EGB Könyv‎ > ‎

XIX/2

Tizenkilencedik Fejezet

Második Rész


Nirauan

Egy újabb transzport emelkedett fel a levegőbe, kikerülve a Kéz erődjének legszélső tornyát, amelyből több helyen is füst szállt fel. Néha egy-egy, az átlagosnál hangosabb rémült kiáltás verte fel a dzsungelt, miközben a hevenyészett leszállóplatformon sérültek és menekültek tömegei próbáltak feljutni a siklókra és teherhajókra. 

A platform szélén kettős szögesdrót mögött, konténerekből felállított őrposztokon álltak a Kéz rohamosztagosai - legalábbis azok, akik nem a chissekhez, vagy valamelyik másik olyan fajhoz tartoztak, akiket megtámadott az ESB bombázóinak biovírusa. Ők ugyanis már az erődben, vagy a környező fák között tántorogtak vérző arccal, egyre vadászva a még ép, a csapatoktól leszakadt katonákra és civilekre. 

Ben tudta, hogy csak idő kérdése, és le fogják rohanni ezt a platformot is. Az ifjú jedi a menekültek és a sérültek csoportjai között járt-kelt, igyekezvén minél előbb kiszűrni, hogy nincs-e közöttük furcsán viselkedő. A többi jedi is szétszóródott, egyesek a védelmi vonalnál segédkeztek. 

Saba egy idősebb nő fölé hajolt, aki hangosan tüsszögött egy hevenyészett priccsen. 

- Talán másssz betegsszégek is megtámadtak az erdőt, ifjú Sszkywalker... - fordította felé sárgás szemeit.

- Az utolsó egységek is visszatértek a külső táborokból - nézett végig a jobbára már csak emberekből és néhány, rezisztensnek tűnő idegen faj képviselőiből álló tömegen Ben. - Már nem sok maradt, amit, vagy akit meg lehetett volna menteni. 

- Fel kell gyorssszítanunk assz evakuássziót - bólintott a barabel. - Essz a nő issssz... 

Ben egy pillanatig kérdőn meredt alkalmi mesterére. A kérdéses nő nagyon is humán volt, elméletileg nem kellett volna, hogy hasson rá a biofegyver. Valamit azonban mégis...

- Vigyázz! - kiáltotta arrébb egy katona, majd az erdő szélén felüvöltött az első sugárvető. 

- Essz itt majd szegít nekik - pattant fel ruganyosan a barabel. 

Ben egy pillanatig egyedül maradt a nővel. Kezét a homlokára tette. 

- Ne aggódjon... kivi... - kezdte volna, de meglepődött, ahogyan hirtelen a nő egyik keze előrelendült és a karjára fonódott. Nem érzékelt semmit, csak... 

A tarkójában érzett bizsergés döbbentette rá, hogy baj van. Az Erőnek köszönhetően szinte lelassult körülötte az idő. Jól látta, ahogyan a nő tekintete egyik pillanatról a másikra felhőssé válik, szája kinyílik, majd megpróbál ráharapni Ben csuklójára. A fiú az Erő révén lefejtette magáról a kezet, és hátrébb lökte a nőt. 

Körülöttük kisebb zűrzavar támadt. A betegek és sérültek hátrébb húzódtak. 

- A jedi volt! A jedi megmérgezte! - kiáltotta valaki a tömegből. 

Ben rázta a fejét. Egyre inkább hatalmába kerítette az ijedtség... ott érezte a nőben a gonosz erőt, azt a halott valamit, ahogyan az itteni repülő lényekben és Narainban is, mielőtt elhatalmasodott rajta a betegség, de valahogy mégis más volt. 

- Nem én voltam... 

- Állítsátok meg! 

Ben tudta, hogy ha nem tesz valamit, hamarosan kitör a pánik. A nő eközben feltápászkodott, és bizonytalan léptekkel, hörögve elindult a mellette fekvő beteg felé. A rohamosztagos egyik karja helyén füstölgő csonk jelezte, hogy az asszaszinokkal vívott harcban ő húzta a rövidebbet. Most kétségbeesetten próbálta feloldani az ágy rögzítő energiakapcsait, hogy szabadulhasson. 

- Segítség! 

Ben az Erővel megpróbálta egy helyben tartani a nőt, de az hirtelen meglepően erősnek és gyorsnak bizonyult. Végül, mielőtt elérhette volna áldozatát, Ben döntött. 

A fénykard villanása villámgyors volt, és az imént még betegen fekvő nő feje földre hullott. Szája szélén természetellenes színű, fekete folyadék szivárgott ki. 

- Kö... köszönöm! - hebegte a katona, de a távolabb állók között már nem aratott ilyen osztatlan sikert a fiatal jedi akciója. 

- Megölte... megölte... a jedik ellenünk fordultak! 

- Én nem... én... - rázta a fejét Ben, miközben a szeme sarkából látta, hogy az eddig az erdő szélét biztosító rohamosztagosok közül többen felé tartanak. Szinte harapni lehetett a belőlük áradó bizonytalanságot és félelmet. 

A többi jedi is megérezhette, ugyanis egy pillanattal később valami barnás, pikkelyes villant meg Ben mellett, és Saba landolt a holttest fejénél egy komplikált, villámgyors szaltót követően. 

- A vírus... mutálódhatott. Ő is elkapta... meg akart... támadni valakit... - Ben úgy érezte, az események immár második alkalommal is kicsúsznak az irányítása alól, amióta a bolygón tartózkodott. Voltak pillanatok, amikor erősnek, határozottnak érezte magát, mint az apja... és voltak, amikor gyengének, fáradtnak és tehetetlennek. 

- Mosszt esszek mindannyian elmennek innen... - sziszegte Saba, a közeledő rohamosztagosokra pillantva. - Nem ártanak esszek... sszenkinek. 

- Nem ártanak senkinek - közölte a rohamosztagosok vezetője. - Most elmennek innen. 

Ben rájött, hogy Saba és a többi jedi az Erőn keresztül manipulálja a katonák gondolatait. Itt már nem tehettek többet. Viszont ha nem mehetnek a transzportokkal...

- Esszek visszamennek a gépeikhesssz az erdőbe... - folytatta Saba. 

- Visszamennek a gépeikhez az erdőbe - a katonák utat nyitottak az összeverődött tömegben. Hihetetlen, gondolta Ben, mennyire erős a bizalmatlanság a jedikkel szemben a mai napig... inkább itt maradnak egy élőhalottaktól és vírusoktól hemzsegő bolygón, minthogy...

- Cszak annak a Falkának szegíthetnek esszek, amelyik hagyja isssz... - suttogta a fiú fülébe menet közben a barabel. - Az sziesszen!

- Ezekkel talán gyorsabban elérik a gépeket - már a védelmi vonal külső részén jártak, amikor Ben megfordult az ismerős hangra. Stev néhány robogó társaságában egy E-Web mellől integetett a jediknek. 

- Ha tényleg mutálódott a vírus, akkor már senki nincs biztonságban. Talán mindannyian megfertőződtünk. De ha valaki utána tud járni, hogy miféle fegyver ez, és van-e ellenszere, akkor nektek sikerül, jedik - nyújtott kezet a felderítő a fiúnak. - Most siessetek!

Ben egy ideig bizonytalanul tekintgetett a többiekre, majd a katonára. 

- Nem - rázta meg a fejét Stev. - Én önszántamból csinálom. Sok szerencsét, jedi! 

- Esszek köszönik - válaszolt Ben helyett Saba, majd a megmaradt jedik felpattantak a robogókra, és elporzottak a veszélyes, halódó dzsungel mélyén várakozó StealthX-eik felé...

...

- Nyissa ki, parancsnok úr! - kiabált Dorja menedékének ajtaján túl egy ismerős hang. Carl Grimes-nak hívták a hang forrását, aki a legendás Vonggyilkos Rick Grimes tábornok kamasz fia volt. A fiú egyáltalán nem tűnt rémültnek, ellenkezőleg. A hangja alapján nagyon is elevennek látszódott. Dorja hirtelen azt se tudta, sírjon vagy nevessen a fordulattól. Egy tizenkét éves kölyök fogja megmenteni? Aki még csak most kezdett el járni a Sith Birodalmi Akadémiára? Mindenesetre azt nem akarta, hogy a fiú meghaljon, így feltápászkodott és kinyitotta az ajtót, amin beslisszolt meglepő fürgeséggel egy tizenhárom forma, barna hajú, izzóan kék szemű és korához képest eléggé izmosnak tűnő fiúcska. Tekintete egy negyvenes férfié volt, ezen Dorja jobban megdöbbent, mint azon, hogy egy kisfiú fogja talán megmenteni. A fiú Sith birodalmi egyenruhát viselt, elárulva azt, miszerint viselője valószínűleg az Akadémia kiküldetésén vesz részt. Talán tanulmányi úton? Meglehet. Carl feszesen tisztelgett Dorja előtt és lassan leengedte a kibiztosított Seiser félautomata lézerpisztolyt.

- Elnézést uram! - mentegetőzött a fegyver miatt a fiú. - Csak óvatosság! Ami ugye sohasem árt! - ezzel Dorja nagyon is egyet tudott érteni.

- Mit keresel itt, fiam? - érdeklődött Dorja kíváncsian, megfeledkezve pillanatnyi szorult helyzetéről.

- El kell tűnnünk innen, uram! Sürgősen! - Carl hangja hideg és tárgyilagos volt, nem éppen egy kisfiú, hanem inkább egy fegyelmezett tiszt hangja. - El kell jutnunk a hangárokhoz és át kell szállnunk az apám hajójára! Az még tiszta a fertőzéstől! - Dorja kezdett kételkedni és talán egy picit megrémülni is.

- No persze, törjünk át megannyi fertőzötten! Méghozzá egy kisfiú és egy öreg katona... - Carl azonban nem volt sértődékeny természet.

- Sikerülni fog, uram! Ismerek egy kivezető utat ebből a pokolból! Ráadásul az apám már vár bennünket! - Dorja elvigyorodott a kisfiú bátorságán. No lám! Ha ilyen kis fickók tanulnak az Akadémián, a Lázadók jobban teszik, ha beszereznek egy pár darab pelust! Vagy jobb esetben elkotródnak a galaxisból!

- Rendben fiam! Vezess ki minket ebből a pokolból! - azzal a két humán, az öreg katona és a kisfiú elindultak a biztos halál vagy a biztonságos menekülés felé.

Carl zegzugos folyosókon vezette át őket, Dorja nem is gondolta volna, hogy ennyi kijárat, bejárat, folyosó és mellékfolyosó létezhet egy csillagrombolón. Közben persze összeakadtak fertőzöttekkel is. És ekkor Dorja megláthatta Carl egyik hatékony oldalát is. A fiú tekintete összeszűkült, majd a Seiser kelepelve adta ki a gyilkos lövedékeket. Pontosan célba találva, koponyák robbantak szilánkokra a gyilkos lövedékek megérkezése után. A zombiknak nagyon hörögni sem volt idejük, mert Carl akár egy gyilkos haláldroid, úgy szedte le valamennyit. Dorja sem volt rest, ő egy rohamosztagos gépfegyverrel irtotta az ellent. Így haladtak lassan, de biztosan céljuk felé, amely a 12-B hangár nevet viselte és ahol egy átalakított TIE vadász, Dorja személyes hajója várta őket... Miközben haladtak, az egyik zombi túl közel került hozzájuk és kis híján megsebezte Dorját.

- A redvás kurva anyádat te fasz! - üvöltötte Carl, miközben szilánkosra lőtte a zombi koponyáját, majd a többi lövedék darabokra szaggatta szét. Dorja látta a fiú szemében a gyűlöletet, és biztos volt benne, hogy Carl elveszített valakit. Csak azok viselkedtek így harc közben. 

- A hangár már nincs messze! Igyekeznünk kell uram! - mondta a fiú Dorjának, aki készségesen követte „megmentőjét”...

...

- Straub, ezredes, ott van még? - próbálkozott meg a komjával alkalmanként Dorja, miközben fiatal társa újabb sorozatokkal tartotta távol a hangárban nyüzsgő lényeket. De a kom továbbra is süket maradt, így Dorja kénytelen-kelletlen meg kellett barátkozzon a gondolattal, hogy sorsára hagyja hajóját, legénységét, olyan bajtársait, akikkel évtizedekig szolgált együtt - és mentse az életét. 

Beütötte személyi kódját a TIE-bombázóból átalakított nagy teljesítményű személyes felderítő, a Szövetségben is elterjedt TIE - Blur paneljébe. 

- Indulnunk kell... - fordult a még mindig eszeveszetten tüzelő fiúhoz. Elismeréssel adózott a kölyök képességeinek, amivel átvezette őket a lezárásokat is kikerülve a hajó olyan pontjain, ahol kevésbé nyüzsögtek a menekülők... és a rájuk vadászó zombik. 

- Apám még nincs itt! - kiabált vissza a fiú, és folytatta a tüzelést. 

- Vagy most megyünk, vagy itt maradunk, és azok ott elözönlenek minket - mutatott a hangár másik felére Dorja, ahonnan újabb, több tucat élőhalott érkezett, legyűrve a hangár sarkát még tartó néhány rohamosztagost. Tudta, hogy Straubhoz és Grimeshez hasonlóan számos törzstiszt van a hajón az ESB magasabb vezérkarából is... már csak ezért is súlyos veszteségnek számított ez az eset. 

A fiú azonban megmakacsolta magát. 

- Nem engedhetjük, hogy most kárba vesszen az, amit eddig elértünk, fiam... - szorította meg a vállát Dorja. - Induljunk! Ez parancs! - azzal sarkon fordult és felsietett a rámpán. 

- Értem... értettem! - nyelte le a könnyeit Carl, és követte felettesét a kabinba. 

Dorja rutinos mozdulatokkal aktiválta a hajó rendszereit, és a felderítő sípoló hajtóművekkel felemelkedett. Néhány lövéssel megtisztította a hangár elülső részét a zombiktól, majd kilebegett. Egy mellette elhúzó sikló eltévesztette a kijárati nyílást, és felrobbant a szemben lévő hangárfalon. Dorja kikerülte a törmeléket, miközben emlékeztette magát... az összes innen kijutó hajó ugyanolyan potenciális veszélyt jelent majd... 

Végül, ahogy felgyorsított, és egyre messzebbre került a Sith flotta alakzatától lemaradó hajótól, hogy célba vegye úticélját, a flottaék másik végén lebegő nehézcirkálót, amely reményei szerint mentes volt mindenféle fertőzéstől, még visszanézett. 

A Relentless fényei itt-ott kihunytak, máshol pedig vöröses felvillanások jelezték, hogy a törzsön belül több helyen tüzek égnek. Dorja idegesen nyelt egyet. Álmában sem gondolta volna, hogy a biofegyver ilyen mellékhatásokkal jár majd... így most a Nirauan elfoglalója helyett úgy fognak emlékezni rá, mint aki elszabadított valami kezelhetetlen vírust... 

...

A bolygót védő megmaradt Kéz-hadihajók formációjának közepén a Right to Rule hídján Wiegand megdöbbenve figyelte a Kéz Erődjéből sugárzott biztonsági kamera-felvételeket. Egyre több szintet kerítettek hatalmukba a megbetegedett, magukból kifordult chissek. Végül az egyik reaktorteremben bekövetkezhetett valamiféle technikai meghibásodás is, amit már nem volt, aki elhárítson... sűrű füstfelhő szállt fel, ahogyan az egyik reaktor felrobbant, kisvártatva pedig a bolygó védelmi rendszerét ábrázoló holovetítők jelei kékből vörösbe váltottak - a planetáris pajzs megszűnt. 

- Készüljenek fel a visszavonulásra! - adta ki a parancsot Wiegand. A Nirauan elesett, és ő már nem tehetett semmit ellene. A Sith flotta egyelőre nem mozdult, hogy előnyére fordítsa a helyzetet, de ez Wiegandot már különösebben nem is érdekelte. Meg kellett mentenie annyit saját csapatai közül, amennyit csak lehet. 

- Vektor, uram? - fordult felé a navigációs tiszt bizonytalanul. A Kéz számos apróbb erőddel rendelkezett a szektorban, de egyik bolygó sem volt felkészülve egy több száz, esetleg fertőzött betegeket és sebesülteket szállító teherhajókból álló flotta fogadására - a nehéz csillaghajókról nem is beszélve. 

- Hívják elő Fel parancsnok útvonalának koordinátáit az adatbankból - döntött végül Wiegand. - Megpróbálunk csatlakozni hozzájuk a konvojjal. A chissek amúgy sem engednék be őt és flottáját Fel jóváhagyása nélkül, gondolta. Így egyetlen esélye volt, hogy követi a Kéz vezetőjét, és jelenti neki a Nirauan elestét, hogy azután együtt megtervezhessék a következő lépést. 

- A Sith flotta nem üldöz minket, uram - jelentette a taktikai tiszt. 

- Legalább ebben szerencsénk van - bólintott Wiegand. - Jelezzenek minden ugrásra képes hajónak! Tovább a vezérhajó vektorán!

Kisvártatva a Kéz hajói elváltak a bolygó körüli orbitról, maguk mögött hagyva a káoszba fulladó bázist, ami hajdan a Kéz Birodalmának szíve volt, és vele együtt passzív szemlélődésbe visszafordult egyesült Sith flottát...

...

Carl magányosan tekintgetett ki a pilótafülkéből, mialatt Dorja csendesen beadta az azonosító kódjukat, a közelben várakozó nehézcirkálónak. A fiú teljesen egyedül érezte magát ebben a nagy végtelenségben. Apját elveszítette, ahogyan nemrég anyját is. Nem maradt számára immár senki sem. Dorja valószínűleg megérezhette, mi mehet végbe a fiúban. Bíztatólag megszorította a karját megmentőjének.

- Ne aggódj, fiam! Nem maradsz magadra! - Carl visszafojtotta ismét a könnyeit, miközben felettesére pillantott.

- Csakugyan, uram? - kérdezte a kelleténél kicsit cinikusabban. Dorja szája sarkában aprócska mosoly jelent meg.

- Nos, a szolgálat a mi anyánk és a hadsereg az apánk! Ismered ezt a mondást fiam? - Dorja elégedetten vette tudomásul, hogy a fiú ismeri a mondását.

- Igen, uram! - válaszolt Carl. - De ki fog most gondot viselni rám? Tudom, hogy a sereg fizet majd mindent, de kihez fordulhatnék tanácsért vagy kinek számít majd az életem egyáltalán? - Dorja nagyon is tudta, mire gondol Carl. De az az igazság, hogy ő maga mindig is egy ilyen tökös legénykére vágyott, akit fiaként szerethet. Akinek átadhatja a tudását és a tapasztalatait. Merthogy Carlra bármelyik apa büszke lenne, az biztos! Amilyen bátor, ebből a fiúból egykor még nagy hadvezér válhat. Persze egy kis megfelelő iránymutatással. 

- Nekem számít fiam! Megmentetted az életem, kis híján odavesztél miattam! Leköteleztél! - Carl csak pislogni tudott meglepetésében.

- Azt akarja mondani uram, hogy...? - Carl szemeibe most béke költözött és megnyugvás, amikor rájött, hogy Dorja mire is célozgat.

- Igen fiam, pontosan azt akarom mondani! Mostantól fogva én viselem gondodat, és az én „fiam” vagy, ha elfogadsz! Mellesleg nagyon megtisztelnél és büszkévé tennél vele, fiam! - Carl elfordult, majd tűnődni kezdett.

- Enyém a megtiszteltetés, uram! Ön egy legenda, szívesen veszem a pártfogását! - Dorja elégedetten elmosolyodott. Amit Carl nem tudhatott, az egyetlen aprócska tény volt. Méghozzá az, hogy Dorjának is volt egykoron egy fia, aki sajnálatos módon meghalt még kicsi korában. Erről senki nem tudott, még legközelebbi barátai sem. Dorja családja egy lázadó rajtaütést követően halt meg, egyetlen, moffi rangot viselő lányát pedig Jagged Fel hírszerzése végezte ki nem sokkal Wenthar hatalomra jutása előtt - és a férfi azóta sem heverte ki a veszteséget. Carlban viszont tökéletes fiút kapott, és ha rajta múlik, egyszer még ő lesz a Sith Birodalom haderejének egyik főparancsnoka. Egy tábornok, aki méltó lesz az apjához és a nevelőapjához is. Dorja csak áldani tudta az Erőt, hogy kárpótolta elveszett családjáért. No és persze Carlt is immár halott apjáért.

- Megérkeztünk fiam! Készüljünk fel a dokkolásra!


Üzenetek és Közlemények

[Üzenet az ESB belső kommunikációs csatornáján keresztül]

Szigorúan titkosított üzenet

Négyszeres Sith Darth Duum kódolás

Feladó - Sith Negyedik Hajóraj belbiztonsági egység

Üzenet a Sith Egyház igazgató elöljáróinak Korriban II-re

Csapataink a Nirauan nevű eretnek rendszer ostroma során különös megbetegedéssel találkoztak, amely több hajónkon is felütötte a fejét. 

Elrendeltem a karantént. Egyes feltételezések szerint a tüneteknek közük van a Bastioni Flottacsoport által bevetett biofegyverhez.

Orvoscsoportokra és erősítésre van szükségünk. 

Derran Hollerow ezredes, Sith Rend.

...

Szigorúan titkosított kódolt üzenet:

Sith Exar 28-szoros kódolással

Szint: vörös alpha egyes

Tárgy: Kisherceg

Címzett: Dorja admirális

Küldő: A Sith Egyház Főpapja.

Tisztelt admirális!

Szomorúan vettük tudomásul a nirauani fiaskót, mindez azonban lényegtelen! Önnek azonban most sokkal fontosabb feladata lesz. Hamarosan beavatjuk a teljes körű részletekbe. Egyelőre elég annyit tudnia, hogy mától ön veszi át a nemes feladatot, amit elődje Grimes tábornok látott el mindezidáig.

Őfelsége fia, Carl herceg felügyelete mától az Ön feladata. Hogy honnan értesültünk arról, hogy a fiú ragaszkodik Önhöz, az mellékes. A lényeg, a herceg megbízik Önben, mi pedig magában. Kérjük, ne áruljon el semmit Carlnak a múltjáról, ez szigorúan titkos információ egyelőre. Hamarosan Őfelsége megbízottja, Grodin Tierce beavatja a részletekbe, illetve maga a Császár.

Reméljük bízhatunk Önben! Éljen a Császár éljen a Birodalom!

Továbbá elrendeljük a Nirauan totális megsemmisítését, továbbá a fertőzött hajók elpusztítását!


Nirauan

- Most már minden rendben lesz... - Dorja deaktiválta a sikló rendszereit, majd külső energiaellátásra kapcsolt, miközben a Sith flotta nehézcirkálójának szűkös hangárjában a technikusok energiavezetékeket csatlakoztattak a hajóra. Az Arcturus egyike volt azoknak a számos löveggel felszerelt, Aurora-osztályú nehézcirkálóknak, amelyek mérete egy-egy korai birodalmi csillagrombolóéval vetélkedett, viszont csapatok és vadászok helyett belsejükben megerősített, nagy teljesítményű reaktorokat hordoztak, hogy kiszolgálhassák azt a számtalan löveget, amelyek sűrű sorokban álltak ki mindenfelé a hosszúkás, szögletes testből. 

Éppen ennek az alacsony vadászkapacitásnak köszönhette ez a hajó is, hogy csak ez ESB új sorozatú, saját gyártású Sith vadászgépeit hordozta, így egyetlen egy sem jutott el rá a TIE Scimitar bombázókból, amelyeket Dorja a felszínre küldött... így az admirális biztos lehetett benne, hogy a hajó és legénysége egyelőre mentes minden fertőzéstől.

- Én nem lennék ebben olyan biztos... - pillantott ki Carl aggodalmas arccal a sikló körül gyülekező Sith katonákra, akiket egy tagbaszakadt, fél lekkujú twi'lek parancsnokolt. 

- Mostantól ez a zászlóshajó, és amíg én vagyok a flottaparancsnok, itt mindenki nekem engedelmeskedik, akár bastioni hajó, akár korribani! - vonta össze a szemöldökét Dorja.

Carl nem szólt semmit, csak úgy helyezkedett, hogy szükség esetén megvédhesse új, fogadott nevelőjét és mesterét. 

A rámpán lesétáló Dorja néhány lépésre megállt a csoporttól, és megdöbbenve tapasztalta, hogy azok tényleg nem engedik le fegyvereiket. Minden egyes katona légzőmaszkot viselt, és Dorja csak most vette észre, hogy a hangár ezen részét is erőtér védi. 

- Állj! - harsogta a twi'lek parancsnok. - Egy lépést se tovább!

- Mit jelentsen ez! Futtassanak rajtunk végig egy bioszkennt, láthatják, hogy semmi bajom sem nekem, sem a fiúnak! - tette csípőre a kezét Dorja. - Magát pedig akár ki is végeztethetem zendülésért és feljebbvaló akadályozásáért! 

- Ez az ezredes parancsa... - kötötte a nek-et a karóhoz a twi'lek. - Maga és a fiú a hajónál maradnak, amíg nem végeztünk a vizsgálatokkal! 

- Vágjuk át magunkat... - sziszegte dühödten az admirális mögött Carl. 

- Ne... várj - Dorja felmérte a helyzetet, és bár korábban meggyőződött a fiú képességeiről, most nem tántorgó élőhalottakkal álltak szemben, hanem saját táboruk két tucat jól képzett kommandósával. Márpedig elég kellemetlen lett volna, hogyha most itt éri a vég, miután sikeresen kivágta magát saját, zombiktól hemzsegő zászlóshajójáról... - Most nem kockáztathatunk... még nem. 

- Rendben - Carl keze lesiklott a sugárvető markolatáról, amit a Relentless elhagyása óta még mindig szorongatott. - De nem tetszik ez nekem. 

Az Arcturus hídján a hajó parancsnoka, egy tagbaszakadt, a Sith Rend tetoválásait viselő férfi, akit az ESB-egyenruhájában már csak, mint Hollerow ezredes ismertek - bár a pletykák szerint korábban teljesen más néven igen jövedelmező kalózbandája volt a Perlemian hipertéri útvonal mentén - most elégedetten figyelte a hangárból sugárzó biztonsági kamerák felvételeit.

- Ne engedjék ki őket a karanténból, és ne fogadjanak több hajót! - utasította az interkomon a biztonsági főnökét, a Dorját a hajójánál sakkban tartó twi'leket. Hollerow elérkezettnek vélte a nagy lehetőséget... most, hogy a legközelebbi üzemképes hajóként megkapták a parancskódokat az irányíthatatlanná vált, sodródó Relentlessről, nem kellett mást tennie, mint feltartóztatnia Dorja admirálist, és gyakorlatilag ő lett az ESB harccsoport parancsnoka... és a Sith Rend tanításait követve esze ágában sem volt kiadni a kezéből a hatalmat, amit a hirtelen lehetőségtől vezérelve megragadott. Már csak az volt a dolga, hogy éljen vele...

- Az ellenséges flotta helyzete? - fordult a navigációs és radaros tiszthez Hollerow. 

- Folytatják a visszavonulást, uram - jelentette a sebhelyes arcú togoriai. 

- A planetáris pajzs helyzete?

- Az előző jelentés óta egy újabb szegmens omlott össze...

- Nagyszerű - mosolyodott el az ezredes. Fogalma sem volt, hogy ugyanaz a kórság ütötte-e fel a fejét az ostromlott bolygó felszínén, mint a Sith hajókon, de nem is érdekelte. A lényeg, hogy láthatóan a Kéz erői odalent összeomlottak, idefent pedig sorjában menekültek a hipertérbe. lemondtak a bolygóról. Ő pedig azért volt itt, hogy beteljesítse a Sith Flotta küldetését... 

- Akkor mire várnak! - üvöltött fel diadalittasan. - Minden ütegnek, vegyék célba a felszínt! Orbitális bombázást megindítani! Égessék fel azt a rohadt dzsungelt! Szignáljanak minden harcképes hajónknak! Tűz tűz tűűz!!!!

Az Arcturus turbólézerei életre keltek, a menekülő Kéz-flotta helyett immár a Nirauan zöld gömbjét célozva... egyre több, még harcképes Sith hajó csatlakozott a bombázáshoz, elsősorban az eredeti kontingens megmaradt Aurora - és Judicator - osztályú csatacirkálói közül, amelyek nem fogadtak be bombázókat...

...

Odalent a dzsungelben Ben egy, immár sokadik szaltóval elkerülte a feje felé zuhanó, vörösen villogó szemű, megvadult qom jha csapását, majd fénykardjával leszelte az állat fejét. Minden egyes ilyen mozdulat fájt neki, mintha ártatlan életet kellett volna kioltania, és mégis minden egyes mozdulat után, amikor nem érezte az élet kioltásának jellegzetes szellőjét az Erőben, emlékeztetnie kellett magát, hogy ezek a lények már nem élnek - legalábbis a hagyományos értelemben biztosan nem. 

A kard pengéje az Erőtől vezérelve, ahogyan hagyta, hogy mozdulatait áthassa a mindent magába foglaló energia, továbbhaladt, és kettévágta az aljnövényzetből előbukkanó chiss fejét, aki artikulátlan üvöltéssel vetette rá magát a fiúra - majd hullott azonmód kétfelé. 

- Esszeknek sszietniük kell... - pillantott a többi, láthatóan megfáradt jedire Saba. - Már ninccssz messze a leszállóhely... 

Ebben a pillanatban mindannyian egyszerre érezték meg a felülről érkező újabb fenyegetést...

- Feküdj! - üvöltötte Ben.

Zöldes és vöröses, forró energiasugarak cikáztak le az égből, sistergő villámokat húzva maguk után. A becsapódásoktól a föld megremegett, majd hirtelen támadt erős szél kezdte marcangolni a fákat... a találatok helyén lángoszlopok lövelltek az égbe, ahogyan az aljnövényzeten keresztül villámgyorsan átterjedt a tűz a fákra is...

Két jedi felsikoltott az Erőben, ahogyan az egyik vastag, zöldes sugár pontosan abba a fatuskóba csapódott be, amely mögött meghúzták magukat. Egy szemvillanás alatt eltűntek az Erőből és ebből a világból is, helyükön csak egy fekete, füstölgő kráter maradt. Az élőhalottak elleni harcban elesett két jedi mellett ezzel négyre nőtt a veszteségük... már csak Ben és Saba kísérője, a formás alakú fiatal twi'lek, Suna maradtak életben abból a hatból, akik leszálltak a fiúért a felszínre. 

- Orbitálissz bombázásssz... futásssz! - adta ki az újabb parancsot Saba, majd az Erőt használva felgyorsult, és cikázni kezdett az égő növényzet és a becsapódó turbólézer lövedékek között... ki kellett jutniuk innen, mielőtt egy szerencsés találat végez velük, vagy, ami még rosszabb, a menekülés egyetlen módját jelentő vadászgépeikkel...

...

- Hollerow ezredes, ha lehetne! - intett az ezredesnek egy sötét csuklyás alak, aki azonnal engedelmeskedett a Sith Egyház szent papjának, aki mellesleg az Asszaszinok Rendjének tagja is volt egyben. - Mondja, miért tartóztatták fel Dorja admirálist és a fiút?! - kérdezte sziszegve a pap, akárha egy kígyó lett volna a fekete csuklya mélyén.

- Dorja admirális fertőzött lehet, tisztelendő uram! - mondta fejét meghajtva a papnak Hollerow. Miközben a parancsnoki hídon nem szűnt meg a sürgölődés és folytatták a Nirauan bombázását, azalatt a Sith pap közönyösen szemlélődött, most azonban beszélnie kellett az ezredessel. Nagyon nem lenne jó, ha Dorját és a fiút feltartóztatnák, akár a közönséges foglyokat....

- Nem fertőzöttek és ezt maga is nagyon jól tudja, ezredes! Parancsolom, hogy azonnal… - a Sith pap hangja fenyegető élűvé vált, Hollerow azonban csak nevetett ezen.

- Leszarom, mit akar, csuhás! Ez a hajó az enyém és..... - eddig tudta elmondani amit akart, ugyanis a pap kinyújtotta a karját, egyenesen Hollerow nyakát célozva meg és egy apró, méreggel bekent minidárda hagyta el a kezét, amely egyenesen az ezredes nyakába fúródott. Amaz hörögve rogyott térdre, miközben kitépte az apró nyílhegyhez hasonló kis tüskét a torkából, amelyből bőségesen patakzani kezdett a vér. Iszonyatos fájdalom homályosította el a látását, miközben a szemei kigúvadtak, majd az ezredes hörögve elterült a földön, kettőt hármat még rángott, aztán elernyedt. Halott volt. A méreg meglehetősen hatásosnak bizonyult.

- Sajnálom ezredes, de most nincs időnk a kisded játékaira! - sziszegte megvetően a pap. Majd intett két segédtisztnek. - Takarítsák el és azonnal engedjék fel Dorja admirálist a hajóra a fiúval együtt! A Sith Egyház nevében! - a két rémült fiatal tiszt máris engedelmeskedett és csendben kivitték a hídról Hollerow tetemét. Közben a kommunikációs tiszt értesítette a biztonságiakat a „megváltozott” helyzetről. A pap visszahúzódott a sötétségbe, amit oly nagyon szeretett. Nem akart végezni az ezredessel, de nem volt más választása. A fiúnak élnie kell! Dorja pedig kitűnő tanítómestere lesz az ESB jövendő uralkodójának, Wenthar eltitkolt fiának… Vagyis Carl Grimesnak, akinek azonban volt egy neve, amit Wentharon kívül nem tudott senki...

Mert Grimes tábornok soha nem volt Carl apja. Őt a Sith Egyház választotta ki arra a feladatra, hogy vigyázzon a fiúra. Wenthar fiára és Charis hercegnő öccsére. Egyedül Carl anyja volt a fiú vér szerinti szülője, azonban az apja nagyon is más volt.

Wenthar, az egykori Sith Lord, aki mára az ESB Császára lett.

...

Carl keze ismét elkezdett az oldalfegyver felé vándorolni, aggodalmas pillantásokat kiváltva Dorjából. Az admirális végül jobb híján a twi'lek őrparancsnokhoz fordult. A hangárból szinte eltűntek a technikusok, miközben a hajó egyre rázkódott a folyamatosan tüzelő lövegek rezonanciája miatt. Legalább lövünk valamire... - gondolta Dorja - vagy rosszabb esetben ránk lőnek, tette hozzá magában. 

- Megmondaná, mikorra várhatjuk a medikus csoportot? 

- Csend legyen! - förmedt rá a twi'lek ingerülten Dorjára, újabb grimaszt kiváltva Carlból. - És te is kushadj, kölyök, mert veled kezdjük, ha sokat ugrálsz... 

Dorja a fiú vállára tette a kezét, mielőtt abból kirobbant volna a düh. Úgy érezte, hogy pillanatokon belül véget ér a kötélhúzás - vagy így, vagy úgy. 

- Parancsnok! - egy hadnagy közeledett a hangárból a hídra vezető turboliftek felől, egy újabb biztonsági osztaggal. Már csak ez hiányzott, gondolta Dorja - erősítés... bár kérdés, kié? 

- Feldron hadnagy, magának a hídon lenne a helye... - fordult sarkon villogó szemekkel a twi'lek. - Ha az ezredes ezt megtudja...

- Az ezredes le van váltva, parancsnok, ahogyan ön is - közölte szenvtelenül a másik. 

- Mit jelentsen ez... - fehéredett el a twi'lek. 

- Az Egyház utasítása. Személyesen a hajó főpapjától... - meredt komolyan a twi'lekre a hadnagy. 

- Az... az kizárt... - a többi biztonsági sorra elhátrált a twi'lektől. 

- Admirális úr, elnézést, amiért megvárakoztattuk. Máris átveheti a parancsnokságot - fordult vissza a hadnagy Dorjához. 

- Kitűnő, köszönöm... azért a medikai ellenőrzéshez ragaszkodom - biccentett Dorja. - És a testőrömhöz - fordult Carl felé, aki egy pillanattal korábban még ott volt Dorja mellett... 

Egy pillanattal később pedig egy, majd egy második vöröses lézersugár pattant le sisteregve a padlóról, majd a twi'lek felnyögött és összerogyott, kezében egy apró, még füstölő, bérgyilkosságokhoz használt sugárvetővel. Carl mögötte állt és elégedetten masszírozta a könyökét. 

- Takarítsátok el ezt az árulót - intett a hadnagy a katonáinak. 

- Kérem, addig hozzanak ide egy hordozható komterminált, hogy áttekinthessem a helyzetet - Dorja agya magasabb fokozatba kapcsolt. Most, hogy a közvetlen veszély elmúlt, és újra jó esélye volt rá, hogy irányítása alá vonja a helyzetet, ki kellett találnia, hogy vágja ki magát a másik problémából... abból, amit a vírus idézett elő. 

A hadnagy mintha fel lett volna készülve erre a kérésre. Egy nagy teljesítményű holovetítőt húzott elő az övén lévő táskából. 

- Máris uram... és van önnek egy sürgős üzenetünk. 

Dorja szöveges lejátszásra állította a lejátszót... nagyon magasról jövő üzenet volt. Egy pillanatig a vetítőre nézett, aztán Carlra, aki most, hogy már nem volt szükség harci tudására, szinte elveszett kisfiúként álldogált a hangárban... aztán a hadnagyra, megint a fiúra, és megint a vetítőre. Végül nyelt egyet és bólintott. Nem tetszett neki minden, amit a parancsban olvasott, de meg volt győződve róla, hogy személy szerint ez az egyetlen esélye. És nem azért szolgált türelmesen a frontvonalban évekig, várva az előléptetésre, ami Pellaeonnak megadatott, neki magának pedig soha, hogy most lemondjon a lehetőségről. 

- Utasítsa az ügyeletes parancsnokot és a flotta többi hajóját, hogy vegyék tűz alá a bioreagenssel fertőzött hajóinkat. Egyetlen egység sem hagyhatja el a rendszert... - közben gyorsan begépelt valamit a lejátszóba. - Ezt pedig küldje vissza a feladónak.


Üzenetek és Közlemények

[Üzenet az ESB belső kommunikációs csatornáján keresztül]

Szigorúan titkosított üzenet

Kódolás: Sidious Gamma-Hét

Címzett: A Sith Egyház Főpapja, személyes felbontásra

Referencia: Kisherceg, vörös alpha egy

Nagyuram!

Vettem és megértettem a parancsát a fiúval kapcsolatban! Mostantól személyesen gondoskodom a védelméről!

A fertőzött hajók megsemmisítését és a bolygó rombolását megkezdtük. Ugyanakkor erősítésre van szükségünk a vesztegzár fenntartásához. Várni fogom a további instrukciókat a fiúval kapcsolatban, addig is nem engedem el magam mellől. 

Illetve szükségem van egy kompetens flottaparancsnokra, aki átveszi a Nirauan ellenőrzését. 

Továbbá tájékoztatom, hogy előzetes nyomozásom eredményeként a nem kívánt mellékhatásokkal járó biofegyver specifikációját a Bastioni Biohadviselési Kutatóintézet Lecersen moffhoz hű árulói készítették, Tol Getelles Sith Kormányzó parancsára, aki jelenleg is a Bastionon tartózkodik. 

Éljen sokáig az örök Sith Birodalom!

Dorja admirális, Nirauan rendszer

Üzenet vége

...

Szigorúan titkosított, kódolt üzenet

70-szeresen kódolt Sith Exar bíbor kóddal

Címzett: Dorja admirális

Küldő: A Sith Egyház Főpapja

Tisztelt admirális!

Őfelsége személyes parancsa értelmében ön köteles gondoskodni a fiú neveléséről, birodalmi és katonai szellemben, amíg el nem érkezik az ideje, hogy megtudja valódi származását. Mától platina szintű hozzáférést kap az ESB minden pénzügyi számlájához, azonban az esetleges költségekről jelentenie kell Tierce Főkormányzónak! Vigyázzon a fiúra, ez a lényeg! Ő a Birodalmunk jövője!

Nem szándékozunk további embereket küldeni a Nirauanhoz. Amennyiben megsemmisítették a hajókat, haladéktalanul hagyják el a szektort. Továbbá engedélyt adok a Gamma Kobalt bolygópusztító nukleáris fegyver bevetésére! Égesse porig azt az átkozott zombibolygót!

Éljen a Sith Birodalom, éljen a Császár!


Nirauan

Carl elveszetten álldogált a hangárban, majd amikor Dorja intett neki, hogy kövesse, a fiú készségesen engedelmeskedett új mentorának. Most, hogy véget ért az akció, volt ideje gondolkodni a veszteségein. Előbb az anyja és a betegsége, majd most az apja... mind a ketten itt hagyták egy sötét és gonosz világ kellős közepén. De itt volt Dorja. Nem tudta miért van ez, de vonzódott az idősebb férfihoz. Mindig is csodálta a régi vágású birodalmi tiszteket, talán ezért volt ez a fokozott érdeklődés Dorja iránt.

A bioszkenneket hamar lefuttatták, és mind a ketten egészségesnek bizonyultak. Carl követte hűséges árnyékként Dorját a hídra, majd eleresztett egy ásítást. Dorja admirális ebből megértette, hogy bár rendkívüli képességű a fiú, mégiscsak egy gyerek, akinek ágyban a helye. 

- Itt az ideje, hogy pihenj egy keveset, fiam! - mondta Dorja meglepő gyengédséggel a hangjában. Megszerette ezt a fiúcskát, különösen azóta, hogy az eljövendő Császárt látta benne.

- Itt maradok önnel parancsnok és... - Dorja azonban nem hagyta befejezni a fiú mondatát.

- Menj és pihenj! Ez parancs… katona! - Carl kelletlenül engedelmeskedett és eloldalgott Dorja szállása irányába. A szomszédos, ízlésesen berendezett kabin immár az övé volt. Amikor rácsukódott az ajtó és belevetette magát az ágyba, azonnal elnyomta a mély, pihentető álom. És igen különöseket álmodott...

Hatalmas seregek meneteltek, akiket egy idős, sebhelyes arcú, ősz hajú katona vezetett. De nem az volt, egy császár, egy valódi katonacsászár volt a férfi, akit látott. Hatalmas ütközeteket, villanó lézerektől megsemmisülő hadihajókat látott, amilyeneket még soha nem gyártottak le. Éljenző tömeg egy hatalmas, Coruscanthoz hasonló bolygón, díszfelvonulás, annyi katonával, amit még életében nem látott. Lovagok, Birodalmi Lovagok fénykarddal, akik se nem jedik, se nem Sithek nem voltak. Ismét az ősz férfi egy hatalmas teremben, amint ezeket a lovagokat utasítja valamire. Aztán meglátta Őt. Egy sötét lelkű, iszonyatos hidegséget és gonoszt árasztó lényt. Egy félig Yuuzhan Vong, félig emberi lényt, aki bolygókat igáz le egyetlen szavával. Megint az ősz férfit látja, egy hatalmas, minden eddiginél nagyobb csillagromboló hídján, miközben egy fura és undorítóan idegen világot bombáznak. A bolygó felszínéből hatalmas darabokat lőnek ki a turbolézerek, majd maga a bolygó is megsemmisül... Megint a gonosz lény, fájdalmasan üvöltve a földön. Majd az ősz férfiú, amint a lovagokhoz beszél.

„Így kell lennie! A galaxis mindig is a Palpatine-oké volt és az övék is marad!”

Majd egy hihetetlenül öreg és gonosz lény jelent meg és egyenesen mintha rámutatott volna csontos ujjaival.

„Ez a sorsod és a rendeltetésed! Ilyenné válhatsz… általam!”

Carl verejtékben fürödve ébredt fel, és semmit nem értett az álmából...


Nagi

Wenthar alig ért vissza a lakosztályába, amikor tanítványai legnagyobb megdöbbenésére a Sith Lord testén görcsös rángások futottak végig, majd Wenthar iszonyatos fájdalmakat érezve a földre rogyott. A testvérpár először azt se tudta, mitévő legyen aztán... a nagyúr az elmúlt napokban keveset mutatkozott előttük, üzeneteket küldött szolgáinak, és roppant elfoglaltnak, egyúttal izgatottnak tűnt… ilyesmit azonban még nem láttak.

A Sith Lord úgy tűnt el, mintha soha nem lett volna ott. Először testét körbeburkolta egy vöröses energiamező, majd egyszerűen eltűnt. A császári testvérpár nem értette, mi folyik itt, nagyon remélték, hogy nem Puyi műve ez az egész...

A Nagi orbitján

A Sith hadihajók egymás után tűntek el nyomtalanul, valamennyit ugyanaz a vöröses energiamező vette körül, akár Wenthart magát is. Egyik pillanatban még ott voltak, a másikban viszont már nem. A nagai hadihajók parancsnokai hirtelen azt se tudták, mitévők legyenek. Sőt egyáltalában azzal sem voltak tisztában, hogy mi lehet ez a titokzatos energia, amely eltünteti a Sith hadihajókat... Ideje jelenteni Puyi Császár Őszentségének!

...

- Eetűntek e!

- Mi az, hogy eltűntek? - vizsgálgatta Mitchell ezredes a koszos raktárban még nagyobb koszréteg alatt villódzó réges-régi monitort.

- Há' úgy tűntek e’, hogy má nincsenek ott, úgy! - magyarázta a "technikus" tof.

- De az összes Sith hadihajó nem tűnhet el csak úgy... nem lehetséges, hogy ez valami új nagai fegyver? - vakarászta a homlokát egyre sűrűbben Mitchell, remélve, hogy mindezt kizárólag a gondterheltség, és nem a bolhák miatt teszi.

- Furfángos nágy rajok ezek a nagájok, de nem annyirá, hogy csakígy izibe etűntessék a sitt hajókat... - próbálta jelezni a tof, hogy nem ért egyet a gondolattal. - Osztán mi vun, ha csak ácázzás? 

- Akár hogy is, ez még az előnyünkre válhat - gondolkozott Mitchell. - Talán itt az ideje megkezdeni a második fázist, barátaim.

- Hijjahó, akkor mögyünk szurkálni? - csapott a chiss hátára lelkesen a fiatal tof. 

- Valahogy úgy... - bólogatott a hátát fájlalva a chiss különleges erők tisztje. - Valahogy úgy...

...

Ahogy Wenthar még korábban visszatért, mögötte népes kísérettel, a császári őrség fiatal tisztje megnyugodni látszott. Ha Wenthar császár itt van, akkor csak nem eshet bántódása, még egy felfegyverzett szakasz se tudna ilyen messzire eljutni a Császári Palota katonáktól hemzsegő szerteágazó folyosóin. A palota korábban Nagi központi erődítménye, és egyúttal a fővárosi tof helyőrség központja volt - az egyetlen tof fegyveres erőé, ami a nagai területen állomásozott. A véres felszabadító háború sikere után a szétlőtt épületet felújították, és a régi császári palota felégetése után az új császárság központjává tették. Ezzel nemcsak az új uralkodó dinasztia trónra lépését kívánták szimbolizálni, de az új központi hatalom erejét és hatalmát is. A megszállók által itt hagyott védelmi berendezéseket modernizálták, így nem véletlen, hogy egy felkészült hadosztálynak is gondjai lennének az elfoglalásával.

A meglepő azonban az volt, hogy az ESB urával együtt érkezett két nagai is. Egy nő és egy némileg ápolatlan, kócos hajú férfi. A testőrségi tiszt a szeme sarkából hátranézett az egyik emberére, aki alig észrevehetően biccentett. Több mint gyanús, hogyan is kerülhetett kapcsolatba velük és mit keresnek a palotában. De a vendégjog alapján nem zavarhatta meg őket.

A váltás felügyeleténél éppen távozni készültek a megerősített őrség tagjainak kijelölése után, amikor furcsa hangok érkeztek a szobából, majd a két kint álló Sith őr egyszerűen eltűnt, vöröses fényben.

- Befelé! - kiáltotta a tiszt azonnal. Ha valami történt a magas rangú vendégükkel, akkor ő nem ússza meg börtönnel, mint a tozama klánok elsőszülöttei. Tozama elnevezést azok a klánok kaptak, akik a Krizantém-dinasztia felemelkedésekor a régi uralkodóházat támogatták a Föld Sárkány évének háborújában. Az ő számukra a magasabb pozíciók zárva voltak, és még azután is hátrányos megkülönböztetésben részesültek, hogy a régi hűbérbirtoki rendszert felszámolták és a nemesi előjogok effektíve megszűntek. Az ő számukra inkább nyűggel járt az előkelő származás, hiszen elsőszülött fiúkat mindig túszként tartották fogva a Palotában.

Odabent legnagyobb megdöbbenésükre hűlt helye volt a császárnak, és hasonlót jelentettek a szomszédos szobákból is, ahol a követség többi tagját helyezték el. A császári lakrészben csak a korábban látott két nagai maradt. A páros férfi tagja lassan fordította a fejét a felfegyverzett őrökre, akik legalább ugyanolyan tanácstalanok voltak, mint ő.

- Igazolják magukat! - üvöltött rájuk végül a döbbentségből feleszmélő nagai tiszt, és fenyegetően maga elé emelte a sugárvetőjét. A testőrök előre ugrottak, és leteperték a két nagait.

- Őfelsége vendégei vagyunk - nyögte fájdalmas hangon Marisa, miközben hátracsavart kézzel feküdt a padlón. - Én a helyi Sith Egyház papnője vagyok, Yodo-dono.

- Helyi Sith Egyház? - kérdezte meglepődve a tiszt, de nem sok ideje volt gondolkodni, mivel szorítást érzett a torkán. Idegesen kapott oda, ahol semmi sem volt. A testőrök furcsa tekintettel néztek rá, miközben gurgulázva fuldokolni kezdett.

- Engedjétek... el...  a testvérem... - szólalt meg sötét tekintettel, fenyegetően a Sárkány. - Különben...

A fenyegetéssel együtt a tiszt úgy érezte, még jobban szorítja a torkát a láthatatlan erő, és a földre esett. Valószínűleg szánalmas képet festhetett, villant az agyába. Ha már meg kell halnia, legalább valamivel szebb vég adódhatott volna számára… Alig, hogy ezt végiggondolta, hirtelen megszűnt a nyomás a nyakán, és érezte, újra kap levegőt. Még mindig a padlón feküdve szaporán kapkodta a levegőt. Ahogy lassan kitisztult a világ, és felnézett, látta, hogy a korábbi fenyegetőző most eszméletlenül fekszik, a hátán térdeplő embere ütötte le egy jól irányzott harcművészeti fogással. Az egyik embere odasietett hozzá, és tekintetét másfelé fordítva - hogy ne lássa a parancsnoka szégyenét - talpra segítette őt.

- Átkutatni! - hangja szokatlanul erőtlennek csengett. - Most pedig te jössz, bakaonna - rúgott egy nagyot a nő oldalába, mire az feljajdult.

- Ha Wenthar őfelsége ezt megtudja, élve kibeleztet titeket! - fenyegetőzött Marisa.

- Wenthar őfelsége jobban teszi, ha nem problémázik. Vendégei a császár egyik hűséges alattvalójának életére törtek, amire egy büntetést ismerünk - kéjes mozdulattal vette elő a vibrokését az oldalán függő tokjából, és lassan a nő elé térdelt. - Csinos pofikád van, Yodo.

- Ugyanezt fogom csinálni a golyóiddal - vicsorított rá a nő, szemében gyilkos tűzzel. Ez a hatalmas elszántság szinte megrémítette a másikat.

- Talán először a nyelvedet kéne kimetszenem - jegyezte meg a tiszt, és üres kezével megragadta a nő állkapcsát.

- Mi folyik itt? - hallott egy hangot hátulról. Egy hangot, amit ezer közül is megismert volna. Sietve felpattant a földről, és meghajolt az ajtó irányába. Kitano Fujiwara volt az, a császári testőrség parancsnoka. - Magyarázatot kérek.

- Hai! Ezek ketten maradtak csak itt, amikor Wenthar császár eltűnt. Nem tudjuk, közük van-e az esethez, de egyikük megpróbált megölni, ezért őrizetbe vettük őket - magyarázta sietősen.

- Valóban? - a tiszt már a kérdésből érezte, hogy a parancsnok máshogy látja a dolgokat. - És a szabályzat melyik pontja írja elő, hogy ki kell vágni egy értékes tanú nyelvét?

- B-bocsánatáért esedezem - hajolt mélyre a tiszt, megalázkodóan. - Csak a császár életét féltettem, és a császár személyes vendége majdnem olyan, mintha...

- És bosszút akart állni a megalázásért, ami érte. Úgy látom nem tanulta még meg, mi az illem, Chosokabe százados. Jót tesz majd magának egy hét zárka - intett a fejével, mire a tiszt két embere rögtön közrefogta. - Őket pedig vigyétek az egyik börtönlakosztályba, és őrizzétek. Személyesen hallgatom majd ki őket.

- Hai - kiáltottak egyszerre a testőrök, Ujiyo Chosokabe kivételével, aki teljesen megsemmisülve állt ott, fejét lehajtva. Biztosan őt fogják kinevetni még hónapokon át a többiek. Szégyent hozott a Chosokabe-klán nevére.

...

A magányos tof először még elszántan várakozott az alagsorban, majd az idő múltával egyre inkább unni kezdte magát. Merre lehetnek nagáj úraságai, tűnődött magában egykedvűen. Pedig már olyan jól eltervezte, miként fogja az első belépő katona agyvelejét a falra trancsírozni egy jól irányzott ütéssel, majd hogyan küzd meg a többivel. Igaz, hogy nekik puskáik vannak, de amíg az ajtónál tud velük harcolni, nem sokra mennek majd vele. Zsákmányolt ő is egy nagáj mordályt, de valamiért nem akart működni, bárhogy bütykölte. Nem olyan hülyék ezek, hogy legyártsanak egy fegyvert, aztán kénye-kedve szerint bárki használhassa őket.

Ahogy várakozott, szétnézett a sötét helyiségben, ahol utolsó leheletig tervezett harcolni. Egy fekvőhelyiségekkel teli szoba volt, és bár a kinti folyosón égtek csak a tartalékégők, láthatóan egész jó állapotban volt. Nem igazán értette, minek nekik ennyi hely, ráadásul a hatalmas alagsori folyosólabirintus minden elágazása ilyenekhez vezetett. Előtte ismeretlen volt, de a hatalmas kiterjedésű hely kettős célt szolgált: ellenséges agresszió esetén pár óra alatt több tízezer katona befogadására alkalmassá tudták tenni a Császári Palotát, ami így eredeti funkcióját is szolgálhatta. Másrészről a kiváltságosok és sok fővárosi lakos számára tudtak itt menedéket biztosítani. Bár a birodalom kiterjedése okán már kevéssé volt valószínű, hogy valaha is szükségessé válik ezeknek a férőhelyeknek a feltöltése, egyik császár sem sajnálta rá a pénzt, hogy a palota védelmi rendszerét olajozott állapotban tartsák.

Végre aztán lépések hangja ütötte meg a magát egyre jobban elunó tof fülét.

- Na vígre - vigyorodott el, miközben szorosan megmarkolta újdonsült fegyverét. Halk beszéd is megütötte közben a fülét.

- Átokfajzat tof - hallatszott viszonylag tisztán a folyosó jó akusztikája miatt. - Napestig kereshetjük ebben a labirintusban.

- Utálok erre őrjáratozni - válaszolta a másik. Ahogy közelebb értek, a tof már világosan ki tudta venni a lépések zajából, hogy négyen lehetnek.

- Sosem értettem, miért nem falazzák be ezt a helyet - jegyezte meg az első hang.

- Azt hallottam, az ostrom alatt egyszer már megtették - szólalt meg egy eddig csendben lévő katona. - Több ezer tof katona harcolt még ezekben a járatokban. Az ostromlók kikapcsolták a szellőztetést és befalazták a kijáratokat…

- Nem lehetett túl dicsőséges halál - a tof a hangok közelségéből jól tudta, hogy keresői már csak néhány méterre lehetnek a folyosón, mire az ő általa védett leágazáshoz érnek. Itt az ideje cselekedni.

- Erre... erre... azt hiszem - abban a pillanatban valami dörrent a folyosót keresztező járat átellenes végében, mire a katonák összerezzentek. 

- Te is hallottad? 

- Onnan jött...

A tof megvárta, amíg az osztag libasorban, egymás hátát fedezve besorol a következő járatba, majd a sötétben meglapulva kitartotta a vascsövet az utolsó katona lába elé. 

- Hé... vigyáá! 

- Csendesedjíl el te! - a tof vaskos, koszos marka ráfonódott a fiatal nagai katona szájára, halk, kétségbeesett köpködésre kényszerítve amazt, mintha jobban zavarta a szájába kerülő mocsok, mint az az apró tény, hogy nem kapott levegőt. A tof megmarkolta a katonát, és csendesen bevonszolta a járatba, ahol rejtőzött. Közben körbenézett, hogy talál-e még olyan használt edénynek, vagy réges-régen elrozsdásodott rohamsisaknak tűnő valamit, amit áthajíthat a másik folyosóra, hogy ismét elvonja a keresők figyelmét. 

Néhány méterrel arrébb letette az eszméletlen katonát és ellenőrizte a fegyvert, amit elvett tőle. Az állapotjelző vidám vöröses fénnyel világítva jelezte, hogy az energiacella csurig van töltve. 

- Butákok vagyunk-e, de biz debilek nem... - köpött ki oldalra a tof. 

A hangok ismét közeledtek.

- Shido közlegény, hall engem? 

- Én mondtam, hogy a fiú egy gyáva alak, talán már messze jár. Pont, mint az apja…

- Nem kérdeztem, őrmester!

A tof lassú, ütemes lépésekkel osonni kezdett a következő járat felé. Hála a kis elterelő manővernek, ki tudott kerülni a zsákutcából, de arról már fogalma sem volt, hogy pontosan hol van ebben a labirintusban. 

- Nu nembaj, legfõjebb majd nagájt eszem vacsórára... - mormolta maga elé idegesen.

...

- Hát emmeg? - kopogtatta meg a Palota pincéjében bujkáló tof azt a kemény, pokrócszerű izékkel letakart alaktalan valamit, amibe az előbb "lopakodás" közben beleütközött, és aminek köszönhetően még mindig fájlalta a fejét. 

Az utána kutató nagai őrség lépései most valamivel messzebbről hallatszottak, bár ezeken a folyosókon a visszhang miatt sosem lehetett tudni, hogy végül melyik sarok mögül fordulnak be üldözői. A tof megpróbálta lerángatni a leplet a poros, még nála is magasabb, soklábú valamiről, és hátrahőkölt, ahogyan pontosan fejmagasságban egy nagy erejű lézerágyú nézett vele farkasszemet a lepel alól. 

- Hát ez válámi robót lesz... na, gyere csák le izibe. 

A tof kicsit hátrébb állt, hogy jól megnézze magának az ősrégi szerkezetet, amelyen az egyik titkos nagai K+F osztály címkéje jelezte, hogy már régen át kellett volna szállítani Kazua ezredes valamelyik titkos bázisára. 

- Hát tíged jól itthagytak, robotkám... - a tof, hiszen fajtársaihoz hasonlóan nem tudott ellenállni a fémes szerkezeteknek, piszkálni kezdte a soklábú droid hasára erősített motivátort. - Ná, lássuk mit lehet innét kiszedni... 

- Hé te, állj! 

Ebben a pillanatban három dolog történt. A tof hátraperdült, miközben a motivátor recsegve elvált a droid fej-törzsétől. A nagai őrjárat tagjai, akiknek már nagyon elegük volt a pincékben bóklászásból, döbbent arckifejezéssel meredtek az üres terem közepén álló tofra...

És a mögötte lévő DSD-1-es, múzeumi korú pókdroidra, amelynek hatalmas, vörös keresőfényei életre keltek, és egyenesen rájuk irányultak…

...

A Nagi-rendszer legszélén, a legkülső nagai őrposztok környékén amilyen hirtelen eltűnt nem is olyan régen a Sithek flottája, olyan gyorsan jelent meg egy új formáció - ezúttal azonban normál hipertérből és, legalábbis a parancsnokok tudomása szerint egyáltalán nem hívatlanul. 

A vöröses díszítésű, a Konföderáció jelvényét viselő koréliai csillagvédőt két szögletes, ék alakú fejjel felszerelt, páncélzatáról híres Majestic-osztályú nehézcirkáló és négy bothan cirkáló kísérte. A formáció parancsnoka, aki a Konföderáció államfője és katonai főparancsnoka mellett feszített, miután unokanővére balul sikerült cosrai akciója után átvette a konföderációs elnöki egység vezetését, kihúzta magát, és megvárta a kommunikációs tiszt jelentését, hogy megnyitották a csatornát a nagai főbolygó felé. 

- Nagi Irányítás, itt Yemanna Delpin admirális a Független Rendszerek Konföderációjának Braveheart csatacirkálójáról. Turr Phennir főparancsnok delegációja megérkezett Őfelsége Puyi Császár meghívásának eleget téve. Kérem, jelöljenek ki megközelítési vektort a számunkra.

...

A láthatóan régi konstrukció recsegve-ropogva kelt életre. Bár mérete egyelőre úgy tűnt, nem nagyobb, mint egy tof, hamarosan rácáfolt erre a szerkezet. Addig kinyújtott állapotban lévő lábai lassan felemelkedtek, fülsüketítő fémes csikorgást hallatva, és a szerkezet váza majd egy méterrel emelkedett magasabbra. A belőle jövő keresőfények betöltötték a tágas, sötét csarnokot és félelmetes megjelenést kölcsönöztek a helynek, ahol további, vászonnal letakart halmok voltak, igaz jóval kisebbek. Valamiféle raktárhelyiség lehetett, ami egész addig zárva volt, míg nem a tof valahogy bejutott.

- Dícsák, mennyi fím - mondta maga elé elérzékenyülten a tof, és még a szemébe is könny szökött. A vonzódásuk a fém felé szokatlan volt még a nagaioknak is, akik pedig a fémkardok felé éreztek ugyanígy. Persze a tofoknak minden fém jó volt az ócskavastól a pókdroidig. A póklépegető szerkezete nem tűnt veszélyesnek - legalábbis egyelőre, de látni lehetett, ahogy a szerkezet rendszerei egymás után indulnak be és az utaskabin, ami a szerkezet ágyúja mögötti páncélozott gömb volt, zöldes fényárban úszik. Mind a négy nagai katona, mind a tof behatoló megbabonázva nézte a hatalmas szerkezetet, ami éppen elfért itt aktivált állapotban. Pár pillanat múlva a szerkezet külső hangszórói is működésbe léptek, és egy katonai indulóból játszott rövidke részlet jelezte, hogy a szerkezet készen áll a bevetésre. A dallamot nehezen ismerték fel a furcsán szóló hangszórók miatt. Ami a másik furcsasága volt, hogy az indulót trombitán játszották el. Legutoljára a négy évtizede folyt felszabadítási háborúban használták a trombitát jeltovábbításra, hogy kijátsszák a rövid hatótávolságú tof zavarókészülékeket. Tehát ez a szerkezet sem lehetett sokkal újabb. Ahogy a keresőfények nagyrészt kialudtak, láthatóvá vált az addig elvakított katonák számára a szerkezetre írt felirat, némileg lekopott betűkkel.

- Ta-ke…mi-kazu…chi - olvasta fel hangosan az egyik katona, majd megismételte a szót egyben, miután eljutott a megfejtésig. - Takemikazuchi.

- A mennydörgés istene - tette hozzá a még mindig csodálkozó egyik közlegény. - A kardok istene.

- DSD-1 Takemikazuchi szolgálatra készen áll - recsegte a droid szintén régen karbantartott beszédmodulja, miközben végigszkennelte a termet. - Négy nagai és egy tof megszálló bemérve. Veszélyfok csekély.

- Megszálló? Dicsak... - vakarta a fejét a tof, aki sehogy sem tudott napirendre térni a dolgok felett. Azonban hamarosan nagyobb gondja is akadt.

- Átállás önvezérlő üzemmódba - folytatta a robot. - Tof megsemmisítése.

- Meg… ó, hogy a devlá ölejj… - a tof már soha nem tudta befejezni a károkozást, ugyanis a pókrobot egyik lába egyszerűen a falhoz vágta. A gép, bár régóta nem volt olajozva, még mindig egész jól működött. A robot mozgása kis késéssel követte a tofét, és készenlétbe helyezte másodlagos fegyverzetét.

- Állj, állj! - kiabálta az egység őrmestere a robotnak, aminek csakugyan eleget tett. - Ő fontos fogoly, ki akarjuk hallgatni.

- Név, rendfokozat, egység, parancskód? - sorolta el a robot a szokásos protokollüzenetet.

- Shih Toyohara, őrmester, Őfelsége császári testőrsége… ööö… tökömtudja - próbált improvizálni a végén a katona. Közben közelgő léptek zaja jelezte, hogy bizony elég jól hallható volt a pók indulási procedúrája.

- Parancskód nem értelmezhető, Őfelsége nem értelmezhető - közölte a gép, és Toyohara szinte látta a szeme előtt, ahogy ezek a hibaüzenetek kiugranak a belső számítógépen is.

- Őfelsége, minden nagai császára, a te főparancsnokod - igyekezett rábírni a korlátozott MI-t az együttműködésre.

- Császár nem értelmezhető - vetette ellen továbbra is a gép makacsul. – A főparancsnok Den Siwa generális, ideiglenes elnök.

Mindannyian felismerték a felszabadítási háború legismertebb hősét, aki bár elkötelezett köztársaságpárti volt, végül mégis segített Chun császárnak, hogy létrehozza az új dinasztia uralmát és miniszterelnökként sokat tett az újjáépítésért. A gond csak az volt, hogy két évtizede megölte egy Sárkány-dinasztiához hű lojalista.

- Ide figyelj, robot - próbálkozott most az egység gépekben képzettebb tagja, a szemüveges közlegény. - Mi az utolsó aktiválási dátumod?

- Adat nem hozzáférhető megfelelő azonosítás nélkül. Veszélyforrás semlegesítésének folytatása - tért vissza végre a tárgyra a gép, és lézerfegyvereit az eszméletlenül fekvő tofra irányította. Mielőtt tüzelhetett volna azonban, megszólalt egy trombita. Bárki is játszott rajta, ügyes volt, és valamilyen régi katonai parancs csendült fel játéka nyomán. Ezt már csak a dallam pattogásából, rövid, határozott, utasító jellegű részeiből tudni lehetett. A gép a legnagyobb meglepetésükre azonnal alaphelyzetbe rakta a fegyverzetét, az egyik keresztfolyosóról pedig előlépett egy női alak. Őfelsége egyik unokatestvére volt az, katonai egyenruhában. Bár a nőket a fegyveres szolgálatból szinte teljesen mellőzték, bizonyos különleges egységeket mégis alakítottak kísérleti jelleggel, a legkonzervatívabb tisztek nagy ellenszenve közepette. Közelebb sétált, és végigsimította a pókrobot egyik lábát.

- Alaphelyzetbe - utasította ellentmondást nem tűrő hangon, mire a gép engedelmeskedett.

- Pápaszem, kapcsold ki - utasította hűvösen a nő, majd kezével nagyjából arrafelé bökött, amerre a tofot sejtette. - Valaki meg nyalábolja fel azt ott, és vigye fel.

- Már bocsánat, de... - kezdte némileg indulatosan az őrmester, de meglepetésére a nő befejezte.

- ...milyen jogon ugráltat minket? - miközben a technikus kikapcsolta a gépet, ő nekitámaszkodott az egyik behajlított lábnak, és keresztbe fonta a karjait mellkasa előtt, egyik kezében egy trombitát tartva. - Őfelsége unokatestvére vagyok, Asaka Nagako, az Íjászszüzek parancsnoka.

Az Íjászszüzek egy elit egység volt, melynek csak nők lehettek a tagjai, akik értettek a papi hivatáshoz is. Egyfajta harcos templomőrség voltak, akik a császári palota saját szentélyét őrizték és gondozták, és harc esetén is jó eséllyel indultak az alapos kiképzésnek köszönhetően. A testőrség emberei ritkán mertek kikezdeni velük, inkább akkor már a palota személyzetéből válogattak.

- T… természetesen ez így már más - vakarta a fejét szégyenében az őrmester. - Azonnal nekilátunk.

...

- Delpin admirális - közölte enyhén akcentusosan a válaszadó. - Itt a Nagi Védelmi Parancsnokság légi irányítási központja. Az Önök megközelítési vektora: 18-45-39 H útvonal. A civil forgalmat azonnal eltereljük a közelből. Üdvözöljük Önöket Nagin, a császárság központjában.

Amint a hajók bolygó körüli pályára álltak az adott vektoron, szinte érkezett is a bejövő hívás a bolygóról, ezúttal nem a védelmi erőktől, hanem a császári palotából.

- Phennir főparancsnokot és kíséretét szeretettel várjuk a bolygón - jelentkezett be egy elég erőteljesen eunuch kinézetű nagai férfi, enyhén kifestett arccal, tradicionális selyemköpenyben. – A leszállóterületet a császári palotában biztosítjuk, a fogadásukról a Császári Protokollhivatal gondoskodik majd, és Őfelsége ezután fogadja Önöket a trónteremben.

...

- Legyen óvatos ezzel a népséggel, főparancsnok - A fiatalabbik Delpin admirális igyekezett minél közelebb húzódni a Konföderáció katonai erőinek vezetőjéhez, láthatóan nem csak azért, hogy suttogóra vehesse a hangját, hanem, hogy kiélvezhesse a kora ellenére még mindig vonzó férfi közelségét. Yemanna sosem értette, hogy nővére, a balsorsra jutott Gemma miért vetette meg magától az ilyesmit, különösen, ha nagy hatalmú és befolyásos vezetők közelségéről volt szó. Végtére is ez nem jelentette azt, hogy éles helyzetben ne állta volna meg a helyét némi félrenézés mellett is...

- Ez a népség az Endor utáni öt évben a Lázadók Szövetségénél is magasabb minősítést kapott a megmaradt birodalmi akadémiák fenyegetésekre vonatkozó elemzéseiben - húzta ki magát önbizalmat sugározva Turr Phennir. Hogy ez valóban a helyzetből, vagy inkább a nő közeledéséből adódott, azt talán saját magának sem óhajtotta bevallani - egyelőre. 

- Szóval tudom, hogy vigyázni kell velük - folytatta Delpinre pillantva Phennir. - De évtizedekig el voltak zárva a galaxistól, és az Ismeretlen Vidék legtöbb népével ellentétben ők változtatni is akarnak ezen. Most, hogy a Sithekkel folytatott kis együttműködésük egyre bizonytalanabbnak tűnik, új barátokra lesz szükségük.

- A barátságuk talán drágább lesz, mint azt ma gondolnánk... - jegyezte meg Delpin. 

- Mindaddig, amíg vannak közös ellenségeink, nem kell tartanunk egymástól... - mosolyodott el Phennir. - Márpedig ebben jók vagyunk, ugyebár...

- Úgy érti, főparancsnok, hogy ha még nincs a nagaiokkal közös ellenségünk, akkor gyorsan szerzünk magunknak egyet, aki velük már nincs jóban? - viszonozta a gesztust Delpin, egyáltalán nem bánva, ha a főparancsnok alaposan megnézi magának nyaktól lefelé is.

- Úgy értem, hogy addig kell megegyezésre jutnunk velük, amíg nem minket néznek ki maguknak, mint legfrissebb ellenség - figyelte a bolygó körül manőverező hajókat Phennir. - Készítsék fel a siklómat indulásra, admirális.

...

- Nám tudom elírni a jeládót... - rázta a fejét a rádió adó-vevő funkcióját betöltõ törmelék-, fém- és huzalkupac közepén a bibás, a tof lázadók önjelölt technikusa. - Vágy nágyon mílyen ván a tesvír, vágy elromolt. Áz is meglehet, hogy eefogták a nagájok...

- Akkor már nem számíthatunk arra, hogy valamelyik járatot szabaddá teszi nekünk belülről... - csóválta meg a fejét Mitchell ezredes, miközben az ősrégi, valamiféle pergam'en nevű, szilárd, de egyben roppant sérülékeny anyagra színes folyadékkal felfestett térképet nézte, amely a Császári Palota föld alatti folyosórendszerét mutatta - a sarkában látható jelvények alapján több tíz évvel ezelőttről, amikor még a tofok uralták azt a komplex erőd- és bunkerrendszert, amelynek tetején ma a nagai uralkodó palotája állt, a Dzsum'buj-t.

- Talán megint mehetnínk a hullaház felül... - csapkodta a fejét az egyik tof, amivel azt jelezte, hogy nagyon gondolkodik. 

- Hogyne, egyáltalán nem lenne feltűnő több tucat halottszállító... - jegyezte meg szarkasztikusan Mitchell. 

- Náugye, mondtámén hogy jó ütlet!

- Aztat mondja, hogy ponthogy nem jaú, mérnem dzsálod! - vágta hátba a tof főparancsnok oktondi társát. - Mongyá meg nekünk Micsill úr, akkor hogyan mégyünk bé?

A chiss egy ideig gondolkozott. Nem ígérkezett egyszerűnek. A tekintete a térképen kékkel jelzett vonalakra tévedt.

- Ezek micsodák, vízvezetékek?

- Hát ma mán inkább csak csátornáuk! - vont vállat az egyik tof. - A szennyes vizet vezetik elfelíbe. A frissöt a naccságos nagáj urak a fõd felett vezetik bé, vágy olyan nágy tránszportokkal. 

Mitchell bólintott. A Palota biztonsági erői részéről logikus lépés volt, hogy befelé csak ellenőrizhető módon tették lehetővé a bejutását bárminek, amit aztán odabent az uralkodó és udvara elfogyasztott. Viszont ha egy ekkora város ilyen gyorsan, néhány évtized alatt épült rá egy háború infrastruktúrára, akkor néha kompromisszumokat kellett kötniük. Például a szennyvízelvezetés terén, amihez a régi járatokat és vezetékeket kellett használniuk. 

Milyen nagyszerű, hogy az Expanziós Védelmi Erők előtt interplanetáris bányászattal és energetikával foglalkoztam - gondolta Mitchell. 

- Szóval ezek az... elvezetők - pillantott a tofokra. - Előfordult már, hogy eldugultak? 

- Hát nem túl gyakorta Micsill úr... - jegyezte meg az egyik tof. - A nagáj naccságok nágyon tisztán tartják ám a reterátot meg mindenüket...

- De ha valami oknál fogva mégis így lenne, akkor gondolom nem a droidjaikat küldenék le, hanem... - villant meg Mitchell tekintete. 

- A szegíny tof tezsvíreket, biza - biccentett a tofok vezetője. 

- Akkor azt hiszem, van egy ötletem... - meredt a térképre ismét az ezredes, miközben a raktárban elhalványultak a lámpák - közeledett az este, és ilyenkor a tof negyedekben kikapcsolták a fő energiaforrásokat. - Szükségünk lesz a Palotában szolgáló társaik segítségére is...


Vena

A rendszer szélén keringő kihalt állomás csak egy volt a sok közül azon sorában, amelyet a Hapan Csillagködbe merészkedő, vagy az onnan kijutó (az előző kategóriánál az utóbbi jóval kisebb számot jelentett) csempészek használtak menedékként és átrakó pontként. Az, hogy éppen hivatalosan a Királyság területéhez tartozott-e, vagy sem, leginkább az illetékes, a szektorért felelős parancsnok agilitásán és szabad hajóinak számán múlott... és mivel az utóbbi időben egyik sem volt különösebben magas, ezért Taryn Zelnek még csak a különleges kódjait sem kellett használnia ahhoz, hogy átjusson a határ szigorúan őrzött oldaláról a senki földjére...

A bázis halványan pislákoló fényei egy félig lezárt, félig szinte összedőlt hangárba vezették a kecses, jelöletlen siklót, amelyet a hapan különleges ügynök vezetett... Taryn megdöbbenéssel tapasztalta, hogy a hangár padlóján egy hasonlóan kecses, hasonlóan villámgyors, de teljesen eltérő tervezésű hajó áll. Nem gondolta volna, hogy az évekre eltűnt jedi ilyenhez jutott volna... hacsak nem... 

A Királyi Gárda különleges erőinek egyetlen tagja sem sétál csak úgy csapdába, gondolta Taryn, és aktiválta a yacht önvédelmi rendszereit, majd magához vette oldalfegyverét és egyéb, rosszfiúknak tartogatott ajándékait, mielőtt lesétált a rámpán... a másik yacht előtt álló alak nagyon is Zekknek tűnt, annak a jóképű, vállas jedi lovagnak, aki annak idején, néhány évvel ezelőtt felkeltette Taryn érdeklődését. Csak a ruhája volt más, a jedik tradicionális köpenyétől eltérően fekete...

- Rég láttalak, jedi lovag... - állt meg végül jó tíz méter biztonsági távolságban az alaktól Taryn. - Ki vele, miért hívtál? Nem tűnsz sérültnek...

- Én is rég láttalak Taryn - Zekk előre lépett, majd megrogyott, fél kézzel tartva magát az egyik üres konténeren. - Az arca fehér volt, elütött a fekete ruházattól, amelyet - Taryn most már ki tudta venni a félhomályban - égések borítottak.

- Nem tűnsz annak, de... de így jobban megnézve tényleg rosszul nézel ki - vonta fel a szemöldökét aggodalmasan Taryn, és villámgyorsan leküzdötte a köztük lévő távolságot. Ellenállhatatlan vágyat érzett arra, hogy segítsen a férfin. 

- Segíts... segíts kérlek - nyögött fel a jedi, és ismét megtántorodott, mintha el akarna esni. Taryn odarohant hozzá, és a válla alatt megtámasztotta. 

- Hadd nézzelek... nyugodj meg...

- Köszönöm, Taryn. Már semmi baj - a férfi hangjába hirtelen visszatért az erő. A hapan nő felpillantott, és rémülten látta, hogy a férfi szemei vörösen izzanak. 

Zekk leküzdötte az utolsó gátakat a nő amúgy meglepően erős elméjében. Csak így tudta elnyerni a bizalmát, csak így tudta elérni, hogy nyitva hagyja gondolatait... a szánalom lesz a vesztük, pont, mint a jediknek - mosolyodott el magában, és az ősi Sith technikát használva késként hatolt a nő elméjébe. 

Taryn hátralépett, és egyik keze tétován az oldalfegyvere felé nyúlt. Zekk felismerte az eszközt. Egy gondolatpuska volt, a hapanok különleges elektronikus fegyvere, ami megzavarta áldozata gondolatait, lehetővé téve, hogy a fegyver viselője a jedikhez hasonló kontroll alá vegye a másik cselekedeteit, gondolatait... és Tarynt, mint a hapanok egy különleges ügynökét bizonyára kiképezték nem csak a használatára, de arra is, hogy hogyan álljon ellen neki. 

- Sajnálnom, ha helyrehozhatatlan kárt kellene tennem az elmédben, szépségem... - mosolyodott el Zekk, és az Erőt használva egyik kezébe röpítette az oldalfegyvert. Másik kezét összeszorította, mire Taryn hörögni kezdett és a földre rogyott. 

- Teh... nehm... vahgy... jedi... - nyílt tágra a fuldokló nő szeme a döbbenetes felismeréstől. 

- Nem kicsim, már nem... - mosolyodott el Zekk, és megkettőzte a szorítást a nő torkán és elméjén. - Engedj az akaratomnak, vagy szétroppantom a kecses kis nyakadat...

Taryn szemében egy pillanatra dacos fény villant, de aztán felhördült, és szemei kifordultak, ahogyan az oldalára dőlt. Zekk, azaz Darth Kaard egy pillanatig döbbenten figyelt, nem lévén biztos benne saját maga sem, hogy a hapan nő elméje, vagy légcsöve adta meg előbb magát - esetleg mind a kettő egyszerre, ami igen csak kellemetlen lett volna. 

Ám egy pillanat múlva Taryn kinyitotta a szemét, köhécselni kezdett, majd, ahogyan a sötét lord eleresztette szorításából, feltápászkodott. Szeme üres, kifejezéstelen volt. Elméje pedig nyitott, akár csak a sarlacc szája etetés előtt. 

- Elviszel minket a legjobb egészségügyi laborotokba - jelentette ki Zekk, miközben aktiválta az övén függő jeladót. Saját hajója rámpáján megjelent egy Taryn számára ismeretlen, egyenruhás katona, aki egy eszméletlen nőt cipelt. 

- Elviszlek benneteket a legjobb egészségügyi laborunkba - ismételte. 

- Ennek a lánynak sürgős, alapos ellátásra van szüksége - folytatta Dart Kaard. 

- Ennek a lánynak sürgős, alapos ellátásra van szüksége... - Taryn elméje lassan átalakította gondolati pályáit az új prioritásoknak megfelelően, és Zekk hagyta, hogy innentől kissé szabadabban mozoghasson... nem úgy, mint egy bábu. 

- Gyertek! - rázta meg a fejét Taryn. Fogalma sem volt arról, miért tört rá hirtelen ez az erős fejfájás. - Ne vesztegessük az időt, mihamarabb kórházba kell juttatnunk a barátod! Gyertek! 

Azzal a hapan különleges ügynök, új mestere, valamint Folett százados, karjában a még mindig eszméletlen Charissal felrohantak a hapan yacht rámpáján. 

- Nagyszerű... hapan különleges erők - mormolta magában Folett - Most már biztosan mindannyian sóbányába kerülünk...


-- Vége a XIX. Fejezet 2. részének --


Comments