EGB Könyv‎ > ‎

XXI/2

Huszonegyedik Fejezet

Második Rész

Mu

Yokosuka határozottan nem szerette, ha megvárakoztatják, ezt azonban igyekezett leplezni, miközben egy - a körülményekhez képest - díszesen berendezett várószobában leültették a kísérői, és itallal kínálták.

- Köszönöm, nem kérek - hárította el az ajánlatot az admirális. Még élénken élt benne az ital emléke, amit a legutóbb kapott a Főkormányzótól. Úgy nézett ki, mint egy főtt rák, és alig mert az emberei elé kerülni.

- Esetleg egy kis harapnivaló? - kérdezte alázatosan a tetovált arcú szolga. Az admirális nem tudta nem észrevenni a hajón uralkodó, félelemmel teli légkört. Bár rend volt, ez korántsem hasonlított a nagai hajókon lévő precíz rendre. Itt nem a tisztelet és becsület, hanem a félelem és árulás légköre uralkodott. A Sithek sem többek barbár kutyáknál, akik Őfelsége cipőjét fogják nyalni előbb-utóbb.

- Köszönöm, az jó lesz - fogadta el az ajánlatot, és elvett egy apró szendvicset a felé nyújtott tálcáról, majd kötelességtudóan megette, és kezével jelezte, hogy nem kér többet. Oh Yamasaka, kísérője nem követte példáját. Volt valami gyanús a férfi napi rutinjában, hogy mindig más útvonalakon közlekedett, hogy alig észrevehetően a háta mögé tekintgetett, és ahogy a Sith hajót szinte feltérképezte belülről. Mielőtt tovább gondolhatta volna ezt, máris sietősen odalépett kísérőjük.

- A Főkormányzó fogadja Önöket.

- Köszönjük - állt fel az admirális, bár szívesebben mondta volna azt, hogy "épp ideje volt". A kísérőjük egy szomszédos ajtóhoz vezette őket, majd beengedte a két vendéget. Yokosuka lépkedett elől, tőle balra hátrébb pedig Yamasaka. Egyszerre álltak meg a szoba közepén, és tisztelegtek. Tierce viszonozta azt, bár ezúttal is némileg lezserebben. Elvégre ő volt itt a főnök.

- Köszönjük, hogy fogadott, Főkormányzó - hajtotta meg enyhén a fejét Yokosuka.

- Ugyan, szövetségesek között ez természetes - villantott meg egy enyhe diplomatikus mosolyt Tierce.

- Csakugyan - biccentett Yokosuka, majd helyet foglalt azon a széken, amire Tierce mutatott, hellyel kínálva. Yamasaka a háta mögött állva maradt. A Főkormányzó még csak nem is foglalkozott az alacsony rendfokozatú férfival. Ehelyett szó nélkül töltött a két pohárba a kesseliből.

- A birodalmaink közötti szövetségre! - emelte poharát a magasba, és nem lévén más választása, az admirális is követte.

- Császáraink egészségére! - csatlakozott ő is, és egyszerre fenékig kiitták a kesselit. Az admirális teste enyhén megborzongott, ahogy a fűszeres alkohol végighaladt a torkán, és érezte, hogy máris tűz kezdi mardosni belülről.

- Tehát minek köszönhetem a látogatását? - tért rá a tárgyra Tierce.

- Nos - köhintett egyet az admirális, hogy leplezze az alkoholos állapotból eredő zavarát. - A... taktikánkat jöttem megbeszélni. Hogy pontosan mihez is... kezdjünk.

- Ha meg tudjuk osztani az erőinket úgy, hogy egy nagai és egy Sith hajó jut minden egyes szegmensre - a Főkormányzó kezének érintésére felvillant egy holotérkép a nagai főtisztek szeme előtt -, akkor kihasználhatnánk az eltérő felszereltségünkből adódó előnyöket.

- Nos... igen - bólintott a nagai admirális. - De... de tekintetbe véve, hogy önnek több hajója van, mint nekünk, néhány szegmensre nem jutna nagai egység. Talán jobb lenne, hogy ha mindkét flotta megoszlana, és azon belül homogén formációk dolgoznának... mi jobban ismerjük a területet, gyorsabban, nagyobb űrt tudunk átfésülni, ha önállóan dolgozunk. 

- Ez igaz, viszont fontos lenne, hogy az egységeink megtanuljanak szorosabban együttműködni egymással - nézett mélyen a nagaiok szemébe Tierce.

- Számít olyan helyzetre, Főkormányzó, ahol ez létfontosságú lehet? - ezt már nem az admirális kérdezte, hanem a háta mögött álló segédtiszt. 

- Nos, ha találkozunk egy nagyobb lázadó formációval, akkor természetesen... - a Főkormányzó szavait az asztalán lévő kommunikátor jelzése szakította félbe. 

- Elnézést kérek. Igyanak még addig egyet - A Főkormányzó lehalkította a hangját, amikor a komhoz fordult. 

- Mi történt? Mondtam, hogy csak vészhelyzet esetén zavarjanak!

- Uram, a felderítők azonosították az üzemen kívüli bázist az egyik gázóriás légkörének felső határán. Működésképtelen és egyre lejjebb sodródik, de a létfenntartó rendszert aktiválni tudjuk annyira, hogy átszállhassunk - a vonal másik végén ülő jelentéstevő tiszt láthatóan nem volt túlzottan tapasztalt a belső komcsatornák kérdésében, mert a Tierce által kért privát csatorna helyett a fogadószoba nyilvános egymásköztijének frekvenciáján válaszolt.

- Milyen bázis? - pillantott fel a poharából némiképpen zavart tekintettel Yokosuka admirális. - Van itt egy bázis? 

- Majd jelentkezem. Várjanak - kapcsolta ki ideges arcrándulással a komot Tierce, és a nagaiok felé fordult. 

- Nemrég jelezték a felderítőink. Most akartam önökkel közölni. 

- Természetesen - jegyezte meg a segédtiszt. 

- A speciális behatoló egységünk most készül fel az átszállásra - A Főkormányzó hangja semleges volt. - Feltételezem, szeretnének csatlakozni...

- Hát hogyne - próbált mosolyogni az admirális, aminek inkább vigyorgás lett az eredménye. Most a saját csapdájába ejtette a Főkormányzót, örült magában. - Elvégre fontos, hogy megtanuljanak együttműködni a katonáink, nemde?

- Igen - mormolta Tierce az orra alatt, miközben magában átkozta az idiótákat, akikkel körül van véve.

- A bázis nem ismeretlen a számunkra - jegyezte meg Oh Yamasaka, aki szótlanul a nála lévő egyik adattáblát bújta. - A legutóbbi környékbeli expedíciónk is találkozott vele.

- És mi történt? - Tierce egyszerre csak érdeklődőbbnek tűnt. Valamiféle előnye csak lesz az ügyetlen kommunikációs tisztnek, gondolta.

- Nem szálltak át a bázisra a megfelelő felszerelés hiányában - zárta rövidre a témát Yamasaka szenvtelen hangon. - Persze valójában… - Yokosuka azonnal magához ragadta a szót, némileg ittas állapotban.

- Főkormányzó, úgy gondolom ki kéne alakítanunk egy saját bázist itt a rendszerben, és ezt megtenni központnak. A legközelebbi honi bázisunk, Odewara, de még a mélyűri központunk is túlságosan távol van. Ha egy nagyobb chiss kontingens állomásozik a környéken, hamar kifogyunk a készletekből.

- Nem vonna el az túl sok kezet a kereséstől? - nézett rá rosszallóan Tierce.

- A chissek nem mennek el innen sehova - vonta meg a vállát Yokosuka. - Meg aztán mélyűri expedícióra készülve több előre gyártott űrbázispanelt hoztunk magunkkal.

- Hm? - a Főkormányzó meglepettnek tűnt. Vagy igen kicsi az a bázis, vagy a bolondját járatja vele az admirális. A pityókás admirális helyett most Yamasaka vette át a szót.

- Nanotechnológia. Képesek vagyunk hatalmas méretű alkatrészeket be- és kicsomagolni ennek segítségével akár egy konténerbe is.

- Érdekes - vakarta meg állát mutatóujjával Tierce.

- Csak a megfelelő pontot kell megtalálni, és a bázis rekord idő alatt felhúzható. Csak a részeket kell összeállítani, és a belső levegőkeringető- és szűrőrendszert beüzemelni.

- Nos, akkor azt javaslom, az azonosított régi objektum környékén alakítsuk ki az új modulokat is - próbálta ismét irányítása alá vonni a helyzetet Tierce. Bár továbbra sem bízott egy szemernyivel jobban sem a nagaiokban, a felkészültségük ráébresztette arra, hogy együtt kell dolgoznia velük. Végtére is nem csak azért kísérték el ide, hogy aztán útban legyenek. Akkor meg sem kérte volna őket. 

- Kivéve persze, ha alá van aknázva, és felrobban, amint átszállunk... - jegyezte meg továbbra is az adattáblára meredve Yamasaka. 

- Nos, ezt maguknak kell tudni, önök jártak itt korábban, nem mi… - Tierce meg sem próbálta elnyomni a mosolyát. 

- A behatoló alakulatunk és a műszakijaink felkészülnek... - Yokosuka admirálisnak vagy kiváló érzéke volt ahhoz, hogy a megfelelő pillanatban avatkozzon közbe, tompítandó a feszültséget, vagy csak nagyon szeretett volna már kimenni a mosdóba - Javaslom, kormányzó úr, maradjunk... uhh... folyamatos kapcsolatban, hogy a jövőben mindketten rögtön értesüljünk azt efféle... fejleményekről.

- Hogyne, természetesen - biccentett Tierce, majd hozzátette. - Akkor gondolom nem árt, ha tudják, hogy személyesen fogom vezetni az átszálló különítményt. 

Yokosuka egy pillanatig csendben maradt, majd hátrapillantott Yamasakára. 

- Nos. Értem. A szárnysegédem elkíséri. 

- Efelől nem volt kétségem. Admirális úr, parancsnok, köszönöm, hogy idefáradtak - Tierce aktiválta az egyik, asztalába épített terminált, mire az ajtó kitárult és a díszőrség néhány tagja masírozott be. 

- Kérem, kísérjék vissza az admirálist és segédjét a hajójukhoz. 

- Értettem! - szalutált a Sith tetoválásokat viselő őr. 

Amint a tisztek távoztak, a kormányzó a kabin szekrényéhez lépett, és kivette a bőröndöt, ami az egész küldetés alapja volt. Ahogyan kinyitotta, a bőröndre épített terminálon megjelent egy sok-sok sorból álló, első látásra összevisszaságnak tűnő kód, amelyben itt-ott fel lehetett ismerni egy galaktikus koordináta számsorait. 

A kormányzó néhány pillanatig szórakozottan piszkálta a szerkezetet. Mosh és csapata jó munkát végzett, de az utolsó szintjét nem tudták megfejteni a kódolásnak. Ehhez, azaz a Ramakaz irányához egy olyan terminálra volt szükség, amelyiket kifejezetten ehhez a bőröndhöz terveztek. Az információ maradéka a terminálban kellett legyen. Tierce remélte, hogy a felfedezett bázis számítógépe rejti ezt az információt. 

- Rezhek kapitány - nyúlt végül a kommunikátorához, hogy első tisztjét és a flotta parancsnokát hívja. 

- Parancsára, Főkormányzó úr! - a zabrak még mindig nem szokott le arról az idegesítő szokásról, hogy akárhányszor felettese bejelentkezett, meghajlással köszöntse, mintha az valami Sith Nagyúr lett volna. 

- Kerítsék elő Mosh gépész hadnagyot, és tartsák vissza a felfedezett bázisra induló átszálló kommandót. Csatlakozom hozzájuk én is, a gépész hadnagy is... és egy nagai kommandó is. 

- Parancsa szerint lesz, uram. 

- Azt ajánlom is. Öt percen belül legyen kész minden, találkozunk a főhangárban.

Kevesebb hajbókolás, több munka... - gondolta a Főkormányzó, miközben lehajtotta a Yokosukának szánt üveg maradékát egyetlen korttyal. Néha tényleg nem bánta volna, ha ő is rendelkezik az Erővel. Úgy tűnt, a Sitheknél tényleg az az egyetlen módja a legénység gyorsabb munkára ösztönzésének, ha az ember fojtogatja őket…


Nu

- Az ott... az ott... és az - mutatott néhány percnyi töprengés után Jag a Chimera holomegjelenítőjén hatalmas, vörösesbarna alakzatokként úszkáló háromdimenziós tömbökre a sok közül, amelyek az öv legnagyobb aszteroidáit jelképezték. Odakint a Kéz flottájának szinte összes hajóját különböző méretű és alakú Killik vadászok vették körbe. 

Némelyek egészen apró szerkezetek voltak, nem hosszabbak egy méternél, rendszerint egy apró pilótafülkével, méretes hajtóművekkel, fegyverzet helyett pedig robbanóanyaggal megrakodva, hogy élő, irányított protontorpedóként zuhanjanak a csillagrombolók és kísérők páncélborítására. Mások akkorák voltak, mint egy-egy teherhajó - a hatalmas, páncélozott gömbökről Jag valójában el sem tudta dönteni, hogy külső, fémes borítást, vagy valami űrharcra kitenyésztett Killik alfaj kitinpánélját látja-e. És voltak a Yuuzhan Vong grutchinokra aggasztóan emlékeztető bogarak is, amelyek nagyobb "társaikról" felhőkben zuhantak a Kéz hajóira és vadászaira, hogy az űr vákuumától egy pillanatig sem zavartatva magukat elkezdjék átrágni a gépek borítását. 

- Tüzérség, vegyék célba a parancsnok által megjelölt három aszteroidát! - adta ki a parancsot Jag instrukciói nyomán az első tiszt, miközben a kódokat tartalmazó bőröndöt szorongató Reige egy pillanatra sem tágított a hídról. 

- Nem egészen értem... miért pont azok a célpontjaink? - pillantott kérdően az aszteroidák felé. 

- A bogarak, ha tehetik, nem építenek hagyományos csatahajókat, vagy szállítókat - magyarázta Jag. - Különösen ezek a dögök. Inkább telepakolnak egy-egy jó nagy aszteroidát fegyverekkel, hajtóművekkel, aztán vidáman furkálják össze-vissza, amíg szét nem esik. Az energiajellemzők alapján abban a három aszteroidában vannak a hangárjaik. Ha azokat megsemmisítjük, akkor nem tudnak több hullámot indítani ellenünk. 

- Több hullámot? De hát így is majdnem ezer vadászgépet számoltunk össze... - meredt döbbenten a kijelzőkre Reige. 

- A bogarak erőssége a számuk. Rajzanak, amíg szinte el nem söprik az ellenséget. A háború alatt volt rá példa, hogy addig küldték a hullámokat a hajóink ellen, amíg az összes löveg energiacellája le nem merült. Akkor pedig átmásztak, és megöltek mindenkit... 

Reige most már nyelt egyet. A Kéz összes katonája fegyelmezetten harcolt az új, nem látott fenyegetés ellen, de látta Jag-en, hogy nem erre számított. A Kéznek egyszerűen nem volt sem ideje, sem kapacitása arra, hogy egy tíz éve lezárt konfliktus nyomdokain a Killik bolyokkal háborúskodjon, különösen itt. 

- Talán célszerűbb lenne megpróbálni felvenni velük a kapcsolatot... tárgyalni, vagy akár visszavonulni egy rendszerrel, és ott kitalálni a következő lépést… - fordult végül Jaghez. 

Néhány chiss villogó vörös tekintetet vetett a férfira a termináljainkról, de Jag intésére visszafordultak a munkájukhoz. 

- Megértem az aggodalmát, Vitor, de nem ismeri a bogarakat. Ezek nem tárgyalnak... ha pedig nem semmisítjük meg a hajóikat, akkor a szomszéd rendszerbe is utánunk küldik a szörnyetegeiket... ezek olyanok, mint a Yuuzhan Vong... 

- Azért egy próbát tehetne... - vonta fel a szemöldökét rosszallóan Reige. - Ma már nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, mint a maguk háborújában ezekkel... ha még néhány óráig játsszuk itt a büszke Expanziós Védelmi Flottát, akkor így is, úgy is hajókat fogunk veszíteni... hajókat, amelyekre nagy szükség lehet később a Sithek ellen! - Vitor itt már egészen lehalkította a hangját, hogy ne tüzelje tovább az így is láthatóan ideges legénység még idegesebb chiss tagjait - sokuknak testvére, gyermeke vagy egyéb rokona esett el a Killik és a chissek között évekkel ezelőtt vívott Raj-háborúban. 

Jag néhány pillanatig maga elé meredt, majd az első tisztjéhez fordult. 

- Folytassák a tüzelést, de nyissanak meg egy csatornát a szokványos frekvenciákon. Sugározzanak általános üdvözlő üzenetet...

- Vettem értettem!

Egy pillanattal később a komtiszt döbbenten felkiáltott. 

- Uram, van valami! Bejövő adást és négy baráti azonosítót fogunk az egyik célpont közeléből! 

Jag hitetlenkedő pillantást vetett először Reige-re, majd a komtisztre.

- Nocsak… halljuk.

- Késsz hajói, itt Tesszar Sszebatyne a Jedi Lovagrendtől! - villant fel a holovetítőn egy pilóta-sisakos barabel pikkelyes arca. - Ssszüntessszék be a támadászt a Wirriw Fészekkel szemben! 

- Ez nem a maguk ügye, jedi... - Jagnek feltűnt, hogy a barabel, idősebb rokonához, a nagy jedi Saba Sebatyne-hez hasonlóan töri a basicet. Nagyon ideges lehetett... Azt pedig, hogy kerültek ezek ide ilyen gyorsan, nem akarta találgatni. 

- De igenissz a mi ügyünk - folytatta Tesar. - Tudjuk, mit keressznek, éssz tudjuk, hogy nem a Killik Fészek miatt jöttek ide. 

- Ez igazán nagyszerű - tehát a segélykérésem végül eljutott a jedikhez, gondolta Fel. - De amíg nem győzi meg ugyanerről bogár barátainkat, addig sajnos muszáj vagyunk megvédeni magunkat. 

- Van velünk valaki, aki már fel issz vette velük a kapcsolatot - hangzott Tesar válasza. 

- Tényleg visszavonulnak - mutatott ki a híd plexijén túlra Reige.

És valóban. Egyre több hajó körül befejeződött a rovar-vadászok rajzása, ahogyan azok visszaindultak - pontosan a Fel által azonosított aszteroidák felé. 

- Nos rendben... tüzet szüntess, minden hajónak, tüzet szüntess! - adta ki a parancsnok Jag, majd visszafordult a jedi hologramjához. 

- Nem tudom, hogyan találtak meg minket ilyen hamar, és hogyan csinálták ezt, de lekötelezne, Lovag uram, hogy ha beavatna a részletekbe. 

- Természetesszen... - biccentett Tesar holoja. - Találkosszunk a bászisszon. Hossza magával a berendezésszét... ész minél keveszebb katonát. A Fészek egy kisszé, amint látta... érsszékeny.


Xi

- Nagyon gyorsak, mindenhol ott vannak! - Lecersen ösztönösen lehúzta a fejét, ahogyan a legnagyobb, a hídhoz tartozó holoképernyő képét közvetítő kamera előtt alig néhány méterre fordult ki egy nyaktörő manőverből három darab piramisszerű vadászgép. 

Kresh gunyoros mosollyal nyugtázta a moff mozdulatát. A korábbi dizájnokhoz képest a Bloodfin tervezői már figyeltek arra, hogy a megfelelő védelem érdekében a parancsnoki hidat ne előre, hanem a felépítmény középső, jól védett részébe építsék be. A külső képet a hajótörzs számos pontján elhelyezett, váltogatható, nagy felbontású kamerák közvetítették. Ha egy vadászgép bele is csapódott a képet közvetítő berendezésbe valami oknál fogva, ezzel maximum azt érte el, hogy a technikusoknak át kellett kapcsolniuk egy másikra. 

Ettől függetlenül a helyzet nem volt túl rózsás. Az apró, idegen vadászok ötszörös túlerőben voltak a Bloodfin TIE Defendereivel és TIE Starhuntereivel szemben, bár az előbbi, alig hat gépből álló szakasz rakétái nagy pusztítást végeztek közöttük. A leromlott állapotú bázis mellett lebegő idegen anyahajó lassú fordulóba kezdett, hogy az újonnan érkezettek felé vegye az irányt. 

- Fel tudták venni a kapcsolatot a kinti flottával? - hajolt az egyik komtechnikus válla fölé Kresh, bátorítóan megszorítva a nő vállát. A harci érintkezés első néhány perce után rá kellett jönnie, hogy a legénység habozása nem igazán gyakorlatlanságból fakad. Úgy tűnt, különös félelemmel tölti el őket az ismeretlen technológia látványa. Kresh nem volt benne biztos Lecersen szűkszavú elbeszélései alapján, hogy mit éltek át a Yaga Minorról való meneküléskor, amikor az a furcsa idegen hajó szinte letarolta az Ubiqtorate bázis védelmét, de az bizonyos volt, hogy a legénység azóta rettegett mindentől, ami ismeretlen, különösen ismeretlen vidéki. Bátorításra volt szükségük. Például még néhány tucat, az anomáliákon kívül várakozó hajó formájában...

- Negatív, uram - jelentette remegő hanggal a technikus. - Aaaz... az idegen hajó minden adásunkat zavarja. 

- Küldjenek át egy négy gépes rajt a Defenderek közül ugyanazon a vektoron, amin bejöttünk - döntött Kresh. A vadászgépekre nagy szükség volt, de az erősítésre még nagyobb. - Amint kint vannak, egyesével kísérjék be a hajóinkat. Először a Viceroy-t, azon van a legtöbb vadászgép. Menjenek!

- Javítson ki abban az esetben, ha megkoptak a matematikai ismereteim, de tizenöt oda, tizenöt vissza... fél óráig kell kitartanunk az idegenekkel szemben - lépett oda Kresh mellé fehér arccal Lecersen. - Nem lenne tanácsosabb visszafordulni az egész hajóval? 

- A romboló hátulról a legsebezhetőbb. Mire végrehajtjuk a manővert, a vadászok szétszedik a hajtóművünket. Mire az első koordinátákat betápláljuk, addigra az anyahajójuk lőtávolságba ér, és a pajzsainkat is kivégzi. Aztán kipróbálhatjuk, milyen érzés védőpajzsok nélkül navigálni a csillagködben - Kresh szája ideges vonallá szűkült össze - És különben sem azért jöttem el idáig, hogy néhány eltévedt, rejtőzködő Ssi-ru kiszúrjon velünk...

- De hát a Ssi-ruk a galaxis egyik legrettenetesebb faja... - kelt ki magából Lecersen. - Kiszívják az életet a... a foglyaikból és... 

- Váltogassák a védőpajzsok frekvenciáját és koncentrálják az elhárító tüzet az ionlövegek használatával - Kresh oda sem figyelve arrébb lépett, és immár a legénységnek osztogatta parancsait. - Harminc percig kell kibírnunk! Oldalforduló, és kezdjük meg széles ívben megkerülni az ellenséges hajót! Irányítsák át az energiát jobbról a bal oldali lövegekbe és pajzsokba! Maradjanak a hajótól vonósugár-távolságon kívül! Már csak huszonkilenc percig kell kibírnunk! 

A Bloodfin folyamatosan remegett, ahogyan az idegenek lövései egyre közelebb robbantak. 

- Csak kristály-fázisváltó lenne ezen a ladikon… - sziszegte Kresh.

- A negyvenes külső fedélzet találatot kapott, szökik a levegő, fedélzet lezárva hermetikusan a hetvenestől a kilencvenhármas blokkig! - jelentette a mechanikus szekció ügyeletes technikusa. 

- Viszont moduláris elválasztó-rendszer legalább van rajta... - folytatta a gondolatot Kresh. - Kapcsolják át a lőelemképzőt, váltogatott erősségű fedezőtüzet kérek abba az irányba, ahol a legtöbb vadászgép van! Lőjenek hullámokban! Torpedókat készenlétbe, vegyék célba a közeledő cirkálót!

Több ellenséges vadászgép és néhány TIE, amelyek az eddig jól kiszámított tüzelési szögek elkerülésére törekedtek, most belerohantak a vaktában sorozatokat leadó ütegek tüzébe. Kresh elégedetlenül nyelt egyet, de ki kellett békülnie a saját veszteségekkel. 

- Bejövő hajó! - jelentette a radaros, mire Kresh megpördült. Még túl korán volt hozzá... 

- Azonosítsák... - nyelt egyet szárazon. 

- A... a konfigurációja megegyezik az első idegenével - a radaros hangja szinte letargikus volt, mintha túllépett volna a félelmén és elfogadta volna, hogy vagy az űrben, vagy egy energiaelszívó tartályban végzi hamarosan. 

- Akkor újabb vadászokra számíthatunk - bólintott Kresh. - Minimális sugarú forduló, energiát a jobb oldali pajzsokba és lövegekbe, induljunk vissza a belépési pontunkhoz!

- De uram, akkor nagyon közel leszünk az első hajóhoz! 

- Sajnos így van - nyugtázta Kresh, majd egy félfordulattal elkapta a hídról éppen lefelé igyekező Lecersen vállát. 

- Moff úr, higgyen nekem, sokkal sebezhetőbb lenne egy siklóban, vagy egy mentőkabinban, mint itt. 

- Igazán kedves az aggodalma, kommodore - sorolt vissza a fal mellé Lecersen, elégedetlen pillantást vetve a Kreshez tartozó, a Bendő Flotta jelvényét viselő két rohamosztagosra, akik elfoglalták a híd kijáratnak két oldalát. 

- Pajzsok tizenöt százalékon, az oldalsó lövegek kétharmada harcképtelen - jelentette az első tiszt. - Az első Ssi-ru cirkáló közeledik és vonósugarat vet ki ránk. 

Kresh a kronométerére pillantott. Még hét perc. Ez szoros lesz. 

- Kapcsolják ki a támadó rendszereket, de a pajzsot hagyják fent. Hívják vissza a megmaradt vadászokat. Küldjenek üzenetet a Ssi-ru hajónak, hogy készen állunk az asszimilációra. 

- Uram??

- Teljesítse! Gyerünk már! - csattant fel Kresh. A Bloodfin majdnem pontosan visszaért a belépési pontra, ezzel pontosan a csillagköd által körülvett űr átellenes oldalán volt az erősítésként érkezett második Ssi-ru hajóhoz képest. Az első egység sokkal közelebb volt, oldalából kékes energianyalábok kapcsolódtak a csillagrombolóhoz. 

- Leszívják a rendszereinket, uram. 

- Kapcsolják le a főreaktort, a pajzsot futtassák a tartalékon. Amint jelt adok, egyszerre töltsék vissza a főreaktor energiáját. - meredt az egyre közeledő hajóra Kresh.

- De uram, az leégeti a tekercseket, nem lesz pajzsunk! - meredt a főgépész Kreshre. 

- Nos reméljük, elég erős a páncélzat ezeken az új hajókon - mosolyodott el Kresh. 

- "Örvendezzenek és töltse el magukat a reménység, idegen hajó!" - hangzott fel a hangszóróban reszelős, torzított basic nyelven az idegen hajó adása. - "Mert a Ssi-ru Impérium hamarosan felszabadítja magukat, és elsőként élvezhetik a végtelen gépi élet áldását az Impérium jóvoltából!" 

- Érdekes, azt pletykálták a pikkelyesekről a Yuuzhan Vong háború végén, hogy a rabszolgáik fellázadtak és elfoglalták a csillagködjüket - már amit a Vong meghagyott belőle - meredt az egyre nagyobbnak tűnő idegen cirkálóra Kresh. - Úgy látszik, néhányan elmenekültek, és még a régi tradícióik szerint űzik az ipart...

- Sokra mehetünk ezzel a nagyszerű tudással, ha egy energialeszívó konténerben végezzük órákon belül... - sziszegte Lecersen.

- Őrmester - fordult Kresh az ajtónál posztoló katonájához. - Arra az esetre, ha elszámoltam volna magam, kérem készüljenek fel ellenséges átszállásra. 

- Parancs - csapta össze a bokáját a rohamosztagos. 

- Két perc... - jegyezte meg Kresh, majd felemelte a hangját. - Senki ne hagyja el a hajót, ismétlem, az evakuáció tilos! Mindenki maradjon harcállásponton! 

A Ssi-ru cirkálóból rugalmas, fémes vezetékek kígyóztak elő az energiakapcsok mentén, csatlakozva a Bloodfin zsilipeihez. 

- Átszállójáratok - bólintott Kresh, majd ellenőrizte az oldalfegyverét. - Moff úr, jó lenne, hogyha a saját biztonsági erői csatlakoznának a többiekéhez. A helyzetre való tekintettel remélem, nem kell számolnunk azzal, hogy esetleg ellenünk fordulnak.

- Hogyne, intézkedem... - nyúlt a komja után Lecersen. 

Távoli koppanásoknak tűnő robbanások rázták meg a hajótörzset alig észrevehetően. 

- Csatlakoztak - biccentett Kresh. - Kicsit szoros lesz... 

És ebben a pillanatban ő maga is hátrahőkölt, ahogyan alig száz méterre a hajótól, közvetlenül az egyik épen maradt holokamera lencséjének közepén feltűnt egy Venator-osztályú csatacirkáló, a Bendő Flotta jelvényeivel. 

- Ez közel volt... kapcsolják vissza a reaktort! Zárják le a zsilipek környékét ! Energiát a pajzsokba!

A Bloodfin erőteljesen megremegett, ahogyan a pajzsok visszakapcsolt energiája a kapcsokon keresztül visszaáramlott a Ssi-ru hajó felé. A túltöltéstől a pajzs egy pillanatra felvillant, mind a Bloodfin, mind a Ssi-ru hajó fedélzetén... és átmenetileg mindkettőn kihunyt.

- Kresh a Viceroynak, vétel! - kapcsolt át egy másik frekvenciára a saját komján a kommodore. Ilyen távolságból egy kézi kommunikátorral is elérhette a másik hajót, aminek a hullámhosszát egyetlen űrharcban jártas idegennek sem jutott volna eszébe zavarni - alapesetben legalábbis biztosan nem.

- Itt Luetke! Mi a helyzet, főnök? - jött nemsokára a válasz a Venator duro parancsnokától. 

- Fázisváltókat az idegen hajónak, most! 

- Ezer örömmel...

A Bendő cirkálójának oldalán felvillant két-két üteg; a kékeslila energianyalábok becsapódtak a Ssi-ru cirkáló oldalába, hatalmas réseket nyitva a törzsön. A kiáramló levegő nyomában hadonászó, majd gyorsan élettelenné dermedő pikkelyes, farkas hüllők zuhantak ki a semmibe. A cirkáló megdőlt, miközben a Venator ütegei folytatták a külső borítás megbontását fázisváltó lövegeikkel. A Bendő hajójának felső hangárjából több tucat A-9 Vigilance elfogó vadász suhant elő, hogy felvegye a harcot a Ssi-ruuk piramisdroidjaival. 

- Indítsák újra a maradék TIE-okat, és vágják el a zsilipkapcsokat. Ha átjutott néhány idegen, az ellenállást számolják fel - rendelkezett Kresh. 

- Utána pedig készüljenek fel a második idegen megsemmisítésére - lépett mellé egyszerre húsz centivel magasabban Lecersen. - Egyetlen dögöt sem hagyunk életben... 

- Negatív - emelte fel a karját Kresh, majd néhány percig az érzékelőket tanulmányozta. - A gravitációs torzulások alapján nekik is több hajójuk érkezik a ködön túlról. Ez patthelyzet lesz, amiben felőröljük egymást. Tárgyalnunk kell. Csatornát kérek a második Ssi-ru cirkálóhoz!

- Csatorna él, uram... 

A holovetítőn egy hatalmas, több, mint két méter magas, vörös pikkelyes Ssi-ru jelent meg. 

- Itt Alvar Kresh kommodore a Galaktikus Szövetségtől - mutatkozott be Kresh. - Ha jól látom, mindkettőnknek jelentős flottája van a ködön túl, és folyamatosan érkezik az erősítés. Ha folytatjuk ezt a harcot, fel fogjuk őrölni egymást, egyesével. Javaslom az Impérium és a Szövetség érdekében egyaránt, hogy tárgyaljon velem. 

- Itt Lirriwing admirális az Impérium Shwe'ck'p'te csatahajójáról - recsegte a Ssi-ru. - Bár az Impérium általában nem tárgyal az asszimiláció alanyaival, ez esetben jó szándékunk jeleként hajlandóak vagyunk kivételt tenni magával, Kresh kommodore. Találkozzunk az Ikh-En-Thi figyelőposzton! 

- Ez csapda - jegyezte meg Lecersen. - A Ssi-ruk híresek arról, hogy ami nem megy erővel, azt megpróbálják csellel elvenni. 

- Nos, még szerencse, hogy itt van velem, moff úr, és elkísér a tárgyalásra - mosolyodott el Kresh. - Mondjuk úgy, ez már az ön specialitása. A fázisváltó meggyőzte őket arról, hogy nem vagyunk egyszerű esetek, de biztosan készülnek valamire. Az egyetlen esélyünk, ha mi előbb rukkolunk elő a saját magunk csapdájával... vagy találunk valamit, ami mindkettőnk érdekében áll... hacsak átmenetileg is. 

- Kitűnő. A bogaraknál és a Sitheknél csak a hidegvérűeket utálom jobban - fintorodott el Lecersen. 

- Nos, épp itt az ideje, hogy kicsit gyakorolja a diplomáciai toleranciáját, kedves moff úr - bámult ki az "ablakon" Kresh. - De ne aggódjon egy percig se, én is magával megyek. Amint a zászlóshajóm megérkezett…



Onderon

Ahogyan a kísérőik egyre mélyebbre haladtak velük a föld alatti járatokban, Luke számára két dolog vált világossá. 

Az egyik az volt, hogy a mandalóriai harcosok nem véletlenül, hanem nagyon is helyesen és átgondoltan választottak maguknak táborhelyet a föld alatt. Ezekben a kinti ragadozók hatalmas méretei szempontjából szűk járatokban viszonylag biztonságosan mozoghattak, miközben védve voltak az időjárás viszontagságaitól is. Luke nem tudta megbecsülni, hogy mióta vannak itt a harcosok, de a járatokban érzékelt létformák alapján több százra becsülte a számukat. 

Ahogyan a Sötét Oldal hatása egyre intenzívebbé vált, amint közeledtek a templomhoz - Luke nem zárta ki, hogy a Mandok föld alatti járataikon keresztül akár összeköttetést is teremthettek a templommal -, Luke számára egyre nehezebb volt a mozgás. Ezt a helyet sokkal jobban átjárta a Sötét Oldal, sokkal inkább élt, mint az Onderonon, Palpatine sírjánál. Luke most már teljesen biztos volt benne, hogy ide kellett jönniük a válaszokért.

És ugyanehhez kapcsolódott a második dolog is, amit Luke megfigyelt. Smordre mozgása nem lassult le, sokkal magabiztosabban mozgott a Sötétség körülölelő hatása alatt... bár az is lehet, hogy egyszerűen csak jobban kiismerte magát ezekben a föld alatti járatokban, amiről Luke-nak önkéntelenül is ifjúkori hónapjai jutottak eszébe, amikor a Dagobah-n folyó képzése alatt Yoda beküldte a sötét barlangba, ahol szembesülnie kellett apja kifordult szellemével... elhatározta, hogy megkérdezi Smordrétől az első alkalommal, hogyan képes ennyire... simulékonyan megőrizni tartását és ellenállni a Sötétség csábításának. Bár meg kellett hagyni, hogy a határozottság, amivel a páncélossal az imént elbánt, némiképpen aggasztotta is Luke-ot. 

Elmélkedéséből a kísérők szavai riasztották fel.

- Megérkeztünk - szólt az egyik páncélos alak egyenesen a csoportot vezető Smordréhez. - A parancsnok fogadja magukat.

Luke nyomban észrevette, hogy tévesen gondolkodott, ugyanis a bázis jócskán folytatódott a barlangrendszeren túl is. A hold egyik magasabb pontján volt a valódi mandalóriai komplexum. A szerteszét elszórt tömény, alacsony fémépületek között egy tucat páncélos járt-kelt, vagy éppen dolgozott valamin. Egyik távoli épület mellett pedig valamiféle kétkezi harcedzés folyt.

Smordre Luke mellé lépett.

- Azt hiszem, szükségünk lesz háttérre, hogy bejuthassunk abba a Sith sírba - magyarázta. - Úgy tudom, számos csapda van az ilyen helyeken. Ne legyünk annyira biztosak a dolgunkban ugyebár - mosolyodott el.

- Valóban. De meg kell kérdeznem, miért engedtek tovább? Nem tűnik egy ijedős népségnek - bökött a feléjük forduló gyanakodó maszkok felé Luke.

- Azért, mert ismernek engem - felelte Smordre. - Nagyon régen jártam itt, és ugyanúgy bántam el az őrrel, mint most. Azt hiszem, fiatal és tapasztalatlan voltam még akkor. Most is meg kellett tennem, hogy felismerje a markom szorításának ismerősségét. 

- Te tudtad, hogy ezek itt tanyáznak? - faggatózott Luke.

- Álmodni se mertem volna, hogy még itt vannak. De határozottan előnyös szövetségesek lehetnek. Habár úgy gondolom, semmi sincs ingyen.

- Azt akarod mondani, hogy le kell dolgoznunk a segítséget? 

- Nem tudom. De ha nem is fognak segíteni, én akkor is kíváncsi vagyok, mit keres itt egy csokor mandalóriai. Legutóbb nem voltak túl közlékenyek. A te arcodat viszont az egész galaxis ismeri. 

Ekkor bevezették őket az egyik komplexumba, ahol egy teljesen zöld páncélos mandalóriai várta őket. A terem végében egy hatalmas számítógép futott végig. A harcos azzal babrált, amikor beléptek.

A mandalóriai szembefordult velük.

- Üdvözöllek, jedik. Most, hogy megmutattuk a rejtekhelyünket, vagy itt maradtok, vagy meg kell hogy öljünk. 

A két mester pillantása találkozott, aztán Smordre vette át a szót.

- Nyilván igazad van - mondta. - Viszont jól tudod, hogy én nem árultalak el. Azért, hogy ez így maradjon, neked is tenned kell valamit. Segítségre van szükségünk.

 - Nem vagyok benne biztos, hogy jól értem-e, jedi... - a mandalóriai kézjelére több tucat kézifegyver, csuklóra erősített rakétavető és egyéb eszköz vijjogott fel élesítést jelezve, és irányult a párosra. - Tényleg alkudozás és fenyegetőzés miatt jöttetek ide? 

- Eljutott a híretek hozzánk - lépett előre Luke. Nem volt biztos benne, hogy ennyi harcos ismét olyan toleráns lenne Smordre egy újabb demonstratív lépésével szemben, mint eddig. - Meg akartuk ismerni azokat a mandalóriai harcosokat, akik őshazájuk helyett egy Sith templom közelében vertek tábort... 

- Először is... - piszkálgatta a mandalóriai harcosok vezetője a fegyverét. - igazán megtisztelő, hogy személyesen Luke Skywalker nagymester kíváncsiságát vívtuk ki. Másodszor mi van, ha mi nem akarjuk megismerni a jediket? 

Luke növekvő ellenségességet érzékelt a körülöttük csoportosuló harcosok irányából, de érdekes módon a vezetőjük mintha csak rájátszott volna... valójában nem érzékelt felőle gyilkos szándékot. 

- Akárhogy is... - folytatta végül. - Ha most megtámadtok, sőt kis szerencsével megöltök minket, újabb jedik jönnek majd ide, akik megérzik, hogy ez volt az utolsó állomásunk. Csak akkor lehettek biztonságban, ha megbíztok bennünk, hogy nem áruljuk el holléteteket - akármiért is bujkáltok itt. 

- Mi nem bujkálunk! - csattant fel a terem végéből egy kommandós, de társai gyorsan csendre intették. 

- Mi a szándékotok akkor, jedik? - a vezető mandalóriai harcos hangja késként hasított a terembe. 

- Látni akarjuk a templomot, amely mellett táboroztok - folytatta Luke. - Belülről. 

- Az egy kihalt rom... már évezredekkel ezelőtt kifosztották... - a mandalóriai harcos egy pillanatig mintha elgondolkodott volna, majd a másik jedi felé fordult, megrázva a fejét. 

- Tudjuk. Mi mégis szerencsét próbálnánk - tette hozzá Luke támogatására kelve Smordre.

A Mando fürkészte néhány pillanatig a jedik arcát, majd intett katonáinak. Sisakjuk rejtett csatornáján nyilván társalogtak valamit. Luke képtelen volt elcsípni a szavaikat. Aztán a mandalóriai vezető kihúzta magát, és bólintott.

- Hajlandóak vagyunk segíteni nektek - recsegte. Csípőre tett kezét felemelve hátralendítette a derekán viselt köpenyt, amely mögött ott himbálózott egy irdatlanul méretes sugárvető. - Azonban egy dolgot jegyezzetek meg, jedik - sziszegte. - Mi nem vagyunk senkinek a zsoldosai.

Kijelentését egyetértő, fenyegető moraj követte. Smordre érezte az egyre inkább erősödő feszültséget és harci kedvet a páncélosok bensőjében.

- Ezzel tisztában vagyunk - nyugtatta meg őket Luke. - De nem tudom, mit tehetnénk cserébe.

- Már vártam ezt a kérdést - felelte a mandalóriai - Van ott bent valami, amire nekünk szükségünk van. Nagyon-nagyon régen próbálkoztunk már a megszerzésével. Ha azt állítjátok, hogy képesek vagytok kiküszöbölni a Sithek csapdáit, mi készséggel elkísérünk titeket. 

A két jedi váltott egy pillantást. Smordre bólintott.

- Természetesen - biccentett. - Mi készen állunk.

A mandalóriai a jedik számára ismeretlen nyelven kurjantotta el magát, mire a harcosok nagy része szétszéledt a teremből. A páncélosok elindultak, hogy felkészüljenek a bevetésre.


Korriban II

Útban a Korriban II felé, Wenthar hajóján...

Wenthar mint mindig, most is elmélkedett és csodálta a színek kavalkádját, amik a hiperűrben forogtak és pörögtek. Gondolatai egyre másra a fiára, Carlra terelődtek. Vajon hogy van most? Mit csinálhat? Wenthar maga is meglepődött azon amit érzett; szerette a fiút! Hamarosan Carlnak új korszak nyílik meg az életében, a háború korszaka. A hapan expedíció remek próba lesz a fiú számára, hogy kibontakozzanak a képességei. Eleddig nem nagyon mutatkozott meg, hogy Carl rendelkezik-e az Erővel, de ami késik, nem múlik. A magányos Nagyurat senki nem merte megzavarni a hídon, miközben a kilátóernyőre szegezte tekintetét. Egy ifjú tisztnek mégis vennie kellett a bátorságot.

- Nagyuram! - kezdte zavarodottan, miközben szíve megtelt jeges rettegéssel. - Üzenetet kapott a nagai Császártól! 

Wenthar megfordult.

- Megyek! - azzal nagy léptekkel indult a kommunikációs központ felé. Beütötte a megfelelő kódokat az egyik panelba és elolvasta az üzenetet. Kéjes mosoly jelent meg ajkain, amikor elolvasta. Tehát Puyi bekapta a csalit és átengedi a foglyokat! Nagyszerű, gondolta magában Wenthar. Majd üzenetet pötyögött be Kandornak, a Pusztítónak, aki jelenleg a Bastionon tartózkodott, hogy vegye át a felséges foglyokat. Hamarosan az ő vendégei lesznek azok, akiknek a Nagi trónját szánja. Egy Sithekhez lojális Nagai Birodalom sokkal jobb, mint egy csupán finomkodó szövetséges.

Wenthar ugyanis egy erős katonaállamot akart létrehozni a Nagai Birodalomból, lehetőleg egy Sith Nagyúr vezetésével, aki hozzá hűséges. És erre a Sárkány-testvérek tökéletesen alkalmasak voltak. Miután kiképzi őket, megdöntik a Nagi jelenlegi rezsimjét és mint a Sith Birodalom hűbéresei, elfoglalják a Nagi trónját. Sőt, ha jobban belegondol, Carl 13 éves, lassan megnősülhet. És egy gyönyörű nagai hercegnő tökéletes lenne neki. No nem Marisa, nem, de valaki abból a sok nagai nemes családból, aki méltó lesz arra, hogy az ESB jövendő Uralkodójának hitvese és egy dinasztia megalapítója legyen.

Szeretkezz, ne háborúzz! Ez a hapanok által kitalált jelszó pontosan illik ide majd.

Ha a Nagi konszolidálódik, akkor a Peremvidéken egy erős bástyája lesz az ESB-nek. Mert a háborúhoz, ami a galaxisra vár, erős erődök kellenek… Különben minden elbukik!


Hapes

Hapan katonai tábor, nem messze a Királynő Palotájától... 

Taryn Zel enyhén remegő kézzel tette le a Hapan Királyi Titkosszolgálat yachtját a leszállóplatformra, amit csak néhány szórványos fény világított meg. A pilótafülkében mögötte álló, a sötét háttérbe burkolózó Darth Kaard ügyelt arra, hogy a nő csak a legszükségesebb információkat közölje a komon keresztül... nevezetesen azt, hogy visszatért, és sebesültet hoz. 

Kisvártatva két fekete hajú, zömök, erős testalkatú férfi jelent meg a leszállórámpánál - a szexi nővérkék hapan megfelelői, gondolta Darth Kaard. 

- Gondoskodj arról, hogy a lányt a legjobban felszerelt kórterembe szállítsák! - parancsolta a nőnek az Erőn keresztül Kaard, mire az ügynök rezignáltan, álomszerűen bólintott, majd elindult a raktér felé. 

A nagyúr most rászánt néhány pillanatot, hogy átértékelje helyzetüket. Sikeresen kicsúsztak a Sithek kezei közül, akik minden bizonnyal már tűvé teszik értük a környező űrt a Korriban II körül, de most hasonlóan ellenséges területen voltak. Meg kellett bizonyosodniuk arról, hogy rejtve maradhatnak, amíg Charis fel nem épül. 

- Gondolom, akkor most kiszállunk… - jelent meg a pilótafülke ajtajában Folett, bár az arcáról le lehetett olvasni, hogy ez az opció nem hozza különösebben lázba. 

Kaard egy ideig méregette a katonát. Nem merte egyedül hagyni, mert biztos volt benne, hogy valamiféle árulásra szánja rá magát, csak, hogy mentse a saját bőrét. Bár erre éppen pont a Hapesen lett volna legkevesebb esélye. 

- Próbáld meg feltörni a kommunikációs csatornákat és tudj meg valamit az itteni helyzetről - utasította végül a katonát, majd lenéző mosollyal hozzátette. - És ne állj szóba a szervízszemélyzettel, ha nem akarod valamelyikük szexuális játékszereként végezni.

- Öh... hogyne. Persze - biccentett Folett. 

- Én addig körülnézek kint és megbizonyosodom róla, hogy jó helyre viszik a lányt... - Kaard nagyúr még kifelé menet megállt a fülke ajtajában, de Folett már a kommunikátoroknál ült. 

- Tudom, ha szökéssel, vagy bármi gyanússal próbálkozom, megöl.

- Gyorsan tanulsz - mosolyodott el Kaard, és bevetette magát a hangár szélén terjengő árnyékok közé... 

...

- Gyorsabban... gyorsabban! - Kirana Ti azóta most látta először Tenel Kát mosolyogni, hogy megérkezett a Hapesre. A Palotától nem messze, egy titkos katonai bázis legfelső szintjén, a mechpáncélos gárdisták részére kialakított gyakorlótéren voltak. Kirana a Dathomirról ismert technikákkal nem csak a fénykardját, de a szelet, az esőt és a többi természeti elemet is használta harc közben, folyamatosan a gyermekkorára emlékeztető varázsigéket mormolva maga elé - bár ezekre semmi szükség nem volt, hiszen valójában az Erő segítségével hívott miniatűr zivatart párbajozó partnere felé. 

Tenel Ka egy képzett jedi könnyedségével szökellt arrébb a villámok útjából, miközben egyetlen kézzel is halálos pontossággal kezelte fénykardját, újabb és újabb csapásokat mérve Kiranára. 

Egy újabb csapásváltásra készülve mind a ketten kinyúltak az Erőben... és egyszerre merevedtek le, ahogyan megérezték a Sötét Oldal közelségét. Szinte alattuk. 

- Ismerős... - suttogta maga elé Tenel Ka. 

- Őrség! - kiáltott oda a másik dathomiri jedi nő - Kísérjétek vissza Őfelségét azonnal a Palotába

- Mi történt? - lépett elő a gyakorlótér szélén lévő bódéból egy, szintén a dathomiri boszorkányok bőrruháját viselő testőr. 

- Egy sötét oldali erőhasználó van a közelben... - suttogta Tenel Ka. - Egy nagyon ismerős... erőhasználó.

- Bízd rám - biccentett társa felé Kirana Ti. - Majd én utánajárok. Ha újabb bérgyilkos, akkor megtaláljuk...

- Nem érzékelek gyilkos szándékot - morfondírozott Tenel Ka. - Nehezen érzékelhető... inkább rejtőzködik, mintsem ölne. 

- Akár kém, akár bérgyilkos, elkapjuk - indult meg futva a legközelebbi turbolift felé Kirana, a nyomában néhány testőrrel. - Te csak menj vissza a palotába!

...

Trista Zel elképedten meredt ikertestvére yachtjára, ami minden előzetes figyelmeztetés nélkül landolt a hangárban... már azon volt, hogy riasztja a biztonságiakat, de nővére éppen az ígért határidő előtt néhány perccel visszaérkezett. Mindezt úgy, hogy neki egy szót sem szólt. A yacht rámpája le volt zárva, de másik kóddal, mint amit Taryn általában használt. A pilótafülke fényei pedig világítottak. 

Trista roppant különösnek találta ezt. Miután egy lelket sem látott a hajó környékén, odaosont a bejárathoz, és leolvasta kézi termináljára a rámpa vésznyitó kódját. Akármit is rejtegetsz ott, nővérkém, gondolta, némi kódtörés és az esti műszak befejezése után majd jól kilesem...


Bastion

Az ESB SSD Darth Vader robosztus, majd húsz kilométer hosszú sötétszürke törzse mellett szinte elveszett az az apró, mozgékony hapan csatasárkány, amelyik közvetlenül a Sithek Bastiont védő hajórajának közepén deaktiválta birodalmi típusú álcázóberendezését, jókora riadalmat okozva a szuper-csillagromboló körül őrjáratozó vadászgépek és korvettek között. 

A megfelelő azonosító kódok sugárzása után azonban hamar helyreállt a rend. A hapan csillaghajót elhagyó siklót a Sithek vadászai a zászlóshajó főtiszti hangárjába kísérték. 

A néhány nyúlánk, arany-vöröses hajú testőrnővel körülvett két vendég - akik egyöntetűen magukra vonták a hangárban díszőrséget álló rohamosztagosok figyelmét a sisak alatt - elegáns mozdulatokkal haladtak végig az őrség mentén, miközben igyekeztek leplezni megilletődöttségüket. Még soha sem jártak ekkora hajón, csak hírből, és persze a Szövetség elit egységeiről látott híradásokból ismerték ezeket a szuper-csillagrombolókat, és meg voltak győződve róla, hogy már régóta csakis és kizárólag Coruscant rendelkezik ilyen monstrumokkal - és most itt állt egy ilyen vadonatúj hajó a galaxis szélén... 

Dorja a díszőrség sorfalának végén várta a vendégeket. Amazok elképedve meredtek rá, hiszen egy életerős, vonzó férfi helyett egy megtört, ravasz öregemberre számítottak. 

- Hölgyeim, Dorja főadmirális vagyok, az ESB bastioni flottájának főparancsnoka. Örülök, hogy elfogadták a meghívásomat - tisztelgett a férfi. 

- Az önök által biztosított kristályalapú álcázóberendezés sokat segített abban, hogy ne csak elfogadjuk, de eleget is tehessünk neki - jegyezte meg félig hűvösen, félig mosolyogva az idősebbik nő. - Az Örökösödési Tanács nagy értékeli a segítségét. Ahogyan a felajánlott krediteket is. 

- Mindjárt gondoltam, Lady Gray - biccentett Dorja. Az idősebbik nő, Aleson Gray nemrég szabadulhatott a hapanoknál népszerű házi őrizetből, hasonlóan társához, a különleges egységeknél képzést kapott Lalu Morwanhez. Az a tény, hogy ezek ketten - még ha inkognitóban is - egyáltalán itt lehettek, azt jelentette Dorja számára, hogy a helyzet nem reménytelen. A hapan Anyakirálynő pozíciója nem lehet túlságosan erős, ha olyan engedményekre kényszerült, mint ezeknek az összeesküvőknek a szabadon engedése, akik néhány éve még az életére törtek. Nem is beszélve arról, hogy egyáltalán életben hagyta őket. 

- Kérem, kövessenek az eligazítóba - invitálta a hölgyeket a főadmirális. - Hadd mutassam be, mit tud ajánlani az Egyesült Sith Birodalom az Örökösödési Tanácsnak, hogy elérjük közös célunkat... egy új Anyakirálynőt a Hapes élén...  


Onderon

- Jó társaságban mindig gyorsabban telik az idő... - morogta volna a bajsza alatt Luke, amennyiben lett volna neki, miközben a mandalóriai kommandósok újabb hatos csoportja zárkózott fel mögéjük a síremlék romos bejáratához vezető úton. Ezzel együtt már egy tucat páncélos, T-sisaknyílású harcos csatlakozott hozzájuk. 

A bejáratot évszázadokig, vagy ki tudja meddig elfedő kőtömb most három hatalmas darabban hevert a kőrámpán, miközben a bejárati nyílás keretén vágások, lepattogzott kő és robbantásokra utaló megfeketedett nyomok utaltak arra, hogy a mandalóriaiak már egy ideje szerettek volna bejutni a kriptába. Luke az egyik kiszögellésen egy tekintélyes vérfoltot is felfedezett, ami arra utalt, hogy ez nem ment nekik mindig olyan könnyen. 

- Élőlényeket érzek odabent... - jegyezte meg Smordre. - Nem túlzottan intelligens... élőlényeket.

- Én is érzem - tette hozzá Luke, miközben keze a fénykardjára tévedt. 

- Csak semmi hirtelen mozdulat! - jegyezte meg reszelősen a mögöttük haladó kommandósok vezetője, aki villogó, zöldes fényű sisaklámpájával pásztázta a folyosót. Luke érzékelte, hogy "útitársaik" kinti magabiztossága nagyban csökkent, amikor beléptek erre a helyre. 

Nem is csoda, a Sötét Oldal átjárta az egész kriptát, ezt még itt kint is érezni lehetett... de az élőlények, amelyeket Luke társa is idejekorán megérzett, nem álltak vele olyan kapcsolatban, ami értelemre utalt volna... primitív, de agresszív létformáknak tűntek, hasonlóan néhányhoz, amelyet a dzsungelben érzékeltek. 

- Nos, ha már jediket hoztok magatokkal, akkor gondolom, ti is szeretnétek profitálni a képességeinkből... - vette a kezébe Luke a fénykardot. 

- Csak figyelj, merre mész, jedi... - vágott vissza a kommandós. - Ez a hely veszélyesebb, mint gondolnád...

- Kellőképpen veszélyesnek gondoljuk, ne aggódjatok - jegyezte meg Smordre. 

Néhány forduló után feltámadt a szél, és fütyülni kezdett a járatban, amelyben éppen haladtak. Luke-ot megdöbbentette, hogy mennyire rossz állapotban volt az egész hely. Nem is csoda, a pletykák szerint már évezredekkel ezelőtt többször is feldúlták, még a nagy Jedi-Sith háborúk idején, a Birodalom ideje előtt. Mégis, azóta láthatóan egyetlen Sith sem vette a fáradtságot, hogy felújítsa, rendbe tegye a helyet, vagy legalább egy elektromécsest elhelyezzen a hajdani Sith nagyurak emlékére, akik itt lelték halálukat - ellentétben sok más peremvidéki bolygóval, például a Korribannal, amely most egy több szektort átfogó Sith Birodalom központja volt. 

Az egyik mandalóriai óvatlanul, túl gyorsan, egy helységharcra kiképzett kommandós hirtelenségével fordult rá egy oldaljáratra, amely mintha egy vékony, pillérek nélküli hídra vezetett volna, amelynek a túloldalán, jó tíz méterre egy másik járat húzódott. 

- Talán erre... ááááá

Luke már azelőtt megérezte a veszélyt, hogy a harcos lába a hídra lépett, és a férfi egyensúlyát veszítve a mélybe billent volna... de mire kinyúlt volna az Erővel, hogy elkapja, a harcos már ott lebegett előtte a levegőben, háti rakétájának segítségével. 

- Valamiféle Sith illúzió lehet… - keverte meg a lábával óvatosan a levegőt Smordre a hídnak tűnő rámpa felett. 

- Vagy csak szimplán érzékcsalódás... - jegyezte meg Luke. - Néha a válasz egyszerűbb, mint gondolnánk... 

- Azt a járatot még nem térképeztük fel... - jegyezte meg a kommandósok vezetője. 

- Pontosabban még nem jött vissza onnan egyikünk sem, aki feltérképezhette volna... - jegyezte meg az egyik társa, mire vezetője oldalba vágta. 

- Hallgass!

Luke mélyet szívott az Erőből, miközben igyekezett kizárni a mindenhol jelenlévő, halott Sötét Oldal energiáit, majd átlendült a másik oldalra. Az ugrás rövidre sikerült, így alig tudott megkapaszkodni a rámpa szélén. Smordre látható könnyedséggel ért földet felette és a kezét nyújtotta. 

- Köszönöm - kapaszkodott fel Luke, miközben a mandalóriaiak egyesével átrepülték a szakadékot. 

- Gondolom arra nem vagyunk kíváncsiak, hogy mi van az alján... - pillantott lefelé Smordre. 

- Talán így is megtudjuk - jegyezte meg Luke, a következő folyosóra mutatva. - Lefelé vezet. 

Egyre sötétebb lett, ahogyan a szűkülő folyosón haladtak lefelé. A halál szagát mindenhol érezni lehetett, néha Luke úgy érezte, hogy rég elpusztult Sith harcosok, kultisták és ellenfeleik csontjain jár. A roppanó hangok alapján könnyen meglehet, hogy ez így is volt. A hátuk mögül, a szakadék felől morajló, szörcsögő hangok hallatszottak. 

- Mögöttünk vannak... valamik - jegyezte meg egykedvűen Smordre. - De előttünk is. 

A kommandósok közül néhányan megfordultak, hogy fegyverükre szerelt lámpáikkal hátravilágítsanak. 

- Talán nem szeretik a fényt... - jegyezte meg Luke.

- Vagy talán arra jönnek... - tette hozzá Smordre. 

- Ide figyeljetek, jedik... - kezdte volna a kommandósok vezére, de Luke félbeszakította.

- Meglehet, ezt kerestük. 

A folyosó kiszélesedett és egy sokszögletű terembe vezetett, amelynek falait rég kihunyt fáklyák tartóelemei és ősi, ijesztő Sith szobrok díszítették. A terem közepén egy halom üres, rothadásnak indult, több száz, vagy ezer éves láda jelezte, hogy már jó sok idővel megelőzték a csapatot. 

- Erre - lépett el közönyösen a ládák mellett Luke, egy kisebb szoba felé mutatva. 

- Mozgást érzékelek odabent… - jegyezte meg az egyik mandalóriai, és kibiztosította a fegyverét. 

- Az meglehet... - jegyezte meg Smordre. - Ez minden bizonnyal valamelyik Sith Nagyúr, talán éppen Freedon Nadd kriptája. De holttestet nem fogunk találni, már régen elvihették.

- Talán mást igen... - jegyezte meg Luke, ám mielőtt belépett volna a szobába, megtorpant. 

- Várj. 

Luke felsandított a szoba plafonjára, miközben a mandalóriaiak harcállást foglaltak el a bejárat két oldalán. A sötétben alig lehetett kivenni, de Luke tisztán érezte, hogy plafonon jó fél méteres, vaskos páncélú, különös bogarak mozognak, amelyeket átjárt a Sötét Oldal

- Ezek orbaliszkok - magyarázta Smordre. - Viselőjüknek erőt és energiát adnak, de hatalmas fájdalommal is járnak. Néhány Sith Nagyúr élő páncélként használta őket, például a hajdani Darth Bane. Talán ő is pont itt... találkozott velük. 

Luke még néhány pillanatig a különös lényeket bámulta, majd kísérletképpen egy lépést tett a szoba belseje felé. Az ajtóhoz legközelebb lapuló lény megmozdult, és lezuhant a plafonról, egyenesen a hátraugró jedi lábai elé. 

- Várjanak, ne lőjék le! - emelte fel az egyik kezét Luke, ahogy a mögötte csoportosuló mandalóriaiak célzásra emelték fegyvereiket. Luke és Smordre még néhány lépést tettek hátra, mire a bogár egy ideig bizonytalanul mászkált a padlón, a bejárat túlsó oldalán, majd a falon keresztül visszamászott a plafonra és elfoglalta eddigi helyét a bejárat felett. 

- Nincsenek látó, vagy halló érzékszerveik... - gondolkozott Luke. - Minden bizonnyal az Erő segítségével érzékelik, ha valaki belép a szobába. 

- Talán a nem erőérzékenyekre más csapdák várnak, a jedikre és a Sithekre pedig ezek a kedves kis lények - tette hozzá Smordre. 

- Talán - bólintott Luke. - Itt az ideje, hogy megint kipróbáljunk valamit.

A jedi egy különleges technikát használva egyre kisebbre csökkentette, majd teljesen eltüntette magát az Erőben. Mintha ott sem lett volna. Az "elrejtőzés" eredetileg Jacen Solotól származott, aki hosszú galaktikus utazása során sajátította el egy, Luke számára is ismeretlen szektától... azóta számos jedi megtanulta a technikát, köztük Smordre is. 

- Óvatosan kövessenek - súgta oda a Luke a mandalóriaiaknak, majd ismét belépett a terembe, Smordréval a nyomában. Az orbaliszkok ezúttal is nyugtalan mocorgásba fogtak a plafonon, de egyetlen-egy sem hullott le közülük. 

- Ne nyúljanak semmihez… - súgta oda Luke a mögötte lévőknek, miközben elhaladtak a szoba közepén álló hatalmas, üres kőszarkofág mellett. 

A szoba végébe érve Smordre pillantása három alacsony, derékig érő kőoszlopra esett, amelyek tetejébe apró, sokszögletű foglalatok voltak vájva - egytől egyig üresen. 

- Valószínűleg itt voltak a nagyurak holokronjai... - vonta össze a szemöldökét Smordre, majd a mandalóriaiakhoz fordult. - De már régóta elvihették őket. Ha ezt keresik, akkor sajnos rossz hírt kell visszavinniük a főnökeiknek...

- Talán van itt még valami fontos... - turkált bele a fal mellett heverő lomokba az egyik kommandós, miközben fel-felsandított a plafonra. A bogarak egyelőre nem mozdultak, de a távolból ismét hallani lehetett azt a szörcsögő, dörgő hangot. - Sietnünk kell. 

- Egy pillanat... - jegyezte meg Luke, miközben tekintete a holokronállványok mögötti, kopottas falszakaszra tévedt. - Nézd csak, Sirryn... 

Smordre szintén a kiszögelléshez lépett, először a falra, majd a plafonra pillantva.

- Úgy néz ki, mint valami mélyedés... két mélyedés. És az utolsó egy méteren egyetlen orbaliszk sincs felettünk. 

- Van benne valami... - nyúlt mélyebbre a mélyedésben Luke. A keze mintha valami sima felületre tévedt volna. Ebben a pillanatban érezte, hogy a gát, amit felépített saját magában, hogy rejtve maradjon az Erőben, leomlik... Sötét és világos energiák, gondolatok árasztották el őt egyszerre... a plafonon az orbaliszkok megmozdultak, Luke pedig a szeme sarkából látta, hogy a másik sarokban Smordre keze is a másik mélyedésben van... 

És akkor a két jedi átsétált a falon. 

...

A mandalóriai kommandósok parancsnoka csak annyit látott, hogy a két jedi egyik pillanatban még a falnál áll, majd a következőben már nincsenek ott. Semmilyen nyom nem maradt utánuk, bár egy pillanatig sisakjának érzékelői teljesen értelmezhetetlen értékeket mutattak. 

- Hova lettek??

A következő pillanatban valami fémes, kaparászós landolt a sisakján, hogy aztán a sima felületen lecsúszva a mellkasára tapadjon. A bogár rágói sikertelenül ostromolták a kommandós mellé védő besk'ar-t. 

- A rohadékok! - orbaliszkok tucatjai hullottak a mandalóriaiakra, miközben odakint a folyosón ismét felhangzott a szörcsögés, és egy hatalmas árnyék vetült a szoba előtti terem bejáratára... 

...

Luke és Smordre egy újabb, hosszan, egyenesen lefelé vezető folyosón találta magát, ami a kripta kőből kivált-kialakított járataihoz képest furcsán fémesnek, opálosnak tűnt. A falat valamiféle természetesen eredő, fluoreszkáló anyag borította... az egész leginkább egy laboratóriumra, vagy effélére emlékeztette Luke-ot. Meglepetten beleszippantott a levegőbe, arra számítva, hogy az övén függő légzőkészülékhez kell nyúlnia - de meglepetésére tudott lélegezni. 

Smordre a mögöttük lévő falat tapogatta, amin semmilyen jelzés nem volt látható, csak két hasonló mélyedés, a végükön két karral, amelyre ismeretlen jeleket véstek - csakúgy, mint a falon lépten-nyomon észrevehető táblákra.

- Végülis logikus… - pillantott társára végül az elegáns jedi. - Csak azt nem értem, hogyan működik maga az "ajtó"...

- Az orbaliszkok nem engednek át senkit a termen, aki erőérzékeny... - foglalta össze Luke. - De magát a mechanizmust, vagy bármi is volt ez, csak az Erő segítségével lehet aktivizálni.

- Talán akárkik is itt jártak korábban, amúgy is a holokronok miatt jöttek, és eszükbe sem jutott, hogy lehet valami mögöttük is... - morfondírozott Smordre.

- Lehet... és-vagy nem rendelkeztek az Erőben elrejtőzés képességével… - folytatta Luke, majd összeráncolta a homlokát. - A kísérőink nem fognak örülni...

- Nekünk meg kell találnunk a saját válaszainkat, ahogy nekik is az övékét - vont vállat Smordre. - Azt javaslom, előre. 

- Persze, mindenképp... meg kell tudnunk, mi ez. Ha régebbi még a szentélynél is, talán pont ennek a védelmére, vagy elrejtésére emelték maguk az ősi Sith nagyurak... - gondolkozott tovább Luke. Érzékelte az Erőt a helyiségben, még lejjebb, ha lehet, de valami ősi, masszaszerű formában. És volt még valami, ami nem hagyta nyugodni. 

- Kíváncsi vagyok, mi az, amit még egy ősi Sith nagyúr is jobbnak láthat befalazni... - indult meg a folyosón Smordre. 

Luke még egyszer visszapillantott a két aktiváló karra. Bár ő sem volt teljesen biztos benne, hogyan működött a mechanizmus, ami átjuttatta őket a fal túlsó oldalára - vagy ki tudja, gondolta, talán több ezer kilométerre... vagy fényévnyire -, egyben biztos volt. A két karon lévő jelzések eltértek, és az aktiválás pillanatában egyszerre érezte az Erő világos és sötét oldalát. De vajon melyikünkből érkezett a világos, és melyikünkből a sötét? - morfondírozott Luke, miközben követte Smordrét az újabb folyosón…

...

A mandalóriai harcosok riadtan vakarták le magukról az erőszakos kis teremtményeket. A harcosok vezetője, miután látta, hogy a jedik semmivé foszlottak, a külső folyosókra terelte a katonáit. A lezárult ajtó bizonyára ósdi volt, mivel elég hamar átjutottak rajta. A páncélos férfiak, akiket megrohamoztak az orbaliszk paraziták, képtelenek voltak megszabadulni kellemetlen vendégeiktől, akik ráadásul irtózatosan igyekeztek áttörni kemény páncéljukat. 

A vezető harcosnak sikerült kapcsolatot teremtenie a bázissal, de az adás lehetetlenül zavaros maradt. A templomot átjáró sötét energiák bizonyára leárnyékolták az adást.

- Haladhor! – kiáltotta a vezető. A haladhor volt a mandalóriaiak tiszti rendfokozata. A válasz csak sistergés volt. Időközben a vezető mellkasáig mászott egy orbaliszk, a férfi azonban vasmarkával letépte a páncéljáról, és messzire dobta a kitartó kis élősködőt. - Megtámadtak minket. Orbaliszkok.

- Ismétlem… - hallatszott a maszkjába épített berendezésen keresztül. - A… fo... khhhh… nulla... kkhhh… ismétlem nulla öt… három…

A mandalóriai felismerte a kódot.

- Fiúk! - kiáltotta. - Kapcsoljátok a karabélyotok energiacelláit a páncél elektromos berendezéséhez! Tegyük kellemetlenné ezeknek a férgeknek a kaparászást!

A harcosok gyakorlott mozdulattal szerelték ki az energiacellákat hatalmas fegyvereikből. Néhány pillanat múlva a paraziták menekülve hulltak a földre a túlmelegedő páncélokról, amelyek már-már vörösen izzottak. Az élősködők sietve futkorásztak mindenfelé, majd visszamásztak a sírba. A vezető látta, amint egyik társa ájultan rogy össze saját csapdájától. A mandalóriai harcosok legtöbbje azonban már kiegyensúlyozta páncéljának hőmérsékletét.

- Mit is akarunk mi itt? - mormogta egyikük.

- Nem mondta senki, hogy sétagalopp lesz - vélekedett a vezető. - Induljunk. Ti ketten itt maradtok, és megvárjátok, amíg visszatérünk. Azt hiszem, ki kell mennünk innen, ha el akarjuk érni a parancsnokságot. Erősítésre van szükségünk. Indulás.

Azzal felemelte a fegyverét, és a sor élére állt. Szinte minden átjáróban hagytak őröket, ezért a létszámuk igencsak megfogyatkozott. Azoknak a jediknek pedig elkélhet a segítség, ha még életben vannak. Ha pedig nem, akkor legalább csak a dzsungellel kellene szembenézniük. Olyan veszéllyel, amit már ismernek.

...

- Felismerem ezeket a jeleket... - állt meg végül néhány száz méter lefelé vezető folyosó után Luke egy halványan megvilágított panel mellett, amin egy kékesen villódzó, bonyolult, ívelt címer alatt az egyezményes basic ábécéjére emlékeztető jelek sorakoztak. 

- Hát felismerni én is felismerem... - vonogatta a vállát Smordre. - De érteni nem értem... talán a protokolldroidod le tudná fordítani, Nagymester. 

- Először is az a nővérem droidja, szigorúan véve... - ingatta a fejét Luke. - Másodszor nem, elolvasni én sem tudom. Csak érdekes, hogy egy ilyen ősi helyen ilyen ismerős jelekre bukkanunk...

- Az aurebesh eredete a történelem homályába vész. Legalábbis így mondják - simított végig a felületen Smordre. - És különben sem tudjuk, milyen öreg ez a hely. Talán valami korporáció kezdte el kiásni, hogy alulról jussanak be a Sith szentélybe, hátha így nem kell a Mandokkal veszekedniük a zsákmányon.

- Én sokkal inkább azt gondolom, a "zsákmány", vagyis az, amit mi keresünk, és amit a mandalóriaiak keresnek, valójában itt van, és nem a szentélyben - folytatta Luke, majd a felső címerre mutatott. 

- Nem ilyet láttunk a vezetőjük széke felett is?

- Azt hiszem, csak hasonlított… - vonta össze a szemöldökét Smordre.- Az egy Mandalore-klán címere volt... ez... valami más.

Luke tisztán érzékelte, ahogyan bennük és körülöttük egyszerre növekedik meg a feszültség. Egy pillanatig hagyta, hogy az Erő élesebben áramoljon rajta keresztül, mire a folyosó fényei felvillantak. 

- Különös... - mormogta Luke, és ismét mélyebb kapcsolatot teremtett az Erővel. A fénye megint felvillantak, láthatóvá téve egy eddig sötétbe burkolózó oldalsó járatot a bal oldalon. 

- Arra. 

...

- Azt hiszem, egyet kell értenem veled, Nagymester. Ez egyértelműen nem mai technológia - vizsgálgatta Smordre a helység közepén lévő két koporsóra, vagy inkább tartályra emlékeztető képződményt. A meghatározhatatlan anyagból készült, de mindenképp gépi eredetű tartályokat vaskos vezetékek kötötték össze a falban lévő berendezésekkel, azokat pedig a terem másik végében lévő félgömb alakú héjjal. Az egész valószerűtlenül... idegen volt. 

- Akár mai, akár nem, humanoidok számára tervezték, méghozzá nagyjából a galaktikus standard méretek szerint. Engem leginkább egy Ssi-ru izolációs kamrára emlékeztetnek... - simított végig az egyik tartály felületén Luke.

Smordre kérdőn pillantott rá.

- Az egy szerkezet, amellyel a Ssi-ruk az életenergiát hasznosítják a bennük fekvő élőlényekből gépi technológiával, hogy aztán a tudatukat saját vadászgépeikkel összekapcsolva koordinálni tudják azokat... már nem emlékszem pontosan, ez nagyon régen volt. - magyarázta Luke, miközben ellenőrizte a tartály vezetékeit.

- Nincs rajtuk kezelő mechanizmus... - ahogyan a nagymester megérintette az egyik vezetéket, a tartály felragyogott. 

- Mit csináltál? - lépett mellé döbbenten Smordre. 

- Kinyúltam felé az Erővel... olyan, mintha az egész komplexumot az Erő hozná mozgásba. 

- Az Erővel lehetetlenség gépeket irányítani... csak speciális agyalapi implantokkal lehetséges... a tudomány mai állása szerint - gondolkozott hangosan Smordre. 

- Hát ezek itt biztosan nem a tudomány mai állását képviselik. Inkább a tegnapelőttit, vagy a holnaputánit - Luke beleereszkedett az egyik tartályba. - Azt hiszem, ehhez is ketten kellünk. 

- Talán ez valójában egy ősrégi karbonitfagyasztó, csak még nem jöttünk rá... - sandított a másik tartály felé Smordre. 

- Dicsőség a Végtelen Birodalomnak... - suttogta Luke. 

- Hogyan?

- Csak... eszembe jutott, amikor kapcsolatba léptem az Erőn keresztül ezzel a... szerkezettel - Luke körül már kékesen ragyogott a tartály, miközben a nagymester félszavakat mormolt. 

- Kapcsolás... indítás... Sirryn, szükségem van a segítségedre. Kérlek, mássz be a másikba. 

- Rendben, de nem az én ötletem volt - biccentett a másik jedi. 

Ahogyan Smordre is beleereszkedett a saját kabinjába, Luke egyszerre úgy érezte, mintha az Erő minden aspektusa egyszerre áramlana át rajta. Az Erő a kettejük által létrehozott kapcsoláson keresztül felgyorsítva száguldott koncentrált energia formájában, és a terem másik végében felvillant a félgömb alakú berendezés héja... 

- Nem gondoltam volna, hogy ilyesmi lehetséges - suttogta Luke, miközben igyekezett elméje sarkába száműzni, de egyúttal gondosan el is raktározni a gépből felé áramló hangokat. 

A héjon megjelent egy ősréginek tűnő, kék pontokból álló halmaz, ami egyre növekedett, végül jó néhány méter átmérőt elérve megállapodott... apró kis kék pöttyök halmaza egy nagy üres tojásban, felettük egy ezüstös, stilizált rombusz alakú logóval. 

- Valamiféle csillagtérképnek tűnik... egy nagyon szellős csillagtérképnek - jegyezte meg Smordre izgatottan. 

- Az Erő táplálja, de olyan formában, ahogyan... - Luke hirtelen kiemelkedett a tartályból. - Azt hiszem, ennyi elég is volt. 

Smordre is követte a példáját. 

- Mi történt?

- Éreztem, hogy a gép nem csak szól hozzám, de elkezd... csapolni. Több és több energiát követelt magának és a rendszereinek. El tudom képzelni, hogy ha valaki túl sok időt tölt ezekben, egy idő után már csak egy üres héjjá válik, ami energiát, Erőt csatornáz a generátorokba, amíg csak él... határozottan kellemetlen - tűnődött Luke. - Talán ha Artu itt lenne, ő tudna vele valamit kezdeni. 

- Végtére is a fő kérdés továbbra is megválaszolatlan, azt hiszem - tért a lényegre Smordre. - Hogy mi is ez itt pontosan...

Luke egy pillanatig a semmibe meredt. 

- Te is beültél az egyikbe, Sirryn - pillantott végül a társára. - Hozzád is biztosan ugyanúgy "beszélt", mint hozzám. Ez egy navigációs állomás, ami egy sok sok ezer évvel ezelőtti civilizáció bázisainak és központjainak helyét tárolja. Egy civilizációt, amelyet a gép szerint úgy hívtak, a Végtelen Rakata Birodalom...

Smordre mester kikászálódott a tartályból. Természetesen ő is megérezte, amint a titokzatos szerkezet megpróbálja megcsapolni az erejét. A gép gyengévé tehette volna őt, ha ő, Smordre nem akadályozza meg ebben. Tanult egyet s mást Darth Bane örökségből. Egy hasonló gondolkodásképtelen masina pedig nem emészthette fel egy megfelelően védekező Sith Nagyúr erejét. A mester gondolataiba temetkezett, míg Luke viszolyogva tapogatta a tartályok széleit, nyilván valamiféle ismerős jelet kutatva.

A sötét hajú férfi emlékezett. Felidézte magában valódi mestere tanításait, aki a saját mentorától szerezte a tudását. Olyan információk birtokában, amelyek a Sith Rend sajátságát képezték, Smordre tökéletesen tisztában volt azzal, amiről Skywalker beszélt. Őt ugyanígy megszólította a szerkezet. A Végtelen Birodalom.

- Mester - suttogta Sirryn. Luke felé fordította tekintetét. - Darth Revan tanulmányaiból kitűnik, miféle Birodalom is volt ez valójában. De vajon ez a csillagtérkép mire vezet rá minket? A rakaták egy újabb elfeledett találmányához? - aztán látva Luke kérdő pillantását, hozzátette:

- Számos dolgot megtanultam a Sithek történelméből. Tulajdonképpen Darth Bane, aki lefektette a Kettő Szabályának alapjait, Revan utasításai alapján cselekedett. 

- Nem beszélve arról, hogy a térkép hiányos - fűzte hozzá.

- Revan... Revan... - morzsolgatta a nevet a fogai között Luke. - Találkoztam ezzel a névvel Palpatine feljegyzéseiben, de csak futólag. És hogy érted azt, hogy hiányos?

- Az írások szerint ezek a térképek mindig egy-egy monumentális rakata találmányhoz, vagy emlékhez vezetnek - magyarázta Smordre. - Azok, amelyeket Revan követett végig a galaxison, egy Csillagkohó nevű űrbázishoz juttatták el végül.

- Hiába, a szuperfegyverek úgy látszik, már több ezer évvel ezelőtt is a Birodalmak kedvenc játékszerei voltak... - mormolta Luke. 

- De ez a térkép másmilyen, és a feljegyzésekben szereplőknél is rosszabb állapotban van - hajolt közelebb a villódzó fényekhez Smordre. 

- Valószínűleg a következő hasonló helyhez, ami talán jobb állapotban van... - Luke és Smordre hirtelen indíttatástól vezérelve egyszerre böktek rá a térképre. 

- Ez.

- Igen... - hunyorgott Smordre. - Ennek a bolygónak a koordinátáit ki lehet olvasni. Valahol már találkoztam vele. Úgy hívják, Crioptera

- Ez csak egy átmeneti állomás volt... a nulladik pont. Most már érzem - biccentett Luke. - Az utazásunk valójában ott kezdődik, azon a bolygón. 

- Van még egy aprócska részlet... - pillantott körbe Smordre.

- Igen - nyelt egyet Luke. - Hogy hogyan jutunk ki innen, lehetőleg anélkül, hogy tovább idegesítenénk mandalóriai barátainkat...

Smordre lehunyta a szemét, és engedte, hogy az Erő, mintegy ismerős energiahullám átjárja őt. A jedi elméjében minden gát elmosódott, amit természetes érzékei gördítettek az útjába. A falak többé nem jelenthettek akadályt kutató elméje számára. Aztán felpillantott, és ismét visszazökkent a tudatos lét korlátolt síkjába.

- Hős barátaink kereket oldottak - jelentette ki, miközben tekintetét Skywalker felé fordította, aki gondosan elraktározta a csillagtérkép adatait a Jedi Tanács tagjainak biztosított, apró holochipre. 

- Viszont nem mehetünk vissza a táborba - állapította meg Luke, miközben köpenyének redői közé süllyesztette az apró adattárolót. - Keresnünk kell valamiféle hajót, és mihamarább útnak kell indulnunk. Azonban nem érzékeltünk egyéb civilizációt a holdon… legalábbis tudtommal - pillantott a két kéznek kialakított mélyedésbe. A két jedi megismételve a procedúrát, elrejtette magát az Erőben, majd gondosan elhelyezték kezüket a megfelelő rekeszben. Kisvártatva ismét a mennyezetet kaparászó orbaliszkok alatt találták magukat.

Smordre megtorpant, és Luke követte a példáját. Ő is megérezte a terem bejáratánál hullámzó idegen tudatokat. 

- Számíthatunk őrszemekre - jegyezte meg Luke. - Nem jutunk ki észrevétlenül.

- Akkor sétáljunk át közöttük - javasolta egy félmosoly kíséretében Smordre, és elindult.

A két páncélos mandalóriai harcos a jedikre szegezte a fegyverét.

- Azonnal a bázishoz kell kísérnünk önöket, uraim! - recsegte az egyik harcos.

- Itt kell maradnotok, és meg kell várnotok a jediket - húzta el a kezét Luke a katona orra előtt. A férfi engedelmesen megismételte a mondatot, azonban társa nyomban a jedire szegezte a sugárvetőjét.

- De hát itt vannak, te gyengeelméjű - kiáltotta, azonban hirtelen elejtette a fegyverét, és a fejéhez kapott. Egyetlen hang sem jött ki a torkán. Luke nem észlelte, hogy a harcos szenvedett volna, viszont a sírbolt sötét oldali energiái tökéletesen elmosták a jedi mester látását. A mandalóriai végül abbahagyta maszkjának kapargatását, és Sirrynre nézve bólintott. 

Luke és Smordre emberfeletti sebességgel szaladtak végig a folyosón, amíg eltűntek egy arrafelé masírozó járőregység látóteréből. A harcosok nem vették észre őket. 

Néhány percen keresztül rótták a Sith templom járatait, amíg be nem bizonyosodott, hogy nagy valószínűséggel eltévedtek. A jedik képtelenek voltak tájékozódni a mindent homályba taszító, sötét energiák miatt, amelyek az egész helyiséget átitatták. Luke ismét azon morfondírozott magában, hogy Smordre hogyan képes ilyen könnyedén ellenállni ennek a rosszindulatú áramlásnak. Vagy egyszerűen csak az történik, hogy ő, Luke, túlságosan kimerült lett volna? A nagymester számára úgy tűnt, hogy társa egyszerűen hagyja átfolyni magán ezeket a hullámokat. Neki viszont jóval több tapasztalata lehetett a Sötét Oldal terén. Luke úgy vélekedett, hogy számára túlságosan bizonytalanná tenné e módszer alkalmazását a „visszaeséstől” való félelme.

Sirryn kijelentette, hogy tudomása szerint az efféle temetkezési kriptákban az ősi Sith Nagyurak személyes vagyonukat is az épület földalatti kamráiba rejtették. 

- Talán egy hajónak is a nyomára lelhetünk - vélekedett Smordre.

Luke a fejét csóválta.

- Ha valóban találunk itt egy bárkát, az több, mint ötezer éves lehet - töprengett. - Viszont… - hirtelen a gondolatai közé egy erőteljes, zavaró jelenlét furakodott durván. Luke az Erőre összpontosítva próbálta megtalálni az energia forrását.

Smordre megtorpant a folyosó végén. Ő is érezte a jelenlétet. Mozdulatlan volt, tehát új irányba csavarogtak. 

- Mi lehet ez? - kérdezte.

- Azt javaslom, nézzünk utána - felelte Luke. - A közelben lehet.

Nem kellett sokáig bolyonganiuk. Az idegenből áramló energiák úgy vonzották őket, mint a maalrast a cannok szaga. Nemsokára megállapították, hogy a tudat egy Erőérzékeny lényé. A jedik hamarosan elértek egy zárt ajtajú terem elé. 

Smordre tűnődve tanulmányozta a lezárt, mennyezetbe vesző bejárat borítását. 

- Ezt nem tudjuk kinyitni az Erővel - állapította meg. 

Luke közelebb lépett, és megérintette a követ. Az ajtóból jeges borzongáshullám futott végig az ujjain.

- Talán túl veszélyes - morfondírozott.

- Ez az egyetlen esélyünk - szögezte le Sirryn, majd hátrébb tessékelte a nagymestert. Luke biztonságos távolságból figyelte, amint a kopott köpenybe öltözött jedi széttárja a karjait. Smordre erősen összpontosított. Aztán az ajtó kemény lapján a kő megrepedt. A mélyedés egyre terjedt, majd szerteágazó karcolatokat alkotott a recsegő kövön. Aztán apró darabok kezdtek a padlóra hullani, mire Smordre félreállt az útból. Elméjük összehangoltságából fakadóan Luke azonnal ráérzett, mit kell tennie, és kiszabadította magából az Erő energiáit. A több darabra osztott ajtó hatalmas robajjal zuhant be a terembe.

Luke veszélyérzetének engedelmeskedve kezébe vette fénykardjának markolatát. A porfelhő elültével semmivel se láttak tovább a teremben. Sötét volt.

- Mi a franc lehet ez? - érdeklődött sietve Smordre. Nesztelen léptek suhogását vélte felfedezni a levegőben. Érezte, hogy ott vannak körülötte, látni viszont nem látott semmit. 

- Orgyilkosok! - kiáltotta, miközben felpattant zöldellő pengéje, egyenesen kivédve a fejére érkező hirtelen csapást. Sikerült belerúgnia támadójába, aki a távolba repült. Aztán Luke mellé hátrált, és a két jedi kivont karddal várta az újabb meglepetést.

Luke megérezte az Erőn keresztül a következő csapás irányát, ahogyan a levegőn át egy fémes, hegyes valami süvített felé. Egy gyors riposzttal elhajolt az útjából, ahogyan a valami suhogva továbbhaladt, majd eltűnt a sötétben. 

- Nincs szükség fénykardra... - suttogta Smordre felé. 

A másik mester egy pillanatig megállt, mintha gondolkozott volna, majd ahogyan a következő sötét, hegyes tömeg elővágódott a semmiből, már ő is csak törzsének mozgásával kerülte ki, nem használva fénykardját, amit a következő pillanatban deaktiválva vissza is helyezett az övére.

- Valóban nincs - bólintott. 

A nehezen megfogható akarat, ami mintegy sötét maszlag zúgott a homályban, most hirtelen megmutatta magát az Erőben. Smordre és Luke egyszerre érezték meg a primitív, gépies, egy állat egyszerűségére emlékeztető tudat tapogató csápjait. 

"Ketten vagytok... két Sötét és két Világos" - hallották a fejükben egyszerre. 

Luke egy pillanatra elkomorodott. A Sötét Oldal annyira belengte ezt a helyet, hogy nem csodálkozott volna rajta, hogy ha a saját személyiségükön, viselkedésükön is kiütközött volna. Amikor darabokra törték azt az ajtót, ami elzárta a bejárást erre a folyosóra, világosan érezte a Sötét Oldalt. Más helyzetben megállt volna, hogy több órás meditációval elmélkedjen erről, de most sürgetett az idő. 

- Azt hiszem, tudom mi ez - súgta oda Smordrének. - Már hallottam ilyesmiről. A fiam találkozott is egy hasonlóval... 

- Ketten vagyunk - válaszolta végül a sötétség felé hangosan Luke. - Két Sötét és Két Világos. Négyen és ketten. Ránk vártál. 

"Rátok vártam" - hallották az Erőn keresztül, és ahogyan a sötétség oszlani kezdett, Luke és Smordre előtt felvillant egy halvány, majd egyre erősebbé váló aranyszínű fény... mintha egy hatalmas szem meredt volna rájuk a semmiből. Aztán megjelentek azok a hosszú, drótszerű csápok is, amelyek az előbb még a két betolakodó felé csapkodtak, és amelyeket ellenségeknek hittek a sötétben.

- Sosem gondoltam volna, hogy élőben látok egy ilyet - nyelt nagyot Smordre, felpillantva a tekintélyes méretű gömbre, amelynek oldalából drótháló-szerű tapogatók és két hártyás szárny állt ki.

- Egy Sith meditációs hajó. Több ezer éves lehet - biccentett Luke. - Nem gondoltam, hogy belefutunk itt egy ilyenbe. Azt hinné az ember, már régen felfedezték volna a sírrablók, ha ezer éveket itt töltött a föld alatt...

- Talán a mechanizmus, ami csak kettőnket együtt engedett át a rakata laborba, itt is hasonló - vizsgálgatta Smordre ujjai hegyével a hajó egyik kinyújtott, fémes csápját, mintha egy háziállattal ismerkedne. 

- Annyira élő, hogy ha nem érezném az Erőben, azt hinném, Yuuzhan Vong - suttogta.

- Pedig gép, fém és szerves ötvözetek keveréke - bólintott Luke.

"Indulnunk kell" - hallották az Erőn keresztül, és a gömb hátoldalán leereszkedett egy feljáró.

- Kétszemélyes - ámult el Luke, ahogy bekukkantott a berendezések nélküli fülkébe, amiben összesen két, karfákkal ellátott ülőalkalmatosság árválkodott. - Ben, a fiam talált egy hasonlót a Zioston évekkel ezelőtt... de az egyszemélyes volt. Ez most már bizonyosan egy másik, hasonló hajó. 

A fejük felett remegni kezdett a plafon, és emberfej méretű kövek hullottak alá.

- Talán tényleg jobb, ha indulunk - pillantott körbe Smordre. - Úgy tűnik, nincs más választásunk. 

Ahogyan elfoglalták a helyüket a két székben, a hártyás rámpa visszahúzódott, lezárva a gömböt. A hajó felemelkedett, és egyre gyorsulva suhanni kezdett. - felfelé. 

- Beomlik a mennyezet. A Mandok nem fognak örülni... - jegyezte meg Luke. 

- Végülis logikus - tette hozzá Smordre. - Valahol ki kell jutnunk. 

Ahogyan a hajó tovább gyorsult, és maguk mögött hagyták először a templomot, majd a Dxun légkörét, Smordre és Luke szemei előtt az Erőn át felsejlett egy csillagtérkép. 

- Kéri a célt - jegyezte meg Smordre.

Luke gondolatai visszataláltak a rakata barlangba.

- Crioptera.

- Crioptera... - ismételte el Smordre, és maguk elé képzelték a csillagtérképet. 

Ahogyan a hajó tovább gyorsult, Luke vonásai eltorzultak. 

- Hamarosan hipertérbe lépünk... vagy aminek a megfelelőjében ez a hajó utazik. 

- Szokatlan... - mormolta Smordre. - Rögtön azután a koporsó után. 

- Remélem, az asztrodroidodnak nem esik baja, Nagymester. - tette hozzá végül néhány perc hallgatás után a másik jedi. 

- Artu tud vigyázni magára - biccentett Luke. - Utasítása van arra, hogy ha két standard napon belül nem jelentkezünk, akkor szálljon fel a Jedi Explorerrel, és induljon utánunk. Van rajtam nyomkövető, ami össze van kötve a hajóm computerével. Ha mégsem akad a nyomunkra, akkor visszatér az Ossusra, és üzen a többieknek. 

- Egyre érdekesebb lesz ez az utazás, az biztos, Mester - folytatta Smordre. 

- Azon gondolkozom, ami a teremben történt. Aztán, amit a hajó mondott... - Luke próbálta kizárni a fejéből a hajó gondolatait, amelyek végig ott duruzsoltak az Erőn keresztül, mint egy motorhang. - Én tudom, hogy bennem ott van a Sötétség. Nem tudom teljesen kiszorítani magamtól, együtt kell élnem vele. Ez a családunk, a vérvonalunk része. De mi a helyzet veled, Sirryn? 

- Mármint? - pillantott Luke-ra a társa.

- Érzem, hogy Te is megjártad a Sötét Oldalt. - folytatta Luke. - Különben most nem lehetnénk itt együtt ketten ezen a hajón. De erről még nem hallottam tőled. A többi mesterhez képest későn csatlakoztál hozzánk, a Yuuzhan Vong háború után. Ráadásul saját magad jöttél el hozzánk. Mégis, alig tudok valamit a múltadról.

- Arra vagy kíváncsi, hogy honnan lehet bennem annyi a Sötét Oldalból, mint benned, Nagymester - mosolyodott el furcsán Smordre. 

- Igen - biccentett Luke. - Arra.  

Sirryn már régen számított erre a kérdésre. Természetesen tisztában volt a társa képességeivel, s korántsem érte volna váratlanul, hogy a jedi megérzi a lelkében dúló Sötét Oldalt. A hajó kijelentései alapján viszont megbizonyosodott, hogy mestertársa faggatózni fog a múltjával kapcsolatban. Smordre egy jedi mester tekintetével mérte végig társának arckifejezését.

- Az én történetem sem egyenes, akárcsak a tiéd, Skywalker - mondta végül. - A Jedi és a Sith... a galaxis sorsát, ha megfigyeljük, sosem a háborúzó felek felkészültsége, szakértelme és ügyessége, vagy éppen brutalitása döntötte el. Az Erő volt az, ami meghatározta népek miriárdjainak sorsát. Ez az egyetlen hatalom, amelynek képviselői ősidők óta harcolnak egymással. A Sith és a jedi... ők a galaxis valódi urai, és közülük egyik fogja eldönteni annak sorsát. A folyamatos háborúzások hatására azonban a határ e két felfogás között… nos, néha elmosódik.

- Igen - bólintott Luke tűnődve. - A háború az eszmék rombolója. Ezzel azt akarod mondani, hogy a Régi Köztársaság háborúja… megváltoztatott téged?

- Bizonyos értelemben véve - felelte Smordre. - Mint tudod, egyes háborúk nagyobb célokért jönnek létre, mint maga az eszmék vagy népek harca. Néha az uralom átvételére… vagy a jedik megtörésére szolgálnak.

- Hogy érted ezt? - vonta föl a szemöldökét Luke.

- Revan azért harcolt a mandalóriai nép ellen, hogy megvédje a Köztársaságot a mészárlástól. Azonban a harc megváltoztatta őt. Nem sokan tudnak róla, de a nagy Mandalóriai Háborúk vége valójában Revan áttérítési hadjárata volt a jedi lovagok ellen. De elég a történelemből - mosolyodott el.

- Úgy tudom, a régi Jedi Rendben nevelkedtél - jegyezte meg Luke.

- Valóban - bólintott Sirryn. - De a Clone Háború alatt otthagytam a Rendet. Akkortájt ízleltem meg az Erő… sötétebbik felét. Amikor bajtársak százai esnek el a harcmezőn… és azt látod, hogy szeparatista droidok ezrei akarnak az életedre törni… nos, ott már nem elég a világos oldal rideg céltudatossága és nyugalma. 

- De a Jedi Rendet visszaállítottuk. Mi történt a Birodalom ideje alatt, és utána?

- Képeztem magam. Ez a Rend fel sem érhet a régi jedik bölcs szervezetével, Skywalker. És ezért jöttem vissza. A galaxisban viszont ismét káoszállapotok uralkodnak, és a világnak most sokkal inkább szüksége van a megmentőire… vagy az árulóira, mint valaha.

- Hosszú időt tölthettél egyedül, Sirryn - bólintott Luke, miközben elgondolkodott a hallottakon. Bár korábban is számos alkalommal találkozott már pletykákkal, szóbeszédekkel a birodalmiak pusztítását túlélő, bujkáló jedikkel kapcsolatban, Smordre megjelenése előtt csak kettővel volt alkalma személyesen is találkozni, holott szinte évtizedeket töltött el a keresésükkel; az öreg, szinte magatehetetlen Vima-da-Bodával és a Yuuzhan Vonghoz "menekült" Vergerével, akiről utólag Lumiya azt állította Luke-nak, hogy valójában a Sithek oldalán állt. Így aztán Sirryn Smordre lett az első tanácstag, aki annak idején még látta a régi Rendet, és ezzel értékes tudáshoz juttatta a jediket.

- Nos, sok társammal ellentétben én nem kerestem társaimat - éppen ezért is maradhattam rejtve annak idején - folytatta Smordre.

- Nem találkoztam a neveddel a régi jedi archívumokban... - morfondírozott tovább Luke. 

- Egy különleges csoport tagja voltam, amelyik titkos küldetéseket teljesített. Csak a Tanács vezetői tudtak rólunk, és a 66-os parancs kiadása után mindannyiunkat halottnak hittek. 

- Értem - biccentett Luke. - Nagy segítséget jelentett volna a jelenléted a Yuuzhan Vong invázió alatt is... 

- Sok olyan jedi volt, Nagymester, akik a maguk háborúját vívták, a Yavintól függetlenül. Neked is vannak hasonló bajtársaid, ezt tudhatod. Akiket már nem te képeztél ki.

- Igaz, például Saba is ilyen - bólintott Luke, mégsem hagyta nyugodni, hogy annak idején miért döntött Smordre úgy, hosszú évtizedekig sem csatlakozik az új rendhez, még jóval Palpatine bukása után sem. Talán valamiféle kritika lett volna ez a saját személyével kapcsolatban, ahogyan vezette a Rendet? Talán nem találta méltónak? Végtére is, ennyi tapasztalattal a birtokában Smordre akár a nagymesteri címre is jogosan igényt tarthatott volna, mégsem adta soha jelét annak, hogy vágyna Luke pozíciója. 

Luke némi elégedettséget vélt felfedezni az elméje hátsó sarkában bujkáló gondolatokban és érzésekben, amelyek a hajótól származtak. Különös, gondolta a Nagymester. Talán épp a hajó idézi elő ezeket? Versengésre ösztönöz minket? Nem lenne váratlan egy Sith alkotástól...

- Ez a hajó más, mint amikről a Sith holokronok írnak - szólt közbe Smordre. - Ahogyan az útjaink is mások, amelyeket bejártunk, Skywalker. A lényeg, hogy most és itt együtt vagyunk. Ez az, ahová az Erő vezetett minket. 

- Talán igazad van - hagyta annyiban Luke, majd érzékeit a hajó által közvetített újabb üzenetre fókuszálta. - Meditáljunk és pihenjünk, Sirryn. Még jó ideig eltart, amíg megérkezünk a Criopterára. 


-- Vége a XXI. Fejezet 2. részének --


Comments