EGB Könyv‎ > ‎

XXIV/2

Huszonnegyedik Fejezet

Második Rész

Hapes

Charis hátradőlt, és kiélvezte a kényelmet, amit a trón nyújtott neki - bár nem volt tökéletes. A bitorló Tenel Ka alacsonyabb növésű volt nála, ezért emlékeztette magát, hogy alkalmasint átszabassa az alkalmatosságot. Magasabbnak, erőt sugárzónak kell lennie. Bár szívesen ment volna az apjával, hogy segítsenek öccsének, aki valószínűleg még az ő létezéséről sem tudott, megértette, hogy új pozíciójában sok-sok feladat várja. 

Charis alapos és kiterjedt nevelést kapott, az Erő Sötét Oldala mellett jól tudta, milyen készségek és fortélyok kellenek akár egy ilyen, intrikákkal teli állam irányításához, mint a Hapes. De most, hogy itt ült a trónon, fogalma sem volt, hogy igazából hol is kezdje. 

Töprengéséből az ajtó mellett posztoló egyik őr riasztotta fel. Az őröket atyja, Wenthar saját legénységéből hagyta itt, hogy segítségére legyenek addig, amíg a főerők felszínt nem érnek. 

- Dorja Főadmirális és az Örökösödési Tanács! - jelentette be az őr, majd oldalra lépett az ajtóból, ahonnan társai már gondosan eltakarították a Tenel Ka és Charis közti összecsapásban elhalálozott hapan nemesek és katonák tetemeit. 

- Tehát megérkeztek... nagyszerű! - köszöntötte a lány a besoroló hapan nemeseket, akiket atyja kegyence és stratégája, Dorja követett egy szakasz rohamosztagos társaságában. Néhányan a hapanok közül meglepett, vagy épp elégedetlen pillantásokat váltottak, amikor megpillantottál Charist a trónon ülve, de a legtöbben a csoportot vezető idősebb, markáns arcú, őszülő hajú nőre nézve várták, hogy mit reagál majd. 

A nő előre lépett, és merészen megállt Charissal szemben, jóval közelebb a trónhoz ahhoz képest, mint amit a protokoll ilyen esetekben egy uralkodóval szemben előírt. 

- Asszonyom, megtisztelt. Allison Gray grófnő vagyok - hajtotta meg magát éppen csak. - Hírét kaptam, hogy az Ön... közreműködésének tudhatjuk be a trónbitorló Tenel Ka eltávolítását. Az Örökösödési Tanács nevében köszönöm Önnek, és remélem megtisztel minket az új Anyakirálynő megválasztási ceremóniáján... kedves... - Gray grófnő elgondolkodó arcot színlelt, mintha csak most jutna eszébe, hogy megkérdezze az illető nevét. 

- A nevem Charis Mar Sevrin - jelentette ki Charis. - És nem lesz szükség új választása, Gray grófnő. Az Anyakirálynő posztját az ősi törvényeknek szerint magam veszem fel.

Néhányan felhorkantak, Gray grófnő viszont előre lépett, és oldalfegyverét a nőre emelte. A fegyver speciális típus volt, minden bizonnyal egy gondolatpuska, nevetett fel magában az ötletre Charis. Csak nem gondolja ez az ostoba nő...

- Nagyon kedves, hogy segítettél nekünk, kislány. Most már viszont ideje szépen felállni és elhagyni a trónt, amíg szépen kérlek... - suttogta Gray, miközben Charisra irányította az eszközt. 

A lány egy picit megérintette az Erővel a fegyvert, és lassan, egészen finoman Gray felé kezdte forgatni a csövet. A nő kétségbeesett, döbbent arccal próbált ellenállni, de az Erő szorítása ellen nem tehetett semmit. Végül amikor a fegyver már pontosan az arcára irányult, Charis újabb intésére meghúzta a ravaszt...

A kék kisüléstől néhányan hátrahőköltek, Charis azonban ugyanolyan nyugalommal ült a trónon, mint eddig. 

Gray sértetlennek tűnt. Ez nem is volt csoda, hiszen a kábítólövedékekhez hasonlóan a gondolatpuska nem hagyott nyomot a viselőjén... pusztán alárendelte magát annak az akaratnak, amelyik irányította a fegyvert.

És nem annak, amelyik meghúzta a ravaszt. Dorja a társaság mögött önkéntelenül elmosolyodott. Okos lány ez a Charis. Még nem volt itt az ideje, hogy megismertesse új alattvalóival hatalmának teljes skáláját. Sokkal jobban fog neki jönni, ha minden egyes alkalommal villant meg egyet-egyet képességei közül, ha majd új alattvalói közül néhányan az életére törnek - ahogyan az a hapanoknál szokás, sőt szinte elvárás volt. A gondolatpuska révén azonban a hapanok nem tudhatták, hogy ami most történni fog, az a fegyver, vagy az Erő hatása-e...

- Gray asszony sajnálja, hogy ellenszegült az Anyakirálynőnek, és érdemei elismerése mellett elfogadja és kiszabja magára a méltó büntetést - közölte mosolyogva Charis. 

- Sajnálom, hogy... hogy ellenszegültem az Anyakirálynőnek, és elfogadom... a büntetést... - motyogta üveges szemmel Gray. 

Charis intett. 

Gray az egyik rohamosztagoshoz lépett, és kinyújtotta a kezét. 

Dorja intett a katonának, hogy adja oda a fegyvert a nőnek, aki néhány másodpercig az E-11-es csövére meredt, majd odasétált a falhoz, és fejére irányítva meghúzta a ravaszt.

A hapanok összerezzentek. 

- Khm... úgy vélem, Fenség, hogy az Örökösödési Tanácsnak új vezetőre van szüksége - köhintett Dorja. - Javasolhatom Lalu Morwan kisasszonyt? - intett fejével a másik fő összeesküvő felé, aki döbbent arccal bámulta Gray tetemét. 

- Öh... én... én hű vagyok az Anyakirálynőhöz! - dobta magát végül térdre Morwan, nem kis politikai érzékről tanúbizonyságot téve. 

Charis elégedetten bólintott. 

- Köszönöm a javaslatát, admirális, és a segítséget, amelyet az Egyesült Sith Birodalom nyújtott, hogy elfoglalhassam az engem megillető trónt. Ezt nem felejtjük el maguknak. 

- Javasolnám, hogy egy nálam méltóbb szakértő diplomatával tárgyalja meg az államaink közti új barátság részleteit, Fenséged - hajtotta meg magát szertartásosan Dorja. - Azonnal tájékoztatom a nagykövetünket. Addig is engedje meg, hogy flottánk a bolygó körül maradjon... a biztonsági helyzet helyreállításáig. 

- Mi sem természetesebb, Főadmirális - intett Charis. - De ne feledje, a hapanok türelme nem végtelen! Addig élvezhetik vendégszeretetünket, amíg szükséges, de egy percnél sem tovább!

- Ahogy óhajtja, Fenséged - hajtotta meg magát ismét Dorja, és kihátrált a teremből. Gyorsan tanul a kislány, gondolta. Nagyon is gyorsan. 

...

Az egyik alsó hangárban, ahol egy szakasz Tenel Kához hű gárdista próbálta védeni magát néhány hevenyészett barikád mögött az ESB rohamosztagosai és az Örökösödési Tanács saját katonái ellen, senki sem vette észre a fekete árnyat, amelyik elosont a fal mellett, bevágta magát egy felszállásra váró, gazdátlan Miy'til vadászgépbe, és az egymásra tüzelők lepattant lövedékeire ügyet sem vetve felszállt. 

Zekk, azaz Daarth Kaard, aki már maga sem tudta, hogy melyik nevet használja, ellenőrizte a rendszereket, majd kiválasztott egy olyan vektort, ami messzire vitte az orbiton itt-ott még mindig dúló csata maradványaitól. És most merre - gondolta magában. Bátortalanul a navikomputerre tette a kezét, és úgy érezte, mintha egy láthatatlan, selymes érintés vezetné az ujjait... beütötte az ismeretlen, sosem látott koordinátákat, és kisvártatva eltűnt a hipertérben.


Ramakaz

- Szinkronizálás sikeres. Kommunikációs holorács aktív... élő kapcsolat aktiválva.

- Uram, létrejött a kapcsolat!!

- Micsoda??

A Tau-szektor három különböző mélyűri bázisán, három különböző parancsnoki székben, három különböző állam főtisztjei és kísérőik szempárja meredt a szektort ábrázoló holovetítőre, ahol a három, eddig különböző színben villogó pont egyszerre élénk kékre váltott, és nyomukban sugárnyalábok villantak fel. A háromszög parancsnoki székek felől eső csúcsánál egy virtuális terminál képe elevenedett meg - a másik két csúcson pedig a parancsnoki szék körül állók alakja a másik két bázison.

A háromszögek közepén vibrálni kezdett valaki, de ezzel egyelőre senki nem foglalkozott, annyira lekötötte őket az, hogy összeszedjék leesett államat a földről a többiek láttán. 

A felek egy pillanatig némán méregették egymást, ami részben annak volt köszönhető, hogy a kommunikációs rendszer automatikája az első pillanatokban csak a képküldéssel tudott megbirkózni, a hanggal nem. Amint azonban egyre több állapotjelző fény váltott zöldre a technikusok irányítása alól kikerült, immár tökéletesen automatikus programot futtató komterminálokon, a szektor három rendszerében tartózkodók immár hallhatták is egymást. 

A térkép azonosító kódja szerint a Mu rendszer bázisán, a szektor felső csücskén egy ESB főtiszti egyenruhát viselő középkorú férfi foglalt helyet az irányítószékben, akinek hideg és számító tekintete egy pillanatig sem árulta el meglepettségét. Mellette egy hetven év körüli, ősz hajú technikus küzdött a terminállal, míg a szék mögött egy díszes, idegen egyenruhát viselő magas, kékesszürke bőrű férfi állt. Néhány rohamosztagos és a szürke bőrű alakhoz hasonló fizimiskájú kommandós egészítette ki a képet, akik ösztönösen a többiekre tartották fegyvereiket - csak a biztonság, meg a hivatástudat kedvéért. 

A térkép azonosító kód szerint Nu rendszerként emlegetett bázison, a szektor átellenes, alsó oldalán egy fiatal, sebhelyes arcú férfi ült, aki egészen a közelmúltig a holohírek egy gyakori szereplője volt, ma azonban apjához hasonlóan menekült és számkivetett. A tény, hogy egy klasszikus birodalmi tiszti egyenruhás alak, egy vállig érő magasságú nyolclábú bogár, valamint egy barabel és egy eltorzult arcú, talán humán eredetű jedi lovag vette körül tradicionális barna köpönyegben, csak tovább növelte megjelenésének groteszk jellegét. 

A térképkód szerinti harmadik, Xi névvel jelzett rendszer bázisán pedig, amelyik a legközelebb feküdt az ismert galaktikus területekhez, egy harcedzett, átható tekintetű flottatiszt foglalta el a széket a Szövetség különleges erőire jellemző, jelöletlen fekete egyenruhában. A mellett álló fiatal technikus igyekezett minél távolabb oldalazni a kép hatósugarától, jól láthatóvá téve a szék mögött lévő két alakot: egy idősödő, szürke hajú birodalmi moffot, aki a másik két székben ülő láttán elfintorodott, és nem kevésbé meglepő módon egy hatalmas, kék pikkelyes hüllőszerű teremtményt, amelyik éhes, barátságtalan vicsorgást eresztett meg a Nu rendszerből bejelentkező társaság rovar tagja felé. 

Pár pillanatig az élő audiokapcsolat ellenére tökéletes csend borult a vonalra, miután mind a három oldalon felhagytak a zavart kiabálással, és a technikusok unszolásával, hogy bontsák a kapcsolatot. 

Elsőnek az ESB egyenruhás férfi szólalt meg.

- No hát, nem gondoltam volna, hogy ilyen szépen összejövünk itt. Jó újra látni mindenkit. 

- Hallottam, a Sithek szolgálatában kivirul és megfiatalodik az ember, Tierce őrnagy - húzta el a száját Kresh, majd a másikra nézett. - Maga meg bizonyára Jagged Fel. Azt hiszem, hivatalosan nem lettünk bemutatva egymásnak.

- Maga meg bizonyára Daala egyik ölebje - mosolygott vissza halálos tekintettel Fel. 

- Ugyan ugyan, nem kell rögtön egymásnak esni - tette hozzá Kresh háta mögött Lecersen. - Ahogyan azt a Főkormányzó is megmondta, igazán nagyszerű, hogy mindnyájan összejöttünk itt. Talán csak nem ugyanazt keressük?

- Maga lesz az utolsó, aki megmondja nekem, hogy ki és mit keres itt, maga áruló - köpött vissza a moff felé Jag.

- Na ebben legalább egyet értünk, Fel parancsnok - nevetett fel Grodin.

Néhány pillanatig újra csend támadt, míg végül a Fel széke mellett álló bogár idegesen ciripelni kezdett és a kék pikkelyes idegen felé mutogatott csápjaival. 

- Nerren azt mondja, a Nagyfogúak már sokat háborgatták a népét, és most aggodalommal tölti el, hogy itt látja  őket... - fordította az eltorzult arcú jedi, mire a Kresh mögött álló hüllő is replikázni kezdett saját éles, fütyülő nyelvén. 

- Először is nem Nagyfogú, hanem Lirriwing admirális a Ssi-ru Impériumból. Ezt megmondhatja annak az ostoba Killiknek, ha már annyira jóban lettek a jedikkel egyetemben - fintorodott el Lecersen. 

- Hát ez igazán gyönyörű - nevetett fel ismét Grodin, aki láthatóan élvezte a helyzetet. - Jedik, bogarak, Ssi-ruuk, és régi barátaink - A háta mögött álló egyenruhásra pillantott. - Ön nem találja szórakoztatónak, főhadnagy? 

- Mindenesetre ha szórakoztatónak nem is, nagyon is informatívnak találom, kormányzó úr... - futtatta végig a tekintetét a holoképeken amaz. 

- Akinek nagai barátai vannak, az egy pillanatig se kritizálja a társaságunkat, Főkormányzó - intett bosszúsan Fel. - Bár gyönyörűen egymásra találtak, zsák a foltja... 

- Nekünk és a barátainknak legalább van hová hazamennünk, magával ellentétben - mosolyodott el a Főkormányzó kárörvendő arccal.

- Uraim, felhívnám a figyelmüket, hogy valami oka kell legyen annak, hogy vonalba kapcsolódtunk - köhintett a férfi, akit Fel korábban Daala ölebjének nevezett. 

- Na nem mondja, kommodore, hogy megokosodott a Polneye óta! - nevetett fel Grodin ismét.

Kresh figyelmen kívül hagyta a Sith főtiszt gúnyolódását. 

- A bázisok közti kapcsolatnak kell, hogy legyen valami célja... mármint azon kívül, hogy biztonságos távolságból sértegethetjük egymást rajta keresztül. Talán ha az adatcserét...

A férfi szavait azonban kettévágta a vetítő közepén lévő villódzás, ami hirtelen összefüggéstelen holokatyvaszból ez szikár, nagy orrú, kopaszodó, őszes férfi arcává állt össze. Az arc alatt a térképen pedig felvillant egy új koordináta, aminek láttán mindhárom bázison mindhárom technikus lázas munkába kezdett saját terminálján. 

- Kristálytisztán veszem az adásukat! Ramakaz bázis jelentkezik!

...

- Ez mi a... - gondolták egyszerre a három bázison körülbelül huszonhárman. 

- Nahát, birodalmiak... és mennyien! - gondolta és mondta ki hangosan a képernyő közepén megjelenő háromdimenziós alak, majd ahogyan végigfuttatta tekintetét az egyes bázisokról bejelentkezőkön, öröme nem kis részben csodálkozássá alakult át, és alig hallhatóan motyogni kezdett maga elé. 

- Öhm... - a "konferenciahívás" résztvevői közül Kresh kapcsolt először, miközben Grodin szándékosan visszafogva magát, fürkésző tekintettel figyelte a megjelent alak arcát, Jagged Fel pedig egyelőre azt se tudta, hogy ez az akárki hogyan került be a vonalba. - Igen, Ramakaz bázis, itt a Mu, Nu és Xi figyelőposztok jelentkeznek. Hall minket, Ramakaz? 

- Hallom, hallom, hát hogyne hallanám, parancsnok úr! - pillantott fel hirtelen a magát "ramakazbázisnak" nevező alak, bár Kreshnek lett volna egy millió kreditje rá (ami amúgy nem volt, de a kommodore szívesen feltette volna Lecersen pénzét is, akinek viszont éppenséggel volt elég), hogy nem ez az igazi neve. 

- Csak tudják... az Eljárás! - vágott nagyon komoly képet az alak, és ismét elvonta tekintetét a holovetítőről, ami azt a hatást keltette, mintha a megjelenített test nélküli fej saját maga alatt keresne valamit lázasan. 

- Maga egy klón - jelentette ki hirtelen minden bevezető nélkül Grodin. 

- Hogyne, parancsnok úr, és ha igen? - nagyképű pojáca, gondolta a vonal másik végén Stirlitz, miközben lázasan próbálta kideríteni, hogy erre az esetre pontosan melyik Eljárás is a helyes Eljárás. Sajnos arrogáns főtisztek kezelésére semmit nem tartalmazott a parancsnoki kódhenger, már ami az instrukciókat illette... 

- Maga meg talán Őfelsége egyetlen testőre, vagy mi? 

Grodin felnevetett. Már majdnem biztos volt benne, hogy ez az alak nem teljesen épeszű. Ha klón volt, ahogyan sejtette, ráadásul annyi idős, amennyinek kinézett, akkor szinte biztosan beindult nála valamilyen szövetdegeneráció. 

- Ramakaz bázis, megtenné, hogy azonosítja magát? - szólt közbe a kedélyesnek tűnő beszélgetésbe Jagged Fel, az arcán olyan kifejezéssel, mint akinek nehezére esik elhinni, hogy a hívás legfiatalabb tagjaként neki kell felhívnia mindenki más figyelmét a katonai protokoll minimumjára...

- Hogyne, hogyne... - szöszmötölt tovább megint az öreg férfi alakja. - Ramakaz bázis harmadik szintű technikai specialista, öhm... TK-677-es azonosítójú őrmester szolgálatukra. Harrun parancsnok távollétében rangidős - persze, majd még be is mutatkozom nektek, gondolta Stirlitz. 

- Miért van távol, a parancsnoka? - folytatta a kérdezősködést Jag. 

- Inkább az a kérdés, meddig... - folytatta a kuncogást Grodin. 

- Nos... tartósan - villant meg a holló képernyőn az öreg tekintete, majd hirtelen felderült az arca.

- Az Eljárás! Azonosító kód... azt mondja... aha... aha… egyezik! - vigyorodott el Stirlitz, és integetni kezdett a holovetítő hatókörén kívül lévő droidoknak, hogy üssék be a megfelelő kódokat a főkomputerbe.

A másik három bázis irányítójában a technikusok lázas sebességgel dolgoztak azon, hogy bemérjék az adás forrását, miközben parancsnokaik fél szemükkel az öreg klón technikust, fél szemükkel pedig egymást tartották szemmel. Leszámítva persze idegen vendégeiket, hiszen a Ssi-ru admirális és a Jagged Fel körüli Killik bogarak továbbra is egymás szidalmazásával voltak elfoglalva (ki-ki a saját anyanyelvén), a Grodin mögött álló nagai tiszt pedig olyan lázasan jegyzetelt a nála lévő apró adatrögzítőbe, hogy szinte sisteregtek a miniatűr billentyűk. 

Végezetül a Ramakazról bejelentkező alak ismét a vetítő felé fordult. 

- Különleges helyzetekre vonatkozó azonosítási eljárást megkezdeni! - jelentette be hivatalos hangon. - Kérem, üssék be mobil kódhordozóik huszonötjegyű központi jelszavát az azonosításhoz!

Az egyik bázison állók közül egy Stirlitzel egyidős technikus valamit súgott a magát az uralkodó testőreként bemutató nagyképű alak fülébe. 

- Ez biztosan szükséges, őrmester? - fordult a ramakazi kezelő felé Grodin. - Enélkül nem tud minket... azonosítani? 

- A főjelszó megadása látható a hálózatban... ha megadjuk, akkor mindhárom bázis hozzá fog férni ugyanazokhoz az adatokhoz... egymás adataihoz is - súgta oda a saját technikusa Kreshnek. 

- Őrmester, vészhelyzet állt elő, írja felül az azonosítási protokollt, és közölje velem a bázisa koordinátáit! - hajolt közelebb előreszegett állal Jagged Fel, mire a másik két parancsnok összehúzta a szemöldökét és tiltakozni kezdett. 

- Lehet, ezek a birodalmiak nem kedvelik egymást? - gondolta Stirlitz, és lenyomott egy gombot a terminálján, ami a Ramakazról kiindulva kezelte az egész figyelőposzt-kommunikációs parancssort. 

- Autentikációs ellenőrzési parancssor felülírva! Behatolásvédelmi rendszer aktív... önmegsemmisítő szekvencia aktív. Visszaszámlálás... - jelentette be mindhárom bázison az ismert géphang, mire az irányítókban kitört a káosz.

- Ramakaz bázis, ez igazán indokolatlan... - hajolt közelebb most már dühösen Grodin is. 

- Sajnálom, uraim, az Eljárás világosan előírja, hogy amennyiben különleges helyzeti azonosítás esetén a kódok megadása nem történik meg, akkor fél percen belül elindul az önmegsemmisítő szekvencia a figyelőposztokon - nagyképű pojáca láthatóan ideges, gondolta Stirlitz, miközben fennhangon olvasta az Eljárás vonatkozó megjegyzéseit a terminálon megjelenő szöveg apró betűs részénél. - Azt mondja, amennyiben nem történik meg az azonosítás egy percen belül, a szekvencia lejár és...

- Vészhelyzeti felülírás! - csapott a széke karfájára Jagged Fel. 

- Sajnos ilyesmi nem szerepel az Eljárásban, fiatal parancsnok úr - karót nyelt kölyök is ideges, gondolta Stirlitz. Kezdeti örömét egyre inkább felváltotta a gondterheltség. Itt volt ez a sok birodalmi tiszt úr, és még a legegyszerűbb Eljárást sem voltak képesek követni? 

- Nem látják, hogy együtt kell dolgoznunk? - szúrta közbe az elsőként megszólaló harmadik alak, aki furcsa módon egy ideje csendben volt. - Üssék be a kódokat, amíg nem késő, különben mindannyian megsülünk! 

- Esetleg el is kezdhetnénk… - hajolt a helyzetet kétségbeesetten egyben tartani próbáló Kresh válla fölé Lecersen. 

- Igaz... Biral, a kódot! 

Stirlitz képernyőjén nemsokára felvillant a Xi azonosító kódja. Úgy, szóval okostojás parancsnok úrnak eszébe jutott, hogy mi a helyes Eljárás - somolygott magában az öreg klón, bár azt még mindig nem tudta hová tenni, hogy most okostojás parancsnok a parancsnok amott, vagy a háta mögött lévő moff, akinek ráadásul egy hatalmas, kék pikkelyes háziállata is volt. 

A másik két bázison ülők között néhány percig feszült csend honolt, ahogyan megbizonyosodtak róla, hogy a visszaszámlálók még mindig működnek minden bázison. Mosh valamit súgott Grodin fülébe másodszor is.

- Rendben, küldje a kódunkat - vont vállat végül a Főkormányzó, és kérdőn Jagged Felre nézett. 

- Ugye nem akar mindannyiunk végzetévé válni, parancsnok? Csak nem venne a szívére néhány halott jedit és Killiket, ugye...

Stirlitz elgondolkodva figyelte, ahogyan a tiszt urak tovább piszkálták egymást, ahelyett, hogy már szépen a végére értek volna az Eljárásnak, és szinte itt is lehettek volna. Ennyi minden változott az elmúlt években? Végül úgy tűnt neki, hogy okostojás tiszt úr és nagyképű tiszt úr után végre karót nyelt tiszt úr is rájött az Eljárásra.

- Áh, rendben, mást úgysem tehetünk! - szikrázott Jagged Fel tekintete - Vitor, legyen szíves... - A másik kettőhöz hasonlóan Jag is tökéletesen tisztában volt vele, hogy a kódok beütésével a három bázis pontos koordinátái és taktikai adatai bekerülnek a közös hálózatba... és ellenségeinek nem csak a Ramakaz, hanem egymás pontos helyzetéről is adataik lesznek. 

Stirlitz figyelte, ahogyan a harmadik rendszer is bejelentkezett. 

- Azt mondja... azonosítás... egy... kettő, három... igen. Köszönöm, tiszt urak! 

- Autentikáció elfogadva. Hozzáférés a Ramakaz központhoz engedélyezve - jelentette be mindhárom bázison a géphang, és az önmegsemmisítők vörös fényei elhallgattak. Kivéve a Mu rendszer bázisát, ahol nagyképű tiszt úrnak rá kellett vágnia egyet a terminálra, hogy az utolsó riadófények is kihunyjanak. Stirlitz meg is jegyezte magában, hogy később nem ártana ellenőriznie a figyelőposztok rendszereit, nincs-e bennük esetleg egy kis reaktorszivárgás, vagy valami hasonló. 

- Öhm... Főnök - kopogtatta meg Kresh vállát Biral. 

- Ezt látnia kell, parancsnok - fordult Jaggedhez Vitor Reige. 

- Azt hiszem... - suttogta Grodin füle mögött átszellemülten Mosh.

És hirtelen mindhárom parancsnok a ramakazi klón holoarca alá meredt, ahol technikusainak sikerült a megjelenítőre varázsolni a pontos koordinátákat. 

Az Uralkodó titkos katonai lerakatának pontos koordinátáit. 

- Az Eljárásnak megfelelően várom önöket a Ramakazon, tiszt urak! - jelentette be ünnepélyesen a klón. - Legénységemmel együtt felkészülünk a fogadásukra! Éljen a... a Birodalom! 

Azzal az arc eltűnt. 

- Olybá tűnik, egy kedélyes kis versenyfutás közepébe csöppentünk... - törte meg a hirtelen beállt csendet Grodin. 

- Ha ennek a bázisnak tényleg van legénysége is, és nem csak egy szenilis... öhm... szenior technikus, akkor nem gondolják, hogy érdemes lenne legalább átmenetileg együttműködnünk? - tette fel a költői kérdést Kresh. 

- Felesleges. Mire maguk odaérnek, mi már ott sem leszünk. És a hajók sem - mosolyodott el Jagged Fel, és intésére Vitor bontotta a vonalat. 

- Miért nem vagyok meglepve - mosolyodott el Grodin, majd biccentett Kreshnek és Lecersennek. - A mihamarabbi viszontlátásig!

Kresh még egy pillanatig meredt az üres képernyőre, majd Lecersenre. 

- És én még azt hittem, moff úr, hogy ezen a küldetésen ön lesz messze a legidegesítőbb útitárs... - sóhajtott fel a kommodore, majd a többiek felé fordult. - Riadó! Azonnali indulásra készülj!

Azzal mindhárom bázison elszabadult a káosz.


Coruscant

Nem létezett annál felkavaróbb érzés, mint a rezgés, amit egy élet erőszakos kioltása okozott az Erőben. "Nincs halál, csak az Erő van" - mondta a jedik évezredes kódexe, de ahogy egy halott lélek az Erő részévé vált, az komolyan próbára tudta tenni a türelmét. Túlságosan is jók voltak az érzékei, a galaxis pedig az elmúlt években a feje tetejére állt, háborúk, mészárlások és Sithek mindenhol. Az Erő talán csak a Birodalom legnagyobb kegyetlenségei idején háborgott ennyire a sok kioltott élettől, mint például az alderaani tragédia idején, amiről ő is értesült rajta keresztül. A békésebb időkben a nyugodt vízfelszínt csak néha-néha zavarta meg egy-egy fodrozódás, de mióta a Sithek feltűntek a színen, mintha számukra még érthetetlen erők kezdtek volna munkálkodni a háttérben, hogy a galaxist a káosz szélére juttassák. És itt a Szövetségben sikerrel is jártak, ehhez elég volt egy pillantást vetnie Palpatine rokonának hatalmas holoreklámjára. Éppen ezért is örült neki, hogy Kam Solusar mester – Luke Skywalker nagymester távollétében az ideiglenes nagymester – a Templomban terjedő folyosói pletykák szerint kész volt felajánlani a Rend támogatását a politikába visszatérni készülő Organa Solo lovagnak, habár a napi politika igencsak hidegen hagyta.

Most is hozzá igyekezett egy fontos témát megvitatni. A Rend amúgy sem túlságosan nagy személyi állománya lassan fogyatkozni kezdett, és nem csak a konfliktusok miatt. Több lovag is nyomtalanul eltűnt: volt, akiről érkezett jelentés, más csak nem jelentkezett többé. De a halálukat nem érezte az Erőben, sőt meditációi alkalmával tisztább képet kapott róluk, és néhol nem igazán tetszett, amit látott – bár azt sem tudhatta, hogy valójában a múltat, a jelent, vagy a jövőt látja. Egyiküket, egy férfit a Sötét Oldal által megrontva látta egy igen ismerős, félig vongszerű nő mellett, Yuuzhan Vongokkal körbevéve, és az egykori lovag éppen kivégzett egy foglyot egy áldozati oltárnak kinéző helyen. A másik egy fiatal lány volt, akin sokkal furcsább hatást érzett, körülötte számára igencsak ismerős lények a Rend archívumából: rakghoulok. De évszázadok óta nem láttak a galaxisban rakghoult, ráadásul ezek két lábon jártak és az Erőt használták, ami igencsak aggasztó lehetőség volt. És volt ott még valami, vagy valaki, a múlt egy árnya. Őket kettejüket érezte erőteljesen az Erő szövedékén át, és tudta, hogy ez üzenet neki és a Rendnek. Vakok voltak, akárcsak a 66-os parancs idején, évtizedekkel ezelőtt. Most feltett szándéka volt, hogy nem hagyja az események megismétlődését, bárki is készüljön rá bárhogyan. És volt még valami, ami nem hagyta nyugodni...

- K'Kruhk mester - üdvözölte Kam Solusar a whiphidet, ahogy belépett a nagymester termébe a Jedi Templomban. Vele volt felesége, Tionne is.

- Kam és Tionne Solusar mesterek - emelte meg enyhén szalmakalapját üdvözlésképpen. - Az Erő legyen veletek.

- Veled is, Kruhk mester - viszonozta az üdvözlését barátságosan Kam. Korábban feleségével együtt az ossusi Jedi Akadémia vezetőinek számítottak, így hosszas közös munkaviszonyt tudhattak maguk mögött, ami alatt jó viszonyba is kerültek vele. Barátjaként tekintett a házaspárra, ezért is akarta velük megosztani a gondolatait. - Foglalj helyet!

- Köszönöm - ült le az egyik székre. Tionne, aki belépésekor kissé arrébb csinált valamit, szintén az asztalhoz jött. - Nagyon örülnék, ha ezt a beszélgetést a régi időkhöz hasonlóan ejthetnénk meg, de félek, ez luxus lenne.

- Érzem, hogy valami nyomja a lelked - közölte Tionne kedvesen mosolyogva.

- Bizonyára feltűnt nektek is, hogy több lovag nem jelentkezett vissza hosszabb ideje. Elkezdtem meditációim közben eltűnt jedi lovagokra koncentrálni, és amit találtam, az az egész Rendre veszélyt jelenthet - mondta, és látva, hogy a házaspár szótlanul várja a folytatást, tovább mondta. - Két lovag kapcsán adott az Erő útmutatást, bár nem tudom, hogy a jelent láttam-e, vagy a jövőt... Egyik egy fiatal férfi, akin éreztem az Erő Sötét Oldalának rontását. Ami furcsa volt, hogy Yuuzhan Vongokkal láttam körülvéve, és egy nőt szolgált, aki a Yuuzhan Vongok mintájára módosította magát.

- Bukott jedik Yuuzhan Vongokkal szövetkezve? - ráncolta gondterhelten a homlokát Kam, akit amúgy is megviselt a közelgő választásokkal járó sok probléma. Nem akarta, hogy régi barátja újabb súlyokat viseljen magán. Ő volt az egyik első mester, akivel beszélt, mikor önkéntes száműzetéséből visszatért a Yuuzhan Vong invázió után, segíteni az újjáépítésben. - Ez határozottan rossz hír.

- Volt ott még egy nő is, egy városbolygó mélyén, kezében egy Sith holokronnal - már ezeknél a szavaknál is gondterhelt pillantásokat látott, és érezte, hogy kettejüket újabb súlyok kezdik nyomni. Igazán sajnálta, hogy ebben neki is szerepe van, de a Rend egészének érdekei most előrébb voltak. - Körülötte pedig rakghoulokkal.

- A rakghoulok évszázadok óta kihaltak, Kruhk! Biztos vagy benne, hogy azok voltak? - kérdezte Tionne.

- Nem. Kinézetre talán, de ezek két lábon jártak, eszközöket használtak és értettek az Erőhöz is. Sötétség vette őket körbe, hiszen a Sötét Oldal teremtményei, de egyúttal egy erős fényt is éreztem. Egy régi jedi fényét. És volt még a távolban valami, vagy inkább valaki, egy anakronizmus az Erőben. Nem tudom jobban körülírni. Nem kellett volna ott lennie.

- Erőhasználó rakghoulok és Yuuzhan Vonggal szövetkező bukottak - sóhajtott fel fáradtan Kam. - És még azt hittem, egy Palpatine-fattyú a legnagyobb gondunk. Attól tartok azonban, hogy nincs elég emberünk ahhoz, hogy most bárkit is kiküldjünk keresni ezeket az ifjakat, mielőtt még megtörténne a baj.

- Semmi baj, barátom. Nem csak rossz hírekkel szolgálni jöttem ide. Magam szeretnék vállalkozni arra, hogy felkutatom ezeket a lovagokat! Persze a Ti és a Tanács engedélyével.

- Szó sem lehet róla! Az ifjak evakuációja hamarosan befejeződik Ossusról és Shedu Maadról a Katholba. Te vagy az egyik legjobb tanító az egész Rendben, ott kell a tudásod! - ellenkezett Kam, és a whipid készült rá, hogy ez lesz a helyzet. Tionne egyetértőleg bólogatott.

- Mesterek, én éltem a klónháború alatt, megéltem a 66-os parancsot, és a kevés között voltam, aki túlélte. Nem akarom életem során még egyszer megtapasztalni ezt - hangjában nyoma sem volt indulatnak, inkább csak higgadt bölcsességnek. - Ha a két lovag közül valamelyik veszélyt jelent a Rendre, akkor időben értesülnünk kell róla. Különben az ifjak jobban bánhatják, mint néhány kihagyott leckét.

- Eltökélt vagy, K'Kruhk mester - sóhajtott fel ismét Kam. - Ez esetben nem állíthatlak meg.

- Köszönöm, Solusar mester! Lenne itt még valami...

- Újabb rossz hírek? Kezdem megszokni őket - mosolygott fáradtan barátja.

- Ezúttal inkább csak rossz előérzet. Egy sötét energiát éreztem feléledni a távolban, ott, ahol korábban én is tanultam.

- Itt a galaxisban? - kérdezte Tionne.

- Bizonyára már meséltem nektek a nagaiok földjén szerzett ismereteimről - a kalap is onnan volt, igaz, hamarabb került a birtokába, mint hogy odalátogatott volna, így nehéz volt már számára is eldönteni, melyik inspirálta melyiket. - Ott is ismerik az Erőt és számos hasznosítási módját, de főleg a világos oldalét. Gyógyítás, képességjavítás, tárgyak mozgatása. Sithekhez hasonlatos sötét oldali erőkkel nem találkoztam egészen mostanáig, amikor éreztem ezt az ébredést.

- A nagaiok... újabban nagyon aktívak. Lehet ennek köze egymáshoz? - morfondírozott Tionne hangosan. - Hattori-incidens, az asmerui csata...

- Kiimi Anaro lovag eltűnése is ott történt. Őt is a Sötét Oldal nyelte el - egészítette ki a gondolatot férje. Mindig is jó párost alkottak együtt. És ebből jött az egyértelmű következtetés. - Talán őt érezted az Erőben?

- Nem vagyok biztos benne, hogy bármelyik előérzetem is kapcsolódik-e hozzá. Mindenesetre előbb a lány után indulok. Behatárolható számú városbolygó van csak a galaxisban. Jóval kevesebb, mint potenciális Yuuzhan Vong búvóhely.

- Rendben, mester. Kívánom, hogy járj szerencsével! Az Erő legyen veled.

- Az Erő legyen mindnyájunkkal, Solusar mester. Nagy sötétség közeledtét érzem, és pengeélen táncolunk!


Shedu Maad

A Shedu Maad közelében rejtőzködő Sith flotta immár harcra készen állt. Céljuk csupán egyetlen dolog volt, megszerezni a Csillagköd feletti ellenőrzést és kiirtani a jediket. Carl roppant feszült volt, amikor arra gondolt, hogy Callista a szomszédos rohamsiklón van, és hogy neki is veszélyben van az élete. Legszívesebben azon a hajón lett volna, ahol a lány is tartózkodott, de nem lehetett ott. Carl sejtette, hogy ez Dorja utasítása volt és megértette az admirális szándékát ezzel. Így akarta megelőzni, hogy valami ostobaságot csináljon, amely a küldetés kudarcával végződne. Az SiSD-k türelmesen várakoztak álcázásban, amíg a két rohamsikló felszínt ér a bázis egyik platformján...

Carl siklója enyhén rázkódva földet ért a kijelölt hangárban, majd sziszegve felnyílt a légzsilip, szabaddá téve a rohamsikló kijáratát. Carl aszasszin harcosok társaságában rohant arrafelé, amerre a jedik gyülekezőhelye lehetett. Callista siklója alig pár szekcióval távolabb landolt egy másik platformon és valószínűleg ő is arra tartott, amerre a fiú. Carl nagyon is tisztában volt vele, hogy most rendkívül óvatosan kell eljárnia. Nem mindegy, mit tesz és hogyan. Az aszasszin harcosok fekete köpönyege lobogott a siklók hajtóművei generálta szélben, amely a nem túl nagy hangárban meglepően viharos erejű volt, felkavarva a leülepedett port és ezzel megnehezítve a tájékozódást. Carl sejtette, ez csakis a jedik műve lehet, akik így akarják meggátolni, hogy felfedezzék a rejtekhelyüket, ez azonban nem tarthatta vissza attól, hogy teljesítse a küldetését. Efféle gyengécske trükkökkel nem állíthatják meg. Harcosai készen álltak és Carl az északnyugati folyosó irányba indult el, míg a társai csendben követték a fiatal, ám máris magabiztos harcost. Lassan lopakodtak előre, ügyelve arra hogy ne csapjanak zajt, majd Carl aktiválta a különleges, odonitból készült álcázópajzsot, amely az övén lévő kis szerkezet volt. Máris lilás energiaháló burkolta be őket, láthatatlanná téve a harcosokat. Most már csak az Erő segítségével lehet őket felfedezni...

Eközben Dorja kirendelt helyettese a vezérhajó hídján osztogatott izgatottan parancsokat.

- A Sith Starfighterek álljanak készenlétben! - utasította az egyik technikus tisztet. - Várakozzanak a parancsomra, majd miután jelet adok, kezdjék meg a bombázást! - az egyik tizedes lépett az admirálishoz, aki a légideszantosok vezetője volt.

- Uram, ha elkezdik bombázni a bázist, az embereink odavesznek! - a tizedes meglehetősen aggodalmas képet vágott, a Sith parancsnok azonban igyekezett megnyugtatni.

- Semmi ok az aggodalomra! Az embereink tudnak vigyázni magukra! - jelentette ki magabiztosan. - Nem is beszélve a legújabb álcázópajzsunkról, amit az ifjú Carl azóta már biztosan aktivált, és ami megvédi őket a turbolézereinktől! - látva a tiszt hitetlenkedő arckifejezését, a flottaparancsnok ingerült lett. 

- Ne feledje, hogy a Főadmirális lánya is a harcosaink között van! Ha nem tudná Dorja, mit csinálok, akkor veszélyeztetné vajon az életét? Leléphet! - utasította morcosan a tizedest. Amaz sietős léptekkel elrohant, magára hagyva az admirálist az aggodalmaival… Nagyon remélte, hogy az álcázók működnek és a Főadmirális lánya, valamint az ifjú Carl sikerrel járnak...

Alig fél órával a két rohamsikló landolása után az SiSD-k elkezdték ontani magukból a halált, miután kiléptek az álcázásból. TIE vadászok és Sith Starfighterek kezdtek el zümmögni az űrben, miután az ellenséges erők flottája megjelent a Shedu Maad térségében. Az ifjú Skywalker jó munkát végzett, amikor értesítette a közelben tartózkodó, jedikkel szövetséges kis flottát, amely azonnal a helyszínre sietett. Hapan csatasárkányok és koréliai fregattok álltak készen immár arra, hogy megvédjék a Jedi Akadémiát a támadóktól. Két SiSD máris megkezdte a bázis bombázását, miközben koréliai cirkálók lendültek támadásba, hogy elpusztítsák azokat. A Shedu Maadért vívott ütközet elkezdődött...

...

A bázis megremegett, amint a közelgő ellenséges flotta első lövedékei célba találtak. A pajzsok egyelőre kitartottak, de az irányító központban Saba Sebatyne tudta, hogy nagy baj lesssz, hogy ha nem végeznek gyorsan az evakuációval. Már amikor a távérzékelőkön feltűntek az első torzulások a csillagköd plazmafelhőiben, amelyek álcázott hajók közeledésére utaltak, a jedik kiadták a parancsot a gyorsabb pakolásra, és segítséget hívtak a közeli rendszerből.

Az a néhány koréliai naszád, ami a Fény Hadseregének jelzéseit viselte, és az Ossus különítményének része volt, még a velük együtt érkező néhány csatasárkánnyal és Hapan Nova zsebcirkálóval együtt sem vehette fel sokáig a versenyt a Sith csillagrombolókkal szemben... 

És amikor minden kommunikációs kapcsolat megszakadt a Hapes felé, Saba megérezte, hogy immár más segítségre sem számíthatnak. A jedik bázisát minél hamarabb ki kell üríteni, ahogyan a mesterek előre megjósolták... 

- Ifjú Szkywalker, folytasszátok a rakodászt! - szólt bele az egymásközti komba Saba, amikor hirtelen megérezte... az Erőn át és érzékeny vadász érzékszervein keresztül egyszerre. A Gonossz már itt volt, egészen közel a bázison... kettő... nem is kettő, négy...

Az állomás megrázkódott, mintha belülről érte volna egy ütés. 

- Robbanás a 65-ös hangárban! - jelentette be ijedt hangon az egyik technikus. - A... a biztonságiak szerint egy álcázott hajót láttak megjelenni egy pillanatra!

- Behatolásszi riadó! - adta ki a parancsot Saba, miközben szemét lehunyva megpróbált az Erőn keresztül képet kapni a helyzetről... igen, két hangárban, a 65-ösben, és a platform korong alakú fő szintjének átellenes oldalán lévő 79-esben volt két sötét, az Erő szempontjából vak folt... nem sokkal messze tőlük pedig megérezte a gonosz, eltökélt jelenléteket, amelyek a bázis központja és a többi hangár felé tartottak. A barabel felkapta a fénykardját. Most már világos volt a Sithek stratégiája... a lassan közeledő flotta csak a figyelemelterelés miatt kellett, amíg egy álcázott, valószínűleg ysalamirikkel is felszerelt kommandó bejutott a bázis közelébe...

- Szuna, Yllsssz Messzter, gondoszkodjatok, hogy minden hajó elinduljon! - azzal sziszegve elrohant. 

- A vadászhangárba menned, neked kell - fordult a twi'lek nőhöz, Saba különítményének Ben Skywalkert nem számítva egyetlen túlélő tagjához az apró, zöld Yllch. - Fedezni a felszálló transzportokat, neked kell! 

- Igen, mester - biccentett a twi'lek és elrohant az ellenkező irányba, mint azelőtt Saba. 

Carl és különítménye egy kivilágítatlan mellékjáraton rohantak, elkerülve az áram alatt lévő szinteket. A személyi pajzs, amellyel felszerelték őt és kommandósait, nem csak védelmet nyújtott a robbanásoktól, hanem a levegő és energia nélküli szinteken is lehetővé tette számukra a mozgást - szinte mindenhol, ahol működött a mesterséges gravitáció. Carl hamar rájött, hogy a jedik a valójában elég hatalmas bázisnak csak töredékét használták. A legtöbb folyosó és szint le volt zárva, ami jelentősen megnövelte a mozgásterüket. 

Végül egy zsilip előtt megállt, és felemelte a kezét. Próbálta elhessegetni a gondolatai közül Callistát, akinek a kommandója útban volt a parancsnoki központ felé, hogy megostromolja azt. Carlnak a jedik által használt főhangárt kellett elérnie, de nem tudhatták előre, melyiket védik majd jobban... bár most, hogy az ysalamiriket a rohamsiklók fedélzetén hagyták, az osztagok asszaszin tagjai végre képesek voltak az Erő révén tájékozódni. 

A csapatot vezető, Carl mellett haladó asszaszin jelezte, hogy a zsilip másik oldalán már célpontok vannak. A harcosok arrébb léptek, hogy odaengedjék az egyik fekete páncélos elit kommandóst Dorja hajójáról, aki robbanótöltetet erősített az ajtóra. 

Hátrébb léptek, majd a katonai aktiválta a töltetet.

Ben már abban a pillanatban megérezte, hogy baj lesz, amikor az Erő sugallatára a hangár átellenes végébe pillantott, ahol egy zsilipajtó zárta el az üzemen kívüli szinteket a főcsarnoktól, ahol izzadt, fáradt katonák és technikusok igyekeztek minél több ládát bepakolni az indulásra kész Gallofree transzportokba, vagy épp egy csoportban tartani az alig pár éves, beszállásra váró jedi gyermekeket. 

Ben zsebre vágta a hajók indulási menetrendjét tartalmazó táblát, és a fénykardjáért nyúlt, amikor a zsilip berobbant...

A nyíláson pedig fekete páncélos kommandósok tűntek elő egy tiszti egyenruhás, Ben korabeli fiú, és néhány fekete köpönyeges, fénykardos alak kíséretében, akikből Ben már jó néhányat látott, és le is terített a Nirauanon. 

- Támadás!! - üvöltötte a fiú a kommandósok élén, miközben dereka körül lilásan felvillant valami. Ben úgy sejtette, hogy személyi pajzsa van. - Végezzetek a jedikkel!

- Na, már csak ti hiányoztatok... - motyogta Ben, és a teremben lévő a Fény Hadseregéhez tartozó biztonságiakkal futásnak eredt a támadók felé...

A bázis aljánál, közel a függőleges stabilizátorokhoz, ahol a létesítmény megerősített fény eresztékei szinte belelógtak a csillagködből elvándorolt porfelhők nyúlványába, alig észrevehető mozgás támadt. Két, a többinél ruganyosabbnak tűnő felszínű, sötét aszteroida kivált a mezőből, és hajókra emlékeztető manőverekkel kapcsolódott a bázis alján lévő szervíznyílásokhoz. 

Az aszteroidákból, melyek valójában Tahiri berzerkereinek korallvadászai voltak, rugalmas membrán vágódott ki, légmentesen csatlakozva a szervíznyílásokhoz. 

A két Yuuzhan Vong harcos, Rue'tra, az Öldöklő, és Durran'shae-shi, a Végítélet Elhozója készen állt rá, hogy számos jeedai-t ejtsen foglyul, és szállítson megbénítva úrnőjüknek. Az Öldöklő a galaxis átellenes vége óta a jeedai hüllő és két társa nyomában járt, míg Végítélet Elhozója a ködöt kutatta az ifjú jeedai-ok után - és most a szerencse és Yun-Yammka keze elvezette őket ide. Annál nagyobb volt a meglepetésük, amikor számos siith-et is érzékeltek a hitetlenek űrben lebegő fémförmedvényén. Gyorsan üzentek még néhány harcostársuknak, hogy gazdag Prédára bukkantak, aztán sebes mozdulatokkal felfeszítették a hitetlen bázis nyílásait, és felderítő bogaraikat előre küldve megindultak, hogy Prédákat ejtsenek Riina Kwaad Nagyúrnő és Yun-Yammka dicsőségére...

...

Suna sebesen haladt a rázkódó folyosókon. Az ifjú twi'lek, számos más erőérzékeny fajtársához hasonlóan sok mindent köszönhetett a Jedi Rendnek. Nem csak a karrier lehetőségét az Erő szolgálatában, mint más fajok gyermekei, hanem egyáltalán a tényt, hogy kikerülhetett a minden valószínűség szerint rá váró rabszolga-kéjnő sorsból, ami a fiatal twi'lek lányok sajátja volt még ebben a felvilágosult galaxisban is. 

Suna éppen ezért el volt szánva, hogy mindent megtesz a jedikért, akiknek annyival tartozott. Nem mondhatni, hogy eddig ne vette volna ki a részét a történésekből, hiszen Sebatyne mester egyetlen életben maradt kísérőjeként küzdötte végig a Nirauan védelméért folytatott csatákat. Társai elpusztultak, vagy a felszínen, az asszaszinok és a birodalmiak biofegyvere által életre keltett holtak keze által, vagy fent a hajókon, amikor a harci meditáció céljából hátrahagyott, jediket szállító nehézcirkáló találatot kapott és felrobbant. A twi'leknek fogalma sem volt, hogy miért pont őt spórolta meg az Erő attól, hogy jedi-társai sorsában osztozzon. Talán különleges képességeim vannak, és ha egyszer nagy jedi mester lesz belőlem, mint a Régi Köztársaság Secura mestere? - gondolkozott a fiatal twi'lek, miközben egy árny suhant el nem messze tőle az egyik mellékfolyosón. Vagy talán a Sötét Oldal fog megmételyezni, mint a bukott Alema Rart? Különös, gondolta futás közben a lány, miközben újabb árny suhant el nem messze tőle. Máskor sosem gondoltam a Sötét Oldalra, most meg mintha egészen itt lenne...

...a közelben.

Az ambícióival elfoglalt ifjú jedi csak akkor vette észre a lábai elé szó szerint kitekeredő valamit, amikor már túl késő volt. A Sötét Oldaltól hajtott kígyószerű dolog a bokájánál fogva elkapta, és a lábába mart. Suna éles fájdalmat érzett a tagjaiban, ahogyan a méreg, amit a dolog a lábába fecskendezett, hatni kezdett. Megpróbált a tréningje során tanultaknak megfelelően az Erőből meríteni, hogy megtisztítsa testét, de a méreg erősebb volt. Az utolsó dolog, amit még látott, mielőtt elveszítette volna az eszméletét, egy föléje hajoló, rettenetes, koponyaszerű arc...

- Vong... - suttogta, majd elájult. 

- Ta'e'u daa'r kw'aari! - simította végig az élettelen alak arcát az Öldöklő. Különös öröm lesz az istenek dicsőségére megcsonkítani ezt a pofikát, amelyet a hitetlenek beteges ízlésünk szerint oly szépnek tartottak. A Berzerker felemelte az élettelen jedit, és futva visszaindult vele a hajójához, hogy elhelyezze a korallbilincsekkel felszerelt raktérben. Társa, a Végítélet Elhozója pedig folytatta útját a bázis közepe felé, elégedetlenül hörögve magában. A jeedai-ok eddig könnyebb prédának bizonyultak, mint várta.

...

Callista és kommandósai az egyik elsötétített, valószínűleg használaton kívüli járatban haladtak. Az asszaszinok jelentései alapján a másik alakulat már harcban állt az ellenséggel, Callista pedig egyszerre volt elégedett és ideges. Egyfelől időt nyertek azzal, hogy Carl egysége már összecsapott a jedikkel és szövetségeseikkel, másfelől aggódott a fiúért és szégyenletesnek tartotta, hogy amíg bajtársaik a vérüket ontják, addig ők itt lopakodnak...

- A következő fordulónál balra, és utána fel a turboliften - utasította az élen haladó asszaszint a bázis térképét olvasva holopadján, amellyel még indulás előtt az ESB hírszerzői látták el. Már nem jártak messze az irányítótól. A fekete páncélos rohamosztagosok parancsnoka bólintott, jelezve, hogy nyugtázta az utasítást, de az élen haladó asszaszin ennek ellenére hirtelen megállt, és felemelte a kezét. 

- A jedi közeleg - suttogta vérszomjas, feszült hangon. 

- Akkor mire vártok, végezzetek vele! - próbált magabiztos hangot megütni a lány, de azért gyorsan a csapat végére sorolt be. A folyosó forduló utáni részét hirtelen arany színű fény világította meg. Az élen haladó asszaszinok is aktiválták vörös fénykardjaikat. 

- Hagyjanak utat nekünk először, hogy tüzelni tudjunk rá! - javasolta a rohamosztagosok parancsnoka, de az asszaszin leintette. 

- Ez a mi dolgunk... - aztán egy pillanat múlva hátrahőkölt, ahogyan a forduló mögül előrohant, sőt szinte előrobbant az arany fénykardját lengető, ijesztően vicsorgó, sziszegő barabel. 

- Vigyázz! Ááááááá!

Sabát egy pillanatig nem zavarta a Sötét Oldal jelenléte. Már régen megtanulta, hogyan éljen együtt vele, és hogyan ne engedjen a kísértésnek. Minél erősebb volt a Sötét Oldal jelenléte, az ő számára ez egyszerűen csak annál több prédát, annál több vadásszatot jelentett a jó érdekében. Fénykardja és karmos végtagjai minden csapásnál találtak. Pillanatokon belül három asszaszin feje hullott a padlóra, miközben többen súlyos sebektől fetrengtek a földön. A sötét oldali orgyilkosok parancsnoka hamar felismerte, hogy a számbeli fölény ellenére szemtől-szemben nincs sok esélye... már az asszaszinok körében is félelmetes híre volt a jedi szörnyetegnek, aki a Nirauanon legyőzte Raistlin Nagyurat, a Fenevadat.

- Szétszóródni, célpontra! - a megmaradt asszaszinok Sabát kikerülve rohanni kezdtek a keresztfolyosón minden irányba, feladva a meglepő módon egyenlőtlennek bizonyuló küzdelmet. A rohamosztagosok hirtelen magukra maradtak az ijesztő látványt nyújtó jedivel. 

- Tűz! Detonátorokat! - vezényelt kötelességtudóan a parancsnok, mire a katonái fegyverei felvillantak. 

- Ksssszhh... - öltötte ki rájuk villás nyelvét Saba, és ismét támadásba lendült.

Néhány másodpercnyi villanásszerű küzdelem után Callista arra eszmélt, hogy egy fejetlen rohamosztagos páncélos torzója alatt fekszik. Körülötte élettelen katonák hevertek, miközben a jedi fénykardja egyenesen a nyakának szegeződött. A távolból még hallani lehetett a visszavonuló kommandósok lövéseit, ahogyan beleütköztek a jedik egyik erősítésként érkező őrjáratába.

A barabel hatalmas, sárgás szemeivel a lány arcát vizslatta. Callista érezte, hogy hatalmába keríti a rettegés. Mindjárt meg fog ölni, mindjárt meg fog ölni...

- Essz nem bánt kissszlányokat - sziszegte válaszul a jedi, mintha csak megérezte volna, mi van a lány fejében. - Otthon lenne a helyed, nem itt a... ksszzh... öldökléssszben - Azzal jedi továbbrohant. 

...

- Induljatok! Indítsátok az összes transzportot! - Ben egyik kezében fénykarddal hárította a támadó sötét oldali orgyilkosok csapásait, miközben másik kézzel egy elesett jedi-gárdista oldalfegyverével tartotta tűz alatt a támadó rohamosztagosokat. Néhány idősebb padawan csatlakozott hozzá, hogy megvédjék a fiatalabbakat, de már többen elestek közülük a sötét oldaliak fénykardcsapásai alatt. Igazán jól jönne egy szenior jedi, gondolta Ben, miközben az Erő segítségével megpróbálta felfrissíteni tagjait és energiát irányítani megfáradt izmaiba. 

Körülötte egyre több és több teherhajó emelkedett fel a hangár padlójáról, hogy útnak induljanak a csata - és remélhetőleg azon túl a biztonságos mélyűr felé. Az asszaszinok egy csoportja megkerülte Bent és harcostársait, és egyenesen egy csoport öt éves tanítvány felé rohant, akiket egy protokolldroid és egy öreg medikus próbált egy helyben tartani, hogy felszállhassanak az előttük lebegő Supa-osztályú könnyű transzportra. 

- Kapjátok el őket! - üvöltötte oda a padawanoknak Ben, de ekkor nem várt helyről érkezett a segítség. A plafon irányából a fiú hirtelen megérkezett valami még sötétebbet és vadabbat, és hirtelen az egyik szellőzőcsőből kékes-ezüstös bogarak zúdultak az asszaszinokra, ledöntve őket a lábukról. 

Ben és a harcolók egy pillanatra megálltak, figyelmüket teljesen lekötötte a plafonon lévő nyílásból a hangár közepére ugró halálfejes alak. A két és fél méter magas, organikus páncélt viselő idegen körülnézett, és a kezében tartott kemény, villogó fejű botot belevágta az egyetlen eszméleténél maradt asszaszinba. A harcos fájdalmasan felkiáltott, majd elcsendesedett. 

Ben és a támadókat vezető, tiszti egyenruhás fiú tekintete egy pillanatra találkozott. Mindkettőjük arcán ott volt az értetlenség, így hamar meggyőződtek róla; az újonnan érkezett támadó egyikükhöz sem tartozik. 

- Yuuzhan Vong! - kiáltott rémülten egy idősebb katona, és ha eddig a hangárban mérsékelt káosz uralkodott, hát most kitört az igazi. 

A katonák egymásra és a Yuuzhan Vongra kezdtek lövöldözni, aki felüvöltött artikulátlan, fülsértő nyelvén, és Ben felé kezdett rohanni. Néhány egymással közelharcot vívó jedi-párti gárdista és rohamosztagos az útjába került... 

Hogy aztán az egész társaságot katonástól, Yuuzhan Vongostul elsöpörje és a hangár átellenes falába lökje egy minden eddiginél nagyobb robbanás. Az állomás megdőlt, ahogyan a találat nyomán számos stabilizátor felmondta a szolgálatot. Konténerek és mozgásképtelen teherhajók zuhantak egymásra és a hangár falánál csoportosuló, még behajózásra váró menekülőkre. Bennek nem volt ideje szinte arra sem, hogy a halálsikolyokat kizárja elméjéből, ahogyan ő is csúszni kezdett, és a Sith egyenruhás fiúval együtt bezuhant abba a kivilágítatlan folyosóba, amelyen keresztül a katonák betörtek, nyomukban egy hatalmas konténerrel, ami elzárta a bejáratot. 

Carl fájdalmas döccenéssel ért földet, pontosabban falat a folyosó végén, ahol az egyik működésképtelen kommunikációs terminál átmenetileg átváltozott padlóvá. Az akció nem egészen úgy alakult, ahogyan tervezte... katonái már az első összecsapás során kemény ellenfélre akadtak a jedi kölyökben és társaiban, ráadásul fogalma sem volt arról, hogy merre jár Callista. Aztán a hatalmas páncélos idegen megjelenése, akiről fogalma sem volt, hogy honnan került ide, végképp összezavarta. A küldetés, ami olyan jól indult, most veszni látszott... 

Figyelmét azonban végül a jelenlegi helyzetre összpontosította. A bázis súlyos találatot kaphatott, úgy tűnt, a kíséretként érkezett Sith flotta parancsnoka kissé túl komolyan vette a fedezőtüzet. Carl tudta, hogy ha a bázis megsemmisül, vagy belesodródik a csillagködbe és összeroppan, a legjobb személyi pajzs sem mentheti meg. Az övére pillantott: a lilán villogó dióda jelezte, hogy az odonit-generátor még mindig működőképes. Ezen felbátorodva feltápászkodott, és ellenfelét kezdte keresni. A jedi fiú ott állt tőle nem messze egy kiszögellésen, ami korábban talán droidtöltő-telep lehetett, kezében fénykarddal. 

- Ha nem is jutunk ki innen élve, legalább téged magammal viszlek, jedi! - emelte fel a pisztolyát Carl, és meghúzta a ravaszt…

...

- Folytassák a tüzelést! Adjanak a rohadék jediknek! - Kael dor Wendar admirálist, Dorja Shedu Maadhoz kirendelt helyettesét teljesen elragadta a harci hév. A Sith Egyház megannyi arisztrokratájához hasonlóan neki is ez volt az elsõ éles ütközete mint flottaparancsnok, és el volt szánva rá, hogy a legnagyobb pusztítást végzi az ellenség soraiban. A bázist egymás után érték az SiSD-k nagy energiájú lövései, mígnem az egyik találat nyomán váratlan méretű lángnyelv csapódott ki az állomás egyik hangárjából, és az egész komplexum élesen megdőlve sodródni kezdett a legközelebbi plazma- és gázfelhő felé. 

- Uram, a jedik bázisán megsemmisültek a stabilizátorok és a manőverező fúvókák, irányítatlanul zuhannak! - jelentette a radaros tiszt.

Kael dor diadalittasan elvigyorodott... aztán eszébe jutottak a kommandósok. Ha a bázis felrobban, vagy a csillagködökbe zuhan, nincs az a személyi pajzs, ami elég sokáig megvédené őket az űr vákuumától. És még ha meg is védi, ott fognak sodródni a semmiben, amíg meg nem találják őket a roncsokkal és anomáliákkal teli környezetben - már ha megtalálják egyáltalán. Az admirális hirtelen ráébredt, hogy talán most írta alá Dorja nagyúr lánya és az ifjú Carl halálos ítéletét. 

- Admirális, üzenetet kaptunk Őfelsége Wenthar Császártól - lépett oda hozzá a kommunikációs tiszt. - Ide tart, és jelentést kér. 

- A... a Császár idejön? - hebegett Kael dor Wendar, miközben hol a taktikai térképre, hol a bázisra pillantott. - Én... őő... jelentse neki, hogy minden rendben! Folytassák a tüzelést az ellenséges flottára!

- És a bázis, uram?

- Hagyják azt a bázist, ostobák! - csapott a levegőbe az admirális. Remélte, hogy a két fiatal tiszt és kommandóik megtalálják a kiutat... a saját érdekében. - Koncentráljanak a menekülő hajókra!

- Értettem!

Kael dor Wendar beharapta az ajkát, és idegesen figyelte a csata további alakulását. Nagyon remélte, hogy nem kell személyesen beszámolnia Wenthar Császárnak az ifjú Carl és Callista Dorja haláláról... az volt az érzése, hogy az lenne élete legrövidebb, és valószínűleg utolsó jelentéstétele.

...

Miközben a távolban robbanások zaja hallatszott, Carl egyre csak támadta ellenfelét, aki játszi könnyedséggel védte ki a lézerpisztolyból leadott lövéseket. A fiún eluralkodott valami eszelős őrület, amit Ben rögtön felismert. Egy jellegzetes Sith harci taktika volt az, amit a fiú, akinek a nevét sem tudta, alkalmazott. Ben meglátta a fiú szemeinek sarkában megbúvó könnycseppeket és rájött, elsősorban nem rá, a jedire haragszik. Carl újra tüzelni kezdett, mire Ben megunta a játszadozást és egy Erő vezérelte ügyes trükkel kicsavarta ellenfele kezéből a fegyvert, majd egy Erőlökéssel eltaszította magától. Carl nyekkenve vágódott a tömör dúracélfalnak, de nem veszítette el az eszméletét.

- Szóval ennyi lenne, jedi! - törölgette meg vérző orrát Carl, miközben szemei különös őrült fénnyel lobogtak. Ben gondolkodott azon, hogy hol látta már ezeket a szemeket, de nem jutott eszébe. Aztán hirtelen rádöbbent. Wentharnak vannak ugyanilyen szemei, eleget nézhette a holohíradóban azokat a gyűlölettől izzó szemeket...

- Figyelj, nem tudom miért vagy ennyire dühös, de kijuthatnánk innen! - mondta Ben a lehető legmegnyugtatóbb hangján. - Együtt sikerülhet eljutnunk a mentőkabinokig, mielőtt ez az egész kóceráj a semmibe hullana! - Carlnak el kellett ismernie, hogy a jedinek ezúttal igaza lehet. Mit érhet ő a Birodalomnak holtan, és Callistának... A lány emlékétől megsajdult a szíve. Vele vajon mi lehet? Valahogyan érezte, hogy a lánynak nem esett baja.

- Ismered a kiutat, jedi? - kérdezte Carl most már jóval nyugodtabb hangon.

- Igen, történetesen ismerem! - mondta Ben szolgálatkészen. - Együtt sikerülhet! - Carl bólintott.

Viszont a fiúknak hirtelen eszébe jutott a páncélos támadó. Egy Yuuzhan Vong! Ami meglehetősen lecsökkentette a túlélési esélyeiket. Mert bár mindketten tapasztalt harcosoknak bizonyultak, azonban még mind a két fiú eléggé fiatal volt ahhoz, hogy egy Yuuzhan Vong harcossal szálljanak szembe.

- Rendben van, jedi, segítek neked! - mondta Carl, miközben lassan feltápászkodott. - Lenne azonban egy feltételem! 

- Ki vele! - mondta Ben. - Mi lenne az?

- Megkeresünk valakit! - mondta Carl aggódó hangnemben. - És a nevem Carl! - nyújtott kezet a jedi fiúnak, aki viszonozta a gesztust.

- Az enyém Ben!

Nem sokkal később a két fiú keresgélni kezdett a folyosón, hogy hol tudnak továbbjutni. Egy szervízalagutat találtak nem messze a bejárattól. Ben és Carl együttes erővel szerelték le a bejárati panelt, amely mögött feltárult a menekülésük útvonala. Hamarosan a két vékony fiúnak már nyoma sem volt a folyosón, mind a ketten a szervízalagútban szorongtak...

...

Callista rettegett. Annyira félt, hogy a szíve szinte fájt, ahogy hevesen ki akart szakadni a mellkasából. A robbanások zaja, valamint az, hogy láthatóan megsemmisültek a stabilizáló berendezések, elkeserítették. Gondolataiban egyre inkább Carl bukkant fel. A fiú, aki talán már halott volt… Miért? Miért pont nekik kellett idejönniük erre az Erőtől vert bázisra? Lázadó gondolatait azonban hamar elhessegette. Carl nem így gondolná... Callista maga is meglepődött az érzelmein, amit a fiú iránt táplált. Nem tudta miért, de beleszeretett azokba a mélybarna szemekbe. Persze hozzá kell tenni azt is, hogy az apja, Dorja főadmirális nem nagyon engedte számára a pasizást. Kötelesség és munka, ezek irányították életét az apja mellett.

Carl azonban más volt. Őt maga a főadmirális is nagyon szerette, szinte fiaként. És meg kell hagyni, rendkívül jóképű gyerek volt, korban hozzáillő. Ráadásul már most igazi harcos, ezt bebizonyította a Nirauannál, amikor kimenekítette az apját. Egyre a fiúra gondolt és végre összeszedte magát. A fiú erőt adott neki. Callista elindult megkeresni azt, akibe most már tudta, fülig beleszeretett. Carlt...

Wenthar hajója a csata kellős közepén lépett ki a hipertérből és egyenesen Wendar admirális hajója felé tartott. A két hajó az összekötő zsilipcsöveknek hála hamarosan összekapcsolódott és egy meglehetősen dühös Sith Nagyurat szállított Wendar admirális hajójára. Wenthar egyenesen a hídra tartott, hogy megállítsa ezt az esztelenséget. Megölt három rohamosztagost és öt aszasszint, csak mert az útjába álltak, végül a rettegő Wendar társaságához csatlakozott a hídon.

- Maga átkozott elmebeteg! - emelte fel az Erővel a nyakánál fogva Kael dor Wendart. - Mondtam, hogy vigyázzanak a bázisra! A fiam ott van! - émelyítő reccsenés és az admirális torka szegetten hullott a földre. Egy rémült ezredes felé intett a nagyúr.

- Vegye át a parancsnokságot, de ne úgy, ahogy az elődje! - utasította az immár admirálissá kinevezett, rémült ezredest a nagyúr.

- Óhajod szerint lesz, Nagyuram! - mondta hajlongva az immár sietős léptekkel távozó nagyúrnak, aki egyenesen a hajó hangárjaihoz sietett, hogy egy siklón a bázisra menjen.

Wenthar siklója sikeresen landolt a bázis egyik leszállóplatformján, majd a nagyúr kipattant és aktiválta a fénykardját. Az Erő segítségével a fiát és Dorja lányát kereste. Egyiküket már meg is találta. A lány az egyik folyosón pontosan felé tartott. Remek, gondolta magában a nagyúr! Sietős léptekkel abba az irányba indult, ahol Callistát érezte.

Callista óvatosan lépkedett, nesztelenül, akár egy macska. El akarta kerülni a jediket és főleg azt a rémisztő szörnyet, aki megkegyelmezett neki. Egyre instabilabb lett a talaj a lábai alatt, ahogy előre tört. Hirtelen egy sötét árnyék majd két méter magasságban kezdett el magasodni előtte. Két villogó szempár kíséretében. Callista majdnem felsikított. Az alak előrébb lépett és Callista meglátta, ki az. Wenthar Császár személyesen!

- Most már nem kell félned, gyermekem! - mondta nyugtatgatva a lányt a nagyúr, miközben végigmustrálta minden porcikáját. No lám, nem is rossz a kicsike! Apja fia ez a Carl gyerek, mosolyodott el magában a nagyúr. Mármint, ami a nők iránti ízlését illeti, mindenképp. A lány törékeny bája és tökéletes alakja, valamint a csodálatos szőke hajzuhatag, amely a lány derekáig ért és most kontyba volt fonva, még a Nagyúr tetszését is elnyerte. Callista meghajolt császára előtt.

Wenthar azonban intett, hogy emelkedjen fel.

- Ideje megkeresnünk a többieket! - mondta Wenthar. Callista azt hitte, az asszaszinokra gondol a nagyúr.

- Ööö nem tudom, az asszaszinok hol lehetnek! - mondta zavarodottan a lány.

- Ők nem érdekelnek! - mondta Wenthar hidegen. - Egyedül Carl! Nem tudod, merre lehet?

Callista meg volt döbbenve a nagyúr válaszától. Carlért jött ide? De minek? És ekkor leesett neki. Carl nemcsak egy egyszerű harcos és tehetséges ifjú, hanem Wenthar fia! Az isteni szépségű Lady Charis öccse! Hogy honnan jött rá erre Callista, amely szigorúan őrzött titok volt, nem lehet tudni. Talán az Erő súgta meg neki… talán...

Vagy maga Wenthar sugalmazta a gondolatot a lány elméjébe…

...

- Nem tudok kapcsolatot teremteni senkivel... - nyomogatta tehetetlenül összetört kommunikátora gombjait Carl, miközben Bennel lépésről-lépésre küzdötték előre magukat a szervízjáratban. A robbanások kábelek és egyéb berendezések tömegeit tépték ki a falból, ami a sötétben igencsak megnehezítette a mozgást.

- Ez a bázis lezárt része - magyarázta Ben, akinek személy szerint nem okozott túl nagy szívfájdalmat, hogy a Sith egyenruhás fiú nem tudja elérni asszaszin barátait. - Ha eljutunk egy viszonylag ép hangárba, talán ott találunk járművet, vagy legalább egy működőképes mentőkabint. Ez a bázis már nem marad egyben sokáig. 

- Ha az én embereim találnak meg minket, jedi, akkor az számodra jó eséllyel halált jelent... - jegyezte meg Carl inkább elgondolkodva, mint fenyegetően. - Ahogyan gondolom a fordítottja rám is. 

Ben egy pillanatra megtorpant, és a másik fiú szemébe nézett. Egykorúak lehettek, Ben mégis idősebbnek érezte magát. Most, hogy a robbanás végérvényesen elszakította őket a többi menekülőtől és támadóiktól, Benben felébredt a Szövetségi Gárdában kapott kiképzés emléke... ha megtettél mindent a többiekért, a végén még mindig megpróbálhatsz életben maradni, jelent meg gondolataiban bajtársa, Lon Shevu hangja.

Bennek azonban mindezt ezzel a különös sráccal összezárva kellett megoldania, aki mégis csak az ellenséghez tartozott. Az ifjú jedi azonban nem érzékelt Carlban igazi, emésztő gyűlöletet azzal szemben, amit a jedik és személyesen ő képviselt. Nem érezte benne azt a pusztítani vágyást, mint a különös, erőérzékenynek tűnő Yuuzhan Vongban, akivel kapcsolatban Bennek fogalma sem volt, hogy a Sithek egy újabb szövetségeséről van szó, vagy véletlenül került ide a csata közepére. 

Ellenkezőleg, Ben újdonsült társában inkább elveszettséget, magányt és haragot érzett, mint gyűlöletet. Ezért is volt olyan könnyű némi nyitottsággal és őszinteséggel rábírnia, hogy parttalan küzdelem helyett inkább együttműködjenek. Bár az is lehet, gondolta Ben, hogy a másiknak egyszerűen csak megvan a magához való esze, és belátta, hogy Ben kiképzésével és fénykardjával szemben egyelőre nincs esélye...

Volt még valami azonban Carlban, ami felkeltette Ben érdeklődését, és a jedik altruizmusán túlmenően arra motiválta, hogy ne engedje el maga mellől a másik fiút. Az Erő átjárta a fiút, de ahogyan használta a sugárvetőt, ahogyan kizárólag katonaként vetette bele magát az ütközetbe a hangárban, és ahogyan Ben egy pillanatig sem látott nála fénykardot, az ifjú jedi azt sejtette, hogy Carl talán nincs is tudatában a képességeinek. Ami egy olyan államban, mint a Sith Birodalom, igencsak különös volt. Pláne úgy, hogy a fiú fiatal kora ellenére magasabb rendfokozattal rendelkezhetett az alapján, ahogyan a hangárbeli kommandót vezette, mint amit Ben valaha is elért a Gárda tagjaként évekkel ezelőtt. Mégsem használta az Erőt úgy, mint a társaságában támadó bérgyilkosok, mintha soha nem is részesült volna kiképzésben.

Benben pedig ettől egy csapásra felébredt a nyomozó, az Erő pedig azt súgta neki, hogy a fiúnak valami köze van a Sith Császárhoz. És miután gyorsan végigfuttatott az elméjében vagy fél tucat magyarázatot erre, elhatározta, hogy végére jár ennek a rejtélynek. Ehhez viszont arra volt szükség, hogy a másik fiú megbízzon benne.

- Az én bajtársaim nem gyilkolnak foglyokat. Sem a jedik, sem a szövetségeink...

- De fogoly lennék, nemde, jedi? - ingatta a fejét Carl. - Ezzel az erővel lehetnék halott is. A Birodalom katonái nem esnek fogságba... élve semmiképpen.

Ben eltűnődött egy pillanatig, hogy vajon minden fiatalt ilyen fanatikusra kondicionálnak-e a Sitheknél, de be kellett látnia, hogy Carlnak igaza van. Egy közeli robbanás szakította ki tűnődéséből, ahogyan a folyosón mögöttük vagy ötven méterre a fal egy darabja kiszakadt, és a mögötte lévő megsérült burkolat repedésein keresztül elkezdett kifelé áramlani a levegő.

- Akkor úgy kell kijutnunk, hogy mindenki visszajuthasson a sajátjaihoz. De ehhez első lépésben életben kell maradni! Futás!

Carl nem vitatkozott, és mindketten megszaporázták a lépteiket. Végül kisvártatva feltűnt előttük egy nagyobb terem, az egyik oldalán azzal a szűk, alig másfél méter magas keresztfolyosóval, amit Ben az irányítóterem kijelzőivel kapcsolatos emlékei alapján keresett.

- Arra! Ott vannak a mentőkabinok! 

- Reméljük, jedi, működnek - jegyezte meg Carl, miközben sugárvetőjének reflektorát végigjáratta a sötét sarkokon, ellenséget keresve. 

- Csak egy... - jegyezte meg néhány pillanattal később az apró zsilipajtók előtt egy kibontott terminálfedél előtt guggolva Ben, miközben zsebkésével piszkálta a berendezést. - Így sincs áram alatt, de át tudom hidalni az áramkört, hogy egy kabint ki tudjunk lőni. 

- Akkor együtt kell mennünk, úgy tűnik - húzta el a száját Carl, és tekintete ismét a sugárvetőjére tévedt. 

- Viszont neked is azt súgja valami, hogy ez a legjobb megoldás, különben már nem lennél itt - kockáztatott meg egy cinkos vigyort Ben. Carl néhány pillanatig még a sugárvetőt vizsgálta, mintha a fegyvertől válna valamiféle választ, majd bólintott.

- Igazad van, jedi. Menjünk. 

A zsilip bezárult mögöttük, és helyet foglaltak a szűkös kabinban. Carlnak ismét eszébe jutott Callista. Aggódott miatta és összetört komlinkje miatt nem tudta elérni, mégis úgy érezte, hogy a lány jól van. Megkereslek, amint visszatértem a bajtársaimhoz, gondolta Carl. De valóban visszatérhet-e a bajtársaihoz? Hiszen végül is kudarcot vallott, csapatának nagy része elesett, ő maga pedig egy jedi kölyökkel üldögél egy mentőkabinban... Carlnak kétsége sem volt afelől, hogy túléli a bevetést, de most először jutott eszébe, hogy ezek után esetleg árulónak tekinthetik az ESB-ben. Akármit is mond... hacsak nem viszi el nekik ezt a jedit. Akkor talán meg is jutalmazzák! Carl nem volt benne biztos, de sejtette, hogy kivel ül egy kabinban. Ben Skywalkerrel, a Sithek ősellenségének fiával. Méltó ajándék lenne a Császár számára ez a fiú. Már csak rá kell jönnie, hogyan játssza ki...

Ben a kabin vezérlőjével volt elfoglalva, de nem kerülte el a figyelmét az a vívódás-hullám, amit Carl felől érzékelt. Meg kellett találnia a módját, hogy elnyerje a fiú bizalmát, ehhez viszont időre volt szüksége. Hirtelen elhatározással, mintha csak az Erő, vagy inkább ösztönei súgták volna neki, a kelleténél egy kicsivel mélyebbre és néhány centivel arrébb mélyesztette vibrokésének lézervágóját az áramkörbe, amivel aktiválta a kabin indító-szekvenciáját - és egyúttal kiégette a kommunikációs relét és a vészjeladót. Veszélyes, szinte öngyilkos vállalkozás volt ez a csata közepén, úgy, hogy a támadók siklóiban ráadásul még mindig voltak az Erőt zavaró ysalamirik is, de Bennek nem volt más választása. Most már biztos volt benne, hogy csak az találhatja meg őket, aki tényleg akarja, és aki az Erőn át keres majd...

Így Ben az unokafivérétől, Jacentől tanult technikát alkalmazva elrejtette a jelenlétét az Erőben. Carl ugyan nem volt képes erre, de Ben remélte, hogy az ő kisugárzása nem olyan feltűnő, hacsak egy gyakorlott erőhasználó nem ér egészen a közelükbe. Aztán tettetett csalódottsággal a fiúhoz fordult, miközben a mentőkabin nagyot rándult, és távolodni kezdett a bázistól. 

- Megsült a komrelé... nem tudunk vészjelet adni. Csak remélhetjük, hogy valaki előbb-utóbb ránk talál.

- Nagyszerű - fújta ki a levegőt elkeseredett arccal Carl. - Jobb már nem is lehetne…

...

Saba öles léptekkel haladt az egyik beomlani készülő folyosón, miközben érzékeit kiterjesztve próbálta felmérni, hogy hol a legnagyobb a veszély. A legtöbb életforma az állomáson már vagy kihunyt, miután nem tudták elkerülni a rájuk váró halált és pusztulást, vagy gyors ütemben távolodott a bázistól, jelezve, hogy az evakuáció legalább mérsékelten sikeres volt. Saba izmos, pikkelyes farkát használta, hogy kiegyensúlyozza magát futás közben, esetleg akrobatikus ugrásokkal kerülje el a felé zuhanó faldarabokat. Aztán hirtelen megtorpant.

Ahogyan egyre közeledett a bázison még mindig folyó harcok epicentrumához, egyre inkább ki tudta venni a sötét, gonosz jelenlétek forrásait... kettő volt előtte, furcsák, idegenek, mintha nem is egészen ennek a galaxisnak a szülöttei lennének... egy pedig mögötte, gyorsan közeledve. Egyáltalán nem volt idegenszerű, sokkal inkább nagyon is ismerős. Egy velejéig romlott és gonosz akarat, akit úgy járt át a Sötét Oldal, mint amit Saba még soha életében nem tapasztalt. A barabel lehunyta a szemét, és megpróbált az Erőn keresztül gyors üzenetet váltani társaival, de csak Yllch mestertől kapott megerősítést, hogy az evakuálás befejeződött, és az apró zöld mester úton van abba a hangárba, ahol Ben Skywalker koordinálta a mentés utolsó lépéseit, és amellyel nemrég teljesen elveszítették a kapcsolatot. 

Saba tekintete sárgásan megvillant, ahogyan megfordult, és az eddigihez képest az ellenkező irányba kezdett rohanni, arrafelé, amerről a fiatal lány és immár halott kommandósai érkeztek. Most már tudta, hogy mi az újabb feladata. Szembe kell néznie a Sötétséggel...

A hangárban, ahol az összecsapás utolsó körei folytak a roncsok között, néhány, a Fény Hadseregének egyenruháját viselő katona támolygott csupán, leszámítva a sarkokba szorult fiatal jedi-tanoncokat, akiknek kijelölt siklóját magával ragadta a lökéshullám, ami az imént még egymással szemben álló katonákat, a jedik és a Sithek harcosait egyaránt szanaszét repítette. A felfordulás közepén egyedül a hatalmas Yuuzhan Vong harcos állt talpon, akinek amphii-botja egyesével mért halálos mérgű csapásokat a túlságosan is lassan magukhoz térő katonákra. 

- Kegyelem! Hadd szolgáljalak! - remegett az egyik életben maradt asszaszin Carl kommandójából, és a földön csúszva próbálta megragadni az Öldöklő lábát. A kegyetlen Yuuzhan Vong harcos azonban úgy találhatta, hogy a bérgyilkos nem elég hatalmas az Erőben ahhoz, hogy úrnőjének hasznára lehessen, mert felemelte vaskos lábát, és élvezettel hallgatta, ahogyan talpa alatt szétreccsen a Sith harcos koponyája. Nemsokára diadalittas üvöltés hangzott fel a hangár átellenes végéből, és megjelent a egy második Yuuzhan Vong. A Végítélet Elhozója, miután sikeresen korallvadászának rakterébe, az erre a célja kitenyésztett sztáziskamrák egyikébe zárta első jedi foglyát, most visszatért, hogy segítsen társának. 

A második Yuuzhan Vong láttán a még életben lévő katonák nagy része eldobálta fegyvereit, és páni menekülésbe kezdett. A második Yuuzhan Vong elvigyorodott, majd döngő léptekkel megindult az egyik sarokban remegő jedi gyermekek felé. A kicsinyek igen ígéretes Prédának érkeztek, hiszen az Úrnő szabadon kísérletezhetett volna növésben lévő testükkel és elméjükkel, teljesen saját és az új, uralkodó Yuuzhan Vong kaszt képére formálva őket.

A Yuuzhan Vong az utolsó pillanatban ugrott félre, amikor erőérzéke figyelmeztette a veszélyre. A plafon felől felé zuhanó apró zöld lény fénykardjának csapását harci botjával hárította, majd megpördülve farkasszemet nézett új támadójával. 

Yllch a maga kevesebb, mint egy méteres valójában sok mindennek tűnt, csak nem fenyegetőnek, mégis szemkápráztató gyorsasággal érkezett a padlóra, és szembefordult a Yuuzhan Vonggal. 

- Kicsinyeket bántani, Yuuzhan Vong, te nem fogod! - azzal bonyolult szaltóval felemelkedett, hogy újabb csapást mérjen ellenfelére. 

A Yuuzhan Vong harcos dühödten lépett hátra, hogy elkerüljön az apró zöld lény útjából, de az túl gyorsan mozgott. Gyors egymás utánban három csapás is érkezett a strapabíró rákpáncélra, de az apró fénykard nem volt elég erős ahhoz, hogy áthatoljon a Yuuzhan Vong természetes védelmén. A Végítélet Elhozója az Erő segítségével megpróbálta távolabbra lökni magától ellenfelét, de amaz visszafordította a csapást, és apró méretét meghazudtolva a hangár átellenes végébe dobta a Yuuzhan Vongot. 

Ekkor a gyermekek felől kétségbeesett jajkiáltás hangzott fel. Yllch hátrafordult, és látta, hogy a másik, korábban érkezett Yuuzhan Vong is feléjük tart, már csak alig néhány méterre állva csapásra emeli a kezében lévő kígyószerű botot. 

A zöld idegen újra mozgásba lendült, az Erővel kinyúlva megragadta és egy helyben tartotta a Yuuzhan Vongot. Az Öldöklő meglepetten vergődött a láthatatlan marok szorításában és mozdulni sem bírt... ez azonban végleg elvonta Yllch figyelmét. 

- Gyerekek, szaladnotok nektek kell! - kiabálta az ifjak felé, és nem vette észre az első Yuuzhan Vong amphii-botját, amelyiket a harcos röptében még elejtett, és most a padlón tekergőzött a kis zöld lény felé.

- Uh! - Yllch száját meglepett kiáltás hagyta el, ahogyan a bot-lény kitátotta hegyes fogú száját, és a sarkába mart. Majd még egyszer, és még egyszer. Az apró zöld idegen lecsuklott a földre, eleresztve a Yuuzhan Vong harcost, aki villámgyors csapással, megpördülés közben kettészelte a mögé lopakodó katonát, aki volt olyan bátor, hogy ráemelje a fegyverét. 

A Végítélet Elhozója közben összeszedte magát, és visszasietett az eszméletlen zöld jedi mesterhez. Erősen bicegve hóna alá csapta az elkábított lényt, majd felkapott egyet a kétségbeesetten kiabáló gyerekek közül is. Társa is így tett, és gyors léptekkel visszaindultak a hajóik felé. Az Erő, Vongérzékük és a robbanások zaja is azt súgta nekik, hogy ezt a vadászatot ideje befejezni...

Wenthar sietősen haladt abba az irányba, amerre Carlt sejtette, miközben érezte, hogy az ideje egyre fogy. A bázis immár helyrehozhatatlanul károsodott az ostoba Wendar admirális sortüzeinek következtében, és csak idő kérdése volt, hogy mikor hullik darabokra. Az asszaszinok és rohamosztagosok életben maradt csoportja kettős sorban haladt mögötte, közrefogva a még mindig szédelgő Callistát. Wenthar érezte, hogy már csak néhány jedi van a bázison, többségük elmenekült, és mostmár a flottájára volt bízva, hogy hányat tud megsemmisíteni a visszavonuló hajók és szállítók közül. Érzett azonban még valamit... két különös, idegen létformát... és határozottan érzett még legalább egy jedit. 

A következő forduló után már szabad szemmel is ki tudta venni a vadul sziszegő barabelt, aki tradicionális jedi-köpönyegbe öltözve, lilásan villogó fénykarddal várta. 

A kíséret tagjai ösztönösen hátraléptek. Wenthar megvetően felnevetett, amint megérezte a katonáiból áradó félelmet annak a jedinek láttán, aki nem is olyan régen megtizedelte kommandójukat. Hátrafordult egy pillanatra, és lángoló tekintetét az asszaszinok rangidős parancsnokáéba fúrta.

- Vigyétek vissza a lányt a zászlóshajóra, ostoba kutyák! Ezt a gyíkot pedig bízzátok rám! 

- Pa... parancsod szerint lesz, Császárom! - hebegte a fő asszaszin, és Callistát megragadva futásnak eredt a hangárok felé - E... erre kisasszony! Fedezzenek!

Wenthar más esetben megjegyezte volna magának az alakot, hogy visszatérve gondoskodhasson arról, hogy fájdalmas halála legyen a gyávaságáért. Most azonban sokkal jobban lekötötte a figyelmét ellenfele. A barabel hosszan elnyújtott sziszegéssel közeledett, lassan, óvatosan. Wenthar látta a szemében a tüzet, azt, amit még egyik jediében sem.

- Nagy hatalmú Sith lehetne belőled - aktiválta saját vörös pengéjét, és maga elé tartva közelíteni kezdett az ellenfélhez. A jedi kivételes erejűnek tűnt, Wentharnak a bastioni csata utolsó pillanatai jutottak eszébe, amikor a ribanc Jaina Solo ellen vívott. Az a lány azonban sokkal inkább olyan volt, mint egy csiszolatlan kristály, amelyik rossz kezekbe került... fényes, visszafogott, és patetikusan szűzies. Ez a jedi más volt, olyan volt, mint egy tenger, amit hideg tűz éget belülről. Az idegen jediben fájdalom, elhagyottság és magány keveredett egymással, mégis olyan módon tudta becsatornázni ezeket az érzéseket az Erőbe, hogy közben nem került közelebb a sötétséghez. Lenyűgöző, gondolta Wenthar, talán háziállatnak még jó is lenne...

- Kssszh... az önteltszéged lessz a vesszted, Ssszith - sziszegte Saba, és támadásba lendült.

Wenthar felnevetett, és egyik kezéből villámok csaptak ki. A jedi azonban felemelte fénykardját, és a farkát cövekként használva megállt... a kardba becsapódó energiáktól egészen picit tántorodott csak hátra, és Wenthar döbbenten figyelte a felé száguldó, visszafordított villámokat. 

Azonban a Sith Birodalom császárát sem abból a fából faragták, hogy egy ilyen ósdi trükktől meghátráljon. Wenthar kinyújtotta a kezét, és begyűjtötte a villámokat. Az elektromos kisülések égették a húsát, mégis élvezettel tűrte a fájdalmat, és hagyta, hogy dühe még több hatalmat adjon neki... háromszor akkora kisülést küldött vissza a barabel felé.

A folyosó szerkezetéből itt-ott egész paneldarabok szakadtak le, ahogyan az energia végighaladt mellettük. Saba szeme összeszűkült ellenfel hatalma láttán, de amennyi gonosz energia áramlott felé, ő ellenpólusként annyival több fényt gyűjtött be. A lila és a vörös fénykard között immár szinte állandó ívként pulzált az energia, miközben most már mindketten két kézzel fogták fegyverük markolatát, és lépésre közeledtek egymás felé. 

- Esszel halsssz te issz, szötét messzter - sziszegte a barabel. - Éssz a galaxissz iszmét jobb hely lessssz...

- Ostoba - nevetett fel Wenthar, és felkészült, hogy újabb adag energiát zúdítson a jedire.

Ám ekkor a falak adták meg magukat elsőnek, ahogyan a sérült szint szerkezete nem bírta el az Erő ilyen mérvű koncentrációja nyomán támadó feszültséget. 

A két fénykard között húzódó ív mentén repedezni kezdett a mennyezet, és hirtelen hatalmas robajjal az egész köztes szekció leszakadt. A hirtelen támadt vákuum elkezdte kiszívni a levegőt. A lökéshullám mindkettejüket hátrarepítette. 

Amikor Saba feleszmélt, látta, hogy jó kétszáz méterre fekszik a földön, belegabalyodva egy halom vezetékbe, amelyek egyszersmind megakadályozták, hogy a vákuum kiszippantsa a világűrbe. Hátrébb húzódott, mígnem elérte a folyosón elhelyezett vészhelyzeti zsilipajtók közül a legközelebbit, ami alig néhány méterre volt. Előtte a középső folyosószekció egyszerűen eltűnt, a robbanás füstjén keresztül ki lehetett venni a csillagokat és a kinti csata lövéseinek és robbanásainak visszfényeit. A túlsó oldalon pedig, egy szintén csukódó vészzsilip mögött ott magasodott a Sith császár alakja. 

- Találkossszunk még, Sszith Messzter! - sziszegte Saba, és ő is rácsapott a zsilip aktiváló gombjára. Az ajtó megreccsent, de nagy nehezen a helyére csukódott. A barabel felpattant, és futni kezdett az ellenkező irányba, abba a hangárba, ahol saját vadászgépe várta...

Amikor alig fél perccel később a bázis felrobbant, az utolsó pillanatban négy hajó vált le a széthulló fémszerkezetről... egy kecses jedi StealthX vadászgép, ami azonnal eltűnt a fekete háttér előtt, egy ESB parancsnoki sikló, fedélzetén Callistával és a tajtékzó Wentharral, valamint két aszteroida-szerű alakzat, amelyek azonnal be is vesztek a környező csillagködbe, hogy azon átvágva elvigyék értékes rakományukat egyenesen úrnőjükhöz...

...

Carl a bázistól nem messze, a csillagköd szélén lebegő mentőkabin ablakán át tisztán látta a Sith siklót, amint a lökéshullámokkal küzdve eltávolodik a bázis romjaitól, és a távolban lebegő ESB-hadihajók felé veszi az irányt. 

- Callista... - suttogta maga elé aggodalmasan, valahogy azonban mégsem fogta el a kétségbeesés. Bizonyos volt benne, bár fogalma sem volt, honnan tudja, hogy a lány biztonságban van. 

- Aggódsz valakiért - jegyezte meg a vele szemben lévő ülés tökéletes csendben helyet foglaló jedi. 

- Ez nem a te dolgod - vakkantotta oda Carl Bennek. 

- Ahogy gondolod - ingatta vörös tincsekkel ékesített fejét Ben, miközben igyekezett megőrizni a nyugalmát. A nagy terve, hogy egy jó ideig egyedül marad Carllal ebben a mentőkabinban, és alaposan kikérdezi, nem számolt azzal, hogy egyre beljebb sodródnak a csillagködbe, ahol a nyomáskülönbség miatt az a veszély fenyegette őket, hogy összeroppannak kabinostul, mindenestül. És hála Ben gépészkedésének, most már nem csak a kommunikáció, hanem a hajtómű sem működött. Az ifjú jedi megnyitotta magát az Erőnek, de az összes jelenlét távoli és nehezen megfogható volt... kivéve egyet. 

- Valaki, vagy valami közeledik... - jegyezte meg.

- Honnan? - kapta fel a fejét Carl a szűk kabinban. - Te látod, jedi?

- Nem arról... - rázta meg a fejét Ben, miután Carl kifelé, a csata irányába tekergette a nyakát, és a köd közepe felé biccentett. - Arról. 

A hapan yacht kecsesen a mentőkabin fölé manőverezett, és egy mágneskarommal a rakterébe húzta azt, majd felgyorsulva ismét eltűnt a ködben, hogy távol maradjon a még mindig egymással harcoló flották érzékelői elől. 

- Nem egészen így terveztem ezt a dolgot - harapta be az ajkát Ben, Carlra pillantva.

Most a másik fiún volt a vigyorgás sora. 

- Néhány kalózzal csak elbánunk, nemde, jedi? 

- Valami azt súgja, nem kalózok... - suttogta Ben. Érzett valamit az Erőben. Valami... ismerőset. 

- Jaina? - motyogta maga elé egy pillanatra, amikor a kabin, immár a hajó rakterében állva, újra megrándult. 

- Beléptünk a hipertérbe - jegyezte meg Carl. - És most mi a terved, jedi?

- Hát... - nyúlt a kabin zsilipkarja felé Ben. - Leginkább kiszállunk, és megkérdezzük, hogy hová megyünk…

...

Callista remegve vackolódott a parancsnoki sikló egyik székén, miközben a Sith Nagyúr pályára állitotta a hajót és megcélozta a vezérhajót.

- Ne félj, leányom! - mondta a nagyúr megenyhülve. Tisztában volt azzal, hogy a dühkitörése megrémisztette a lányt. Persze ezt egy cseppet sem bánta. A félelem jól irányíthatóvá teszi az embereket.

- Kudarcot vallottam, Felség - mondta Callista szomorúan és hatalmas fájdalommal a lelkében. Carl eltűnt és csak ürességet hagyott maga után. - A fia eltűnt, én pedig gyáva módon lapultam, mint egy gyík... - kezdett bele az önmarcangolásba a lány. - Megérdemlem a halált, Mylord!

- Más terveim vannak veled, gyermekem! - mondta a Sith, gonosz mosolyt villantva a rémült lány felé.

- Megbocsásson Nagyúr, de nem leszek az ágyasa! - húzta ki magát Callista büszkén, és ekkor Wenthar megértette miért szeretett bele a fia ebbe a kedvesen bájos, de ugyanakkor büszke lányba.

- Ó, nem erre gondoltam, csacsi gyermek! - mondta a Nagyúr. - Tudod e hova megyünk ezután? - kérdezte a lánytól.

- Nem tudom - szabadkozott Callista. - Megkeressük Carlt?

- Nem, gyermek! - válaszolt az uralkodó. - A Hapesre megyünk a lányomhoz, aki épp olyan elragadó személyiség, mint te! - bókolt a lánynak Wenthar. Callista egy kicsit elvörösödött.

- És mit fogunk ott csinálni? - a kérdésben most enyhe bizonytalanság és félelem bujkált. - Charis Úrnő nem fog örülni, hogy elveszítettem az öccsét! - Wenthar igyekezett megnyugtatni a lányt.

- Amit az Úrnő nem tud, az nem is fáj neki! - mondta a nagyúr. - Természetesen nem mondom el neki a csillagködi fiaskót! Nincs is értelme, mert a fiam életben van! - jelentette ki Wenthar olyan meggyőződéssel, hogy a lány ismét reménykedni kezdett. Talán nem halt meg...

- Akkor minek? - érdeklődött Callista, most már kíváncsi lett.

- Mert kell egy összekötő, aki kapcsolatban tartja az ESB-t a Hapan Királysággal! - jelentette ki Wenthar könnyed természetességgel. - És ismerve a hapan szokásokat, ez nem lehet férfiember! És jelenleg téged látlak a legalkalmasabbnak hogy ezt a feladatot elvégezd! - Wenthar szavaitól Callista ledöbbent. Most kezdett tudatosulni benne, hogy előléptették. Egy összekötő a két állam között majdhogynem nagyköveti ranggal ért fel.

- Köszönöm, Mylord! - mondta Callista egy kicsit remegve. - Megtisztelő a feladat! - Wenthar bólintott.

- Olyan emberre van szükségem, aki ugyanúgy szereti a fiamat mint én, vagy a lányom! Ez Lady Charis külön kérése volt! És te pontosan ez az ember vagy gyermek!

A parancsnoki sikló leadta a szükséges azonosító kódokat, majd egy hangárban dokkolt. Wenthar a hídra igyekezett, Callista pedig a kabinjába ment,  hogy összepakolja azt a kevés holmit, amire szüksége volt. Hiszen egy jó ideig most a Hapesen fog élni. Reménykedett benne, hogy jól el fogja látni a feladatát… Mindenesetre Carl holoképét magával viszi, hogy a fiú szelleme vele legyen mindig...

- Irány a Hapes, parancsnok! - utasította Wenthar a hajó kapitányát, majd meditálni kezdett, a híd kilátóernyőjén keresztül csodálva a világűr végtelen szimmetriáját. Öntudatlanul is az a Sith Szutra jutott eszébe, amely egy másik illetőnek is nem messze...

„Az üresség forma, a forma üresség...”


-- Vége a XXIV. Fejezet 2. részének --


Comments