EGB Könyv‎ > ‎

XVIII/2

Tizennyolcadik Fejezet

Második Rész

Nagi

Az ESB bevetési flottája és a melléjük kijelölt nagai hajók készen álltak az indulásra. Grodin még egyszer végignézett a kapitányok holoképein... számos idegen, a saját hajóját, a Deception-t irányító zabrakhoz, Rezhek kapitányhoz hasonlóan főképp peremvidéki idegenek, egy félszemű duro, egy tömzsi gran, és két magas, tetovált humanoid, akiknek a faját Grodin nem ismerte fel. 

- Uraim, hölgyeim, itt a lehetőség, hogy megszerezzék a hírnevet és a dicsőséget a Birodalomnak, és megmutassák, milyen jó katonák! - mondott néhány szót Grodin, miközben eldöntötte magában, hogy több volt birodalmi tisztre lesz szükség a Maradványból. - Az Uralkodó nevében, indulás!

A Sith hajók és nagai kíséretük beléptek a hipertérbe, egy távoli pont felé...

...

Odalent a Császári Börtön egyik cellájában Mitchell tábornoknak, a legprominensebb nem nagai fogolynak éppen felszolgálták az ebédet. 

A börtönőr a cellaajtóba vágott apró nyíláson keresztül becsúsztatta a 003-5252/Kszhi fogolynak járó mai ebédet, ami - csakúgy, mint a hét második napján mindig - két apró, halszerű falaktát, egy ehetetlen sós kását, és valami savanyú italt tartalmazott. Mitchell sok mindenre panaszkodhatott, csak épp arra nem, hogy túletetik a vendéglátói. 

Meglepetésére azonban, amikor felpattintotta a frissen tartó doboz plasztik fedelét, a kása tetején egy apró, meglehetősen csúnya, göcsörtös kézírással írt cetlit talált. 

 "Lösz egy kis hascsikarásod, de ne ilyedlyél meg tûle! Eztet is egyed meg! T.F."

A tábornok eltűnődött azon, hogy ki lehet az a T.F., és hol tanult meg írni. Majd, miután rövid gondolkozás után arra jutott, hogy a nagaiok ennél sokkal szofisztikáltabb módszerekkel is meg tudják mérgezni, ha akarják - például szimplán a napi menüvel, cetli nélkül is -, majd nem kis erőfeszítések árán befalta a napi menüt a cetlivel együtt. 

Lehet, csak így akart rávenni egy vicces kedvű őr, hogy egyszer végre megegyem... gondolta, majd egy pillanat múlva kétrét görnyedt, ahogyan éles fájdalom hasított a gyomrába... a fájdalom egyre erősödött, és hamarosan köhögési roham jött rá. Elképedve meredt a vércseppekre, amelyek a torkából a padlón landoltak... ez így már nem is olyan vicces, gondolta Mitchell... 

Az őrszobán, amelyik az XX-55-ös börtönblokk celláiért felelt, az egyik cella kamerarendszere mellett felvillant a "vészhelyzet" kijelző vörös fénye. Az ügyeletes őrmester rémülten meredt a földön fetrengő, vért köpő Mitchellre. 

- Tizedes! - üvöltött bele az egymásköztibe - Azonnal vigyétek a chiss foglyot a gyengélkedőbe! 

Nem számított különlegesen kivételesnek, hogy egy-egy fogolyhoz valahogy sikerült becsempésznie valamelyik rivális család kémjének némi mérget... így aztán az áldozat famíliája újabb családtagtól kellett megváljon, hogy betöltse a kötelezõ "kvótát" a Császár börtönében, ami néha jelentős előnyöket biztosított a többi családnak... legyen szó igazgatótanácsi székről, egy gazdag klán eladó lányának a kezéről, vagy éppen plusz egy helyről a Császári Katonai Akadémia elit osztályának várólistáján. 

Az őrmester nem szeretett volna a következő ügyeletes lenni, akit egy fogoly elveszítéséért kivégeznek. Pláne egy ilyen prominens fogoly elveszítéséért, mint a chiss pilóta, a heika személyes kedvence... 

Két őr berohant Mitchellért, és felnyalábolták a tábornokot, hogy levigyék a gyengélkedőbe. 

A gyengélkedő alsó szintjén, a hullaházban, ahol a börtön halálos áldozatai kapták meg az utolsó "kezelést" a magas hőmérsékletű proton kemencében, két nagai boncmester és egy tof halottszállító tevékenykedett. 

- Vigyázz azokkal a cellákkal! - üvöltött rá éppen alacsony intelligenciájú szolgájára az egyik nagai orvos, aki felpillantott annak a fiatal nemesnek a holttestéről, akiben éppen a pár hete elszenvedett mérgezés forrását kereste, és látta, hogy a tof a kemence energiacellái körül szöszmötöl. 

- Óvatosan fogdosom, mer möleg - mormolta a tof. - A másik naccsága mondta, hogy seperjem fel a hamut meg a pernyít...

- Se'hai, mindig mondom, hogy ne bizalmaskodj ezekkel a szemetekkel... - biccentett a terem másik végében álló kollégája felé az orvos. 

- Így is elég undorító, hogy ezekkel kell együtt dolgoznunk, akkor legalább takarítsanak ki helyettem... - rázta a fejét idősebb társa. - Nem érdekel, ki mit mond az előírásokról, meg arról, hogy nem szabad tofokat engedni az energiacellákhoz, akkor sem fogom saját kezűleg kiszedegetni az öreg Yashimoto báró hamvait... 

- Csak azért nem vagy hajlandó, mert elűzték a családod a birtokaikról, Se'hai - ingatta a fejét a másik boncnok, majd folytatta aktuális páciense emésztőrendszerének feltérképezését. 

- Boccsá, naccságok! - lépett be az ajtón egy újabb tof, a halottszállítók egyenruhájában. - Az öreg báró bácsiér gyüttünk! 

- Hát azír már későn gyüttetek, tezsvír - pillantott be a kemencébe a patológián dolgozó tof. 

- Mit keresnek itt, hol van az engedélyük? - csattant fel az egyik orvos.

- Itten van a zengedíly, a pógármesteri hivatalbó van! - lobogtatott meg egy fecnit a tof sofőr, miközben társa a folyosón hatalmasat horkantott. A távolból hallatszott a szint bejáratánál beszélgető nagai őrök irritált hangja. 

- Na, nézzük... - az egyik nagai orvos előrelépett, hogy megnézze a papírt, mire a krematórium mellett álló tof keze előrelendült, és leszakított egy vezetéket, amelyben a terem normál hőmérsékletét biztosító hűtőgáz keringett, amelynek el kellett nyomnia a kemence esetleg kisugárzó hőjét. 

- Oppácska...

- Vigyázz! 

A három tof villámgyorsan apró légzőkészülékeket nyomott az arcára, miközben a két orvos eldőlt a mérges gáztól. Az utolsó tof még kiüvöltött az őröknek. 

- Hékás, naccságos nagáj harcosok, segíccsenek már a szegíny tofoknak kivinni a nagáj nagyurat! - majd becsukta maga mögött az ajtót. 

- Nagyszerű, most még ez is... - indult meg utánuk az egyik nagai katona. 

Ahogyan feltépte az ajtót, a kiáramló szúrós füsttől hátratántorodott, majd a füstből kinyúló zöldes kéz elkapta, és berántotta, a mögötte haladó társával egyetemben. 

Néhány tompa puffanás, majd a gázvezeték visszacsavarása után a füst eloszlott, és a három tof egymásra, valamint a padlón heverő négy nagaira meredt. 

- Nem bírják ezek a kicsi füstöt sem... - nevetett fel az egyik tof. 

- Hát ja, nálunk otthun is mindig büdes van... - jegyezte meg a másik, de társa fejbe vágta.

- Kushaggyá, nincsen erre időnk. Köszönjük a segítséget, tezsvír - fordult a harmadik tofhoz. - Osztán tudod-e már, hogy hol van a Micsill? 

- Hát ha megkapta kis ajándíkom, akkor egy vagy két szintell füljebb - vont vállat a ToFF beépített ügynöke. 

- No, akkor gyorsan keressük meg, mielőtt a nagáj fiúk rágyünnek, hogy mi van itten... - vezényelt az akció vezetője. - Izibe vögyük föl a másik göncöt, te meg maraggyá itt, hátha felíbrednek! 

Kisvártatva a két tof - immár a Nagai Járványügyi és Dekontaminációs Szolgálat rakodóinak egyenruhájában - megindult a gyengélkedő magasabb emeletei felé... 

...

A börtönszárnyat figyelő kamerák monitorképei előtt négy nagai egyenruhás ült, kissé unott képpel. Ők a palota egészét behálózó biztonsági rendszer apró fogaskerekei voltak, akik a császári testőrség alkalmazásában álltak. Bár a munka nagy presztízzsel járt és komoly juttatásokat élvezett a végzője, rendszerint igencsak unalmas is volt. A palotában az élet minden percét áthatotta a protokoll, amely kellően szabályozta a belső viszonyokat, a kizárólag politikai foglyokból álló tömlöcben pedig nem sűrűn mertek ellentmondani, így hát a legkomolyabb problémát az időnként elkóborló alkalmazottak, illetve a túlbuzgó fehérnépgárda jelentette. Az egyikük például gyomnak nézte Őfelsége kedvenc egzotikus virágait, és nem sokon múlt, hogy elkezdett volna megszabadulni tőlük...

- Sokáig odavannak a hullaszállítók - jegyezte meg az egyikük.

- Biztos megint ők végzik a piszkos munkát Se'hai helyett - felelt a másikuk.

- A halottvizsgálat már megvolt - vetett ellen az első, a távozó járványügyiekre utalva. Különösen kellemetlen lett volna, ha a börtönben valami járvány tör ki, hiszen sok előkelő családnak okozott volna kellemetlen perceket. - Lassan végezniük kén. - erősítette meg korábbi véleményét.

- Ha technikai probléma lenne, küldenének egy hívást - rázta a fejét egy harmadik. A négy monitorfigyelő egy pillanatra összepillantott.

- Küldjünk le egy őrjáratot - döntött a rangidős negyedik a rutinnak megfelelően. - Biztos azok az idióta tofok babráltak valamivel.

Az egy szinttel fentebb megérkező két egyenruhás tof két zavart fegyverest talált a gyengélkedő egyik ajtaja elõtt. Még újak lehettek, de mivel szabadnap volt, így őket dobták be a mélyvízbe. Bár régen csak a legharcedzettebb katonák lehettek a császári testőrség részei, mára már csak az elit magot képezték veteránok, és sok arisztokratacsalád elérte, hogy legalább egy gyermeke újoncként ide kerülhessen. Elvégre tényleges dolog nem nagyon akadt, a családnak pedig hatalmas nyereséget jelentett. Ahogy közelebb értek, az egyikük odafordult feléjük és úgy tűnt, megkönnyebbült. Valószínűleg riasztották már Micsill miatt az igazi dokikat, de mire ők odaérnek, a ToFF már rég egy sikeres akcióval lesz előrébb. És milyen sajtóvisszhangot fog ez kapni... !

- Örülök, hogy... izé, látom, megérkeztek - váltott át hivatalos hangra az újonc, miután az első kitörő lelkesedést elnyomta.

- Bizöny, itten vónánk - próbált diplomás járványügyi szakemberhez mérten válaszolni az egyik tof. Egy lépést tett az ajtó felé. - Naszóval asszondja...

- Á… állj! - kapott idegesen a fegyveréhez az egyik őr, miközben kevés sikerrel próbált olyan képet kelteni, mintha egy gyakorlott őr lenne. - Ő… igazolják magukat!

- Osztán mivel-é? - vonta fel a szemöldökét az ügyesebben beszélő tof. - Móst akkó a csávót vizsgáljuk még vagy írjunk kibaszott papírozsokat?

- Hát... - bizonytalanodott el még jobban az őr a másik biztos kiállásán. - Hamarosan jön a hadnagy úr és akkor...

- Ó hát pörsze, a naccságos hadnagyúrak majd gyünnek… a nagy fekáliás lószárt, kéremalássan. Az én drágalátós nagyapámat is szarbán hágytá a hadnagyúraság, mör inkább fútott, mikó kitört-e ottan a nágy járvány...!

- Te.. .tessék?

- Hát tuggya, nem möntek ők közelíbe a dögszagú nípnek, hanem kűték a dalijás bakákat, hogy na pakóják az ígetőkömencébe őket. Oda is lett vágy a fíl regiment... - úgy tűnt, ez célba talált. A katona már korántsem akart annyira kardoskodni az igazolás iránt, sőt, inkább úgy tűnt, hogy még a közelben sem szívesen lenne, ha kinyitja az ajtót. A másik tof közben keresztülfurakodott a két katona között, és elfordította a zárban a kulcsot, majd mielőtt belépett, felvette a maszkját. Belépett, majd bezárta maga mögött az ajtót.

- No, osztán' jóvan-é, generális pajtás? - röhögött rá a görcsbe rándult chissre, hogy a kintiek ne hallják. - No mivan, nem ízlik tán a naccerű nagáj koszt?

- Kackac - próbált ironikusan válaszolni amaz, ám a hasába újabb görcs állt.

- Hát ez biza komó' ügylet, naccságosúr. El köll szállítanunk magát, jó pízért a tezsvíreknek - mielőtt a tábornok válaszolhatott volna, a tof felállt, és az ajtóhoz ment. Kinyitotta, kilépett, majd bezárta maga mögött.

- No, hát komoly a baj, nagyon komoly, katonaúrak! - adta elő magát odakint. - Agybajos vérnyakrákja van a naccságának! Nem visszük el, olyan járvány lesz itten, hogy a fél palotának annyi!

- Csakugyan! - kontrázott rá a másik tetetett döbbenettel. - Itt biza' még Őfelsége, hogy a devlá éltesse vagy tízezer évig, na ősincs biztonságba-e!

- T.. .tényleg? - kérdezte falfehér arccal az egyik őr.

- Igenám, azaz! El kell vinnünk, de gyórsan! Mennyenek innét, osztán hozzanak fertőtlenítőt a doktor szenszéjtől! Gyorsan-gyorsan!

A két katona kapott az alkalmon, hogy sietve távozzanak a folyosó közeléből is és szapora léptekkel siettek el a börtönorvos felé. Az ajtó újra kinyílt.

- No, kapjuk föl, aztán uzsgyi!

Eközben a palotában egy másik, magányos akció is folyt. A fehérnépgárda kitűzőjét sárkányos tradicionális ruháján viselő fiatal nő sétált végig az egyik folyosón, a vendég irányába. Sikerült elérnie, hogy azt a részt ő takaríthassa, persze a vendégre tekintettel állandó felügyelet mellett. Ezt egy unatkozó fegyveres képében kapta meg, aki korántsem volt elragadtatva azon, hogy egy nőt őrizgessen. Persze még mindig jobb volt, mint amikor egy fát kellett őriznie 12 órán keresztül. Igaz, a fa jobb beszélgetőpartnernek bizonyult, mert legalább meghallgatta. De ez a nő...

- Szóval akkor Edóban él? - próbált újra beszélgetést kezdeményezni.

- Igen - felelt korábbi szűkszavúságával. A beszélgetés itt újra meghalt és csendben sepert tovább a nő. A katona megvonta a vállát, és megállt mögötte. Csinos nő volt, semmi kétség nem fért hozzá. Meg persze elvakult konzervatív is, legalábbis a viselkedése alapján, és persze Őfelsége feltétlen híve. A fehérnépgárda önkénteseit főleg középosztálybeli nők alkották (persze alacsony sorú arisztokraták is előfordultak), akik ideológiai elkötelezettségből cselekedtek, így hát az őrök nehezen tudták rávenni őket arra, hogy esetleg a császár hűséges őreinek is jusson egy kis elismerés...

- Maga felettébb csinos - lépett oda a katona a takarító nő mögé és meg akarta paskolni a fenekét. Bár nem számított pozitív reakcióra, ami történt, az igencsak meglepte. A nő elkapta a kezét, megpördült, és egy jól irányzott fejrúgást vitt be a katonának, akinek a feje a falnak csapódott és teste ezután elterült a földön.

- Mocskos disznó! - tette még hozzá halkan, majd bevonszolta az egyik szobába. A lakosztályoknál csak a népesebb folyosók voltak bekamerázva, hogy ne zavarják az itt lakók életét, és ez nem tartozott ezek közé.

Pár perc múlva már egy fiatal katonanő lépett elő a szobából, egy gondosan meghamisított igazolvánnyal. Innen egyenesen Wenthar császár lakosztályához sietett, amit négy nagai testőr őrzött, lankadatlan éberséggel.

- Azonosítsa magát és nevezze meg célját - szólalt meg az egyik, mikor még be sem fordult a folyosóra.

- Akino őrvezető, Őfelsége utasítására szórakoztatnom kell a vendéget - hadarta el, majd az egyik testőr kezébe nyomta az igazolványát. Az végigfutotta, majd visszaadta és szótlanul kinyitotta az ajtót és kezével intett, hogy bemehet. Mindenki rögtön sejtette, hogy mit takarhat a szórakoztatás: a palotában számos örömlány teljesített szolgálatot, akiknek a magas rangú vendégeket kellett társasággal, szórakoztatással és testi örömökkel ellátniuk. Alig zárult be mögötte az ajtó, a nő letérdelt, fejét a föld felé hajtva.

- Hű szolgája, Midori árnyékharcos, rendelkezésére áll, nagyuram - mondta alázatosan. - Úrnőm, Marisa hercegné küldött, hogy elkísérjem Önt egy találkozóra.

...

- Nu, kapaszkoggyík, Micsill pajtás! - az alacsonyabb tof ráerőszakolta a lebegőágyon vergődő chiss háborús hősre a fekete hullazsákot. - Ez mostan kicsit döcögeõs les ám!

- Té, várjá' mán, há' ha nem adol be neki ellenmírget, akkor így fog vonágláni, osztán akkor hogy mongyuk, hogy meghót?? - vakarta a fejét a másik. 

- Há' igaz izs...

- Mit, milyen ellenméreg, várjanak! Áú! - Az egyik tof egy körülbelül húsz centis injekcióstűt döfött a zsákban görcsölő ezredesbe, aki ettől elernyedt és elcsendesedett. 

- Ná mozs meg olyán bides lösz, mire kiszeggyük, mint ti otthun... 

- Induljá'!

Az ajtó kivágódott és az ijedt, hátráló nagai őrök pillantásaitól kísérve a két tof futólépésben elporzott a liftek irányába, előttük az élettelen testet tartalmazó gyro-szánnal. 

- Vigyázzát, naccságos nagáj tesvírek, itten hozgyuk a leprásos hótat! 

...

Odalent a krematóriumban a nagai őrjárat tagjai egyre idegesebben feszegették a láthatóan beakadt ajtót, ami a folyosóról bejárást biztosított. 

- Nyisd ki de rögtön, te ostoba tof!

- Dehá mondom, hogy itten bé ván rágádvá! - kiabálta a tof, aki teljes erejével az ajtónak feszülve próbálta azt tartani a nagai őrjárat tagjai nyomásától. - Lezározta a izé... a biztonságossági rendzser! 

- Miért is? - feszült neki még egyszer az őrjáratvezető. - Mi a hibakód? 

- Hát nem tudnak a buta tofok óvasni, naccsága, hát aztat én hunnét tuggyam mi a naccságos kód? Hát illyen nágy veres és villogóus! - a tof egyik lábát megtámasztotta a boncasztalon, hogy jobban tartani tudja az ajtót. 

- Állj hátrébb, berobbantjuk!

- Jáj ázt nem lehet, itten veszílyes zsivárgás ván!! Réátkor meg mindön!

A két járványügyi egyenruhás menet közben tof kisandított a keresztfolyosóra, ahol az őrjárat még mindig a krematórium ajtaját feszegette. 

- Szegíny Tesvír...

- Májd ellesz az. No iszkolgyunk! 

Villámgyorsan betolták a Mitchellt tartalmazó lebegőágyat az alsó szinten várakozó siklójukba, és elindultak a kijárat felé. Most már a ToFF bent maradt ügynökén múlt, hogy addig késleltesse a riadót, amíg kiérnek a komplexumból...

...

Wenthar éppen meditált és pár centire felemelkedett ülő helyzetben a talajtól, amikor váratlan látogató toppant be hozzá. Méghozzá pontosan az az ember vagy nő, akire nagyon is várt! Pillanatok alatt kilépett meditatív állapotából, és intett a nőnek, hogy keljen fel.

- Szóval tanítványom észlelte az üzenetemet? - kérdezte hétköznapi tárgyilagossággal a hangjában a Lord, mintha csak azt kérdezte volna meg hogy milyen ruhát vesz fel holnap a hölgy.

- Igen, Nagyúr! - suttogta áhítatosan Midori, miközben végigmérte a minden ízében férfias és meglehetősen gonosznak tűnő, különös idegent. Önkéntelenül is érzékelte a férfiból áradó tömény és rideg gonoszságot. Ez az ember nem babra játszik!

- Vezess a tanítványomhoz! - vetette oda parancsolóan és ridegen Wenthar, miközben megigazította éjfekete köpönyegét, melynek csuklyájával eltakarta az arcát. A nő fejet hajtva készségesen engedelmeskedett, miközben nem kerülte el a figyelmét az a különleges fegyver sem, amit a férfi a köpönyege alá rejtett el. Egy különleges kard, fénykard...

Wenthar egy ősi és igen egyszerű Sith varázslattal álcázta magukat, így észrevétlenül eljutottak az Úrnő és testvére rejtekhelyére. Wenthar magabiztosan és határozottan lépett be a két testvér rejtekhelyére. Máris megérezte a nőben tomboló, őrülettel határos vágyat a hatalom és valami más dolog iránt. Wenthar levetette az arcáról a csuklyát és így láthatóvá vált tarkopasz feje.

- Itt vagyok hát, Milady! - mondta Wenthar tisztelettel ám mégis uralkodói fenségességgel. - Eljöttem hát hozzátok, most pedig meséljetek! Kik is vagytok ti valójában és mi a célotok?

...

Miközben az egész bolygó, sőt az egész birodalom a császárság alapításának közelgő 500 éves évfordulójának lázában égett, és a császári udvar az első hasonló rangú vendéget szolgálta ki, akadt egy olyan kormányszerv, amely fáradhatatlanul dolgozott a nagai érdekek érvényesítésén. A Császári Titkosszolgálatot sosem hozták lázba az ünnepélyes események, vezetőik folyamatosan a kitűzött célok teljesítésén munkálkodtak, majd új célokat tűztek ki, ha ezek elfogytak. Nem hiába mondogatták sokszor, hogy a Császár igazi támasza nem a hadsereg vagy az Iparvállalat, hanem a titkosszolgálat, melynek szürke eminenciásait nyugodtan lehetett a harmadik nagy befolyású hazai erőnek tekinteni az előbbi kettő mellett. Aki mindezt létrehozta, nem volt más, mint Tong igazgató, aki immáron már harmincadik évét töltötte el a szervezet élén, jóval túl a hatvanon. Élete fő műve volt ez a szervezet, mely korábban csak korlátozott módon tudta a Császárság érdekeit szolgálni és hazai viszonylatban is jelentéktelen volt csupán. Az elmúlt három évtized változásai után azonban ritkásan akadt olyan, amit ne tudott volna a szervezet elintézni, és míg a másik jelentős belső rendfenntartó erő, a katonai rendészet, a Kempeitai brutalitásáról lett híres, addig a titkosszolgálat megfelelő eleganciával és diszkrécióval járt el mind odahaza, mind külföldön.

- Érdekes - fújta ki a füstöt a félig elsötétített szobában az igazgató, miközben rekedtes hangján beszélt. - A Galaktikus Szenátus építészeti rajza a mi kezünkben.

- Akárcsak a Szövetség jövője - jegyezte meg az egyik vezető beosztású bizalmasa, és hangjában érződött a büszkeség. Nemcsak, hogy elhanyagolni nem lehet már galaktikus szinten a Császárságot, de beleszólása is van a világ többi részében történő dolgokba.

- Amennyiben Daala kiiktatja a jediket a képből, úgy alapvetően átrendeződik a Galaxis térképe - gondolkodott el egy másik titkosszolgálati vezető, miközben ásványvizet töltött a poharába.

- A jedik végével egy akadály gördül el az utunkból a Galaxis megszerzéséért folytatott küzdelemben - morfondírozott az asztalnál ülő egy másik vezető, továbbvezetve a gondolatot.

- Kérdés, hogy jobban járunk-e így - tette hozzá a magáét Tong. A közvetlen munkatársai megszokták, hogy ők vázolják fel a helyzetet, és az igazgató vonja le a következtetéseket, és persze néha kérdésekkel vezette rá a többieket a véleményére. - A jedik eltűnésével a Sithek természetes ellenségei lesznek oda.

- A Sithek viszont szövetségeseink. Az ottani ügynökeink jelentései alapján nem kell egyelőre komolyan tartanunk a Sith befolyástól - jegyezte meg a Sith területeken folyó titkosszolgálati ügyeket felügyelő vezető. Ellentmondani természetesen nem mert az igazgatónak, így hát csupán kiegészítő jelleggel mondta el az információit.

- Vakon nem szabad megbíznunk a Sithekben. Számukra ismeretlen a szövetségesi hűség fogalma - rázta meg a fejét egy másik vezető.

- A Sitheknél azonban fontosabb, hogy a Galaxis jelenleg legerősebb és legnagyobb állama hogyan reagál - terelte tovább Tong arra a beszélgetést, ahova ki akart lyukadni.

- A Szövetség jelenleg erősen megosztott az elnökasszony és a jedik közötti konfliktus miatt - vette át a szót az ottani ügyek vezetője. - Egy belső konfliktus kirobbantása tovább gyengíti őket ideiglenesen, de hosszú távon a korábbinál jóval erősebbé válhat az állam valamelyik fél vereségét követően.

- A Szenátus felrobbantása tehát nem eredményezi azt, amire szükségünk van jelenleg - összegezte az elhangzottakat Tong igazgató. - A nyílt konfliktus kirobbantása helyett a jelenlegi helyzetet kell elmélyíteni valahogy.

- A Jedi Templom! - jött rá a megoldásra az egyik asztalnál ülő. - Ha a templommal történne valami, az a jedik felé irányítaná a Szövetség szimpátiáját. Ráadásul a jedi-párti képviselők éppen most készülnek nyíltan fellépni Daala ellen.

- Hónapokba kerülhet, amíg ennek is megszerezzük a dokumentációját. Addigra lehet, hogy az egész válság véget ér - érvelt az ötlet ellen egy másik, az asztalnál ülő vezető. Tong érdeklődve figyelte a felvető válaszát.

- Nem szükséges behatolót juttatni az épületbe, mint a Szenátusnál. Ha egy siklóba épített bombát robbantunk a megfelelő helyen, az is komoly károkat okozhat.

- Rendben - fogadta el az érvelést az igazgató, majd a szövetségi ügyekhez felelős vezetőhöz fordult. - Továbbítsa ezt a coruscanti nagykövetségre. Természetesen diplomáciai futárcsomagban.

...

Wenthar ereje tényleg olyan nagy volt, sőt, még nagyobb, mint Midori képzelte. Egyszerűen elrejtette őket szem elől varázserejével, és míg neki sok előkészülete feküdt ebben az egy bejutásban is, Wenthar úgy sétált ki vele, hogy nem okozott neki különösebb megerőltetést. Midori megmutatta neki a titkos átjárót, amiről szinte senki sem tudott már, létezése a múlt homályába veszett. Az alagút, mely a Krizantémpalotát kötötte össze az egykori Sárkánypalotával, vagyis romjaival, régóta használatlanul állt. Egy óra séta után érkeztek meg a másik palota titkos földalatti részébe, amit az ezt emelő császárok védelmi célokra húztak fel. Jelenleg az dinasztia utolsó két élő tagját védte.

- Hát eljöttél, Nagyúr! - sietett az ajtóhoz a trónt magának követelő bukott jedi, a Sárkány. - Pontosan, ahogy megálmodtam! Egy idegen hozza el családomnak az igazságot!

- Fenség - hajolt meg kecsesen testvére, Marisa, miközben szeme sarkából rosszallóan nézett a másikra. Nem kellett olvasni a gondolataiban, hogy Wenthar tudja a férfi indokát: egy igazi császár, a sárkányok fia sosem hajol meg senki előtt. Végül azonban egy biccentés erejéig behódolt testvére kérésének.

- Azt kérdezed, kik vagyunk? - kezdett beszélni a férfi. - Ennek az országnak a legitim urai, az utolsó jogos dinasztia utolsó két leszármazottja.

- A nagaioknál - kezdett magyarázni Marisa, aki sejtette, hogy a másik nem sokkal került előrébb testvére magyarázatával - egyetlen ősre vezethető vissza minden uralkodó, ezért a népes dinasztia is igen szerteágazó. A császárnak két fia volt: Taira és Minamoto. Előbbinek sárkány, utóbbinak krizantém volt a jele és apjuk, Kahless halála után kettéosztották a birodalmat, a könnyebb kormányzás érdekében. A tof megszállók a Sárkányokat támogatták, így az ellenállás a Krizantémok köré szerveződött és a felszabadító háborúk után az első Krizantém uralkodó, Chun orvul legyilkoltatta az összes Sárkányt, palotájukat pedig felgyújtatta, holott korábban békét ígért. Csupán szüleink menekültek meg a borzalom elől.

- Nagyapánkat, az utolsó sárkánycsászárt egy üstben főzték meg élve a bitorlók - köpött a földre a Sárkány, elemi dühvel. Wenthart teljesen felpezsdítette az ifjúban áramló hatalmas erejû düh és pusztítani akarás. - Apánkat akkor fogták el, mikor mi születtünk. Tudták, hogy vannak leszármazottai, és halálra kínozták, ám a helyünket nem tudták meg. Végül aztán a holttestét végezték ki nagy nyilvánosság előtt, majd elégették a testét és szétszórták hamvait.

- És ő ki? - fordult Wenthar érdeklődése kísérője felé. Egyelőre még nem kívánt semmit válaszolni a két fiatal történetére.

- Midori árnyékharcos, nagyuram, az egyik utolsó olyan, aki még tisztában van ennek az egykor nagy tekintélyű feladatnak a mikéntjével.

- Hogyhogy?

- Az új uralom a teljes modernizáción alapult, így a múlt legtöbb intézménye értelmét vesztette. A modern császári titkosszolgálat létrehozása szükségtelenné tette az árnyékharcosokat, akiket egy császári rendeletben kijelölt helyen telepítettek le, szűkre szabott nyugdíjjal, gyerekeiket pedig más foglalkozásokra okították.

- Midori családja évszázadok óta szolgálta dinasztiánkat - tett még hozzá egy lényegi információt a Sárkány ikertestvére, Marisa. - Csupán csak Midori szolga apja tudta titokban okítani lányát az ősi tudásra, melynek kiveszejtését célul tűzték ki.

Wenthar elégedetten hallgatta a bosszúszomjas testvérpárt, majd kezének egyetlen apró mozdulatával jelezte, hogy most már fejezzék be a mondókájukat. Majd elméjével az Erő szövedékein keresztül a fiút kezdte vizsgálgatni. Amaz örömmel fogadta be a nálánál hatalmasabb elmét, amelynek hű szolgája és talán tanítványa akart lenni. A fiú arcán megszelídültek a vonások, miközben a Sith Nagyúr lassan kutakodott az emlékei között.

A lánynak igaza volt mindenben. Látta a fiú emlékei között a haragot, a csalódást és a bosszút.

- Visszatértek velem a lakosztályomba, méghozzá most rögtön! - fejezte be végül a vizsgálódást Wenthar. - Midori, te pedig valahogyan „eljátszod” a kedves testvérek halálát! - vetette oda az engedelmesen meghajló árnyékharcosnak. Az rögtön el is távozott, hogy találjon a parancsnak megfelelően két „balekot”. Wenthar a testvérpár felé fordult. Először a nőhöz intézte a szavait.

- Te az enyém leszel! A tested és a lelked, mindened az enyém! - mondta Wenthar hidegen és hűvösen, szavai akár a Nagi Kristály-tavainak jéghideg vize. - A feleségem és a bizalmasom leszel ha… kiérdemled! De addig is szolgálni fogsz engem! - Wenthar pillantása ezek után a tomboló dühvel rendelkező fiú felé fordult. - Te pedig ezért cserébe a tanítványom leszel! Egy leszel a Sithek Sötét Rendjével! Nos, érdekel az ajánlatom? Válaszoljatok! - fejezte be végül a Nagyúr.

A testvérpár szeme felcsillant Wenthar reakcióját látva. Úgy tűnt, elérkezett számukra a bosszú ideje. A Sárkány azonban ellenvetéssel kívánt élni.

- Nem követhetlek a Bitorló palotájába, Nagyúr - ahogy Wenthar összehúzta a szemöldökét, igyekezett megmagyarázni a döntését. - Szent esküvel fogadtam, hogy oda csak akkor teszem be a lábam, ha hódítóként megyek oda. Jelenleg nem ez a helyzet.

Bár a nagai férfi úgy hitte, az ok mindenkinek evidencia, Wenthar kérdő tekintetét látva úgy döntött, el kell magyaráznia a nagai bosszúfogadalom lényegét.

- Ellenségeinkhez azért nem megyünk, ha esküt tettünk, mert a náluk való élet, hogy az ő ételüket esszük és az ő ágyaikban hálunk, óhatatlanul is csökkenti a bosszúszomjunkat ellenük.

- Ennyire ízlik a düh mámora? - kérdezte Wenthar kaján vigyorral. Talán mégis megtalálta az ideális embert, aki bátran merül alá a Sötét Oldal legmélyére? A másik férfi arca nem árulkodott érzéseiről, de a szemében végtelen dühöt látott. - Nagyon jó. És te, Marisa?

- Örömmel szolgállak, Nagyúr, amilyen módon csak kívánod - hajolt meg felé, majd a szemébe nézett. Úgy tűnt, nincs ellenére a Wenthar által tett ajánlat, egy ilyen férfi minden vágyának kiszolgálása. De egy valami iránt volt különösen kapzsi: a hatalom iránt. Ha egyszer a felesége lehet, egy hatalmas birodalom császárnéja válik belőle.

...

- Ne szórakozz velünk! - kiabálta a nagai őrparancsnok, miután lekérte a központból a krematórium érzékelőinek adatait. - A műszerek nem jeleznek semmit! Öt másodpercet kapsz, hogy eltávolodj az ajtótól! Öt...

- Várjánák má' tísztölt nagáj úrak! Ittön… öööö...

- Négy.

- No izé, válami ván az egyik, osztán...

- Három.

- Osztán nu, abbúl gyün a büdes!

- Micsoda? - kérdezte meglepetten odakintről az őrparancsnok, abbahagyva a számolást.

- Mondom ín, büdes gyün a kemencíbül! A többit már lecsáptá a szág!

- Szivárog a krematórium? - érezni lehetett a döbbenetet a hangjában. Időnként előfordult, hogy valamelyik cső meglazult, és a működéshez használatos gázok elszabadultak. Nagyon veszélyes volt és nagy dózisban halálos is lehetett, azonban nem sikerült eddig még stabil mérőrendszert csinálni hozzá. A tof már kezdett örülni, hogy végre kifogott a fifikájával a nagaiokon, de pár pillanat múlva ismét megszólalt a kinti hang.

- Nem robbanthatjuk be, nehogy meggyulladjanak a gázok.

- Jájj, de kár, most itten hálunk minden?

- Átvágjuk! Állj arrébb, hülye tof, nehogy a láng elérjen! - a parancsnok hangján érződött, hogy nem a másik testi épsége miatt aggódik, hanem csak kevesebbet akar majd takarítani és papírmunkázni. A tof már tudta, hogy nem lehet tovább húzni az időt, úgyhogy elõkapta vibrokését, és kicsit arrébb állt az ajtótól. Odakintről hallani lehetett a vágószerkezet beüzemelésének hangjait. Mikor már úgy gondolta, hogy mindjárt kezdenek, feltépte az ajtót, és vakon előre szúrt. A penge az egyik nagai torkát érte, aki döbbenettől tágra nyílt szemekkel nézett fel rá. Akárcsak a többieknek, neki is vállán volt a fegyvere, így a tof most éppen előnyben volt. Visszarántotta a fegyverét, az eltalált katona pedig hörögve esett a földre. A többi nagai egy pillanatig döbbenten állt, majd elkezdtek hátrálni, elfelejtve, hogy ők vannak túlerőben.

- Ná móstan mi legyön? - kérdezte magától hangosan a tof, véres késére pillantva.

A nagai katonák, akik amúgy a gárda fiatalabb generációjához tartoztak, azokhoz a szerencsésekhez, akik a börtön helyett - általában másod-, harmadszülötti státuszuk révén - a katonai akadémián kötöttek ki, miután elhagyták a nemesi házat, most egy pillanatig összezavarodva pillantottak egymásra. 

A tofok buták, a tofok koszosak, a tofok alacsonyabb rendűek. Általában erről szólt a kötelező faji és politikai oktatás, amelyen részt kellett venniük heti két alkalommal, amíg csak a képzés tartott.

Érdekes módon egyetlen oktató, vagy politikai tiszt sem hívta fel a figyelmüket arra a tényre, hogy emellett a tofok rendszerint kigyúrtak, két méter magasak, és általában agresszívek is. 

- Na, akkor mosmán, hogy kinyílott, bégyünnek-é? - nézett végig a társaságon bután a tof, miközben a torkon szúrt nagai katona gurgulázva fetrengett a földön, vért köpve bajtársai csizmájára. 

- Ezír meg mán elnézíst, nem figyöltem... csak így megszálád a keze a szegíny tofnak néha, tuggyák...

A másik két tof éppen a főkapun igyekezett kifelé rozoga, járványügyi jelvényes siklójukkal, mikor a palota azon szárnyának alagora, ahol a krematórium volt, megrázkódott, majd némi füst és eltévedt sugárvető lövedékek jelezték, hogy valami nincs rendben. 

A kormányműnél ülő tof gázt adott. 

- No mos' aztán dzsáljunk, tezsvír!

A sikló, rakterében a zsákba csomagolt, még mindig görcsölő Mitchell ezredessel felgyorsult, és eltűnt a főváros szegénynegyedeinek viskói között...

...

Az egységet vezetõ fiatal, serkenő arcszőrzetű nagai hadnagy hamar felriadt a döbbenetből, és igyekezett a soraikat rendezni, mielőtt a tof mindannyiukat felszeleteli, mint a sushit szokás.

- Védelmi alakzatba! Fegyvereket fel! - kiáltotta el magát, és a parancsoláshoz szokott nemes ifjak azonnal reagáltak. - Állítsátok a fegyvereket bénító üzemmódra!

Tudta, hogy élve kell elfogniuk a betolakodót, mint ahogy az is rögtön átfutott a fején, hogy a magányos tof csak elterelés volt egy másik, fontosabb akció leplezésére.

- Központ, itt Nakamura hadnagy. Egy tof megtámadott minket! Segítséget kérünk! - hátrált tovább, miközben a többiek igyekeztek rendezni soraikat. Eközben a tof sem tétlenkedett, és igyekezett felmérni a helyzetet. Egyedül még neki sem volt esélye egy tucat fegyveres ellen, ráadásul ezek már elfogni készültek, ami a legrosszabb lehetőségnek ígérkezett. Inkább a gyors halál, mint a kínzások válogatott garmadája, amit fel fognak vonultatni a megtörésére. Feldobta kését, majd pengéjénél elkapva a nagaiok felé hajította, eltalálva az egyik katona vállát, aki fájdalmas nyögés közepette ejtette el fegyverét. A tof sietve kilépett, egyetlen mozdulattal felkapta a puskát, majd két katonát fellökve elkezdett végigfutni a folyosón. A nagai katonák azonnal tüzet nyitottak utána, ám a bénítólövedékek nem találták el. Megragadta az egyik oldalfolyosó sarkát, és átperdítette magát arra a folyosóra.

- Utána! - kiabálta a fiatal hadnagy, mire a katonák futva megindultak az oldalfolyosó irányába.

...

Puyi császár alaposan böngészte az elé tett beterjesztéseket. Most éppen azt a memorandumot olvasta, amit a Hojo-klán terjesztett elé, azzal a kéréssel, hogy tegyen igazat a Noboyuki-klánnal folytatott vitájuk végére. A vitát egy meghiúsult házasság okozta, miután a menyasszonynak szánt tizenkét éves Noboyuki lány súlyos betegségben elhunyt. A vőlegény családja azt kérte, hogy a kiesett helyére állítsanak új leányzót, az elhunyt nyolc éves húgát, az ősi házassági ígéretekre vonatkozó szokásjogra hivatkozva. A császárnak az államügyek vitele mellett a klánok közötti döntőbíró szerepét is be kellett töltenie. A császár egy sor hümmögés után írni kezdett a memorandum aljára, amelyben helyt adott a Hojo-klán kérésének. Mielőtt azonban befejezhette volna, felkeltette figyelmét a folyosón eldübörgő sok láb által keltett zaj. Összenézett főpecsétőrével, majd főtanácsosával.

- Megyek, megnézem mi folyik itt, felség - ajánlkozott önként főpecsétőre, azonban Puyi leintette.

- Majd én megnézem - mondta a császár, aki ki nem állhatta, ha mindent helyette csinálnak. Mivel nem volt kíváncsi a tiltakozásokra, felállt a helyéről, és az ajtó felé indult. 

- Talán csak az őrség gyakorlatozik - morfondírozott a főtanácsos.

- A protokoll szigorúan tiltja ezt magas rangú vendég jelenléte esetén - vetett ellen a főpecsétőr, majd némi bizonytalansággal hozzátette. - Bár nem tudom, ez a külföldi vendégekre vonatkozik-e.

- Meg kéne kérni a protokollminisztert, hogy dolgozzon ki erre valamit - értett egyet a másik.

Éppen olyan távolságba ért a császár, hogy kinyissa az ajtót, mikor az feltárult. Az ajtóban álló katona és a császár egy pillanatig meglepetten néztek egymásra. Aztán a katona sietve meghajolt.

- Bocsánat a modortalanságért, felség - könyörgött bocsánatért a vétkes katona.

- Megbocsátok - mondta nagylelkűen a császár. - De mi folyik itt?

- Megtámadtak minket, felség - közölte a katona mögött megjelenő, a testőrség egyenruháját viselő katona. Puyinak egy pillanatba telt, mire felismerte: Kitano Fujiwara volt az, a császári testőrség parancsnoka.

- Micsoda? - Puyit meglepték az események. A császári palota egy igazi erődítmény volt, amit még egy hadosztály sem tudott volna eredményesen bevenni. - Hányan vannak?

- Egy személy - felelte Kitano, némileg zavarban. - Egy tof.

- Na ne szórakozz velem, mert megmondom édesapádnak - közölte Puyi rosszkedvűen. A vele egyidős testőrségi parancsnok az egyik legnagyobb hatalmú klán, a Fujiwara leszármazottja volt, akiknek lojalitásához nem férhetett sosem kétség, így elsőszülöttként a börtön helyett a testőrség parancsnokságát kapta meg.

- Szó sincs erről, felség - rázta meg a fejét Kitano. - Valahogyan észrevétlenül átjutott a védelmünkön. Valószínűleg nem egyedül. Egy emberünket megölte, egyet megsebesített, a krematórium kezelőszemélyzetét súlyosan megsebesítette.

- Azonnal lezárni a palotát! Minden kijárathoz őröket vezetni, a reguláris haderőt mozgósítani! - mondta szinte kiabálva Puyi, akit még közvetlen munkatársai sem láttak soha ennyire dühösnek. - Bárkik is voltak, lógva akarom őket látni!

- Már megtettem a szükséges intézkedéseket, felség - biccentett a tiszt. - Most viszont szeretném biztonságba vinni Önt.

- Még az hiányzik! - vetett ellen dühösen. - Mit fognak mondani az emberek? A császár, aki egy magányos tof bandita ellen a bunkerébe menekül? Soha!

- Igenis, felség - hátrált azonnal ki Kitano. - Ez esetben megerősített őrséget állítok az ajtó elé. Magas rangú vendégünkkel mi legyen?

- A protokoll alapján nem feltétlenül számít magas rangúnak – vetette közbe a főpecsétőr, de nem nagyon foglalkoztak vele. 

- Küldjenek oda is megerősített őrséget, és tájékoztassák Wenthar császárt arról, hogy egy gyakorlat részeként palotába történő ellenséges betörést szimulálunk, az alapítás 500. évfordulójára. Nem mutathatjuk magunkat gyengének a Sithek előtt!

- Hai, heika!

A még mindig távollévő Wenthar ajtaja előtt két Sith őr teljesített szolgálatot, míg mellettük négy nagai katona állt. Egyik fél sem próbált nagyon barátkozni, így az itt töltött őrszolgálatok általában unalmasan teltek a protokolláris őrség számára. Most azonban egy csapat elit katona, császári testőrök tűntek fel a folyosó végén és sietős léptekkel, élükön egy fiatal tiszt sietett. 

- Wenthar császár őfelsége nem fogad senkit - közölte az egyik különböző furcsa tetoválásokat viselő Sith katona. 

- Pedig kénytelen lesz. Sürgős ügyben keresem, elkerülendő az esetleges pánikot.

...

Valamivel korábban…

Wenthar Nagyúr intett a testvéreknek, hogy emelkedjenek fel a meghajlásból. Hirtelen különös jeleket írt fel a levegőbe, majd elhúzta a tenyerét a testvérek előtt. Különös, idegen torokhangon köpködő nyelven beszélt. A testvérpár döbbenten vette észre magán, hogy különös, bíborszínű fény kezd el vibrálni körülöttük. A gyilkos testvérekből két nagydarab Sith sötét jedi lett. Legalábbis a külső szemlélők számára. Marisa kis híján felsikoltott, de inkább a szája elé kapta a kezét megdöbbenésében, míg fivére szemeiben gonosz fény vetett szikrákat, miközben aljas vigyorra görbült az ajka.

- Visszajöttök velem a lakosztályomba! - parancsolta nekik Wenthar. - Amint vége az ünnepségnek, velem jöttök a Korriban II-re! - Az immár izmos férfinak kinéző fiatal nőnek azonban úgy látszik nem tetszett az ötlet. Bátyja tapintatosan hallgatott a gondolataiba merülve.

- És mi lesz a bosszúnkkal? Mi lesz az áruló féreggel? - Wenthar nem látszott bosszúsnak a kérdés miatt, pedig a lány bátyja már várta, hogy mikor robban ki a Nagyúr kezeiből villám vagy valami hasonló kedves varázslat. 

„Ostoba nők!” - gondolta magában megvetően a királyi bratyó.

Wenthar megérintette a nő arcát.

- Mindennek eljön majd az ideje, kedvesem! - mondta különösen kedves hangon. - Ha most rögtön lecsapunk, akkor káoszba taszítjuk ezt a kifejezetten jól működő államot! - kezdett érvelni Wenthar. - Ha azonban tanultok és a feleségemmé válsz, akkor egy kis háborúcskával szerezhetjük meg, ami a tietek! Becsületesen, ahogy a népetekhez illik! 

A nő bólintott. A Mesternek igaza van. A bátyja pedig elismerően pillantott újdonsült Mesterére. Lám, ez nem az az idegbeteg, tetovált bolondokhoz tartozó félőrült, mint a legtöbb Sith, hanem óvatos politikus. Egy Császár, akit megéri majd szolgálni.

- Sensei! - hajolt meg a császári fivér ismételten Wenthar előtt. - Szolgállak majd téged életem és vérem árán is! - Azzal elővette tokjából az övén lévő Dai Katanát és megvágta tenyerét vele. A vércseppeket Wenthar csizmájára szórta, majd felállt. A Nagyúr komor tekintetéből nem lehetett kiolvasni semmit.

- Elfogadlak! Mától egy vagy a Sithek Rendjével! Életed a Renddé! - a fiú ismételten meghajolt a császár szavaira, testvére követte a példáját. - Az időnk sürget! Menjünk hát! - utasította őket Wenthar.

Az ESB Császárát természetesen egyetlen őr sem állította meg, ahogy kísérőit, a két tagbaszakadt sötét jedit sem, vagyis a Sith mágiával álcázott testvérpárt. Úgy mentek végig a Császári Palotán, hogy senkinek sem tűnt fel a két „vendég” kiléte. Az őrök azt gondolták, hogy talán a Sith Egyház két harcosa csatlakozott Uralkodójukhoz. Wenthar beillesztette a kis kódkártyát a leolvasóba, majd a lakosztálya ajtaja feltárult, ők pedig bementek. Volt miről beszélniük...

A két ajtónálló őr pedig miután beengedte a császárt, tovább folytatta monoton munkáját, amíg meg nem érkeztek a nagai testőrök… parancsba kapták, hogy nem engedhetnek be senkit, így nem is nyitották ki az ajtót az őrök előtt sem.

...

- Hű hinnye, á kremátorijjúban nem köllött ennyit iszkolni... - a tof egyre nehezebben szedte a lábait, ahogyan a palota alagsori folyosóin kanyarogva igyekezett minél távolabb kerülni az üldöző őrségtől. Már vagy tíz perce játszották ezt a fiatalabb nemesek körében amúgy is szokásosnak számító fogócskát. A tof elégedett vigyorral, de erősen zihálva gondolt arra, hogy azokhoz a verziókhoz képest, amit apja mesélt neki, itt most nála is volt vascső, amit az egyik folyosón tépett ki a falból...

Egy újabb forduló után gyéren megvilágított, rozsdásodó falú folyosóra jutott. A palota egyik legrégibb szárnyában lehetett, amit egy ideje már börtönnek sem használtak. 

- Nu... erre iszkiri...

A balról nyíló boltíves folyosó, ami valamiféle réges-régi, évtizedekkel ezelőtt talán legénységi körletnek, vagy étkezőnek használt helységen vezetett át, nem rendelkezett újabb kijárattal. A terem másik végén lévő vasajtó szinte tökéletesen belerozsdásodott a falba, így a tof némi feszegetés után elégedetlenül behúzódott az egyik sötét sarokba, és várta, hogy üldözői is ideérjenek...

- Ez biza kelepce, nagáj naccságok... - mormolta maga elé, és keményen megmarkolta a vasdorongot. Felkészült rá, hogy pillanatokon belül megtámadják, de arra is el volt szánva, hogy napokig bújócskázzon itt az őrséggel...

...

A Mitchell ezredest szállító sikló több ellenőrző pont és egy, elsősorban tolvajok számára fenntartott, átfestésre, azonosító kódok cseréjére és a tofok kedvencének számító fekete-fehér mintás plüss üléshuzatok árusítására szakosodott szerviz meglátogatása után a város egyik külső kerületének raktárában parkolt le. Kint alig villogó, halvány felirat hirdette: "Csák a tof trágya a jou trágya" - a helyiségben mindenhol mezőgazdasági és élelmiszeripari droidok hevertek szanaszét, láthatóan szerelésre váró állapotban. A levegőben tápszer és gépolaj orrfacsaró keveréke terjengett... láthatóan tökéletesen alkalmas volt arra, hogy távol tartsa a finom szaglású nagai őrjáratokat. 

A chiss ezredes megrázta magát, ahogyan két "megmentője" kirángatta a sikló hátsó részéből és a földre dobta. A görcsei nagyrészt elmúltak, hála annak a szérumnak, amit még menet közben kapott az egyiktől, de őszintén remélte, hogy a rakteret, ahol eddig feküdt, senki nem fogja tüzetesebben átnézni szennyeződések miatt. Bár, ahogy levették az arcáról a takarót, amelyben az út nagy részét töltötte és körbenézett a helyiségben, meg kellett állapítania, hogy még így is ő a legtisztább az összes jelenlévő közül. 

Legalább két tucat tagbaszakadt, jó két méter magas, szakállas, zöldes bőrű alak állta körül. Néhányat alig lehetett kivenni a homályban. A legtöbb dús arcszőrzetet viselt, amelyet - ellentétben azzal a kettővel, amelyik ide hozta - különböző csatokkal és kapcsokkal fonatokba és csomókba rendeztek. Ahogyan lekerült a fejéről a takaró és láthatóvá vált kék arcbőre, vörös villogó szemeivel egyetemben, néhány idegen felszisszent. 

- Hinnye, de'mán emmá ugyánolyán mint egy nagáj!

- Kussólj, nem nagáj ez, némmeg, mennyivel kíkebb meg veresebb!

- Aszt csak azír van mer beteg nöm? 

- De most ákkor ez á Micsill? Há' milyen cingár mán!

- Nu, elhagassatok! - dobbantott a földre vasalt csizmás lábával a legmagasabb tof. A két sofőr egymást lökdösve odacipelték az ezredest a lábai elé. A chiss ugrásra készen várta, hogy most mi lesz... még mindig nem volt benne biztos, hogy megszabadítóit üdvözölheti ezekben az alakokban, vagy ő lesz a főfogás a vacsorán. 

- Te beszíjjé!

- Ne, beszíjjé té! 

- Nu, hát itten van a Micsill, meghoztuk mink, naccság! - hajtotta meg magát végül egyszerre a két alak. Mitchell jobb híján hasonlóképpen cselekedett.

- No, tápászkoggyá fel, csissz tezsvír, mi neked jó tezsvíreid vagyunk, velünk fogsz ma inni meg nőzni! - csapott az ezredes vállára az alak. 

- Naram'itchell'or ezredes a Kéz Első Expedíciós Flottájától. Az azonosítóm Eta-Tau-Sigma-3768 - húzta ki magát a fájdalomtól még mindig nem teljesen egyenesre a fogoly. 

- Minekünk má' csak Micsill maradsz - veregette meg a chiss vállát ezúttal már finomabban amaz. - Az én nevem Jauz'si, én vagyok ennek az égetnivaló sok tezsvírnek a Vay'dája

Mitchell bólintott, mint aki érti. Úgy gondolta, ez valami helyi megfelelő lehet a parancsnokra. 

- Lebarátoztunk mink a ti naccságos Föl tábornokotokkal a Nira vagy milyennevű bolygón - folytatta a tof parancsnok, a többiekéhez képest még egészen tűrhető basic akcentussal. - Annakutána tudtuk mög, hogy tígedet meg békasztniztak itten a nagájok. De mostmán jó helyen vagy, kapsz enni, kapsz nőt, aztán segítesz nekünk!

- Értem. Nagyszerű... - bólintott Mitchell, akihez lassan, apránként eljutott az összes információ. - Miben is segítek nektek egészen pontosan? - Az ezredes remélte, hogy nem tof nőre gondolt újdonsült barátja, de ezt már tényleg nem merte megkérdezni.

- Hát a legnagyobb balhíban, amit tof csinát a nagy űrbeli hadjáratolás óta! - villantotta ki hiányos, szürkés fogsorát a legfőbb tof. - Megmutassák a tofok a nyápic nagájoknak, hogy van még bönnünk spirtiszu..... sipritu.. naszóval van vér a pucánkban! Méghozzá itten a Nágin, a bölvárosukban e! 

- Felkelést akartok szervezni? - próbálta óvatosan konkretizálni a dolgokat Mitchell. 

- Má fölkőttem regge'... 

- Kuss! - kis lökdösődés után a tofok ismét vezérükre figyeltek. 

- Aztat biza! - bólogatott a fő-tof. - És mert te olyan nagy hős csissz vagy, ezért megtanítasz minket, hogyan legyen nagyon sukár a fölkelés!

- Ó, értem... - bólogatott jeges arccal az ezredes. Akkor már inkább a tof nő, gondolta...


Ossus

Sirryn Smordre kilépett az űrkikötő peronjára. A tömegszállító utasai tolakodva igyekeztek a zöldellő dzsungel előtt állomásozó légitaxik irányába. A jedi mesternek azonban nem kellett a tömeggel tartania. A hatalmas tér szélén épült hangárcsarnok felé vette az útját. A halandó lények tiszteletteljes főhajtással tértek ki előle. Az Ossus telepesei és vendégei természetszerűen jedi-szimpatizánsok voltak, és olyan tisztelettel viseltettek a bolygó hírneves lakosai iránt, amit Smordre egyáltalán nem érzett helyénvalónak. A társadalom a padavanok beavatkozásainak segítségével szinte problémamentes volt.

Smordre belépett az előcsarnokba. A helyiség elég tágas volt, tekintve hogy számos előjoggal rendelkező diplomata látogatta. A bürokrácia leegyszerűsítése végett a recepciós pultoknál tizenéves tanítványok tevékenykedtek. A Tanács azzal igyekezet az ifjoncokat más, alacsonyabb rendű fajokkal szemben együttérzésre, sőt tiszteletre buzdítani, hogy különböző közpolgári és tisztviselői teendő mindennapos gyakorlását bízták rájuk. Smordre személy szerint tökéletesen egyetértett a módszerrel. Ő maga is gyakran tartott előadásokat a tanoncok csoportjainak hasonló témákban. Egy jedinek illik ismernie a saját életének jellegzetességein kívül az átlagpolgári lét nehézségeit is, ezáltal könnyebben fókuszálhat majd békefenntartói szerepére.

A béke, ugyebár…

A mester odalépett a hozzá legközelebb eső szabad terminálhoz. A mögötte álló twi’lek nő maga mögött hagyott ifjúkorával együtt is elbűvölő volt. Mihelyt megpillantotta Smordre gallérján a Tanács kitűzőjét, egyetlen pillanat alatt zavarba jött. 

- Üdvözlöm itthon… mester - hebegte, miután összekaparta lélekjelenlétét. Megilletődve bámulta a megtermett alakot, s bármennyire is igyekezett, képtelen volt elrejteni a csodálatát.

Smordre úgy döntött, élni fog tanítói szerepével.

- Ne fektess ekkora hangsúlyt a rangokra, padawan - oktatta a lányt. - Te ugyanolyan hasznos tagja vagy a Rendnek, mint én. Ennek ellenére én bölcsebb, s nélkülözhetőbb vagyok nálad. Nincs különbség kettőnk között, talán tapasztalat terén. Világos?

- Igen, mester - vágta rá a twi’lek. - Hová…

- A Templomba.

A jedi mester néhány perc múlva egy nyitott tetejű, egyszemélyes légisiklóban robogott. A robotpilóta teljes sebességgel repítette a fák koronája felett. Smordre mester kedvelte a tömegközlekedés által nyújtott lehetőségeket. Ennek révén közelebbi kapcsolatba kerülhetett a galaxis lakóival, megérthette gondolkodásmódjukat. Nem beszélve arról, hogy ez a módszer tökéletesen lenyomozhatatlan volt.

Fél óra alatt megtette a több, mint két szabvány órába számított távolságot. A coruscantihoz hasonló forgalmak vezetői keményen kritizálták a gyorshajtása miatt, és éles manőverei után az öklüket rázták utána. S bár Smordre másokét messzemenően meghaladó tapasztalatokkal rendelkezett a pilótáskodás terén, mélységesen bosszantotta a nyugalmat áhító lények állandó zsörtölődése, félelmeik az újtól és a váratlan helyzetektől. Néha igen nehéznek bizonyult a jedi lét a nem Erőhasználók környezetében.

A jedi bekapcsolta a légisikló komrendszerét. Megkerestette a frekvenciát, megnyitott egy sávot a tanítványa felé. Rikki Sen képe nyomban felvillan előtte.

- Örülök, hogy hazaérsz, mester - vonta mosolyra ajkait a fiú. - Sikerült információt szerezned?

- Értesítsd Skywalkert - felelte a jedi, miközben előszedte a Rend adó-vevőjét. A Templom kirajzolódó tömege egyre inkább közeledett. - A többit megbeszéljük, ha odaértem.

- Rendben, mester. 

- Siess! Haladéktalanul be akarok számolni neki az ügyről! Aztán a Tanács elé tárom. 

- Igen, mester. Jó utat - Azzal a holokép elenyészett.

Smordre betáplálta a kilenctizenkettes kódot a jedik kommjába. Ez volt az a különleges kódjel, ami gyűlésre hívta össze a Jedi Tanács tagjait. A jelet természetesen csak a tagok kaphatták meg. Nem mellesleg a kilencessel kezdődő jedi frekvenciák a Különleges Vonalak csoporthoz tartoztak, amiket vészhelyzet esetére hoztak létre. Skywalker szerette személyesen, az Erőre hagyatkozva összehívni társait, vagy időpontokra hagyatkozva, azonban Smordre mester minden kínálkozó alkalommal előszeretettel ütötte be a vészkódot.

A kilenctizenegyes sürgősebb gyűlésekre hozatott létre, amikor a jedik holoképekben és nem személyesen kommunikálnak egymással.

A sikló simán ereszkedett a padlóra. Smordre kikászálódott a járműből, és átadta azt a rá váró vezetődroidnak. Luke a Templom előcsarnokában várt rá.

- Üdvözöllek, mester - szólt. - Jól sejtem, nem ment minden simán?

- Nem - felelte Smordre. - Azt hiszem, elkezdődött a polgárháború, habár igen szűk környéken mozog. A Mandalore és holdjai megszállás alatt állnak.

Luke összeráncolta a szemöldökét. 

- Újabb potenciális ellenféllel állunk szemben? - kérdezte végül.

- Nem tudom. A megszálló maga is mandalóriai, és fogalmam sincs, honnan verbuválta a harcosait, de piszok jók. Seperc alatt elfoglalták a bolygót, most éppen az ellenállókkal hadakoznak. A Sanagar- és a Skirata-klánok még mindig nem adták meg magukat. A holdakról várt erősítés pedig nem érkezett meg.

Luke hümmögött magában egy sort.

- Tehát az egész úgy néz ki - fejtegette -, mint egy előre, gondosan eltervezett hadművelet. Úgy vettem ki a szavaidból, hogy ez a bizonyos támadó csapat újonnan bukkant fel.

- Igen. Számomra ismeretlen klán lehet, bár a vezetőjük úgynevezett Karendhor-gárdistákkal veszi körül magát, akiket a hírek szerint a rég letűnt Ordo-klán fejlesztett ki. Ők pedig, ha jól tudom, a Dxun holdon éltek.

- Nos, én nem sokat tudok a galaktikus történelem e szakaszáról - vallotta be Luke. 

- Az Onderon bolygó holdja. A légkörük gyakran összeér, de a Dxun vad és veszélyes egy hely.

- Pont úgy hangzik, mint egy mandalóriai játszótere.

- Valóban. Többek között a mindennapos harc miatt választották. De a rendelkezésedre fogom bocsátani az erre vonatkozó szakirodalmat. Fiatalkoromban állandóan a könyvtárat bújtam, no meg amúgy is történész voltam, mielőtt bekerültem a Tanácsba.

- Még valamit - kérdezte Luke -, ki volt a támadó erők vezetője?

- Egy kétségtelenül régi vágású mandalóriai harcos. Úgy hívja magát: a Büntető.

- Induljunk - intett Luke. - Azt hiszem, a Tanács mindjárt összeül. Van bőven megbeszélnivalónk. Az imént Rotta, a hutt hívott bennünket. Hajlandó megnemtámadási szerződést kötni. Úgy tűnik, a Sith fiunk érti a módját, hogy hogyan győzzön meg másokat.

- Igen - mormogta Smordre. - Bizonyára érti.

...

- Nem lelkesedem ezért a szerződésért - folytatta Luke, miután a Tanács összeült és megkezdték a téma tárgyalását. - Viszont az ifjú kiugrott Sith tanonc talán így rászolgált a bizalmunkra. Te mit gondolsz, Katarn Mester? 

- Túlságosan gyorsan véget értek azok a tárgyalások - rázta a fejét Kyle Katarn holoképe. - Akár átverés is lehet. Egy szövetségi ajánlat a huttoktól pont annyit ér, mintha bedobnak egy rankorverembe azzal a szöveggel, hogy ma úgy is vegetariánus nap van. 

Luke elmosolyodott. 

- Minden rendelkezésünkre álló lehetőséget meg kell ragadnunk - vetette ellen Kenth Hamner holoképe. - A huttok ugyanúgy nem hülyék, ahogy mi sem. A valódi szándékainktól függően tudják, hogy ha egyszer a Sithek elkezdenek terjeszkedni arrafelé, nem tudják egyedül megállítani õket. 

- Ha szabad áthaladást biztosítanak a területükön, akkor azzal jelentõs időt nyerhetünk az Ossus esetleges kiürítése esetén - jegyezte meg Tionne.

- Inkább bízzunk a huttokban, mint Daalában? Ennyire azért nem rossz lány... - jegyezte meg epésen Corran Horn, aki szokás szerint jelentős zavarás mellett, csuklyában jelentkezett be, ami arra engedett következtetni, hogy ismét ellenséges területen tartózkodik. 

- Amíg a Mandalore új urai ellenőrzik a Perlemian hipertéri útvonalat a Concord Dawn-i holdak mellett - vette vissza a szót Luke -, addig el sem jutnánk a szövetségi területekig. A Hutt űr jelenti a leggyorsabb útvonalat a Peremvidék azon területei felé, ahol még nincsenek Sithek. Azt javaslom, fogadjuk el a meg nem támadást, ha másért nem, az ifjak biztonsága miatt. 

- Nagyszerű, minél előbb kiürítjük az akadémiát, annál kevesebb ideig leszünk rabszolgatartók barátai... - jegyezte meg epésen Kam Solusar. - De legyen, Luke. És az Onderon? 

- Ezt később fogjuk megbeszélni... - Luke kézjelével és az Erőn keresztül jelezte, hogy a megbeszélés véget ért, de gondolataiban kinyúlt Kam és Smordre felé: "Gyertek velem".

...

Percekkel később a három mester Luke saját szobájában gyűlt össze. A Nagymester a levegőben lebegve, lehunyt szemmel kinyúlt, és nemsokára egy sokszögletű, piramis alakú holokron formálódott a tenyerében. 

- Mindig is lenyűgözött, Luke, hogy hol tartod ezeket... - jegyezte meg Kam Solusar. 

- Volt egy... látomásom - Luke szemei felpattantak, és különös fény lángolt bennük. - Egy különös, sötét árnyról, ami körbeölelte a galaxist... egyszerre volt idegen és ismerős. Fiatal volt és ősöreg, ott volt mindenhol, és egyszerre sehol, egyszerre volt a Magban és a galaxison túl, egyszerre az Erőben és az Erőn túl...

- Különös - mormogta Smordre. - Létezhet ilyen lény egyáltalán? Hogyan lehet képes ilyesmikre? 

- Még nem tudom... - meredt Luke először a holokronra, majd Kamra, végül Sirryn-re. - De azt már tudom, mi a feladatom ezzel kapcsolatban. Ki kell derítenem, ki ez, és mi ez. Nem másnak, nekem. 

- Láttál még valakit abban a látomásban, Luke... - Kam összehúzott szemöldökkel szemlélte a holokront. 

- Két alakot - bólintott a Nagymester. - Egy fiatal lányt, és egy idős férfit. 

- Ez utóbbi bármelyikünk lehetett - mosolyodott el Kam Solusar. Bionikus végtagjai enyhén megreccsentek. 

- Mégis, a keresés tárgya az ősi idegen kell legyen, ezt határozottan érzem - folytatta Luke. - Nem a Korriban jelenti a valódi veszélyt a galaxisra. Ez is egy háború lesz, amit meg kell vívni, de a galaxisnak át kell esnie ezen, hogy újra megértsék az Erő mibenlétét...

- Mintha az örökös harc a jó és a rossz között elkerülhetetlen lenne... - mormogta Sirryn. 

- Ha nem is elkerülhetetlen, de az egyensúly része... - folytatta Luke. - Viszont ez az idegen nem. Ahogyan a Yuuzhan Vong sem volt az... rá kell jönnöm, hogy van-e valami összefüggés köztük. Rá kell jönnöm, van-e valami, ami annak idején elkerülte a figyelmünket a Zonama Sekoton, barátaim. Valami, ami öregebb annál, mint a Sötét és Világos oldal, mint az Erő aspektusai... valami, ami egyidős az Erővel, azzal az Erővel, aminek még nem volt se fehér, se fekete, se szürke oldala...

- Nagy feladatnak hangzik... - jegyezte meg Kam. 

- Tudom - bólintott régi harcostársára Luke. - És ezért akarom rád bízni az Akadémiát, Kam. 

- Máskor is megvédelmeztük Tionne-al az ifjoncokat... - bólintott Kam - most is megtesszük. 

- Nem, most ennél többet kérek.... - hunyta le a szemét Luke. - Kam, azt akarom, hogy te legyél a Rend új Nagymestere. 

Kam Solusar és Sirryn Smordre egyszerre bámultak tágra nyílt szemmel Luke-ra.

- Luke, ez igazán megtisztelő... - hebegte Kam Solusar. - De te sem gondolhatod komolyan ezt... sehová sem érek fel az Erőben, olyan magasságokba, mint Saba, vagy Kenth, vagy akár Sirryn... - biccentett az öreg mester felé az akadémia õrzõje. - Nem vagyok nagy harcos...

- Ahogyan volt mesterem mondta, Kam - mosolyodott el Luke - A harc senki sem tesz naggyá. Én már túl messzire mentem a sötétségben ahhoz, hogy valaha is a világos oldalt jelentsem a Jedi Rend számára. A hatalmam miatt félnek tőlem. Nem erre van szükségük. Bölcsességre, türelemre, tanításra és önfeláldozásra van szükségük. Olyanokra, mint te és Tionne. 

Kam a padlót bámulta. 

- Kam, nézz magadra - folytatta Luke. - Ugyanannyira átérzed az Erőt, mint azelőtt, hogy súlyosan megsérültél a tanoncok védelmében - emlékeztette Luke társát a néhány évvel ezelőtti eseményre - Majdnem annyi fémet viselsz magadon, mint valaha apám, mégis ugyanolyan tiszta maradtál az Erőben. 

- A részeimmé váltak... - bámult rá egyik szintetikus kezére Kam Solusar. - Ez nekem így természetes.

- Pontosan erre a természetességre van szükségük a jediknek, Kam - folytatta Luke. - Nem egy hadvezérre, mint Kenth, és nem egy vadászra, mint Saba. Nem kételkedem a képességeikben, de az ő vezetésükkel csak egy harcos Jedi Rend alapjait raknánk le... és akkor, még ha a Fény Hadserege győzedelmeskedhet is a Korriban erői felett, a rejtőzködő gonosz ugyanúgy felemészt majd mindenkit. 

Kam bólintott. 

- Azt hiszem, értelek, barátom. 

Luke kinyújtotta a kezét. 

- Kam, minden mostani jedi közül elsőként csatlakoztál hozzám. Ugyanúgy megjártad előtte a Sötét Oldalt, mint én, és visszatértél. Ez több volt, mint véletlen, ez az Erő akarata volt. Még ha csak negyven évvel később is világlik ki pontosan, miért történt ez így. 

- Az Erő legyen veled a küldetéseden, Luke - rázta meg Kam a kinyújtott kezet, majd ismét a holokronra pillantott. 

- De még nem végeztünk, ugye?

- Szerintem sem... - köhintett Smordre mester. - Úgy értem, igen megtisztelő ezt végighallgatni a számomra, Nagymesterek, de miért is van szükségetek rám ehhez? 

- Amint mondtam, két alakot láttam a látomásomban a sötétség felett lebegve - folytatta Luke - Még nem tudom, pontosan mit jelent, de szerintem fiatal lány Jaina... a férfi pedig szerintem Te vagy, Sirryn. 

- Hmm... - most Smordrén volt a padlóbámulás sora. 

- Ezért szeretném, ha velem jönnél utam első állomására. Össze is függ az előző misszióddal - folytatta Luke. 

- Már értem - csapott a homlokára Kam, és a holokronra mutatott - Ezt Bnar mester holokronja, igaz? 

- így van - bólintott Luke. - Ood Bnar mesteré, amelyet a feleséged, Tionne, az Onderon bolygón talált egy ásatáson. Ugyanazon a bolygón, amelyről nemrég a Tanácsban jelentettél, Smordre Mester. Ott kezdem a kutatást, és megkérlek, gyere velem.

- Mi sem természetesebb ennél, Luke - felelte habozás nélkül a jedi. - Valami készül, és meg kell állítanunk. Azt hiszem, a békés megoldások ideje lejárt… Valami azt súgja, harcolnunk kell.

- Így van - bólintott Luke. - Az Erő nem tiszta, és folyamatosan felkavarodik. Ne halogassuk a dolgot - lépett a kijárat felé. - Mihamarább indulunk, annál jobb. Viszlát, Kam, és sok sikert. Ne feledd: az Erő útjai kifürkészhetetlenek.

- Ég veletek, mesterek - bólintott Solusar mester, és a távolodó alakok után nézett. Aztán összeszedte magát, és elindult a Tanácsterem felé.


Coruscant

Nagai nagykövetség

A nagykövetség impozáns épülete a központban kapott helyet, ahol a legdrágábbak voltak az árak és egyben ez a hely hasonlított a legjobban a Yuuzhan Vong előtti Coruscantra is. Bár a Szövetség eredetileg egy jóval szerényebb épületet ajánlott fel, a nagaiok ragaszkodtak ahhoz, hogy a Galaxis központjában illő képviselettel rendelkezzen a Császárság, még ha ez jelentős összegbe kerül is. Nem mintha az itteni nagykövetnek túl sok dolga akadt volna, hiszen a Szövetség közvéleménye nem túlságosan szívlelte az autoriter monarchiát, amely érzés kölcsönösnek bizonyult. Elvégre az Univerzum örök törvényeinek mondanak ellent az olyan agymenések, mint a demokrácia, esélyegyenlőség és emancipáció. Bár az ide kinevezett nagykövetnek nem sok dolga akadt, miután a Császárság deklarálta végleges távolmaradását a félbeszakadt Egyesítő Konferenciáról, a diplomáciai védelemnek köszönhetően ez a hely vált a nagai hírszerzés központjává a Szövetség területén. A különféle egyetemeken állami pénzből tanuló nagyszámú nagai fiatal pedig kiapadhatatlan információforrásnak bizonyult.

- Tehát sikerült megszerezni? - bámult az egyik beosztottja által az asztalra rakott rajzokra a titkosszolgálat feje irodájában.

- Hai - bólintott. - Egy építészeti karon tanuló fiú pontosan erről az épületről írt tanulmányt, így számos olyan helyre is beengedték, ahová a látogatókat nem.

- Remek - a parancsnok határozottan elégedettnek tűnt a munkával. - Régóta próbáljuk már ezeket megszerezni, de a gépészeti terveket nagy titokként őrzik.

- Ennyit a demokráciáról - tett hozzá lenéző hangon a beosztott. Bár odahaza is egy kvázi demokratikus rendszer volt, a nagaiok nagy többsége nem értette, miért szükséges mindenféle képviselőket választgatni időről-időre. Különösen a fegyveres erők tagjai voltak azon a nézeten, hogy a totális császári egyeduralom jobb lenne ennél.

- Valóban - értett egyet a parancsnok. - Ezt küldje el egy diplomáciai futárral elemzésre, meg akarom tudni a gyenge pontjait az épületnek. Számítsák ki, mennyi robbanóanyag lenne ideális hozzá.

- Hai! - csapta össze a lábait amaz, majd a titkos ügynökök tisztelgésével köszönt el: jobb kezének első három ujját szétnyitva a jobb szeme elé helyezve, miközben a másik kettőt behajlította, tenyerét kifelé fordítva. Ez egyúttal egy titkos jelzés is volt, ha két ügynök találkozott össze valamerre.

Az ügynökség vezetője felállt az asztalától és az ablakhoz sétált. A távolban látható volt a Szenátus épülete, a Szövetség egyik jelképe. A gyűlölt demokrácia egyik jelképe. Egy korrupt demokrácia szülőhelye, mely hamarosan egy eszme sírhelye lesz és egyben a jedik végzete is. Úgy tűnt, a Rend megtörésére irányuló "A" terv nem sikerült, és nemrég kapta meg az utasítást a "B" terv előkészítésére.


Ossus

Darth Sordis fejére húzta csuklyáját, majd a transzmissziós rácsra lépett. Engedélyezte a szigorúan titkosított magánvonalat, majd megbizonyosodott a kis szoba leárnyékolásáról. Aztán a falmélyedésben megjelenő életnagyságú holoképre nézett.

- Mit akar? - dörmögte megvetően.

- Nagyúr! - hajolt földig a h’nemthe. Hegyes csőre a padlóra mutatott, miközben beszélt. - Kérem, bocsásson meg… 

- Jelentést! - förmedt rá a Sith Lord.

- Igen, igen - bólogatott szaporán a madárszerű lény feje. - Természetesen, Nagyúr. Itt van Coruscanton, Nagyúr. A birodalmi… Olyan hirtelen bukkant fel, mint ahogy eltűnt. 

A Sith mester elégedetten hümmögött egy sort.

- Remek, Vas’in - nyújtotta el az utolsó szótagot. A lény beleborzongott. - Tedd a dolgodat. Ha kudarcot vallasz, tudod, mi vár rád, Vas’in. Ugye tudod?

- I-igen, Nagyuram! Kérlek, kegyelmezz…

- Csend! - dörrent rá Sordis. - Ha netán nem sikerülne… gondoskodom róla, hogy életben maradj. Hogy találkozhassunk…

- Ne, Nagyúr, könyörgök… Ígérem, véghez fogjuk vinni a tervedet, Nagyuram. Kérlek, hatalmasságos úr!

- Hallgass! Nem akarok hallani felőled, amíg be nem teljesedik! - azzal bontotta a vonalat.

...

Sirryn Smordre mester tíz perccel később csatlakozott Skywalkerhez az ebédlőben. Sietve elköltötték az eledelt, amit a droid felszolgált, majd a hangár felé vették az útjukat. Luke magában töprengve rótta a folyosókat, Smordre viszont döngő léptekkel viharzott keresztül a tömegen, vigyázva, hogy senki ne üsse el őt. Higgadt magabiztossággal tört utat magának a hajókig, míg a tapasztalatlanabb padawanok szájtátva bámultak a váratlanul felbukkanó mesterekre.

Luke hajója és az utazásai során elmaradhatatlannak számító R2-es asztromech droid az Akadémia egyik külső, félreeső leszállóplatformján várták a két mestert. Smordre sanda tekintettel pillantott az avittnak, legalább harminc évesnek tűnő, keskeny törzsű, stabilizáló szárnyakkal ellátott teherhajóra.

- A Jedi Explorer sorozat egyike - intett a jármű felé Luke. - Még a Birodalom bukásának idején használtuk ezt a sorozatot. Úgy gondoltam, jobban illik a küldetésünk... jellegéhez. 

- Arról nem is beszélve, hogy a gyorsabb hajókra még nagy szükség lehet máshol... - pillantott Smordre a leszállópályán álló másik, érintetlen yachtra, egy vadonatúj, modern SoroSuub yachtra, a Jade Shadow-ra... a Rend leggyorsabb és legjobban felszerelt hajójára, ami azóta, hogy a Rend és Luke visszatértek az Ossusra, érintetlenül porosodott ezen a helyen, és ami annak idején Mara Jade Skywalkeré volt. 

- Nos, így van - bólintott Luke, követve a másik mester pillantását, majd megindult a régebbi hajó felé. - Gyere Artu, Smordre mester csatlakozik hozzánk ezen az úton. Ne légy túl mogorva vele. 

Az asztromech a másik jedi felé fordította kupolás fejét, majd kétkedő füttyöt hallatva sarkon fordult és felgurult a hajó rámpáján.


Coruscant

Vas’in felegyenesedett, miután Sordis Nagyúr holoképe elenyészett. A h’nemthe végigsimított arisztokratikus zubbonyán, majd gondosan elrejtette a különleges adó-vevőt. Aztán elsötétítette a szobát, és kilépett társaihoz.

A tárgyalóasztalt körülvevő vegyes népség tagjai várakozóan pillantottak a belépő Vas’in felé. A h’nemthe módszeresen végigpásztázta mindannyiukat kifejezéstelen tekintetével. Bámulatos átalakuláson esett át az elmúlt percekben. Már korántsem feszélyezte az a halálfélelem, amit a nagyúr jelenléte kavart föl bensőjében. Végtagjainak remegése nyomtalanul abbamaradt, méltóságán aluli, esdeklő viselkedése úgy, ahogy volt, elpárolgott. Ismét az a magabiztos vezér és hű szolga, briliáns cselszövő állt a bizottság türelmetlen és tekintélyes tagjai előtt. Miután befejezte töprengését, intett társainak, hogy foglaljanak helyet.

Vas’in az asztalfőre sétált, és összecsapta a tenyerét. A gesztus idegennek hatott a madárszerű lény részéről. Ismét körbepillantott a társaságon. Az Alvilági Bizottság, ahogy felsőbb körökben emlegették őket, Coruscant bűnszervezeteinek vezetőiből állt, akik közös megegyezés alapján szoktak dönteni a mindegyiküket érintő ügyekben. Koroktól, galaktikus eseményektől függően mindig más tag rendelkezett a legbefolyásosabb szindikátussal, s ennélfogva az ő szava volt a legsúlyosabb a társaság tagjai közül.

- Megkapják a parancsot - tájékoztatta őket a h’nemthe. Zavaróan magas hangjának hallatán még most is sokan elfintorodtak. - A Galaktikus Birodalom csillaga még leáldozóban is a legerősebb. Hadseregének életben maradt, fanatikus vezérei bukásuk után továbbra is uralkodnak a galaxis népei felett. Elveszik, amit megteremtettünk, nehéz munkánk gyümölcsét, s befurakodnak életterünkbe. A profitunk elhabzsolásáról ne is beszéljünk - tette hozzá egy fura félmosoly kíséretében. Aztán fellelkesült arccal folytatta.

- Eljött az idő, barátaim, hogy véget vessünk e gyalázatos, darabjaira szakadt, s ennélfogva gyenge állam zsarnoki kormányának. Nem beszélve arról, hogy ha végigvisszük a tervet, a Sötét Nagyúr megjutalmaz bennünket. De ha kudarcot vallunk… - szavai folyamatosan elhalkultak, utolsó mondata elhaló suttogássá degradálódott. Mi a fene, ha Sordisra gondol, a gutaütés kerülgeti…

A tárgyalóasztal másik végén tartózkodó hutt nagyúr jól hallhatóan felhorkantott, mire az összes fej a gilisztaszerű lény felé fordult. A 1313 szektor legsikeresebb bűnszervezetének vezetője zengett valamit a saját nyelvén. A feje körül lebegő fekete, gömb alakú tolmácsdroid kivárt, amíg Vas’in tekintete is a hutt felé irányult.

- Terrexis keresztapa azt szeretné az eszetekbe vésni - dübörögte ugyanolyan vadul, ahogy a hutt beszélt -, hogy az ő klánja nem szolgál semmiféle vallási vezetőt. Őhatalmassága azért jelent meg a Bizottság ülésén, hogy döntést hozzon annak bevonásáról a tervbe, ami mindannyiunk hasznára lesz, és nem azért, hogy áruba bocsássa az embereit egy újabb fölösleges háborúba. A fenyegetései semmit sem jelentenek a számára.

- Természetesen ilyesmiről szó sincs - vágta rá nyomban Vas’in. - A Sötét Nagyúr mindössze szövetséget köt magukkal. Az akció megszervezésében szabad kezet kapnak. Ha megteszik, fizet. Ha nem, azt nem tudom, de nem fenyegetőzni jöttem. Van még valakinek ellenvetése? - pillantott körbe. Tekintete megállapodott a nehézpáncélt viselő embernő torz ábrázatán, aki az egyetlen volt a teremben, akit nem vettek körül testőrei. A nő viszonozta a pillantást, miközben alig láthatóan vicsorított. Vas’in villantott felé egy apró bólintást, majd a szólásra emelkedő protokolldroidra pillantott.

- A fejlesztett taktikai modulátorom a rendelkezésükre áll - mormogta géphangján. - Újrakalibráltam magam, és arra a következtetésre jutottam, hogy nem lesz könnyű dolgunk egy Elsődleges Védelemmel biztosított személy eltüntetésében. - Vas’in figyelmét nem kerülte el a droid felemelkedése után a teremben tartózkodók növekvő borzalma, sőt egyre inkább felszínre törő aggodalmuk, amikor az észrevették az AK sorozatú álcázott orgyilkos felszínét. A droid fedetlen testrészeit ugyanis szintetikus emberi szövet, bőr borította. Az AK-projekt természetesen még fejlesztési stádiumban volt, ez a példány volt az első prototípus, legalábbis a h’nemthe legjobb tudomása szerint.

- Az általam kigondolt ütemterv azonban nem nélkülözheti az Elnökasszony programfüzetét - folytatta AK-01

- Itt jön be a képbe ön, uram - fordult Vas’in az asztalnál ülő egyetlen quarren felé. Az Elnöki Szektor védelembiztosa valójában évekkel korábban hűséget esküdött Terrexisnek, a huttnak. Hiába, az 1313 szektor vezérének lenni néha előnyökkel is jár, habár nem volt egyszerű mutatvány. A hutt a szektoron keresztül az egész bolygó alvilági koronáját a kezében tudhatta. Terrexis legfőbb ellensége a szigorú államfő volt, akinek ténykedése nem igazán segítette elő a hutt csempészkereskedelmének a forgalmát.

A quarren elővette zubbonya belsejéből a szóban forgó adattárolót, és szó nélkül áttette az AK droid felé nyúló kezébe. AK-01 elektronikus szemei végigfutottak a szerkezeten, amint a droid a másodperc törtrésze alatt megemésztette annak tartalmát. Aztán kivárt, míg nagy teljesítményű processzora a végsőkig hevült, majd letette az adattárolót.

- Azt hiszem, néhány óra múlva lesz egy tervünk - jelentette ki, miközben leült, és magába roskadt.

- Addig szünetet tartunk - jelentette ki Vas’in, majd a bárpult felé kezdte terelgetni a Bizottság tagjait.


Hapes

A rendszer szélén úszó yacht a Királyi Család jelvényeit viselte... természetesen gondos álcázás és egy másik nemesi família jelvényei alatt, a biztonság kedvéért. Az apró, személyi siklók számára fenntartott hangárban egészen lassan kellett manővereznie a beérkező StealthX-nek, hogy ne ütközzön neki a falaknak és általában semminek sem. 

Kirana Ti nem viselt pilótasisakot, sőt tulajdonképpen űrruhát sem. A bőrből készült, dathomiriakra jellemző harci kezeslábas szorosan simult a testére, de ezzel nem tűnt ki a hangárban álló többi nő közül, akik a Királyi Testőrség egyenruháját viselték. 

Rajta kívül még hatan voltak, egy szűk körben álltak a hangárból kivezető folyosó bejáratánál, akik ugyanezt a ruhát viselték. Kirana Ti végigmérte az ismerős alakokat, és végül rálelt arra, akinek egy ruhaujja könyök alatt üresen lógott. 

- Felség - hajtotta meg magát a jedi. - Örülök, hogy fogad.

- Erre nincs szükség, testvérem - mosolyodott el Tenel Ka. - Gyere velem... - ahogyan kiléptek a folyosóra, lehalkította a hangját. - És rögvest elmondom, miért is van szükség erre…

...

Kirana Ti szinte tapintani tudta azt a különös, fiatal korára emlékeztető érzést, ami attól a pillanattól kezdve hatalmába kerítette, hogy földet ért a Palota hangárjának padlóján. Mintha minden egyes sarokból, minden egyes folyosóról hangok szóltak volna hozzá... rég elfeledett hangok, még abból az időből, amikor nem ismerte a jedik útját, amikor még az Erő nem volt más számára otthon, mint varázsigékkel megidézhető, megfoghatatlan valami... 

Hapes királyi palotája megváltozott, és Kirana Ti kezdte érezni, hogy miképpen.

- Örülök, hogy téged küldtek - szorította meg ép karjával a jedi lovag kezét gyaloglás közben Tenel Ka. Egyre mélyebbre értek a díszes függönyökkel elválasztott ajtókon és folyosókon keresztül, egyenesen a Palota legvédettebb részén lévő királyi lakosztály felé haladva. 

- Meglepően kevés őrt látok... - jegyezte meg Kirana Ti. 

- Azért, mert most kivételesen kevesen is vannak... - halkította le a hangját Tenel Ka. - Bizonyára értesültél a birodalmiak biológiai fegyveres támadásáról pár éve, a Shedu Maad-i csatában. 

- Igen ott voltam a jedi kötelékben... - biccentett a nő, és visszaemlékezett a döntő, utolsó ütközetre a Szövetség Darth Caedus-hoz hű flottája, a Birodalmi Maradvány moffjainak erői és az ellenük felvonuló hapan - jedi koalíció hajói között, melynek végén Jaina Solo egy fénykardvágással pontot tett megtévedt ikertestvére sötét útjára, s melynek végjátéka során a Birodalom géntechnikusai halálos reagenst juttattak a hapan zászlóshajó, a Sárkánykirálynő fedélzetére, megölve a királyi család számos tagját. 

- Számos unokatestvérem és távoli rokonom meghalt akkor... - folytatta szomorú hangon Tenel Ka. - Ideértve a lányomat is. 

- Részvétem, Felség - Kirana Ti körbepillantott, de mivel ismerte a hapan játékszabályokat, még a Palota ezen biztonságosnak hitt, belső részén is tovább játszott, nehogy lerántsa a leplet a hétpecsétes titokról... a gyermekről, a hapan trón örököséről és Darth Caedus fiáról, akit az egész Csillagköd halottnak hitt, s aki - a Jedi Tanács jóváhagyásával és tudtával - nagyszüleinél nevelkedett tovább, távol az orgyilkosoktól és a sötét oldal kísértésétől.

- Ezért aztán - hajtotta félre az utolsó függönyt Tenel Ka - új testőrökre volt szükségem, akik segítenek megőrizni a Királyság egységét... és akiket még nem fertőzött meg a nemeseink között dúló viszálykodás és piszkos politika. 

Kirana Ti szája egy pillanatra tátva maradt, ahogyan az utolsó, hatalmas kör alakú terembe lépve, ami inkább tűnt hangárnak, mint lakosztálynak, megpillantotta a falak mentén sorfalat álló két tucat bőrruhás nőt. 

- Shaede thear schi... shaede ne'thear shai... "Üdvözlégy, Jai testvérünk, üdvözlégy, Kirana Ti nővér!"

- A népem - mosolyodott el végül a jedi és megölelte a legközelebb álló, vöröses hajú dathomiri boszorkányt. 

- És anyám népe - bólintott Tenel Ka. - Az Éneklő Hegy klánjának új anyja beleegyezett, hogy Nővéreket küld a Hapesre, hogy ők alkossák az új királyi testőrség magvát. Amíg ismét nem találok megbízható családokat a Ködben. 

- És azután is, Fenség - hajtotta meg magát a dathomiriak vezetője, majd a jedihez fordult - Nővérem! Rég nem láttalak, gyermek voltam még, mikor elmentél tőlünk... 

- Shirra - ismerte fel húgát Kirana Ti. - Örülök. 

- Felség, hamarosan végzünk az új kollégák eligazításával... - a királynő és a jedi pillantása a sor végén álló két egyenruhás nőre esett, akik sugárzó szépsége, egyenes vonásai és a hangárban látott testőrökéhez hasonló gyakorló overalljuk egyértelművé tette hovatartozásukat. 

- Köszönöm, Zel kuzin - hajtotta meg magát Tenel Ka. - Apám és gyermekem elveszítése óta ők a legközelebbi rokonaim... - mutatott a két nőre. - Taryn és Trista. 

- Örvendek. 

- Sokan vannak az udvarban, akik nem nézik jó szemmel az újonnan jötteket - jegyezte meg az ikrek egyike. - Úgy gondolják, a szerencsétlen incidens a jedikkel csak azt bizonyítja, Hapes uralkodójának a Köd hagyományai szerint kell férjet szereznie magának, mint a régi időkben, és új utódot kell világra hoznia, aki majd nagy hatalmú Ereneda lesz egyszer. 

- Ugyanezekről pedig mások tudni vélik, hogy a Sith Birodalom, vagy a Corporate-szektor ügynökei, ha nem rosszabbak... - jegyezte meg lemondóan Tenel Ka. - Most már látod, Kirana, miért van szükségem a jedik segítségére is. A Hapes pont akkor gyengült meg a legjobban, amikor közvetlen szomszédaink megerősödtek. 

- Évekkel ezelőttig gondolni sem mertünk volna rá, hogy idegen flották hatoljanak be a területünkre. Erre még a Yuuzhan Vong sem vállalkozott - Tette hozzá Taryn. - De a polgárháború és az uralkodó család veszteségei miatt sokan attól félnek, Hapes gazdagsága hamarosan túl csábító lesz. 

- A Szövetségre pedig nem számítunk. Még egy szerződést egyetlen nemesi család sem támogatna... a történtek után - fejezte be a gondolatot Trista. 

- Egy új örökös talán megbékítené a nemesi családokat és akkor újra felsorakoznának Fenséged mögött... - jegyezte meg Kirana. 

- Ennek még nincs itt az ideje - Tenel Ka hangja éles volt és sürgető, hiszen az Erőn keresztül megérezte, mire gondol a jedi. - Én választom meg az utódlás módját és idejét... most viszont szükségem van a segítségetekre... - pillantott körbe a boszorkányokon, testőrein és a jedin -, hogy megtaláljuk és semlegesítsük az idegen hatalmak ügynökeit. 

- Szeretnék eltölteni egy estét testvéreim között, mielőtt nekilátunk - jegyezte meg Kirana Ti. - Szeretnék hallani az erdőkről, a falvainkról, a Dathomirról. Otthonról. 

- Ahogy kívánok - tette a kezét a harcos vállára Tenel Ka. - Gondoskodom róla, hogy mindenetek meglegyen. Holnap találkozunk!

Ahogyan a dathomiriak távoztak az újonnan kialakított legénységi körletbe vezető ajtón, az Ereneda pedig a saját lakosztályába vezető másikon, a Zel ikrek egymásra néztek. 

- Szóval mostantól harcos kislányokkal együtt fogunk játszani - emelte a plafonra kék tekintetét Trista. - Kár, hogy pasikat nem hoztak...

- Állítólag náluk ugyanez a módi, mint itthon... - piszkálgatta a sugárvetőjét Taryn. - Férfinak hallgass a neve, esetleg "mozogj gyorsabban"

- Azt mondják, hurkot kötnek a nyakukra, és úgy hurcolják őket keresztül a dzsungelen a sátrukig... - mosolyodott el ábrándosan a másik nő. 

- Ismerek itt egy két ifjú nemest, aki még fizetne is ezért... várj csak, egy pillanat. 

Taryn beoldalazott, vagy inkább besiklott egy apró benyílóba a fal mentén, magára hagyva nővérét, majd aktiválta személyi kommunikátorát. A privát frekvenciáján jelzett, amit direkt arra a célra tartott fenn, hogy a Palota legleárnyékoltabb helyeiről is tudjon beszélni... a szeretőivel, ahogyan Trista epésen megjegyezte volna - persze valójában informátorokról volt szó. (Minden más mellékes, jegyezte meg magában Taryn, izgatottan várva, hogy melyik kedvenc rohampáncélosa bukkan fel az apró holovetítőn)

A látvány azonban nem egészen az volt, amire várt. A kócos haj, a beesett, zölden villogó szemek... a lánynak vissza kellett emlékeznie, amíg fel tudta idézni magában az arcot, és a szituációt, amiben megadta neki ezt a roppant titkos, csak potenciális szeretők számára fenntartott elérhetőséget... 

- Azt hittük, meghaltál, jedi - suttogta végül döbbenten a komba. - Már vagy egy éve... így szoktad lepattintani a lányokat??

- Én is örülök, hogy látlak - Zekk hangja mélyebbé és reszelősebbé vált azóta, hogy Taryn utoljára beszélt vele. - Sajnálom, hogy annyi ideig nem jelentkeztem, de sürgős... tennivalóim voltak. 

- Gondolom, hogyne, mindegyik ezt mondja... és végeztél velük? - Taryn tudta, hogy pontosan meddig tarthatja fent a kapcsolatot, hogy egyetlen kémnek se legyen lehetősége pontosan bemérni a sávot. Kezdett kifutni az időből, de kíváncsi volt, mit akar a férfi... és miért éppen most. 

- Hát... majdnem. Viszont sürgős orvosi segítségre lenne szükségem... és másban nem bízhatok - Taryn megrázta a fejét a férfi átható tekintete láttán. Mintha a veséjébe látott volna, de legalábbis a ruhája alá... csak éppen nem úgy.

- Szóval bajba keveredtél, jedi? - szedte össze végül magát. 

- Nem, és ne nevezz így... - vonta össze a szemöldökét a holon a férfi. - De sürgősen találkoznunk kell. És kérlek, hozz egy orvosdroidot is. A Vena-rendszerben, nem messze a csillagködötök határaitól... 

- Hogy talállak meg? - Taryn maga sem tudta, miért de úgy érezte, azonnal segítenie kell a férfinak. 

- Majd én megtalállak téged. Csak légy ott... és siess!

- Valami baj van? Izzadsz... 

Taryn felpillantott a deaktivált komról, amelyre még néhány pillanatig üres tekintettel meredt. Trista állt mögötte, aggódva. 

- Csak... egy régi bajtárs. Segítenem kell neki. Pár napra elutazom. Tudod tartani a frontot?

- A legjobbkor támad kedved hetyegni... - biggyesztette le rúzsozott ajkait a másik nő. 

- Nem... ez fontos. Úgy értem, biztonsági jelentőségű...

- Tehát egy informátor. 

- Olyasmi - nyögte ki végül jobb híján Tayrn.

- Furcsa vagy... - ölelte meg nővérét Trista. - Vigyázz magadra, és jelentkezz be!

- Adj két napot... utána keress meg. Köszi! - azzal Taryn is futásnak eredt a hangárok felé. 

...

Parszekekkel arrébb, a Hapan-szektor határán, egy Sith yacht fedélzetén

- Ez könnyen ment... - fordult Darth Kaard a pilótafülke hátuljában ücsörgő Folett százados felé. - Egy hapan biztonsági ügynök találkozik velünk a Vena-rendszerben, nem messze innen. Ő majd megszerzi a megfelelő ellátást... 

- Könnyen, persze... - pillantott a másik férfi fáradt arckifejezésére Folett. - Reméljük, minél gyorsabban... 

- Tedd hasznossá magad és számítsd ki az ugrást a Vena-rendszerbe - állt fel a pilótaülésből a férfi, akit régen Zekk néven ismertek. - Én addig megnézem, mi van a lánnyal…


-- Vége a XVIII. Fejezet 2. részének --



Comments