EGB Könyv‎ > ‎

XXIII/2

Huszonharmadik Fejezet

Második Rész

Nagi

Phennir nem volt tapasztalatlan a díszes pompával járó diplomáciai missziókban. Már jóval a konföderációs idők előtt, amikor a 181-esek kötelékében repült, része volt annak a delegációnak, amelyik megpróbálta megdönteni az Új Köztársaságot támogató központi kormányzatot az Adumaron. Nem is beszélve a számtalan, a kitüntetett elit pilóták számára rendezett birodalmi fogadásról Coruscanton, ahol - néhány kollégájával, például a karót nyelt Fellel ellentétben - ő igencsak jól érezte magát, hiszen válogatás nélkül csemegézhetett a Palpatine-hoz hű udvaroncok eszkorthölgyei közül...

Ahogy végignézett a fogadótermen, melynek végén ott ült a Nagai Birodalom császára, az az érzése támadt, hogy ez talán most sem marad el. De be kellett ismernie, hogy ekkora puccot régen látott. 

A nagai főtisztek szertartásosan meghajoltak a trónus előtt, hasonlóan cselekedtek a karéjban álló díszkíséret tagjai is. 

- Őfelsége, a Császár! - jelentette be magas hangján a főeunuch az egyértelműt.

- Igen, én is látom, te cicomás majom... - dörmögte maga elé Phennir, mire a mellette álló Delpin admirális majdnem elnevette magát. 

Phennir meghajtotta magát a többiekhez hasonlóan, majd az udvari rutinnak megfelelően csendben maradt, hátha valamelyik díszruhás nagainak még el kell mormolnia egy imát, mielőtt hozzá lehet szólni őfenségességéhez

A Császár azonban intett. 

- Nem szükséges hajbókolnia előttem, Phennir főparancsnok. Ön és én... ma egyenlőek vagyunk. 

Hogyne, gondolta Phennir, de értékelte a császár gesztusát. 

- Felség, örömömre szolgál, hogy megtisztelő hajlékában üdvözöl minket szerény delegációmmal egyetemben... a Független Rendszerek Konföderációjának üdvözletét és barátságát hozom. Lenyűgöz minket a nagai nép kulturális gazdagsága és katonai ereje, ezért szeretnénk szorosabb kapcsolatokat kialakítani... a kölcsönös előnyök reményében.

Mielőtt a császár válaszolhatott volna, odakint hatalmas robbanás rázta meg az ablakokat, majd a horizonton túl egy tisztességes gombafelhő emelkedett a magasba. 

Nagyszerű, gondolta Phennir. Akárhová beteszem a lábam, valami rögtön felrobban. A hagyományokat nem hagyhatja maga mögött a katonaember, úgy látszik...

...

Odalent a csatornákban is érezni lehetett a lökéshullámot, ami megrázta a palotát. 

- Nu, ez vót a tezsvírek ézs a kűső kerületi áramfejjesztő talákozázsa... - vigyorodott el kesernyésen a tof parancsnok, hiszen tökéletesen tisztában volt vele, hogy a tibanna-gázokat szállító tehersiklókkal végrehajtott akciót egyetlen tof tezsvír sem élhette túl. 

- Akkor mehetünk tovább... - Mitchell ezredes már térdig állt a bűzös ganéjban, de ez egyre kevésbé zavarta. Most már biztos volt, hogy hamarosan biztonságiak özönlenek ki a palotanegyedből a külső kerületekbe, ahol ebben a pillanatban robbant ki egy csinos kis tof zavargás... akkor pedig - nos ha nem is lesz szabad az útjuk a trónteremig, de könnyebb.

A következő forduló után egy energiarácshoz értek, ahol két, a palotaszolgálat egyenruháját viselő tof foglalatoskodott egy négy fős, láthatóan aggodalmas nagai őrjárat társaságában, hogy valahogy eltakarítsák a felgyülemlett dzsuvát - valójában csak rakosgatták ide-oda. 

- Meggyüttek a profejságos szártúrók! - rikkantotta a tof különítmény vezetője. 

- Nagáj naccsága engyidde le a rácsut nékünk! - kicsit habozott, majd hozzátette: 

- Kíremszípen!

- Na, már épp ideje volt, ezek a buta kisegítők nem boldogulnak vele! Siessetek, hozzátok a gépeiteket! - a nagai őrmester deaktiválta a biztonsági rácsot. 

- Azok mán itten vannak... - emelt fel egy hosszú valamit az egyik tof, amelynek a vége egy csövön keresztül a hátán lévő tartályhoz csatlakozott. - Itten ván a jóu kis szárszívó!

- Te, az nem egy... - suttogta a hátrébb álló nagai katonák egyike. 

- Lebukdosni! - kiabálta a két ToFF-ügynök egymásnak, amikor az újonnan érkezett tof brigád vezetőjének a kezében életre kelt a permetező eszköz - és fertőtlenítő helyett lézersugarakat köpködött ki magából. 

- Nu, csak meggyüttetek... - törölte le a fekáliát az arcáról (nagyjából) az egyik beépített tof, majd belerúgott az egyik halott nagaiba. - Buta tof így, buta tof úgy, mi? Há most megdzsáltunk!

Mitchell a tofoktól kapott elektronikus térképre pillantott az adattábláján. 

- Sietnünk kell - intett a két beépített tofnak. - Együtt megyünk a következő elágazásig, és utána szétválunk. Vezessetek!

...

A sűrű légforgalmat ellenőrző nagai csillagcirkálók szinte áthatolhatatlan védőpajzsként őrizték legnemesebb világuk háborítatlanságát. A ki- és bevonuló külvilágiak, nagaiok, esetleg tofok vagy ősi ellenségeik, a chissek, meg az Ismeretlen Régiók egyéb, még nyilvántartásba sem vett fajai szigorú vizsgálatokon estek át, mielőtt megközelíthették volna a bolygót. Pritcher kapitány azonban hálát adott az Erőnek, hogy neki és a flottájának nem kell végigszenvedniük semmiféle hosszadalmas procedúrát, tekintve, hogy elsőbbségi kóddal rendelkeztek.

A Nagai Császárság rombolói félelmetes látványt nyújtottak a távolból, amint méltóságteljesen és hatalmat sugározva lebegtek a bolygó közelében. Hát még ha közelről nézném - futott át a Mirelis kapitányának agyán. A saját zászlóshajója, a Harmadik Birodalom legnagyobb hajógyárában épült, világromboló osztályú nehézcirkáló ugyan felvehette a versenyt a rombolókkal, esetleg egy kisebb flottával is, viszont egyetlen példány létezett belőle, ami még fejlesztés alatt állt. Kísérői közé két ISD II-es csillagromboló, és négy, a hajdani birodalmi hajóknál kisebb, viszont nagyobb tűzerővel és lopakodási képességekkel rendelkező SS Protector könnyűcirkáló tartozott.

Pritcher kapitány utasította a főhadnagyát, hogy vegye fel a kapcsolatot a bolygóvédelemmel. A flottaparancsnoknak nem volt ínyére, hogy az SS is elkísérte őt erre a küldetésre, holott a négy Protector a parancsnoksága alá tartozott. A tiszt nem szerette, ha mellette ólálkodik a titkosszolgálat, ennek ellenére Lord Brodrig mindenhová magával vitte őket. Pritcher elfordult az ablaktól, amikor a hadnagy jelzett neki, hogy létrejött a kapcsolat. 

- Pritcher vagyok, a Harmadik Galaktikus Birodalom Vezérflottájának parancsnoka - jelentette be a képernyőn megjelenő nagai őrszemnek. - Kérem, haladéktalanul biztosítsanak átkelést birodalmunk vezetője számára. 

A nagai arcán nem tükröződött meglepetés a magas rangú küldöttség érkezésének hallatán. Bizonyára az ünnepség ideje alatt számos államfő megfordult a bolygón. Mindössze néhány percig tartott, míg leellenőriztette a kódot, és engedélyt kapott a feletteseitől. 

- Üdvözöljük a Nagin a Harmadik Birodalom Vezérét – mondta. - A prioritásukat tekintetbe véve szabad lejárást engedélyezünk a bolygóra. A delegációt a lenti kikötőben fogadják majd. 

Pritcher bólintott, majd kikapcsolta a kommunikátort. Beütötte Brodrig számát a saját paneljébe, majd várt. Hamarosan megjelent előtte a vezér arasznyi holoképe.

- Felkészültünk a leszállásra, exellenciás uram - jelentette a kapitány.

Brodrig bólintott.

- Kerítse elő nekem Turr Phennir elnököt, mialatt landolunk - utasította. - Mire leérek, tudni akarom, hogyan érhetem el.

- Igen, exellenciás uram - hajtott fejet Pritcher.

Lord Brodrig képe elenyészett, s a kapitány felszólította a parancsnoksága alá rendelt hajók legénységét, hogy kövessék a bolygóvédelem utasításait.

...

A teremben mindenki mozdulatlanná dermedt egy pillanatra, köztük Puyi is, mielőtt még válaszolhatott volna. Vajon mi történhetett éppen most? Biztosra vette, hogy csak egy baleset, de mindenesetre nem mutatkozhatott gyengének a potenciális szövetségesei előtt. A legrosszabb az, ha gyengének hisznek egy uralkodót, emlékezett nagyapja tanítására. És persze apja sorsára, akit bábuként mozgattak a saját birodalmában.

- Oda vezérőrnagy! - szólalt meg parancsolón a császár, aki az elsők között nyerte vissza a lélekjelenlétét. A negyvenes évei elején járó tiszt előlépett az egyik sorból, és a trónhoz vezetők lépcsőkig sietett.

- Rendelkezzen velem, heika - hajolt meg.

- Azonnal induljon kivizsgálni az ügyet! - Puyi úgy érezte igazán méltóságteljesnek tűnhet, ahogy parancsokat oszt a Krizantémtrón előtt állva. Remélte mély benyomást tesz ez a vendégekre is. - Bármilyen eszközzel.

- Gyoi, heika - felelte, majd felemelkedett és sietve a trónterem bejárata felé igyekezett, két törzstisztjétől kísérve.

- Bocsánatát kérem az aprócska incidensért - igyekezett mosolyt erőltetni az arcára Puyi.

- Ugyan, nem történt semmi - felelte udvariasan Phennir.

- Most pedig javaslom folytassuk a megbeszélést - tárta szét mosolyogva Puyi a kezeit. - Nagy örömömre szolgálna, ha meghallgathatnám nagyszerű javaslatát a népeink és államaink közötti eddig is nagyszerű viszony javítására!

A tömegben álló Marisa, a legtöbbekkel ellentétben látta, ahogy a császári őrség vezetője, az áruló Fujiwara család elsőszülött fia csendben elhagyja a termet. Nem tudta mi történhetett, de érezte, hogy nem fog tetszeni a Bitorlónak. Sajnos nem volt olyan járatos az Erőben, mint testvére, így csak annyit tudott megérezni, hogy valakik a közelben ölni akarnak.

Egy unatkozó, vele egyidős udvarhölgy fordult felé unottan, és rámosolygott. Marisa igyekezett megerőltetni magát és visszamosolygott a lányra.

- Sosem láttalak még az udvarban - jegyezte meg suttogva. Szíve szerint rászólt volna, hogy ne beszéljen ilyen fontos alkalmakkor, de ki tudja, talán még megtud valami fontosat.

- Marisa... grófnő - mintha lett volna valami hasonló színdarab is, gondolta magában. Egyelőre megteszi. A másik felkuncogott.

- Milyen hasonló nevünk van! Mikasa hercegnő vagyok, Őfelsége húga.

- Enyém az öröm... felség - hajtotta meg magát udvariasan.

- Hívj csak Mikasának - kuncogott megint a másik.

- Ahogy óhajtod - hajtotta meg ismét a fejét. Kissé idétlenül mozoghatott ebben a díszes ruhában, mert a másik megint kuncogott.

- Új vagy az udvarban, igaz? - kérdezte. Marisa bólintott jobb híján.

- Majd bevezetlek az udvari életbe, ne izgulj - ajánlotta fel, és közben megfogta a kezét. Marisának sosem volt lehetősége, hogy vele egykorú lányokkal tartson kapcsolatot, így nem igazán tudta mit mondhatna erre.

- K-köszönöm - azt hiszem, tette hozzá magában. Nem akarta a másik örömét letörni azzal, hogy közölje, hogy nem marad már sokáig.

A hátuk mögül egy rosszalló köhintés jelezte, hogy ideje lesz csendben lenniük. Mikasa még egyszer kuncogott, majd előrefordult, és ismét az unalmas ünnepség felé fordította a figyelmét.

...

Oda vezérőrnagy a holotérkép felé hajolva szemlélte az eseményeket. Az Oda-klán fő vérvonalából származó tisztként és Őfelsége személyes parancsára cselekedve nem vallhatott kudarcot. Egyik távoli őse, a klán nevének megalapozója tizenötszörös túlerőben lévő sereg felett aratott győzelmet évszázadokkal ezelőtt Okehazamánál, a hadakozó hadurak korában. Most rajta volt a sor, hogy bizonyítsa a rátermettségét a nevére.

- A zavargások elérték a Shinjuku negyedet is! - jelentette az egyik tisztje.

- Az már az Újváros - jegyezte meg aggódó hangon. - Őfelsége alattvalói lehetnek veszélyben!

- Már útnak indult az egyik egység - felelte a tiszt. - A 82. ezred.

- Remek - nyugtázta a parancsnok a hírt, és ismét a térkép felé fordult a figyelme. Tucatnyi villogó vörös pont jelezte az elfojtandó zavargásokat. Ráadásul a tofok több helyen újra és újra betörtek a nagai városrészekbe, mintha csak provokálni akarnák őket.

- Szervezettek a rohadékok - morogta maga elé. Mindent be kell majd vetniük, hogy elbánjanak velük. - Készítsék elő a Zerokat egy légicsapásra!

- Uram? - kérdezte meglepetten az egyik tisztje. - Le akarja bombázni a civil negyedeket?

- Igen, éppen erre készülök - felelte szenvtelen hangon. Amíg ő a Nagi helyőrségének a parancsnoka, nem lesznek lázadások. Soha többet!

...

Lord Brodrig hajóját szintén Zero vadászgépek fogták körbe, és ő is részesülhetett a több tízmillió fő lakosú főváros, Edo látképéből. A látványt csak a távolban, a felhőkarcolók mögül emelkedő füstfelhők zavarták meg. A hajót a Palota egyik távoli leszállópályájára irányították. Fogadásuk korántsem zajlott olyan fényesen, mint Turr Phenniré. Bár a zenekar és a díszszázad itt is megvolt, ezúttal kizárólag másodvonalbeli tisztek és hivatalnokok érkeztek a vendég elé.

- Üdvözöljük Nagin, Lord Brodrig - üdvözölte egy névtáblája szerint Miyazaki nevet viselő flottatiszt. - Szíves türelmüket kérjük, a Palotában éppen a Konföderáció államfőjét fogadjuk. Addig kérem jöjjenek velünk, és fogadják el meghívásunkat egy aprócska fogadásra és némi frissítőre a közelben - intett mosolyogva a fejével egy közeli épületre.  

...

- Nos, Felség... - köhintett Phennir, látva, hogy a nagai nemeseket nem különösebben zavarják az egyre közelebb hallatszódó robbanások, de közben nem feledkezve meg arról sem, hogy szerencsére saját oldalfegyvere még kéznél volt, végszükség esetén. - A Konföderáció és a Nagai Birodalom számos téren azonos érdekekkel rendelkezik, legalábbis mi így gondoljuk a Konföderációs Tanácsban. Mindketten nagy hagyományokra épülő, gazdag és prosperáló, de galaxisunk arrogáns szuperhatalmai mellett egyedül nos, hogy úgy mondjam, második vonalbéli államokat képviselünk. Bocsássa meg kifejezésemet, de ez a realitás. 

Néhány nagai udvaronc elégedetlen arckifejezés vágott a másodvonalbéli minősítés hallatán, de aztán eszükbe juthatott az orbitjukról egyik pillanatról a másikra tovatűnt Sith flotta, mert inkább nem tettek megjegyzést - bár ez a császár személyes audienciáján amúgy is halálos ítéletnek számított volna. 

Puyi intett, hogy hallgatja. 

- Éppen ezért úgy gondolom, Felség, egy komplex gazdasági és védelmi együttműködés, amelyet barátsági szerződéssel erősítenénk meg, kölcsönösen hozzájárulna népeink gazdagságához, és legfőképp biztonságához - folytatta Phennir, aki már most háromszor annyi dagályos körítést tett hozzá a mondandójához, mint annak idején Coruscanton, az Egyesítő Konferencián. Ilyenkor - és csakis ilyenkor - hálával gondolt vissza azokra az időkre, amikor a 181-esek fiatal sztárpilótájaként elit fogadásokon kellett részt vennie a Császári Palotában.

- Nem titkoltan célunk továbbá - folytatta -, hogy megismertessük a nagai néppel a Konföderáció felépítését, működését és demokratikus intézményeit, remélve, hogy egyszer a jövőben szorosabban is együttműködhetünk magukkal. Mindezt annak érdekében - folytatta mosolyogva, remélve, hogy most a megfelelő pontra tapint - , hogy galaxisunk zsarnoki nagyhatalmai, mint a Galaktikus Szövetség, vagy a Sith Birodalom, a jövőben egyetlen független rendszert, vagy államot se fenyegethessenek!

...

- Má' csak áztet kő' kinyittani, ézs má' mehet izs... - suttogta az izgalomtól egyre erősebb akcentussal beszélő tof. 

Michell ezredes mély lélegzetet vett az ajtó előtt. Az ajtón túl a Palota hivatalos biztonsági rendszerébe bekötött szintek sorakoztak, azok, ahová tofnak csak akkor volt bejárása, ha kivégzésre vitték valamelyik nagai nemes, vagy akár az uralkodó személyes szórakoztatása céljából. A behatoló csapat szervízjáratokon és raktárakon keresztül tette meg az utat idáig. Innentől azonban minden lépésüket kamerák fogják figyelni - bár Mitchellnek nem volt kétsége afelől, hogy a tofok menet közben megpróbálják majd lelopni őket a falról -, és már nem sokáig halogathatják a nyílt konfrontációt. 

Az ezredes egy apró eszközt vett elő a zsebéből, amelyet az ajtó melletti kopott kommunikációs terminálhoz erősített. Az adattároló megkezdte a vírus feltöltését, amely, bár egy magbeli kódtörő számára pofon egyszerű volt, a tof "prográmouzók" legjobb munkájának számított. Mitchell remélte, hogy legalább néhány fontos percig elvakítja a megfigyelő rendszer holokameráit, amíg eljutnak a felfelé vezető turboliftekig. 

- Sietgetni kíne, Micsill úr, mer mán repülőrül is bombázzák a tezsvíreket odakünn - bökdöste meg a chiss hátát a mögötte álló bozontos tof parancsnok. - Mutassuk mán' meg a nagájoknak!

- Akkor mehet... - Mitchell kézi, hosszú rádióhullámú kommunikátorán, amelyet a tofok valami oknál fogva csak wokitokinak hívtak, leadta a jelzést a másik, átellenben lévő hasonló ajtónál várakozó kommandónak, akiktől még a föld alatti járatokban váltak szét. - Nyissátok ki!

- Tóóóód meg! - vakkantott fel az ajtóhoz legközelebb álló tof, és vállas testével nyomni kezdte az ajtót, majd a lendülettől átesett rajta, egyenesen be egy konyhába, ahol szikár nagai szakácsok foglalatoskodtak a fenséges udvarnak szánt pástétomok és saláták elkészítésével. 

- Hé, még nem kell elvinni a szemetet, te tof... - a csodálkozás odafagyott a főszakács arcára, ahogyan a hasra bukott tof mögött belépő Mitchell mellkason lőtte, az ajtó mellett álló őrrel egyetemben. A konyha másik végében felharsant egy riasztó, de az egyik tof primitív szilárd lövedékes fegyverével, ami leginkább egy stabilizátorok nélküli vuki nyílpuskára emlékeztetett, szilánkokra robbantotta a berendezést.

- Előre tofok, a felső szintekre! - adta ki a parancsot az ezredes, és felkészült élete utolsó küldetésére... a küldetésre, amelyet szándékában állt úgy befejezni, ahogyan parancsot kapott rá. Egy halott nagai császárral a lábai előtt.  

...

Puyi érdeklődve figyelte Phennirt, aki mögött - mint az tudatták vele - jelentős ászpilótai múlt állt. Egy jó vadászpilóta bizonyosan ért egy jármű vezetéséhez. De vajon egy államéhoz is? Egy örökletes monarchiában sosem merülnének fel ilyen aggályok, ott minden örökös uralkodásra készül. Bár igaz ő maga sokáig a művészeteknek kívánta áldozni az életét, de így is gyerekkora óta készítették. Egy Phennir kaliberű férfi minden bizonnyal könnyedén elnyerte mások szimpátiáját, és abból a demokráciákban hatalmat lehetett építeni. Puyi maga ezért is ellenezte a demokratikus rendszereket, ahol tudatlan, felkészületlen emberek döntenek egy állam vezetőjéről.

- Igazán figyelemre méltó javaslattal járult a Krizantémtrónus elé, főparancsnok - kezdett bele a válaszba Puyi, magán érezve több száz nemes és katona, vagyis a Császárság elitjének tekintetét. És még egy tekintetet, ami szúrósan kereste a legapróbb hibát is benne. Egyikük előtt sem mutatkozhatott gyengének vagy inkompetensnek. Meg sem rezdült a következő robbanásnál. Most már biztos volt benne, hogy valami folyik odakint. - Ahogy értesültem, a Konföderáció már jelenleg is barátunk, a Nagai Iparvállalat befektetései révén. Nincs egyáltalán ellenemre, hogy ezt a barátságot állami szintre emeljük népeink között. A mai galaxisban ha valakinek nincsenek erős barátai, elbukik. Mi, ahogy maguk, valóban nem tartozunk a galaktikus nagyhatalmak közé. Egy feltörekvő, ám sok problémával küzdő államot csak egy másik, hasonló sorsú állam érthet meg teljesen. Ezért is kell nekünk összefognunk, mert együttes erőnk bizonyosan megrengeti a legerősebb ellenfél alapjait is, és együttesen legyőzzük a leggonoszabb démoni erőket is, amiket képesek ránk szabadítani! 

- Igazán szép szavak, Felséged - felelte Phennir, aki láthatólag kissé irigy volt, hogy nem neki jutottak eszébe. Puyi szája szélén mosoly bujkált: így jár az, aki nem tanulmányoz elég klasszikus irodalmat. Valószínűleg egy flottaformációt szebben le tudott volna írni. - Tudtam, hogy itt megértő fülekre találok.

- A megértő fül egy kérdés - mosolyodott el udvariasan Puyi. - Egy másik az együtt dobbanó szív. Az egyik egyetértést, a másik együttélést hoz létre, akár a magánéletben, akár a politikában. A Konföderációban egy remek barátot ismerhettek meg a nagaiok, és úgy érzem egy remek szövetségessé is válhatnánk.

...

Marisa "grófnő" csendben figyelte az eseményeket. Ékesszóló volt a Bitorló, ezt nem lehetett elvitatni tőle. Szépen, de hamisan szólt. A Császárság trónján egy Sárkánynak kellene ülnie, a dolgok rendje szerint. Nagyapjának, az utolsó Sárkánycsászárnak, nagybátyjának Yaemonnak vagy testvérének, az Ifjú Sárkánynak. Mégis, bármennyire próbálta is gyűlölni Puyit, jóval könnyebb volt úgy tenni, hogy nem ismerte. Kifinomult és érzékeny férfinak tűnt, cseppet sem hasonlított bátyjára, akit állandó dührohamok kínoztak. Marisa mindenesetre várt és figyelt. Nem tudta még, mi a szerepe ezen a kihallgatáson, és valahol a lelke mélyén érezte, hogy Puyi tudja a titkukat. Egy orgyilkospáros egyik Sith papnőjét senki sem állítaná be egy császári fogadásra - egy hercegi páros egyik tagját már annál inkább. Viszont ebben az esetben miért nem ölték meg? Ez lett volna az egyetlen logikus lépés, a Bitorló mégis habozott. Nagyapja, Chu'n egy pillanatig sem tette, amikor az egész uralkodócsaládot kellett lemészárolnia. Ő mégis miért tenné? Talán azt hiszi, ha megmutatja neki, milyen pompázatos az udvari élet, akkor felajánlhatja, hogy a követelésükről való lemondásért cserébe udvari rangot kap?

Mielőtt azonban folytatódhatott volna a megbeszélés, ezúttal konkrétumokkal, egy császári testőr sietett a terembe, és az egyik oszlop mögött, a fal mentén sietett fel a trónushoz. Meghajolt, mire Puyi intett, hogy beszéljen. Ő azonban jelezte, hogy személyesen Őfelségének jelenthet csak.

- Bocsásson meg főparancsnok, úgy tűnik fontos ügyek merültek fel - Phennir csak csendben állt. Engedélyt mégsem adhatott a másiknak hazai területen, hogy meghallgasson egy jelentést. A testőr felsietett a lépcsőn a trónushoz, a császár füléhez hajolt, miközben száját a kezével takarta el, és belesuttogott valamit. Puyi arca nem árult el semmit.

- Phennir főparancsnok, úgy látszik rövid időre meg kell szakítanunk a megbeszélést - a Konföderációs küldöttség tagjai, és több nagai is megkönnyebbültnek tűnt. A császár arcán még mindig mosoly ült, de hangja gyilkos haragot árasztott. - Úgy tűnik, a császárság ellenségei sosem alszanak.

Phennir okosabb volt annál, hogy megkérdezze, mi is a probléma. A nagaiok amúgy is igen érzékenynek tűntek arra, ha valaki gyengének vagy hozzá nem értőnek nézte őket.

- Kérem, fáradjanak át a Palota VIP óvóhelyére - intett Puyi, miközben a testőrség egyik tagja egy rejtett terminált varázsolt elő a falból, és beütött rajta valamit. A következő pillanatban a trónus előtt ketté vált a nemrég még vörös szőnyeggel borított padló, és egy rejtett lépcsősor bukkant elő. A nagai nemesek, hivatalnokok, iparmágnások és katonák engedelmesen elindultak lefelé. Puyi lejjebb sétált Phennirhez.

- Csak Felséged után - udvariaskodott a Konföderáció főparancsnoka, aki láthatólag olyan jó diplomata volt, mint amilyen jó katona.

- Én maradok, főparancsnok - felelte Puyi egyszerűen. - Hogy várhatnám el a katonáktól, hogy harcoljanak, ha a Császár megfutamodik?

Marisa meglátta a lehetőséget a helyzetben. Ha elmenekülni nem is tud, talán megteheti, amit olyan régóta szeretett volna... A kavarodásban nem volt nehéz eltűnnie Mikasa hercegnő mellől, és keresztülfurakodni a tömegen, majd észrevétlenül kislisszolni az egyik mellékajtón. Most pedig valahol egy fegyvert kell keríteni, lehetőleg elkerülve az őröket...

...

Brodrig és kísérete egy kisebb épületben kapott elhelyezést, ami valószínűleg nyári udvari rendezvények helyszíne volt. Egy tágas bálterem uralta a földszintet, a falak pedig modern stílusban készültek, széles üvegajtókkal, amik egyenesen a hatalmas császári parkba vezettek. Míg a Palota egy része nyitott volt a szélesebb közönség és a turisták számára, addig ez a rész az elzárt nyugati szárnyban volt. Miután elküldte az üzenetet, Brodrig egy embere lépett oda hozzá, és halkan odasúgta:

- Egyre több az őr.

Valóban, ahogy szétnézett, a semmiből katonák tűntek fel a bejáratoknál, akik a palotaőrség egyenruháját viselték. Egyikük, egy tiszti ruhát viselő pedig halkan diskurált az egyik távoli sarokba félrehívott Miyazaki ellentengernaggyal.

- Lord Brodrig - szólította meg egy hang hátulról. Ahogy a Harmadik Birodalom vezetője félrefordult, egy hatvanas évei elején járó, ősz hajú nagait látott, aki korábban nem volt kísérőik között. Számára ismeretlen egyenruhát viselt, szájában égő szivar lógott.

- Önben kit tisztelhetek? - kérdezte bizalmatlanul Brodrig.

- Az egyik új barátját - mosolyodott el a másik. - Egész véletlenül vettünk pár eltévedt üzenetet az Önök... vongproblémájáról.

- Mint láthatta, nem csinálunk éppen titkot belőle - felelte Brodrig, aki nem tűnt túlságosan meggyőzöttnek ennek hallatán.

- Nos, akkor nekünk több titkunk van, mint maguknak - mosolygott még mindig a férfi. - Véletlenül állomásozik a közelben egy kísérleti hajónk. Szívesen felajánlanánk, némi... tesztelésre.

- Először szívesebben tesztelném a neve hangzását.

- Tong. Tong igazgató, a Nagai Császári Hírszerzés feje - hajtott meg enyhén a fejét.

...

A konyhát hamar elárasztották a tofok. Az egyik nagai szakács a kezében tartott bárdot belevágta az egyikük fejébe, majd kirántotta, és levágta egy másik kezét. A következő pillanatban a feje lufiként durrant szét, miután a primitív tof barkácspuska egyik lövedéke telibe kapta. Aki tehette, menekülőre fogta, aki pedig maradt, azt hamar legyűrték.

- Mózs merre, Micsill tezsvír? - fordult hozzá a vajda, aki csupa vér volt az egyik nagai szakácstól, és az egyik felirat felé intett. - Nyém tuggyuk elóvasni mink ezeket a bizbazokat.

- Előre - mondta jobb híján Mitchell. A vajda egy pillanatig töprengett - szinte hallani lehetett, ahogy erőlködik - majd ezt ítélte a legjobb tervnek.

- Gyerünk, tezsvírek, előjre! - rikkantotta, és a tofok megindultak... előre. Mitchell megdöbbenve nézte, ahogy mindenféle ajtón keresztülküzdik magukat, amik be vannak zárva, azokat feltépik, és mennek - előre. Hát, lehetett volna egyértelműbb, de most már úgysem tudná őket összeszedni. Mire elmagyarázná az összes hülyének, mi volt a gond, máris itt lenne a testőrség, és mindennek annyi. Így legalább az ellenség nem tudta eldönteni melyik a támadás fő iránya és mik a céljaik.

- Vajda! - kiáltotta, mire a zöld tof visszafordult felé. - Ti gyertek velem!

- Dicsák, az előjb míg... - méltatlankodott.

- Velem - ismételte meg Mitchell ellentmondást nem tűrően. A vajda úgy tűnik nem akart ellenkezni, és megindult vele.

...

Fujiwara a palotai irányítóteremben állt, ahonnan az egész komplexum biztonsági rendszerét működtették. A fiatal főnemes nem bírt magával, és alig bírta palástolni az idegességét. Őfelsége pont akkor sodródik veszélybe, amikor ő a testőrség parancsnoka és a palota biztonsági felelőse... Nem tudta, hogy eddigi karrierje és egyáltalán az élete milyen fordulatot vesz ezután. Igaz, hogy Puyi személyes jóbarátja volt még a trónra lépése előttről, egy ilyen kudarc már a becsületet érintette. Úgy érezte, meg kell büntetni őt, különben mások nem tanulnak majd az esetből. De attól tartott, a császár nem fogja rászánni magát erre.

- A csatornából özönlöttek fel - közölte az egyik monitorkezelő.

- Ez most rohadtul nem érdekel - intett Fujiwara. - Hányan, merre?

- Valamiért... Vacakol a rendszer! - a kezelő rácsapott a monitorra, mintha attól megjavulna. - Nem értem!

- Vírus! Vírust töltöttek fel a rendszerbe! - jelentett egy másik kezelő, aki sietős gombnyomásokkal akarta útját állni, úgy tűnik, sikertelenül.

- Milyen komoly? - Fujiwara nem tudta mennyi munka állhatott emögött, de az biztos, hogy komoly háttér kellett egy ilyen támadáshoz.

- Ősrégi kód, nagyanyám köszönne előre neki - a technikus viccén érhető módon senki sem nevetett. Nem igazán voltak olyan hangulatban.

- Mennyi idő megszüntetni? - Fujiwara egyre inkább képet kapott arról, mit akarhatnak a támadók. Egyetlen gyors támadásra lehetett csak erejük.

- Tizenöt perc - felelte a technikus.

- Tizenkettő - Fujiwara előkapta sugárvetőjét, és ellenőrizte, meg van-e töltve. - Egy perccel sem több. Értesítsetek, ha megvan!

Kisietett az irányítóból, és elővette a komját.

- Itt Fujiwara. Mindenki készenlétbe! Titkosított frekvenciákra átállni, lehet, hogy lehallgatnak minket! Gyülekezzetek a szélesebb folyosók kereszteződéseiben! Újabb utasításig lelőni mindenkit, aki gyanús!  

...

Brodrig némán figyelte a férfit, majd bólintott.

- Ez esetben valóban hasznot építhetünk egymásból - mondta végül. - Bebocsáttatást nyerhetnek a hajói... Azonban önnek is teljesítnie kell nekem valamit.

- És mi lenne az?

- Hozzon össze a Konföderáció elnökével!

Lord Brodrig érdeklődve figyelte a váratlanul megkétszereződött őrség katonáit. A nagai harcosok láthatóan vakon engedelmeskedtek a parancsoknak, és a katona mintapéldányaihoz hasonlóan nem vettek tudomást a körülöttük zajló eseményekről, csupán utasításaikhoz hűen strázsáltak a bejáratok és a legfontosabb pontok körül. A Vezér diplomáciai küldöttségének tagjai lila színekben pompáztak, ám ezúttal az eminenciás testőrei szürke protokollviseletet hordtak - ami alatt természetesen ott bujkált a fekete páncél. Brodrig a vörös különböző árnyalataiba öltözött.

A szürke eminenciás még azelőtt észrevette a biztonsági parancsnokának közeledtét, mielőtt a férfi felkészülhetett volna rá. Ezért Karellen hátrahőkölt, amint Brodrig egyenesen felé pördült. 

- Mi az? - kérdezte a Vezér. Az efféle tágas helyek, mint ez a díszes csarnok, nem nyerték el a tetszését, és nyomasztólag hatottak rá. Jómaga jobban szerette a zárt, kevesebb bejárattal rendelkező és sokkal védhetőbb területeket.

- Nagyúr, az... üzlettársad életben van - suttogta Karellen úgy, hogy a hírszerzők parancsnoka ne hallja a szavait. A férfi illedelmesen hátrébb is lépett.

- Miféle üzlettárs?

Karellen még közelebb hajolt.

- A fejvadász.

Hát persze! A vezér egyik szövetségese. A biztonsági főnök beszámolt neki, hogy Kwest egy Daragon nevű csempész segítségével életben maradt, és most újra az oldalán kíván mutatkozni. Brodrig kételyei nyomban elillantak.

- Irányítsd őt ide - mondta végül.

Phennir viszont nem siette el a dolgát. Brodrig türelmetlensége újra előtört, ugyanis ő a tettek embereként még az otthoni politikai vitákat is kegyetlenül unalmasnak találta. Habár belátta, hogy szükséges részt vennie a hasonló játszmákban, élveznie nem volt kötelező őket. És amikor eszébe jutottak a szószátyár kormányhivatalnokok, legszívesebben félbeszakította volna őket, ennek ellenére megtanulta fékezni magát.

Most azonban képtelen volt erre. Talán a nagai Hírszerzés feje segíteni fog neki abban, hogy mihamarább visszatérhessen a Ziostra.

- Nos? - fordult ismét Tong igazgató felé.  

Tong arcából nem sok mindent lehetett kiolvasni, ugyanúgy mosolygott tovább, és beleszívott egyet a szivarba, majd oldalra fújta ki a füstöt, nehogy a másikra menjen. Nem sietett a válaszadással, ehelyett a másik arcát tanulmányozta elmélyülten. Ha nem lett volna ősz haja, és gondosan nyírt fehér szakálla, az ember egy jámbor nagyapának gondolhatta volna Tongot. Egy nagyapónak, akinek megvannak a maga titkai. Enyhén oldalra pillantott, és Brodrig követte a tekintetét... A bálterem színpadán többen tűntek fel, furcsa öltözéket viselve. A helyiek viselete lehetett, rajta virágokkal és különböző mintákkal, kezükben pedig olyan hangszerek voltak, amiket sosem látott. Méltóságteljesen helyet foglaltak törökülésben a színpadon, és egy pengetős hangszer halk hangja töltötte be a termet, majd lassan csatlakozott a többi is: síp, dob, furulya - legalábbis ezeknek lennének megfeleltethetőek.

- Senbonzakura - közölte halkan Tong, aki láthatóan felismerte a dallamot.

- Kellemes hangzású - feleltet tétován Brodrig. A másik hallgatása gyanakvást ébresztett benne, de ez az ő bolygójuk volt, az ő szabályaikkal.

- A dinasztia egyik indulójának nevezhető. A reformok népszerűsítésére írták - Brodrig nem tudta miféle reformok, de bólintott. Tong egy kicsit még hallgatta a zenét, látható élvezettel, mielőtt észbe kapott volna. Épp időben, mielőtt Brodrig egy újabb esztendőre elég türelmét élte volna fel. - Bocsánat, elkalandoztam.

- Ami a cserébe tett kérését illeti, könnyedén megoldható - Tong hangjából nem érződött, hogy mit gondol erről a feltételről. - Csak legyen ott, ahol mondom, és akár kettesben is beszélgethet vele. Vagy azt csinál, amit szeretne - hogy mit értett ez alatt, szintén nem volt kiolvasható mondandójából vagy viselkedéséből. Úgy tűnik, nem véletlenül lett ő a hírszerzés feje: a saját titkaira egyértelműen tudott vigyázni. - Majd kapni fog róla egy értesítést. Jegyezze meg és égesse el.

- Úgy lesz - ígérte a szürke eminenciás.

- Remek. Amennyiben állhatok még bármiben szolgálatára, Lordom, úgy megtalál - hajolt meg enyhén, majd sarkon fordult, és nyugodtan elsétált.  

...

Marisa sietős léptekkel indult neki a palotának, de nem igazán tudta, hogy mit is kéne pontosan keresnie. Börtönként szolgáló lakosztályán kívül kevés helyet ismert a palotában. Ugyan a folyosók egy részén voltak feliratok, de ezek vagy semmit sem mondtak neki (mint például a Császári Családi Hivatal vagy a Császári Történelmi Kutatóközpont), vagy egyértelműen nem mehetett oda az őrök miatt, mint például a fegyverraktárakhoz. Ugyan néhol találkozott őrökkel, sikerült észrevétlenül meglapulnia egy oszlop mögött, vagy egy ajtó árnyékában. A palota régies stílusban épült, de kézzel húzható papírajtók helyett már önműködő, gombbal nyitható bejáratok voltak a szobákba, amik teljesen visszaadták az ősi alkalmatosságok képét. Ugyanígy ügyesen álcázták a védelmi berendezéseket, a kamerákat, a titkos járatokat, és ki tudja,még miket. Marisa nem tudott elsiklani afelett, hogy milyen meglepettnek tűntek. A támadók kilétét még mindig nem tudta megállapítani, de egyre közeledtek felé, azt súgta az Erő. Szándékaikat nem tudta kiolvasni, de reménykedett, hogy pártütők, akik őket akarják a trónra emelni, vagy saját tisztjeiket. A nagai történelem nem fukarkodott az árulásokban és palotaforradalmakban. Oda Nobunagát, az egyik legnagyobb nagai hadurat saját tábornoka, Akechi árulta el, és rágyújtatta szálláshelyét, majd magának követelte birtokait. Persze gyakran csúnya véget értek: Akechit elárult ura egy másik tábornoka győzte le, és menekülés közben egy faluban rángatták le siklójáról, majd brutálisan meggyilkolták és kifosztották a holttestét.

Ahogy egyre közelebb ért, képességei az Erőben egyre erősödtek a közeledőkön. Csak pusztítási és bosszúvágyat érzett rajtuk. Ahogy tovább kutakodott, észre sem vette, hogy az előtte lévő folyosón tucatnyi nagy zöld, emberszerű lény fordul be, középen egy kékbőrű tiszttel. Mikor megérezte a veszélyt, és felkapta a tekintetét, már késő volt. Hiába próbált elugrani, az egyik lény ráugrott, és a földre taszította, majd erősen lenyomta.

- Grofo, erre nincs időnk! - közölte dühösen a parancsnokuk, akit Marisa elsőre nagainak hitt. Rövid szemlélés után azonban rájött, hogy egy chiss az. Chissek és tofok? Érdekes kombináció!

- Az enyimé, dicsák! - közölte diadalittasan az ápolatlan tof, aki ráadásul csatornaszagot árasztott. Marisának a gyomra is felfordult, és próbált nem arra gondolni, milyen hasznát is vehetné egy ilyen alak...

- Várjon! - kiáltotta a vöröses szemű parancsnoknak, ahogy lassan elfordult. - Nem tehetik ezt!

- Sajnálom - közölte a chiss, nehézkes nagaisággal. A börtönben szegényes szókincs ragadt csak rá.

- Én a Sárkány-dinasztia tagja vagyok! Nem hagyhatja, hogy ilyen undorító mocskok...

- Sajnálom - ismételte meg Mitchell, majd tovább indult csapatával. Marisa undorodva pillantott fel a tofra, akinek két társa is hátramaradt. Időközben sok támadó sietett el mellettük. A távolban sugárvetők hangja hallatszott, és halálsikolyok, majd csend lett egy pillanatra, és aztán újra életre keltek a gyilkolás hangjai. Három újdonsült udvarlója obszcénül viccelődött egymás között, és bár nem értette korcs nyelvüket, amibe nagai szavakat kevertek, nevetésük kétséget sem hagyott afelől, hogy mit is akarnak vele.

- Erősnek kell lennem - suttogta halkan, és érezte, ahogy a szemébe könnyek gyűlnek. Még el sem kezdték! korholta magát. Gyáva vagy, szólt belső hangja vádlón. Ha a testedet meg is gyalázzák, a lelked tiszta marad. Az a tof, amelyik ellökte, komótosan kezdte lehúzni a nadrágját, miközben a másik kezeit fogta le, a harmadik pedig bután vigyorgott. Mikor végzett, láthatóvá vált a zöld színű férfiassága lába között, amitől rosszullét kerülgette Marisát. Valahogy sokkal romantikusabban képzelte el élete első alkalmát... Persze csak néhány fokkal, hiszen tisztában volt vele, hogy politikai házasságot kell majd kötnie, ha öccse a trónra kerül.

Aztán minden olyan gyorsan történt, hogy alig bírta követni az eseményeket: a tof éppen a ruháját akarta letépni, amikor felhördült, és előre bukott. Néhány lövést, káromkodásokat, majd közelharc hangjait hallotta, és aztán csend lett. Marisa a zöld lénytől nem látott semmit, így oldalra fordította a fejét. Arca mellé egy pár katonai bakancs lépett. Megmentője leguggolt, és félrelökte a halottat róla, majd felsegítette. Marisa igazán meglepődött, ahogy szembetalálta magát a másik arcával.

- Midori? - kérdezte meglepetten. A haja férfiasra volt megcsinálva, és arcát is kosz takarta, elfedve női vonásait, és a testőrség egyenruháját viselte. Ő persze azonnal felismerte.

- Midori árnyékharcos, úrnőm - hajtotta meg a fejét kötelességtudóan. Marisa, az etikettel mit sem törődve összeölelkezett vele, majd halkan pityeregni kezdett. A másik kissé zavartan tűrte a helyzetet.

- Sosem örültem még így neked - törölgette a könnyeit. Hogy mi is készült, arról nem akart beszélni.

- Azt hiszem a trónterem felé mentek - jegyezte meg Midori. Marisa bólintott. Felvette egyikük sugárvetőjét, amit még az őrségtől zsákmányolt előző tulaja, majd a nemrég még őt megerőszakolni akaró tof hullája felé tartotta, és meghúzta. Egyszer, kétszer, háromszor.

- Rossz választás volt a Sárkányok ivadékával kezdeni - mondta most már magabiztosan, és megindult arrafelé, amerről jött. Azok az idióták rászakadnak majd a trónteremre, a kavarodásban ő pedig megöli Puyit. Most, hogy valamennyire megismerte, kicsit sajnálta a dolgot, de a politika nem a szeretetről szólt sohasem. Legalábbis az ő nagyapja nem gondolkozott, amikor annak idején egész családját kiirtatta.

...

Puyi a trónon ült, és várta a behatolók támadását. Mintegy húsz ceremoniális őr vehette körbe, yarikkal és kardokkal felfegyverezve. Puyi egy csatapáncélt öltött magára, és ölében feküdt a Sithek ajándéka: Kah'les kardja. Az istenség az első nagai császárnak adta, amikor az az északi barbárokat indult leigázni. Jelenleg ez volt az egyetlen koronázási ékszer, ami a tulajdonában volt: a bölcsesség tükre és a jólét jadeékszere évszázadok óta hiányzott.

- Felség, közel járnak - lépett hozzá egy fiatal hadnagy, alázatos hangon beszélve. - Nem szükséges veszélynek kitennie magát.

- Köszönöm, egy igazán elkötelezett testőr áll velem szemben - mosolygott rá Puyi. - Ha túléli, meglesz a jutalma. A terveimtől sosem tágítok.

- Igenis, heika - hajolt meg a testőr, aki értette a burkolt visszautasítást, és csatlakozott a többiekhez, aki féltérdelésben, ajtókra szegezett lándzsákkal álltak. A terv az volt, hogy lerohanják az ellenséget, az első érkezőkbe beledöfve a lándzsákat, a többieket pedig kardokkal vágják le.

- Jönnek! - kiáltotta valaki, és a következő pillanatban dörrenés hallatszott az ajtón. Majd újabb, és újabb. Bár a trónteremnek hatalmas fémkapui voltak, egy robbanótöltetnek ezek sem állhattak ellen. A robbanás hatására légnyomás és füst töltötte meg a terem egy részét. A császári testőrök egyként kiáltották el a tennoheika banzai harci üvöltést, és rohanva megindultak a bejárat felé. Akadt, aki két tofot nyársalt fel yari-ja végére, majd kardot rántottak. Kiáltások, néhány kósza lövés, leszakadó végtagok, dühös kiáltások. Hátat hátnak vetve harcoltak. Puyi a trónuson ülve figyelte a jelenetet. A tofok jóval többen voltak, de képzetlenek, míg az ő testőrei éveken át tanulták és folyamatosan gyakorolták a közelharcot. Egymás után buktak alá a zöldes bőrű lények, de itt-ott egy-egy nagait is maga alá gyűrt a túlerő.

A füstből egy érdekes alak lépett elő, és Puyi rögtön felismerte: chiss foglya volt az, akivel néha elbeszélgetett a cellájában, hogy többet megtudjon népéről. Mellett kilenc fegyveres lépett elő lassan a füstből, lövésre kész sugárvetőkkel. A császár és a tábornok tekintete azonban egymást méregette.

- Különleges bátorságról... és balgaságról tesz tanúbizonyságot, hogy itt van - közölte Puyi. A chiss bizonyára nem értette minden szavát, hiszen mindig tolmácson keresztül értekeztek. Azonban elszántnak tűnt. Puyi lassan kénytelen volt felismerni, hogy a saját gyengesége sodorta ide: élni hagyta az ellenségét, és a palotájába hozta; a tofok egyenjogúsításáról szóló császári ediktumot már meg is szövegeztette; és egész uralkodása a lassú engedményekről szólt. Ha az ember kisujját nyújtja, ezek rögtön a karjánál fogva akarják lerángatni a trónjáról. A gondolatra éktelen harag öntötte el a lelkét: minddel végezni akart, az utolsó szálig. Minddel. A nála lévő kard vörösesen vibrálni kezdett, de ezt úgy tűnik csak ő látta.

- Remek, szolga, remek - hallott egy hangon a trónja mögül. Egy hangot, amit ezer közül is megismert volna. A szeme sarkából hátra pillantott, de nem volt ott semmi. Semmi, aminek teste lett volna, de a lelkét érezte. - Tedd meg az utolsó lépést! Végezz velük!

Puyi lelkének egy darabja még ellenkezett, ám az is kénytelen volt belátni, ez egy olyan helyzet, ahol az "én" vagy "ők" közül kellett választani, harmadik lehetőség nélkül.

Önmagát is meglepte, milyen hirtelen pattant fel a trónról, és szegezte maga elé a kardját. A támadók tüzelni kezdtek rá, ő pedig futásnak eredt a hátsó fal mentén: célzás nélkül záporoztak a lövések, valami mégis megsúgta neki, merrefelé is kell mennie, hogy elkerüljön minden lövedéket. Néhány egészen közel húzott el a teste mellett, és érezte melegségüket, de ez egyáltalán nem zavarta. Felugrott, és akkora távolságot tett meg a levegőben, ami elképzelhetetlen volt normális esetben. A kardja, amiből csak úgy pulzált a gonoszság, egyszerűen felnyitotta a legszélső tof torkát. A többiek félve lőttek tovább, tisztán érezte. És jól esett neki ez a félelem. A következő tofnak a hasfalát nyitotta fel, majd sorban következtek a többiek: egy kar, egy láb vagy a fejük, nem számított. Szinte nem is érzékelte a külvilágot, annyira belejött az öldöklésbe. Bár a lelke ápolása mellett a testét is naponta edzette, sosem hitte volna, hogy az ölés ilyen jó érzés lehet. Ahogy lassan feloszlott a füst a robbanásból, a tróntermet hullák borították: rengeteg tof és a nagai testőrség többsége a halottak között volt. Már csak néhány voltak talpon, köztük Mitchell, aki egy sugárvetővel lőtt rá. Puyi kikerülte a lövéseket, és egyetlen mozdulattal levágta a chiss kézfejét, majd a földre lökte. A tofok többségét a Fujiwara által hozott erősítés ölte meg. Puyi az újdonsült foglya felett állt, vértől vörös pengéjével.

- Nem... végződhet így - nyögte fájdalmasan a chiss ezredes. Olyan jól haladt minden: még fél perccel az időn belül voltak, amikor néhány emberével tűz alá vették a trónon ülő császárt. Aki egyszerűen levágta őket, valami hihetetlen képességekről téve tanúbizonyságot. Sosem nézte volna ki a művelt, tanult uralkodóból, hogy egyúttal remek harcos is. Volt valami félelmetes benne, ahogy felette állt, mintha nem teljesen ugyanaz az ember lett volna, akit a cellában megismert. Nem tudta volna meghatározni, hogy mi is változott, de félt. Sosem hitte volna, hogy félni fog a haláltól, de eljött ez a pillanat is. Ott, abban a vadászgépben kellett volna végeznie, édes, oxigénhiányos álomban. Nem sikerült befejeznie a küldetést.

- Áruló - szólt szemrehányóan a császár hangja. - Vendégként bántam veled, te pedig elárultál.

- Kötelesség - közölte a chiss a mozgatórugóját, abban reménykedve, hogy érthetően mondta ki a nagai szót. A császár a nyakához érintette a pengét, amiből gyilkos hidegség áradt, a rajta lévő friss vér ellenére.

- Árulás - közölte még egyszer, és felemelte a kardot. A chiss becsukta a szemeit, és azokra gondolt, akiket elveszített, és akiket sosem lát már viszont. Családja: testvérei, szülei, gyerekei; a katonák, akik meghaltak a Kéz akciójában, és végül a zajos és egyszerű tofok, akiket végül mégiscsak megkedvelt. A penge hangtalanul sújtott le.

...

- Felség - vetette magát térdre Fujiwara, fejét a földhöz nyomva. - Bocsánatodért esedezek! Az én felelősségem! Halált érdemlek ezért!

- Kelj fel, barátom - nyújtotta neki Puyi a kezét, majd miután felsegítette, közelebb hajolt hozzá, és halkan a fülébe súgta. - Az előbb láttam a jövőt. Egyikünk sem ma fejezi be az életét.

- Az istenek üzentek? - kérdezte meglepődve a testőrség fiatal parancsnoka. Egy évszázada nem volt arra példa, hogy ilyen történjen.

- Harcot láttam, nagy harcot. A galaxis lángban állt: mindenféle hajók küzdöttek a végzet leggyilkosabb démonjaival. Katonáink, másokkal vállvetve pedig olyan undorító lények ellen küzdöttek, hogy körülírni is nehéz őket. Sokan haltak meg, túl sokan, de a győzelem a miénk volt. Én pedig farkasszemet néztem a vezetőjükkel, láttam a benne égő gyűlöletet, ahogy mindent meg akar semmisíteni, a legteljesebb semmit létrehozva. Te és egy nő még az oldalamon voltatok - ecsetelte Puyi a látottakat, amik akkor rohanták meg, ahogy levágta Mitchell fejét. Mivel kivételes képzést kapott, a rátörő gyilkos dühöt képes volt visszább szorítani. Azonban érezte, hogy a halálisten még mindig nézi.

- Egy nő? - kérdezte Fujiwara meglepetten. Puyi az ajtó felé intett, majd halkan hozzátette.

- Leendő császárnéd - és egy félszeg mosolyt megengedett magának. Ez már inkább a régi önmaga volt, mint az új. De nem tudta eldönteni, melyiket szereti jobban... talán mindkettőt meg kéne tartania: kívülről a jóságos császár, legbelül azonban a sötétség legodaadóbb szolgája...

- Bocsánat felség, de nem ismerem - jegyezte meg tapintatosan a parancsnok.

- Majd megismered - zárta rövidre a témát, és a két meglepett új vendég felé indult.

- Marisa hercegnő! - szólította meg már messziről. - Örülök, hogy túlélted.

- Ez... nem lehet - Marisa döbbenten figyelte, ahogy a véres páncélzatú és kardú császár lassan felé lépked. Nem ölhetem meg. Nem tudom megölni, döbbent rá a felismerésre. A támadók olyan sokan voltak, ők pedig olyan kevesen, hogy nem kellett volna túlélnie. Úgy tűnik azonban, hogy a Bitorló... nem, a Császár az istenek kegyeltje volt. A nála lévő pengében furcsa, erős kisugárzást érzett. Olyat, ami egyszerre nyűgözte le és késztette félelemre. Ha az istenek ilyen erőt nyitottak meg előtte a vészben...

- Felség! - vetette térdre magát. Ő hát az a vezető, akit az istenek évezredekkel előtt megígértek. Az, aki az istenek alkonyán elaltatja a hegyeket felfaló Orochi-t, az óriáskígyót. A hódító, akinek milliónyi csillagrendszerre kiterjedő lesz a birodalma. A diplomata, aki előtt az egész galaxis térdre borul. A kincstárnok, akinek mindig tele van a kincstára, és a népe mindig jólétben él. Nem lehetett más! Ha szembeszáll vele, úgy végzi majd, mint az óriáskígyó.

- Kelj fel - nyújtott neki kecsesen kezet a császár. Ő pedig elfogadta. Egészen közel került egymáshoz kettejük arca, és ő mélyen a másik szemébe nézett. Elfojtott indulatot látott benne, de egyúttal gyengédséget. Olyat, ami csak neki szólt. Puyi a füle mellé hajolt, és halkan belesúgott. - Neked sosem kell majd térdelned énelőttem. Hisz vér terén egyenlőek vagyunk.

Marisa szólni sem tudott a döbbenettől: egyenlőek a vér terén. Ha tudja, honnan jött, miért nem végez vele itt helyben? Főleg, hogy a fegyver miatt egyértelmű mire készült.

- A mi jövőnk közös - folytatta, és erre a gondolatra bizseregni kezdett a lány teste. Korholni kezdte magát, hogy egyáltalán mikre gondol, és hogy egy ilyen gondolat hogy lehet jó érzés. - Nem adlak oda Wentharnak. Soha! Együtt igázzuk majd le a galaxist! Egyesült vérvonalunk egy évezredig uralkodik majd a mindenség felett!

- Felség, túl jó vagy - csak ennyire tellett tőle. Puyi elhajolt a fülétől, majd rá mosolygott, és megfogta a két kezét. Marisa érezte, hogy elpirul, főleg, hogy a katonák mindegyike és Midori is őt nézte. A császár lassan elengedte a kezét, majd hátrébb lépett egyet, és megfordult.

- Tenjin-san Onemu/Jinokami-san Onemu/Onemu no sato no Orochi mo nen ne - énekelte halkan, csilingelő hangon. Az ősi papnői ének volt, ami a hegyevő óriáskígyóról vagy sokkal inkább sárkányról szólt, méghozzá abban az időben, amikor a föld és az ég istene álmos lesz. És arról, hogy a nagy sárkány pihenni tér majd. Hogy miért, az nem szerepelt a dalban. Ebben a dalban legalábbis. De alvó sárkány még nem halott: ki tudja mikor tör majd rájuk legközelebb... Puyi egy pillanatra megtorpant, majd folytatta az útját. A folyosón erősítés futott végig a maradék tofok legyilkolására, a császár pedig visszaült a trónjára, ölébe fektetve a véres kardot, és intette, hogy engedjék fel az odalent megbújt vendégeket.

...

Phennir egy csapat testőr és a mellőle nem tágító Delpin admirális társaságában már egy jó ideje rótta a Nagai Császári Palota folyosóit. Több VIP-óvóhely felé elindultak (Phennir eltűnődött rajta, hogy vannak-e egyáltalán nem VIP-óvóhelyek a palotában), de mindenhol egy-egy testőrkommandó által emelt torlaszba ütköztek. Phennir számára úgy tűnt, hogy a támadók, akárkik is voltak és akárhonnan is jöttek, meglehetősen nagy számban érkezhettek, vagy nagyon szétszóródtak a folyosókon, nem kis káoszt okozva az őrség köreiben. A volt pilóta már eltűnődött azon, hogy nem lett volna-e egyszerűbb a trónteremben maradniuk, amikor a következő forduló után a már várt újabb torlasz, és a szokásos "elnézést, nagyságos úr, erre nem lehet tovább menni" szöveg helyett maguk a támadók egy csoportja jött szembe. 

Legalábbis Phennir a katonai főparancsnokok tévedhetetlen stratégiai logikájával erre következtetett, amikor a nagaiokra egyáltalán nem hasonlító zöld bőrű, hatalmas, leginkább egy mosdatlan és egyúttal borotvált vukira emlékeztető alak meglóbálta kezében lévő fegyvert - nahát, még a számszeríj is stimmel, gondolta Phennir -, majd tüzet nyitott rájuk. 

- Vigyázz! - kiáltotta az őrök egyike, és engedelmesen a vendégek elé vetette magát, hogy testével felfogja a robbanólövedéket. 

- Nagyszerű... - sziszegte Phennir, majd megrántotta a belé csimpaszkodó Delpin admirálist, hogy elkerüljön a katonák útjából, akik most a hátvédből próbálták átverekedni magukat előre. 

Az újabb lövedék ennek köszönhetően Phennir háta helyett egyenesen a nő oldalába csapódott be. A parancsnok az egyik katona karjaiba lökte a jajveszékelő admirálist, miközben kelletlenül nyugtázta, hogy a Delpin családnak láthatóan nincs sikere a Konföderáció szolgálatával... vagy legalábbis az ő jelenléte nem hoz szerencsét nekik. 

Aztán gyors mozdulattal lehajolt, és felkapta az elsőként elesett nagai testőr tűzfegyverét, majd gyors, pontos lövésekkel leszedett kettőt a támadók közül, akik füstölgő arccal dőltek el. 

Néhány pillanattal később csizmák dobogása hallatszott, és egy újabb osztag nagai érkezett. 

- Elnézést a kényelmetlenségért, Phennir államfő - hajtotta meg magát a katonák vezetője. - Ezek az undorító tofok mindenhol ott vannak.

- Most már talán ideje lenne tényleg keresnünk egy hozzáférhető óvóhelyet... - jegyezte meg Phennir, majd a társára pillantott. - Az admirálisomnak egészségügyi ellátásra van szüksége. 

- Intézkedem, uram - tisztelgett a nagai tiszt, majd közelebb hajolva hozzátette, szinte ájtatos hangon. - Az a hír járja, hogy megrohanták a tróntermet, és Őfensége személyesen végzett a lázadók vezérével...

Phennir visszagondolt a hatalmas trónon terpeszkedő Puyira, és felvonta a szemöldökét. Meglepő lett volna, annyi szent. Remélte, hogy nem becsülte alá a császárt.

- Erre - mutatta az immáron tof- és akadálymentes utat a nagai parancsnok. 

Kisvártatva egy szobához értek, amelynek bejáratánál egy egész osztag állomásozott. Az őrök egy pillanatig bátortalanul méregették Phennirt, de a konföderációs főparancsnok ösztöneitől vezérelve egyszerűen átsétált közöttük.

Belépve Phennir megpillantott egy csapat vörösbe, feketébe, szürkébe és lilába öltözött humánt, meg egy nagai főtisztet, akik döbbent tekintettel meredtek rá. Különösen a nagai parancsnok. 

- Elnézést, uraim - biccentett Phennir, még mindig a nagai katonától elvett sugárvetővel a kezében. - Kicsit elkeveredtem ebben a nagy felfordulásban. Itt adják a pezsgőt?

- Pezsgőt? - kérdezett vissza a magas rangú nagai tiszt hitetlenkedve. Ahogy jobban végignézett rajta, díszesebb egyenruhát viselt, mint Nagumo, több rendjellel és rangjelző csillaggal. Valamiféle nagykutya lehetett.

- Ki ez? - kérdezte az egyik háttal ülő fickó, majd hátrafordult és vörösen izzó szemével végigmérte. Sötétebb bőre volt, mint a nagaioknak és a vöröslő szem... Egy chiss volt. És a többiek is, akik egyesével hátrafordultak. Vörös szempárok tengerében találta magát. Eszébe jutott egy régi horrorfilm, ahol a vaksötétben jelentek meg a vörös szempárok egymás után, és a gondolatra elmosolyodott.

- Hm, akkor itt sincs pezsgő - nézett körbe zavartságot színlelve. Chissek és nagaiok, érdekes kombináció. Az egyik mögötte loholó nagai őr sietve mutogatta el, hogy támadás érte őket odakint, és a vendég valószínűleg azért viselkedik furcsán. Sokkhatás vagy hasonló. 

- A Sabosen- és Csapla-családok választ várnak Öntől - a chissek rangidős küldöttjét láthatólag nem hatotta meg az őt ért támadás.

- Turr Phennir - hajolt meg színpadiasan. - szolgálatukra.

- A Konföderáció államfője? - kérdezte hitetlenkedve egyikük egy galaxisszéli kereskedőnyelven, amit egész véletlenül ő is értett.

- Személyesen.

- Más vendégek is hivatalosak az ünnepségekre - mentegetőzött az egyenruhás fickó ugyanezen a nyelven. - Phennir államfő, én Togo admirális vagyok, a 2. Flotta parancsnoka.

- Örvendek, admirális. Ezekkel az úriemberekkel még nem találkoztam eddig.

- A vendégekkel külön-külön foglalkozunk - felelte Togo a ki nem mondott kérdésre. - De persze nincs akadálya, hogy magánbeszélgetéseket folytassanak.

- Akár itt és most? - húzódott mosolyra az arca. Togo egy pillanatig tanácstalanul nézett, majd széttárta a karját. Nagaibarát chissek. Talán valamit személyesen is profitálhat belőle?


Corellia

A hegyek ugyanolyanok voltak... a mezőgazdasági városka ugyanolyan volt... a farm, amelynek gazdasági épületei között egy túlméretezett hangár egy kopott, de annál modernebb technikával felturbózott YT-1300-as teherhajót rejtett, ugyanolyan volt...

Csak az Erő nem volt ugyanolyan. 

Leia és a kislány (aki már nem is volt olyan kicsi), akit Amelia néven ismertek a közeli iskolában, nagyot szippantottak a friss levegőből, miközben hátradőltek a füvön. 

- Jaina néni mikor jön vissza, Leia néni? - fordította arcocskáját az őszülő nő felé a kislány. 

Leia elfintorodott. Hosszú évek után a lány végre azt csinálta, amit a korabeli fiatalok nagy többsége a galaxisban - királyi udvarok, jedi akadémiák és intergalaktikus kalandozás helyett iskolába járt. És ezzel - nem túl meglepő módon - átvette a vele egykorú átlagos fiatalok szokásainak egy részét is. Mostanában például mindenkit lenénizett és lebácsizott - csakúgy heppből. 

A kérdés maga persze még sokkal több ráncot írt Leia Organa Solo arcára. 

- Nem tudom megmondani, kicsim - simogatta meg Amelia fejét. - Bár meg tudnám mondani.

Leia tudta, hogy a lánya hagyományos értelemben már nincs a fizikai valóságban... viszont elmenni sem érezte. Nem érezte azt a villanást, amivel egy-egy gyermeke eltűnt és eggyé vált az Erővel... volt már viszonyítási alapja, hiszen kétszer is át kellett élnie az anyák számára létező legfájdalmasabb pillanatot - Anakin, majd Jacen elvesztését. Jaina viszont... Jaina más volt. Leiának már az is eszébe jutott, hogy ikertestvére technikáját alkalmazva lezárta magát az Erő elől, talán egyszer és mindenkorra? 

De nem, valami más volt... 

- Remélem, tudod, mit csinálsz, drágám... - suttogta maga elé a nő. 

Amelia kedvetlenül piszkálgatta a virágokat a fűben. Mint ilyenkor mindig, őrá is átragadt nagyanyja aggodalma az Erőn keresztül. 

- Hölgyeim, látogatónk van! - bukkant elő Han az egyik épület takarásából, ráadásul futólépésben. Az oldalán lógó sugárvetőt látva Leia arra gondolt, hogy talán nem kellett volna a fénykardját a konyhában hagynia... aztán ő is meghallotta a közeledő sikló hangját. 

- Nem érzékelek ellenséges szándékot... - pillantott a férjére. - De azért vidd be Ameliát... az az érzésem, hozzám jönnek. 

- Csak nem egy újabb jedi-ügy, hercegnő... - Han hátrakiáltott az egyik épület felé.

- Szrípió, kísérd be a kisasszonyt a szobájába! 

- Máris, Han gazda!

- Majd én vigyázok rád, Szrípió - karolt bele az aranyozott droidba a kislány. 

Han mogorva pillantást vetett utánuk, majd kezét a sugárvetőjén tartva az időközben landoló sikló felé fordult. Leia érzékelte férje idegességét... egyszerre féltette a családját, és egyszerre öntötte el az adrenalin. Végre történik valami.

A jelzések nélküli siklóból három díszes köntöst viselő alak szállt ki. A vezetőjük, egy kopasz, még Han számára is ismerős fizimiskájú férfi meghajtotta magát. 

- Hercegnő, tábornok úr. 

- Neked csak Han és Leia, William - mosolyodott el a nő, majd férjére pillantott. - Látod mondtam, hogy nem jedi ügy...

- Meglep, hogy átjutottatok a CorSec biztonsági hálóján, fiúk... - pillantott Han William Omasra, a néhai Cal Omas államelnök unokatestvérére, és a másik két alderaanira. 

- Ellenkezőleg, szinte kitörő örömmel engedtek be minket, amikor megtudták, milyen ügyben járunk... - mosolyodott el az alderaani. - Leia, a Demokratikus Köztársaságért Koalíció üdvözletét hozom neked és a családodnak. 

- Van egy olyan érzésem, hogy sejtem, hová akartok kilyukadni... - meredt a semmibe Leia. 

- Pártelnökünk, Thul asszony arra kér, hogy csatlakozz alderaani testvéreidhez az induló kampányban - folytatta Will Omas. - Jediként, alderaaniként és volt államfőként te vagy az, akire szerintünk szüksége van a galaxisnak...

- Ha azt várjátok, hogy megint elmegyünk valahová a világ végére megoldani valami helyi összezördülést… - csattant fel Han, bár a tekintetén pontosan látszott, hogy így, túl a hetvenen is pontosan erre vágyik. 

- Nincs szó ilyesmiről, tábornok - intette le Omas. - Arra kérünk, Leia, hogy térj vissza Coruscantra, és légy a Demokratikus Köztársaságért Koalíció államfőjelöltje!

...

Will Omas és az alderaaniakat képviselő koalíció a farm tágas étkezőjében foglalt helyet, miközben Leia a konyhapulton tett-vett, próbálva feldolgozni az ajánlat súlyát és jelentőségét, amelyet a DK-küldöttek így hirtelen, bejelentés nélkül a nyakába szándékoztak sózni.

Leia jól érezte magát jediként és nagymamaként. Évtizedekig a Birodalom és utódai ellen harcolt, és épp időszerűnek tartotta, hogy megpihenjen. Jedi-képességeit használva úgy is megtaníthatta Allanát az Erő használatára, hogy a kislánynak nem kellett valamelyik Jedi-akadémiára járnia, ahol szem előtt lehetett volna...

Ha annak idején engem is így nevelnek, már képességeim és a jedi-bölcsesség birtokában léphettem volna a galaktikus politikába - gondolta Leia, azon morfondírozva, hány hibáját nem követte volna el akkor. 

Igen, ezt a lehetőséget akarta megadni Allanának. Hogy egy jedi mellett, biztonságban nőhessen fel, hogy ha majd eljön az idő, átvegye anyja helyét... és ezt a lehetőséget vette volna el tőle Leia, ha igent mond a demokrata-pártiak felkérésére, és visszatér a nyüzsgő, veszélyes Coruscantra. 

- Készítettem egy kis teát és süteményt, Will... - Leia mosolyogva a vendégei felé fordult, hogy minél szívesebb vendéglátással kompenzálja őket a visszautasításért, amelyben hamarosan részesülnek, amikor egy sötét hullám rohant át az Erőn, és a szomszéd szobában Allana szívszorítóan felsikoltott. 

- Mamaa!!!

Leia és a folyosón őgyelgő Han egyszerre értek a szobához és tépték fel az ajtót. Szrípió az egyik sarokban állt, kezeit felemelve, beszédszintetizátorára pedig ráfagyott a "jaj tervezőm", ahogyan a padlón kuporgó kislányra meredt, aki könnyes szemmel bámult valamit a sarokban.

- Mi történt, Amelia, kicsim... - Han lehalkította a hangját, de azonnal kivont lézerpisztollyal fordult körbe a szobában, lehetséges támadót keresve. 

Leia azonban látta azt, amit Han és a droid nem - a kislány pedig nagyon is. A sarokban lebegő szürkéskék szellemet, akiben felismerte Tenel Kát. 

- Han, kérlek vidd ki Szrípiót, és tartsd szóval a vendégeket - közölte olyan hanghordozással, amilyennek utoljára Anakin halála után hallotta a férje, majd gyorsan hozzátette. - Minden rendben lesz. 

Az öreg koréliai szemöldöke felszaladt, de mivel már lassan ötven éve ismerte feleségét, tudta, mikor nincs ideje a vitának. Kiráncigálta a még mindig megnémult protokolldroidot, majd odakiáltott a konyhában nyugtalanul fészkelődő vendégeknek:

- Tehát, a teánál és a süteménynél tartottunk, fiúk...

Leia egész lassan, óvatosan közelebb lépett a padlón heverő kislányhoz, és magához szorította. Most már együtt meredtek a jelenésre. Leia látott már Erőszellemet, ezért pontosan tudta, mit jelent ez. Allana pedig - nos, ő épp eléggé kifinomult érzékekkel rendelkezett ahhoz, hogy magától is rájöjjön, mi történt. 

- A Sötét Oldal erősebb, mint gondoltam - suttogta Tenel Ka szelleme. - Ne hagyjátok, hogy elnyeljen titeket is, mint engem! Ne becsüljétek alá! Vigyázzatok egymásra! Szeretlek, kicsim! 

Azzal a szellem eltűnt. Leia némán meredt maga elé. Az Erő világosan beszélt neki, mint a reggeli nap. A sötét oldaliak megölték Tenel Kát, és rátették a kezüket a Hapan Ködre... talán hamarosan egy új Sith szektorként létezik tovább a köd, közel a Galaxismaghoz... közel hozzá és a gyermekhez. 

Allana nem szólt semmit csak szorosan átölelte Leiát. 

- Figyelj kicsim - kapta fel a lányt Leia, rásegítve az Erővel, hogy elbírja a már bőven nem elsőéves iskolás gyermeket. - Anya elment, de Leia néni itt van. Majd én vigyázok rád. Sok minden másmilyen lesz, mint eddig volt, de biztonságban leszel. Ezt megígérem neked. 

Azzal a kislánnyal a karján kiment a konyhába, ahol férje és a delegáció tagjai aggodalmas arccal pillantottak rá. 

- Minden rendben, Leia? - kérdezte Will Omas. 

- Nem, semmi sincs rendben - rázta a fejét a nő. - De hamarosan rendben lesz, Will. Ez biztos. Elvállalom a jelöltséget, ezt megmondhatod Thul asszonynak. A lehető leghamarabb indulunk Coruscantra!


Coruscanti Híradó

[nyilvános Holonet csatorna híradás]

Rendkívüli közlemény

Tudósítóink értesülései szerint a Hapes környékén heves harcok törtek ki a Hapan Védelmi Erők és egy eddig nem azonosított flotta egységei között. 

A Szövetségi Flottaparancsnokság rendelkezett a határok megerősítéséről a kérdéses szektorokban, egyúttal cáfolta, hogy a Szövetségi Flotta bármilyen módon érintett lenne a harcokban. 

Helyszíni tudósítónkat a kommunikációs zavarás miatt egyelőre nem tudjuk elérni. Amint sikerül, friss információkkal jelentkezünk.  


Tanaab

- Osiron kapitány, a helyzet egyre kritikusabb, és nem csak a Hapan csillagködben - Bwua'tu admirális holoképe néha megvillant, ahogyan a titkosított csatornán egyre több és több információ áramlott a Szövetségi Flotta különféle különítményei között. 

- A távérzékelőink jelentése alapján Sith és birodalmi konfigurációjú hajókról van szó, amelyek harci érintkezésbe kerültek a Hapes mellett a helyi védelmi flottával - jelentette a mon cal kapitány.

- Miután a legutóbbi kapcsán sem vonultak vissza, feltételezhetjük, hogy nem a Harmadik Birodalom erői. Kizárásos alapon maradnak a Sithek - vonta le a következtetést Bwua'tu, majd Osiron következő kérését előre látva gyorsan hozzátette: 

- Sajnos hivatalos felkérés nélkül nem tehetünk semmit, azon kívül, hogy felkészülünk menekültek befogadására. Amíg nincs megkeresés a hapan kormányzattól, az elnök asszony nem járul hozzá egy beavatkozáshoz. Ez különben is azonnali háborúba taszítana minket az ESB-vel. 

- Értem, uram - hajtotta le a fejét nem titkolt csalódottsággal a mon cal. - Akkor várunk, és figyelünk. 

- Sajnálom, kapitány - rázta meg a sörényét a vonal másik végén a bothan főparancsnok. - Bár más utasítást adhatnék. De ne aggódjon, eljön még a mi időnk. 

- Csak nehogy túl későn, uram - pislogott Osiron aggodalmasan -, csak nehogy túl későn...


Hapes

Wenthar Nagyúr erőteljes léptekkel közeledett az immár romhalmazzá vált trónterem felé. Az útjába akadó, bolond módon harcolni akaró, még életben maradt testőröket fénykardjával módszeresen felaprította. Nem volt sok ideje rájuk. Aggódott a lányáért mert egy időre, ki tudja miért nem érezte őt az Erőben.

Aztán belépett a trónterembe és meglátta az elégedett Charist, amint a csodával határos módon épségben megmaradt trónuson ül. Wenthar elmosolyodott a látványtól.

- Tehát győztél, leányom! - mondta nem titkolt büszkeséggel a hangjában. - A Sötét Oldal veled volt és immár diadalmat arattál ellenfeleden! Édesanyád büszke lenne rád! - mondta valamivel szomorúbb hanglejtéssel a Nagyúr.

Charis felpattant a trónusról, és Királynőhöz méltatlanul az apja karjaiba szaladt és megölelte! Belül még mindig az a kislány volt, aki imádta rajongásig szeretett apját, akinek jó néha megpihenni a karjaiban. Wenthart meghatotta a lánya szeretete. Lám az Éjnővérek örököse doromboló kiscicaként bújt apjához a Sithek Nagyurához. Kezeivel megsimogatta Charis hátát. Amaz kibontakozott az ölelésből és megigazgatta ruháit.

- Győztem, apám! - mondta a lány magabiztosan, a Sötét Oldalnak és a te tanításodnak köszönhetően! - jelentette ki Charis a tanítvány alázatosságával.

Wenthar bólintott. Egy valamit még el kell rendeznie.

- Most az öcséd van hátra! - mondta enyhe aggodalommal a hangjában. - Segítenem kell neki, mert nagy veszély fenyegeti! Érzem...

- Veled menjek? -kérdezte Charis, olyan hangsúllyal, ami nem tűrt nemleges választ. Wenthar mégis nemet mondott.

- Nem, leányom! Neked itt van dolgod, hogy stabilizáld a Hapest, amelyre nagy szükségünk lesz! - Charis, a hapanok új királynéja meghajolt apja előtt.

- Úgy lesz, ahogy óhajtod, apám! - Charis hangja egy kis csalódottságot tükrözött. Vágyott látni az öccsét, akit talán még apjánál is jobban szeretett.

- Dorja főadmirális flottája a szektorban marad, hogy végezzen ellenségeiddel, akik olyan ostobák, hogy szembeszegüljenek veled! Nekem azonban mennem kell! - mondta a Nagyúr ellentmondást nem tűrő hangon.

A győzelem után alig fél órával egy kis sikló landolt az egyik SiSD hangárjában, hogy Wenthart a nem messze lévő Shedu Maad körzetébe vigye. Bár nem akarta rögtön magára hagyni a lányát, ez egy jó próba lesz a képességei tesztelésére. Egyenesen beledobni a mélyvízbe, majd hagyni úszni! Ez volt az alapelve és ennek a fia máris megfelelt. Tudott a Nirauani eseményekről és Carl eléggé bebizonyította alkalmasságát a váratlan helyzetekben. Egy maga fajta fiú lehet, hogy meghalt volna a zombik elleni harcban. Ő azonban él és most is éppen egy küldetést „vezet”, apjának kifejezett óhajára.

A kis hajó sikeresen landolt a hangárban majd felnyílt a légzsilip és a Sith Rohamosztagosok sorfala között lépdelt a Nagyúr, hogy elfoglalja a kabint, amit neki készítettek elő. Egy harcedzett veterán, Samhul Raad kapitány, aki a Yuuzhan Vong ellen is harcolt már, volt ennek az SiSD-nek a parancsnoka. Nem győzött hajbókolni a Nagyúr előtt.

- Irány a Shedu Maad! Minél hamarabb! - utasította a kapitányt Wenthar.

Alig egy órával később három SiSD és a kísérete hagyta el a Hapest, hogy a Shedu Maad körzetében csatlakozzon a megszálló erőkhöz. És főleg azért hogy egy apa segítsen a fiának... 


Onderon

A Conquistador méltóságteljesen lebegett a Dxun fölé. A hatalmas csillagcirkáló az Onderon flottája fölé kúszott, árnyékot vetve a hajókra, s eltakarva a hold fölül magát a rendszer napját. A csatahajó a bolygóvédelem vezetőinek gondolatai ellenére nem támadó szándékkal érkezett. Az onderoni flotta cirkálói körülvették a monstrumot.

Mandal'ore mindezt a siklójából nézte végig. Képtelen volt felvenni a kapcsolatot a Hadiárral. Valaki zavarta a jelet. A Büntető azonban mit sem törődött a dologgal. Végigpillantott zöld páncélos gárdistáin, és markáns arcára illesztette a mindenkori Mandal'ore maszkját. Miután meghallotta a landolással járó döccenést, megvizsgálta sugárvetőjét, majd a hátára akasztotta, a köpenye alá.

Kissé meglepődött, amikor a Dxun legnagyobb tisztásának másik végében fekete köpenyes illetőket pillantott meg, akik a hajójuk mellett várakozva figyelték a dzsungelt. Mandal'ore intett két bajtársának, hogy felügyeljenek a siklójára, továbbá riasszanak el minden ragadozót, ami képes lenne kárt tenni benne. Aztán döngő léptekkel indult a jövevények felé, katonái hűen követték a nedves talajon.  

...

- Erre - mutatta a páncélos kommandósok vezetője az újabb, immár sokadik sötét folyosót, amelynek mohával és porral borított falán egy-egy frissebb vérnyom jelezte, hogy nem sokkal ezelőtt harc folyt itt. 

Zavrik remélte, hogy nem az előző vendégek vére, már ha voltak előző vendégek egyáltalán. A vörösesbarna foltok mellett éktelenkedő hasonló állagú zöld foltok vagy erre utaltak, vagy arra, hogy a mandalóriaiak összefutottak a barlangrendszer egy kevésbé barátságos őslakójával. 

S bár Zavriknak nem állt szándékában egyetlen hasonló lénnyel sem közelebbi ismeretségbe kerülni, a kommandósoknak láthatóan pontosan ez volt a szándékuk. Makacsul meneteltek lefelé a járatokban. A Sith köpönyegbe öltözött klón igyekezett sötét, valójában fürkésző pillantásokat vetni a falon található piktogramokra és egyéb jelekre, melyek mellett elhaladtak, s melyekből lényegesen kevesebbet értett, mint azt kimutatta. 

A hely bizonyosan valami ősi Sith templom maradványa volt, ehhez Zavrik ismeretei is elegendőek voltak. De hogy pontosan mit, vagy miért kerestek itt a mandalóriaiak, és miért volt hozzá szükségük segítségre, az egyelőre talány maradt számára. 

- Ezt a helyet átjárja a Sötét Oldal - horkantott fel a menetben előtte haladó Oleg. 

Köszönjük, egyértelmű úr... gondolta Zavrik, bár be kellett vallania, hogy Olegnek egészen jól ment a szerepjátszás. 

- Kalunn Nagyúrnak igaza van - tette hozzá rájátszva az elöl haladó Cybil. - Sötét titkok rejlenek ezen a helyen, még őseink idejéből...

Zavrik igyekezett visszatartani mind az irritált sóhajt, mind a röhögést. A mandalóriaiak azonban nem szóltak semmit, egészen addig, amíg egy újabb forduló után egy széles teremhez értek. A termen áthaladva elhaladtak egy feldúlt, immár kizárólag szeméttel teli sír mellett - Zavrik külön örült, hogy nem kellett "Nagypapa, végre megvagy" felkiáltással, vagy hasonlóval odaszaladnia valami évezredekkel ezelőtt jobblétre szenderült Sith Nagyúr csontjaihoz -, majd a terem átellenes végében lévő apró helység bejáratánál álltak meg. Zavrik meg mert volna esküdni rá, hogy a terem másik sarkában látott valami nagyon nagy, nagyon büdös, és nagyon halott dolgot, de nem akart összevissza nézelődni. Végül is egy Sith Nagyúr már azelőtt tudja, mi van itt, mielőtt belép a terembe - gondolta. 

- Utoljára abban a helységben láttuk az elveszett droidot - mutatott be a helységbe az élen haladó kommandós. 

Persze, anyád meg ewok volt, gondolta Zavrik. 

- Maradjanak kint - mennydörögte Roess Nagyúr szexi alt hangon. - Ez veszélyes az olyan pondrók számára, mint maguk. Itzaar Nagyúr, lépj be a szentélybe! 

Köszönjük kétszer, Cybil, gondolta Zavrik. Egyszer, hogy beszólogatsz a kommandósoknak, akik láthatóan így is alig várták, hogy rálőhessenek valamire, vagy valakire, másodszor, hogy megint én megyek előre. 

Az övéről lecsatolta a Sithek hagyományos fegyverét, egy fénykardot - ami valójában a csapat egyik "kütyüje" volt, egy fénykardra megszólalásig hasonlító érzékelő. Zavrik, mintha csak eljátszana a gondolattal, hogy fegyverrel, vagy anélkül lépjen be a kriptába, rápillantott az eszközre, amely egyenesen a bal szemére illesztett, hártyaszerű biomembránra vetítette az adatokat. Valamivel jobb, mint egy egyszerű színes kontaktlencse, gondolta Zavrik. 

Igen... életjelek, nagyszerű. Egy rakás életjel a plafonon. Zavrik biztos volt benne, hogy a mandalóriaiak is fogják őket, de abban már nem, hogy veszélyesnek tartják-e. Zavrik tekert egyet a fénykard markolatán, ami új adatokat kezdett sugározni. A midi-chlorian szint, amelyet a műszer a plafonon lévő élőlényekre becsült, meglehetősen magas volt. 

Zavriknak két esélye volt. Saját maga és társai szinte láthatatlanok voltak az Erőben, mivel a polneyei klónozók a lehető legalacsonyabbra lőtték be saját szintjüket, ezzel is elősegítve, hogy nehezebben legyenek befolyásolhatóak az erőérzékenyek elmetrükkjei által. Ha a lények az Erőn keresztül érzékelik az új "vendégeket", akkor észre sem fogják venni, hogy bemegy oda. Ha viszont emellett normális érzékszerveik is vannak, hát, akkor elég gyorsan kiderül, hogyan nem tudnak ő és társai bánni a fénykarddal. 

- Csak a szent medál birtokosa léphet be a sírba! - jelentette ki a háta mögött Cybil, aki valószínűleg rájött, nem jó ötlet csak úgy betrappolni egy ilyen helyre, és Zavrikhoz hasonlóan elvégezte a méréseket. 

Zavrik leoldott az övéről egy kerek, holotávcsőre emlékeztető berendezést és megnyomott rajta két gombot. A miniatűr, személyi pajzshoz hasonló zavarómező nem volt túl intenzív, de arra elég volt, hogy a viselőjét normál érzékszervek számára élőlény helyett valamiféle idegen katyvasznak mutassa. Zavrik tudta, hogy a Sith Birodalom odonitkristály-alapú eszközei ennél sokkal kifinomultabbak, de kristályok hiányában a polneyieaknak be kellett érni ezzel a régi birodalmi, stygium-alapú technológiával. Kíváncsi volt rá, hogy a mandalóriaiak páncéljába épített érzékelők mit mutatnak ki ebből, de ki tudja, talán ugyanilyen a háttérsugárzása egy közönséges Sith Nagyúrnak is. 

Egyszer élünk, gondolta a klón, majd mielőtt megakadhatott volna azon, hogy valójában őrá nézve ez bizonyos szempontból nem is igaz, belépett a sírboltba.

A plafont beborító lények - pontosabban bogarak, nagyszerű, imádom a bogarakat, gondolta Zavrik, miközben felnézett - megrázták magukat, de egyelőre nem mozdultak.

- Maradjanak kint. Ez veszélyes lehet egyszerű halandók számára - közölte a biztonság kedvéért még egyszer Cybil a kommandósokkal, majd saját pajzsát aktiválva belépett Zavrik mellé. Oleg harmadikként követte. 

A mandalóriaiak leplezett kíváncsisággal tekintgettek befelé, de egyelőre nem mozdultak. Úgy tűnik, nincsenek jó tapasztalataik ezzel a hellyel, gondolta Zavrik, és átfutott az agyán, hogy nem jártak-e itt előttük tényleg valaki mások?

Zavrik végigfuttatta az érzékelőjét a szobán, mintha csak az Erőt próbálná becsatornázni fénykardján keresztül, rejtett csapákat keresve olyan hullámtartományokban, amelyek reményei szerint jó messzire estek azoktól, amelyeket a hátuk mögött várakozó kommandósok sisakszenzorai használtak. A rendszer több helyen mechanikus berendezéseket jelzett egyes padlóvázák és rozsdás falikarok alatt és mögött - aha, ezekre nem kell rálépni, ha nem akarunk úgy járni, mint az egyszeri kincsvadász, gondolta Zavrik -, és egy tökéletesen értelmezhetetlen, magas Erő-kisugárzású katyvaszt a hátsó falon, a minden bizonnyal holokronok, áldozati koponyák, vagy Sith győzelmi trófeák tárolására szolgáló három kőoszlop mögött. 

Zavrik intett két társának. 

- Erre, Nagyurak. A Sötét Oldal kisugárzása itt a legerősebb - Azzal óvatosan megindult a helységben, kikerülve azokat a kőkockákat, ahol az érzékelője bármit is bejelzett. Igyekezett az esetlenül ugráló haladását megfontolt, félig-meddig transz-szerű lépegetésnek beállítani, és remélte, hogy a kint várakozó kommandósok láttak már ennél furcsább Nagyurakat is. 

- Valóban... - mennydörögte Oleg a változatosság kedvéért. 

Miután megálltak mindhárman a fal előtt, Zavrik a rend kedvéért erősített a személyi erőtér amplitúdóján, hogy leárnyékolja a beszédüket. A plafonon a bogarak mozgolódni kezdtek, és Zavrik majdnem biztos volt benne, hogy előbb utóbb megunják, hogy ezek a fura, nem egészen élőlénynek tűnő, az Erőben alig látszó valamik itt sertepertélnek, és lemásznak pontosabban utánajárni a dolognak. Nem szerette volna megvárni. 

- Akkor most nagyon gyorsan találjunk ki valami épkézlábat, mert én nem látok itt droidokat, annyi szent - jegyezte meg az árnyékolásba beérve Kalunn Nagyúr, azaz Oleg. 

- Ja, ezek nem azok a droidok, amiket keresünk… - nézett körbe a kőfalon Cybil. - De hogy furcsa egy kisugárzása van ennek a falnak itt, az biztos. Még sosem láttam ilyesmit. Olyan, mintha valami berendezés sugározná magából az Erőt.

- Igen - tekert valamit saját "fénykardján" Zavrik. - A jelek megegyeznek azzal, mint amit... lássuk csak... mint amit akkor mérnénk, ha egymás mellé állítanánk egy Sith és egy jedi Nagyurat, vagy Nagymestert, vagy ahogy tetszik. Viszont hagyományos biológiai életjeleket meg nem fogok rajtunk, mando barátainkon és a bogarakon kívül. 

- Értem én, ezzel a fallal az Erő van - Oleg felnevetett volna, ha nem lett volna meg rá az esély, hogy a kommandósok meghallják.

- Az biztos, hogy ez egy berendezés - morfondírozott Zavrik. - De még sosem láttam ilyet, és az Obroa-skai könyvtárában sem olvastam ilyesmiről. 

- Van két... bemeneti pont a jelek alapján itt és itt - mutatott két szimbólumra Cybil a falon. - Ha megfelelő impulzus éri őket, akkor gondolom aktiválnak… valamit. 

- Ja, mondjuk az önmegsemmisítőt - húzta el a száját Oleg. - Biztosan ki akarjuk próbálni mi ezt??

Cybil hátrapillantott a mandalóriaiakra. 

- Hát vagy ez az izé, vagy a barátaink kint. Droidok nélkül, szigorúan. 

- Akkor itt az ideje, hogy kipróbáljuk a ZsebVader-t - húzott elő a Sith tunika alatt rejlő multifunkciós övről egy másik berendezést Zavrik. 

A polneyeiak gyakorlatilag a Daalával való találkozás óta foglalkoztak az Erő technikai úton való leírására és befolyásolására vonatkozó kutatásokkal. A Bendő bázisról megmentett tudás, ami Daala Bendő Flottájának erejét adta, és a klónüzem speciális adatbankjai együtt olyan lehetőségeket teremtettek a használóik számára, amelyekre azelőtt csak a Nulla-Nulla-Aurek ügynök népszerű holosorozatában volt példa. 

A kutatások egyik kísérleti stádiumban lévő, élesben még sosem tesztelt eredménye volt a polneyeiak körében csak ZsebVader-nek nevezett eszköz. A leginkább túlméretezett kommunikátorra hasonlító berendezés négy, egymásra illesztett hengerből állt. A leghátsó hengerben volt a kezelőszerv, ami leginkább az ideggyógyászoknál használt kibernetikus neuroimplantra hasonlított. Ezzel lehetett különböző "jeleket" küldeni a berendezés következő, "éles" részének, ami nem volt más, mint egy jó csomagra való, a polneyei adatbankban tárolt erőérzékeny mintából "növesztett" hiperérzékeny agyszövet. 

Zavrik tippje az volt, hogy a minta megegyezett a Wayland hasonló jellegű bázisát őrző, és évtizedekkel ezelőtt, Thrawn hadjárata során hírnevet szerzett Joruus C'baoth-éval, de ezt sohasem tudta igazolni. A polneyei klónozók gondosan kiválogatták és megszűrték a szövetet, hogy bármilyen tudatos funkcióra képtelen, viszont a megfelelő midi-chlorian szinttel bíró "szivacsot" kapjanak. Ez szolgáltatta az "Erőt", méghozzá aszerint, hogy a mögötte lévő kezelőberendezésből milyen impulzust kapott - a nyugalom, vagy a harag megfelelő idegi jeleit. 

A harmadik összetevő volt a "árnyékoló" eszköz, ami egy hasonló tokban lévő szövetet tartalmazott, mint az előző, csak éppen egy ysalamiriét. Ez árnyékolta az előző szint kisugárzását, máskülönben az összes erőérzékeny megérezte volna, ha szembejön egy ZsebVaderrel felszerelt polneyei kommandós, hogy van nála tíz dekagramm jedi, vagy Sith - ami nem feltétlen lett volna jó ötlet. A szövet mellett egy miniatűr karbonit tartállyal azonban le lehetett fagyasztani a ZsebVader ezen részét, amit kiiktatta az ysalamiri szövet hatását, és az eszköz "élessé" vált. 

A polneyeiak számára meglepő volt, hogy az előzetes mérések alapján milyen kis adag szövet elegendő volt a kívánt hatás eléréséhez. A legfontosabb azonban az utolsó rész volt, ami lehetővé tette, hogy az így generált energiát "csatornázzák", hatást gyakorolhassanak vele a külvilágra. Az eszköz csúcsán elhelyezkedő, a "maggal" egyező eredetű, de végtag-és bőrszövet, valamint bionikus implantok kombinációja a gép végét hasonlatossá tette egy bionikus végtaghoz - pont olyanhoz, mint amilyeneket Vader Nagyúr viselt annak idején. Innen eredt az eszköz elnevezése - inkább gép, mint ember, de a polneyeiak képesek voltak vele apró Erő-lökéseket generálni. 

Laboratóriumi környezetben legalábbis. Zavriknak fogalma sem volt, hogy mi fog történni, hozzáillesztik a ZsebVadereket a szimbólumokhoz. 

Egyszer élünk, gondolta, és egy gombbal kiiktatta az ysalamiri-szövetet a körből, élesítve az eszközt. Ám mielőtt hozzáérinthette volna, Cybil elkapta a kezét. 

- Várj, Zav. Kettő van, igaz?

- Oké - rázta meg a fejét a másik klón. - Akkor egyszerre?

- Fedezlek titeket - állt be kettőjük közé kissé háttal Oleg, fél szemét az ajtóban várakozó mandalóriaiakon tartva. Azok egyelőre csak annyit láttak, hogy a Sithek furcsa erőteret vontak maguk köré, és most elmélyülten hadonásznak talizmánjaikkal a fal előtt. 

- Nem,várj még - vizsgálgatta a szimbólumokat Cybil. - Világos, vagy sötét? 

- Ah, igaz... - Zavrik a ZsebVaderre meredt. A neurotranszmitter, amelyik az impulzust kiváltotta, állítható volt. Furcsa módon semleges állásban nem tudtak vele kiváltani semmit, muszáj volt vagy a zöld, vagy a vörös sávba eltekerni, hasonlóan ahhoz, ahogyan a Sötét és Világos Oldal képviselői megkülönböztették magukat egymástól. A két kibocsátott impulzus a polneyeiak mérései szerint némiképp különbözött egymástól. Az Erő valahogy "tudta", hogy használója melyik oldalon állt - tökéletesen nulla, semleges állapotban az eszköz nem működött. Zavrik nem tudta, hogy ez eleve lehetetlenség, vagy csak az általuk használt "alapanyag" nem volt elég kifinomult az Erőben ahhoz, hogy segítségével az Erőt sem nem sötét, sem nem világos módon is kontrollálni lehessen. 

Akárhogy is, a berendezést valamelyik irányba el kellett tekerni. 

- Gondolkozzunk logikusan. Ez a cucc itt van mondjuk sok ezer éve - meredt a falra Zavrik. - Láthatóan már vagy ezerszer feltúrtak itt mindent, és a mandalóriaiak sem tudják, hogy mi van bent, különben nem küldtek volna be minket. Ha ez a dolog valami kapu, ami a Sötét Oldal érintésére nyílik, akkor a Sithek nem hagyták volna csak itt, érintetlenül. 

- Vagy talán csapda, amin pont a jediknek találtak ki, és ha a világos oldallal aktiváljuk, akkor bumm, megjelenik egy rancor - gondolkozott Cybil.

Odakint az egyik mando köhintett. 

- Jobb lesz, ha siettek, fiúk-lányok... - jegyezte meg Oleg. 

- Cybil, ezt a helyet egy tucatszor elfoglalták a jedik és a Sithek egyaránt, nézz csak körül - gondolkozott tovább Zavrik. - Kell valami oka legyen, hogy miért van még mindig itt ez az izé, aktív állapotban. Nézd meg a két szimbólumot - mutatott a mélyedések fölötti karcokra. - Különbözőek. 

- Egy olyan kombináció, ami épkézláb Sitheknek és jediknek nem jutna eszébe... hiszen mindig külön járnak. - mosolyodott el Cybil. - Ez az!

- Te leszel a világos, én leszek a sötét... - kezdte tekerni a ZsebVader neurotranszmitterét Zavrik, miközben Cybil is úgy tett a sajátjával, csak ellenkező irányba. 

- Vigyázz... kész... most!

Egyszerre helyezték be a készülékeket a mélyedésekbe, és egyszerre aktiválták az Erő-impulzust kibocsátó gombot. 

A mandalóriaiak csak annyit láttak, hogy a három különös sith közül ketten hozzáillesztik a náluk lévő eszközöket a fal két pontjához... és a következő pillanatban eltűntek.

- Már megint? - kiáltott fel az egyik kommandós, mielőtt vezetőjük oldalba boxolta volna. A kommandósok parancsnoka T-alakú sisaknyílása mögül kérdő pillantást vetett az egyedül maradt harmadik Sithre. 

Oleg elmormolt magában egy káromkodást. Cybil és Zavrik az egyik pillanatban még mellette álltak, a következő pillanatban egy löketet regisztrált az érzékelője az Erőben... és utána azok ketten eltűntek. 

A bogarak pedig láthatóan idegeskedni kezdtek. Néhány lehuppant a padlóra, és forgolódva keresni kezdték az iménti lökés forrását... ösztöneiktől vezérelve a mandalóriaiak, vagy Oleg felé tartottak. 

- Itzaar és Roess Nagyurak átléptek a... a másik dimenzióba, hogy a droidjaitok keresésére induljanak, kutyák - Oleg remélte, hogy nem lő túl a célon, miközben azon az úton, ahol bejöttek, visszalépdelt (pontosabban ugrált) az ajtóban várakozó kommandósokhoz. A bogarak többsége már a padlón volt, és lassan megindultak feléjük. 

- Most vigyetek vissza a hajómhoz, hogy jelentsem a Főkormányzónak a sikerünket! 

A mandalóriai parancsnok azonban felemelte a fegyverét. 

- Nem mész sehová, Sith... - sziszegte gépies hangon. - Majd ha meglesz, amit keresünk. 

Nagyszerű, gondolta Oleg. A bogarak, vagy ezek a mando fiúk... egyre nehezebb választásnak tűnt. 

...

- Valaki jön - közölte Nagan a yacht pilótafülkéjéből. 

- A mieink? - pattant fel Grodin a legénységi térben, ahol a holoadatbankot próbálta átböngészni további, a mandalóriaiakkal, vagy a bolygóval kapcsolatos hasznos információkért. 

- Sajnos negatív - rázta a fejét a pilóta. - Egy baromi csicsás páncélos fejes, meg a fogdmegjei. De nem az, akivel a bázison találkoztunk. És... - végigfuttatta ujjait a konzolon. - és a rossz hír, hogy egy hajót észlelek orbiton, majdnem pont felettünk. Egy nagy hajót. 

- Kiváló... - Grodin elkezdte visszadobálni magára a Sith főkormányzói gúnyát, majd elrendezte a kiegészítőket a tükör előtt. A külső kamera képén feltűnő páncélos alak tényleg csicsás volt, nagyobb, díszesebb, ha úgy tetszik archaikusabb páncélt és sisakot viselt, mint kísérői - akik szintén voltak vagy jópáran. A klón őrnagy visszaemlékezett, mert meg mert volna esküdni rá, hogy látta már valahol ezt az alakot. Á igen... a Mandalore-on a holohírekben. Szuper, gondolta. A mandalóriaiak vezetője jön, hogy személyesen találkozzon a Sith Főkormányzóval. És mindezt egy Erő háta mögötti szövetségi holdon. Hát lehet ennél jobb? 

A klón összeszedte magát, és felvéve a megfelelő katonás pozitúrát lemasírozott a rámpán, mintha csak egy ezred rohamosztagos állna mögötte. Akik persze nem álltak, bár ennek meglehetősen örült volna jelenleg. Ahogyan eddig sem, ezután sem volt visszaút. Az őrnagy remélte, hogy a régi mandalóriai tradíciókhoz híven ebben a különítményben sincs egyetlen erőérzékeny sem, aki átlátna rajta...

- Megtiszteltetés, hogy személyesen fogad, Mandal'ore - lépett a menet élén haladó férfi felé, mielőtt az megszólalhatott volna. - Mestereim üzenetét hozom. Fontos ügyeket kell megbeszélnünk a... Sith Birodalmat és Önöket érintő kérdésben. 

...

Odakint a rendszer legszélén egy hapan gyártmányú yacht robbant ki a hiperűrből. Pilótája egy ideig küszködött a manőverező hajtóművekkel, míg az egyik közeli aszteroidamező takarásába tudta vinni a hajót. Egyelőre fogalma sem volt, hogy pontosan hová is vitte a vaktában végrehajtott ugrás, amellyel maga mögött hagyta a közeli hapan űrt... a csillagtérkép alapján már szövetségi terület volt, de a bolygó holdja körül keringő csatahajó, amely körül a helyi milícia ócska bárkái lebegtek, igencsak nem szövetséginek tűnt. Különös, gondolta a pilóta, majd nekiállt ellenőrizni a rendszereket, mielőtt kiszámította volna a következő ugrás célját.

...

- Lám lám - torpant meg a köpenyes harcos a férfi előtt. A csuklyás alakok idegenkedve méregették Mandal'ore magas alakját, különös tekintettel a mögötte érkező fegyveres társaságra. A mandalóriai harcosok egyenesen rájuk fordították hatalmas karabélyaik kellemetlenebbik végét. - A minket érintő... - ismételte a Büntető, gúnyosan ízlelgetve a szavakat. - Azt hiszem, mint a Mandalore Birodalom vezetője, tisztában vagyok azon galaktikus eseményekkel, amik kapcsolatban állnak velünk. Jobban kellene tudnom, mint maguk. 

A klón uralkodott arckifejezésén, s a harcosok harcosa semmit sem tudott leolvasni róla. Ahogyan ő sem a maszkról...

- A mesterek segítő kezet nyújtanak önnek és a népének - folytatta rögtönzött mondókáját. - Az ügy nagyobb annál, hogy szövetségesek nélkül cselekedjünk.

Mandal'ore készenlétbe intette viszkető ujjú harcosait, és közelebb lépett az egyenruhás férfihez.

- Ajánlom, hogy igazolni tudja magát - mondta neki - , különben nem fog visszatartani a félelem attól, hogy egy Sith ellen keljen harcolnunk. Talán pont jó is lenne - fordította tekintetét a klón dereka felé - , ha megmutatná a... tradicionális fegyverét.

...

- Eszem megáll... - pillantott végig a halvány, meghatározhatatlan eredetű fénnyel megvilágított folyosón Zavrik. 

- Az egy dolog, de Oleget ott hagytuk - nyelt nagyot a mögöttük lévő szilárd falra, majd a kezében tartott eszközre pillantva Cybil. - A ZsebVaderek pedig lemerültek, legalábbis az enyém nem működik. Nem tudunk visszamenni...

- Az enyém is lemerült - úgy tűnt, a másik klónt sokkal jobban lenyűgözték a látottak, mint az olyan apró kérdések, hogy mi lesz bajtársukkal, vagy hogy is fognak kikerülni innen. - Oleg majd vigyáz magára... gyere! 

Cybil a biztonság kedvéért előhúzta Sith köpönyege alól oldalfegyverét. 

- Rendben. nézzünk körül. 

- Valamiféle anyag-energia átalakító berendezés lehetett, amin átjöttünk - tekergette a nyakát menet közben Zavrik, ahogyan a folyosó folyamatosan lejtett és kanyargott előttük. - Még sosem találkoztam ilyen szofisztikált és ennyire idegen technológiával... le kell futtatnunk majd egy bioszkennt magunkon, ha visszatértünk a hajóra...

- Már ha visszatérünk - pillantott saját mérőműszerére Cybil, amely a ZsebVaderrel ellentétben még működött. - Bár az adatok szerint még mindig a bolygón vagyunk. A kőzetek és a levegő összetétele azonos. De a pontos koordinátákat nem tudom bemérni, lehetünk tíz méterre a másik barlangtól, vagy a hold átellenes oldalán...

- Itt van valami, nézd! - halkította le a hangját társa, és belesett a folyosóról nyíló helységbe, ami feltárult előttük. 

- Csak nem csempészek... azt a...

Most már mindkét klón álla leesett, ahogyan a tartályaikra emlékeztető vízszintes tégelyekkel, furcsa berendezésekkel és egy holovetítővel ellátott emelvénnyel felszerelt szobába léptek... egy szobába, amelynek a padlóján világosan ki lehetett venni a felkavart porban hagyott lábnyomokat.

- Valaki járt itt előttünk... - Cybil fegyverét maga előtt tartva átkutatta a helyiséget. - Ketten, nem olyan régen.. de nem mandalóriaiak. A csizmájuk lenyomata más, könnyebb. 

- Ez megmagyarázná, hogy miért voltak olyan idegesek a kommandósok - biccentett Zavrik. - Viszont kérdés, hány bejárat van... mert ha csak egy...

- Akkor a minket megelőző vendégeik egyike Sith volt, a másik pedig jedi. És összedolgoztak - fintorodott el értetlenül Cybil, majd fénykardnak álcázott érzékelőjét a berendezésekre irányította. - Megpróbálok szövetmaradványokat keresni. 

- Ez lenyűgöző... - olvasta le saját elemző készülékén az első adatokat Zavrik. - Ez a technológia itt több ezer éves. És azt hiszem... igen. Azt hiszem rakata. 

- Azok a kalapácsfejű idegenek, akik még a Köztársaság előtti időkben uralták a galaxist? - kapta fel a fejét Cybil. - Érdekes, de engem jobban izgat, hogy mit keresett itt előttünk az a két erőhasználó.

- Feltéve, hogy nem szimpla kincskeresők voltak, akik az ellenkező irányból jöttek be... már amennyiben van ellenkező irány - lépett most oda a csillagtérképhez Zavrik. - Megpróbálok letölteni minél több információt. 

- Zav... - Cybil hangja remegett a feszültségtől. - Akárkik is jártak itt, ez nem kerülhet a kezükbe. Ahogyan a mandalóriaiakéba sem. Figyelmeztetnünk kell az admirálist, és ide kell küldenünk egy csapatot. Akkorát, amelyik biztosítani tudja az egész komplexumot. 

Zavrik bólintott. 

- Igazad van, Cybil. Ki kell jutnunk innen, és szólnunk kell az őrnagynak - a klón tekintete még egyszer végigfutott a mérőműszer apró kijelzőjén. - Itt azt hiszem... az egyik rendszer koordinátái leolvashatóak a csillagtérképről. 

- Látom - lépett közelebb a nő. - Töltsd le, aztán menjünk tovább. 

A férfi úgy nézett körül, mintha eddigi élete legnagyobb felfedezését kellene maga mögött hagynia. És valószínűleg így is volt. 

- Oké... merre?

Cybil saját kijelzőjét figyelte egy pillanatig. 

- Légmozgást érzékelek. Arra. 

Még jó néhány percen keresztül rótták a folyosókat, amikor egy nyíláson keresztül természetes fényt láttak beszűrődni. 

- Állj hátrébb, Zav - azzal Cybil a nyílásra állította oldalfegyverét, és alacsony energiára állítva meghúzta a ravaszt. 

A lövedék sűrű porfelhőt kavart fel, majd a nagyobbra nőt lyukon keresztül már ki tudták venni az ég kékjét. 

- Legalább tudjuk, hogy nem a föld alatt vagyunk. 

- Azt hiszem... segíts kimászni! 

A két klón ledobálta magáról Sith gönceiket, hogy könnyebben ki tudják küzdeni magukat a nyíláson, és a döbbenet újabb adagjával az arcukon meredtek a körös-körül mindent beborító, járhatatlan sziklákra. Egy alig kétszer két méteres kiszögellésen álltak, alattuk vagy ezer méteres mélységben húzódott a dzsungel. A távolban pedig ki lehetett venni az eredeti Sith síremlék piramisszerű sziluettjét, ami kiemelkedett az erdőből. Körös-körül pedig csak sziklák, és sziklák. 

- Hát, vagy nagyon sokat sétáltunk a föld alatt, vagy az izé tényleg nem teljesen a fal másik oldalára vitt minket - kapkodott levegőért Zavrik. 

- Aktiválnunk kell a vészjeladót - pillantott le Cybil a mélybe. - Innen képtelenség lemászni. 

- Kérdés, mit csinálunk, ha a mandalóriaiak előbb találnak meg, mint az őrnagy... - meredt maga elé a társa.

- Majd azt mondjuk, a Sith Nagyurak nem tudnak hegyet mászni... - nyomta be az övén függő apró eszköz gombját Cybil, ami elkezdte a polneyeiak speciális vészfrekvenciáján sugározni a hívójelet. - Remélem, Oleg rendben van.

A szóban forgó klón valóban rendben volt... egyelőre. Eltekintve persze a mandalóriai kommandósok rá irányuló fegyvereitől és sisakjaik mögé rejtett kérdő tekintetüktől... meg persze attól az egyre erősödő szörcsögő, kaparászó hangtól, aminek hallatán a mando kommandósok láthatóan egyre idegesebbek lettek. Olegnek úgy tűnt, hogy a páncélos alakoknak nála jóval pontosabb fogalmuk van arról, hogy mi, vagy ki közeledik. 

- Talán mégiscsak jelentenem kéne a helyzetünket a főkormányzónak - próbálkozott újból. 

- Nem mész sehová, Sith - emelte fel ismét a fegyverét a kommandósok vezetője, bár ezúttal bizonytalanabb hangon.

Oleg visszavágott volna, hogy akkor most ugye közösen megvárják a szörcsögő izét, és jót fognak vele beszélgetni, de már nem volt rá ideje. A folyosó egyik kanyarulatára árnyék vetült, majd feltűnt egy hatalmas, nyálkás tömeg, amely kígyóként siklott végig a járaton, fején (vagy, ha úgy tetszik, elején) feketés kinövésekkel, amelyek akár szemek, vagy szájak is lehettek - vagy tulajdonképpen bármi más. Az izé bőre halványsárgás fényt árasztott, ami egyre sötétebbé vált, ahogyan lassan feléjük fordult 

- Pont olyan, mint egy wandrella a Circarpous mocsaraiból - morfondírozott könnyeden Oleg, miközben egyik keze az övére csúszott. - Csak ez barlangi... szerintetek mérges? 

- Itt a lehetőség, Sith, hogy megmutasd, hogyan forgatod a fénykardot... - csattant fel a kommandós-parancsnok, miközben katonái félkörbe rendeződtek és fegyvereiket az izére irányították. - Tartozunk ennek a dögnek a társainkért!

Nagyszerű, gondolta Oleg, majd fénykardnak tűnő érzékelővel a kezében megindult a szörnyeteg felé, szemével valamiféle beszögellést, vagy fedezéket keresve a széles teremben. A folyosót, amelyen keresztül bejöttek, már teljesen betöltötte a közeledő lény.

- Gyerünk már, Sith! - kiáltotta az egyik mandalóriai. 

Oleg végül jobb híján vállat vont, majd amikor úgy gondolta, hogy már körülbelül fél úton van az izé és a kommandósok között, előkapta a sugárvetőjét, és néhány sorozatot megeresztett a plafon felé, majd az övén függő, a változatosság kedvéért Sith talizmánnak álcázott gránátok közül kettőt pedig a dög felé vágott - majd rohanni kezdett a kör alapú teremben jobb felé, hogy elkerüljön a mandalóriaiak és a szörnyeteg közé eső zónából.

- Csaló! - üvöltött fel az egyik kommandós, és a lövedékek immár párhuzamosan záporoztak Oleg és a szörny felé egyaránt. Utóbbi egy ideig még állta a sorozatokat, amelyek hangosan cuppogva csapódtak be nyálkás, síkos testébe, vagy éppen lepattantak róla, majd hangos szörcsögés közepette megindult a fenyegetés forrása - a mandalóriaiak felé. 

Oleg cikázva, feleslegessé vált Sith köpönyegét elhajítva rohant a lövedékek között, és bevetette magát egy szűk oldaljáratba. Most már igazán egyszerű volt a dolog... nem kellett mást tennie, mint a kommandósoknál hamarabb kijutnia a leárnyékolt barlangrendszerből, ahol egyáltalán nem ismerte a járást, majd kommunikátorán figyelmeztetnie az őrnagyot, hogy lebuktak... már amennyiben akár egy mandalóriai és túléli a harcot a barlangi wandrellával, villant át az agyán a felismerés, majd fegyverét kibiztosítva közelebb kúszott a járat szájához, hogy szemmel tarthassa, hogy alakul a csata a féreg és a kommandósok között...

...

A rendszerhez közelítő hapan yacht egyelőre észrevétlen maradt, hála az űrjármű lopakodó rendszereinek és a helyi véderőnek figyelmetlenségének, akiket láthatóan teljesen lekötött a holdjuk körüli orbitra áll mandalóriai csatahajónak biztosítandó díszkíséret. 

- Különös ez a kiterjedt zavarás - meredt a képernyőre Folett százados, miután meggyőződött arról, hogy hapan utasa a hátsó ülésen még mindig megfelelően van rögzítve... és eszméletlen. A cosrai, miután sikeresen elhagyta a Sithek által ostromlott Hapest, ahová egy szerencsétlen baleset folytán a Commenorról - oh pardon, gondolta Folett, Korriban II-ről - keveredett, az első útba eső szövetségi rendszerben megpróbálta felvenni a kapcsolatot a Cosrával. Az Onderon körüli távolsági kommunikációt viszont olyan erősen zavarták a közeli Dxun holdról, mintha legalábbis egy szövetségi csatahajó lett volna a rendszerben - márpedig ezt Folett a mandalóriaiak itt parádézó hajóját elnézve elég meglepőnek tartotta volna. Márpedig muszáj lesz felvennie a kapcsolatot a Cosrával, vagy a Knottal, itt nem maradhat...

- Lássuk csak, mire képes ez a kicsike... - kezdett bele a hapan hajó komrendszere kezelőszerveinek átkalibrálásába Folett, hogy a bajtársai által használt frekvencián tudjon adni, amit a hagyományos zavarók igen ritkán fedtek le. A zavarás még mindig igen erős volt... aztán egyszer csak az egyik frekvencián Folett legnagyobb meglepetésére válasz érkezett - nem máshonnan, mint magáról a holdról. 

...

Odakint néhány pillanattal azután, hogy az őrnagy kiment Sith főkormányzósat játszani az újabb csapat váratlanul érkezett mandaloriai kommandóssal és flancos páncélos vezetőjükkel, Nagan terminálján felvillant egy segélyhívó jel... és a pilóta döbbenetére egy válaszjel. A segélyhívó jelet a polneyeiak csak akkor használhatták a megállapodás szerint, ha csapatuk egyik tagja veszélybe került, vagy álcájuk lelepleződött. És figyelembe véve, hogy az őrnagy még mindig kint nézett farkasszemet a mandalóriaiakkal az űrhajójuk előtt, egyelőre agresszió jele nélkül, a pilóta arra következtetett, hogy a csapat másik három tagjával történt valami. De akkor ki válaszolt a hívásra?

Nagan végül, fél szemét Grodinon és a kinti kommandósokon tartva aktiválta a kommunikációs berendezést. 

- Vétel... azonosítást!

- Itt Zavrik... - jelent meg egy miniatűr holoképen a másik klón arca. - Azt hiszem, szükségünk van egy kis segítségre… olyasmit találtunk. 

- Várj - emelte fel a kezét Nagan, bár tisztában volt vele, hogy társainak még megjelenítője sincsen, és így csak a hangját hallják. Majd elismételte. - Azonosítást!

- Terrion - Kappa - Sextus - Hét - jelent meg egy második arc Nagan kijelzője felett, egy jól fésült, szőke hajú tiszt arca. - Mit kerestek itt, polneyeiak? 

Nagan álla leesett. Az alak nemcsak pontosan becsatlakozott az egyik titkos vészfrekvenciájukra, de egy pillanat alatt átlátott az álcájukon... még úgy is, hogy Nagan nem viselt Sith köpönyeget. Aztán a szögletes, szőke fizimiskát elnézve rádöbbent. 

- Te mit keresel itt, cosrai...

- A sors különös fintora, gondolom, hogy mindketten még mindig ezt a vonalat használjuk, klón - Folett a hapan hajó pilótafülkéjében elnyomott egy káromkodást. A fene se gondolta volna.

Nagan ismét kipillantott az ablakon az őrnagyra és "barátaira". A parancsnokára emelt mandalóriai fegyverek nem tűntek túl bizalomgerjesztőnek. 

- Ide figyelj, cosrai - halkította le a hangját. - Nem tudom, mi járatban vagy itt, de épp egy szigorúan titkos misszió kellős közepén vagyunk. Lépj ki a csatornából és...

- Nem mehet olyan jól, klón, ha vészjelzéseket ad le a társad - mosolyodott el kárörvendően Folett. Tudta, hogy vezetői kísérletének kudarcával és azzal, hogy a Sithek haragját is kivívta, nem sok jóra számíthatna, ha csak úgy visszatérne a Cosrára. Viszont talán ha kisegíti ezeket a klónokat... - Nekem inkább úgy tűnik, segítségre van szükségetek. 

- Nagan, nem tudom, hogy került a vonalba ez az alak, de igaza van - szólt közbe Zavrik. - Itt ragadtunk Cybillel egy sziklaperemen, Oleg pedig lent maradt a járatokban egy osztag mandalóriaival. Olyasmit találtunk, aminek hatalmas értéke lehet a Szövetség számára! Kiemelésre van szükségünk, most azonnal!

Nagan egy pillanatig elgondolkodott. A csapata szétszórva, a mandalóriaiak egyre idegesebben, és hirtelen a rendelkezésre álló hajóik száma egyről kettőre ugrott...

- Rendben - mondta végül. - Cosrai, van hajód? 

- Van, nem is akármilyen - nyugtázta Folett. 

- Rendben - határozta el magát a pilóta. Mint az egyetlen, mindenkivel összeköttetésben lévő csapattagnak, ezúttal Nagannak kellett meghoznia a döntést. - Akkor gyere ide! Nem tudunk felszállni, amíg a társamat sakkban tartják a mandok. Utána pedig kiemeljük Zavrikot és Cybilt, és ha van rá mód, Oleget is. 

- Vettem - nyugtázta Folett, ahogyan idegessége helyét átvette a bevetések előtti hideg nyugalom. A polneyeiak talán árulók voltak sok cosrai szemében, de tudták a dolgukat. Ahogyan Folett is. 

- Egy perc és ott vagyok.

...

- A tradícionális fegyveremet... hogyne - engedett meg egy félszeg mosolyt Grodin, azzal köpenye alól előhúzta ugyanazt a vibropengét, amit már a másik mandalóriai parancsnoknak korábban megmutatott. - Amint láthatja, Mandal'ore, én nem rendelkezem az Erő ajándékával. A Császári Testőrségben tett eskümnek megfelelően szolgálom Wenthar Nagyurat, a Birodalom császárát. 

- Elég fiatal annak ellenére, hogy császári testőr volt, főkormányzó úr - ingatta a fejét a mandalóriai. 

- A Sötét Oldal sok ajándékkal bír azok számára, akik hűen szolgálják, Mandal'ore... - illesztette össze kezeit a mellkasa előtt a Sith Egyház egyik jelképét imitálva Grodin. - Én személyesen Wenthar Császártól kaptam a fiatalság ajándékát - Erről ugyan a klónnak valójában fogalma sem volt, de az elemzők egyszerűen nem találtak jobb magyarázatot arra, hogy a nyolcvan éves Grodin Tierce Főkormányzó egyszer csak miért jelent meg a holohírekben fiatalon és életerősen, császára oldalán. Hacsak nem, egy másik klón. De ezt a gondolatot inkább nem akarta elültetni a Mandal'ore fejében.

- Hmm... - horkant fel a páncélos alak, aki láthatóan még mindig nem volt teljesen elégedett az elhangzottakkal. Vagy általában véve soha sem volt teljesen elégedett semmivel, gondolta a klón. Épp ismét megszólalt volna, amikor a fülébe épített miniatűr kommunikátorban megszólalt Nagan egyik jelzése... két kattintás, azaz készenlét. Készenlét, nagyszerű, de mire, gondolta a klón. Aztán megpillantotta a horizonton, a mandalóriaiak háta mögött az egyre növekvő pontot. 

- Csodálkozom, hogy így kíséret nélkül ide merészkedik... a Szövetség területére - jegyezte meg végül egyik kezét még mindig a fegyverén tartva a Mandal'ore

- Ahogy látom, Önt bezzeg nem zavarták a körülmények ilyen szempontból - válaszolt Grodin, majd a kommandósokra pillantott. - A barátai is velünk tartanak, vagy egyedül ön csatlakozik a hajómon egy pohár kesselire? Ahogy mondtam, fontos dolgokat kell megvitatnunk.

A sisakos férfi mosolya olyan vérszomjas volt, hogy szinte a T-alakú nyíláson át is ki lehetett venni. 

- Hát persze... 

Ebben a pillanatban Grodin fülében hármat kattant Nagan kommunikátora. Kiemelés azonnal, jelzésre...

Ilyen rosszul játszanám a főkormányzót, futott át a klón agyán a gondolat, majd tekintete visszatévedt arra az egyre növekvő pontra a horizonton. Már egészen világosan ki lehetett venni. A mandalóriaiak is így lehettek vele, mert néhány harcos a sisakjához kapott, mint akik most kaptak üzenetet a saját közelkommunikációs hálózatukon...

- Más vendégeket is várunk erre a tárgyalásra, Mandal'ore? - mutatott a most már jól kivehetően hajó alakú pontra Grodin, mire a mandalóriai társaival egyetemben megpördült. 

- Mi a... 

A hapan gyártmányú, kecses yacht egészen közel repült el a páncélos alakok feje felett, mire azon önkéntelenül is lehúzták a fejüket. Grodin érezte a légnyomást, és a hajtóművek melegét, ahogyan a yacht elhúzott. 

- Vissza a hajóba! - ordította Nagan az őrnagy fülében, mire a klón sarkon fordult, és felvágtatott a rámpán. 

- Imposztor! - üvöltötte a Mandal'ore, de testőreinek lövései lepattantak a jacht közben aktivált pajzsáról. 

- Majd máskor befejezzük a tárgyalást, Mandal'ore! - kiabálta vissza Grodin, levetve hasznavehetetlen Sith köpenyét, miközben a rámpa bezárult mögötte. 

- Jelentést... - dobta le magát a pilótafülkébe rohanva az őrnagy. - Mi volt ez? 

- Zavrik és Cybil azonnali kiemelést kértek - Nagan a kezelőszervekkel babrált, miközben minél gyorsabban próbált elkerülni a mandalóriai kommandósok tűzvonalából. - Oleg bent ragadt a kriptákban. 

- És ő? - mutatott a hapan yachtra Grodin nem messze, amelyik egy kecses fordulóval melléjük manőverezett. 

- Egy új alkalmi barát a Cosráról. 

- Aha... - vágott egy pillanatra értetlen képet az őrnagy, majd a távolban emelkedő hegyekre pillantott. - Akkor javaslom, gyorsan emeljük ki őket és lehetőleg Oleget is, aztán húzzunk innen. A cosrai barátunkkal együtt. 


-- Vége a XXIII. Fejezet 2. részének --


Comments