Wenthar császár segítségére. Nem tudni mit lát egy ilyen szövetségben, ahol minket talán nem is kezelnek egyenlő félként - bukott ki Nagumo saját véleménye, és Phennir határozottan nyugodtabban érezte magát, hogy a szimpatikus altengernagy nem a Sithek támogatója. Talán kezdhet ezzel valamit.

- Köszönöm - Phennir már megtanulta, hogy itt mindent meg kell köszönni. Talán még szex után is meghajolnak egymás felé hálát rebegve, gondolta. - Elég felemásan ítélik tehát meg őket. Úgy látom maga nem igazán támogatója ennek a szövetségnek.

- Való igaz - bólintott Nagumo komoly arccal. - A Sithekben semmi becsület nincs. Egy igazi harcos becsülettel él és harcol, tiszteli az ellenfelét és az életet. Nem szórakozásból vagy gyilkolási vágyból öl, hanem céllal. A Sithek birodalmát nem a becsület, hanem a félelem tartja össze, és aki hozzájuk láncolja magát, az velük együtt bukik el.

- Érdekes gondolatok - összegezte Phennir a hallottakat látszólagos elismeréssel. - Mi is pontosan ezt látjuk bennük, és minket is így árultak el.

- Elárulták magukat? - döbbent meg Nagumo láthatóan, és Phennir tudta, hogy megtalálta a célhoz vezető utat és már a célegyenesben van.

- Kiszakították legjobb területeinket és államukhoz csatolták. Ma fővárosukként használják - közölte, és eközben közelebb manőverezett a romos városrészekhez, ahol már a romok eltakarítása és a maradék lázadók összegyűjtése folyt párhuzamosan.

- Nem szabad bízni bennük - vonta össze a szemét Nagumo, majd Phennirre pillantott. - Maga főparancsnok úr, azonban igen szimpatikus.

- A bizalom kölcsönös - mosolygott Phennir, majd újabb manőverekbe vitte a gépét. Mikor ismét visszaállt normál utazósebességre, Nagumo megbökte a vállát.

- Eleget láttuk a pusztítást - bökött a fejével lefelé. - Tudok egy szép helyet, a főváros melletti Fu'chi szent hegyet.

- Nos, navigátorom, táplálja be akkor a koordinátákat! - felelte Phennir gondolkodás nélkül, és megdöntötte a gépet, hogy irányba álljon.

...

- Tényleg lenyűgöző - vette le a stilizált jelzésekkel, vagy talán feliratokkal díszített pilótasisakot a fejéről Phennir a leszállóplatformon, majd pilótareflexekről tanúbizonyságot téve gyorsan kezet nyújtott Nagumonak, mielőtt az újra elkezdhetett volna hajlongani. 

- A kilátást pedig majdnem annyira élveztem, mint a repülést - tette hozzá. 

- Részemről a szerencse, főparancsnok - biccentett Nagumo.

- Talán megtaláljuk a módját, hogy a jövőben is… kapcsolatban maradhassunk. Ha már egyet értünk egy s másban - jegyezte meg Phennir. Nagyon produktív ez a kis diplomáciai körút, tette hozzá magában. Hivatalos állami véleményét még nem hallott egyet sem, ellenzékit viszont annál inkább. Tanulságos. 

- Phennir főparancsnok - jelent meg egy újabb csicsás öltözetű alak a szélfújta platformon, erősen szorítva lebernyegét, hogy ne fújja a feje fölé az egészet a szél. Phennir ezért tulajdonképpen hálás volt neki. - Őfelsége várja audienciára. 

- Nagyszerű - biccentett Phennir elégedetten, majd a komjára pillantott. - Jobb későn, mint soha. Már mehetünk is, csak el kell intéznem néhány adminisztratív üzenetváltást a stábommal.


Államközi üzenetek

[Diplomáciai Holonet csatorna közlemény]

Privát üzenet, szigorúan titkosított

Címzett: Turr Phennir államfő

Kedves barátom!

Azt hiszem, én végeztem itt, és mielőbb útnak indulok a Corporate-szektor felé. A Harmadik Birodalomban van egy sürgős elintéznivalóm. Szeretném meghívni a Ziostra, hogy esetleg a házamban beszélhessük meg a további együttműködésünket. A küldöttségét bármikor fogadjuk az elkövetkező napokban. Amennyiben nem felel meg önnek, kérem, haladéktalanul értesítsen.

Őszinte híve,

L. Ammel Brodrig, Vezér, Harmadik Birodalom

...

Privát üzenet, szigorúan titkosított

Címzett: L. Ammel Brodrig, Vezér, Harmadik Birodalom

Kedves barátom!

Amint befejeztem tárgyalásaimat a Nagin, örömmel eleget teszek szíves meghívásának, melyet köszönettel vettem. Remélem, a Yuuzhan Vong inváziós helyzet nem jelent akadályt majd tárgyalásaink sikeres jövőbeli folytatásában. 

Üdvözlettel,

Turr Phennir, Államfő és Főparancsnok, Galaktikus Konföderáció


Coruscant

Daala irodájában ezúttal egyetlen klón testőr, tanácsadó, vagy Dorvanra hasonlító alak sem tartózkodott. Ahogyan az államfő vendégét sem kísérte el senki. A két nő egymással szemben ült az asztal két oldalán, és néhány percig tökéletesen szótlanul méregették egymást. 

Daalának kétsége sem volt afelől, hogy vendége az évtizedes rutinon és hagyományos érzékszervein kívül harmadik ajándékát, az Erőt is beveti arra, hogy minél többet megtudjon a gondolatairól, szándékairól... de sok más jedivel ellentétben Daala egy pillanatig sem gondolta, hogy vendége megpróbálná őt aktívan befolyásolni akaratán keresztül - pontosabban szólva, egy pillanatig sem volt kétsége afelől, hogy ezzel ne vallana teljes kudarcot. 

És ehhez még ysalamirikre sem volt szükség. Daala most, hogy valamelyik jajongó, dagályos, fájdalmas tekintetű, elhízott alderaani politikus helyett Leia Organa Solo ült vele szemben, kezdte egészen jól érezni magát. Visszaemlékezett a régi időkre, amikor még minden sokkal egyszerűbb volt, és sok mindent meg lehetett oldani egy szuper-csillagromboló és egy fénykard összecsapásával, amihez ma hosszú politikai körök kellettek. 

Aztán a Leián lévő klasszikus, barna jedi-öltözéket elnézve Daalának eszébe jutott, hogy mi is volt a végeredménye ezeknek a dicsőséges, múltbeli összecsapásoknak, és hirtelen támadt lelkesedése egy kissé lelohadt. Mindazonáltal, gondolta, egy dicsőséggel elszenvedett vereség is jobb, mint ez a sárban birkózás a bizottságokkal... és a régi időkkel ellentétben Daala ezúttal nem óhajtott veszíteni, akármilyen mérkőzésről is van szó. Túl sok forgott kockán. 

- Meg kell mondjam, hercegnő - használta direkt Leia egyik legrégebbi, még a birodalmi időkre jellemző megszólítását Daala, miközben egy poharat tolt át a nő felé, tele fűszeres (stílusosan) alderaani borral -, hogy a második döntése jobban meglepett, mint az első. Tudja, Cal Omas óta nem láttam a fiatalabb generációban egyetlen alderaanit sem, akinek csak feleannyi vér van a... már elnézést, akinek csak fele annyi spiritusza van, mint Önnek. De az, hogy ezt a társaságot továbbra is a Rend tagjaként óhajtja gatyába rázni, az felettébb... szokatlan. 

- Mindazonáltal egyetlen törvény, vagy rendelkezés sem tiltja, admirális - mosolyodott el diplomatikusan Leia, a saját megnevezésének megfelelő megszólítást használva Daalára, miközben az Erővel finoman megérintette a poharat, mintegy demonstratív jelleggel visszatolva vendéglátója felé. - Köszönöm, de nem iszom. 

Daala igyekezett leküzdeni a szemében felcsillanni készülő ellenszenvet, bár mérget vett volna rá, hogy Leia szimplán csak provokálja. 

- Akár hogy is, az érkezése majdnem akkora bombaként robbant itt Coruscanton, mint a Yuuzhan Vong invázió - folytatta az államelnök. - De be kell látnia, még így is előnyben vagyunk szavazatok számát tekintve magukkal szemben… a maguk alderaani koalíciója egy igen kis szervezet. 

- Admirális, gondolom nem azért hívott meg ide, amit ezúton köszönök - biccentett Leia -, hogy saját gyengeségünkről tartson nekem ismertetőt. Pontosan ismerem a DK és a többi párt erőviszonyait, és azzal is tisztában vagyok, hogy maguknak valójában csak akkor lesz többsége a felmérések szerint, ha együttműködésre lépnek G'Sil szenátorral és a pártjával...

- Ugyanolyan visszataszítónak tartom azt, amit G'Sil és a sleppje csinál, mint Ön, kedves Leia - szívta a fogát Daala. - Ezt nem árt, ha tudja, a régi... ismeretségünk emlékére. 

- Természetesen - biccentett ismét a nő. - Admirális, tisztában vagyok vele, hogy volt idő, amikor ellenségek voltunk, de mindketten elég sok halált és szenvedést láttunk ahhoz, úgy gondolom, hogy ezen intelligens módon túl tudjunk lépni. Talán több közös érdekünk van, mint gondolná. 

- Elképzelhető, hogy ezt én így látom, hercegnő - mosolyodott el most Daala. Úgy érezte, mintha két gundark körözne a témát jelképező csont körül, úgy csűrték-csavarták a szavakat ezen a meleg coruscanti estén, mégsem jutottak egyről a kettőre. Túlságosan lekötötte mindkettejüket az, hogy pontosabban felmérjék az erőviszonyokat... - De a frakcióvezetőink nem hiszem, hogy osztanák ezt a nemes elképzelést. Azt kell mondjam, egy nyilvános együttműködés az Ön pártja és az én pártom között lehetetlen...

- Nem is ezt kérem, admirális asszony - mosolyodott el ismét Leia. - Én pusztán bizonyos alapelveket szeretnék megbeszélni Önnel, amelyekhez a galaxis érdekében fontos lenne, hogy tartsuk magunkat... akármelyikünk is nyeri ezt a választást. 

Daala felnevetett.

- Hát ez igazán érdekes, kedves hercegnő, de nem gondolja, hogy ilyesmire érdemesebb lenne meghívni A'kla szenátor asszonyt is? 

- Az erőviszonyok gyorsabban változhatnak, mint gondolja, admirális - válaszolt Leia, majd a hangja komolyabbá vált. 

- Nézze, Natasi... - Daala felvonta ép szemöldökét, miután Leia a keresztnevét használta, de nem szólt semmit. 

- A választások után azonnali lépésekre van szükség a Sithekkel szemben... - folytatta Leia. - Akármilyen színű is lesz a kormány, a Szövetség nem nézheti tétlenül, amit csinálnak... tudom, hogy ezzel Ön is egyet ért. 

- Csak kérdés, ki teszi majd meg ezeket a szükséges lépéseket, kedves Leia - fonta össze az ujjait Daala. - Erről szól ez az egész választás, nemde? Hogy Önök, jedik, vagy egy független kormányzat áll a dolog élére... 

- Nem vesztegethetjük az időnket azzal, hogy egymáson marakodunk, amikor segíthetünk is egymásnak... - hunyta le a szemét egy pillanatra Leia. - Túl kell lépnünk ezen, értse meg! 

Néhány pillanatig hallgattak, majd Leia felemelte a fejét. 

- Ugye tudja, mi történt a Hapesen? 

- Puccs... váratlan államcsíny, amiben elképzelhető, hogy érintett volt egy ESB flotta - meredt kíváncsian a jedire Daala. 

- Ennél több - rázta a fejét Leia. - A Sithek álltak Tenel Ka elmozdítása és meggyilkolása mögött... személyesen a császáruk. 

- Érdekes - bólintott Daala, miközben igyekezett palástolni meglepetését. Bár valószínűleg a jedi nő úgy is megérezte, hogy ez számára új információ volt. - De a lényegen nem változtat. 

- Ezt hogy érti, admirális?

- Hercegnő, akármi is történt a Hapesen, egy szuverén állam ügyeibe csak nagyon jó okkal fog beleszólni a Szövetség. Arról nem is beszélve, hogy a közvélemény nagyon kíváncsi lesz rá, hogy pontosan mi a különbség aközött, ha egy sötét és nem egy világos oldali erőhasználó vezeti a Hapan csillagködöt... mármint a tényleges különbség, nem a dogmatikai, már elnézést. 

- Volt idő, admirális, amikor nagyon is világos különbség volt ilyen téren. Ön is emlékszik rá. Amikor ezt nem kellett magyarázni - vonta össze a szemöldökét a fáradtság első jeleit mutatva Leia. Rá kellett jönnie, hogy hamvába holt ötlet volt abban reménykedni, hogy bármiről is meggyőzheti Daalát. 

- Jól emlékszem rá, hercegnő - bólintott Daala. - Olyan idő volt, amikor sikknek számított a legitim kormányzattól független fegyveres milíciákat fenntartani, pontosan úgy, ahogyan ma a jedik csinálják...

- Tudja - Daala nagyot húzott az előtte lévő pohárból. - Talán eredetileg bele is mentem volna a játékba, hercegnő. Talán eredetileg felajánlottam volna egy alkut. Mondjuk azt, hogy az én választási győzelmem esetén garantálom magának, hogy minden erővel fellépek a Sithek ellen, beleértve a katonait is... cserébe pedig ön a választási győzelme esetén garantálhatta volna nekem mondjuk azt, hogy leszereli és ismét a Szövetség soraiba rendezi ezt a renitens jedi-magánhadsereget, amit a maga mesterei építgetnek...

Leia tekintete egy pillanatra megnyúlt ennek hallatán, és most Daala volt az, aki az Erő használata nélkül is elégedetten nyugtázhatta, hogy új információval szolgált a nőnek. 

- Viszont ez tulajdonképpen mindegy - fejezte be az admirális. - Hiszen önnek első dolga lenne, hogy megválasztása esetén rárontson a Szövetség teljes erejével az ESB-re, és akkor hirtelenjében az egész Szövetségi Flotta és Felszíni Erő lenne rögvest a jedik magánhadserege... kényelmes, nemde?

- Admirális asszony, kérem, ne vesszünk el egy szemantikai vitában - sóhajtott fel Leia. 

- Nem, Leia, ez sokkal több annál, mint hogy ide-oda csavargatjuk a szó jelentését - emelte fel jobb mutatóujját Daala. - És tudja, mi az oka mindennek? A döntése, hogy ebben a nevetséges barna köpenyben indul a választáson... 

- Személyeskedésre semmi szükség, admirális - állt fel Leia, és kezet nyújtott a nőnek. - Köszönöm a meghívást még egyszer. Azt hiszem, mindent megbeszéltünk...

Daala kurtán biccentett, röviden megrázta a nő kezét, majd néhány pillanatig még a távozó alak után nézett. 

- Egy másik galaxisban talán még barátok is lehettünk volna, Leia Organa Solo... - csóválta a fejét. Bár most a Szövetségben már jóval több női politikus volt, mint a Birodalomban valaha is összesen, Daala mégis kevés ilyen karakán, saját magához hasonlatos anyatigrist ismert, ha úgy tetszik, mint Leia. De azzal, hogy a politikus és a jedi ruháját egyszerre akarta viselni, átlépett egy határt. Daala pedig úgy érezte, hogy a pozitív fejlemények és Dorvan, valamint a Cosraiak hatékony intézkedései ellenére a választási kampány legnehezebb része csak most jön, pont a finisben.


Crioptera

A csúcstechnológiával felvértezett, jelzés nélküli, de amúgy szövetségi sikló gyors ütemben közeledett a bolygóhoz. 

- Két életjelet észlelek a bolygón - jegyezte meg Cybil a pilótafülke érzékelő terminálja mögött helyet foglalva. 

- Távolabb szálljunk le - javasolta a parancsnokká előlépő Zavrik. - Nem akarunk szükségtelen incidenst.

- Mi lesz a vendégünkkel, főnök? - jegyezte meg Nagan.

- Vagy velünk jön, vagy itt marad... attól függ mennyire együttműködő - vigyorodott el a klón.

- Na nem mondod... - bökte oldalba a hármas női tagja. - Kikérdeznéd, mi? 

- Sőt, meg is teszem - pattant fel Zavrik. - Készítsétek elő a leszállást. Akárkik is vannak itt, gyanúsan kevesen vannak. És nem árt tudnunk, hogy miért mászkálnak errefelé úgy, mint mi...

...

Zekk és Sordis néhány percig mozdulatlanul álltak az emelvény közepén, aztán Zekk a Sith Nagyúr felcsillanó pillantását elkapva rájött, hogy valami értékesre bukkantak. Hallott már a régi jedik holokronjairól, Brakiss Árnyakadémiáján azonban sosem találkozott ezek Sötét oldali megfelelőjével. Közelebb hajolva ő maga is megérezte a tárgyból áradó hatalmas erőket, s ekkor rádöbbent, hogy valójában nem azért érez hőséget, mert a mélységben közel kerültek a bolygó magmacsatornáihoz, hanem az ősi szerkezet árasztja magából a rosszindulatú forróságot.

Sordis deaktiválta a holokront, s az őrző képe elenyészett. A Sith a köpenye belső zugaiba rejtette a kincset, majd elindult, hogy megvizsgálja a helyiség többi bejáratát. Zekk kissé türelmetlenül figyelte, amint a férfi bebarangolja a termet. Nem képzelte volna egy Sith Lordtól, hogy ennyire körültekintő, mi több, tudásvágyó legyen. Sordis rendkívüli hatalommal bíró egyén volt, s ő minden bizonnyal sosem fogja megérteni az indítékait.

- Az ereklyéd megszerzése után javasolnám, hogy mihamarább hagyjuk el ezt a helyet - mondta végül, mire Sordis megállapodott előtte. - Viszont nem szeretnék megint átmenni azon az Erő nélküli helyen. Találtál más kiutat?

- Számos út vezet a felszínre - felelte a Sith. - De mindegyik mögött ősi csapdákat észleltem. Szerintem a legjobb út az ismert. 

- Nem rajongok a gondolattól, hogy vissza kell mennünk oda - bökött a háta mögé ez egykori legsötétebb lovag.

- Én pedig gyűlölöm a meglepetéseket - villant Sordis tekintete. - A gyávákat úgyszintén - azzal megindult arrafelé, ahonnan néhány perce bejutottak a csarnokba. A sértődött Zekkre ügyet sem vetve öles léptekkel sietett a bonyolult barlanglabirintus irányába. Nem volt benne tökéletesen biztos, hogy emlékszik a visszaútra, azonban tudta, hogy az Erő hatalmának tökéletes birtokában nem állhat elébe akadály. Persze csak ha nem veszik el tőle ezt a legnagyobb fegyverét...

Hirtelen jeges borzongás futott végig a tarkóján, s egy szempillantás alatt megpördült a tengelye körül. Ugyanebben a tizedmásodpercben a hatalmas helyiség megremegett, s Sordisnak el kellett kapnia a társát, mielőtt az lelépett volna a függőhídról. A következő pillanatban a központi emelvény és a padló megrepedt, ugyanakkor hatalmas kődarabok zuhantak alá a semmiből. A rések kitágultak, s a stabilnak hitt talaj hirtelen ingataggá, majd hiányossá vált, ahogy elkezdett darabokra hullani. A Sith Nagyúr még elkapta a szeme sarkából, amint a híd egyik darabja a mélybe zuhan, azzal hatalmasat taszított Zekken. A fiú az előcsarnokba repült, s a szemközti falnak csapódva egyetlen nyekkenéssel ért földet. A hátára érkező Sordis súlyos nehezékként csattant a testén, s Zekk hirtelen úgy érezte, minden levegő kiszorult a tüdejéből. Ekkor megérezte a megkönnyebbülést, amint a Sith lekászálódott róla, s ő maga is talpra vergődött.

Úgy tűnt, már nincsenek veszélyben, s a holokronterembe vezető járatot kőtörmelékek zárták el előlük. Zekk leporolta magát, s az Erőt hívta segítségül, hogy enyhítse újdonsült zúzódásainak fájdalmait, amiket részben a fallal való közelebbi ismeretsége, részben a hátára esett Sith ütésének köszönhetett. Elkapta Sordis vizslató tekintetét, aki furcsán nézett rá, aztán gyorsan palástolta a gondolatait.

- Talán mégsem volt jó ötlet errefelé jönnünk.

- Már úgysincs egyéb választásunk - mutatott rá a Sith, azzal elindult a barlangjáratokban. Zekk a férfi koszos köpenyére függesztette a tekintetét, s megiramodott a magas lény nyomában. 

- Óvatosnak kell lennünk - figyelmeztette Sordis. - Nem hinném, hogy ez volt az utolsó csapda.

Szavai azonban nem nyertek hitelt, ugyanis több, mint egy standard órányi haladás után még ugyanolyan egyhangú volt minden, mint útjukon befelé. A Sith tisztán érzékelte, merre kell menniük a felszínre, hiszen ha nem más, a Luke-ék irányából felé sugárzó sötétség vezette a lépteit. Teljes hatalmának birtokában képes volt különbséget tenni sötét és sötét között, így meg tudta állapítani, hogy merről érkeztek a jedivel. A Sötét Oldal agresszív kisugárzása teljesen másként hatott, mint a Traya szentélyében érzett ördögi légkör.

- Hajóval jöttél ide? - érdeklődött végül. Zekk nem válaszolt, ezért folytatta. - Jól tudod, Kaard, hogy csak a Sötét Oldalnak köszönhetően élted túl a terem beomlását. Az én hatalmamnak köszönhetően. A jedi képességeid semmit sem érnek.

- Ne próbálkozz a szavak erejével az oldaladra állítani - rázta a fejét Zekk. - Nem fog sikerülni.

- Á, félreértettél. Eszemben sincs - somolygott a Sith, miközben apró nyomást gyakorolt a jedi elméjére. Zekk erős akarattal rendelkezett, erősebbel, mint a galaxis legtöbb Erőhasználója. Ennek ellenére képtelen volt a védekezésre a Sith Sötét Nagyurával szemben, s rövid, de durva küzdelem után szemei kifejezéstelenné, tekintete jámborrá változott. - Nincs most idő olyasmire - mondta Sordis az akarata bábjává tett fiúnak. - Mi a neved, Lord Kaard?

- Darth Kaard vagyok, mester - felelte félszegen Zekk. 

- Milyen hajóval jöttél erre a bolygóra?

- A Hapesen bocsátottak rendelkezésemre egy...

- Hol van?

Zekk engedelmesen beszámolt róla, hogy pontosan hová landolt a hajójával, s Sordis nem faggatta többet. Még egy órán keresztül gyalogoltak szótlanul, amikor váratlan előérzet kerítette hatalmába. Nem tudta meghatározni, hogy mi lehetett az, és az Erő sem mutatott utat - ugyanis teljességgel érezhetetlenné vált. Sordis irigyelte magában Zekket, amiért a férfi öntudatán kívül kevésbé szenved a megvonás hatásaitól, mint ő maga. Ebben a néhány pillanatban életében először érezte úgy, hogy szívesebben lenne áldozat, mint vadász. 

Az Erő által elhagyott folyosón jobbra készült befordulni, amikor éles fájdalom hasított a tarkójába. A következő percekben semmit sem látott a kíntól, aztán hirtelen minden kivilágosodott, és néhány alak körvonalai rajzolódtak ki a sötétben, éppen az orra előtt. Nem lepődött meg, hogy nem érezte meg őket, hiszen nem volt hatalmánál. A váratlanul megjelenő egyedeket nyomban felismerve rájött, hogy saját világának egyenruhás katonái állnak az útjában. Akik, mihelyt meglátták a Sithet, tüzelni kezdtek.

Sordis előrántotta fénykardját, s több évtizedes tapasztalatával sikerült kivédenie a lövések nagy részét, azonban kisvártatva a katonák megunták a játszmát, és elszaladtak az ellenkező irányba. Sordis úgy döntött, nem követi őket, hiszen nem sokáig tartana ki ellenük. De mit keresnek errefelé lorrdi rendőrök?

A mögötte állingáló Zekkre pillantva intett, hogy folytathatják az útjukat. Remélte, hamarosan kikerülnek ebből az érzéketlen pokolból. Úgy emlékezett, a legutóbb rövidebb ideig tartott, de hát lehetséges, hogy elvétette az irányt. Viszont abban is biztos volt, hogy mihelyt újra meghallja az Erőt, képes lesz kijutni ebből az útvesztőből is.

A szemközti fal mellett egy nő lépett elő a semmiből. Normális esetben ez nem akadályozta volna meg Sordist, hogy továbbhaladjon, az asszony arca azonban ismerősnek hatott. Közelebb lépett, s fegyverével fénybe borította a környezetét. S ekkor elejtette a fénykardot, s döbbenten bámult ki a fejéből.

- Anya... - nyögte maga elé, s lábai megrogytak a teste alatt.

- Megmondtam, ilyet nem tehetsz az én házamban - zengte ridegen a szép arcvonásokkal is mogorvának ható nő. - Sosem hozhatod ide őt. Soha többé! Hogy merészelsz visszatérni közénk? Az apád kiutasított a háztól! 

- De én...

- Csak a bajt hozod ránk! - folyatta rendíthetetlenül az asszony. - Amikor felrobbantottad a szomszéd házát puszta dühből, megbocsátottam. Amikor apád életerejét szívtad el öntudatlanul saját erőd növelésére, megbocsátottam. De azt, hogy egy másik idiótát hozol a házamba...

- Jobban szerettem őt az életemnél! - fakadt ki Sordis. - Most már tudom, hol játszódott le ez... Amikor már megjártam Coruscantot. Amikor ő már... halott volt. Amikor már tudtam, hogy...

- Az apád lássa csak meg...

- ...hogy ki az igazi apám.

A nő meghökkenni látszott a kijelentés hallatán. Megigazította szigorú fonatokba rendezett, töredezett haját, aztán csípőre tett kézzel, vádlón nézett a fiára. Sordis életében először a világ legocsmányabb teremtményének érezte magát.

- Hogy mondhatsz ilyet, fiam?! Hogy merészeled?

De Sordis már emlékezett, mit kellett tennie. Ő a galaxis leghatalmasabb lényének volt a fia, testvérével együtt, aki kiképezte őket az Erő útjaira. Emlékezett, s csipetnyi sajnálatot sem érzett, amikor felkattintotta a fénykardját, és egyetlen suhintással lefejezte az anyját. Csupán gyűlöletet érzett iránta, s ott pislákolt még benne annak az érzésnek a keserűen halvány parazsa, amit hajdanán szerelemnek nevezett.

A nő elzuhant a padlóra, de Sordis elméjében egy emlék villant fel. Ott állt vele szemben Ő, szemében csillogás, s a mosolya úgy világított a meztelen, éjféli égbolt alatt, hogy az összes csillag kínhalált halt szégyenében. Megérintette őt, s egybefonódva érezték át egymást, ketten mint egy, mindenki más ellen. Ekkor azonban bevillant az anyja képe, aki tönkretett mindent, s az esemény végül mindkettejük halálával végződött... egyedül Sordis maradt életben.

A világot akarták együtt megváltani, uralni az életet, a halált. De ez nem történt meg. Soha.

Mindössze néhány percig tartott, és Sordis ismét a jelenben érezte magát. Az Erő úgy száguldott át testének elgémberedett tagjain, mint a hegyi medréből alázuhanó folyó. Most vette csak észre, hogy a padlón térdelt. Felállt, s Zekkre pillantott, aki közönyösen bámult vissza rá. Még szerencse, hogy nem látta őt ezen gyenge pillanatában. Sordis megtisztította az elméjét, s már nem kísértették a múlt hangjai és érzései. Már régen megtanult túllépni rajtuk, s megbékélt a történtekkel. 

Gyanította, hogy valamiféle elmecsapda hatása alá került az elmúlt percekben, s mivel nem érezte az erőt, képtelen volt előre megérezni azt - hogy könnyűszerrel védekezhessen ellene. Darth Traya valóban egy fortélyos banya volt, de nem védhette meg a holokronját egy tökéletesen felkészült Sith Nagyúrral szemben, akit nem lehetett a személyes történeteivel felzaklatni. Vajon Zekk túlélte volna a múltjának vízióit? Vagy beleőrült volna a bánataiba? 

Sordis nem sokat töprengett, máris megindult tovább. Készen várta a következő csapdát. Öt perc elteltével fény szűrődését vélte felfedezni az egyik járatból - ami történetesen emelkedős volt -, s arrafelé indult. Sejtése beigazolódott, s néhány kilométer gyaloglás után kijutottak a felszínre. Ekkor visszaemlékezett a Zekktől kapott információkra, s a hapan hajó felé vette az irányt.

Kisvártatva megpillantotta az elegáns hajótestet. Első gondolata az volt, hogy meg kell szabadulnia tőle a feketepiacon, mielőtt beazonosíthatnák. Számos elintéznivalója akadt, s informálódnia kellett a galaxisban lezajlódó események felől. 

Mindössze néhány méter választotta el a yachttól, amikor veszélyérzete hirtelen figyelmeztette őt. Megpördülve, bal fémkarjával védte a fejére érkező csapást, s azon nyomban ellentámadásba ugrott. Zekk valahogy kiszabadult a mentális póráza alól. A jedi nyilvánvalóan már tudatánál volt egy ideje, és bízott a meglepetés erejében. Annyiban viszont tévedett, hogy Sordist még az sem lepte volna meg, ha hirtelen leválik a jobb füle, vagy mondjuk ha azt venné észre, hogy néhány másodperce elhalálozott - és ezt most nem feltétlenül a fűszerek mellékhatásaira kell érteni.

A Sötét Oldal akadálymentesen csordogált az ereiben, s bár Zekk méltó ellenfélnek bizonyult, Sordisnak még mindig nem jött meg a kedve a csatához. Karjával védve a jedi támadásait, jobbját meglendítve lenyitotta a hapan yacht rámpáját, s miközben ellentámadásba lendült - lesújtott Zekk fénykardot tartó kezére, aminek inai bizonyára elpattantak az erejétől -, s egy hátraszaltóval máris a hajótestben termett. Zekknek meglepődni sem maradt ideje, amikor a Nagyúr ép kezéből fekete villámok lövelltek felé. Felemelte fénykardját, hogy azzal oszlassa el a sötét energiákat, ám azok úgy hatoltak át az energiapengén, mint a kés a vajon. A sötét oldal energiái felemelték a jedi testét, aki képtelen volt egyetlen hangot sem kiadni, s miközben átjárták minden porcikáját, a kétségbeesés és a bánat, továbbá a pánik természetellenesen erős érzései úgy járták át a lelkét, mintha az öröm és a vidámság végérvényesen kipusztult volna az univerzumból.

Néhány perc elteltével összeszedte magát, s felült a földről. Még látta, amint Sordis hajója belemerül a Crioptera halálos viharfelhőibe. A fejét még mindig elöntötte a szomorúság és a bú érzete. A remény szikráját sem találta meg magában, s azon kezdett morfondírozni, hogy az eddigi élete semmit sem ért. Minden gonosz már, s nincs kiút, nincs menekvés a fény felé. Nem egyszerűen meghalni akart, hanem csupán élni nem. Az előbbi legalább egy cél lett volna... ugyanakkor tudta, hogy bizonyára Sordis szívta el az életkedvét. 

- Van ott valaki - hallatszott egy pattogós hang, s Zekk a háta mögött közelítő csoportra fordította a figyelmét. Felismerte a szövetségi jelzéseket, de ettől sem lett boldogabb. Nagy nehezen feltápászkodott, s a jövevények elé sétált.

- Cybil vagyok - mutatkozott be az egyik, de Zekk egyebet fogott fel: A megmentőd vagyok, Halálnak hívnak.

Zekk a Sordissal átélt élmények hatására rogyadozó térdekkel, mégis kíváncsi tekintettel méregette a felé közeledő triót. A csapat élén haladó nő szövetségi rohampáncélt viselt, annak a fekete bevetési ruhának a sötétszürke verzióját, amelyet néhány évvel ezelőtt a Jacen alatt szolgáló Szövetségi Gárda elit bevetési egységei hordtak. Szőke hajfonatokkal díszített arca azonban így is kivehető volt a sisak plexijén keresztül. A mögötte, fedező pozícióban haladó alak mozgása és az Erőben hagyott lenyomata alapján férfi volt, mégis, talán egy lehelletnyivel szikárabb, alacsonyabb volt társánál. Inkább mérnök, vagy medikus, mint katona - döntötte el magában Zekk. Mindkét alakban érzékelt valami furcsát, gépieset, nem természeteset, egy árnyalatnyit az amúgy emberi aurájukban, ami a droidok gépiességére és semlegességre... szinte élettelenségére emlékeztette Zekket. Valószínűleg klónok, gondolta a férfi, akit a galaxis egyik része Kaard nagyúrként ismert. 

Ami azonban a harmadikat illette... szintén nő volt, de ahogyan ruganyos léptekkel előugrott és félrelökte a magát Cybilnek nevezőt, egyik kezével sugárvetőt fogva Zekkre, ahogyan arca, ez az ismerős, geometriailag tökéletes alakzat eltorzult, és Zekkre szegeződött, rögtön ismerősnek.

- Te rohadék, te Sith fattyú, mit keresel itt! - kiáltott Zekkre Trista Zel, akit megrohantak az elmúlt percek előtt átélt emlékek... 

Zekk ugyanis, bár ezt szinte öntudatlanul igyekezett elméje egy olyan sarkába rejteni Sordis elől, amit talán ő maga sem ismert - máshol valószínűleg az öreg mester megtalálta volna -, ugyanúgy átélte saját emlékeit a holokron-hegy gyomrából kifelé menet, mint ahogy vélekedése szerint Sordis. S bár az öreg jedi-Sith csak egy villanásnyi ideig mutatta jelét annak, hogy megroggyant a súlyuk alatt, mielőtt hárította volna Zekk utolsó támadását, a férfinak egy csepp kétsége sem volt afelől, hogy az emlékek olyan intenzívek voltak Sordis elméjében, mint az övében... melyeket eddig a pillanatig elnyomott, mintha az a néhány perc, amelyeknek éveknek tűntek, meg sem történt volna. Sem először, sem másodszor. 

Most azonban, miközben egy lobogó vörös hajú, tajtékzó tekintetű nő állt vele szemben, Sordis emlékei egyszerre tökéletesen érdektelenek lettek Zekk számára a sajátjaihoz képest. Az emlékek Coruscant alsóvárosáról, az ifjú jedikről, akik megtalálták, és akikkel évekre szóló barátságot kötött később... az emlékek az Árnyakadémiáról, ahol először szembesült vele, hogy saját nyomorúsága és mellőzöttsége miatt érzett dühe milyen hatalmas, és egyúttal milyen értelmetlen fegyverré fordítható... a kitaszítottság, majd a jedik közé visszatérés évei, ahol mindig be kellett érnie Jaina Solo mellett a "legjobb barát" egyszerre megtisztelő és megalázó szerepével, melyből nem tudott kitörni. A Sithek útjára lépésének második évei, melyből ugyanaz a Jaina segítsége emelte ki - és amelynek végén feloldozás helyett szembesült önnön határozatlanságának tragédiájával, ráeszmélve, hogy sem Sithként, sem jediként nem válhat belőle akkora harcos, mint például Sordis. És nem is igazán ez volt a legkegyetlenebb az egészben - hanem az a tény, hogy Zekk minden egyes pálfordulásával, minden egyes kétségbeesett útkereső lépésével másoknak okozott szenvedést. Sőt, halált. 

Akár éppen annak a nőnek, aki - Jainával ellentétben - önmagáért szerette. 

- Állj le, hapan kislány! - villant meg Cybil saját fegyvere is, miközben a lángoló tekintetű Trista elé lépett.

- Ez a szemét felelős az ikertestvérem haláláért. Ez a szemét Sith lovag... - sziszegte a hapan nő. A két polneyei a Sith kifejezést hallva valamivel hátrébb lépett, fegyvereiket nagyjából a kettő között tartva, hogy szükség esetén bármelyiket tűz alá vehessék. 

- Nincs mentségem - rogyott térdre Zekk Trista előtt. - Kihasználtam a testvéred bizalmát, hogy a Hapesre juttassam azt a fúriát... akkor azt hittem, a helyes utat követem. De már látom, hogy csak halált és szenvedést hoztam a népetekre. És a testvéredre is. Nincs mentségem. Ha te vagy a Halál, akkor ne habozz. Húzd meg a ravaszt, és fejezzük be - hajtotta le a fejét a férfi. 

- Azért ne szaladjunk előre - jegyezte meg a klón duó férfi tagja, aki a hapan nőhöz fordult. - Zel kisasszony, ki ez a férfi? 

- A jedik úgy ismerik, Zekk. A Sithek úgy ismerik, Darth Kaard - sziszegte még mindig remegő kézzel és remegő fegyverrel Trista, ami Zavrik számára elég aggasztó látványt nyújtott. - Az volt a gyanúm, hogy ő beszélte tele a testvérem fejét, mielőtt Taryn eltűnt... és miután azzal a ribanccal tért vissza, aki most a trónon ül... aki megölte az Anyakirálynőt

- Úgy. Tehát az úr volt Folett százados társaságának harmadik tagja - állapította meg Zavrik, megvakarva a fejét, ami sisakon keresztül némiképpen komikusnak és főképp teljesen értelmetlennek hatott. - Néha az az érzésem, hogy aggasztóan kicsi a galaxis. 

- Ha kicsodálkoztátok magatokat, klónok, lelőném - szívta a fogain keresztül a levegőt a hapan ügynök. - Ez vérbosszú. Jogom van hozzá. 

Zekk értetlenül pillantott a klónokra. Úgy látszik, a kíváncsisága még mindig erősebb volt a halálvágyánál és az elkeseredettségénél. Viszont olyannyira fáradt volt, hogy valahogy eszébe sem jutott volna az Erőn keresztül kiforgatni, nem hogy befolyásolni a most érkezettek elméjét. 

- Akkor maguk is cosraiak ügynökei? - kérdezte végül. - Együtt vadásznak rám? 

- Azt sem tudtuk, jedi úr, hogy a bolygón van - tárta szét a karját a klón férfi. 

- Nem kellene megbíznunk benne, Zav - ingatta a fejét Cybil bizonytalanul. 

- Nekem nem úgy néz ki, mint egy fenyegető Sith nagyúr - pillantott körbe az esőáztatta sötét síkságon a férfi, akit Zavnak nevezett a társa, minden bizonnyal valamiféle titkos Sötét oldali csapdát keresve a páncéljába épített érzékelőin keresztül. 

- És honnan tudjátok, hogy már nem vette át az uralmat a fejünkben? - pillantott hátra Trista a másik kettőre.

- Tekintettel arra, aranyom, hogy még mindig nem lőtted le, kezdek én is erre a verzióra hajlani - emelte a vállához a fegyverét Cybil. - De ez nem jelenti azt, hogy nem próbálhatjuk meg... azt mondják, az erős akaratúakra nem hat az ilyesmi. 

- Hölgyeim, elég a heveskedésből - emelte fel a kezét Zavrik. - Ne feledjük, ki a parancsnok. 

Zekk néhány pillanat után meggyőződött arról, hogy még mindig életben van, majd amikor a klón férfi a két fúriát félretolva előrelépett, felemelkedett térdelő helyzetéből. Nem volt semmi oka rá, hogy még jobban megalázza saját magát. Zavrik némiképp elbizonytalanodva pillantott fel a nála páncél nélkül is másfél fejjel magasabb hosszú, lobogó fekete hajú alakra, akit így felegyenesedve már Cybil is elismerően megnézett magának. Aztán összeszedte magát. 

- Egy nyomot követünk, bizonyos történelmi ereklyék nyomában. Van némi köze az Erőhöz. Az előző helyszínen, ahol jártunk, ezeket a koordinátákat szereztük meg. A kisasszony - biccentett a klón Trista felé - véletlenül csatlakozott hozzánk. 

Zekk a hegy felé pillantott, ahonnan az imént kijöttek Sordissal... majd a másik gócpont felé, ahová eredetileg elindult, és ahol találkozott az öreg mesterrel. 

- Ha Sötét oldali ereklyéket keresnek... nos, nem járnak rossz helyen, de gondolom nem kell mondanom, hogy ez egy rossz ötlet. Fogalmuk sincs, mivel állnak szemben. 

- Önnek viszont van. Mégis segít nekünk. Miért? - vonta össze a szemöldökét Zavrik. - Gondolom nem félelemből.

- Nem igazán tudom, hogy segítek-e maguknak, klón - nyomta meg a szót Zekk, és elégedetten konstatálta, hogy a magabiztosságot sugározni próbáló alak szemöldöke felszalad a megnevezésre. - És nem is érdekel. Nincs magukkal dolgom. Csak vele van - biccentett Trista felé. 

- Esetleg ahelyett, hogy lelövi, megkérhetné, hogy legyen némiképp együttműködőbb - fordult Zavrik a hapan ügynökhöz. 

- És azzal én mit nyerek? - tárta szét a karjait Trista, miközben a szeme sarkában könnyek csillogtak. - Nem hozza vissza a halott testvéremet... az Anyakirálynőt sem...

- Viszont én úgy látom, felelősnek érzi magát, és kész jóvá tenni. Nem tipikusan Sith vonás. És ebből még profitálhat a maga ügye is - vetette ellen Zavrik Zekkre pillantva. 

- Azért még messze állsz a gondolatolvasástól, klón - jegyezte meg fanyarul Zekk.

- Az lehet - mosolyodott el Zavrik gunyorosan. - De okos, sokat villámtanított klónok vagyunk mi, jedi úr. Vagy Sith úr, ahogy tetszik. Olyanok, akik olvasták a maga aktáját. 

- Ez már tényleg abszurd - nevetett fel Zekk. - Egy sehonnai szövetségi kommandós kioktat saját magamról, és még csak a bűneimért sem fizethetek meg tisztességesen. A galaxis tényleg abszurdabb lesz nap, mint nap.

- Gondold át, hapan kislány - bökte oldalba Cybil Tristát. - Úgy tűnik, itt te mozgatod a szálakat. Ha akarod. 

- Nem bízom benne. Nem gondoljátok komolyan, hogy egy pillanatig is az igazat mondaná arról, hogy mit keres itt, vagy akárhol... - rázta meg a fejét Trista. 

- Konkrétan kerestek valamit, klón? - sóhajtott fel Zekk, miközben visszafordult Zavrikhoz. - Amit tudok, elmondok. Ha ezzel meggyőzhetem. 

- Két erőhasználó nyomát követjük az Onderon óta. - bökte ki Zavrik. - Egy Sötét és egy Világos oldaliét. A nyomok ide vezetnek, de van egy olyan érzésem, hogy egyikőjük sem te vagy. Csak annyit tudunk, hogy lehet itt valami fontos, aki miatt erre a bolygóra jöttek. 

- Kettőét... - mormogta Zekk. Végtére is, gondolta, mind ő, mind Sordis elmehetett volna akár világosnak, akár sötétnek. Így ketten ki is tehették volna a megfelelő számot. Csakhogy Zekk emlékezett a szavakra, amelyek a fejében visszhangoztak, amikor elhagyta a Tarist. A szavakra, melyek szerint Lukenak segítségre van szüksége... és ugyanilyen jól emlékezett arra, hogy eredetileg három erőhasználót érzékelt a bolygón. Amiből utána csak Sordissal találkozott. Hirtelen belé hasított a döbbenet - Sordis megölte volna Luke-ot és a társát is? Vagy egyike volt az onderoni kettőnek? És ha igen, melyik szerepben volt épp... sötét, vagy világos? Zekk egyre inkább úgy érezte, hogy ez az állandó megkülönböztetés az Erő két oldala között egyetlen dologra jó - hogy tartós fejfájást okozzon bárkinek, aki ezen meditál. 

- Ott csak halált találtok - mutatott Zekk a háta mögé, a hegyre, ahol Sordissal megtalálták a holokront. - De semmi érdemlegeset, nem hogy erőhasználókat. 

- Ott viszont... - mutatott az első barlang irányába, amelyben találkozott Sordissal - Nos, ott talán megtaláljátok valamelyiket a kettő közül, amelyiket kerestek. Ki tudja, talán mindkettőt. Vagy talán csak a hulláikat... 

- Köszönjük - biccentett Zavrik. 

- Most már hiszel nekem? - pillantott Tristára Zekk. - Nem tudok többet segíteni a klón barátaidnak. 

- Nem a barátaim - vont vállat a hapan ügynök. 

- Zav, szerintem mi menjünk a dolgunkra, emezek meg eldöntik, hogy megölik egymást, vagy inkább a békítős szexet választják... - jegyezte meg Cybil, mire Trista és Zekk tekintete egyszerre villant a klón nőre haragosan. 

- Azt hiszem, tényleg az a jobb, hogyha megyünk - kezdett félkörben a Zekk által másodikként mutatott járat felé oldalazni Zavrik, fegyverét végig azon a kettőn tartva. - Cybil, gyerünk. 

- Nem fogtok csak úgy elsétálni, klónok... - sziszegte Trista. 

- Először az volt a bajod, hogy bezártunk. Most az a bajod, hogy nem lóghatsz velünk éles fegyverrel. Nem vagy te egy kicsit válogatós? - fordult sarkon Cybil, a vörös hajú nőre emelve hosszú csövű karabélyát. 

- Láthatóan mindenki békéje szempontjából jobb, ha ti lerendezitek egymás között a nézeteltéréseiteket, amíg mi lerendezzük azt, amiért idejöttünk - zárta le a vitát Zavrik. - Akár vannak véletlenek, akár a misztikus Erő miatt alakult így, ne vesztegessük se az univerzum idejét, se a miénket. Azért legyetek olyan jók, és ne próbáljátok meg elkötni a hajónkat, amíg távol vagyunk. Nagan kedves fiú, de morcos lesz, ha hozzányúltok bármihez is a pilótafülkében - Azzal a két páncélos klón lassú futólépésben megindult az első járat felé. 

- Egy okot mondj, hogy ne öljelek meg most rögtön - emelte vissza saját fegyverét Zekkre Trista Zel, ahogyan amazok eltávolodtak. 

- Belehalnál - rázta meg a fejét szomorúan Zekk.- Ha úgy akarnám. De nem akarom. Ahogy mondtam, felőlem akár meg is húzhatod a ravaszt. Fogalmam sincs, hogy mit tehetnék azért, hogy jóvá tegyem amiket elkövettem...

Trista felsóhajtott. 

- Nem értelek titeket, erőhasználók. Egyszer villámokat eregettek és az emberek fejében turkáltok, másszor meg nyavalyogtok, mint egy csapat... nos, mint egy csapat férfi. A népünk meg... pusztul.

- És ebben nem kis felelősségem van - húzta ki magát Zekk. - Végtére is nem csak a nővéred haláláért vagyok felelős, hanem azért is, hogy az új hapan császárnő elfoglalta a trónt és bábállamot csinált a Ködből. Ha nem is válthatom meg a galaxist a sötét és a világos közti harcokban, talán az utolsó hibámat jóvá tehetem. Ahogyan korábban egyet sem. És akkor remélem, Taryn lelke is nyugalmat lel majd az Erő honában. 

- Rendben, jedi-Sith. Elképzelhető, hogy még nem öllek meg - sóhajtott fel Trista. - De mielőtt nekiállunk tervezgetni, kereshetnénk egy hajót. És nem a karót nyelt szövetségi klónokét. Vagy legalább valami fedelet. Kezd kicsit sok lenni ebből az esőből.

- Az én hajómat elvitte az a Sith, akivel küzdöttem - meredt a felhők fölé Zekk, a találkozás óta először kinyúlva az Erőben. - De kell, hogy legyen itt még egy. Erre. 

- Előttem mész. És bármivel próbálkozol... - suttogta fenyegetően Trista. 

- Tudom, tudom. Lelősz, ahogyan eddig nem - kezdte számolni a lépéseket Zekk, miközben megindult a sáros talajon arrafelé, ahol az egyik gazdátlan hajót sejtette. Milyen furcsa bolygó ez, gondolta. Sorsok értelmetlen kombinációinak helye... Luke nyomában érkezett ide, de Sordisra talált rá, majd letargiájából volt hapan szerelmének az ikertestvére, és két, az Erő után nyomozó klón kommandós zökkentette ki, hogy a végén esküvel megfogadja magában, helyrehozza a hibáját, amelynek révén a Hapes a Sötét Oldal kezébe került... mindezt egy bolygón, amelyet, ha nem a sötét oldal legmélyebb bugyra, akkor az Erő teljes hiánya járt át. 

Amikor aztán néhány kilométerrel később egy lerombolt település törmeléktől és halottaktól szegélyezett pusztaságán haladtak át éppen, és Zekk lába beleakadt valamibe, amiről rövid vizsgálat után kiderült, hogy egy Yuuzhan Vong harcos élettelen, össze-vissza tört, rákpáncélos teste... nos, akkor már szinte meg sem lepődött. Ez valóban az abszurditások és abnormalitások bolygója volt. 

- Arrafelé - indult neki az utolsó emelkedőnek, amelynek végén feltűntek egy magányosan parkoló Sith vadászgép körvonalai. Zekknek fogalma sem volt, hogy mikor került ide, és abban is biztos volt, hogy a tulajdonosa már nincs a bolygón. De jobb volt, mint a semmi. Trista a fejét csóválva, a területen végigsöpört pusztítás miértjén és mikéntjén tűnődve követte.

Zekk és Trista helyet foglaltak az apró, szerencsére kétüléses vadászgépben, melynek tetejét Zekk ujjának egy pattintásával a biztonság kedvéért még le is zárta. Valahol jól esett neki legalább egy pilótafülkényi távolságra lenni ettől a különös bolygótól. 

- Nem kell rögtön felvágni, Sith - morogta a háta mögötti szűkebb második ülés felől a hapan ügynök, de Zekk már túljutott azon a ponton, amikor az efféle szurkálódás a legcsekélyebb mértékben is felizgatta, nemhogy megsértette volna.

- Kíváncsi vagyok, mi történt a tulajdonossal - simított végig a pilótafülke igényes kidolgozású műszerein Zekk, amelyekből, no meg persze az Erőben hagyott "lenyomatból" arra következtetett, hogy elsőrangú ízléssel és jó adag Sötét Oldallal megáldott tulajdonosról lehet szó... nem mintha a közeljövőben szüksége lenne rá, zárta le a gondolatot, tekintettel arra, hogy Sordis óta egyetlen erőhasználót sem érzékelt a bolygón. 

- A feltűnésmentes utazáshoz jobb lenne egy más gyártmányú hajó, de kezdetnek ez is megteszi. A klónoké túlságosan nagy lenne - morfondírozott egyszerre más hangnemben Trista, mire Zekk hátrapillantott, szinte már kíváncsian. 

- Talán, ha megosztanád velem a tervedet némiképp részletesebben is... akkor tudnám, hogyan segítsek. 

- Vagy, hogy mit akadályozz meg, Sith - vont vállat a hapan ügynök szomorú arccal.

- Ha ezért lennék rá kíváncsi, már rég kiolvashattam volna erőszakkal az elmédből - köhintett Zekk. - Ha még tesztelni akarsz, akkor nyugodtan. Én ráérek. Valami azt súgja viszont, hogy neked sürgősebb. 

- Vissza kell mennünk a Hapesre - jelentette ki végül egy pillanatnyi csend után Trista. - De legalábbis a Csillagködbe. Szükségünk van ott valamire. Ha segítesz megszerezni, Sith... akkor elképzelhető, hogy nem öllek meg. Talán egyszer még a részleteket is megismerheted. 

- Valóban van terved - Zekk ujjai máris Darth Kallog vadászgépének kezelőszervein táncoltak. - Gondolom a klón barátaidtól nem akarsz elbúcsúzni.

- Szerintem jól elvannak magukban is - vont vállat Trista. - És mondtam már, hogy nem a barátaim. 

- Akkor menjünk - biccentett leginkább maga elé Zekk, miközben felemelte a vadászgépet, egy pillanatra maga elé képzelve a leginkább ennyire nagyszájú ikertestvért... Tarynt, aki ha nem is az ő keze által, de egyértelműen a közreműködésével veszett oda. - Hosszú út lesz. 

...

- Hamar összemelegedtek - Cybilnek fel sem kellett pillantania, ahogyan a sziklaszirtek aljában lévő barlangszerű képződmény felé haladva a fejük felett elhaladt az az apró, sötét törzsű vadászgép, amelyet még leszállás előtt azonosítottak nem messze. 

- A nyomkövető mindenesetre még sugároz - ellenőrizte a karjába épített egyik apró kijelzőt Zavrik, miközben a másik kezében lévő kézi berendezéssel a barlang száját vizsgálta. - Ha bármilyen kifejezetten érdekes hely felé veszik az útjukat, Nagan tudni fogja. 

- Apropó, leadhatnánk neki egy utolsó jelentést, mielőtt bemegyünk oda - biccentett a járat felé Cybil. - Csak a biztonság kedvéért. 

- ...ha nem jelentkezünk három standard óra múlva... - Zavrik a barlang bejáratánál állva enyhén emelt hangon próbálta túlkiabálni az egymásközti vonalba is szabályszerűen belesüvítő, egyre erősödő szelet. Mintha csak a bolygó elhatározta volna, gondolta Cybil, hogy akárki óhajt bemenni ide, elvágja a külvilágtól, és nem ereszti. 

- Tudom, visszatérek a bázisra és riasztom a többieket, és így tovább. Mindig kihagytok a mókából - hangzott valamivel élesebben a polneyei hajó pilótájának válasza. - És sok sikert! 

- Erre - biccentett Cybil a Zavriktól átvett műszer adatait leolvasta. - Ebben az irányban élettelen szerves anyagot és midi-chlorian maradványokat érzékelek. 

- Persze, hogy ebben az irányban - követte a nőt a rézsútosan lejtő folyosón Zavrik. - Mégis milyen irányban? Ez az egy folyosó van...

- Nem biztos az, Zav... - jegyezte meg a jó tíz méterrel társa előtt járó nő. - Van itt egy szűk oldaljárat. 

- Szeretem a szűk járatokat. Imádom őket - futtatta végig tekintetét egy nagy, a páncélba épített érzékelők szerint roppant büdös és roppant halott tömegen Zavrik, mielőtt követte volna társát a oldaljáratban. 

- Csak egyszer, egyetlen egyszer kereshetnénk egy ép, fényes, esetleg pubnak álcázott Sith templomot, és megnézhetnénk, hogy nincsenek-e ereklyék a kesselis üvegekben. A változatosság kedvéért - mormogta tovább maga elé a férfi, miközben majdnem beleütközött a váratlanul megtorpanó Cybilbe. 

- Ketten voltak - jegyezte meg a nő és lefelé tekintett. 

- Ezt a midi-chlorian szám alapján látod? - hajolt át társa válla felett Zavrik, amihez kissé ágaskodnia kellett, hogy jobban lássa a mobil besugárzó képernyőjét. 

- Nem - rázta meg a fejét a nő. - Csak simán a nyomokból. Úgy tűnik, beszakadt alattuk a padló.

- Holttestek? 

- Semmi. De odalent a törmelékhalom alatt van egy második üreg, ha jól látom - csavargatta tovább a kézi érzékelő gombjait a klón kommandós páros női tagja, hogy alaposabb felbontást kapjon. 

- Hát jó nagyot estek, annyi szent. És ha a törmelék alatt voltak, akkor valószínűleg nem is tudtak feljönni. 

- Érintetlennek tűnik - meredt a jó száz, ha nem több méterre alattuk lévő tömbökre Cybil. - És sem élő, sem halott testeket nem érzékelek innen. Ki tudja... talán nem is akartak feljönni? 

- Biztosan lenyűgözte őket a magas szintű ionizált részecskék sugárzása - mutatott az egyik, meglehetősen a vörös zónában táncoló apró grafikonra Zavrik a képernyő sarkában. - Nagyon érdekes, olyan, mintha egy rosszul összetákolt hiperhajtómű lenne odalent. Lemegyünk? 

- Le. De óvatosan - lépett ki a tátongó mélység felé Cybil, és zuhanni kezdett..

...hogy aztán a páncél hátsó részébe épített repulzor feldübörögjön, és finom lebegésbe lassítva a zuhanását. Zavrik követte. 

- Gondolom most jön az, amikor kinyúlunk az Erővel, miután lelassítottuk a zuhanásunkat, és arrébb teszünk néhány követ... - mormolta Zavrik, miközben plexije egy pillanatra automatikusan elsötétedett, ahogyan a Cybil páncéljának kar-részéből kilőtt rakéta villanásához alkalmazkodott. 

- Hát hogyne - böködte meg lábával a meglazult törmeléket Cybil, körbetekintve a járatban, mintha azt várta volna, leomlik-e még bármi az alattuk ütött lyuk mellett, fölött, alatt... bárhol. - Még egyszer mondom, csak óvatosan.

Úgy csusszantak át a repulzorok legalacsonyabb teljesítményén, félig - meddig szabadesésben a résen, mint egyszeri csempész a Tatooine-i kupleráj kipróbáltak munkatársainak nemesebb szervein. Zavrik egyszerre csodálkozott saját fantáziáján, és egyszerre adózott elismeréssel az új taktikai páncélnak. A kompozitból készült, egész testet fedő bevetési ruha könnyű volt, mégis tiszteletet parancsoló és elegáns, nem valamiféle otromba rohamosztagos-felszerelés, és különösen nem a mandalóriaiak nehéz fémlemez gúnyája - mégis legalább annyi hasznos apróságot tartalmazott, mint azok. 

- Tiszta - hallotta odalent Cybil hangját, majd még valamit, ami leginkább egy meglepett füttyentésre, vagy sikoltásra emlékeztetett. 

- Minden rendben? - lépett be a padlót érve a következő, szinten teljesen sötét helységbe Zavrik társa nyomában, a sisakján lévő reflektort egyenesen arra a tárgyra irányítva, amelyik előtt a klón nő állt lecövekelve. 

- Azt hittem, csak viccelsz, amikor azt mondtad, hiperhajtómű - ingatta a fejét Cybil a kerek, egyértelműen gépi eredetű, mégis furcsa kiszögellésekkel tűzdelt, gyűrűszerű valami pásztázva érzékelőivel. - De úgy tűnik, ez egyszer ráhibáztál, klón. 

- Nos, sugározni sugárzik, az biztos, de egyelőre nem veszélyes szinten - járta körbe a másik oldalról a valamit Zavrik. - De nem látok semmilyen kezelőszervet, sem humanoidokra tervezett verziót, sem másmilyet. Kíváncsi vagyok, hogyan lehet aktiválni.

- Honnan tudod, hogy nem aktív már most? 

- Nem építenék ide egy ekkora böszme izét csak azért, hogy keringtesse a levegőt - kopogtatta meg a fémes hangot adó törzset Zavrik.

- Az anyaga emlékeztet arra, amit az Onderonon láttunk. De csak távlatokban - próbálta sikertelenül felfeszíteni a gépezet egyik oldalán lévő, messziről panelnek tűnő lemezt Cybil. - De nem hiszem, hogy rakata technológia lenne. 

- Lehet, nem is technológia. Lehet, valamiféle oltár, vagy díszlet, esetleg egy ősöreg bomlott elme másolata a titkos szerelméről - próbálta Zavrik kisilabizálni az érzékelője monitorján megjelenő adatokat. - De valami köze van a hipertérhez, annyi szent. 

- Nem tűnik mozgásra képesnek - rázta a fejét a nő.

- Nem is kell feltétlen, hogy az legyen - kopogtatta meg az eszközt még egyszer Zavrik, majd hirtelen elhatározással a páncélja derekán lévő tartóba nyúlt, és elővett egy másik, a letapogatóhoz hasonló, de kisebb eszközt. 

- Induljunk ki abból, hogy ennek a berendezésnek itt köze van ahhoz azokhoz, amelyeket az Onderonon találtunk - lépett közelebb a géphez Zavrik. - Akármi is ez, a két erőhasználó aki előttünk jár, eljutott idáig. Most pedig nincsenek itt. 

- Gondolom nem kell mondanom, hányféleképpen lehet eltüntetni, megsemmisíteni, kiiktatni valakit anélkül, hogy bármiféle maradványt hagyjon maga után, amit be tudunk fogni - lépett egy lépést hátra Cybil. - Engem még nem győztél meg, Zav, hogy jó ötlet lenne ezzel szórakoznunk. Lehet, az a két erőhasználó, akik előttünk járnak, pontosabban jártak... nos, szimplán balszerencsés volt. 

- Minek utaztasson ide bárki is erőhasználókat több szektoron keresztül, hogy egyszerre csak az út végén valami halálos csapdába csalja őket? - ingatta a fejét Zavrik. 

- Nem te mondtad, Zav, hogy ez az izé nem mozdítható? - fordult sarkon Cybil. - És pont ettől igazán jó csapda. 

- Nem hiszem, hogy van választásunk, Cybil - jelentette ki Zavrik. - Amíg nem tudjuk, hogyan hozzuk működésbe ezt a berendezést, addig arra sem fogunk rájönni, hogy mi célt szolgál, és hogyan működik. 

- Sokra megyünk vele holtan. 

- Akkor mondjuk úgy, van egy megérzésem - tárta szét a karjait a klón férfi, majd a nő öve felé biccentett. - ZsebVader. Kérlek. 

- Ám legyen - sóhajtott fel a nő, és ő maga is elővette a kézi alkalmazásra méretezett, hengerszerű, felső részében egy stimulálható, klónozott erőérzékeny szövettel feltöltött berendezését, amelyet a kommandósok már az Onderon holdjának kriptáiban is sikerrel használtak arra, hogy apró, "ellentétes töltésű" Erő-lökéseket imitáljanak vele. 

- Ugyanaz a konfiguráció, mint amit a kriptában használtunk - állította be a saját eszközét Zavrik, és a gyűrű egyik pontjához érintette... leginkább találomra, bár Zavrik meg mert volna esküdni rá, hogy valamiféle megérzés vezette a kezét. 

- Egy sötét, egy világos - aktiválta saját eszközét Cybil.

Egy pillanattal később mindketten döbbenten léptek hátra, ahogyan a gyűrű üres közepén felvillant, majd megjelent egy áttetsző, membrán-szerű felület. 

- Lenyűgöző - suttogta maga elé Zavrik. - Egy hipertéri járat... egy stabil, benne lévő anyag nélkül is fenntartható hipertéri járat...

- Azért ne kiabáljuk el - lépett hátrébb Cybil. - A sugárzás mértéke most vagy százszor erősebb. Ha sokáig itt állunk, és nézzük, akkor még a páncélon keresztül is hamar kihullik... nos, mindenünk. 

- Igazad van - indult meg előre a másik klón.

- Zav... mit csinálsz? 

- Van még egy... megérzésem - mosolyodott el a plexi alatt Zavrik, majd Cybil meglepetésére csuklón ragadta és maga után rántotta a nőt. Egyenesen a fodrozódó membrán közepe felé. 

- Gyere! 

Pár pillanat múlva a membrán felvillant és eltűnt, és a gyűrűszerű képződmény újra sötétségbe burkolódzott föld alatti termében - immár a polneyei kommandósok nélkül.


Ramakaz

A hatalmas irányítóterem összes, még működőképes monitora vadul villogva igyekezett közvetíteni a környező űrben egyre komplexebbé váló taktikai szituációt, ahogyan mindhárom, az átjátszó bázisokról érvényesen bejelentkező birodalmi tiszt flottája megérkezett, és tökéletes egyetértésben olyasmit tettek, amit Stirlitz korábban el sem tudott volna képzelni, ha ne lett volna meg a magához való esze jó rég óta: minden lehetséges módon áthágták az Eljárást.

Csak az a szomorú az egészben, gondolta Stirlitz, hogy most már csak egyetlen egy űrbázis van a környéken, amit fel lehet robbantani, ha itt mindenki továbbra is áthágja az Eljárást. Tekintettel pedig arra, hogy szerény személye is a kérdéses bázison tartózkodott, egyelőre úgy döntött, letesz erről az opcióról. 

- Bütyök, irányíts át energiát a többi monitorba is, ha kell, a konyhából! - fordult a közelben sürgölődő szervízdroidjához a klón technikus. - Látni akarom az összes eljárásszegő hajó helyzetét! 

Még néhány monitor felvillant, és így már Stirlitz több-kevésbé teljes képet kapott a helyzetről. 

Karót nyelt kölyök hajói voltak az elsők. Stirlitz számos ismerős típust pillantott meg a taktikai képernyőkön, a körülbelül száz hadihajó fele egyértelműen birodalmi eredetű volt. Egy szabvány II-es osztályú csillagromboló rajt fogott közre nyolc kisebb, újszerűnek kinéző másik csillagromboló, körülöttük pedig Carrack, Strike, Lancer-osztályú kísérőhajók, néhány Dreadnought és hordozó fregatt adták a kíséretet. A flotta másik szárnya azonban laposabb, torony nélküli, sötétszürke egységekből állt, amelyeket a taktikai komputer sem tudott azonosítani - nem is beszélve arról a jó másfél tucat aszteroidáról, amelyek a hajók mögött sorakoztak, és apró, tűszerű vadászgépek ezrei rajzottak elő belőlük. És különös módon az egész kompánia azonosító kódja a „Kéz Birodalma” feliratot viselte. 

Érdekes, gondolta Stirlitz. Talán bizony a másik két flotta lesz a Láb és a Fej Birodalma? Vagy ki tudja melyik testrészé. Ugyancsak vicces kedvében lehet az, aki feldarabolta a Birodalmat testrészek szerint. 

Nagyképű pojáca flottája volt a második, ebben már igencsak meglepő alakzatok is megjelentek a képernyőn. Kevesebben is voltak, talán feleannyian lehettek, mint az első flotta. Az élen haladó alakzat vezérhajói - nagyjából fél tucat - csillagrombolókra hasonlítottak, de nagyobbak voltak, talán a legnagyobbak az összes közül a rendszerben - leszámítva persze néhány nehéz csatahajót a bázis dokkjaiban -, ék alakú törzsük középső része pedig szögletes alakban kiszélesedett; az onnan előözönlő vadászgépeket elnézve hangárként szolgált. Kísérőik szintén robosztus, szögletes, nehézcirkáló méretű hajók voltak, az érzékelők szerint lövegtornyokkal telezsúfolva.

Még ennél is sokkal különösebb volt a flotta nagyobbik felét kitevő egységek alakja. Ezek - különböző méretben a csatahajótól az egészen apró kísérő korvettekig - úgy néztek ki, mintha valaki kiemelt volna a történelem előtti idők vízfelszíni, úszó (tehát nem repulzoros) alkalmatosságai közül egy rakással, és hiperhajtóműveket, pajzsokat, meg minden más, a csillagközi utazáshoz szükséges dolgot pakolt rájuk. A rendszer pedig ugyanúgy képtelen volt beazonosítani őket, mint karót nyelt kölyök kísérőit. 

Úgy látszik, a Birodalmaknak új barátaik vannak... - ingatta a fejét az újabb meglepetéseken meditálva Stirlitz. Ami pedig nagyképű egységeinek azonosítóit illeti, azt mondja… Sith Birodalom, olvasta az érvényesítő kódot Stirlitz - és fogalma sem volt arról, hogy a Sith az miféle testrész lehet. El is döntötte magában, hogy megkérdezi Nyurgát, amit a protokolldroid előkerül az irányító másik végéből. 

Ami pedig okostojás parancsnok flottáját illeti, az legalább olyan vegyes felvágott volt, mint nagyképű pojácáé. És nagyjából akkora méretű is. Egyes hajók már szinte nosztalgikus érzést keltettek az öreg klónban, hiszen olyan egységek vonultak fel, amelyek már a bázis jó ötven éve lekonzervált típusai között sem voltak megtalálhatóak: Stirlitz tisztán ki tudta venni a kijelzőkön az Acclamator, Venator és Victory-osztályú egységeket, amelyekből kb. 15 is volt a flottában, a tíz csillagromboló közül is több ismerősnek tűnt, amelyek mögöttük haladtak... hasonló volt a helyzet a kísérőhajók között is. Viszont itt is megtörte az ismerős összképet a flotta második fele, amelyik hátrébb foglalt el pozíciót: vagy hatvan, oldalára állított gúlákra és piramisokra emlékeztető hajó, amelyeket a rendszer ugyanúgy nem tudott azonosítani, mint a másik két társaság felét kitevő hajókat.

Okostojás parancsnok egységei pedig nahát, minő meglepetés, gondolta Stirlitz, „Szövetség - Bendő Flotta” néven azonosították magukat. A bendőt még értette, úgy tűnt, a Birodalom jelenlegi ura számára a keze és a sith-je (akármi is az) után a hasa harmadik legfontosabb dolog, de ezt a szövetségezést már igazán nem tudta hová tenni Stirlitz.

Ha nem látta volna maga előtt tisztán a csillagrombolókat, még azon is elgondolkodott volna, hogy talán nem is birodalmiakkal van dolga… de hát az kizárt dolog, futott át a klón agyán. Követték az Eljárást, ha egy kicsit nehézkesen is… végtére is ennyi év után saját magának is az előírásokat tartalmazó holokártyákra kellett hagyatkoznia, igazán érthető, ha a régi parancsnokok utódainak is elkélt egy kis segítség és rávezetés. 

Ami azonban utána történt, még jobban elbizonytalanította a technikust. Mindhárom flotta, rögtön nem sokkal az érkezésük után vadászgépeket és csapatszállítókat engedtek ki magukból - már azelőtt, hogy mindenki elfoglalta volna a kijelölt várakozási körletet. Ráadásul ahelyett, hogy szépen a főhangár felé haladtak volna, amelynek mentén Stirlitz jelzésére a védelmi rendszer automatikusan szabad utat biztosított volna nekik, öngyilkos módon a hozzájuk legközelebb eső leszállóhely felé vették az irányt, miközben vadászaik jelentős veszteségeket szenvedtek az automata védelmi háló aknáitól és lövegplatformjaitól, annak rendje és módja szerint - és mindennek tetejébe ezt még viszonozták is. 

Itt valami félreértés lehet… Stirlitz elmélyülten váltogatott az Eljárás különböző fejezetei között, de egyelőre nem talált erre vonatkozó lehetőséget. Voltak ugyan ellenséges behatolásra, sőt álcázott műveletekre vonatkozó kitételek, de azok egyikében sem történt meg első lépésben az érvényes azonosítás... olyan esetekre vonatkoztak, ha az ellenség véletlenül, vagy ismeretlen módon talál rá közvetlenül az állomásra... ahogyan jó húsz évvel ezelőtt a korallzabáló rohadékok is tették. Tehát aki azonosította magát, annak szabad volt a bejárás… de akkor miért nem követték az Eljárást

- Landoló egységek a Kappa-B-6, a Sigma-C-5 és a Iota-D-9 hangárokban - jelentette a terem átellenes végében lévő termináloktól visszakacsázó Nyurga. A protokolldroid idegesen dobálta járás közben a végtagjait, amit akkor szokott, amikor különösen rossz híreket hozott Stirlitznek. Például, hogy kiégett egy központi relé, vagy tűz volt a reaktortermek egyikében, vagy beomlott egy szint szigetelése, és így tovább.

- Hívd tovább a parancsnokokat, Nyurga - rázta a fejét Stirlitz. 

- Választ kapunk... - a másodikként érkezett rajtól. – jelentette pillanatokkal később a protokolldroid. 

- Pojáca úr... ahha - motyogta maga elé a klón. - No jól van, kapcsold, ha már karót nyelt barátunkkal nem tudtunk szót érteni, okostojás pedig nem válaszol… 

- Nem látom be, miért kellene megkerülniük a fél bázist, hogy csatlakozzanak hozzánk, Kresh kommodore - ingatta a fejét Vitor Reige a Chimera hídján, miközben a szék karfáján ott villódzott a Szövetség erőitől hívó tiszt képe. - A Sith és nagai egyesített flotta pontosan olyan messze van maguktól, mint mi. És amíg a bázis pajzsa és védelmi rendszerei működnek, így is úgy is kerülnie kell valakinek. Miért nem támadja meg őket egyenesen a másik oldalról? Két irányból roppanthatjuk össze őket, túlerőben vagyunk így is. 

- Ami azt illeti, én megkértem a Ssi-ru hajókat, hogy egyelőre maradjanak hátra, mielőtt túlságosan közel kerülnek a maguk Killikjeihez... - rázta a fejét elégedetlen arccal Kresh, de persze nem a Ssi-ruuk miatt volt ilyen ideges. Az eredeti terve, hogy közvetlenül egy alakzatban közelítsék meg a Kéz és a Bendő Flotta hajói a Sitheket és kísérőiket, úgy tűnt, nem tetszik Reige-nek. Ez pedig megnehezítette a következő lépéseket… - És ne becsülje alá a Sithek vezérhajóit, Vitor.

- Egy pillanatig sem becsülöm alá - mosolyodott el Reige. - Én csak a legtöbbet akarom kihozni a helyzetből. Látom, a Ssi-ruuk is elindultak a bázis felé. 

- Természetesen, hogy elfogják az ESB rohamegységet, amíg maguk megtisztítják az irányító központot - biccentett Kresh. - Gondolom, nincs ellenükre némi segítség... nekünk sajnos nincsenek saját egységeink, amelyek szembeszállhatnak egy osztag Sith asszaszinnal, vagy hasonlóval. 

- Csak maradjanak távol Fel tábornoktól és a csapatától - Reige összehúzott szemöldöke arról árulkodott, hogy nem egészen bízik a szövetségiekben. A fene, gondolta Kresh a mögötte posztoló, irritált arckifejezésű Lecersenre pillantva. Úgy látszik, muszáj lesz valami műsort rögtönözni… 

- Meglesz, ne aggódjon - hazudta jobb híján, majd kiadta az új irányra vonatkozó parancsot a navigációnak. - Minden Bendő-hajó, közelítsék meg az ESB flottát! Amint lőtávolságon belül vannak, tűz!

- Kiváló, kommodore - biccentett Reige. - Mi is így teszünk. - Azzal a holoalak elenyészett. 

Kresh citromba harapott arckifejezéssel fordult hátra Lecersenhez. 

- Úgy tűnik, szükség lesz egy kis korrekcióra - biccentett a moff. - Gondolom, ügyesen rögtönöz a legénysége. 

- Hogyne, moff uram, hogyne... - dobolt az ujjaival saját széke karfáján Kresh. - Csak érje el Tierce-t. Gyorsan. 

Grodin türelmetlenül fészkelődött a parancsnoki székben. Az idő szorított, ráadásul egyre többször kellett hiperhullámú üzeneteket küldenie haza is. Fennállt a veszélye, hogy a kommunikációt valaki más is beméri, és akkor nem csak Jagged Fel és Daala flottái fognak itt rajzani, hanem mások is - erre pedig ebben a pillanatban igazán nem lett volna semmi szükség. Minél hamarabb le akarta zárni ezt a hosszúra nyúlt küldetést, hogy egyszer és mindenkorra véget vessen a Jagged Fel jelentette idegesítő zavarásnak, és nem utolsósorban azért, hogy visszatérhessen a Birodalomba...

- Ismét hív minket a bázis, és a Persecutor is - jelentkezett Rezhek kapitány. 

- Előbb… előbb kapcsolja a bázist, utána Lecersent - biccentett a zabrak tiszt felé Grodin, és nemsokára a zavaros tekintetű klón technikussal nézett farkasszemet holokék színben. 

- Ah, nagyságos főparancsnok úr... - hunyorított a technikus. - Azt kell higgyem, nem ismerik az Eljárást? Mire véljem a kiegészítő leszállóegységeket? Ezekről nem rendelkezik az Eljárás!

Grodin villámgyorsan gondolkozott. Persze beadhatta volna az őrült, és minden bizonnyal génhibás klónnak, hogy a három átszálló csapat közül csak az egyik „igazi”, a másik két csapat pedig tulajdonképpen Lázadókból és szabotőrökből áll - sőt, arra sem volt semmi garancia, hogy Fel, vagy a Bendő parancsnoka nem próbálkozik meg ugyanezzel… de a Főkormányzó bizonyos volt benne, hogy ebben az esetben valami csúnya önmegsemmisítési Eljárás lép az eddigi protokoll helyére... az pedig nem használt volna senkinek. Így hát valami mást kellett kitalálnia. 

- Észleltük, hogy a bázis több helyen károkat szenvedett, Ramakaz központ - vette elő leghivatalosabb, irritációtól és türelmetlenségtől mentes hangját (nem volt könnyű). - A leszállóegységek mind szervízcsapatok. Mielőtt tovább követnénk az Eljárást, meg kell bizonyosodnunk róla, hogy a bázis biztonságos és üzemképes... és megfelelően fel van töltve legénységgel. 

- Ah... értem... – pislogott Stirlitz. Legénységgel, mi - gondolta. 

- Természetesen továbbra is a maga parancsnoksága alatt, TK-677 harmadik szintű specialista - villantott meg a Főkormányzó egy holohírekbe is bőven beillő mosolyt, amit fogalma sem volt, hogy honnét sikerült elővarázsolnia.

- Akkor rendben... jöjjenek csak, jöjjenek! – derült fel a klón arca. 

- Kitűnő, jelentkezzen, ha minden szerelő egységünk a helyén van… - biccentett Grodin, elégedetten elkönyvelve magában, hogy talán sikerült némi időt nyernie, legalábbis addig, amíg a tűzijáték elkezdődik. - Deception kilép - Milyen ironikus, hogy pont így hívják a hajót, gondolta Grodin, majd intett a kapitányának, hogy kapcsolja át a csatornát a Persecutorról bejövő hívásra. 

- Van némi változás a tervben… - jelent meg Lecersen arcképe. - Úgy tűnik, nem tudunk egy alakzatba állni a Kéz hajóival.. a maguk oldala felől kell közelítenünk…

- Akkor pedig fel fog tűnni nekik, ha nem lövünk egymásra, igaz? - húzta fel a szemöldökét Grodin. - Ez valóban kellemetlen fejlemény volt. Nem igazán örült volna neki, hogy ha a gondosan kitervelt csapda egyik szárnyából egyszerre az ő létszámhátrányban lévő ESB - nagai hadereje válik áldozattá. 

- Rendezhetnénk a Kéz erőinek némi tűzijátékot, csak a látvány kedvéért... – morfondírozott Lecersen. - Alacsony energiájú találatokkal, természetesen. 

- A pajzsok így is meg fogják érezni - ingatta a fejét Grodin. - De ha egyikünk sem használja a speciális fegyverzetét, akkor megoldható. 

- Egyetértek - biccentett Lecersen. A Bendő Flotta hajóin lévõ kristály-fázisváltó ágyúk és nagy hordtávolságú turbolézerek legalább olyan potens fejlesztések voltak, mint az ESB rombolóin lévő odonit ágyúk. Ezekkel szemben Fel flottája csak hagyományos lövegeket tudott felvonultatni saját hajóin - viszont a chiss hajók mézerágyúival is számolni kellett. - Lekötelezne, ha közölné a nagai szövetségeseivel, hogy ha rájuk lövünk, azt csak… khm... átmeneti jelleggel tesszük. 

- Igyekszem… ha pedig magukat kérdezi a gyagyás klón a bázisról, akkor a leszállóegységek karbantartó csapatok. Mindenkié, nem csak a maguké, vagy az enyém. 

- Ah... előrelátó - biccentett Lecersen. - Ha tüzelni kezdünk, úgy is észreveszi majd, hogy valami nem stimmel.

- Nos reméljük, akkor már nem lesz életben - vont vállat Grodin. 

- Akkor a közelebbi viszontlátásig. Lecersen vége. 

Grodin hátradőlt és kifújta a levegőt. Most már tisztán kivehető volt, ahogyan a szövetségi és a Kéz flottája egyaránt a saját formációja felé tartott a bázis két átellenes oldaláról. Csak a Killik aszteroidák és a Ssi-ru hadihajók maradtak az eredeti pozíción, valószínűleg leginkább egymást méregetve bizalmatlanul, mint átmeneti humanoid szövetségeseik ellentéteivel foglalkozva. 

- Teljes harckészültség, pajzsokat fel, és tájékoztassák nagai barátainkat, hogy némi ártalmatlan tűzváltásra számíthatnak a Szövetség hajóitól… az eredeti célpontunk továbbra is a Kéz flottája. 

- Parancs - tisztelgett némiképp bizonytalan arckifejezéssel Rezhek kapitány. 

Amíg a zabrak a dolga után nézett, Grodin szórakozottan végigsimította zubbonyának ujját. Most már nem egy, de két bizonytalan szövetségesen múlott, hogy ez a nap dicsőséges győzelmet, vagy csúfos bukást hoz a Sith Birodalom számára. És az otthoni híreket hallva Grodin biztos volt benne, hogy egy bukás esetén, ha túl is éli azt, nem fogadják majd odahaza tárt karokkal… muszáj volt, hogy sikerüljön.


Nagi

A díszes köpönyeges nagai végigvezette a folyosón, ám ezúttal más úton mentek tovább, mint amerre korábban Nagumo vezette el a trónteremtől. Phennir kénytelen volt újra elcsodálkozni azon, micsoda erődrendszerre épült a nagai császári palota, amelyhez foghatót talán csak Palpatine építtetett annak idején. Őszintén remélte, hogy az itteni császár nem rejtett el egy szuper csillagrombolót a felszín alá, és az főleg nem akkor fog felszállni, amikor ő is itt tartózkodik. Léptei visszhangot vertek az üres folyosókon, amelyek azonban folyamatosan gondozás alatt állónak tűntek. Percekig gyalogoltak, mire végre egy magányos nagai technikussal akadtak össze, aki az egyik falba süllyesztett elektromos panelen bütykölt valamit egykedvűen, ügyet sem vetve rájuk. Kicsivel később egy háromfős járőrrel akadtak össze, akik halkan diskuráltak valamiről, közeledtükre pedig kihúzták magukat, majd ahogy távolodtak, újra hallani lehetett, hogy folytatják, ahol abbahagyták. Újabb percek múlva érkeztek meg egy másik feljárathoz, ahol már várakozott lent egy lift, fogadásra készen.

Odafent egy díszítetlen szobába érkeztek, ami valamiféle raktárnak tűnt. A hátsó, kevéssé megvilágított folyosókról kilépve mintha teljesen máshova csöppentek volna: egy hatalmas bálterembe jutottak, ahol ételekkel megrakott asztalok mellett a tróntermi díszes ruháikat viselő nagai elit tagjai falatoztak és beszélgettek elmélyülten, és néhány ismerős arcot is felfedezett, már amennyire egy nagai arc ismerősnek tűnhet. A hely stílusa a galaktikus birodalmi építészetre emlékeztette, szinte alig-alig voltak benne nagai vonások, amit igen meglepőnek talált. Még nagyobb meglepetés volt, hogy itt találta Delpint, aki neki háttal állva falatozott az egyik tálról, aminek a tartalmát leginkább valami helyi, csápos tengeri élőlénnyel azonosította volna. A nő talán megérezte a tekintetét, mindenesetre megfordult, és amikor észrevette, gyorsan lepréselte a falatot a torkán.

- Most tárgyalok a... Őfelségével - mondta, tekintettel az idegesen feszengő hivatalnokra, aki láthatóan minél hamarabb le akarta tudni az ő audienciára kísérését, hogy a maga dolgával foglalkozhasson, esetleg ő is ilyen csápos izéket zabálhasson.

- Rendben, én addig elvegyülök itt - bólintott az admirális, miközben egy tésztabundás húsgolyót vett fel ügyetlenül a két pálcikával, amivel itt ettek. Phennir őszintén remélte, hogy neki is marad valami ehető kinézetű dolog.

A kertben még több nagai állt, csodálva a virágokat, beszélgetve vagy más módon ütve el az időt. Odakint lassacskán délutánba fordult az idő, és úgy rémlett neki, hogy a holnapi ünnepi díszfelvonulás és három napos ünnepség előtt ez az utolsó hivatalos program a császári palotában. A csicsásan öltözött nagaiok között érdekes dologra akadt: egy csapatra való szerényen öltözött nagai fickó ácsorgott zavartan, mintha nem teljesen lenne itt helyük, amit az is bizonyított, hogy a kertben járkáló előkelők elkerülték őket, és senki sem kereste a társaságukat. Márpedig ez a hatalom teljes hiányát jelentette, ami érdekes volt egy hatalmasok részére szóló meghívásos eseményen.

- Ők kik? - kérdezte a hivatalnokot, aki megvetően pillantott feléjük.

- Dainagaikai, Nagy-Nagai Társaság. Maguk pártnak mondanák - felelte kísérője, bár visszafogta magát. - A nemzetgyűlésben labdába sem rúgnak a konzervatívok és liberálisok mellett. Őfelsége mindenesetre nagy reményeket táplál irántuk az elkövetkező választásokon. Ő ott középen az elnökük, Hirota Seigo.

Phennir megnézte magának a magas, erőt sugárzó fickót, majd szótlanul tovább indult az egyik kis páholy felé. Puyi császár neki háttal állva, hátul összekulcsolt kézzel hallgatta egy katonatiszt beszámolóját. Ahogy közelebb ért, hallhatóvá vált, miről is beszélnek.

- ...a Kantō Vezérkar szerint a Kéz erőit így végleg ártalmatlanná tudnánk tenni. A tervet a Központi Vezérkar mellett a Haditanács Hadműveleti Bizottsága is támogatja, de csak korlátozott hadműveletként - sorolta a tiszt.

- Köszönöm, daisa. Ez esetben kezdjék meg a Daiteikoku hadművelet előkészítését - bólintott Puyi, majd lassan, méltóságteljesen megfordult.

- Üdvözlöm, főparancsnok - biccentett felé halványan. Sárga színű, túldíszített köpenye helyett most egy jóval egyszerűbb ruhát viselt. Szemével intett a kísérőjének, mire az mélyen meghajolt, majd hátrálva eltávozott.

- Maga is mehet, daisa - fordult a katonatiszt felé, aki tisztelgett, majd szintén kihátrált a díszes pavilonból.

- Remélem kielégítőnek találja légierőnk felszereltségét - mosolyodott el a császár, Phennir pedig kezdett rájönni, hogy a nagai palotában fingani se lehet anélkül, hogy ne tudja meg mindenki.

- Elképesztő a haditechnikájuk - felelte Phennir minden hízelgés nélkül. Bár ebből felvezethette volna az együttműködés iránti igényt, tudta, hogy itt mindennek megvan a maga tempója.

- Örömmel hallom - biccentett visszafogottan a császár, majd intett a főparancsnoknak, hogy jöjjön közelebb. - Tudja, igaza volt, amikor azt mondta, hogy nekünk, második vonalbeli hatalmaknak jobban össze kéne tartanunk.

- Felség, örülök a szándékának, de aggasztó híreket hallottam arról, hogy milyen kapcsolat fűzi össze önöket a Sithekkel. Semmiképp sem megnyugtató, tekintve rossz kapcsolatunkat velük. Remélem megérti, hogy nem szeretnénk, ha titkaink ilyen kezekben landolnának - felelte Phennir, de Puyi nem különösebben mutatott érdeklődést tiltakozása ellen.

- A Sithek nem a barátaink. Ők nyitottak először felénk a galaxis államai közül, és mi is egyre jobban felfigyelünk gyengeségeikre, becstelenségükre. Nemrég két orgyilkost küldtek rám - felelte nyugodt hangon, és valami megmagyarázhatatlan okból Phennir úgy érezte, igazat mond. Valami nem stimmelt itt, de olyan kellemesen hihetőnek hangzott. - Egy perccel sem leszünk velük tovább jóban, mint érdekeink diktálják. A maguk útja azonban sokkal ígéretesebb a hosszabb távú jövő szempontjából. Mi együtt újrarajzolhatnánk a galaxis térképét, főparancsnok, egy jobb világot teremtve. Egy biztonságos és erős hatalmat, ami ellenáll Sitheknek, Yuuzhan Vongoknak, cosraiaknak. Bölcseink azt mondják, a leghosszabb út is egyetlen lépéssel kezdődik meg, ez a lépés pedig kapcsolatunk baráti alapra helyezése.

Phennir hajlott rá, hogy minden szavát elhiggye. Furcsának tűnt, de valami megmagyarázhatatlan karizma sugárzott belőle, amit eddig észre sem vett. Puyi, aki számára ismeretlen módon már Darth Enz volt, pedig rejtélyesen mosolygott, ami bátorítónak tűnt a számára. Egy nagai-konföderáció szövetség...

- Én úgy gondolom, hogy... - Phennir zavartan krákogott egyet. Minden annyira... egyszerűnek tűnt. A legutóbbi találkozáshoz képest, amikor csak a formális körökön voltak túl, most úgy tűnt, a nagai császár tényleg személyesen neki szenteli minden figyelmét. Hogyan nem tűnt fel neki korábban, milyen megnyerő, és milyen meggyőző személyiség? Milyen szerencse, gondolta Phennir, hogy végezetül csak sikerül sort keríteni erre a beszélgetésre... mekkora lehetőségtől esett volna el a Konföderáció! Hirtelenjében a nagaiokkal kötendő szövetség gondolata még a Harmadik Birodalommal való együttműködésnél is vonzóbbnak tűnt a számára... talán át kellene gondolnia még egyszer a prioritásait.... 

- Úgy gondolja, hogy ez nagyszerű ötlet, nem? - mosolygott megnyerően Puyi. 

- Igen.. össze kell fognunk. A Yuuzhan Vong, a Sithek és a... a cosraiak ellen is, igen - biccentett Phennir. - A szakértőim szívesen egyeztetik az ön szakértőivel a részleteket, Felség.

- Nagyon jó - értett egyet Puyi, a szája sarkában bujkáló gonosz mosollyal. Igaza volt a Halálistennek, ez az új erő, amivel felruházta, képes volt arra a feladatra, amire szánta. Darth Enz, a galaxis ostora, gondolta kellő elégedettséggel. Persze képzetlen volt még, egy csiszolatlan jáde, de tudta, hogy Wenthartól eltanulhatja a Sithek hatalmát. Ellesi minden titkát, majd végez vele, és ő lesz a galaxis egyetlen ura tízezer évig. Daini Ginga Teikoku, a Második Galaktikus Birodalom ideje napról napra közelebb van!

- Szeretném, ha egyértelművé tenné a szakértőinek, mit vár el együttműködésünk érdekében... barátom - lépett oda Phennir elé, kezét a vállára helyezve. - Holnap lesz a nagy 500. évi ünnepség. Szeretném, ha újdonsült szövetségünk jeleként a jobbomon állna a dísztribünön a felvonulás alatt.

- Természetesen, Felség - értett egyet Phennir, Puyi pedig megszorította a vállát, majd a lapockájára engedte a kezét, és magához ölelte a főparancsnokot.

- Felesleges ennyire formálisnak lennünk, Turr. A barátom vagy - váltott közvetlenebb hangra, megengedve magának azt a szemtelenséget, hogy a másikat keresztnevén szólítsa. A nagaioknál ez engedély nélkül súlyos illetlenség volt, de a barbároknál nem számított szokatlannak. Gyorsan elengedte a másikat, majd hátrébb lépett egyet. Kezét az oldalán függő kardra helyezte, amiben pulzált a Sötét Oldal ereje. Nyugodj meg, hamarosan csillapíthatod az éhséged, Halálpenge.

- Köszönöm, ööö Puyi - nyögte ki Phennir végül, aki nagy zavarában abban sem volt biztos, hogy most akkor melyik is a Császár keresztneve. 

- Nem tesz semmit. Mosolyogj! - Veregette meg a másik vállát a nagaiok mindenható uralkodója. 

Phennir és a császár még egy ideig integettek, majd a Konföderáció főparancsnoka, miután megígérte jelenlétét a másnapi elvonuláson, elégedett arckifejezéssel ellépdelt a csodálkozó nagai méltóságok sora előtt, majd megállt a terem végében helyet foglaló, leesett állú Delpinnel szemben.

- Admirális, kicsit meghosszabbítjuk a tervezett tartózkodásunkat. Barátunk, a nagy hatalmú Puyi kérésére részt veszek a holnapi díszfelvonuláson. Szakértőkre van szükségem a további tárgyalásokhoz, kérem, intézkedjen. 

Delpin néhány pillanatig bizalmatlanul méregette Phennir átszellemült arcát. 

- Természetesen, intézkedem... uram. Minden rendben? 

- A legnagyobb rendben, Jemanna. A legnagyobb rendben - veregette meg a nő vállát Phennir, majd egy nagai udvaronc kíséretében eltűnt a lakosztályok felé vezetőn folyosó irányában.

A koréliai admirális még néhány pillanatig értetlenül bámult maga elé. Itt tartózkodásuk óta folyamatosan azt hallgatta Phennirtől, hogy így meg úgy irritálják a hajbókoló nagaiok, és mennyire nem bízik bennük. Ehhez képest most úgy viselkedett a császárral, mintha gyermekkori jó barátok lennének. Delpin sehogy sem értette. Végül megkérte a mellé rendelt nagai testőrt, hogy kísérje egy kommunikációs berendezéssel ellátott szobába, és felvette a kapcsolatot az orbiton keringő küldöttségi zászlóshajóval. 

- Asszonyom, minden rendben? - jelentkezett be Jaxton kapitány, Delpin régi bajtársa a Koréliai Védelmi Erőktől. - Hallottuk, hogy zavargások törtek ki odalent.. hogy precíz legyek, láttuk is. 

- Épen és egyben vagyunk, Rail - biccentett Delpin. - Figyeljen... szükségem lenne a szakértői csapatra, Phennir főparancsnok részletesebb tárgyalásokat kíván folytatni a vendéglátóinkkal...

- Értettem, intézkedem. 

- És Rail, legyen olyan jó, és küldje le a szakértőkkel együtt a hajóorvost is. 

A kapitány Delpin felkötött kezére pillantott. 

- Ha ellátásra szorul, asszonyom, nem lenne egyszerűbb, ha feljönne? 

- Nem nekem kell, én jól vagyok - rázta meg a fejét Delpin. - Csak meg akarok győződni róla, hogy a főparancsnok... egészséges. Tudja... - halkította le a hangját Delpin. - Mostanában fáradtnak tűnik...

Ennél többet nem mondhatott az admirális, hiszen szinte bizonyos volt, hogy vendéglátóik valamilyen formában lehallgatják az adást. Így aztán ép kezének háromszor homlokához érintésével, egy egyezményes CorSec-es jellel adta a holovonal másik végén lévő tiszt tudtára, hogy a Phennirrel kapcsolatos aggodalmai... szellemi jellegűek.

Jaxton egy pillanatig összevont szemöldökkel meredt az admirálisra, majd tisztelgett. 

- Szólok Dr. Lemnek, hogy csatlakozzon a csapathoz.

- Köszönöm. Delpin vége.

A hajó hídján Jaxton sarkon fordult, és az adjutánsához, egy magas, szőke alakhoz lépett, aki jó szokásához híven mindig a közelében tartózkodott. 

- Jenth hadnagy, kérem értesítse a diplomáciai támogató csapatot, hogy készüljenek fel. Lemennek a felszínre. Én személyesen beszélek a hajóorvossal. A delegáció legyen indulásra kész a hangárba pontosan nulla-négy-hétkor. És várják meg Lem doktort.

- Parancs, kapitány - nyugtázta az adjutáns, majd mielőtt sarkon fordult, hogy az aktatologatók körlete felé induljon.

Jenth menet közben megállította a turboliftet, és zubbonya belső zsebéből egy apró dekódert húzott elő, majd néhány szót suttogott bele cosrai nyelven:

- Hier ist Tiebolt... wir haben ein Problem…


-- Vége a XXVII. Fejezet 2. részének --



Comments