EGB Könyv‎ > ‎

XVII/2

Tizenhetedik Fejezet

Második Rész

Concord Dawn

A böhöm tömegszállító sikló hatalmas füstöt eresztve a levegőbe emelkedett. A pilóta bekapcsolta a hajtóműveket, s a gépezet mozgásba lendült. Irányba állt, és máris a megjelölt vektoron száguldott.

Mandalória tömegközlekedése nem lett maradéktalanul leállítva a kapkodásban. A megszálló harcosoknak fontosabb volt a Sanagar-klán levadászása, mint a menekülő civilek, vagy az éppen a bolygóra érkező kémek és újságírók hadának feltartóztatása.

Az utasfülkében szögletes arcú, búskomor mandalóriaiak ültek. Ők nem voltak harcosok, és nem óhajtottak egy újabb harcos társadalommá degradálódni, mint régebben. Családi történeteikben még előfordultak említések a dicsőnek keresztelt Mandal’ore-ok háborgó birodalmairól, de a demokrácia már réges-rég elfeledtette velük nehéz sorsukat. Természetesen nem óhajtottak egy hadúr háttérbirodalma lenni.

A legfiatalabb menekülő egy négy év körüli kislány lehetett. A pöttöm emberke megigézve és nyíltan bámulta a vele szemben letelepedő fekete hajú férfit, aki feltűnően erős sminket viselt, és földig érő, bő fekete talárban feszített. A mandalóriai nép egyformaságához viszonyítva sem volt túl felkavaró látvány, hiszen ők is nap mint nap találkozhattak különleges figurákkal - végtére is nem voltak egy népszerűtlen turistalátványosság.

Halk sípszó villant, majd a pilóta izgatott hangja jelent meg a levegőben.

- Kérjük utasainkat, kössék be magukat. Hamarosan megkezdjük a landolást a Concord Dawn felszínére. Kérem, figyeljenek a biztonsági előírásokra, ez nem egy luxusfregatt - tette hozzá kissé morogva, jelezve a hajóval kapcsolatos személyes érzelmeinek hangulatát.

Az utasok engedelmesen átkötötték felsőtestüket a biztonsági övvel. A fekete hajú férfi azonban felállt, és kilépett a két sorban elhelyezett ülések közé.

- Jobb lesz, ha beköti magát - figyelmeztette az egyik utas. - Higgyen nekem, tapasztalatból beszélek - bökött a bal szeme alatt éktelenkedő mély hegre. 

Sordis megpördült, és egyenesen a másik férfi szemébe meredt. Pupillái sárgát villantak.

A főpilóta morcosan figyelte a bolygót elhagyó harci egységek áradatát. Nagyon szeretett volna már túl lenni a mai nap fáradalmain. Ráadásul még le kellene bonyolítania két fuvart. A…

Váratlanul kicsapódott a pilótafülke ajtaja. A kapitány hátrafordult, és egy fekete hajú, erősen sminkelt férfival találta szembe magát. Emlékezett rá, ő adta el neki a jegyet, mikor felszállt.

- Mi a fenét keres itt? - förmedt rá durván.

Sordis válaszra se méltatva nyomban kérdezett.

- Van a hajónak önvédelmi rendszere?

A kapitány előkapta oldalához erősített pisztolyát. Semmi kedve nem volt a hasonló paranoiás utasokkal kedveskedni.

- Most azonnal térjen vissza a helyére, és kösse be magát! - kiáltotta meglóbálva fegyverét.

Az utas azonban szemrebbenés nélkül bámult az arcába. Aztán körbehordozta tekintetét a műszerfalon, és vörös ajkai elégedett mosolyt teremtettek sápadt arcába. A kapitány végképp felháborodva a férfi homlokának szegezte a sugárpisztolyt, ujjait gondosan az érinkezőnek nyomva.

Sordis karja villámgyorsan mozdult. A kapitány törött koponyával zuhant a pilótafülke falának. A Sith Nagyúr egyetlen intéssel szakította meg a két pilóta élethez kötött fonalát. Koncentrált. A Concord Dawn még csak most kezdte el az erősítés koordinálását. Remek.

Sordis az Erő közbenjárásával beizzította jobb oldali lézerágyút. A célzóképernyő viszonylag jó állapotban volt. A Sith keresztjébe vette a legközelebbi felszálló csapatszállítót, és egyetlen pontos mozulattal elsütötte a fegyvert.

A mandalóriai hajó nem tudott kitérni a halálos lövedék útjából, és a Sanagar-párti erősítés darabokra robbant. Sordis egy szusz nélkül még kettőt küldött utána a sírba.

Ujjai végigszántottak a vezérlőpanelen, és a tömegszállító egyenesen a legnagyobb hajó felé iramodott. Az egybeeső pályákat leellenőrizvén a Sith előkapta fénykardját, és ajtó méretű lyukat vágott a fülke falába. A vákuum kiszippantotta a hajóból. 

Képes volt rá, hogy az Erő segítségével lélegzethez jusson az űrben, legalábbis egy bizonyos korlátozott ideig. Ekkor megpillantotta a bolygóról felé közelítő Chariot siklót. A hajó szempillantás alatt elérte őt. Sordis megragadta láthatatlan kezeivel, és mágnesként akaszkodott rá. Odaröppent a jármű tetejére, és berobbantotta a kijáratot. Tucatnyi katona közé huppant.

A széles terem fémfalai hámlani kezdtek. Sordis addig vékonyította őket, amíg még biztosnágosnak ítélte, aztán a hosszú fémlapok a mandalóriai harcosok köré tekeredtek. A Sith Nagyúr addig szorította őket, amíg egyikük sem maradt életben. Nem tántorította el szándékától a fejére érkező ütés sem. A puskatussal verekedő pilóták szempillantás alatt élettelenül terültek el a padlón. Sordis átlépte a vértócsákat, és a pilótafülkébe lépett.

Szeme sarkából meglátta a tömegszállítót. Éppen abban a pillanatban csapódott a Sanagar-pártiak vezérhajójába, és hatalmas tűzgolyóvá fúvódott. A lökéshullám megingatta Sordis Chariotját, de a Sith Nagyúr az Erőre támaszkodott, és sikerült egy helyben tartania a hajót.

...

A Concord Dawn nem bővelkedett sziklákban. Egyik ilyen képződmény oldalában barlangszerű hangár ásítozott. Bejáratát halványkéken izzó energiafal zárta el. 

Bumm.

A hangár belseje hatalmasat robbant. A nagy sebességgel száguldó tűzorkán semmissé tette a pajzs energiáját, s az előbb villogni kezdett, majd teljesen megszűnt. A szívbemarkoló halálsikollyal egyetemben egy ősrégi A-szárnyú vadászgép robbant elő a járatból, s fordította orrát az ég felé.

Sordis betáplálta a hiperűr-koordinátákat, majd a kijelzőre pillantott. Ha jól számított, sikerült megsemmisítenie a Sanagar-párti hadsereg összes felszállóegységét, beleértve a kisebb vadászokat is. Nem tellett többe az egész művelet öt szabvány óránál. A kijutott erősítéssel pedig az új Mandal’ore majd csak megbirkózik valahogy. Úgyszintén a Costa Concordia által menesztett egységekkel, amik nem voltak többek egyszerű kalózfenyegetésnél.

A Sith Lord elégedetten pillantott körül a holdat átkaroló hajódarabkákon. Itt az idő a cselekvésre, s a galaxis megvívhatja a maga háborúját.

Darth Sordis garantálja ezt. Bármi áron. Meghúzta a kapcsolót, s a vadász eltűnt a hiperűrben.


Mandalore

Mandal’ore, a Büntető ismét a holopult elé lépett.

- Nem sikerült elfognunk a teljes Sanagar-klánt, Mandal’ore. Úgy hiszem, a Szövetség támogatja őket.

- Nem engedhetjük, hogy azok az áruló Sanagarok eladjanak minket Daalának! Az öregasszony előbb-utóbb be fog avatkozni a Birodalmunk életébe, mivel azt hiszi, polgárháborúra készülünk, és csupán egy hadúr vagyok. Szedjék össze magukat!

- Sajnálom, Mandal’ore - felelte a tiszt. - Maradj életben! - köszönt, majd magába döfte a kad-ját. A kép megreccsent, majd egy másik mandalóriai állt a helyére.

- Mik a parancsai, Mandal’ore?

A Büntető intett neki, hogy tartsa a sávot. A mögötte rejtőző férfi biccentett.

- A Sanagar-klán most a legfontosabb feladatunk, ha meg szándékozik védeni a népét - mondta. - Ha ők a Szövetségtől kapnak támogatást, a mandalóriaiaknak is szükségük van valakire.

- Ez tehát az én feladatom - fűzte hozzá Mandal’ore. - A Karendhor-gárda elkísér. Azt hiszem, itt az ideje, hogy megmutassuk az igazi Mandalore Birodalom erejét.

Az Ordo-klán által kifejlesztett Karendhor testőrök a mindenkori Mandal’ore épségéért voltak felelősek. Nem mintha egy hasonló kaliberű harcosnak szüksége lett volna védelemre. A Büntető klánja évekkel ezelőtt kihalt. Ő maradt az egyetlen túlélője az eseményeknek.

...

A Sanagar erődítmény felett hirtelen egy Basilisk II-es osztályú megszálló egység jelent meg, méghozzá anélkül, hogy a szenzorok bármit is észleltek volna. A parányi gépezet függőlegesen száguldott a bázis felé, miközben megállíthatatlanul köpködte halálos sugarait. 

Amint elérte a Sanagar-klán erődjének legmagasabb pontját, módszeres bombázásba kezdett. Az úton felejtett katonák észvesztve kerestek menedéket a lövedékek elől. Akár a civilek. Az erőd lángokban állt.

Rev Sanagar egy távolabbi magaslatról figyelte, ahogyan a Büntető vadászgépei a földdel teszik egyenlővé előző rejtekhelyét. Elmorzsolt egy káromkodást, de nem volt meglepődve. Ez várható volt, és nem is az első menedékhely, amit elveszítettek. És nem is az utolsó...

- Sa'uz - fordult a mögötte álló, cserzett arcú férfihoz, akinek egyik karjának csonkja fel volt kötve, még az új Mandal’ore pribékjeivel vívott előző ütközet eredményeként. A férfi egy hatalmas üreg előtt állt... a farm alatti alagútrendszer nem csak tárolási, de menekülési célokat is szolgált szorult helyzet esetén, esetenként több kilométer hosszan elnyúlva az épületekhez képest.

- A családok kijutottak? 

- Ki - bólintott amaz. - De nem sok cuccunk van... 

- A hegyek felé megyünk - biccentett a délen húzódó vonulatok felé Rev. - Ha a szomszédos bolygókról megérkeznek a hozzánk hû vadászok, már lesz mivel visszavágnunk...

- Csak nehogy ők is így járjanak, 'vod - pillantott Sa'uz a farm üszkös maradványai felé. 

...

 - Elfutnak! - kiáltotta egy mandalóriai, aki a levegőből pásztázta a környéket. - Gyorsan! Utánuk!

A Basilisk II szempillantás alatt a földre ereszkedett, közvetlenül a menekülők előtt, és kiköpte szállítókapszuláját, amiből egy négy mandalóriai szökkent elő.

A Büntető harcosainak utolsó életben maradt szakasza üldözőbe vette a menekülésen ért Sanagar-klán vezetőit, azonban mire észbe kaphattak volna, holtan rogytak a földre. Ekkor egy páncélos egység érkezett a helyszínre.

A Chariot-ból kiözönlő zöld páncélos mandalóriaiak futásnak eredtek az utolsó csapat elhalt kommunikátorainak irányába. A Karendhor-gárdisták tüzet nyitottak a banda utóvédjeként marasztalt harcosokra.

A zöld páncélosok vakmerően nyomultak előre. Az első sorok fél perc után elestek, de sikerült likvidálniuk a törmelékek közé kiválóan beágyazott katonák felét. 

Mandal’ore, a Büntető a magasba szökkent. Beindította hátirakétáját, és kilenc őrharcosával a levegőbe szökkent, átrepülve a harcoló mandalóriaiakat. A Büntető alighogy megpillantotta a menekülő csapatot, tüzet nyitott hatalmas karabélyából.

- Süssük meg őket - kiáltotta két célzás között.

Két társát nyomban lelőtték Sanagarék.

Egyik gárdista felemelte hatalmas aknavetőjét, és a menekülők közé célzott. Habár eléggé messze voltak, a hátirakétások könnyedén behozhatták a távolságot. Remélte, hogy képtelenek védekezni ilyen tűzerővel szemben. Meghúzta az érintkezőt, és a fegyver hatalmas lökéssel kiköpte lövedékét.

A lövedék pontosan a menekülők csapatának közepén robbant, csontrepesztő dördüléssel minden irányba elhajítva a páncélban lévő harcosokat, és mély sebeket vágva a kevésbé szerencsés, páncéllal nem rendelkező menekülőkön - köztük fiatalokon. 

Sanagar vagy két métert repült, és egy halom gaz között landolt. Felemelte a fájdalomtól zsongó fejét, és látta, ahogyan a Büntető megmaradt katonái földet érve felé tartanak. 

- Hát ez nem alakul jól eddig... - morogta magában. - Már a sokadik farmot evakuálták, de a Büntető csapatai folyamatosan a nyomukban voltak... a Concord Dawn baráti klánjaitól beígért erősítésnek pedig nem volt se híre, se hamva. 

Ép kezével, amelyik nem lógott erőtlenül az oldala mellett, az oldaltáskájában lévő hődetonátor felé nyúlt… hátha legalább magával vihet néhányat...

A Büntető néhány lépéssel közelebb lépett, aztán figyelme a farmok mögött magaslatok felé irányult, ahonnan éppen ebben a pillanatban emelkedett a levegőbe egy kékes, pulzáló lövedék - egy könnyű, hordozható ionágyú lövedéke, ami telibe kapta a harcosoktól nem messze lebegő Basilisk II-t. 

A beshkar, lehetett akármilyen kemény, attól még ugyanúgy nem tudott mit kezdeni a statikus elektromos kisülésekkel, mint egy hagyományos páncél. A Büntető harcosait fedező vadászgép, miközben rendszerei hangos sercegéssel mondták be egymás után az unalmast, kékes villámoktól körülvéve pörögve a földnek csapódott. 

Sanagar szája tátva maradt. A lövedék sebességéből és erejéből ítélve ezt valami új, méregdrága, a Yuuzhan Vong háború után kifejlesztett fegyverből lőhették... milyük van ezeknek...

- Büntető! - a magaslat tetején álló alak, akit még néhány hasonlóan öltözött harcos vett körül, szinte csak egy apró pontnak látszott, de hangja jól hallható volt az egész harctéren. 

Fél tucatnyian lehettek, különböző színekből összeállított páncéljaik mellett a derekukon körbekötött tradicionális, szoknyaszerű félköpeny tette őket jellegzetessé. 

Sanagar, miközben beljebb húzódott a bozótba, a távcsöve után kapott. Jól ki lehetett venni a harcos kezén azokat a fura bőrkesztyűket, vállán pedig - társaihoz hasonlóan - a Skirata-klán jelvényét. 

- Büntető! - kiáltotta újra az újonnan érkezett. - Miért nem a saját súlycsoportból keresel valakit, ha verekedni akarsz, di'kut?

Mandal’ore még csak meg sem lepődött. Ezek az átkozott árulók úgy összetartanak, mint a vornskr kutyák. Nem beszélve arról, hogy a jövevény épp most sértette vérig a Sanagarokat, megalázva őket harcképtelenségükkel… de újra és újra összefognak. 

- Skirata - jelentette a mellette álló gárdista.

A Büntető unta már a játszmát. 

A nyakához kapott, és vörös köpenye a földre hullott. Kardja a kezében termett, és hatalmas szökkenéssel a Skirata-klán harcosait vezető alak előtt termett. A másik is résen volt, és védte a támadást. 

A Karendhor-gárdisták pedig a jövevény harcosaival vették fel a harcot.

Mandal’ore vad dühvel adta bele az erejét a küzdelembe. Skirata is veterán volt, azonban a Büntető azért lehetett Mandal’ore, mert a legerősebb volt a többi közül. Gyors csapásokkal kényszerítette meghátrálásra ellenfelét, az azonban hősiesen tartotta magát. A Büntető éppen csak kifordította kezéből a pengét, Skirata nyomban lőtt a kezében termett fegyveréből - Mandal’ore Nagyúr azonban idejében félrehajolt, és kiütötte kezéből a fegyvert. Skiratának sikerült bevinnie egy jobbegyenest, így volt ideje kézbe kaparinta a kardját. A Büntető dühödt csatakiáltással fogott neki ismét az ostromnak. Aztán eszébe villant valami.

- Öljétek meg Sanagart - parancsolta a harcosainak, miközben kivédte Skirata elsöprő erejű támadását.

Egyik zöld páncélos éppen végzett ellenfelével, így Rev Sanagar irányába indult. Sietve futott mellé, és csapásra emelte pengéjét. Rev azonban nem adta magát ilyen könnyen. Egy jól irányzott rúgással kirepítette a másik kezéből fegyverét, s bár tántorogva, de már talpon is volt. A másik mandalóriai gyorsan feleszmélt, és vállához emelte sugárvetőjét, de Sanagar gyorsabb volt nála. Mindössze egyetlen lövést adott le a villámgyorsan kezében termő sugárpisztolyából, és a gárdista szertefoszlott koponyával dőlt a sáros földre. ..

Így látni engedvén a mögötte megbúvó harcost, aki felemelte sugárvetőjét, és meghúzta az érintkezőt.

A zöldes, forró lövedék a vállán találta el Sanagart és szétroncsolta a vállát. A férfi felüvöltött, oldalra fordult, és ezzel elkerülte a következő sugarat, ami hosszú fekete csíkot vájt a megszáradt talajba, amin feküdt.

A bőrkesztyűs Skirata harcos egy pillanatra összevonta a szemöldökét, majd megérintette a karjára erősített kommunikátort, miközben kardjával hárította a Büntető csapásait. Két, a klánhoz tartozó, még életben lévő kommandós a Mandal’ore harcosai elé lépett, hogy megvédjék Sanagart. 

Pillanatokkal később néhány robogó kanyarodott ki a fák mögül. A kommandósok felnyalábolták az eszméletlen sérültet, majd a vezetőjük is felugrott az egyik gép nyergébe. 

- Találkozunk még, Büntető! - kiáltotta - És akkor úgy mérkőzünk meg, hogy senki sem áll közénk! 

Azzal a robogók elporzottak, halottaikat hátrahagyva. 

...

Sanagar arra ébredt, hogy egy kendőt szorítanak a fejére. A fölé hajoló sebhelyes, őszes arc láttán tátva maradt a szája, amitől megfájdult az állkapcsa, így inkább becsukta. 

- Nem mondom, hogy sokkal szebb lettél attól a bastioni detonációtól, Fett...

- Nem Fett vagyok - rázta a fejét az alak, miközben újabb adag érzéstelenítőt fecskendezett a sérült karjába. 

- Öhm… értem. Gondolom meg kellene köszönnöm, vagy ilyesmi. 

- Nem kell - rázta a fejét a vén kommandós. Sanagarnak feltűnt, hogy páncélja bal vállán az új festék alatt, amit a páncélon gellert kapó lövedékek lekoptattak, egy kopott, ezüst színû köztársasági jelvény díszeleg. Nem az Új Köztársaság vörös jelvénye, hanem a Birodalom előttié...

- Kiviszünk titeket innen, a családoddal együtt - folytatta a kommandós - Csak zavartok. Ez most már a mi háborúnk. 

- A Büntető vadászni fog rátok. 

- Több időt töltöttünk ezen a bolygón, mint ti Sanagarok, vagy akár a Fettek - rázta a fejét a kommandós. - Jobban ismerjük. Ti nagyobb hasznára vagytok Mandalore-nak a rendszeren kívül. 

- Tartozom valamivel? - kérdezte Sanagar. 

- Derítsd ki, hogy mi történt a Concord Dawn-i erősítéssel - bólintott amaz. - Hamarosan jön egy sikló, ami felvesz. Mi indulunk tovább.

...

A Büntető felemelte kardját, és az előző ellenfele helyébe lépő Skirata-harcos a feje fölött hárította a csapást. Mandal’ore a puszta erejére hagyatkozva nyomta a másik vicsorgó arca felé a fegyverét. Skirata erősen markolta a pengéjét, és minden erejét összeszedve igyekezett ellenfelét minél tovább blokkolni. Fél perc elteltével maga a Büntető oldotta fel a patthelyzetet, amikor a két penge már csak centikre volt Skirata arcától. Váratlanul elhúzta a kardját balja felé, és átlósan az ellenséges harcos bordáiba döfte. A kemény mandalóriai acél tövig megmártózott Skirata testében. A harcos szólásra nyitotta száját, miközben szemei elkerekedtek, és elejtette a fegyverét.

- Nem… győzhetsz - hörögte, miközben térdre hullt a Büntető előtt. A férfi egyetlen mozdulattal fejezte le. Csak ezután volt ideje a menekülők után pillantani, azonban már messze jártak. Egy zöld páncélos gárdista szaladt mellé.

- Uram, üldözőbe vegyük őket? - hadarta, miközben lopott egy pillantást a közelükben viaskodó párosra.

- Ne tegyék - dörmögte tűnődve a Büntető. Talán létezik egyszerűbb megoldás… Elvégre két csillagcirkáló állomásozott orbiton. - Tudja mit, fiam? Csapjon le rájuk a mennykő!

- Igen, uram - a harcos kezébe vette kommunikátorát. Az arasznyi holoalak a tenyerén rendkívül unottnak mutatkozott. A mandalóriai a Büntető elé tartotta a készüléket.

- Véget vetünk a tehetetlenségednek - mondta neki Mandal’ore. - Izzítsd be a célkereső lokátort! Precíziós csapást nekik! 

A tétlenkedő tiszt ajka mosolyra derült.

- Igen, uram - bólintott. - Elpárologtatjuk őket.

A kapitány eltűnt. A Büntető előrelépett, és kezeit a háta mögé kulcsolva pillantott szét az erdő szélén. Lesz ennek még folytatása. Úgy bizony. Nem is akármilyen.


Nirauan

A Nirauan felett a Kéz flottája felkészült az utazásra az Ismeretlen Vidék átellenes pontja felé... a Chimera hídján Jag Fel és a hozzá csatlakozó Vitor Reige a védelmi rendszer platformjait és hajóit figyelték. 

- Gyorsan végeznünk kell ezzel a küldetéssel, különben a Nirauan védelme önmagában nem lesz elég egy Sith invázió ellen... - jegyezte meg Reige. 

- Apám még most is a chiss klánokkal tárgyal az erősítésről... - bámult a semmibe Jagged. - De ők előbb sikereket és hajókat szeretnének látni, mielőtt ismét elköteleződnek. 

- Tipikus... - jegyezte meg Reige. 

- Az itteni állomány lojális hozzánk, nem fognak cserben hagyni minket - tette hozzá Jagged. - De valóban sietnünk kell... navigáció, útirány? 

- Útirány betáplálva, uram - jelentette a navikom kezelője a legénységi árokból. 

- Akkor indulás! - adta ki a parancsot Jagged. Közben remélte, hogy jó okkal, és a siker reményében hagyja hátra a Nirauant, amely így a Kéz flottájának hathatós támogatása nélkül maradt az ESB határai közelében...


Ossus

 A vállát szegett férfi sietve lépkedett a legnagyobb torony folyosóján. A Jedi Tanács újabb kihallgatásokra cibálta őt. Mordeis megszaporázta lépteit, s belépett a tágas csarnokba. A félkörben elhelyezkedő mesterek közül nem mindenki volt jelen teljes testi valójában a teremben. Néhány széken minőségi holoalak gubbasztott. Egyetlen szék állt csak üresen. Sirryn Smordre mester helye.

A férfi feladta a Sith-rendhez kötött elveit. Több, mint egy negyedévet töltött el a jedik között, s belátta, hogy mekkorát tévedett. Talán jobb lesz neki közöttük. Valódi nevét azonban még most sem tudta meg.

- Üdvözöllek, fiam - köszöntötte Skywalker mester. - Nem tétovázok, azonnal a lényegre térek. A múltkori beszámolóidból arról értesültünk, hogy az általunk ismeretlen Sith Nagyúr a huttokkal kötött egyezséget. Te magad voltál az összekötője.

- Háborúban állunk - vette át a szót Katarn mester. - Legalábbis hamarosan - tette hozzá gyorsan.

- Erőszítészre isz szükségünk lehet majd. Esz asz új Sszith fenyegetéssz a Yuuzhan Vonggal karöltve elképszelhetetlen katasssztrófákhoz veszethet - magyarázta Sebatyne mester. - A huttokat essz nem sszeretné ellenünk harcolni látni.

- Ha nem is szövetséget - fűzte tovább Kyle -, de békét azért köthetünk velük.

- Téged Rotta ismer már - Skywalker nem tűnt valami higgadtnak. - Sithnek adod ki magadat, s bebizonyítod neki, hogy nem vagy méltó tárgyalópartner. Ezután egy mestert küldünk tárgyalni a huttal.

- Elég aljas megoldás jedikhez képest - jegyezte meg Mordeis. 

- Sajnálom - horgasztotta le a fejét Luke. - Nehéz időket élünk… és különleges tettekhez kell folyamodnunk. Ez az utolsó próbád. Ha teljesíted, a Jedi Rend készséggel befogad téged.

- Köszönöm, mester - felelte a volt Sith. - Megtaláltátok már a valódi nevemet? - faggatózott.

- Sajnos még nem tartok ott - magyarázta Kyle, aki szemmel láthatóan eltökélte, hogy segít ennek a Sith-palántának. - De már vannak fejlemények az ügyben. A küldetésed után megbeszéljük.

Miután Mordeis elhagyta a tornyot, a jedik búskomor hallgatásba burkolóztak.

- Valóban képes efféle feladat végrehajtására? - aggályoskodott Horn mester holoképe. - A padawanjaink csak a próbákon kapnak efféle kaliberű missziókat.

- Ne feledd, hogy ő egy Sith Nagyúr kegyeltje volt - nyugtatta meg Katarn. - Nap, mint nap az életéért kellett küzdenie. Egy ilyen apróság nem feladat neki.

- Ezért akarod annyira megszerezni magadnak? - tréfálkozott az egykori X-szárnyú pilóta.

- Jaden már rég kinőtt a kezeim közül, s most teljes jogú jedi lovag. Szükségem van valakire, na.

- Katarn mesternek nem veszhet kárba a tudása - somolygott Luke. Aztán mosolya lebiggyedt. Gondterhelt arccal meredt maga elé.

- Nem tudom, mi következik most - szólt. - Amikor a Birodalom ellen harcoltunk, legalább tudtuk, ki az ellenség. Ezzel szemben most…

- Nehéssz időket élünk - fejtegette Sebatyne mester. -  Neheszebbet, mint valaha. Egy második Yuuszhan Vong háborút nem élne túl a galaxissz. Nem besszélve a Sszith kapcsolatukról… ész erről a másik Sszithről… no éssz a Fekete Nap… A lényeg asz, esszerint szövetségesekre van sszükségünk.

- Ész éppen esszért indul essz társzaival együtt pár órán belül... - öltötte ki villás újra nyelvét Saba. A Nirauanra készülő delegáció útra kész volt, már csak a barabel mesterre vártak, aki jelen akart lenni még Mordeis meghallgatásán.

- Azért az a felvetés a huttokkal eléggé... meglepő volt... - jegyezte meg Solusar mester, aki eddig csöndben hallgatta a párbeszédet. 

- Természetesen nem áll szándékomban szövetséget kötni egy bűnbandával... - rázta a fejét Luke, majd Horn mester hologramjára pillantott. 

- Az ifjú Mordeisnek bizonyítania kell hűségét és alkalmasságát... - válaszolt a koréliai jedi mester. - De nem azzal, hogy huttokat toboroz az ügyünknek, hanem azzal, hogy ezen a misszión jediként viselkedik és dönt majd... kerül, amibe kerül...

- És ezt sokkal könnyeben várhatjuk tőle valahol távol az Ossustól, ahol az első adandó alkalommal visszatérhet korábbi mestereihez, ha úgy kívánja... értem - biccentett Kam. 

- A döntés az övé - szögezte le Katarn mester. - Mi mindenképpen nyerünk... vagy egy jedit... 

- Vagy pedig egy Sithet, akinek a felszerelésében hipernyomkövető van - mosolyodott el Corran. 

- Amint mondtam... - pillantott Mordeis hajója után Luke, ami ekkor emelkedett fel a platformról - Nehéz időket élünk, barátaim...


Korriban II

Charis Mar Sevrin kényelmesen elhelyezkedve üldögélt az egyik plüssfotelben, miközben a fűszeres taygetai óbort kortyolgatta. Éjfekete színű, testre simuló bársony öltözékében igazán kívánatos benyomást kelthetett az ellenkező neműek körében. Nyakán egy ősrégi Sith talizmán volt, amelynek medalionja két formás keble között pihent. Csábos külseje azonban egy veszedelmes tigrist rejtegetett. Ő volt hát Darth Wenthar egyetlen leánya és gyermeke.

És erről a tényről még ő maga sem tudott.

Charis már alig várta, hogy fogadhassa a vendégét. Ő maga sem tudta, miért vágyakozik ennyire, hiszen eddig jól elvolt az edzéseivel meg a nagybátyjával. De most mégis, izgatott várakozás uralkodott el rajta. Elméjével kinyúlt az Erőbe és lassan, óvatosan kutatni kezdett. Aztán megtalálta, amit keresett. Egy magabiztos, határozott de mégis gyengülő jelenlétet az Erőben. Az izgalomtól kipirult az arca, és a lélegzete is szaporábbá vált. Aztán kopogást hallott az ajtón és ő nagy kegyesen, büszkeséget színlelve, beengedte a vendéget.

- Lépj be nyugodtan! - mondta határozott, királynői méltósággal a hangjában.

Az öreg twi'lek és Zekk belépett. A férfit máris elbűvölte a lány erőteljesen erotikus kisugárzása.

- Leléphetsz! - vetette oda kurtán az öreg twi'lek felé a fogai között a szavakat Charis. Majd a vendégéhez fordult. - Foglalj helyet, kedves idegen, beszélgessünk!

Darth Kaard villámgyorsan felmérte az övénél sokkal díszesebben berendezett szobát, majd - valamivel lassabban és alaposabban - annak láthatóan egyetlen lakóját. Közben érezte, hogy az őrök is kihátrálnak, és az ajtó bezáródik mögötte. 

A bejárattal szembeni heverõn helyet foglaló lány fiatalnak, húsz év körülinek tűnt, hosszú fekete hajjal és általában egy nemes arcvonásaival... amit csak kiélezett a tekintetéből áradó vágy és kíváncsiság. 

- Ülj csak, ülj le! - intett ismét a nő és megvillantott egy félszeg, valószínûleg csalfának, talán erotikusnak szánt mosolyt. - Nagyon szeretnélek megismerni. 

A férfi kezdte úgy érezni magát, mint egy húspiacon. A nő kisugárzásra egy nagy hatalmú személyiséget rejtett, aki azonban nem aknázta ki lehetőségeit az Erőben... mindent elnyomott benne a kíváncsiság, amit a szobájába lépő férfi megjelenése okozott. Fiatalabb korában ezt Kaard még imponálónak találta volna, de hát ő sem volt már mai gyerek. Nagyjából 15-20 évvel lehetett idősebb a lánynál... ami önmagában még nem lett volna probléma, viszont a tény, hogy pusztán ezért váratták hónapokig bezárva, és még csak annyi tisztességet sem adtak meg neki, hogy méltósággal kivégezzék, felbőszítette a sötét lovagot. 

- Italt? - intett az ajtó melletti asztalkán lévő üveg felé a nő.

- Nem kérek... - sziszegte Kaard, és ökölbe szorított kézzel rámeredt az üvegre, amiben előbb forrni kezdett a folyadék, majd kismillió szilánkot szórva az egész felrobbant. 

- Folytasd csak... - mosolyodott el ismét a lány, és egyik lábát magasabbra húzta, hogy félrecsússzon a köpenye alja és többet engedjen láttatni combjából.

Kaard kifújta a levegőt, hogy kontrollálja a dühét. Rájött, hogy ezzel nem ér el semmit. A nő kétséget kizáróan sötét oldali nevelést kapott és igen érzékeny volt az Erő rezdüléseire, tehát a sötét oldal kontrollálhatatlan áramlását valószínûleg ugyanolyan erotikusnak találta, mint a férfi izmait. Afelől pedig szemernyi kétsége sem volt a lovagnak, hogy ha haragját a vendéglátójára próbálná irányítani, a testőrök azonnal visszatérnek...

Nem. Ha a legtöbbet akarja kihozni ebből a helyzetből, emlékeztette magát, akkor fel kell használnia a nőt. 

- Hogy hívnak? - helyezkedett el végül a nőtől legtávolabb lévő széken Kaard. 

- Hívj Charisnak - biccentett a lány. 

- Én Darth Kaard vagyok, a Sith lovagja - szegte fel az állát a férfi. 

- Darth Kaard, az áruló, így neveznek a szolgáim... - játszadozott köpenye foszlányaival a lány. - Kit és mit árultál el? Nem lehetett olyan nagy árulás, ha még életben vagy...

- Belekeveredtem két Nagyúr viszálykodásába a Korriban Akadémiáján. 

- Akkor tényleg meglepõ, hogy még élsz... - figyelte tovább a férfit Charis. - Ezért vették el tőled a mesteri címet? A többi Sith, akit ismerek, ilyen korban már mind Nagyúr... vagy halott. 

- Sosem voltam Sith Nagyúr igazán... - színlelt zavartságot Darth Kaard. - Legalábbis nem a legnagyobb mesterek között. Talán ezért is vagyok értékes számukra, ezért nem öltek meg. Tudod, én két évtizeden keresztül jedi voltam. 

- Jedi?? - a férfi legbelül elmosolyodott, ugyanis most először sikerült kizökkentenie a nőt. A nyílt szexuális vágyat valamiféle kislányos, undorral keveredő zavar váltotta fel. - Akkor te amolyan sötét jedi vagy? Először elárultad őket, aztán minket is? 

- Várj... - Kaard érzékelte, hogy a nő mindjárt az őrséget hívó gomb után nyúl. - Ez ennél sokkal bonyolultabb... ha akarod elmesélem, de cserébe segítened kell nekem. 

- Segíteni, miben? - a nő érdeklődése újra a tetõfokára hágott. Reméljük, sok kalandregényt olvastál kiskorodban, szívem, és szereted a titkos küldetéseket, megy összeesküvéseket, meg miegymást, gondolta Kaard. 

- Hiszem, hogy oka van annak, hogy itt vagyok... - játszotta meg magát Kaard, színlelten éhes pillantásokkal végigmérve közben a lányt tetőtől talpig. Azért annyira nem kellett színlelni. - Meg akarom ismerni a Sith Egyház vezetőinek titkait... a sötét mágiákat és a politikai machinációkat is, amelyekkel összetartják ezt a szervezetet. Te biztosan sokat tudsz erről... - bár Kaardnak fogalma sem volt, hogy pontosan ki ez a lány, valószínűsítette, hogy valamelyik nagyúr gyermeke, különben nem szerveztek volna neki külön kerítőestet... így aztán ha valaki, akkor ő rendelkezhetett a szükséges információkkal.

- Tehát cserét ajánlasz... - morfondírozott Charis. - A te titkaid, sötét jedi, a mieinkért? 

- Sétáljunk - emelkedett fel Kaard és a karját nyújtotta. - Közben megbeszéljük. 

- Nagyszerű, tudok egy kertet...

...

Az épület másik szárnyában, a vendégeknek fenntartott szobák egyikében Folett százados az ablak előtt elsuhanó forgalmat figyelte. A dolgok nem alakultak jól, ő pedig megunta a várakozást...

Pedig olyan nagyszerűen indult minden. Miután megállapodott Kandor Nagyúrral, aki úgy tnt, a sithek helyi helytartója, vendéglátói ebbe a lakosztályba kísérték, hogy kipihenhesse magát az egyezmény formális aláírása és a kapcsolódó ceremónia előtt... ami viszont csak nem akart elkezdődni. Folettnek egyre inkább úgy tűnt, hogy a Sith Birodalom képviselői - akár szándékosan, akár saját hatalmi harcaik miatt - húzzák az időt... és nem telt el sok idő, amíg az asztalon lévő terminál holohíreiből értesült arról, hogy Daala és a Szövetség csapatai újra bevonultak a Cosra-rendszerbe. 

Folett szájíze megkeseredett a vereségtől. Kudarcot vallott. Nem sikerült időben segítséget szereznie, és nem sikerült kiszabadítani a Cosrát Daala markából. Sőt, valószínûleg ő maradt az egyetlen, mindenbe beavatott cosrai tiszt, aki most nincs Daaláék őrizete alatt... 

Ez utóbbi felismerés aztán visszaadta Folett életkedvét. Most már rajta múlt, hogy sikerül-e megakadályoznia, hogy a Cosra titka, a Ramakaz bázis rossz kezekbe kerülhessen... Nem volt kétsége afelől, hogy miután Cortez elindította a műveletet, Daala erői és talán mások is értesültek a bázis titkáról és a cosraiak igazi terveiről, miután ismét bevonultak a rendszerbe... Folettnek tennie kellett valamit, ehhez viszont ki kellett jutnia innen.

Megérintette a szobainas hívógombját, és kisvártatva megjelent egy fekete protokolldroid. Egyike azoknak a példányoknak, amelyeket a Sithek a Commenor eredeti állományából továbbra is használtak másodlagos feladatokra, ideértve a helyi közigazgatás egyes pozícióit és a vendégek kiszolgálását is... és amelyek még a konföderációs időkben kerültek rendszeresítésre a bolygón - természetesen egytől-egyig a Cosrai Iparvállalat valamelyik gyártósoráról. 

- Mit parancsol, uram? - kérdezte gépes hangján a droid. 

- Egy kávét, cukor nélkül... - pillantott fel az asztal mellől Folett. 

- Másvalamit? 

- Igen. Béta-szigma-ötös kód. Érted? 

A droid válaszul előre nyújtotta egyik karját, mire Folett becsúsztatott egy apró adatkártyát a csuklójából kiemelkedő miniatűr leolvasóba. A leolvasó felvillant, a droid tekintete egy pillanatra kihunyt, majd újra felizzott.

- Parancsfeldolgozás. Felülírás elfogadva... cosrai titkosszolgálati algoritmus aktív. Üdvözlöm, Folett ügynök.

- Hagyd nyitva az ajtót. És készíts össze nekem egy feljegyzést az épület alaprajzáról, a biztonsági kódokról és a legközelebbi siklóállomásról. És kérek egy hivatalnoki egyenruhát is. Gyerünk. 

Tíz perccel később Folett százados egy gőzölgő kávé és egy halom adatkártya társaságában kilépett lakosztályából, megigazította magán a Sith Birodalom első szintű hivatalnokának váll-lapját, majd elindult abba az irányba, amerre a feljegyzés szerint a legegyszerűbben elérhette a siklóhangárt. A térkép tanulsága szerint át kellett vágnia valamiféle kerten...

...

Charis maga is össze volt zavarodva az érzelmektől, amelyek a bensejében kavarogtak. Egyszerre taszította és vonzotta ez a különös, a számára már „vénségnek” számító különös férfi. Aztán feltűnt neki valami...

Különös viszketést érzékelt a csuklóján, valahányszor erre a férfire tekintett, és odapillantva egy különös rúnát fedezett fel a csuklójára tetoválva. A lány rögtön felismerte a jellegzetes Sith rúnát, amely bizony nem volt más, mint egy szerelmi mágia. Átkozott férgek! - gondolta magában Charis dühösen. Most már másképpen tekintett a sötét jedire is. Persze így is maradt benne valami izgató titokzatosság, de mégis: az Erővel hatástalanította a bűbájt, a tetoválás is lassan halványodni kezdett. Most már képes volt tárgyilagosan tekinteni a férfire.

- Szóval a titkainkat akarod, te ostoba féreg! - vetette oda gyűlölettel teli hangon a mit sem értő férfinak. - Akkor bizonyíts! - azzal aktiválta a fénykardját, mire bíborvörösen izzó penge robbant ki a markolatból. Charis Mar Sevrin igazi arcát mutatta meg most ennek a Kaard nevű illetőnek. Egy haragos aszasszin harcost.

Miközben a két Sith éppen próbára készült egymás képességeit tenni, miközben a kert felé haladtak, egy másik idegen alak is pontosan oda igyekezett.

Darth Kaard tekintete egy pillanatra megvillant, ahogyan szinte vad örömmel konstatálta, ahogyan a lányban lebomlottak a minden bizonnyal varázslat, vagy valamiféle Sith mágia jelentette gátak, és egyszerre előretört belőle az a mindent elsöprő, kontrollálatlan elemi gyűlölet, amit Kaard a Sötét Oldalon annyira megrészegítőnek, jediként gyakorolt több évtizedes önmegtartóztatásával annyira ellentétesnek talált. 

Kaard félrehajolt az első csapások elől, miközben arra gondolt, hogy pontosan ezért volt szüksége a lányra... a benne rejlő potenciál, és a sötét oldal energiái miatt... nem beszélve a mágiákról, melyeknek láthatóan ő maga is áldozatul esett, ha csak átmenetileg is, és amelyekhez talán éppen őrajta keresztül juthat majd közelebb. És legfőképpen nem beszélve arról, amire most leginkább és elsőként vágyott - a szabadulásról erről a bolygóról. 

Aztán, miközben a penge minden eddiginél közelebbről súrolta a bőrét, vörös csíkot égetve a húsába, Kaard már arra gondolt, hogy talán nem lett volna ostoba dolog visszakérnie őreitől a fénykardját, mielőtt belépett volna a lány szobájába. 

- Gyerünk, te nyomorult! Védekezz! - kiáltotta tajtékzó dühvel a lány, aki minden bizonnyal meg volt győződve róla, hogy ellenfelének valójában van fénykardja, csak éppen nem használja, ezzel akarván még jobban megalázni. 

Kaardnak nem kellett kétszer mondani. Tökéletesen tisztában volt vele, hogy akkor nem túl sok mindent tanulhat a lánytól, vagy rajta keresztül, ha itt és most befejezi pályafutását a sötét oldalon. 

Az Erő segítségével pajzsot emelt maga köré, de a lány akarata áthatolt rajta, így Kaardnak folyamatosan hátrálnia kellett, miközben ruganyos mozdulatokkal hajolt félre újra és újra a vörös penge útjából. Arra gondolt, hogy tulajdonképpen szerencséje volt azzal, hogy a folyosón, már útban a kert felé kezdték meg az összecsapást, így amikor kiértek a boltíves folyosó végén az idegen, távoli bolygókról származó növényekkel telített kertbe, amelyet még a Commenor előző ura, Rodan miniszterelnök épített ki saját kedvére, a férfinak így több mozgástere volt. 

Hátrafelé ugrott, majd az Erő segítségével kövek és faágak tucatját zúdította a lányra, aki dühödten csapkodta félre az útjából. 

- Harcolj végre férfiként!

Kaard elmosolyodott.

- Legyen... - egyik kezéből villámok csaptak ki, mire Charis ösztönösen maga elé kapta a kardját, hogy hárítsa az energiahullámokat... amelyek azonban nem a törzse felé, hanem lejjebb, a kard markolatára és csuklójára fonódtak. A kard vörösen izzani kezdett, mire a lány fájdalmasan felkiáltott, és eldobta. Kaard úgy irányította az Erővel az egyik útjába eső legnagyobb követ, hogy pont a markolatra zuhanjon, porrá törve azt. 

- Nem kell egymással harcolnunk... még nem. - ereszkedett le egy fa ágaira. - Az ajánlatom még áll, kisasszony. Menjünk el innen, és ismerjük meg egymás titkait. Van itt egy kikötő a közelben... 

...

Folett százados a szolgák és adjutánsok részére kijelölt mellékfolyosón haladt. Már csak egy kanyar választotta el a kerttől, amelyen keresztül átjuthatott a siklók és futárhajók részére fenntartott hangárba. 

Már-már kiült az arcára az elégedett mosoly, amikor egy fényes robbanás betörte a folyosó ablakait, ami a kert felől érkezett. Folett lekuporodott a fal mellé, és a nyíláson át savanyú képpel figyelte a kertben egymással farkasszemet néző középkorú férfit és egy fiatal lányt, akik láthatóan valamiféle szerelmi nézeteltérésbe, vagy hasonlóba bonyolódtak egymással - természetesen az Erőt felhasználva. Nagyszerű, gondolta Folett, pont ez a perpatvar lesz az, ami elválaszt a meneküléstől, kitűnő...

...

- Nem tehetem meg! - mondta Charis szomorúan és egyúttal bosszúsan. - Nem árulhatom el a testvéreimet! - mondta, azzal egyszerűen sarkon fordult és elindult vissza a Palota felé. Kaard meglepődött, és szívében vegyes érzelmek dúltak. El is ment volna, meg nem is. Igazság szerint megtetszett neki a lány és kíváncsi volt a hatalmára is. Viszont a szabadság kéznyújtásnyira volt tőle. El is mehetne akár, igen, megtehetné. De mit nyerne vele? Renegát jediként és bukott Sith lovagként ugyan mihez kezdene magával? Arról nem is beszélve, hogy Wenthar Nagyúr emberei a föld alól is előkaparnák és akkor vége lenne mindennek...

Ha viszont marad, akkor végre bebizonyosodik, hogy hova is tartozik valójában: hogy Sith, vagy jedi inkább, vagy lehet, hogy egyik sem!

Éppen ezeket gondolta át magában és döntött a maradás mellett, amikor éles sikoltást hallott abból az irányból, amerre Charis távozott. Kaard gondolkodás nélkül abba az irányba sietett, el nem tudta képzelni, mi rémíthette meg ennyire a lányt, aki vérbeli Sith volt. Aztán rájött, hogy amit sikoltásnak hitt, valójában a harag és a gyűlölet kiáltása volt.

Aztán végül meglátta őket, egy különös, birodalminak látszó férfit és Charist, amint a földön térdel és sebesült mellkasát fogja, amin füstölgő és égett sebet ejtett a férfi markában tartott energiapisztoly…


-- Vége a XVII. Fejezet 2. részének --



Comments