EGB Könyv‎ > ‎

XVI/2

Tizenhatodik Fejezet

Második Rész



Nirauan

Jag az elmúlt napokban úgy találta, hogy kicsit veszített sportos alakjából... pontosabban alakot veszített, kilókat pedig nyert.

Így aztán nem rágcsált több táprudat, és a chissekre hagyta a tof vendégek szórakoztatását, akik ezért ugyan nem lelkesedtek különösebben, de nem volt más választásuk.

- A vendége megérkezett, uram! - jelentette be az adjutáns.

Jag elégedetten elmosolyodott. Végre valami jó hír... Airen Yage halála óta nem találta azt a kellőképpen karizmatikus tisztet, akit példaként és vezetőként a Maradványból a Sith uralom elől a Kéz területére menekülő birodalmiak elé állíthatott volna... már persze saját magán kívül. Azonban sokan voltak a menekülők között olyanok is, akik a moffok erőihez tartoztak... Wiegand tábornok pedig sok mindennek nevezhető volt, csak éppen karizmatikusnak nem.

De majd most.

A belépő férfi egyidősnek tűnt Jaggeddel, egyszerű kapitányi egyenruhát viselt, és egy méretes aktatáskát szorongatott.

- Reige kapitány - nyújtott kezet a férfinak Jagged, aki kis habozás után elfogadta. - Hosszú ideje várom ezt a pillanatot.

- Nem mondanám, hogy én is így voltam vele az utóbbi években... tábornok.

Vitor Reige, Pellaeon főadmirális utolsó adjutánsa - és egyes rossz nyelvek szerint ennél sokkal több, közeli rokona, ha nem éppen a fia - viszonozta az üdvözlést, de nem használta a Jaggedet a Birodalomban elvileg megillető "Felség" megnevezést.

- Mindig is lenyűgözött, hogyan tudott ön ennyi ideig... érintetlen maradni - kínálta itallal a másik férfit Jagged.

- Sok mindent tudok sok emberről, tábornok úr - fogadta el az italt Reige, miközben maga elé helyezte az aktatáskát. - A moffok embereiről és a maga hírszerzési tisztjeiről egyaránt... mármint a néhány életben maradt hírszerzési tisztjéről, természetesen.

- Megkérdezhetem, hol töltötte a főadmirális halála óta eltelt éveket, Vitor?

- Egy peremterületi kolónián, mint adminisztrációs igazgató - mosolyodott el kesernyésen Reige. - Ezeket őrizgettem. - mutatott a táskára.

- A Bloodfin archívumából kikerült személyes fájlok, melyek Pellaeon kezelésében voltak - biccentett Jagged.

- Sajnos az eredetiek most Lecersen kezében vannak... - sóhajtott amaz. - Az Erő segítsen minket, hogy ne tudjon mindent visszafejtetni az Ubiqtorate-os fiúkkal...

- Még mindig egy fokkal jobb ott, mint a Sithek kezében - bámult ki az ablakon Jagged. - Miért döntött úgy, hogy most jön el hozzám, Reige kapitány?

- Nos, az egyik fájlban lévő információk egyeznek azzal a vázlatos szektortérképpel, amelyet küldött nekem néhány hete... - ült le az asztallal szembeni székbe Reige.

- Igen... - pillantott a másik férfira várakozóan Jagged.

- És a Sithek erősödése miatt döntenem kellett, hogy magával osztom meg ezt, vagy Daalával... - folytatta Reige.

- És?

- Úgy gondolom, a főadmirális végakarata szempontjából mindegy... - morfondírozott Reige. - Ő megbízott Daalában is, és megbízott a jedikben is, akik megbíznak magában, szóval ugyanott vagyunk... viszont... - kortyolt még egyet az italából -, magának kellenek azok a hajók, Daalának pedig van elég... továbbá maguk ütik a Sitheket, Daala pedig nem. Nekem ennyi elég.

- Nekem nem teljesen - biccentett Jagged. - Bár köszönöm... a kérdés az, mit tud hozzátenni az információhoz, amit küldtem magának? Gondolom, ha csak egy másolata lenne, Vitor, akkor nem lenne itt...

- Nem - Reige kivett egy adatkártyát az aktatáskából. - Van valamim. Egy név.

- Éspedig?

- Ramakaz...


Nagi

Tierce őrnagy, azaz az ESB Főkormányzója a Nagai Császár palotakomplexumától nem messze várta a jelöletlen siklót. A rámpán lesétáló egyenruhás tiszt lassan lépegetett, nem csak hajlott kora, de az egyik kezében cipelt hatalmas ezüst táska miatt is.

- Mosh, örülök, hogy ideért - köszöntötte az őrnagy öreg harcostársát, és kíméletesen megveregette a vállát. - Gyerünk.

A platformról a palotába vezető folyosó előtt posztoló két nagai őr egyikéhez lépett.

- Küldjenek üzenetet a császári lakosztályba. Sürgősen beszélnem kell Őfelségével Wenthar Császárral.

- Hai!

...

Hatalmas, több tízezres lelkes, áhítatos tömeg, feszesen álló rendőrök, díszes egyenruháikban parádézó császári testőrök, apró zászlókat lengető emberek, népviseletben felvonultatott gyerekek, egyenruhájukat újra felöltő veteránok... és persze egy hatalmas adag hivatalosság és protokoll mindenki részéről. Puyi császár utálta ezeket az eseményeket, minden formalitásukkal együtt. Már kívülről tudta a forgatókönyvet, hogy ki mit fog mondani, sőt már azt is tudta, ezekre hogyan fog pár szóban reagálni, ahogy az elő van írva. Az unalom és a rugalmatlanság kettőse riasztotta különösen, de az évek során lassan hozzászokott elviselni ezt a terhet. Elvégre csak pár rövid óráig tart az egész és igen jót tesz az alattvalóknak látni császárukat és egy ilyen eseményen részt venni. Remélte, hogy a mellette ülő Wenthar császár, a Nagin valaha fogadott legmagasabb rangú vendég nem fogja magát halálra unni, amíg ez a seregnyi nemes, katona, politikus, gazdasági szakember elmondja a magáét. Szerencsére azért néhány korlátozást sikerült elérnie az amúgy roppant merev etikettben, így például a beszédek hosszának maximálását - korábban egy-egy szószátyár alak bizony mindenki idegeire tudott menni.

Elsőként az uralkodói család együttesen fogadta a császárt szertartásos meghajlással. Ők nem mondtak beszédet ilyen minőségükben, csupán később volt rá lehetőségük, ha valamilyen fontos tisztséget töltöttek be. Puyi látta a testvérein, hogy nem túl boldogok: valószínűleg jobban örültek volna, ha meghal abban a csatában. Míg ők egymással versengve apjuk kegyeiért küzdöttek, Puyi a könyveit bújta, verseket írt, festett vagy zeneleckéket vett - nem is tartotta senki sem esélyesnek a trónra. Valószínűleg mindegyikük úgy érezte, ő az esélyes és bizony hoppon maradtak. Apja végrendeletének felolvasása óta mindegyikük olthatatlan gyűlölettel tekintett rá, ám a testvéri szeretet és az ősök szellemének tisztelete megkövetelte, hogy jó testvérek legyenek, így hát igyekeztek ezt titkolni. Puyi pedig mindegyiküknek valamilyen hangzatos és pompával járó pozíciót adott (lehetőleg minél kevesebb tényleges hatalommal). Miután a meghajlásra sor került, a császári család a pódium előtt elhelyezett ülőhelyeken foglalt helyet.

Ezután következtek a kormány tagjai, Doihara Kenji kancellárral az élen. Ők egymás után elmondták rövid beszédüket, ki-ki a maga szakterületére is pár szóban kitérve. Ennek szerepe korábban a távollévő császár tájékoztatása volt a távolléte alatt történtekről, manapság ezt inkább már informálisan vagy a kabinetüléseken közölték, itt pedig csak széles körben ismert általánosságokat mondtak el. Arvis Arekson, bár kancellárhelyettes és külügyminiszter is volt, mégsem mondott beszédet, csupán utolsóként szertartásosan meghajolt. Emberi származása miatt már sokan a részvételében is az ősök szelleme iránti tiszteletlenséget láttak, és ha még fel is szólal, abból széles körű felháborodás lett volna. Őket a hadsereg prominensei, az Összfegyvernemi Koordinációs Központ vezetői, a központi vezérkar, a flotta és a hadsereg vezérkara és a Nagin lévő helyőrség parancsnoka követték. Harmadik körben következtek a császári nemzetgyűlés elnöke és megválasztott követsége, aztán a Nagai Iparvállalat vezetői és a vállalatszövetséget alkotó fontosabb zaibatsuk vezetői.

Wenthar figyelmét az ünnepség helyett inkább a tömegben lévő egyik nő kötötte le. Egy sárkányos mintás tunikát viselő nő figyelte végig és érezte rajta, hogy őt is átjárja az Erő. A nő azonban nem úgy volt képzett az Erőben, mint az előző, bosszút vágyó testvérpár. Kellett egy kicsit gondolkoznia, hogy eszébe jusson a birodalmába menesztett nagai követség, amely telepatákat vitt magával. Ez az Erőhasználat tipikusan nagai fajtája volt, habár ők, az Erő fogalmát nem ismerve mindenféle ősi energiák mozgatásának tudták ezt be.

- Úrnőm küldött ide Önhöz, hogy szolgáljam, amíg itt tartózkodik. Rendelkezzék életem felett, császárok császára, Wenthar Ōkami - hallotta a fejében az üzenetet, miközben az azt küldő nő meghajtotta a fejét irányában. Azonban nem volt nagyon ideje a nővel foglalkozni, mivel véget ért az ünnepség és a tömeg oszolni kezdett a térről. A nő szempillantás alatt eltűnt, ám Wenthar érezte az állandó jelenlétét a közelben. Árnyékként mozgott, szabad szemmel ki nem szúrható módon. Több lehetett, mint egyszerű telepata, de a pontos fogalmat nem tudta.

- Javaslom térjünk vissza a szállásra, császár - fordult felé a krizantémtrónon ülõ Puyi. - Kísérője üzenetet küldött a szállására és birodalmából egy követ is érkezett Önhöz. Gyanítom, valamilyen komoly ügyről van szó.

...

Wenthar Nagyúr elméjében szüntelenül ismétlődtek a nő gondolatai, és örült annak hogy itt, ebben az idegen környezetben is talál szövetségeseket. Amint a lakosztály felé haladt, amit mindenféle luxussal elláttak természetesen, elméjében a formálódó terv jelent meg, amivel foglalkozott már napok óta...

Tetszett neki ez az idegen, fegyelmezett kultúra, ezért szerette volna, ha az ESB vazallusaként ő maga irányíthatja a sorsát. Puyi természetesen átlátott rajta, ezt biztosan érezte. Viszont az Erő megsúgta neki azt is, hogy Puyi torkát szinte bárki átvágná, ha tehetné. Ennek azonban még nem jött el az ideje. Természetesen a jobbik nyer majd, és azt fogja támogatni. Ha Puyi felülkerekedik ellenfelein akkor őt, ha pedig gyengének bizonyul akkor azt a különös testvérpárt, aki megszólította a Lordot az Erőben...

Végül megérkeztek az előkelően berendezett lakosztályhoz, amely különféle, még Wenthar számára is ismeretlen Sith relikviákkal volt díszítve. A Sith kényelmesen letelepedett az egyik kényelmes heverőn, hogy pihenjen egy keveset. Ráfért, mert az elmúlt napokban erre nem sok lehetősége volt. Ebben a pillanatban az egyik kis kommunikációs panel csipogni kezdett, bejövő hívást jelezve.

- Az Erőre mondom! - dörmögte dühösen a Sith Nagyúr. - Ebből nem lesz pihenés! - mérgesen odalépett a panelhez és megnézte, ki meri megzavarni. Grodin volt az.

- Mit akarsz? - kérdezte Wenthar a fáradtságtól kissé ingerülten.

- Beszélnünk kellene, Mylord! - hajtotta meg magát tisztelettel Grodin. - Az ügy nem tűr halasztást! Fontos információim vannak, amiket hallania kell! - Wenthar ajkain csalárd mosoly jelent meg. A fáradtsága úgy eltűnt, mintha elfújták volna.

- Jöjjön, kedves barátom! - mondta sokkal vidámabban a Nagyúr.

- Mit hozott nekem, barátom? - pillantott a hatalmas bőröndre, amit Grodin becipelt a lakosztályba.

- Doriana egyik hagyatékát, nagyuram - hajtotta meg magát a Sith Birodalom főkormányzója és a Nagyúr testőrségének parancsnoka, majd az alacsony asztalra helyezte a bőröndöt.

- Úgy érti, ez is fel fog robbanni? - Wenthar kíváncsian meredt a tárgyra. Nem érzékelt belőle fenyegetést..

- Természetesen nem, Nagyuram - Grodin felkattintotta a fedelet, és láthatóvá vált egy nagy teljesítményű holovetítő, amelynek képén egy platformokkal és űrdokkokkal teletűzdelt bolygó képe bukkant fel. Wentharnak nem volt ismerős.

- És ez mi is?

- a Ramakaz, nagyuram.

- Még nem hallottam róla...

- Kevesen hallottak - Grodin állított valamit a kivetítőn, hogy a kép ráközelítsen egy űrdokkra... tisztán kivehető volt, hogy három hatalmas birodalmi csillagromboló áll benne mozdulatlanul. - Ez egy afféle katonai lerakat, amelynek a pontos koordinátáit csak néhányat ismerték az Uralkodó udvarában...

Wenthar visszaemlékezett fiatal éveire, amelyeket Palpatine szolgálatában töltött Végrehajtóként...

- Nem tudom, hogy említette-e valaha... és Doriana tudott erről?

- Csak a létezéséről... - folytatta Grodin. - A Ramakaz titka abban rejlett, hogy a pontos koordinátákat több, ehhez hasonló mobil terminál összekapcsolásával lehet meghatározni. Doriana-nak egy volt, és egy volt a cosraiaknak, de nem adták ki egymásnak, amíg nem találják meg a harmadikat...

Wenthar bólintott.

- Egy nem elég.

- Kettő sem, nagyuram... csak a hozzávetőleges koordinátákat lehet meghatározni, valahol az Ismeretlen Vidék másik végén, közel a Ssi-ru űrhöz. A pontos háromszögeléshez minden bőröndre szükség van. Nekünk egy éves munkával sikerült megfejtenünk ennek a kódját, amit Doriana magával vitt a sírba...

- Ó igen, a jó öreg Kinman... - mosolyodott el Wenthar - és miért ilyen értékes ez a Ramakaz?

- Azt mondják... - Grodin tekintete egy pillanatra a távolba meredt -, hogy száz és száz csillagromboló van elhelyezve lekonzerválva, kikapcsolt rendszerekkel a bolygó körül... akkora flotta, amely egyben bevethető lett volna, a megfelelő legénység feltöltése után akár pár héten belül. Egy akkora flotta, ami a Yuuzhan Vong inváziónak is útját állta volna... talán éppen ezért is építették a hajókat.

- Egy tartalék - bólintott Wenthar.

- Egy elveszett tartalék, uram. Akárki is jut el a bázisra, akárki szerzi meg a hajókat, felboríthatja a galaktikus erőviszonyokat.

Wenthar bólintott.

- Ez lett volna hát Doriana terve. Ezért szövetkezett a Cosrával annak idején?

- Mi is csak nemrég jöttünk rá, miután visszafejtettük az adatokat - folytatta Grodin. - Még én sem ismertem a részleteket...

- Mindenesetre, ha van egy hasonló eszköz a cosraiaknál is, akkor ez hamarosan Daala, vagy akár a jedik kezébe kerülhet... - folytatta a gondolatot Wenthar. - Ezt meg kell akadályoznunk!

- Ezért jöttem el Önhöz, Nagyúr - biccentett Grodin. - Kérem, engedje, hogy a bázis felkutatására induljak!

Ahogy Wenthar átgondolta a helyzetet, rögtön tudta, hogy ez a felfedezés megváltoztathatja az egész ESB hatalmi pozícióját. Egy készenléti flotta, kiegészítve az ő személyes flottájával...

Aztán hirtelen megmerevedett és a szemei kifordultak... látomást kapott...

Hatalmas csata dúlt és a csillagrombolók össztűz alá vették a hatalmas nem emberi hajókat. Roncsok és emberi hullák sodródtak a végtelen űr vákuumában, és Wenthar sejtette, ha nem győznek, végük! Aztán egy félig Yuuzhan Vong, félig ember, Sith tetoválásokkal borított őrült harsogva röhögött. A vadállatias vonásokon őrült kegyetlenség tükröződött.

„Mondtam, hogy eljövök érted Wenthar!”

A Sith császár hirtelen magához tért. Homlokán izzadtságcseppek jelezték kimerültségét.

- Jól van, Nagyúr? - érdeklődött aggodalommal teljes hangon Grodin.

- Igen! - jelentette ki egy kicsivel keményebb hangot ütve meg Wenthar. - Menj, és tedd a dolgod! - Grodin meghajolt, majd kiment a lakosztályból. Wenthar pedig magára maradt, és azon elmélkedett, hogy mit jelenthet a látomása…

Grodin gyorsan maga mögött hagyta a Nagyúr lakosztályát... voltak pillanatok, amikor még őbenne is félelmet kellett Wenthar őfelsége egy-egy kitörése, pedig már alapjában véve elég régóta szolgálta... megpróbálta figyelmét az előtte álló feladatra összpontosítani.

Szüksége volt hajókra... nem csupán egy SiSD-re és a kíséretre - mert úgy gondolta, többet a Bastionról erősítésként érkezett hajókkal együtt sem tudna "elkérni" a császár védelméért felelő flottából, hanem nagy terület, akár szektorok lefedésére alkalmas hajókra.

Ez pedig azt jelentette, hogy a nagaiok segítsége nélkül bajosan vállalkozhatott volna a Ramakaz megtalálására - hacsak nem akarta, hogy utolsó odaérkezőként végignézze, ahogyan a jedik, Daala, vagy Jagged Fel elhappolja előle a flottát. Ez viszont azt is jelentette, hogy információkat kellett megosztania a vendéglátóikkal... akikben még mindig nem bízott meg teljesen.

De talán van egy megoldás... amivel akár önként rendelkezésére bocsáthatják azt, amire szüksége van.

A saját kabinjába érve beüzemelte a kommunikációs terminált, ami összekötötte a bolygó külső orbitján keringő Sith flottakötelékkel.

- Itt Tierce Főkormányzó, az ügyeletes parancsnokot kérem - ritkán használta hivatalos megnevezését, de amikor szüksége volt valamire az intrikáktól, bürokráciától és megfélemlítéstől telített hierarchiában, akkor jól jött...

- Itt Lu'qaur sorhajókapitány! - jelentkezett be egy tetovált zabrak, aki arcán is a Sith Egyház jeleit viselte.

- Különítsen el egy SiSD csillagrombolót a flottából, és utasítsa a kapitányt, hogy hamarosan fogadja a siklómat... utána pedig sugározzon üzenetet a többi hajónak alacsony hullámhosszon, hogy egy titkos chiss katonai bázist kell felkutatnunk az Ismeretlen Vidék távoli szegletében...

- De uram... - hajtotta meg magát a zabrak. - Akkor a felszíni adóvevők azonnal...

- Hajtsa végre... - ismételte a főkormányzó. - Nem akarta hozzátenni, hogy pontosan ez a szándéka. Borítékolható volt, hogy a vendégségbe érkezett flotta kommunikációját figyelő nagai katonai egységek közül valamelyik ambíciózus admirálist talán szintén érdekelni fogja ez a titkos "chiss" létesítmény, ami akkora fenyegetést jelent, hogy a Sith uralkodó személyi testőre saját maga indul a felkutatására...

És akkor már csak meg kell várni, amíg valamelyik admirális fel nem ajánlja a nagaiok - természetesen szigorúan önzetlen - segítségét...


Bastion

A Hegyi Öreg és testőrének, Raistlinnek hajója egy átalakított VSD volt, annak is a régebbi változata. Kíséretül természetesen az elmaradhatatlan Judicatorok és Aurorák követték, egy kisebb flottát alkotva ezzel. A hídon a Hegyi Öreg meditált éppen, amikor a gyaloghídon megjelent leghűségesebb tanítványa, Raistlin, ez a tetőtől-talpig fekete burnuszba öltözött alak. Raistlin fejét fekete turbán fedte, így csak fanatikusan lángoló szemei látszottak. Mélyen meghajolva várakozott a Nagymester engedélyére, hogy szólhasson. Végül a Hegyi Öreg megadta az engedélyt. Maga az Asszaszinok rettegett vezére egy békésnek látszó, bölcs, ősz-szakállas öregember volt, hófehér köntöst viselve és kék színű turbánt. Kezében egy éjfekete pálcát tartott, az Aszasszinok jelképét, amely még a legelső Öreg tulajdona volt. Az öreg fehér vászon öltözéke roppant egyszerűvé, szinte szegényessé tette a külsejét, mégis; rettegett gyilkos volt, aki népeket is képes volt eltenni láb alól, ha az érdekei, illetve most a Sith Egyház érdekei így kívánták.

- Szólj hát, tiszteletreméltó Raistlin! - intett nagylelkűen az Öreg.

- Tiszteletreméltó mesterem! - kezdte hódolatteljesen Raistlin. - Unokahúgomat kérésedre elküldtem a Császárvárosba, ahogyan kívántad! - Raistlin szavaira az Öreg beleegyezően bólintott.

- Ez személyesen a Császár utasítása volt! - mondta az Öreg kemény éllel a hangjában. - Mikor érkezünk Bastionra? - érdeklődött az Öreg.

- Már megérkeztünk, mesterem! Hamarosan kilépünk a hipertérből, a személyi siklója már várja önt! - A Hegyi Öreg elégedetten bólintott.

- Jól van! Készülj, te is velem jössz! - utasította Raistlint a mestere. Amaz bólintott, meghajolt, majd távozott, hogy magára hagyja az Öreget, miközben sötét gondolataiba merül.

A kis flotta, amely az Aszasszinok tulajdona volt, kilépett a hipertérből és orbitra állt. Hamarosan egy kis Lambda-osztályú sikló hagyta el az egyik hangárt, és elkezdte a leereszkedést a bolygó felszínére. Miután megadták a személyes beléptető kódokat, valamint a császári azonosítót, engedélyt kaptak a Bastiont védő flottától a leszállásra. A kis hajó fedélzetén az Öreg és leggyilkosabb tanítványa, Raistlin tartózkodott. Már alig várták a találkozást ezzel a Getelles nevű fickóval. Érdekes egy párbeszéd lesz minden bizonnyal.

Getelles természetesen most is mély főhajtással, pontosabban amennyire túlméretezett, hájas teste engedte, letérdelve várta a mestereket. Ugyanez nem volt elmondható Dorjáról, aki - néhány magas rangú volt maradványbeli flottatiszt és Sith-hű moff társaságban a térdeplő szektorkormányzó mögött álltak szálegyenesen, ugyanabban a tartásban, mint a sorfal két felét alkotó elmaradhatatlan rohamosztagosok és vörös köpönyeges testőrök, akiknek sisakján a Sith Egyház fekete jele virított.

- Nagyúr, megtiszteltetés...

Az Öreg elhaladt a hajbókoló Getelles mellett, és lecövekelt Dorja előtt. Mélyen ülő, lángoló tekintetét az idős admiráliséba fúrta.

A mögötte haladó, hatalmas, fenyegető külsejű alak szúrós pillantásokat vetett az egybegyűltekre.

- Miért nem térdepel úgy mesterei előtt, admirális, mint kormányzó barátja? - bökte ki végül Dorját fürkészve az Öreg.

- Nem vagyok az Egyház tagja, uram... khm, úgy értem, Nagyúr - húzta ki magát Dorja. - Tudtommal a Flottában még mindig a standard protokoll...

Az öreg mögött álló alak tekintete megvillant, keze ökölbe szorult, és Dorja egy pillanatig nem volt biztos benne, hogy kap-e levegőt. De mire a keze a nyakához kaphatott volna, az Öreg ismét felemelte a kezét, és a mögötte álló alak hátrébb lépett.

- Maga, admirális, még nem hisz - mormogta az Öreg - És ez hiba... de nem kiküszöbölhetetlen hiba. - Jöjjenek, halljuk azokat a terveket...

- Igenis, Nagyúr - Dorja tekintete az öreg háta mögött álló alakra tévedt egy pillanatra, de egy arcizma sem rándult. - Erre tessék.

- Maga is... - intett az Öreg egyik kezével a még mindig térdeplő Getellesnek.

Raistlin dühöngött annak az arcátlan admirálisnak a reakciójától. Majdnem megfojtotta, de csak majdnem… Mestere és parancsolója még időben megállította, a villogó szemű gyilkost. Egy asszaszinnal szemtelenkedni óriási hiba volt, az ember általában az életével fizetett meg érte, de a Mestere mást akart.

A Hegyi Öreg elégedett volt a fogadtatással. Elméje azonban azon pörgött, hogy vajon mibe akarják belerángatni ismét a Sith Egyház képviselőit. Egy hatalmas konferenciaterembe érkeztek, miközben Getelles azt sem tudta, hogyan hízelegjen gazdáinak. Jó kutya, gondolta magában az Öreg elégedetten, hűségesen csahol és egy kis csontért bármire képes...

Miközben helyet foglaltak a hatalmas kivetítő ernyő előtt berendezett, félkör alakban elhelyezkedő székek egyikén, az Öreg gyorsan a tárgyra tért.

- Nos, Getelles úr! - mondta egy kissé talán gunyorosabb hangon az Öreg. - Elmondaná, miért hívott ide bennünket? - kérdezte az Öreg, miközben testőre, Raistlin, villogó szemmel vizslatta Dorját.

- Azonnal, Nagyuram, máris, máris... - hajlongott Getelles, majd intésére bekapcsolódott egy kom, a terem ajtói előtt álló rohamosztagosok pedig - csak úgy a hangulat kedvéért - vigyázzba vágták magukat.

- Kezdje!! - intett tovább Dorjának, aki közönyös arccal elkezdte magyarázni a Nirauan bolygó felett várható védelmi rendszereket és a terv részleteit.

Az Öreg néhány percig hallgatta az admirális beszédét, miközben érezte, hogy mögötte tanítványában egyre erősödik az undor és a gyűlölet a katonatisztek iránt... az Öreg megjegyezte ezt magának. Sok más Sith nagyúrhoz hasonlóan Raistlin is megvetette a Birodalom azon katonáit, akik nem bírtak az Erő ajándékával - pedig ez teljesen felesleges volt. Eszközök voltak, olykor nagyon hasznos eszközök, de teljesen felesleges volt gyűlöletet, vagy bármit pazarolni rájuk, ahogyan nem gyűlöljük a fénykardot, a holovetítőt, vagy az asztromech droidot sem, ha épp nem szájunk íze szerint működnek... sok Sith a Birodalomban ezt nem mindig értette, és elpazarolták a gyűlöletüket, ahelyett, hogy ellenségeiknek, a jediknek tartogatták volna.

Amikor Dorja odaért a magyarázatban, hogy a pajzsgenerátorok felrobbantása előfeltétele a sikeres planetáris bombázásnak, az Öreg felemelte a kezét.

- És ezért van szükségünk ránk, ugyebár - pillantott Getellesre. - A maga terve volt, kormányzó?

- Nos... - köhintett és hajlongott Getelles. - Igen, Nagyuram... bátorkodtam...

- Ostoba terv... - folytatta az Öreg, majd Getellesre függesztette izzó tekintetét. - Nem a maga játékszerei a harcosaim, kormányzó, hogy kényére kedvére kommandósnak, vagy ágyútölteléknek használja őket...

Getelles kinyitotta, majd becsukta a száját, mintha nem kapna levegőt.

Az Öreg Dorjához fordult.

- A tervük kidolgozott és alapos, admirális... siker esetén nagy csapást mérhetünk ellenségünkre. De nem úgy gondolkoznak, mint egy Sith. Nem...

Feszült csend ereszkedett a helységre, majd az Öreg ismét megszólalt.

- Ha ez egy igazi Sith misszió lesz, akkor úgy hajtjuk végre, ahogy a Sithek teszik. Nem csak a generátorokat semmisítjük meg a bombázás előtt, de de beszivárgunk a bázisokra és megöljük a Kéz vezetőit is, élükön az átkozott Jagged Fellel... és nem csak őt - az öreg lehunyta a szemét - de minden jedit is, aki esetleg a bolygón tartózkodik...

Dorja biccentett.

- És ha ez egy Sith művelet lesz, admirális... - folytatta az Öreg - akkor Sithek is fogják vezetni!

Azzal megfordult.

- Raistlin Nagyúr! Rád vár ez a feladat!

Dorja gondosan begyakorolt hivatalos vonásai mögé rejtette ellenszenvét. Nagyszerű, gondolta, a hajbókoló Getelles csak annyit ért el, hogy most már nem néhány szektor távolságból, hanem közvetlen közelről fogják figyelemmel kísérni a Sith Nagyurak a Kéz elleni háborút. És Dorjának kétsége sem volt afelől, hogy kudarc esetén kiket tesznek majd felelőssé…



Államközi üzenetek

[Diplomáciai Holonet csatorna közlemény]

Szigorúan titkosított kódolt üzenet:

Címzett: Az Egyesült Sith Birodalom Bastion Tartományának flottaparancsnokai

Küldő: Dorja Főadmirális

Az üzenet 20-szoros, narancs Sith-Kopecz kódolással van védve. Illetéktelen kezekbe kerülve az üzenet automatikusan megsemmisíti magát.

Ellenjegyezte: Getelles Szektorkormányzó

Utasítás!

Készítsék fel csapataikat a Birodalom területén kívüli akcióra! A kijelölt egységeket a titkosítás miatt csak közvetlenül az ugrás előtt értesítjük! Minden egység álljon készenlétben!

Sokáig éljen a Sith Egyház!

Dorja, az ESB Flottájának Főadmirálisa


Mandalore

- Jönnek!

- Vettem, készenlét... reméljük, ezúttal nem csapda... - Tierce őrnagy, a Polneye-i kommandó parancsnoka az egyik alacsony, robosztus farmépület tetejéről figyelte elektromos távcsövén keresztül, ahogyan a két terepsikló bekanyarodott a magaslatra vezető útra, melynek tetején a farm épületei és embermagasságú falai álltak... a legtöbb mandalóriai farmhoz hasonlóan ez is egy kis erőd volt, önmagában felszerelve mindennel, ami egy néhány tucat, vagy akár száz fős klán élelmezéséhez és védelméhez kellett...

Mindkettőt volt alkalmuk tesztelni az elmúlt egy hétben, amíg itt rejtőzködtek, és próbálták felvenni a kapcsolatot a Dorvant bújtató csoporttal. Bár a Sanagar-klán legtöbb tagját lefogták, vagy megölték az új Mandal’ore emberei, számos kisebb szövetséges családnak sikerült visszavonulnia ezekbe a vidéken elszórt, nehezen megközelíthető erősségekbe, amelyek már a Yuuzhan Vong háború alatt is Mandalore fő védelmét és a túlélés kulcsát jelentették a bolygó lakói számára... most sem volt ez másként.

Az előző csapat, amelyik megpróbálta bevenni a farmot, még mindig ott hevert kerítés előtt...

- Ezúttal biztosan ők lesznek azok... - jelent meg Grodin válla fölött Rev Sanagar sisak nélküli, sebhelyekkel borított feje, homlokán friss kötéssel.

- Így legyen, mert egy idő után mi kifogyunk az energiacellákból, ők meg a türelemből, és akkor vadászokat küldenek ránk, vagy rosszabb... - húzta el a száját a klón.

- Elég sok hasonló erősség van még a környéken, ami dacol az új vezető uralmával... - rázta a fejét Sanagar. - Hiába uralja Keldabe-t és a többi nagy várost, amíg vidéken a klánok az urak...

- Itt maradhat, ha van kedve, miután mi végeztünk... - vetette oda Grodin, jelezve, hogy neki édesmindegy.

- Vadásznak mindenkire, aki a klánom jelvényét hordja...

- Tudom, páncél nélkül meg nem fog bemenni a városba, mert nem becsületes... - Grodin közelebb hajolt a mellvédszerűen kiképezett tetőperemhez, hogy újabb pillantást vethessen a közeledő siklókra.

- Tudja, sokan azt mondják, hogy a maguk kultúrája tiszteletre méltó és rettenthetetlen, de szerintem túl sokat szórakoznak a tradícióikkal... és minél inkább szem előtt teszik, annál inkább felpiszkálják az érdeklődését másoknak... olyanoknak, akikhez képest a maguk néhány rendszere apróságnak számít...

- A vongese ellen is megvédtük magunkat... segítség nélkül... - szívta a fogát Sanagar. - Maguk meg csak lapultak a bázisukon, klón úr...

- Ahogyan bizonyára sokan mások is megtették a galaxisban... mindkettőt - rázta le az inzultust az őrnagy. - Megjöttek.

A két terepsikló előtt feltárult a farm vaskos, acélmerevítőkkel átszabott fa kapuja, majd besuhantak az udvarra. Odalent Oleg és két helyi harcos felemelte lézerpuskával közeledtek a járművek felé.

- Itt a csomag... - szólt bele a komba Oleg, amint megpillantotta a második járműből kiszálló, láthatóan lefogyott, és nem különösebben boldog Wynn Dorvant.

- Mi tartott maguknak ennyi ideig?? Hetek óta pincékben... - Dorvan hangját félbeszakította a csapat összes komjában egyszerre felcsendülő vészjelzés.

- Társaságunk van, srácok! - Cybil, aki fél clickre az út nem belátható részénél, egy fák között lévő rejtekhelyről figyelte a sűrűnek éppen nem mondható helyi "forgalmat", idegesnek tűnt. - Két páncélozott Chariot, az új fejesek jelvényével!

- Kitűnő, gondolom fel sem merült, hogy követték volna a maga embereit... - jegyezte meg Grodin epésen.

- Lépjenek le, ha akarnak, klón... - vont vállat Sanagar. - Elbántunk az előzőekkel is, ezekkel is elbánunk...

- Őőőő... főnök, az egyik siklón azt hiszem aknavető is van... és ne mondd, hogy jöjjek vissza, mert már elmentek alattam... kiszúrnának... - folytatta Cybil a komban.

- Oké, majd felveszünk... - nyugtázta Grodin és átkapcsolt a többi csapattag csatornájára.

- Rendben. Nagan, készítsd fel a siklónkat felszállásra, Oleg, foglald el a helyedet a kapunál, Zavrik, van valami azokkal a detonátorokkal?

- Összekalapáltam kettőt... - jelentkezett a farm mezőgazdasági droidjait tároló garázsból a technikus hangja. - Az itteniek igen... kreatívak... de nem biztos, hogy elég lesz.

- Mindegy, mehet - biccentett az őrnagy, majd megigazította a vállához támasztott BlasTech-66-os mesterlövész puskát.

A két Chariot megállt jó ötszáz méterre a farm felé vezető út felénél, és páncélos alakok rajzottak ki belőle, összesen vagy két tucat.

- Nem könnyítik meg a dolgunkat, mi? - jegyezte meg Grodin, majd visszakapcsolt Cybil komjára.

- Szétszóródnak a célpontok, Cybil... most próbálj mögéjük lopakodni, ha elkezdődik a harc, talán nem tűnik fel nekik, hogy előlről kapják a fejükbe, vagy hátulról...

- Vettem főnök, megyek.

A két Chariot, miután utasaik nagy része bevetette magát az erdőbe, most ismét megindult.

- Háromszáz.... kétszáz... Zavrik, menjenek a droidok!

A farm kapuja résnyire kitárult, és három lánctalpas MX-10 típusú mezőgazdasági többfunkciós droid gördült ki rajta... összevissza kacsáztak az úton, mintha csak szeretnének egérutat nyerni a tűzvonal közepéből...

Aztán az egyik Chariot tetején hangos pukkanással működésbe lépett az aknavető... több tucat szempár szegeződött a töltetre, ami lapos ívben átsuhant az út melletti bokrok között, majd az első droid előtt a földbe csapódott...

És mindketten színes tűzvirágokat szúrva felrobbantak.

A másik két droid elõször lelassult, majd hirtelen felgyorsultak, és az eddigihez képest kétszeres sebességgel kezdtek száguldani a támadók felé... az élen, az egyik sikló mellett haladó páncélos alak felemelte a fegyverét, és tüzet nyitott.

A megmaradt két droidból lángnyelvek csaptak ki, miközben a farmig hallatszó kárörvendő röhögés töltötte be a levegőt.

- Ennyit tudtok parasztok? A Büntető jót fog nevetni majd, ha elvisszük neki a fejeteket!

- Detonátorok a helyükön... - jegyezte meg Zavrik.

Grodin a távcsövével az első droid által hagyott kráter felé fókuszált, amely mellett jól ki lehetett venni a másik két ezüstös csomagot, amit a droidok dobtak le, mielőtt öngyilkos rohamra indultak volna a testükön megmaradt robbanóanyaggal...

- Akkor jöhet a tűzfüggöny... - suttogta a komba Grodin.

- Kétszáz... százötven.... vigyáázz!!! - Sanagar tűzparancsát elnyomta az újabb plazmaakna, ami átrepült a falon, és az udvarban robbant. Jajkiáltások és káromkodások jelezték, hogy valamit eltalált.

- Oleg??

- Vagyok... - jegyezte meg az ajtó felől a kommandós. - Tűz!!

A farm körüli területet elborították a lézerlövedékek, minirakéták és egyéb, a mandalóriai fegyverarzenálhoz tartozó lövedékek.

- Minden oldalról jönnek!!

Grodin a mesterlövészpuska irányzékán keresztül kiszúrt magának két alakot, akik a bokrok takarásában igyekeztek a farm felé. A lövedék pontosan a páncél és a sisak között, a nyaknál találta el az egyiket, aki hátrabukott... társa pedig előre.

- Szép lövés, Cybil.

- Én a helyedben lejönnék onnan, főnök...

- Hogy? A francba....

A lökéshullám, amit a tető hátsó részén detonáló akna okozott, átrepítette az őrnagyot a falon, és valamivel a külső fal és a főkapu között ért földet, az ilyenkor szokásos csontrepesztő reccsenéssel. Egyszerre kellemetlenül közelinek tűnt a közeledő Chariot, amelyik tovább okádta magából az aknákat.

Grodin megrázta a fejét. Ezért sok kesselit fog fizetni még Dorvan barátunk, gondolta...

- Gyere be!! - üvöltötte a résnyire nyitott ajtóból Oleg, amiből csak úgy záporoztak a találatokat jelző faszilánkok.

Aztán a támadók tüze egyszer csak alábbhagyott, ahogyan a második, aknavető nélküli Chariot ráfutott a droidok által otthagyott detonátorokra, és tízméteres lángnyelv kíséretében levegőbe repült, négy támadóval együtt...

- Behatoltak hátul... - Grodin egy pillanatra elvigyorodott Cybil jelentését hallgatva, de aztán a hangárok felül robbanások hallatszottak, és Grodin látóterének a szélén bevillant egy kommandós, aki háti rakétáját használva átrepült a falon, és valahol a garázs környékén landolt.

- Nagan! Társaságod van!

A statikus zörejt hallva Grodin csatornát váltott.

- Zavrik, nézzétek meg a hangárt! A siklót megtámadták... Cybil, merre vagy?

- Most a farm mögött... kiszúrtak... bocs főnök, nem tudok be... - a nő hangját elnyomta a komban felhangzó lézertűz, majd újabb statikus zörej.

Grodin elnyomott néhány szitkot, majd behúzta a fejét, ahogyan a feje fölött lévő fal teteje eltűnt egy, valószínűleg valamelyik kommandós által kilőtt rakéta keltette robbanásban. Amikor kiköhögte a torkába került port és tégladarabokat, alig két méterre tőle éppen szembefordult vele egy mandalóri páncélos alak, vállán a Büntető jelvényével, aki éppen átlépett a frissen robbantott lyukon.

Az őrnagy a klóntartályban beleégetett ösztönök és reflexek alapján cselekedett, és egy pillanat alatt, szinte csak félig felpattanva a páncélos alak felé vetette magát, kezében megvillant az eddig nadrágzsebébe rejtett vibropenge.

A páncélos harcos T-alakú sisaknyílásán ugyan nem lehetett belátni, de meglepett kiáltást hallatott, és fegyverét védelemre emelte...

A francba, gondolta az őrnagy, és még végére sem ért az ugrásnak, amikor korrigált az ívén, hogy ne pontosan az ellenfelén, hanem mellette landoljon.

A mandalóriai harcos kezében megvillanó beskad kettészelte Grodin vibropengéjét, ami használhatatlanul hullott a földre. Az alak jól hallható röhögést hallatott, és felemelte nehéz kardját, hogy kettészelje vele földön fekvő ellenfelét...

Aztán nevetése fájdalmas gurgulázásba fajult, ahogyan ellenfele még a mandalóriai harcosokat is megszégyenítő fürgeséggel sugárvetőt rántott, és a törzs és a lábak közötti érzékeny rész felé tüzelt...

Ilyen közelről nem volt nehéz eltalálni a páncéllemezek közti rést, és amúgy sem hordhatott egyetlen mandalóriai sem több kiló tömör beskar szuszpenzort... kényelmetlen lett volna.

Grodin behúzta a nyakát, ahogyan az artikulálatlanul üvöltő harcos előrehuzant, kardja alig pár centire az őrnagy nyakától fúródott a földbe.

Mire letornázta magáról az agonizáló férfit - lehetett volna nő is, gondolta az őrnagy, de persze ilyen távolságból mindegy is - és felállt, a füst, ami a kettejük által felvert por és a körülöttük becsapódó lövedékek kavartak, kissé elült. Grodin hátrapillantva látta, hogy a farmépület elülső része a tetőt eltekintve többé kevésbé egyben van... az udvarról viszont lövések hallatszottak, hátrébb pedig, a siklóhangár felől sűrű füst szállt fel. Nem jó...

Aztán, amikor egészen közel, szinte a füle mellett szólalt meg ismét a jellegzetes "pukk", Grodin visszafordult a csatamező felé, és elégedetlen grimaszba fordult az arckifejezése, ahogyan megpillantott a tőle alig tíz méterre lebegő Chariotot. Szinte ki lehetett venni a sisakos pilóta arcát a plexi mögött... a páncélozott terepsikló elülső ágyúi pont felé fordultak.

- Na ne már... - az őrnagy oldalra vetődött, de a várt forró lézersugarak helyett csak egy lökéshullám csapta meg... Grodin döbbenten meredt a Chariot oldalából dőlő füstre. A pilóta már kifelé igyekezett, amikor a fák mögül egy második protonrakéta is érkezett, ezúttal telibe találva a fülkét.

- Nem mi voltunk, főnök! - üvöltötte a komban rekedtes hangon Oleg.

- Cybil?

Statzörej, statzörej...

- Sanagar??

- Megvan a pilótátok, klón úr... - szólt bele reszelős hangon Rev Sanagar a csatornába, miközben a háttérben újabb robbanások hallatszottak. - De a siklótoknak annyi..

Kitűnő, gondolta az őrnagy.

- Dorvan??

- Itt van mellettem, egyben van... - ez Zavrik volt, valahonnan az udvarból.

A farm kapuján kirohanó Oleg és három, a helyi klán jelvényét viselő kék páncélos mandalóriai most tüzet nyitott a megmaradt támadókra, akik lassan feladni látszottak, miután kifogytak a Chariotokból.

- Főnök, jól vagy?

- Jól... keressétek meg Cybilt, valahol az épületek mögött van, a túlsó oldalon...

Oleg és az egyik baráti Mando a farm mögé igyekezett, amíg a másik kettő üldözőbe vette a menekülő ellenséges harcosokat. Grodin figyelme azonban arra a robogóra irányult, amelyik a fák felől lassan, szinte a lombkoronaszinten közeledett. Az alak mandalóriai páncélt viselt, de az övéről lógó szoknyaszerű valami, és a különös bőrkesztyűk, amiket viselt, szokatlan megjelenésűvé tették még itt is. A válláról lógó hatalmas rakétavető nem hagyott kétséget afelől, hogy honnan jött a nem várt segítség.

Grodin lassan, az ellenséges szándék jele nélkül közeledett a láthatóan biztonságos távolságban várakozó alak felé. Biztos volt benne, hogy ha ő maga még nem is mozdul, a fák között legalább egy fedező embere van...

- Köszönjük... ! - emelte fel végül a kezét, ahogyan tíz méterre ért az őrnagy. - Nem ismerem a klánjelvényét...

- A legtöbbet nem ismered, aruetyc... - köpött ki amaz, majd leemelte sisakját, láthatóvá téve egy szinte történelmi, sebhelyekkel tarkított, érdes arcot.

- Nem tudtam, hogy Fettnek még vannak élő rokonai... különösen ezzel a biofegyverrel a légkörben... - utalt Grodin a levegőben keringő nanitokra, amelyeket még Caedus szövetségeseként a Maradvány biotechnikusai fejlesztettek ki és juttattak a légkörbe, hogy célba vegyenek mindenkit, aki Fett génjeit hordozta.

- Nem vagyok a rokona... olyan értelemben... - húzta a szemöldökét a másik, és fürkésző tekintettel méregette Grodint.

- Miért segített nekünk?

- Hát nem a Szövetség iránti óhatatlan szeretetből, az biztos... - jegyezte meg az öreg bőrkesztyűs férfi.

- Az ellenségem ellensége a barátom?

- Nem kedveljük sem a Sanagarok bandáját, sem azt, ahogyan lepaktáltak a maguk főnökével... még akkor sem, ha Fett is láthatóan odavolt érte... - szűrte a levegőt a fogai között amaz. - De elszámolnivalónk van a Sithekkel, és majdnem biztosak vagyunk benne, hogy ezeknek az alakoknak... - biccentett a halott Büntető jelvényesek felé - van valami közük hozzájuk...

- Jó informátoraik lehetnek, uram... - vonta össze a szemöldökét Grodin is, miközben járt az agya. Ha ez a férfi ennyire hasonlított Fettre, de nem volt a rokona, akkor... na nem.

- Ez egyelőre maradjon a mi titkunk.... klón - hunyorított az alak, majd visszaillesztette a sisakját a fejére. - Láttam, pórul járt a hajótok. Van itt a fák mögött egy álcázott leszállóegység... azt elvihetitek. Tekintsétek ajándéknak.

Klón... gondolta a klón. Érdekes.

- Nos... köszönjük.

- Szóra sem érdemes. Minél előbb leléptek, annál jobb. - azzal a bőrkesztyűs motorja felbőgött, és elszáguldott az erdő irányában.

Sanagar a farm kapujában várta az őrnagyot. Oleg egyszerre érkezett vissza, karjában az eszméletlen Cybillel.

- Sok vért vesztettek, de összerakjuk őket... - jegyezte meg Zavrik, aki a láthatóan zavart tekintetű Nagant támogatta.

- Első bevetésnek nem is rossz... - fintorodott el az őrnagy, majd a társaság mögött összefont karral álló Dorvanhoz fordult.

- Remélem, elég sok mindent kémkedett itt össze, hogy megérje nekünk ez a kis kirándulás...

- Daala elnök hálája gondolom elég lesz, őrnagy... - húzta fel az orrát Dorvan. - Amúgy hogy is szándékozik kivinni minket innen, most, hogy a Büntetők levegőbe repítették a siklójukat?

- Vállról indítható rakétás barátunk nem csak az életünket mentette meg, de ajándékot is kaptunk tőle... - Grodin beütötte őket a komjába, majd átadta Olegnek.

- Vigyétek fel a sérülteket. Valamiféle csapatszállító lesz. Mindjárt megyek.

Amint a kommandósok és Dorvan elindultak, az őrnagy visszafordult Sanagarhoz.

- Akkor marad?

- Mondja meg Daalának, hogy nem áll szándékunkban felrúgni a vele kötött megállapodást, de amíg ezek a bitorlók... - biccentett a hullák felé - itt szórakoznak, addig maradnunk kell. Nekem legalábbis biztosan. Van pár rokonom, akit meg kell bosszulnom, ugye...

- Sajnálom, és sok sikert. És köszönjük - biccentett Grodin, majd sarkon fordult.

- Őrnagy!

- Sanagar?

- Tudja... - Sanagar nem viselt páncélt, a többi farmbelivel ellentétben, így jól kivehetőek voltak elgondolkozó arcvonásai. - Csak tippelni tudok, hogy mivel váltották ki a Skirata-klán szimpátiáját, őrnagy, de becsüljék meg. Nem sűrűn jönnek elő a völgyükből.

- Skirata... - ízlelgette a szót Grodin. - Mondja csak, Sanagar lehet valami közül a Régi Köztársaság klónhadseregéhez ezeknek a Skiratáknak?

- Talán. Vannak pletykák - rántotta meg a vállát Rev Sanagar. - A Skiraták maguknak való népség, bár azt mondják, a bastioni misszióra küldtek néhány embert... oda is vesztek a Mandal’ore-al együtt.

- Érdekes... - ismételte el sokadszorra Grodin. - Hát, köszönöm. Majd figyelünk... igyekezzen életben maradni, Sanagar. Bár azt hiszem ez maguk felé inkább sértés...

- Mindegy… maga is, klón úr, maga is - vont vállat ismét Sanagar.

A csapatszállító ősréginek tűnt, de a Büntető-klán engedélykódjával volt ellátva, így nem okozott gondot átjutni az orbitális védelmen. Amint beléptek a hipertérbe, Grodin hátradőlt a székben, és a másodpilóta ülésében helyet foglaló Dorvanra pillantott... a pilótafülke rajtuk kívül üres volt, Oleg és Zavrik a legénységi térben azzal voltak elfoglalva, hogy a csapat másik két tagjának sérüléseit lássák el.

- Ezzel a ronccsal napokba telik, amíg visszaérünk Coruscantra - biccentett a terminál felé.

- Dobjanak le valahol a határon, utána hazajutok... - Dorvan kibámult a hipertér kékjébe.

- Úgyis új yachtot kell vételeznünk, kár az előzőért... - babrált a kapcsolókkal Grodin. - Addig is, Wynn, meséljen nekem egy kicsit arról, mit tudott meg a mandalóriakról...


Nagi

Wenthar, az ESB Uralkodója kapcsolatba lépett egy öreg barátjával, akinek információira módfelett kíváncsi volt. Az Uralkodó a Hegyi Öreget hívta a lakosztályában található kommunikációs panelen. Miután behelyezte a szigorúan titkosított kódhengert, egy ráncos homlokú öregember holoképe jelent meg, kékesen vibrálva. A holoképen látható öreg meghajolt uralkodója előtt.

- Mi a parancsa, Mesterem? - kérdezte a vonal túlsó végén az Öreg áhítatosan.

- Hogy halad a mi kis projektünk? - kérdezte érzelemmentesen a Nagyúr. Az Öreg egy cseppet elgondolkodott, mielőtt válaszolt volna.

- A Bastionról hamarosan elindul egy osztagunk a Nirauanra, hogy az áruló fejét vegyék! - Wentharnak más tervei voltak.

- Jagged Fel várhat a sorára! - mondta titokzatosan a Nagyúr. - Most egy sokkal fontosabb ereklyét kell megszereznetek! - az Öreg érdeklődővé vált a vonal túlsó végén.

- Ahogy óhajtod, Nagyúr! - közölte tiszteletteljesen. - És mi ez a titokzatos valami? - érdeklődött.

- Nos, egy bőrönd… - kezdte titokzatosan Wenthar.  - Tierce Főkormányzó a felkutatására indult néhány nagyon értékes… bőröndnek! - az Öreg nem értett semmit sem. Közben megkapta a fájlt, amely a Grodin által bemutatott „bőrönd” képét tartalmazta.

- Elnézést Nagyúr, de… mi ez? - értetlenkedett az Öreg.

- A megváltásunk! Persze csak ha megtaláljuk az összes létező példányt! - mondta a Nagyúr gonoszul vigyorogva.

- Az Erő azt súgja nekem, hogy az egyik példány valahol arrafelé található, ahova most önök készülődnek! - Wenthar hangjában izgalommal vegyes türelmetlenség csendült, de aztán leplezte az érzelmeit. - Ha már úgyis elindulnak az áruló ellen, közben esetleg odafigyelhetnének az apró részletekre, hátha az a mocsok rejteget egy példányt, vagy talán információt ezekből az értékes „ereklyékből”! Sose lehet tudni, hol találhatóak meg a galaxisban...! - Wenthar az utolsó szavakat már szinte suttogva ejtette ki az ajkain.

- Rendben, Nagyúr! Tudhatod, hogy az Aszasszinok Rendje mindent és mindenkit felkutat és megtalál! - mondta az Öreg önelégülten. - Így lesz ezekkel a... bőröndökkel is! - Wenthar arcán elégedettség jelent meg, szolgája szavait hallva. Igen, hát persze! Hiszen a legendás orgyilkos-céh talán még az Obszidián Rendnél is kiterjedtebb hálózattal rendelkezik.

- Örömmel hallom szavaidat, tiszteletreméltó Öreg! - búcsúzott el végül Wenthar, mire a holokép eltűnt.

Most már csak a titokzatos nagai testvérpárral kell kapcsolatba lépnie. Elméjével megragadta az Erő hullámait és telepatikus üzenetet küldött.

"Jöjj és találkozzunk, tanítványom!"


Államközi üzenetek

[Diplomáciai Holonet csatorna közlemény]

Szigorúan titkos, kódolt üzenet

60-szoros Sith Bíbor kóddal titkosítva.

Utasítás!

A Grodin Főkormányzó által bemutatott „ereklyét” illetve tárgyakat haladéktalanul kutassák fel! Pénz nem számít, továbbá a Flotta álljon készenlétben és adjon meg minden szükséges eszközt, az „ereklyék” felkutatására!

Grodin Főkormányzó a legfelsőbb, Platina Exar hozzáférési kódot kapja meg a mai naptól, így szabadon hozzáférhet az ESB pénzügyi számláihoz, továbbá igénybe veheti a Flotta bármelyik hajóját küldetése teljesítéséhez! A Hadsereg is segítsen neki minden eszközzel.

Utasítom az Obszidián Rend és az Aszasszinok Rendjének hálózatait, hogy elsődleges prioritást kapjon az ún. Ereklye Projekt!

Kapják:

Obszidián Rend Főparancsnoksága

ESB Flotta Főparancsnoksága

Asszaszinok Rendje, Alamuth

ESB Birodalmi Hadsereg Főparancsnoksága

Utasításom fellebbezés nélkül végrehajtandó!

Mellékelve csatolt fájlok: az „ereklyéről” készült holokép.

Wenthar az ESB Uralkodója, sk.


Cosra

- Nem válaszolt még... hol késlekedik?

- Folett... mindig is tudtam, hogy egy inkompetens barom...

- Akkor csináljuk meg a Sithek nélkül! Kezünkben van a Ramakaz, kezünkben van a csatahajó!

- A csatahajó nem működik, a bázis pontos koordinátáit pedig mi sem tudjuk...

- Elfogyott a kesseli!!

A cosrai főtisztek a bunker mélyén tanácstalanul néztek egymásra.

- Mit tegyünk?

Minden szempár az asztal végén ülő Cortezre irányult.

- Ha a Sithek védelme nélkül lépünk, akkor a Szövetség lesújt ránk. Nem csak Daala, de a mocskos idegen barátai is, a Lázadó bérencek...

- Akkor vegyük fel a kapcsolatot Folettel!

- Daala nem találhat ide!

A káoszt túlharsogta a bunkerben felharsanó riadó, majd Lecersen képe jelent a kivetítőn.

- Uraim, úgy tűnik, kis hiba csúszott a számításaikba... Daala flottája ebben a pillanatban lépett ki a hipertérből...

...

- Bejövő hajók több vektoron!

Lecersen az Emperor hídján a fő képernyők előtt álló, cosrai egyenruhás, katonás megjelenésű alak felé pillantott. Hänsel kapitány nemrég vette vissza pozícióját a szuper-csillagromboló hídján, miután Lecersen rohamosztagosai lekísérték a hídról a Szövetség technikusait.

- Kapitány, vannak parancsai?

- Nos, Cortez admirális utasítása szerint… - a cosrai egy pillanatra elkomorult, ahogyan elolvasta a bolygóról érkező legfrissebb instrukciókat. - El kell állnunk a beérkező flotta útját...

- És számíthatunk erősítésre valahonnan? - Lecersen lehalkította a hangját, és bizalmasan közelebb lépett. - Ezt fontos tudnom... hogy megtervezhessük a további lépéseket...

- Nos... - Hänsel nyelt egyet. - Erről nincs információm.

- Értem... nos, az nagy kár, kapitány - Lecersen bólintott, és magában nyugtázta az újabb fejleményt. Úgy tűnt, a cosraiak titkos tárgyalásai lehetséges új szövetségeseikkel - már ha volt ilyen -, vagy nem jártak sikerrel, vagy késlekedtek velük. De ez már nem számított. Lecersen megtanulta, hogy túlélni sosem holnap vagy holnapután kell, hanem minden alkalommal itt és most.

- H'asta őrnagy?

- Uram? - hallatszott a híd bejárata felől a Bloodfin rohamosztagos alakulatának parancsnoki tisztét betöltő katona hangja, aki a Birodalmi Elit Gárda szürke páncélját viselte.

- Átállunk B-tervre.

- Parancsára, moff úr.

Hänsel szeme elkerekedett, ahogyan egyszerre két E-11-es sugárvető nyomódott a hátának.

- Mit jelentsen ez??

- Kísérjék a kapitányt és a cosrai legénységet a hangárszintre, és tartsák őrizet alatt... - folytatta szenvtelenül Lecersen. - Egyúttal oldják fel a szövetségi technikusok őrizetét, és tolmácsolják bocsánatkérésemet az okozott kellemetlenségek miatt...

- Árulás... ezért még megfizet...! - kiabálta Hänsel, miközben a rohamosztagosok elvezették. A cosrai legénység többi tagja hasonlóan járt, miután gyorsan belátták, hogy esélyük sem lenne az állig felfegyverzett páncélos katonákkal szemben.

- Hívják Daala hajóit - rendelkezett Lecersen. - Tájékoztassák őket, hogy...

- Bejövő adás, uram - szólt közbe a kommunikációs rendszert átmenetileg kezelő rohamosztagos. - Éppen Daala elnökasszony hajójáról.

- Kitűnő - biccentett Lecersen. - Kapcsolja.

- Egy okot mondjon, hogy ne fogassam le magát, Drikl... - Daala hangja jéghideg volt. - Mi volt ez a színjáték?

- Megfelel egy oknak, hogy a katonáim biztonságban tartják az Emperor-t a cosrai puccsistáktól? - mosolyodott el Lecersen. - Remélem, Kresh kommodore megbocsátja nekem azt az apró kis... félreértést, melynek segítségével biztonságban tudhattam a zászlóshajót... és elkerültük a vérontást.

- Erre még visszatérünk, Drikl... - Daala tekintete nem enyhült, miközben a híd képernyőin egymást után villantak fel az újabb és újabb szövetségi egységek beérkezését jelző kék fények. - Addig is gondolom nem baj, ha a csapataink átszállnak...

- A legnagyobb örömmel várjuk őket, admirális asszony - biccentett Lecersen. - A legnagyobb örömmel...


-- Vége a XVI. Fejezet 2. részének --



Comments