EGB Könyv‎ > ‎

XX/2

Huszadik Fejezet

Második Rész

Onderon

Smordre mester ajka megrándult a kijelentés hallatán, miközben megtorpant. Érezte, hogy Skywalker igazat szólt, és hirtelen úgy érezte magát, mintha egy láthatatlan, szúrós tárgy kényszerítené megállásra, ami a gyomrába döfött. Pillantása társának fürkésző arcára villant, és Luke, miközben visszafordult, láthatta a jedi arcára száradó mord kifejezést. A pillanat műve alatt aztán a merev maszkot megpuhította a váratlanul feltámadó kíváncsiság tekintete. Smordre felvonta szőrtelen szemöldökét, és lebiggyesztett szájjal meredt Luke arcába. Skywalker újfent elmosolyodott, majd a keresztbe tett kardok emlékművére pillantva elkomorodott.

- Meglepő, igaz? - firtatta. - A galaxis létformáinak többsége abban a tudatban él, hogy a gonosz uralkodó a második Halálcsillagon pusztult. 

Smordre komoran bólintott.

- Távol voltam a Birodalom ideje alatt - sóhajtotta kifejezéstelen arccal. - Azt hiszem, néhány dologról lemaradtam. 

Skywalker intett, hogy most már indulhatnak, s tovább folytatták útjukat. A két nagymester az üdvözlésükre sietett asszony nyomában lépkedett. Smordre begombolta a köpenyét a hirtelen támadt hűvös levegőváltozás miatt. Luke ugyanígy tett, és habár az Erő segítségével könnyűszerrel közömbösíthették volna a hőmérséklet-ingadozást és testhőmérsékletüket, még most is éltek bevándorlói álcájukkal. Smordre tudta azt, hogy az ismert terep elaltatja a gyanakvásukat, és ez katasztrofális következményekkel járhat.

- Kíváncsi vagyok, miért hoztál ide engem - pillantott Skywalkerre Smordre mester, miközben kesztyűs keze ráfonódott sétapálcájának markolatára. Az útról felszedett bot koppanásai kellemetlen visszhangokat keltettek a helyiségben.

- Azt hiszem, itt az ideje, hogy beszéljek az álmomról - tudatta Luke.

Luke egy ideig némán méregette az árnyakat, amelyek a sziklás, szirtekkel borított folyosó mindkét oldalán húzódtak, amelyek messzire vezettek az udvartól, a Kira-klán erődjének távoli részébe, ahol a fegyverraktárak és a hegység barlangjai felé nyíló járatok voltak. Nem érzékelt ellenséges szándékot a részükről, ezért meg volt győződve róla, hogy a vendéglátó klán néma harcosai figyelik és biztosítják útjukat. 

Smordre az emlékhely meglátogatása óta hallgatásba burkolózott, és láthatóan nem firtatta a témát. Luke azonban érezte, hogy egyre közelebb és közelebb kerül azokhoz a válaszokhoz, amelyeket keres, és előbb-utóbb Smordre is követni fogja ezen az úton. 

- Az álmom - kezdte Luke - sokkal... komplexebb volt annál, mint amit röviden az Ossuson említettem. 

- Gondoltam - bólintott a másik jedi mester. 

- Sajnos nem olyan tiszták a látomásaim, mint Jacené voltak... - folytatta Luke. - Ő valahogy mindig megérezte, látta, képes volt leképezni a mélyebb összefüggéseket a galaxis jövőjével kapcsolatban... valahogy metaforikusan. 

- Sajnálom, hogy nem ismerhettem alaposabban - rázta a fejét Smordre.

- Igen, már azelőtt elragadta őt tőlünk a Sötét Oldal, hogy téged a Tanács tagjai közé választottunk volna - bólintott Luke. 

- Visszatérve a látomásodhoz...

- Igen. Képeket láttam leginkább... - a nagymester lelassította a lépteit. - Egymásnak feszülő arcokat a múltban, és a jövőben. Láttam apámat és magamat, aztán apámat és Palpatine-t, végül magamat és Palpatine-t... láttam Marát és magamat, aztán Marát és Jacent... láttam Jainát és Jacent. 

- És láttál engem és Jainát, ami furcsa, hiszen egy oldalon állunk, azaz álltunk... - morfondírozott Smordre. 

- Nos, ha úgy nézzük, sokan megjártuk mindkét oldalt, barátom... - meredt a földre Luke. - Nézd, talán nem is számít, hogy éppen melyikünk volt ott és kivel. Sötét és világos, jó és rossz, vagy ezen belül valamelyik oldal két kivetülése... nem ez volt a lényeges. 

- Hanem?

- Mindig volt alattunk, alattuk valami. Valami, ami nem egyszerűen sötét volt, hanem hogy is mondjam... inkább a fény, a színek teljes hiánya. Abszolút halott, és egyszerre nagyon nagyon öreg... és ahogy a váltakozó két arc egymásnak feszült, ez a valami lassan terjedt, míg végül elnyelt mindent... - Luke megborzongott, és rátámaszkodott egy pillanatra Smordre vállára. 

Néhány pillanatnyi csönd után a nagymester folytatta.

- Sirryn, attól félek, hogy amíg a Sötét és a Világos Oldal egymással harcol, addig valami, ami öregebb mindkettőnél, lassan felébred és mindent elnyel... valamiféle Erő előtti, élettelen állapotba. Nem tudom pontosan, mi lehet az, de érzem, hogy köze van a Yuuzhan Vonghoz, Zonama Sekothoz és ahhoz a szörnyeteghez, amit a Prakithnál láttunk. 

- Akkor most ezt a valamit keressük? - pillantott körbe a kanyonban Smordre, mintha arra számítana, hogy valamelyik szikla mögül mindjárt előmászik egy történelem előtti, Erőn kívüli szörnyeteg.

- Nem, az ellenszerét, inkább - biccentett Luke. - Valamit, ami annak idején az életet, az Erőt képviselte, oldalak nélkül. 

- Sokan azt mondják, az élő Erő nem létezik, pusztán olyanok kreálmánya, akik nem tudták eldönteni, hogy valójában melyik oldalon állnak - ingatta a fejét Smordre.

- Nem tudom - jegyezte meg Luke halkan - Obi-van, apám és Mara, akik már egyesültek az Erővel és megmutatták magukat nekem, nem hiszem, hogy egyetértettek volna ezzel... másrészt viszont Vergere, az a különös teremtmény, akit kiszabadítottunk a Yuuzhan Vong fogságából és később átadta a tudását Jacennek, pontosan ugyanezt mondta. Utána pedig azt hallottuk róla, hogy Sith volt. 

- Tehát ettől még bármelyik lehet... - mormolta Smordre. - A Sithek ugyanúgy beszélnek őseik szellemével, például a Korribanon. Már amennyire én tudom. 

- Igen - bólintott Luke. - Ez benne a nehéz. Meghúzni a határt aközött, ami összeköti, és ami elválasztja az Erő használóit. 

- A közös nevezőt keressük? 

- Azt hiszem, igen - bólintott Luke. - Valamit, ami az Erő elemi alkotórésze, közös alapja, valamit, ami mélyebb a Sötétségnél és a Fénynél. A Semmit, ami fenyegeti a galaxist, csak ez győzheti le. 

- Akkor még mindig nem értem, hogy miért engem hívtál el erre az útra. 

Luke megállt, és társa szemébe nézett.

- Egyikünk sem juthat el a teljes felismeréshez, Sirryn. Én egész életemben sötétség és világosság között lebegtem, ide-oda, ide-oda. Családi örökség, ha úgy tetszik. De valójában sosem leltem a helyem. Még nem tudom, ki fogja végül a vállán vinni ezt a terhet. Mi csak annyit teszünk, hogy előkészítjük neki a terepet. És ebben van szükségem rád. Még Tionne-nál is jobban ismered a régi jedik ősi, több ezer évre visszanyúló történelmét. Érzem, hogy az első nyom itt van valahol az Onderonon.

- És azt akarod, hogy segítsek neked megtalálni. 

- Így van.

Smordre néhány percig gondolataiba mélyedve baktatott tovább. Eszméletlenül nehéz feladat várt rájuk, ha meg akarták keresni ezt az ősi valamit. Azonban semmi sem lehetetlen… Kisvártatva elérték a folyosó végét. Smordre megtorpant, majd Luke-ra villantotta tekintetét.

- Azonban nem tudjuk, mit keresünk - állapította meg. 

Skywalker helyeslő tekintettel nézett vissza rá.

- Nem, és ez az, amiért magammal hoztalak. Te nagy ismerője vagy az ősi legendáknak… szóbeszédeknek, ha kell. Talán együtt felfedhetjük ezt a titkot.

- És sietnünk kell - fűzte hozzá Sirryn. - A fenyegetés egyre intenzívebb lesz, ha nem találunk rá megfelelő megoldást.

- Pontosan.

Smordre ismét megállt, és Luke arcát kezdte tanulmányozni.

- Ha nem lenne valamiféle sejtésed, nem indultunk volna útnak - jelentette ki. - Beavatsz a tervedbe?

- Csak annyit érzek, hogy van még valami itt, valami, ami folyamatosan sugározza magából a Sötét Oldalt... valami, ami nagyon öreg - pillantott Smordre-ra Luke, majd az égre emelte a tekintetét. 

- Tanulmányoztam a Jedi Rend rendelkezésére álló holokronokat és a régi írásokat, de csak felületes a tudásom, és még csak egyszer jártam ezen a bolygón - folytatta végül. Már a dzsungel sűrűbb, veszélyesebb részén jártak, ahol érdemes volt résen lenni... bármelyik pillanatban felbukkanhatott egy az Onderon hírhedt fenevadai közül. 

- Talán nem itt van, amit keresünk... vagy nem pontosan itt - pillantott fel Smordre is. A szél felerősödött, össze kellett húzniuk magukon a köpenyt.

- Az Erő először Palpatine halálának helyéhez vezetett a Kira-erődbe... - emlékezett vissza utazásuk kezdetére Luke, mintha már évekkel ezelőtt lett volna, pedig szinte csak órák teltek el - De azóta nem vagyok biztos benne...

A távolba meredt, ahol a horizonton lassan kirajzolódni látszott egy hatalmas, kékeszöld félgömb... először csak úgy tűnt, mintha egy hegylánc bontakozna ki előttük a szürkületből, de aztán láthatóvá vált az egyre növekvő domború ív, ami alatt szinte ki lehetett venni az erdőket és vonulatokat... éppen csak fent az égen. 

- Nem emlékszem erre a holdra - jegyezte meg végül Luke. 

- Talán másik évszak volt, amikor itt jártál - gondolkozott el Smordre. - A Dxun csak nyáron jár ilyen közel az Onderonhoz, ekkor szinte összekapcsolódik a légkörük, és a nagyobb állatok is átrepülhetnek egyik bolygóról a másikra... a helyiek körében ez afféle bátorságpróbának is számít... - magyarázta Luke-nak a másik mester. 

- Valami nagyon öreg és sötét van azon a holdon - hunyta le a szemét Luke. - Talán azt keressük. 

Smordre a távolba meredt. 

- Talán Freedon Nadd kriptájára gondolsz. 

Luke kérdően pillantott rá. 

- Egy évezredekkel ezelőtt élt Sith Nagyúr síremléke... - magyarázta Smordre. - Azt beszélik, már rég kifosztották... de sosem lehet tudni. És azt is pletykálják, a mai napig van egy mandalóriai klán is valahol a holdon.

- Igen Sirryn, ezt említetted az elején, emlékszem - bólintott Luke. - Akkor még nem tulajdonítottam jelentőséget neki, de lehet, mindez összefügg. Amit keresünk, nem itt van a bolygón, hanem a holdján. Tudod, hogy juthatunk fel oda?

Smordre a hegy lábát árnyékba borító holdra függesztette tekintetét. A Dxun valaha létfontosságú eseményeknek volt színtere, világváltó, ugyanakkor veszélyes történetek, amelyek örökre meghatározták a galaxis fejlődését. A hiányos történelem az idősödő nagymester fejében azonban tökéletesen felelevenedett. Élt egyszer egy hatalmas úr a galaxisban, aki rettenetes erőkkel bírt. Ennek az embernek a tudása talán most a segítségükre lehet.

A jedi Luke felé fordult.

- A biztosabb, de lassú utat választod - szögezte neki a kérdést -, vagy a gyorsabbat? A képességeinkhez mérten tizenöt-harminc standard perc alatt feljuthatunk oda bökött a horizonton zöldellő gömb irányába.

- Az idő sürget - vágta rá habozás nélkül Luke. - Ha az Erő vezet minket. és a tapasztalatodra hagyatkozunk, hamar ott lehetünk. Ne késlekedjünk, mutasd meg, hogy juthatunk fel a leghamarabb!

- Pont erre számítottam - nyögött fel Smordre kelletlenséget színlelve. - Kövess - intett, majd elindult a völgy végéből nyíló dzsungel felé. A két jedi szótlanul ballagott egy darabig. Kisvártatva napfény szűrődött át a sűrű lomberdő fái között. Smordre egyenesen a tisztás felé vette az irányt. Néhány lépés múlva már az utolsó bokrokat kerülgették. A csupasz erdőrészen létrejött növényzetet valami súlyos a földbe döngölhette, legalábbis a letaposott fűről ez jutott a jedik eszébe.

Smordre intett Luke-nak, hogy álljon meg, és a tisztás szélén, egy kidőlt fa mögé húzódva biccentett a nagymesternek, hogy vessen egy pillantást a térség közepe felé.

Luke már percekkel korábban érezte az idegen kisugárzást. A primitív, de masszív és vad elme úgy lüktetett a fejében, mintha a sajátja lett volna. A jedi mester felegyenesedett, és kikémlelt a farönk fölül. A meglepetéstől egy pillanatra elállt a lélegzete. A tisztáson egy csorda hosszú testű ragadozó állomásozott. A bestiák egymást harapdálva igyekezték felvonni magukra a nőstény egyedek figyelmét. Talán párzási időszak - futott át Luke agyán. A méretes teremtmények hosszú nyakuk és életveszélyesen éles fogakkal teletömött öblös szájüregükből bőszen lebegtették hosszú nyelveiket.

Luke ekkor észrevette az egyik vadállat két oldalán a behúzott, karmos bőrnyúlványokat. Szárnyak. A jedi felpillantott a Dxun hold atmoszférájára. Hát persze! Kissé nehezen kivitelezhető, de végül is…

- Mik ezek? - bukott ki belőle a kérdés.

- Ez a drexl - magyarázta Smordre. A mester összeráncolt szemöldökkel fürkészte a bestiákat. - Nagyon gyors, nagyon erős, nagyon veszélyes.

Luke meglátta, amint az egyik hatalmasra nőtt gyík felemeli vastag mellső lábait - vagy karjait? -, majd hagyja lesuppanni a földre. A jedik a lábuk alatt érezték a csapás erejét.

- És hogyan akarod meglovagolni? - Luke valamikor fiatalkorában talán most a másik lehetőséget választotta volna. De most már nem aggasztotta a tapasztalathiány. Nem beszélve arról, hogy Sirryn bizonyára érti a dolgát.

Smordre kidülledő szemekkel pásztázta a lényeket.

- Nekünk csak egyre van szükségünk - állapította meg. - Valahogyan el kéne csalogatnunk a többit. 

Luke lehunyta a szemét, és kiterjesztette az érzékeit. Érezte, amint Sirryn is ugyanezt teszi. A két nagymester tudata különös kapcsolatba lépett. Nem kellett sokáig keresgélniük, hamarosan megérezték az idegen tudat jelenlétét. Egy vad, primitív lény agyát. 

- Nem jó - suttogta Smordre. - A drexl nem eszik ilyet. Keress valami nagyobbat.

Néhány perc múlva megtalálták, amit kerestek. A vad majdnem feleakkora volt, mint egy drexl lárva. Azaz körülbelül két méter. Luke és Sirryn egyszerre koncentráltak. A fenevad elméje könnyen befolyásolhatónak bizonyult. A jedik egyenesen a drexl-csorda közepébe irányították az állatot. Aztán elengedték az elméjét. A bestiák már méterekről megérezték áldozatuk szagát. A hatalmas, kissé humanoid felépítésű bestiák őrjöngve sziszegtek a sarkon forduló préda láttán. A hímek szinte egyszerre ugrottak a nyomába. 

Smordre kihasználta a pillanatnyi lehetőséget, és a legközelebbi drexl nőstény felé iramodott.

- Gondolom, könnyebb dolgunk lesz vele, mint azokkal - bökött Luke a vadászó hímek felé.

- Nem hiszem - mosolygott Smordre. A jedi száján még akkor is ott bujkált az a kisfiús csínymosoly, amikor a legközelebbi nőstény a két nagymester felé fordult. A borotvaéles lapátfogakkal teletűzdelt óriási pofa látványa aztán mindkettejük arcát komollyá változtatta. Smordre a levegőbe szökkent, és a bestia mögött ért földet. A lény bosszúsan acsarkodva fordult meg. Luke azonnal az elméje felé fordult. Azonban hirtelen úgy érezte magát, mintha kőfalra köpött volna. A primitív agyat korlátok vették körül.

- Azzal ne is próbálkozz - kiáltotta Smordre egy újabb ugrás kíséretében. A bestia hatalmas karja hajszál híján eltalálta. - Hosszadalmas folyamat.

- Annyira azért nem sietünk - morogta Luke.

- Te választottad a gyorsabb utat - vigyorgott Smordre, majd a bestia hátára szökkent. Luke kapott az alkalmon, és követte a társát. A két jedi az Erővel egyensúlyozva hánykolódott a bestia hátán. A drexl kinyújtotta méretes szárnyait, és a levegőbe röppent. Karjaival a háta felé hadonászott, és egyre feljebb emelkedett.

- Nem mondtam, hogy nyugodt út lesz - mondta Smordre. - Egyenesen felfele fog repülni, mert azt hiszi, fölötte vagyunk. A vastag bőre miatt nem érez. Nem egy okos lény.

- Azt látom - Luke-nak sikerült ismét félrehajolnia a hatalmas ököl útjából. - Küzdelmes kirándulás lesz. 

- Volt egy Sith Nagyúr, aki megszelídített egyet - magyarázta Smordre. - Nekünk azonban nincs ilyesmire időnk. Hamar odaérünk, nem is gondolnád, milyen közel van a Dxun.


Nirauan

- Őfelsége, Wenthar Császár várja önöket - a fekete-lila köpönyegbe öltözött Sith asszaszin testőrök elléptek a kabin vaskos automata ajtaja elől, amely Wenthar császár zászlóshajóján ideiglenes fogadóteremként szolgált. Dorja és az oltalmára bízott fiú megilletődve léptek be a Sith jelképekkel és szobrokkal díszített terembe, amelyben - várakozásaikkal ellentétben - egyetlen tanácsadó, trónszék, vagy hasonló sem volt. 

Darth Wenthar, az Egyesült Sith Birodalom Nagyura és Császára háttal állt a bejáratnak, robusztus, izmos alakját egy széles köpeny alá rejtve. 

- Hát itt vagy, hű szolgám. És elhoztad ezt az igen ígéretes ifjút is. Követni fogom a pályafutását, azt hiszem - reccsent meg a hangja. 

- Nagyuram, parancsa szerint cselekedtem - Dorja ügyelt rá, hogy meg se rebbenjen a hangja, hogy leküzdje a félelmet, ami a hatalmába kerítette most, hogy ilyen közel került ehhez a hatalmas és sötét jelenéshez. - És bizonyítékaim is vannak, hogy ki a felelős az akció során szenvedett veszteségeinkért... az áruló szektorkormányzó, Tol Getelles!

- Igen, olvastuk a jelentését, majd intézkedni fogunk - Wenthar egy kézlegyintéssel érezte, hogy a legkevésbé sem érdeklik Dorja apró-cseprő politikai machinációi. Amikor megfordult, tekintete olyan mély és vörös volt, hogy Carl és az admirális hátrahőköltek. Dorja a félelemtől, Carl pedig leginkább.. a meglepetéstől. A tekintet ismerősnek tűnt, mintha régi álmaiban kísértette volna...

- Mielőtt rátérnénk a te dolgodra, fiú... - pillantott egy szemvillanásnyi időre Carlra a Császár. - Előbb hallgassuk meg az én szolgám igazi kérését... amit az admirális valójában szeretne. 

Dorja térdre hullott. Eljött az idő, gondolta. Most bizonyíthatja, hogy valóban érdemes a Sithek bizalmára, hogy valóban olyan simulékony, ravasz, hízelgő és nagyratörő tud lenni, mint ők... vagy azt, gondolta, hogy ő is kiválóan tud levegőért kapkodni, mint annyi másik fiatal és lelkes tiszttársa annak idején, még Vader alatt...

- Nagyuram! Bízz rám bármilyen feladatot, végrehajtom, hogy méltón szolgáljam a Sith Egyházat és a Te Birodalmadat! De nézz rám... öreg vagyok és megtört, évtizedeket töltöttem el a Galaktikus Birodalom szolgálatában, hosszú évtizedeket! Neked hatalmadban áll visszaadni a test fiatalságát! Könyörülj meg rajtam, add vissza ifjúkori erőmet, hogy még hűségesebben szolgálhassalak!

Wenthar elmosolyodott, amikor az öreg katona letérdelt elé. Szóval ezt akarja? Fiatalítást? Nos ehhez először bizonyítania kell a hűségét...

- Tudom, mire vágysz szolga, és megkaphatod! - mondta Wenthar suttogva. - De előbb öld meg a fiút! - mutatott egyenesen az egyre rémültebbé váló fiúra. Dorja pislogni sem tudott megdöbbenésében, lélegzete elakadt, miközben Carlra pillantott. Annak egyre szánalomra méltóbb arca lett, miközben lassan hátrálni kezdett volna a két férfitól, de a testőrök visszatartották, majd lefogták.

- Mylord… minden tiszteletem az öné, de… én ezt nem teszem meg! - mondta sűrűn nyeldekelve Dorja, miközben meglepő akaraterőről tett tanúbizonyságot. - Nem bántom a fiút, inkább akkor haljak meg a szolgálatodban… Nagyuram! - Dorja továbbra is térdelő helyzetben várta Wenthar reakcióját.

- Szóval nem? - mondta a Sith Nagyúr gúnyosan. - Lássuk akkor a fiút! - intett a testőröknek, mire azok a közelbe hozták vissza a rémült Carlt. Wenthar egy fénykardot dobott a padlóra, egyenesen Carl lábai elé.

- Nos fiam! Öld meg a vén árulót! - Dorja reszketve várta Carl döntését. Nem pont erre számított. 

- Császárom! - kezdte remegő hangon Carl. - Én… én… nem teszem meg! Inkább ölj meg! De nem bántom az admirálist! - azzal a fiú letérdelt Dorja mellé, aki le volt nyűgözve ettől a bátor hűségtől, nemkülönben Wenthar, aki most látta meg, mekkora erő lakozik a fiában. Elöntötte a büszkeség.

- Nagyon jó! - mondta a Nagyúr őszinte örömmel. - Keljetek fel! A mai napon bebizonyítottátok hűségeteket! - a két meggyötört lélek, a fiú és pártfogója megkönnyebbült szívvel álltak fel. Carl felsegítette Dorját. Wenthar folytatta.

- Ön, admirális ezzel az egyik legmegbízhatóbb emberem lett! Még az én kifejezett parancsomra és a saját érdekében sem ölte meg azt a fiút, aki a Császár védence! Te pedig fiam, bemutattad a hűségedet a pártfogóid iránt! Bebizonyítottad, hogy sose emelnél kezet az „apádra”! Most menj fiam, pihenj és érezd jól magad! - Wenthar nagylelkűen intett Carlnak, hogy elmehet. Két testőr máris mellé állt, hogy a szállására vezessék. - Később hívatlak! - Carl meghajolt, majd távozott a testőrökkel. Wenthar Dorja mellé állt majd a vállára tette a kezeit.

- Öreg barátom! A fiamnak pontosan ilyen hűséges szolgákra van szüksége, mint te is! Térdelj le, hogy megkapd jutalmadat! - azzal Dorja ismét letérdelt, Wenthar pedig a fejére rakta a jobbját.

- Megáldalak téged, Sithek szolgája! - azzal Wenthar ujjait vöröses fénypászmák hagyták el, majd bevonták Dorja egész testét valami természetellenes bíbor izzással. Az öreg üvöltött, amikor megkapta az áldást.

A folyamat végeztével egy fiatal, életerős, húszas évei végén járó fiatal férfi állt fel. Egy szó szerint új Dorja.

- És most mondd el barátom a véleményed! Szerinted elmondjuk Carlnak az igazságot? Hogy ki is ő valójában? - Wenthar érdeklődve várta Dorja, a fiatal Dorja válaszát.

Dorja megropogtatta az ízületeit. Hihetetlen és egyszerre csodálatos érzés volt ismét a fiatalság adta erőt érezni a tagjaiban... újra úgy érezte magát, mint mikor évtizedekkel ezelőtt a Birodalom régi jelvénye alatt vezette csatába a Relentlesst a Lázadók és a Birodalom más ellenségei ellen. Most újra eljöhet ez az idő, egy új hajóval, sőt, egy egész flottával, egy új Birodalom zászlaja alatt...

Dorja emlékezett rá, hogy annak idején sok pletyka és szóbeszéd kapott szárnyra a birodalmi tisztikarban arról, hogy az Uralkodó az Erőt használja valamilyen módon - részben saját testének megőrzésére is. Ezek a pletykák, amelyeket persze a legmerészebb tiszt sem mert volna felhozni Őcsászári Felsége jelenlétében, csak még erősebbek lettek, amikor az Uralkodó öt évvel Endor után visszatért a biztosnak tűnt halálból. És most, évtizedekkel később, amikor Dorja először hallott arról, hogy a Commenor és a Sithek új nagyura megfiatalította leghűségesebb vén testőrét, sőt ő maga is megváltozott, a kezdetekben ugyanúgy alaptalan pletykának minősítette ezt, mint a régi szóbeszédeket...

Egészen mostanáig. Most, hogy a szóbeszéd valósággá vált, és Dorja megkapta azt a fiatalságot, amire titokban talán ő maga sem számított, most itt volt előtte egy új lehetőség. 

Egy lehetőség, gondolta, amit ugyanolyan könnyen elvehetnek tőlem, amilyen könnyen megkaptam. Mindez egy pillanat alatt futott át az elméjén, majd rádöbbent, hogy Nagyura válaszra vár - már egy másik kérdésben. 

- Nos, Nagyuram - biccentett az admirális -, amint tudod, volt egy lányom, Vala. Mindig is úgy neveltem, hogy tisztában legyen helyzetével, hogy tudja, ő a Birodalom Maradványában az egyik legbefolyásosabb és legrégebb óta szolgáló csillagromboló-parancsnok egyetlen gyermeke. Céltudatos volt és határozott, élvezte és használta a társadalmi pozíciójával járó... lehetőségeket. De végül ez lett a veszte is, túlságosan elbizakodottá vált, túlságosan nyíltan és túlságosan korán támogatta az áruló Fel-klán elleni szervezkedést... és végül ez lett a veszte. Fel pribékjei elkapták és kivégezték még a győzelmünk előtt. 

Wenthar hümmögött. 

- Arra akarok kilyukadni Nagyuram... - folytatta Dorja, aki csak most, beszéd közben gondolt bele abba, hogy mekkora megtiszteltetés részese azzal, hogy egy Nagyúr csak így kikéri a véleményét -, hogy a fiúnak talán jobb, ha saját erejéből nő fel oda, ahová szánod majd. Pártfogolt, tehetséges árvaként, semmi többként.

- Magam is így gondoltam, admirális! - mondta elégedett hangon a Nagyúr. - Viszont szeretném, ha a fiam mindent megkaphatna, amit csak kíván! Ön fogja továbbítani a kéréseit és az álmait! - Dorja bólintott. Máris tudott egy dologról.

- Nagyuram! Lenne máris valami!  -kezdte Dorja, kicsit félve attól hogy a Nagyúr kijön a sodrából. - Carl egy saját flottára vágyik az oldalamon! Hogy könnyedén kiiktathassuk az ellenségeidet! - Wenthar bólintott, bár nem egészen erre a válaszra várt. Ő azt hitte, a fiút az Erő érdekli majd, de nem. Úgy tűnt, Carl inkább katona akar lenni.

- Ebben segíthetek! - mondta az Uralkodó derűsen. - Megkapjátok az egyik fő flotta vezetését, méghozzá az egyik SSD-vel ami nemrég épült! A másik az én vezérhajóm lesz!

Dorja arca felragyogott az örömtől. Egy SSD, az hatalmas lehetőségeket tartogathat. Valaha Vader Nagyúrnak is volt egy SSD-je, Dorja nem tudta nem észrevenni a párhuzamokat.

- Carl úrfi igazán örülni fog! - hajolt meg Dorja.

- Örülök, most pedig távozz! - mondta a Nagyúr immár hátat fordítva a fiatal admirálisnak. Dorja engedelmeskedett, így Wenthar magára maradt a gondolataival.

Tehát így legyen! Ne árulja el Carlnak a származását? Nos meglehet, Dorjának igaza van. És természetesen a flottát sem csak úgy odaadja, mint valami játékszert. Tervei voltak vele. Amint visszatérnek a Bastionra, ahol leszámol az áruló Getellessel valamint a Hegyi Öreggel is, a fiú megkapja a Hapan Expedíciós Flottát. A vezérhajó, az SSD Darth Vader már a Bastion dokkjainál várakozott orbiton, akár a kísérő hajók is, hogy végrehajtsák küldetésüket, a hapanok leigázását. Ugyanis egyelőre nem kapott híreket Charisről és Zekkről, akiknek minden mozdulatával az Erő révén természetesen eddig is tisztában volt... érezte, hogy neki magának kell beavatkoznia, megkockáztatva akár egy háborút is. Eddig engedett az ösztöneinek és ez most sem lesz másképp...

A Sith flotta hamarosan magára hagyta az immár kiégett Nirauant és elindult vissza a Bastionra.



Államközi üzenetek 

[Diplomáciai Holonet csatorna közlemény]

Diplomáciai Üzenet

Titkosítva: Személyesen Puyinak

Címzett: A Nagai Birodalom Császára

Küldő: Wenthar, az ESB Császára

Tisztelt Uralkodótársam!

Elnézését kérem azért, hogy olyan hirtelen eltűntünk rendszerükből, de az az igazság, hogy az ön által is mélyen tisztelt Sötét Istenség akarata teljesedett ezáltal. Mint hallottam, Ön is buzgó követője ennek a Sötét Entitásnak. Arra kérem, hogy az eseményektől függetlenül maradjon meg a szövetséges viszony közöttünk. Továbbá a Sötét Istenség leleplezte a két árulót is, akik a bizalmamba férkőzve akartak Ön ellen szervezkedni. Önt szemmel láthatólag sötét erők védelmezik!

Amennyiben mégis megfordulna az a fejében, hogy valamiféle megtorló akciót helyez kilátásba, úgy megismeri a Sithek haragját és én ezt nem szeretném! Továbbra is szeretnék együttműködni Önnel. Ennek viszont lenne egy feltétele: a két árulót az Ön flottája szállítsa a Bastionra, hogy szemtelenségükért személyesen büntessem meg őket! Remélem teljesíthető a kérésem, nagyon remélem!

Közös mesterünk a Sötét Istenség legyen önnel és befolyásolja a döntésében!

Üdvözlettel: Wenthar, az ESB Uralkodója

...

Diplomáciai üzenet

- titkosítva -

Címzett: Őfelsége, Wenthar császár

Küldő: őfelsége, Puyi császár

Fenséges Uralkodótársam!

Az Ön által említett Sötét Istenség kiléte nem ismert előttünk. Feltesszük, ez annak tudható be, hogy nálunk más névvel illetik ezt az entitást, akárcsak az Erőt, melyet ősi energiáknak hívunk. Mivel császári méltóságunkkal együtt az állami főpapi feladatokat is ellátjuk, így valóban elképzelhető, hogy a Sötét Istenséget szolgáljuk.

A kettőnk között fennálló szövetségesi viszony mindkettőnk érdekeit szolgálja, így nem áll szándékunkban felmondani azt. Mi ketten vagyunk a galaxis ikernapjai, tengelyünk körül forog majd a világ minden hatalma. Szövetségünk tengelye erős és törhetetlen, akárcsak az Acélpaktum mutatja. Az árulókat az Ön által kiadott nagai felségsértőre tekintettel azonnal a Bastionra szállítom, ahol Mamoru Shigemitsu nagykövet gondoskodik majd az átadásukról. A két fogoly kísérő flottáját személyesen felséges testvérünk, Chichibu herceg fogja vezetni.

Baráti üdvözlettel,

Puyi, a Nagai Császárság császára, Saijo hercege stb.


Nagi

A Védelmi Tanács - ami háborús helyzetben át is vehette az államügyek intézését a kabinettől, császári rendeletekkel kormányozva - ülése meglepően hamar véget ért, és a legtöbb kérdésben egyértelműen felsorakoztak a katonatisztek a császár mögé. Puyi örült neki, hogy mind apja, mind nagyapja katonai életvitelének emlékéből még ekkora támogatást tudott szerezni. De azzal is tisztában volt, hogy a nosztalgia és a militarista érzelmű császár iránti vágyakozás nem fog örökké tartani. Most még külsőségeiben mutathatja a harcos uralkodó képét, de a manőverezéseknek előbb-utóbb vége szakad. Puyi érezte, hogy a sors nem neki szánta a galaxis leigázásának feladatát, nem őt szemelte ki erre a célra. Az ő feladata a nagai nép felkészítése volt arra, hogy beteljesítse a célját, de a Nagy Utat már másnak kellett végrehajtania.

Most, hogy ez a dolga véget ért, úgy döntött, személyesen hallgatja ki a Wenthar által kiadatásra kért két foglyot. Nem hitt a másik üzenetének, amiben árulókat emlegetett. Ellenben több más jelből egy teljesen eltérő következtetésre jutott a kilétüket illetően. Kevesen vennék fel a Yodo-dono (Yodo-úrhölgy) álnevet, már csak a helyszín jelenleg negatív megítélése miatt. Yodo tartomány hűbérura volt az, aki a felszabadító háború után támadást indított a Krizantémokhoz hű tartományok ellen, ezzel előidézve az egyéves polgárháborút, a föld sárkány évének háborúját. A Sárkány-dinasztia lojalistái azonban a mai napig hősnek tartják őt, aki a harcokban esett el. Ráadásul a nőt látta már korábban: méghozzá a hazatérési ünnepségen, ahol élénken figyelte Wenthart. Aztán ott van a másik nő, aki majdnem észrevétlenül bejutott a palotába, megölve az egyik őrt, és belopózva Wenthar császárhoz. Bár felvétel nem készült róla, jól felismerhetően ő viselte a fehérnépgárda egyenruháját, majd katonai egyenruhát, alig pár perc eltéréssel. Puyi ezer közül is felismerte volna az árnyékharcosok behatolási módszerét. Miután az árnyékharcosokat eltiltották a harcművészetük gyakorlásától és átörökítésétől, így csupán az utolsó árnyékharcos-család jöhetett szóba... Ez a nő nyomtalanul eltűnt, de Puyi mérget vett volna rá, hogy a másik kettővel van. Végül ott van a férfi, aki nem teljesen tűnt épelméjűnek, mintha csak valami megrontotta volna az elméjét. Ápolatlan külseje még egy közemberre is szégyent hozott volna, nemhogy egy császári sarjra... Nem tudott mást érezni a két szerencsétlen iránt, mint szánalmat. Születésükkor elvesztették apjukat, egy ellenséges és zord világba kerülve. Mikor megkapta a császári méltóságot, megfogadta, hogy kegyetlen és brutális lesz, de valamiért nem volt képes rá, hogy olyan cinikus és könyörtelen legyen, mint nagyapja, Chun császár, aki a polgárháború végén békét ígért a legyőzött Sárkány-háznak, de az összes visszatért családtagot hidegvérrel legyilkoltatta. Ő azonban nem tudott ilyen lenni. Még ha itt is voltak az egyedüli trónkövetelők a kezében.

...

- Foglyok - lépett be a császári testőrség egyik tisztje a díszes lakosztályba, amit börtön gyanánt kapott meg a testvérpár, természetesen beépített ysalamirivel. - Az a megtiszteltetés ér titeket, hogy Őfelsége személyesen hallgat ki titeket. Szedjétek össze magatokat, ne úgy nézzetek ki, mint két koldus.

- Megtiszteltetés? - kérdezte gúnyosan a Sárkány, de Marisa egy kedves mozdulattal végigsimított a vállán. Még csak az hiányzott, hogy most bukjanak le. - Ki engedte meg, hogy hozzám érj?

- Tébolyultak - csóválta meg a fejét a testőr és elhagyta a szobát. Pár perc múlva csakugyan megérkezett Puyi császár, azonban csupán egyetlen embert hozott magával, a testőrség parancsnokát. Miután belépett az ajtón, enyhén meghajolt. Marisa viszonozta a gesztust, de a Sárkány nem tette meg.

- Hajoljon meg a térded, ha a császárod előtt állsz! - szólt rá rosszallóan Kitano, a testőrparancsnok, de a császár leintette.

- Ez igazán szükségtelen. Nem szorulok rá árulók és merénylők főhajtására - mondta tettetett megvetéssel Puyi.

- Csakugyan, Felség? - Marisa hangjában volt valami kihívó, valami olyan élesség, amit Puyi már nem hagyhatott figyelmen kívül.

- Kegyed minek nevezné azt, hogy a Sith Egyház papnőjének kiadva magát meg akarta ölni Wenthar császárt? - kérdezte komoly képpel a nőt. Az meglepetten nézett rá, hiszen vele nem ismertették az ESB-ből érkezett üzenetet. Puyi innen már biztosan tudta, hogy hazudtak neki.

- Nem tudom ezt honnan veszi...? - Marisa láthatóan nehezen jutott szóhoz.

- Honnan? Természetesen személyesen Wenthar császártól - engedett meg magának egy halovány mosolyt Puyi. Sakkmatt mindkét oldalnak.

- Micsoda?! - döbbent meg hangosan a férfi, aki egész eddig dacosan csendben volt.

- Ez a helyzet - vonta meg a vállát Puyi színpadiasan. - Ráadásul kérte a kiadatásukat tőlem, hogy az ESB-ben büntessék meg magukat.

- Hogy merészeli?! Amikor pedig azt hittem... - Puyi már kezdett örülni, hogy valami érdekes információhoz jut, de Marisa észnél volt, és egyetlen mozdulattal belefojtotta a másikba a szót.

- Lebuktunk, nincs más választásunk - rázta meg a fejét látszólag megadóan.

- Gondoltam megnézem magamnak a két merénylőt - próbálta provokálni őket a császár, amikor látta, hogy mindketten csendben maradnak. - De nem értem, miért fél Wenthar két ilyen pojácától. A kedvenc lovam sem tudnák megölni...

- Mit beszélsz, te féreg?! - kiáltotta el magát dühösen a két testvér közül a férfi. A testén elhelyezett agresszió-érzékelőrendszer vette a jeleket, és gyenge elektrosokkal próbálta szabályozni a férfit, aki a földre rogyott.

- Csak óvatosan - gúnyolódott tovább a császár, majd tiszteletlenül a földön fekvő felé fordult. - Mondd csak, minden Erőhasználó ilyen csalárd áruló?

- Megölle… grrhhh! - üvöltött fel még jobban, ahol a szabályozórendszer erősebb fokozatra kapcsolt. Marisa azonnal mellé kuporodott.

- A helyedben nem érinteném meg - jegyezte meg Puyi, aki már most undorodott a maga által játszott szereptől. - Ragadós a példa.

- Te sza… várgh - üvöltött még hangosabban a férfi. Marisát szinte a sírás kerülgette.

- Hagyd abba! - fordult Puyi felé, szokatlanul könyörgő hangon. - Állítsd le!

- Csak a testvéred állíthatja le - Puyi alig észrevehetően utalt a kettejük között lévő viszonyra, megerősítést várva.

- Neki... gondjai vannak az érzelmeivel... - nyögte alig hallhatóan Marisa.

- Fiatalon meghalt az apja, igaz? - kérdezte, némi részvéttel. Ami nem is volt annyira megjátszott.

- Ig... - Marisa egy pillanatra lefagyott. Puyi szomorúan látta, hogy innen már többet nem tud kihúzni. - Mármint ez most mit számít?!

- Biztonsági rendszer kikapcsol - adott utasítást a császár, mire megszűnt a földön fekvő fájdalma. Marisa most először tűnt hálásnak. Puyi kénytelen volt megvallani, hogy volt valami, ami igazán vonzotta ebben a nőben. Maga sem tudta, hogy mi. Mindenesetre egyelőre jobbnak tűnt, ha egy időre megszabadul a két trónkövetelőtől, amíg ki nem talál valamit a probléma megoldására. Pusztítsák addig Wenthar kenyerét.

- Köszönöm az együttműködést - hajolt meg enyhén, miközben nem tudta nem cinikusnak érezni magát. Majd Marisa szemébe nézett. - Igazán értékes beszélgetés volt.


Mu

A Mu-rendszer egy több gázóriás övezte hatalmas, lakatlan térség az Ismeretlen Vidék szívében, a Tau szektor felső csücskén...

Tierce őrnagy a Sith különítmény zászlóshajójáról kémlelte a hatalmas gázóriásokkal teletűzdelt rendszert, amelynek két végében egy-egy gigantikus csillag gravitációja tartotta egyben az egész konstellációt. 

A hatalom és a legyőzhetetlenség szimbóluma, mint a Sithek rendjéé... gondolta az őrnagy. 

A bőrönd, melyben Doriana kódjai voltak, ide vezette őket. Valahol ebben a szektorban kell lennie a Ramakaznak...

...

Yokosuka admirális a 4. Császári Flotta zászlóshajójának, a Katorinak a hídjáról szemlélte a rendszert. Egy kihalt és élettelen rendszert, tele gázóriásokkal. A Nagai Császárság is az ismert galaxis szélén bújt meg, de ez a hely még távolabbi volt nála és ráadásul teljesen elfeledett. Nem volt itt semmi olyan érték, ami miatt a chissek fontos bázist telepítettek volna ide, ez nem rájuk vallana. Egyre biztosabb volt benne, hogy a Sithek elhallgatnak valamit igazi céljaikról és csak remélni tudta, hogy időben felismeri, miről is van szó. A szektor, ahová jöttek a galaktikus közös nyelven a Tau nevet kapta, míg a régen ide tévedő nagai mélyűri felderítők a Shang nevet adták neki. A kettőt összevonva kapta a szektor a Shang-Tau nevet, a rendszer pedig, ahol voltak, a Mu nevet kapta az egyik ősi nagai állam fővárosáról. Bár rendelkeztek valamilyen minimális információval a környékről, ezek nagy része valószínűleg elavult volt és használhatatlan.

- Teitoku! - lépett oda hozzá új segédtisztje, Oh Yamasaka főhadnagy. - A flotta várja az utasításait.

Az admirális csak csendben bólintott. A honi logisztikai bázis, Odewara túl messze volt, ráadásul egy hatalmas ellenséges terület túloldalán, így itt is szükség volt egy lerakatot létrehozni, főleg ha egy egész szektort akarnak átfésülni. Kellemetlen lenne ha épp egy csata közepén fogynának ki az ellátmányból.

- Küldjenek ki felderítőrobotokat a környező bolygókra és keressenek olyan helyet, ami alkalmas lehet ideiglenes bázis kialakítására! - osztotta pattogós hangon a parancsokat. A legénység példamutató módon kezdett dolgozni és szinte hallani lehetett, ahogy a kezeik sietve továbbítják az utasításokat a számítógépeken keresztül.

- Kezdjék meg a rendszer feltérképezését és a szomszédos rendszerekbe is küldjenek felderítőket! Nagy óvatossággal járjanak el, mindenhol veszélyek leselkedhetnek ránk! És valaki kapcsolja nekem Tierce főkormányzót, beszélni óhajtok vele a stratégiánkról.

...

- Uram, a nagai flotta parancsnoka keresi! - lépett oda a hídon töprengő Tierce-hez egy adjutáns. Az idősebb, a Maradvány kiszolgált tisztjeinek fáradt arcvonásait viselő férfin most az új Sith Egyház tetoválásai sötétlettek - egy újabb azok közül, akikről nehéz eldönteni, hogy tényleges meggyőződésből, vagy csak az évtizedek alatt elsajátított simulékonyságból viselik a jelképeket - gondolta a kormányzó. 

- Rendben, jelezzenek neki, hogy személyesen várom a hajón és készítsenek elő egy siklót - biccentett végül a férfi felé. Tierce időt akart nyerni, hogy gyorsan átgondolhassa a stratégiát, amit majd megoszthat nagai fegyvertársával. 

Eközben a híd előtti fekete űr megtelt apró villogó pontokkal, ahogyan a felderítők szétrajzottak a rendszer minden irányába. A gázóriások körül keringő holdak megnehezítették a navigációt, nem lehetett tudni, nem rejtőzik-e valamelyik égitest árnyékában néhány meglepetés. 

A kormányzó komor volt. A Polneye-on töltött évei alatt megtanult bízni az ottaniakban, de ennek Doriana manőverei és Daala színre lépése miatt vége szakadt. Távol a Nagyúrtól, akinek szolgálatára és őrzésére felesküdött, csak néhány régi fegyvertársára számíthatott, akik követték a titkos bázisról - és akiknek vele ellentétben nem adatott meg az ismételt testi fiatalság ajándéka. 

Ennél azonban többre volt szüksége ahhoz, hogy sikerre vihesse a misszióját. Értékes, tettre kész, használható szövetségesekre, nem a Sith Egyház érdekből hajbókoló sorkatonáira. 

Végül a kapitányhoz fordult. A tetovált zabrak éppen azzal volt elfoglalva, hogy a távérzékelők adatait értelmezze néhány hozzáértőbb technikus segítségével. 

- Kapitány, van a hajón Sith különítmény? Úgy értem, Erőérzékenyek? 

A zabrak egy pillanatig zavartan pislogott. 

- Nos... egy osztag asszaszin. Igen, uram. 

- Kitűnő. Amint végeztem a nagai admirálissal folytatott egyeztetéssel, beszélni akarok a parancsnokukkal.


Pi

A Pi rendszer valójában nem is rendszer. Csillaga már nincs, vagy talán soha nem is volt. Néhány kósza aszteroida lebeg magányosan a mélyűrben a Tau-szektor galaxistól legtávolabbi, félreeső pontján, jeges felszínükön nyoma sincs az élet legapróbb formájának... első látásra.

- Szárkány egyessz a szárkány rajnak... mindenki rendben van? - Tesar nénjéhez képest sokkal tisztábban beszélte a Basicet - legalábbis általában. A hosszú, hibernációhoz közeli meditatív állapotban töltött napok, melyek során a jedik négy StealthX vadászgépe Jag Fel flottáját keresve egy átlagos űrhajót, vagy akár flottát megszégyenítő sebességgel szelte át az Ismeretlen Vidéket, sokat kivettek belőle. 

- Itt vannak... a közelben... mi érezzük őket - jegyezte meg szinte azonnal a négy jedi között létesített kapcsolaton keresztül Raynar.

- Én egy birrodalmi hajót sszem látok... - hunyorgott sárgás szemeivel Tesar. – Előttünk lehetünk... túlugrottunk volna rajtuk?

- Nem is őket érezzük... - válaszolt Raynar simulékony, szinte vidám hangon. - Hanem akik segítenek majd rájuk találni... a Fészek itt van a közelben!

...

Tesar bizonytalanul méregette az apró, tűhegy alakú, alig három méter hosszú vadászgépeket - vagy inkább repülő kapszulákat -, amelyek előrajzottak az egyik, látszólag irányítatlanul a semmi közepén sodródó aszteroidából. 

- A Nerren Fészek üdvözletét küldi jedi barátainak. Mindannyian örülünk, hogy itt látunk Titeket - fordította az egymásközti csatornába behatoló statikus, fülsértő ciripelést Raynar. 

Tesar igyekezett összébb húzni magát az Erőben, miközben visszaemlékezett az évtizedekkel ezelőtt történtekre, majd azokra a friss élményekre, amelyek a titkos nagai katonai bázison érték, amikor a tévútra lépett Kiimi Anaro nyomában járt. Azokhoz az emlékekhez képest ez a Killik fészek, legalábbis amennyire meg tudta állapítani, nem sugárzott ellenséges szándékot... inkább meglepően befogadó és nyitott volt... de Tesar emlékezett rá, hogy a Sötét Fészken kívül annak idején a többivel is így történt... először ez a kellemes hovatartozás érzés... aztán a rovarok által termelt ambrózia, és végül az ember - vagy hüllő - úgy érzi, mindig is ide, ehhez a Fészekhez tartozott, vagy ahogy a barabeleknél mondani szokás, ez az ő Falkája

De Tesar nem véletlenül járta már több, mint tíz éve a jedik útját. Kizárta magából a gondolatot és igyekezett minél semlegesebbnek, távolibbnak tűnni az Erőben. Nem úgy, mint Raynar, aki már szinte egy húron pendült hajdani "családjával" - ez sem kerülte el Tesar figyelmét. 

- Az egyik... kaptárunkba kísérünk - folytatta a magyarázatot Raynar. - Elvezetünk bárhová Nur'nun'run-on belül. 

- Az aszteroida mozog... - jegyezte meg az Erőn keresztül a négyes harmadik tagja, egy bozontos talz jedi tanonc. - Laalh'r szerint ez veszélyes...

- Az aszteroida a Kaptárunk... - folytatta átszellemült hangon Raynar. 

- Ez megmagyarázná, mit keresnek ilyen távol a gravitációs terektől itt a semmi közepén... - tette hozzá a jedi csoport negyedik tagja, a nar shaddaai humán nő, Giselle. - Az R2-esem generátorokat és hipertéri meghajtókat jelez a kő felszínén. 

- Gyorssszabb éssz egysszerűbb, mint egy nagyobb hajó... - sziszegte Tesar. - Kövesszük kísérőinket...

Már csak az nem hagyta nyugodni, hogy mi is az a Nur'nun'run... 

- A Fészek új otthona - jegyezte meg az elméjében Raynar, mire Tesar idegesen megrázta pikkelyes fejét. A férfi képességei egyre erősödtek, ahogyan közelebb került a bogarakhoz, akikkel több évtizedet töltött szoros mentális kapcsolatban... egy újabb probléma, amivel meg kell küzdenünk majd, gondolta Tesar.

A StealthX-ek megközelítő pályára álltak, és hirtelen a semmiből az aszteroida oldalán feltárult előttük egy leszállófolyosó...


Nu

A Nu rendszer egy aszteroidamezőkkel és magába roskadt bolygók maradványaival teli kihalt mező, valahol az Ismeretlen Vidék Tau-szektorának alsó csücskében...

- Gyönyörű hely, én mondom - jegyezte meg a Chimera hídján a hajdanvolt kataklizma apróra tördelt romjait elnézve Jagged Fel. Valamiféle hatalmas erő, talán egy novává vált csillag, vagy egy fekete lyuk maradványa apróra tördelte a rendszer szinte összes égitestjét, mindent beborító törmeléket hagyva maga után.

- Csak sajnos egyetlen titkos bázist sem látok...

- Ilyen élénk aszteroida-tevékenység mellett nem is látnánk - tette hozzá a mellett álló Vitor Reige. - De a közösen összegyűjtött adataink alapján valahol itt van a Ramakaz. 

- Nos... meglátjuk - biccentett Jag. Tudta, hogy sietnie kell. A Sith erők talán már el is jutottak a Nirauanig... - Küldjenek ki felderítőket!

...

- Kapunk egy enyhe jelent az egyik felderítőtől... 

Reige és Jag a technikus mögé léptek, aki a távolsági csatornán tartotta a kapcsolatot a nagy hatótávolságú chiss vadászgéppel, amelyik már az aszteroidamező másik oldalán járt. 

- Nagyon erős a zavarás... - a nő állított valamit a berendezésen, mire tisztábbá vált a chiss pilóta hangja. 

- Létesítmény az aszteroidaöv egyik legnagyobb, külső szikláján... koordináták átküldve... nem érzékelek energiát... pillanat... azonosítatlan járművek közelednek! Profil azonosítás... de hiszen... kssssssszzzzzh...

- Megszakadt a kapcsolat - pillantott fel a monitorokból a nő. 

Reige és Jag egymásra néztek. 

- Lehet itt valami, amire nem készültünk fel? - pillantott az adjutánsra Fel.

- Inkább ők nem készültek fel ránk... - húzta el a száját. - Ezek maximum csempészek, akik véletlenül idekeveredtek...

- Nem szeretnék felesleges félreértések miatt gépeket veszíteni, Vitor - vonta össze a szemöldökét Jag, majd a navigációs pult felé fordult. - Induljon meg a flotta a felderítő utolsó ismert pozíciója felé! 

A Kéz flottája, élén a méltóságteljes Chimerával lassan előrelódult. A birodalmi és chiss vadászgépek védőalakzatba álltak a nagyobb hajók körül, amelyek turbolézereikkel robbantották darabokra a közeli aszteroidaöv nagyobb köveit, ha túl közel kerültek a hajókhoz. 

- Látjuk a bázist az érzékelőkön... nincs kapcsolat a felderítővel... - jelentette öt perccel később a navigációs tiszt. - Energiát nem érzékelünk... viszont...

Jagged egy pillanatra lehunyta a szemét, majd az egyik kisebb szikladarabra mutatott, ami nem messze lebegett attól a sokágú, hatalmas tömbtől, amelyen az érzékelők szerint az építmény volt. 

- Arra. Ott, amögött. Küldjenek oda egy osztagot... 

Kisvártatva egy tucat kecses, Nsiss-osztályú chiss elfogó húzott el a csillagromboló hídja előtt, hogy a kérdéses szikla felé vegyék az irányt. 

Vitor kérdő pillantást vetett Jaggedre. 

- Van egy megérzésem... - jegyezte meg Jag. - A régi időkből... nem ez az, amit keresünk, de baj lehet belőle. 

- Yuuzhan Vong? - fehéredett el a volt moff.

- Ha úgy tetszik, rosszabb... 

A következő pillanatban száz és száz apró pont jelent meg a taktikai képernyőn, amint előrajzottak a Jag által megjelölt szikla mögül. 

- Gondoltam - jegyezte meg a férfi. - Bogarak...

- Killik vadászok a célpont körül! - hangzott fel a riadó a csillagromboló hídján. A Kéz elit flottájában számos chiss szolgált, akiknek megvoltak a maguk emlékei a területük határvidékén jó tíz éve vívott háborúról... ahogyan Jagnak is. 

- Riadó! Minden egységnek harckészültség!!!


Xi

A Xi rendszer egy magába roskadt pulzár körül keringő plazmafelhők és törmelék lakhatatlan keveréke, valahol a Tau-szektor galaxis felé eső oldalán...

Az egymásba omló csillagködök, az össze-vissza kavargó plazmafelhők és a közepükön pulzáló hatalmas, az átalakulás és a fekete lyukká válás felé jó úton haladó csillagmaradvány kísérteties, és egyben gyönyörű látványt nyújtott... különösen az Ismeretlen Vidék ezen szegletében. 

- Tisztára, mint otthon, a Bendő bázison... - jegyezte meg Kresh. 

- Érdekes elképzelései vannak a kényelemről, kommodore - tette hozzá epésen Lecersen, majd a kijelzők felé fordult. - Itt kell kezdenünk a keresést. A cosraiak adatai alapján ez a rendszer az utolsó megálló a Ramakaz felé vezető útvonalon a Mag felől...

- Igen ám... - pillantott körbe a kavargó ködökön Kresh. - De hol a végállomás? 

- Nos... - Lecersen végignézett a kijelzőkön, amelyek Daala flottájának egységeit mutatták a monitorokon. - Ezt csak akkor tudjuk meg, ha kiküldjük a felderítőinket...

...

- A felderítők jelentése szerint az anomáliák első vonalán túl van valami... - lépett egy segédtiszt a Kresh - Lecersen páros elé, miközben azok a csillagközi rendezetlenségben gyönyörködtek. 

- Gondolom az anomáliák második vonala... köszönjük, ezt felderítők nélkül is megmondtam volna... - vetett lefitymálló pillantást a Daala elnöki flottájának egyenruháját viselő alakra Lecersen. 

- Pontosítson, Zaul hadnagy - hagyta figyelmen kívül a moff pikírt megjegyzését Kresh. - Mit találtak? 

- Egy gazdátlan bázis, Főnök... legalábbis a felderítő jelentései szerint az energiarendszer nem működik... viszont passzív kisugárzást is érzékeltünk, ami életjelekre utalhat... - húzta ki magát a férfi. 

- Rendben, kösz - biccentett Kresh. - Végeztek a navigációs útvonalak felmérésével? 

- Tizenöt perc alatt be tudunk hatolni a bázisig, de egyszerre csak egy hajóval - jelentette a navi-parancsnok. 

- Az épp elég - bólintott Kresh. - Akkor indulás! Tájékoztassák a kíséretet, hogy vegyenek fel védelmi pozíciót a szektor körül szétszóródva, és kezdjék meg a környező rendszerek feltérképezését! 

- Be akar menni oda? - pillantott a csillagködre halálra váltan Lecersen. 

- Miért ne? - mosolyodott el Kresh. - Annak idején a Bendő bázis felé folyamatosan ezt gyakoroltuk… csak óvatosan kell navigálni. Ez sem lehet annyira nagy újdonság. 

- Gondolom, késő lenne átszállnom egy másik hajóra... - jegyezte meg a moff. 

- Nem is engedném, moff úr - folytatta a vigyorgást Kresh, aki végül elemében érezte magát. A lehetetlen űrbeli körülmények közötti navigáció olyasmi volt, amire csak kevesek voltak képesek a galaxisban egy, a koréliai teherhajóknál nagyságrendekkel nagyobb csatahajóval. Kresh és legénysége ezek közé tartozott. 

A Bloodfin megrándult, ahogyan a kormányos óvatos mozdulatokkal bevitte a csillagrombolót az anomáliák és plazmafelhők közé... nemsokára, néhány bukdácsolás és egy, Lecersennek kiosztott papírzacskó kicserélése után feltűnt egy magányos, a felhő közepén lebegő űrbázis... 

- Nem érzékelünk elektrosztatikus jelzéseket... - jelentette a legénységi árokból az ügyeletes tiszt.

- Addig rendben... és vizuálisan? - vonta össze a szemöldökét Kresh. 

- Uram?

- Nézzen ki a plexin! - csattant fel a parancsnok, egyenesen a bázis mellett lebegő kerek tárgyra mutatva. 

- Yuuzhan Vong? - sápadt el az eddiginél is jobban Lecersen. Már nem tűnt annyira jó ötletnek, hogy elkísérje a Daala-flottát a keresésre...

- Nem, egyértelműen fémből készült... csak nagyon furcsa a profilja... kalibrálják át az érzékelőket! - hajolt a monitorok fölé Kresh mogorván. A saját hajóján már régen meg tudta volna mondani, hogy mivel áll szemben, de láthatóan a Bloodfin Maradványból szakadt radarosai nem ismertek néhány olyan trükköt, ami a Bendő bázison az alapképzés részének számított... 

- Bejövő hívás! - kiáltott fel a komtiszt. - Szokatlan frekvencián...

- Nem mondja... kapcsolja - pillantott a képernyőre Kresh. 

A holoképen megjelenő alak legalább két méteres volt, színes pikkelyei és fogai alapján igencsak... hüllőszerű. A tarkójából kiálló vezetékek nem sokat javítottak a csöppet sem szimpatikus összképen, így mind Kresh, mind Lecersen hátrahőköltek, amikor a hüllő kellemes, szinte daloló hangon szólalt meg. 

- Üdvözöljük Önöket az Impérium Ikh-En-Thi figyelőposztján... felkészültek az asszimilációra? 

Kresh és Lecersen ismét egymásra néztek. 

- Talán jó ötlet lenne aktiválni a pajzsokat... - jegyezte meg Lecersen. 

Kresh nagyot nyelt, miközben a tojásdad hajóból kiáramló száz és száz apró, háromszög alakú képződményre pillantott. 

- Egyetértek…


Coruscant

Daala diadalmas mozdulattal csapott a vezérlőpanelre, s a holokép megremegett, majd eltűnt az asztalára készített vetítő fölül. Az idős nő kifújta magát, és hátradőlt elnöki székében. Az asztalán még mindig villogott a hívójel, de úgy döntött, engedélyez magának egy kis régóta esedékes és jól megérdemelt pihenőt. Feltápászkodott székéből, és a közelben álló bárpulthoz lépett. Miután két pohár vízzel leöblögette legutóbbi tárgyalása által kiszárított torkát, letette a poharat. Hiába, államelnöknek lenni nem a legegyszerűbb feladat. Kipillantott a naplementébe. A narancs sugarak által beszőtt főváros ugyanúgy nyüzsgött, mint reggel. Néha Daala is szeretett volna olyan kipihent lenni estére, mint reggeliben volt...

Anélkül is tudta, hogy belenézett volna a programfüzetébe, hogy pontosan egy óra állt rendelkezésére a mai nap utolsó kihívásának a kezdetéig. Az utóbbi hónapokban egy bizonyos civiljogi csoport tiltakozásokat kezdeményezett az ő uralkodása ellen, amit a demokratikus választásokat váró néptől „bitorolt el”. 

Daala hetek óta megbeszélést folytatott egy másik akciócsoport vezetőivel, akik egy küldöttet ígértek a számára, akivel talán megbeszélheti a megállapodásuk feltételeit. Természetesen esze ágában sem volt alkut kötni hasonló - személyes véleménye szerint áruló - csoportokkal, akik egymást mardosva igyekeznek a kedvére tenni. 

Kisimította felgyűrődött fekete zubbonyát, majd leült. Sóhajtott egy nagyot, majd aktiválta a kommunikátort.

- Igen, Jenss, ki érkezett?

...

1313

Frexis Denz tűnődve lépkedett a lezárt útszakasz mellett. Magában bosszankodva dübörgött el egy kétgyerekes embernő mellett, aki kis híján orra bukott a fejvadász lendületétől. A férfi gorombán odamorgott neki valamit, aztán ugyanolyan törtetően tovább csörtetett. Nem érdekelte a lába alól érkező halálsikoly, amikor rálépett egy összeaszott bőrű toydari nyakára, és véletlenül megölte őt. Mi a fenének zárják le azt a szakaszt, és még csak rövidített útvonalat sem főznek ki mellé? Ennek csak egyetlen magyarázata lehetett. A Komisszió sürgős gyűlést tartott, azért zárták le a fél szektort, így elvágja őt prédájától.

És mi a francnak nem hívták meg őt? Az éves gyűlésen kötelező ott ülnie, mert ha nem teszi, kipenderítik a coruscanti fejvadász céhből. Frex elhatározta, hogy ezért mind meglakolnak. 

Talán bevetheti az új barátját, Niathalt ebbe a kis küzdelembe. A kalamári tiszt bizonyára megörülne egy hasonló horderejű információnak… De előbb azt kellene megtudnia, mennyi ideje maradt megvinni a hírt a szövetségieknek, és utána nekik mennyi idejük marad lecsapni rájuk. Lássuk csak…

Egy fél óra múlva már egy kommunikátort szorongatott kesztyűs kezében.

- Uram, fontos információim vannak a számára - hadarta. - A Komisszió a 1313-ban ülésezik. Siessenek!

- Ne aggódjon - felelte a holokép. - Elkapjuk őket! Maga pedig méltó jutalmat kap! Jöjjön érte a Palotához!

- Remélem is. Egy órájuk van!

...

A szövetségi elnök két őrrel a nyomában lépkedett a széles folyosón. Eszméletlenül irritálta a tárgyalóterem felől szállingózó dögletes bűz. Vetett egy pillantást két társára, de az ő arcuk kifejezéstelen maradt. Daala azon kezdett morfondírozni, hogy talán csak az agya játszotta ki, és az elméjében születő nyomdafestéket nem tűrő gondolatait vetítette ki valós érzékszerveire. Államelnökhöz mérten képes volt palástolni érzelmeit, de mérhetetlenül bosszantották a hasonló megbeszélések, amelyeket kénytelen eltűrni a demokrácia érdekében. Álmodozva gondolt vissza a Birodalomban eltöltött éveire, ahol egyetlen utasítással darabokra robbanthatta a hasonló zsarolók álmait.

Kissé ingerülten fogadta a hírt, miszerint egyetlen őr sem tartózkodott a Palota ezen szegletében. Mi a fene történhetett itt?

A tárgyalóterem mennyezetbe vesző, kétszárnyú ajtaja feltárult, és a szövetségi elnök belépett a tágas terembe. A helyiség közepén álló asztal másik végében egy csúf fejű, csőrös lény várakozott, álarcos emberi testőreivel oldalán. Daala intett neki, hogy foglaljon helyet, aztán maga is leült. Őrei széke mellé telepedtek.

- Üdvözlet - vetette oda a volt birodalmi admirális.

A H’nemthe oldalra fordította a fejét, és meghajtotta. Aztán szúrós szemekkel az államelnök arcába bámult.

- Az enyém az öröm - sipította. Daala haja égnek állt, és kis híján felordított. Aztán összeszedte minden önuralmát, és mérsékelt tónussal válaszolt.

- Mit akar? - kérdezte kissé hűvösen.

- Shi’kka Kalim vagyok - felelte a madárszerű lény. - Számtalan üzleti érdekeltséggel rendelkezem Coruscant… hogy is mondjam… alsóbb szintjeiben - vágta ki végül. - Természetesen az ön ellen való lázadásunk okából vagyok itt. 

- Mit akar? - ismételte Daala szenvtelenül.

A H’nemthe hosszúkás nyelve megremegett félig nyitott csőrében. Vas’in személyazonosságát tökéletesen megváltoztatva tökéletes biztonságban érezte magát a karakteres jelmezben, ami kétségtelenné tette álcája valódiságát. A Kalim nevezetű H’nemthe szerepét valóban ő játszotta a bűnszervezetében, de erről csak a Sötét Nagyúr tudhatott. Az elnökasszony egyszer már megpróbálta őt elkapni, sikertelenül. De most van a kezében valami, ami… nos, talán már nem is olyan fontos.

- Az előbb hazudtam - felelte Vas’in. Megbizonyosodott a mennyezetbe ékelt kamera biztonságáról, aztán ismét felnyitotta csőrét. - Sajnálom, hölgyem, de a Komissziónak ön a legnagyobb tüske a szemében. Ezúton szeretném tolmácsolni elégedetlenségüket, továbbá biztosítani önt az ügy üzleti funkciójáról. Személy szerint kedvelem önt. Uraim - villantotta tekintetét Daala őreire - Tűz.

Daala feldúltan szökkent talpra székéből, de nyomban kiverték fegyverét a kezéből. A két szövetségi őr visszatuszkolta a székébe, majd Vas’inra pillantottak. A H’nemthe bólintott.

Egyszerre két sugárpisztoly szegeződött a szövetségi elnök ősz fejének.


-- Vége a XX. Fejezet 2. részének --


Comments