EGB Könyv‎ > ‎

XIII

Tizenharmadik Fejezet



Bastion

A Bastion mellett lévő flottához egy újabb érkezett és addig sokak számára ismeretlen fajtájú és formájú hajók léptek ki a hipertérből a bolygó körül. Egy szuper-csillagromboló méretű hajó, amelyet több cirkáló, fregatt és kisebb hajó fogott körbe impozáns látványt nyújtva. A flotta vezérhajója a fenséges látványt nyújtó Yamato volt, amely alig pár napja készült el, így ez volt a legelső útja. A hídján a flotta parancsnoka, Togo admirális figyelte érdeklődve az új sith hajókat.

- Egyszer szívesen harcolnék velük - mondta inkább csak magának, ezzel fejezve ki tetszését a házigazda új típusú hajói felé. Érdekes küzdelem lett volna, annyi bizonyos. A hídon volt azonban még egy másik fontos személyiség is, minden nagai császára, Puyi, aki most generalisszimuszi egyenruháját viselte. A számos kitüntetés, rendjel és egyebek jelezték, hogy ő a legfőbb úr az egész Császárságban. Persze egy alkotmányos monarchiában ez nehezen volt így értelmezhető, de az évszázados megosztottság után a császári ház képviselte és egyesítette a nagaiokat egy zászló alatt. Inkább szimbólumként volt fontos a császár szerepe.

- Őfelsége, megérkeztünk - jelentette alázatosan az admirális. A következő pillanatban be is érkezett a hívás a házigazda flottájától.

- Itt a 7. Nagai Császári Hadiflotta vezérhajója, a YSSD Yamato. Őfelsége, Puyi, a legfenségesebb Nagai Császár, Saijo hercege tiszteletét teszi az alapító ünnepségen - érkezett a hivatalos válasz, majd rövid szünet után megérkezett a jóváhagyás a védőflottától és megkapták a megfelelő vektorokat.

Puyi érdeklődve nézte az előtte elterülő bolygót, egy új birodalom központját, amelyet nemrég több összecsapás is megtépázott. Persze tanácsadói le kívánták beszélni a megjelenésről, arra hivatkozva, hogy a helyzet még mindig nem biztonságos, hogy merénylet érheti őt, esetleg a sithek csapdába akarják csalni. A védelméről ezért gondoskodott egy meglepetésszerű űrbeli támadás esetén és remélte, hogy a bolygón pedig a házigazda garantálja majd a biztonságát. Az pedig, hogy esetleg csapdába akarnák csalni, egyszerűen lehetetlen volt, hiszen jelenleg semmilyen érdekük nem fűződött volna ehhez. Ráadásul történelmet is írt ezzel, hiszen ő volt az első nagai császár, aki hivatalosan külföldre, egy másik államba látogatott.

- Felség, a sikló készen áll az indulására - jelentette az admirális, kizökkentve őt a merengésből.

- Köszönöm, admirális - biccentett a középkorú parancsnok felé, majd megfordult és elhagyta a hidat.

A császár személyes siklóját hozta el az alkalomra, amely kellően díszes volt: az egészet vörösre festették, oldalán nagai motívumokkal és a császári (és egyben állami) címerrel. A hajó egyébként maga is igencsak költséges volt, árából egy kisebb cirkálót is építeni lehetett volna, hiszen a tervezők nem spóroltak sem a biztonsággal, sem a fényűzéssel, sem a kényelemmel. A siklót négy darab Sakura mélyűri vadászgép kísérte alakzatban. A megjelölt leszállóplatformnál a sikló megállt, majd lassan ereszkedni kezdett és végül zökkenőmentesen landolt. A rámpa rövidesen lenyílt, és a fiatal nagai császár megjelent a tetején, mögötte pedig kísérői tűntek fel. A császár jó pár katonatisztet, politikust és diplomatát hozott magával az eseményre, hogy ismeretségeket kössenek az új állam vezetőivel, illetve ha valamilyen szorosabb együttműködést ajánlanak a Sithek, akkor ki tudja kérni tanácsukat. A kísérői között ott volt Mamoru Shigemitsu titkos tanácsos is, a korábbi vjuni tárgyalások résztvevője, akit nagykövetnek szánt az új országba.

...

Wenthar azonnal otthagyta az ünnepséget és a testvérét, amikor egy segédtiszt lépett oda az asztalhoz, miközben Sordis kényelmesen helyet foglalt. A testvére igazi gourmand volt, nagyon nagy élvezettel szürcsölgette a külön az ő kedvéért felszolgált Taygeta-i óbort, miközben commenori fűszeres kratak sajtot rágcsált mellé.

- Ha nem haragszol, most sürgős dolgom akad! - fordult oda a testvéréhez Wenthar. Sordis Nagyúr egyáltalán nem haragudott.

- Menj csak, testvér! Legalább addig is kiélvezem ennek a finom bornak minden zamatát! - válaszolta Sordis, miközben látszott rajta, hogy teljesen átadja magát a bor élvezetének. Wenthar elindult a leszállóplatformhoz, hogy személyesen ő maga fogadja a nagai uralkodót.

Jamato Zakura fekete köpenyébe burkolózott, miközben a leszállóplatformon várakozott embereivel, a Fekete Kéz nevű csoportja  - egy Sith orgyilkos, sötét jediket tömörítő szervezet - embereivel. Három fekete köpönyeges alak várakozott körülötte, és Zakura elégedetten gondolt arra, hogy hamarosan megpillanthatja a hatalmas nagai császárt. Öltözetük a hagyományos sith-orgyilkos, fekete kezeslábas volt. Arcukat maszk takarta, így csak villogó szemük látszódott. Hátukon a jellegzetes fegyver, a sith orgyilkosok hagyományos vibropengéje volt.

A Fekete Kéz emberei a legképzettebb orgyilkosok voltak. Nevüket galaxisszerte rettegték. Nem szolgáltak senkit, csakis a Kéz érdekeit tartották szem előtt. A Sith Nagyúr azonban kivételt képezett. Wenthar a Sith Egyház befolyását latba véve annak idején átengedett egy kis bolygót a Korriban közelében, amely a Kéz központjává nőtte ki magát. A Nagyúr nem sajnálta a pénzt sem, hogy ezeket a különleges gyilkosokat támogassa. Először csak átlagon felüli emberek tarkították a szervezet sorait, Wenthar azonban egyre több sötét jedivel töltötte fel a tagság létszámát. Zakura nem tudott bánni az Erővel, de a képességei révén bármelyik sötét jedivel felért. Nem véletlenül volt ő a Nagy Öreg, vagy más néven Ojabun, aki a Fekete Kéz teljhatalmú főnöke volt. A három orgyilkos közül ketten sötét jedik voltak, egyikük pedig a Kéz legfondorlatosabb orgyilkosai közé tartozott. Al Gázi képességei Zakuráéval vetekedtek, és azt beszélték, hogy egykoron ő lesz a Nagy Öreg, vagyis az új Ojabun.

Zakura lépteket hallott a háta mögött, így megfordult, hogy megnézze ki az. Lord Wenthar volt az, egyedül. A négy Sith orgyilkos meghajolt a Császár előtt, Wenthar azonban intett, hogy álljanak fel. A fekete páncélos Sith Rohamosztagosok már alakzatban álltak. Ekkor megérkezett a nagai uralkodó kompja. Mikor a nagai császár és kísérete kilépett a kompból, Wenthar szertartásosan összeérintette a kezeit, majd meghajolt, pontosan úgy, ahogy a nagai etikett előírta. A nagai uralkodó ugyanígy tett, miközben meglepődve tapasztalta, hogy Zakura és társai leborulnak a földre, a lábai elé.

- Nos, Zakura mester és társai szemmel láthatólag az ön odaadó hívei! - közölte udvariasan Wenthar a nagai császárral.

- Nagyra értékelem a meghívását, Wenthar Nagyúr! - mondta a Császár, miközben nagylelkűen intett Zakuráéknak, hogy álljanak fel. Elindultak az ünnepség helyszínére.

Wenthar és fenséges vendégei, hamarosan megérkeztek a hatalmas terembe, ahol a vendégsereget az ínyenc fogások várták. A lord személyesen kínálta hellyel a nagai uralkodót és kíséretét - akiknek biztonságára személyesen Zakura és emberei ügyeltek, miközben illő távolságban maradtak a nagai uralkodó széke mögött  -, majd ő maga is helyet foglalt az asztalnál Sordis mellett. Az ünnepség végre elkezdődhetett.

...

Lectoire praetor átkozta a napot, amikor megszületett. Elfordította a tekintetét a helyet foglaló nagai császárról, és egyenesen a vele szemben ülő Sith nagyúrra pillantott. Kényszerítette magát, hogy ne kelljen a Darth címet viselő két férfira néznie, de a bensőjében tomboló vad gyűlöletnek nem volt képes ellenállni. Legfőképpen azután vesztette el az uralmat érzelmei felett, amikor a két sötét jelenés közelébe került. Összeszorította a fogait, hogy nehogy megszólaljon véletlenül.

Darth Sordis kifejezetten élvezte a kezdődő lakomát. A jelenlevőkben félelemmel vegyes tiszteletet érzett, és a nagai uralkodóban is empátiát érzett saját maga felé. Egyedül a vele szemben ülő nő küszködött magával. A praetori rangjelzést viselő tiszt képtelen volt elrejteni gyűlöletét, amikor a sötét oldal mestereinek közelébe került. Sebaj. Csak addig kéne tarsa a száját, amíg…

- Mit szólsz - fordult felé Wenthar Nagyúr -, mihez kezdek akkor, ha kiiszol az összes vagyonomból? - A Sith mester tréfás mosollyal itta ki saját poharát.

- A Világbirodalom majd kárpótol - vigyorgott Sordis. Az est legelőkelőbb vendége nem figyelt rájuk, szótlanul falatozott.

- Igen - felelte Wenthar. - Annak is eljön az ideje.

- Ti rohadt csirkefogók - üvöltötte a hirtelen talpra szökkenő Lecoire praetor. Torz ábrázatán vad gyűlölet hullámzott. - A Sith cím bitorlói! Hogy vagytok képesek ilyen jelentéktelen ügyekről beszélni, amikor a galaxis…

- Megcsípte a leves? - vágott közbe Wenthar bosszúsan. A Sith Nagyúron látszott, hogy bensőjében éktelen haragra gerjedt, de igyekszik leplezni. - Mit tudsz te a Sithről, te…

- Hagyd - csitította Sordis. - Majd elintézzük. Most fontosabb megbeszélnivalóink vannak.

- Mit látsz a fejében?

- Krayt - felelte egyszerűen Sordis. Suttogva beszélt, miközben úgy Lectoire elé csapott egy széket, hogy az miszlikbe szakadt. - Foglaljon helyet!

- Ha jól hallottam - figyelt fel a heves szóváltásra Puyi császár -, önök a Tatooine neves vadállatát emlegették? Igen különleges teremtmény. Erős, és a gyengével táplálkozik. Ahogy az önök és a mi népeink teszik - tette hozzá joviális mosollyal.

- Természetesen - felelte Wenthar Nagyúr. - Ezért is hasonlítunk annyira. Ez a szövetség kifizetődő lesz mindkét fél számára. De most - nézett körbe a vendégeken - azt javaslom, folytassuk a táplálkozást. Az üzleti ügyek fontosabbak annál, hogy az ételek eltereljék róla a figyelmünket.

Lectoire egész testében remegni kezdett, amikor dühe elpárolgott, és rájött, hogy mit is művelt tulajdonképpen. Óvatosan ereszkedett vissza a székébe, de nem nézett a két Sith Nagyúr felé.

Darth Sordis azt mondta, később fogják elintézni őt. Akkor legalább kiélvezheti ezt az utolsó vacsorát… Ha le tudna egyetlen falatot is nyelni. Aztán arra gondolt, mi fog történni a vacsora után. Hirtelen megremegett. A félelem tócsája kezdett kibontakozni a lábai között. Fényesre suvickolt cipője már bokáig tocsogott a salakanyagban, amikor Sordis Nagyúr felé fordította tekintetét.

Lectoire félig nyitott szájából fekete vértömeg tört elő. A sűrű folyadék lefolyt a praetor tiszta zubbonyán, egészen a padlóig. A vér csak jött és jött, a tiszt már képtelen volt egyetlen hangot is kiadni. Kétségbeesetten kapaszkodott az asztal sarkába, amikor a lábai elgyengültek, és elkezdett lecsúszni a székről. Már képtelen volt kontrollálni a testét, és fejjel előre beleesett a forró levesbe. A vendégek elszörnyűlködve figyelték, amint a praetor szép csendesen megfullad.

- Áruló volt - magyarázta Wenthar Nagyúr.

Sordis közben a tetem felé hajolt, és egy kis fiolába merített Lectoire leveséből, amelyet vére feketére festett. A Sötét Nagyúr öve mögé rejtette az üvegcsét, majd újfent falatozni kezdett.

- Elnézést kérek a padlóért - fordult a fivéréhez.

- Nem tesz semmit - felelte Wenthar, és intett két teremőrnek, hogy hurcolják el a holttestet.

Puyi érdeklődve figyelte a kialakult helyzetet és a nő furcsa pózban meghalt holttestét. Ez tehát az, amire képesek a Sithek és ami a Császárság remek szövetségeseivé teszi majd őket. A nagai nép régi sérelmét megbosszulják majd a jediken és a Sithekkel közösen perzselik fel bolygójukat, az Ossust, ezt előre tudta. Jobb technikával és szervezettséggel, valamint erős szövetségesekkel felvértezve végre beteljesíthetik majd sorsukat és rendeltetésüket, a galaxis hatalmuk alá vonását. Most persze nem volt idő ilyen terveken gondolkozni, hiszen az asztal körül egyre több tekintet fordult felé, elvégre egy külföldi államfő előtt került sor erre a gyilkosságra.

- Így jár minden áruló - kommentálta hangosan az esetet a császár, majd nyugodtan folytatta az evést, mintha mi sem történt volna, majd még hozzátette. - Az ilyen férgek arra sem méltók, hogy figyelemmel legyünk rájuk.

Mintegy parancsszóra a nagai küldöttség többi tagja is folytatta az evést, már persze azok, akik a császár mellé ülhettek. Az alacsonyabb rangúak hátrébb álltak és a többi vendég kísérőivel, beosztottjaival kezdtek csevegésbe. A nagai császár reakcióján a többi vendég is kezdett felbátorodni, így hát ők is folytatták az evést, miközben a két őr összekaparta a halott nőt és kivonszolta a testet a teremből. Egyébként az étel különösen finom volt és igazán jó gesztus volt, hogy még nagai különlegességeket is raktak az asztalokra.

- Jó vendéglátóink vannak - súgta oda az egyik nagai katonatiszt a mellette ülőnek, mire az csak bólogatott. Bár a császár jelenlétében sugdolózni nem volt túl illendő, Puyi most szemet hunyt a dolog felett, hiszen mégiscsak egy történelmi pillanat részesei voltak mind, ilyenkor pedig kifejezetten visszatetsző apróságokon problémázni.

- Tudják nagyurak, igazán örömteli a figyelmességük - szólalt meg újra a császár, miután lerakta az evőeszközöket. - Örömmel venném, ha valamikor majd én is vendégül láthatnám Önöket Nagin.

- Örömmel, császár! - felelte Wenthar, majd félmosollyal arcán hozzátette. - Elvégre szövetségeseknél ez csak természetes.

- Igen - bólintott Puyi elégedetten. - Tudják, valami nem hagy nyugodni. Önök Sithek, a jedik ősellenségei és mégsem tiltják ki őket az államuk területéről teljesen...

- Úgysem tudnak sokat tenni ellenünk - válaszolta Wenthar. - Ráadásul a bosszúnk csak a megfelelő pillanatban elkövetve éri el a célját.

- Arra gondol, hogy amikor a jedik a legsebezhetőbbek? - kérdezett vissza a császár érdeklődve és sejtelmesen hozzátette. - Mert akkor ez az időpont hamarabb elkövetkezhet, mint gondolnánk.

Wenthar érdeklődve pillantott a nagai uralkodóra.

- Mégis mire gondol? - kérdezte a Lord feszült figyelemmel. - Talán az a terve, hogy megtámadja a Jedi Rendet? Mert ha igen - tette hozzá és játékosan rákacsintott a nagai császárra -, akkor esetleg segíthetünk önnek!

Puyi Császárnak tetszett ez a különös, félig-meddig őrültnek látszó uralkodó.

- Nos, valóban! - teregette ki a lapokat váratlanul Puyi. - Egy napon szándékunkban áll megtámadni az Ossust, amely ugyebár a jedik székhelye. -  A Császár szavaira döbbent csend ereszkedett a társaságra.

Sordisnak nagyon nem tetszett, amit hallott. Megtámadni az Ossust? Hát őrültek ezek? Azonban bölcsen nem adott hangot a kételyeinek. Wenthar szemeiben azonban megpillantotta a vérre szomjazó állatot. Talán több közös vonás van a nagaiokban és Wentharban, mint gondoltam, állapította meg magában borúsan Sordis.

- Nos, kedves Uralkodó! - törte meg a csendet derűsen Wenthar.  - Elkészítettünk önnek egy kis ajándékot! - a Lord tapsolt egyet, mire Jamato Zakura máris mozdult és eltűnt, hogy kisvártatva egy gyönyörűen megmunkált karddal térjen vissza. A Kéz vezetője letérdelt Puyi széke mellé, és vörös bársony párnán nyújtotta át az ajándékot. A nagai uralkodó szeme mohón felvillant.

Kahless Kardja újra méltó tulajdonosnak került a birtokába.

A császár óvatosan vette el a felé nyújtott ajándékot, mintha csak egy törékeny műtárgyról lett volna szó és ahogy végigsimította a fegyvert, felsóhajtott. Úgy tűnik, igencsak gyönyörűnek találta a fegyvert, amivel az első nagai uralkodó egyesítette a háborúzó klánokat, majd megalapította az első Nagai Császárságot, amely a tof invázióig működött. Ez volt a nagai nép aranykora, a kultúra, a művészetek és a tudomány virágzásának a korszaka. Ezzel a karddal a kezében ő lesz a második alapító, a második igazi aranykor elhozója, az ősi álmok beteljesítője. Még gyönyörködött egy ideig a szépen kimunkált és ennyi év után is tiszta és éles fegyveren, amely az ősi nagai mesterek szakértelmét dicsérte, majd visszarakta a helyére és intett az egyik szolgájának, hogy helyezze biztonságba.

- Igazán szép ajándék - mondta dicsérően, majd intett. - Mi is hoztunk valamit az Önök számára.

Az egyik egyenruhás nagai, akinek hadnagyi egyenruháján egy arany szegélyű vörös szalag volt átlósan felkötve, egy vörös párnával a kezében elindult Lord Wenthar felé. A fiatal hadnagy kicsit izgult, amelyet enyhe remegéséből lehetett lemérni, azonban biztos léptekkel haladt előre. A párnán egy hosszú, fekete hengerszerű tárgy pihent és egy kis vörös piramis. A katona odalépett Wentharhoz, majd meghajolt előtte és odanyújtotta neki a párnán lévő dolgokat.

- Ez a fegyver úgy mondják, egy évtizedekkel ezelőtti Sithé, Darth Maulé volt - kommentálta a császár az ajándékot. - A kis piramisról nem igazán tudjuk, mi is lehet, de a fegyverrel együtt szereztük meg, így gondoltuk hasznát veszik.

Miközben a Lord elvette az ajándékokat, Puyi úgy látta, ideje kicsit visszatérni a korábbi témához. Főleg azért, mert ez volt az első olyan ügy, amiben maradéktalanul együtt tudott dolgozni a hadsereg és az Iparvállalat.

- Ami az Ossust illeti... - kezdett bele óvatosan. - A jedik akkor sebezhetőek igazán, ha nincs, aki segítene nekik.

- Vagyis el kell érni, hogy az emberek elforduljanak tőlük - szólt közbe az egyik praetor. A császár nem szerette a tiszteletlen embereket, de a terv fontosságára tekintettel megint nagyvonalúan eltekintett a problémázástól.

- Pontosan, praetor. És erre már van is egy tervünk - mosolyodott el kajánul a császár. - Közvetítők útján kalózkodással szerzett hajókat adunk el a Rend új magánhadseregének. Aztán a megfelelő pillanatban kirobbantjuk a botrányt.

- A sajtó bizonyosan ráharap, erről a titkosszolgálatunk gondoskodik - folytatta a császár mondandóját az egyik civil ruhás nagai, aki nemrég még Corellián tárgyalt a Konföderációval O'Yama álnéven.

- Ha a jedik ilyen rossz hírbe keverednek akkor még az igazság nevében is felléphetünk - ült ki gonosz mosoly immáron Wenthar arcára is, aki kezdte átlátni a nagaiok terveit. Valahogy még tetszett is neki az az irónia, hogy az igazság önjelölt bajnokait az igazságosság nevében állítsák félre.

- És mi a helyzet a Szövetséggel? - kérdezte az egyik szkeptikusabb praetor.

- Elfoglaltak lesznek mással - mondta sejtelmesen a császár. - Méghozzá az egyik új rendszerük, a Cosra elleni koncentrált gazdasági támadással.

Wenthar szemei mohón felcsillantak, amikor rádöbbent, kinek a holokronját adták át neki a nagaiok! Karnesh Muur, az egyik leghatalmasabb Sötét Lord volt, aki feltételezhetően a Százéves Sötétség egyik kiemelkedő alakja volt, évezredekkel ezelőtt. És most íme a tudását tartalmazó holokron! A nagaiok, de még talán Sordis sem sejtette, mekkora kincshez jutott a Sith Birodalom! Valószínüleg hónapok munkájába kerül, míg a rég elfeledett titkoknak egyáltalán a töredékét megismerheti. A másik ereklyének is örült, bár az nem volt annyira fontos, mint a holokron. Hiszen talán abban van elrejtve az eszköz, aminek segítségével legyőzheti Waranoust, vagy ahogy mostanság nevezi magát, Kraytot! Darth Maul fénykardját pedig talán odaajándékozza Sordisnak. Talán. Vagy inkább megtartja magának, és majd ha estleg szert tesz egy tanítványra, akkor annak adja oda.

Amikor a nagaiok terveit meghallotta, nagyon derűs hangulata lett. A saját fegyvereikkel legyőzni a jediket? Ez tetszett neki. Azonban amikor jobban átgondolta a helyzetet, már nem értett egyet a nagaiok tervével. Ő ugyanis valódi háborúval akarta tesztelni az új Sith Flotta hatékonyságát. Naponta gyártották le az új tervek alapján a jövendő flottát képező hajókat, de egyelőre nem volt hol bevetni őket. Határőrségként felhasználni őket pedig pazarlásnak tűnt a szemében. Ennek a véleményének helyt is adott.

- Én úgy gondolom Felség... -fordult a nagai császár felé -, hogy az elsődleges célunk az Ossus! A jedik ellen inkább egy gyors hadászati csapást kellene végrehajtanunk, méghozzá minél előbb! - Sordis nem osztotta a véleményét.

- Ez őrültség lenne, hiszen az Ossus hatalmas erővel rendelkezik a jedik személyében! - állapította meg meglehetősen szkeptikusan Sordis Nagyúr.

- Épp ellenkezőleg! - ragaszkodott Wenthar az előző gondolatmenethez. - A Konföderáció most gyenge, a Szövetség pedig nem fogja megvédeni őket! Most kell lecsapni rájuk, mielőtt a Szövetség észbe kap és helyettünk teszi meg azt a szívességet, hogy a Skywalker-bagázst eltünteti! - javasolta Wenthar a háború és a bosszú gondolatától megrészegülve. - Be kell bizonyítanunk a hatalmunkat! Hogy képesek vagyunk legyőzni a jediket! - Kíváncsian várta a nagai császár véleményét az ügyben.

- Ön mit gondol egy taktikai megelőző csapásról felség? - érdeklődött Puyitól kedélyesen Wenthar, bár sejtette, az Uralkodó ragaszkodik az eredeti tervhez. Ő azonban már eleget várt a bosszúra! Létrehozta az ESB-t, most a Sithek másik célját akarta lerendezni.

Végezni akart a jedikkel! Bármi áron!

A császár maga is meglepődött Wenthar reakcióján, amely a minél gyorsabb támadást javasolta. Pedig az előbb még teljesen más véleményen volt a másik. Ő azonban mindig is óvatosabban közelítette meg a dolgokat, és most ennek hangot is adott.

- Wenthar Nagyúr, úgy gondolom az eredeti tervhez kéne ragaszkodni - felelte megfontolt, némileg tartózkodó hangon. - Elvégre egyébként a sok előkészület, amit tettünk, kárba veszne. Ráadásul semmi sem garantálja a sikert ha előbb nem erkölcsileg tesszük tönkre a jediket és csak aztán támadunk.

- A sith flotta garantálja - érkezett a magabiztos válasz Wenthar részéről.

- Katonai síkon elképzelhető - értett egyet Puyi, de gyorsan hozzátette - Ám politikai síkon már nem lehet nyers erővel felülkerekedni. Meg kell győzni a Galaxist, hogy ők az agresszorok, nem mi, és hogy jogosan lépünk fel a jedik ellen. Ellenkező esetben a galaktikus közvélemény melléjük áll, és rövidesen a Szövetséggel találjuk magunkat szemben.

A császár szavai hatására a nagyúr láthatóan elgondolkodott a hallottakon. Puyi úgy gondolta, itt az ideje, hogy egy ősi nagai bölcsességet is bevessen, hátha ez a dolgok átgondolására készteti a másikat.

- Tudja, nagyúr, nálunk az a mondás járja, hogy a bosszú nem önmagáért édes. Sokkal nagyobb élvezetet nyújt neki, ha az ember már mindent elrendezett és hátradőlve várja, hogy a tervei megvalósuljanak, miközben a másik mit sem sejt - magyarázta. Persze az eredeti mondást mellőzte jelen esetben, hiszen a megfejtése volt a lényeg, nem a konkrét példa.

- Először is - vette át a szót Sordis Nagyúr - minden jedit az Ossusra kell csalnunk. Legfőképp a Jedi Tanács tagjait.

- És aztán felperzseljük őket - fűzte hozzá Wenthar Nagyúr. - Tetszik ez a stílus.

- És hogyan akarja elintézni - fordult Sordis felé Puyi Császár -, hogy egy helyre gyűljenek? És ne feledje, hogy előbb a jó hírüket kell befeketítenünk.

- Valóban, uram - felelte Sordis. - De azért megbeszélhetjük a támadási stratégiát is. Majd én átállítom a jedik jeladóját, hogy hívja haza őket. A támadási akció koordinálását vállalom.

- És a Világbirodalom? - fordult felé Wenthar.

- Már emésztem - mondta Sordis Nagyúr. - Azt hiszem, nem lesz szükségem segítségre.

Wenthar kénytelen-kelletlen megadta magát az érveknek, amiket a nagai császár zúdított rá. Testvére tanácsait is meg fogja szívlelni. Azonban a kielégítetlen bosszúvágy belülről mardosta a szívét. Kegyetlenül sajgott és égetett a pusztító fájdalom. Hirtelen támadt egy különös ötlete és megérzése. Tanítványra kell szert tennie!

Sordis ugyanis újabban egyre magabiztosabban javítja ki őt, illetve mintha csekély tiszteletlenséget is felfedezni vélt volna a mindig udvarias és hideg Nagyúr szavaiban. Wenthar rádöbbent arra, hogy ha nem tesz szert egy saját tanítványra, akit kiképezhet, akkor gyorsan szertefoszlik az álma, amiért annyit dolgozott. Mert ha például Sordis Nagyúr úgy dönt egyszer, hogy végez vele, holmi dicsőségvágytól hajtva, akkor az új Birodalom hónapok alatt széthullik, ebben biztos volt. Sordis ugyanis mindig is magányos játékos volt, aki nem szívesen társult senkivel sem. Ez pedig alkalmatlanná tette őt arra, hogy az ESB-nek esetleg méltó örököse legyen. Ráadásul azzal, hogy tanítványok tucatjait képezte ki, megszegte a Sith Rend alapelveit is. Sordis mindig is nagyobbra tartotta az élvezeteket, valamint az anyagi jólétet, mint a Sith Rend uralmát a galaxis felett. Persze azt nem lehetett tagadni, hogy Sordis hatalmas az Erőben, sőt, akár le is tudná győzni őt egy párbajban, de Wenthar mégsem találta arra alkalmasnak, hogy az ESB örököse legyen. Wenthar ugyanis egyetlen célból hozta létre Birodalmát. A jedik megsemmisítésére. Őt nem érdekelte az anyagi gazdagság, vagy holmi testi örömök. Mindenesetre örült annak, hogy rövidesen a testvére is egy Birodalommal gazdagabb lesz.

Érdekes módon valami azt súgta neki, hogy a leendő tanítványát a nagaioknál fogja megtalálni. Éppen ezért roppant fura módon járt el.

- Mondja, Felség... - fordult tisztelettel Wenthar a nagai császár felé. - Nem lenne ellenére, ha meglátogatnám az ön becses hazáját? - a Sith Lord ajkain halvány mosoly jelent meg, miközben a Császár válaszát várta.

Darth Sordis az asztalnál ülve elővette az övéhez erősített komlinkjét, miközben Wenthar és Puyi beszélgettek.. A kis méretű berendezés fontos hívást jelzett. A Sith Nagyúr motyogott valami elnézésfélét a vendégeknek, majd engedélyezte a kapcsolatot.

A tenyerén arasznyi holoalak jelent meg. Az idősödő férfi meggörnyedve állt, és szemeivel folyton a környezetét pásztázta.

- Remélem, megérte zavarni - mondta neki Sordis.

- Nagyúr! - felelte Trierris alakja. - Nem sikerült! Kudarcot vallottunk! Brodrig már várt ránk!

- Türelem, elnök úr - A Sötét Nagyúr nem tűnt bosszúsnak. - Minden a tervek szerint halad. Az önök kudarca is.

A holokép megremegett.

- Ezt...  ezt nem értem…

- Nem esik bántódásuk - felelte Sordis. - Rimmel admirális emberei nem vehették volna át a Kastély feletti teljes körű ellenőrzést a maguk elterelő akciója nélkül.

Trierris bosszúsan bámult vissza rá. Nem tetszett neki ez az egész. Pedig olyan jónak tűnt lepaktálni ezzel a…

- De azt ígérte, én leszek a császár!

- Hát persze, hogy nem! Nincs szükségünk egy pénzbirodalomra! De ne aggódjon annyit. Várjanak rám a Kastélyban. Ott majd megkapják a méltó jutalmukat. Soha többé nem lesznek anyagi és hatalmi gondjai.

- K-köszönöm… nagyúr.

Sordis eltette a készüléket, és ismét az asztali társaságra fordította a figyelmét.

Puyi számára úgy tűnt, hogy sikerült meggyőznie Wenthart, aki letett arról, hogy elhamarkodottan vágjon bele a kalandba. A jedik pozíciójának aláásása nélkül amúgy sem lett volna esély arra, hogy politikai síkon győzzenek és a galaktikus közvélemény a megtámadottak oldalára állva komoly gondokat okozhatott volna nekik. Főleg most, hogy az Iparvállalat éppen betörni készült a galaktikus piacra. Ezek a sithek mégsem olyan nehezen kezelhetőek, mint amennyire mondják, zárta a gondolatait a császár. Mivel kicsi csend állt be közöttük, a császár szétnézett az asztalnál, amelynek egyik végében a fiatal Mamoru, leendő nagykövet beszélt elmélyülten néhány praetorral. Határozottan tehetséges volt és nem érezte magát feszélyezve más fajúak társaságában, mint a legtöbb nagai, így tökéletes választás volt a pozícióra. Még szerencse, hogy az Egyesítő Konferencia miatt csak őt küldhették, így legalább mindez felszínre került, egyébként legalább 20 évig nem lehetett volna nagykövet. Wenthar ezután szólalt meg újra hozzá.

- Természetesen örömmel látjuk, nagyúr - mosolyodott el szélesen a császár. - Éppen ezért hívtam meg személyesen a díszebéd elején.

- Ó, igen - felelte Wenthar, aki láthatóan ügyelt arra, nehogy véletlenül megsértse a fontos szövetségest. - A sok tervezgetés miatt ki is ment a fejemből.

- Semmi gond, megértem, hogy ennyire lázba hozza az ősellenségei elpusztításának a gondolata - mondta a császár, igyekezve hangsúlyozni, hogy nem neheztel rá. - Egyébként pár hét múlva lesz a Császárság alapításának 500. évfordulója, és örömmel venném ha részt vennének a nagyszabású ünnepségen.

- Igazán megtisztelő a meghívásuk!-mondta Wenthar, tiszteletteljes éllel a hangjában. - Úgy tudom, hogy az ön zászlóshajója itt van orbiton a Bastion mellett!

- Úgy van, Uralkodó! - válaszolt Puyi, szintén tisztelettel a hangjában. - Gondolom arra céloz, hogy visszatérhetne velünk a Nagai Birodalomba! - állapította meg a Császár tárgyilagosan.

- Pontosan erre gondoltam, Felség! - mondta Wenthar lelkesen. - Most azonban ideje lazítanunk! - azzal tapsolt egyet, mire csodálatos szépségű, átlátszó fátyolruhát viselő hölgyek jöttek be. Lágy erotikus zene csendült fel, mire a lányok csábosan táncolni kezdtek. Wenthar az egyik barna hajú szépséget kapta el, és ültette az ölébe, majd hevesen csókolózni kezdett a lánnyal. Sordisnak ez nem nagyon tetszett. Micsoda alantas, testies dolog ez!

Wenthar hevesen csókolgatta a lányt, végül elnézést kért a társaságtól és távozott a hölggyel.

- Khhmm, elnézésüket kérem, de én most visszavonulok ezzel a kedves lánnyal a társaságomban! - mondta félig már részegen a Lord, miközben a leányzó csábos fenekét markolászta. - De önök érezzék jól magukat továbbra is! - azzal biccentett Puyinak, akit egy szőke, csábos leányzó kerülgetett. Wenthar távozott ugyan, ám a lakoma zavartalanul folytatódott tovább.

...

A Bastion körül keringõ YSSD Yamato fedélzetén

A 003-Go-Ro-Hatch fedélzet szakácsát, Jidoka zászlóst mindenki csak "Kékség"-ként ismerte. A komikus az volt az egészben, hogy egy ennyire tiszta vérvonalhoz tartozó, 100%-ig genetikailag nagaiokkal feltöltött hajón még csak a gondolat sem merült fel senkiben azzal kapcsolatban, hogy valaki, aki az ebédet osztja mindennap a nagy lőtávolságú tüzérütegek személyzetének, és emellett az átlag nagainál sötétebb, sőt, kékebb bőrszínnel rendelkezik, esetleg kém is lehet, vagy valami hasonló.

Pedig Kékség pontosan az volt. A chiss nemesi családok, ezen belül is a nagai néppel szemben roppant ellenséges Nuruodo-klán kémje.

Jelenleg éppen azzal volt elfoglalva, hogy a legfrissebb pozíciójelentést kódolja bele a kuktába épített hiperhullámú, leárnyékolt adóvevőbe. Meg volt győződve róla, hogy a Kéz Parancsnokság roppant érdekesnek fogja találni az információt. Végtére is a Császár személyes zászlóshajója évtizedek óta először hagyta el a szent őshazát... nem is akárhová.

- Jidoka, van még su-shi??? - trappolt be az étkezdébe az egyik kövér tüzérségi irányzó, Su-moka hadnagy.

- Hai hai, kici is, cípősz is, van isz még elég! - az ügynök automata adásra állította a jelzőberendezést, és visszatért a hatalmas duraplaszt bödönhöz, amelyben ott gőzölgött a nagai kulináris élmény.

- Mennyit szedhetek, kici adag, nagy adag, nagyszágosz zászlósz szan?

Ha ennyien jönnek repetázni, gondolta az ügynök, akkor örülök, ha a jeladókkal végzek, és semmi időm nem marad a robbanótöltetekre...

...

Darth Sordis felemelkedett a székéről. A Sith Nagyúr elrettentő arcán nem váltakoztak az érzelmei, habár a környezete tisztán érezhette türelmetlenségét. A sötét oldal megerősítette a hasonló érzelmek intenzitását, így a hangulat még a teremőrökre is átragadt.

- Most bocsássanak meg - mondta a Sith mester -, de mennem kell. Érdekes bájcsevely volt, de más ügyek szólítanak most. Köszönöm a vendéglátást!

Sordis sarkon fordult, és megindult a legközelebbi turbolift felé. Személyi testőrei csatlakoztak hozzá, amikor belépett a tágas fülkébe.

A hangárcsarnokban újabb Sith katonák várták, akik csatlakoztak hozzá, és elkísérték a hajójához. A fehér Lambda-komp felkészülve várt rá.

- Ez a hajó a maguké - jegyezte meg a Sith Nagyúr, miközben fogadta az újabb hívást.

- Nagyúr!

- Veriss! Hol a hajóm?

- A tizenkettesben, Nagyúr.

- Remek. Parancsnok, vezessen oda - fordult a mellette lebzselő tiszthez.

A férfi eleget tett a feladatának

Sordis elégedetten pillantott végig a Galandféreg impozáns alakján. A nemoidi tűt formázó hajó nem volt nagy, de betöltötte a kis hangárt. A Sith Nagyúr búcsút intett kíséretének, és belépett a hajóba.

...

Puyi császár szemrevételezte a szőke emberi szépséget, aki körülötte legyeskedett. Ahogy látta, igyekeztek úgy választani, hogy a két magas rangú vendég kapja a legjobb nőket. Bár nem volt ellenére a szórakozás, és a szexualitás szabadosság a nagai mindennapok részét képezte, valamelyest ellensúlyozva a túlságosan is formális életet, most valamiért mégsem kívánta kiélni ez irányú vágyait. Az ember sok mindent kifecseg ilyenkor, bármikor kompromittáló képeket készíthetnek róluk és amúgy is így lehet az egyik legkönnyebben megölni az embert. Éppen ezért egyszerűen csak intett a nőnek, jelezve, hogy szolgálataira itt nincs szükség. Igyekezett ezt olyan diszkréten tenni, hogy kíséretének tagjait ez ne zavarja, elvégre a hazaút nagyjából eseménytelen lesz. Ahogy lassan kiürült a terem, a császár is felállt és csendben egyedül távozott el a neki kijelölt szobába. A Sitheknek szánt ajándékot átnyújtó fiatal tiszt, aki a császár kísérője volt, csak egy fél perccel később vette észre a császár távozását, így sűrű bocsánatkérések közepette távozott az utoljára beszélgetni hátramaradó csapatból és futva a császár után eredt. Mamoru nagykövet nevetve vonta meg vállát, hiszen a felsőbb körökben röppent már fel olyan pletyka, hogy a császár máshol keresi a boldogságot, mint a férfiak többsége, de persze a jóízű pletykálkodáson kívül semmi rosszindulat nem volt ebben. Elvégre ami a hálószobában történik, ott is marad, és amíg a császár nem egy férjet vesz maga mellé, senkinek sincs oka emiatt megszólni. Ő maga mindenesetre karon ragadta az egyik közelben álldogáló kéjnőt.

- Ha most megbocsátanak, dolgom akad - mondta a vegyes társaságnak, ám előtte még felkapott egy pezsgőspoharat a helyéről és hangosan felkiáltott. - Tartson soká a Sithek és nagaiok elpusztíthatatlan szövetsége!

- Éljen az Acélszövetség! - kiáltotta egy praetor felbátorodva.

- A szövetség, amelynek tengelyén a galaxis csoportosulni fog! - csatlakozott be egy harmadik is.

- Éljen hát a Tengelyszövetség! Éljenek a tengelyhatalmak! - vonta le a tanulságot Mamoru és egyszerre ürítették mindnyájan poharuk tartalmát. A nagykövet erősen a földhöz vágta ezután poharát és a többiek is követték példáját.

...

Togo admirális számára a Bastion bolygóján töltött idő korántsem telt olyan szórakoztatóan. A rutinfeladatok ellátása nem hozta túlságosan lázba a negyvenes éveiben járó admirálist, aki inkább átadta ezt helyettesének, és visszavonult a kabinjába. Egy pohárral töltött magának a hazai pálinkából és élvezettel kezdte kortyolgatni. A békés pihenésben egy kopogás zavarta meg.

- Nyitva! - kiáltott ki, mire azonnal kinyílt az ajtó. A flottarendészet vagyis a Tokkeitai fekete egyenruháit viselték, amelynek vállrészét fekete fátyolt borította. Mindketten egyszerre tisztelegtek.

- Mondják - szólalt meg az admirális fáradtan.

- Uram, úgy tűnik az elmúlt órákban a kommunikációs tilalom ellenére több kódolt üzenet is elhagyta a hajót - jelentette az egyikük. Az admirális felsóhajtott.

- Igen, és legalább több ezerszer lehúzták a klotyót. Minden vacak ügyről értesíteni kell engem? - fakadt ki Togo. A két flottarendész tiszt összepillantott.

- Uram, valószínűsítjük, hogy kém lehet a hajón - válaszolta az egyikük. - Az üzenetek elküldési helyeként bemért pontokon nem találtunk senkit, de még alkalmas, beépített eszközöket sem. Ráadásul az üzenet számunkra ismeretlen módon volt kódolva, és csak merő véletlenségbõl fogtuk be az egyiket.

- Ez már viszont kivizsgálást érdemel - morfondírozott Togo. - Állítsanak rá annyi embert, amennyi szükséges. Azt akarom, hogy az áruló meglegyen mire a császár ismét a fedélzetre lép!

- Hai! - válaszolták mindketten, majd tisztelegtek és kihátráltak az admirális szobájából. Áruló a császárság újonnan elkészített büszkeségén? Ki a fene válogatta össze a személyzetet? Az biztos, hogy ezután fejek fognak hullani, már csak az volt a kérdés, hogy az övé közöttük lesz-e.


Schesa

- Nem hiszem el, hogy Jaina meghalt... - rázta meg a fejét Ben. - Éreztem volna...

- Zonama Szekotton mindent beborított a sszötétszég.. - sziszegte sárgás, fáradtnak tűnő szemekkel Saba. A jedik és vendéglátóik a Chimera egyik eligazítótermében foglaltak helyet, többé-kevésbé informális módon. Ben, ha nem lett volna ennyire elkenődve, még viccesnek is találta volna, hogy azon az asztalon ülve lógázhatja a lábát, amelynél a hajdani Thrawn főadmirális adta ki a parancsot az Új Köztársaság, és vele együtt szülei elsöprésére... pontosabban, tette hozzá magában Ben lehetőleg még jobban elkenõdve, akkoriban anya...

- Éssz te sszem érzékeled Jaina Szolot azóta szem, igassz, ifjú Ben? - tette karmos kezét a fiú vállára Saba, aki megérezte a fiú vívódását.

- Nem, Mester. Nem. - biccentett a fiú.

- Nem csoda, ha a harc hevében nem érzékeltünk minden egyes eseményt, ami társainkkal a galaxisban történt.. - jegyezte meg egy fiatalabb jedi a fal mellõl.

- Ez nem valami apróság volt sajnos - rázta a fejét Jag. - Láttátok a képeket. A Sithek és az árulók előbb teljesen lerombolták a palotát, aztán végeztek a moffok és testőreik nagyjával is... és ha ezek együttműködnek azokkal, akik elfoglalták Sekotot és lepaktáltak a Yuuzhan Vonggal is...

- Nem tudhatjuk, hogy van-e összefüggéssz a kettõ között.. - öltötte ki a nyelvét Saba, ami a barabeleknél talán a bizonytalanság, vagy az elgondolkozás jele lehetett. Vagy mégsem?

- Mutatok valamit... - Jag beütött néhány kódot és aktivált egy újabb monitort. - Ezeket a képeket Lecersen moff egyik flottájától szereztük meg, akiket a Bastiontól való visszavonulásuk során sikerült elcsalnunk az egyik bázisunkra és átállítanunk őket a mi oldalunkra...

- Gondolom süteménnyel... -vigyorodott el Ben, mire Saba furcsa, sziszegő hangokat adott ki, amelyekről évtizedek óta egyetlen jedi sem tudta megállapítani, hogy nevetésnek, vagy ellenkezőleg, megrovásnak felelnek-e meg.

- Szóval... - folytatta szemrebbenés nélkül Jagged - a felvételek a Yaga Minoron készültek... nem sokkal a bastioni ütközet megkezdését követõen ez az izé... megjelent ott, és lerombolta az Ubiqtorate bázist.. az alapján, amit elmondtatok...

A jedik döbbenten meredtek a Prakithról és a Zonama Sekotról már jól ismert jelenésre.

- Ha a Sziith frakciók és a Yuuszhan Vong összejátsszik, akkor nagy bajban vagyunk... - jegyezte meg Saba.

- És ez még nem elég - játszotta ki az utolsó holokártyáját Fel. - Ez a felvétel pedig egy kémünktől érkezett a Bastionról.

A hatalmas, birodalmi rombolók és sith csatahajók szomszédságában lebegő űrjármű egyszerre tűnt roppant ósdinak és félelmetesen felfegyverzettnek. Az idegen díszítések mégis alapvetően humanoid építészetre emlékeztetõ vonalak egyetlen jedi számára sem voltak ismerősek.

- Ez a Nagai Császárság egyik csatahajója. Egy Ismeretlen vidéki dinasztia, amelyik távoli rokonságban áll a chissekkel...

- És Endor után egyszer lerohanták a galaxist... - tette hozzá Ben - Tanultunk róluk...

- Figyelmessztetnünk kell a Rendet... - jegyezte meg Saba.

- A Rendet szívesen - bólintott Jagged - Apám információi szerint Daala egyeztetésre hívta meg a galaxis néhány államát, köztük a chisseket... de minket külön nem.

- Mert jó eszéllyel nem isz tud magukról... - villant meg a barabel tekintete.

- Nos, ez tény... a chissek nagyon bizalmatlanok a jedikkel szemben a mai napig... - folytatta Jagged. - A killik háború ügye még nincs lezárva számukra... más frakciók a családok között viszont a Nagai-al való szövetséget támogatják, akik meg látjátok, hol állnak. Én pedig nem vagyok hajlandó Daalának pózolni... segítek eljuttatni az információkat Skywalker mesterhez, és utána tegyenek úgy, ahogy jónak látják...

- Mi pedig nem felejtjük el megmondani, kitől szármassznak... - sziszegte Saba, és enyhén meghajtotta magát. - Kösszönjük a fogadásszt, nem felejtjük el, hogy van még barátja a jediknek a galaxissz esszen felén.

- De azért ne is kürtöljék túl hangosan világgá... - mosolyodott el halványan az "ifjabb" Fel. - Még valaki meghallja...

...

Miután a jedik eltávoztak, Yage kapitány lépett be az eligazítóba, és egy újabb adattáblát nyújtott át Jaggednek.

- A legfrissebb jelentés a bastioni kémünktől, uram.

Jag átfutotta az adatokat.

- Tehát a nagai császár indulásra készül és hamarosan hazatér? Hmm...

- A kémünk pontosan továbbította a hipertéri vektort, amin a császár hajója haladni fog... - Yage és Jagged egyszerre bólintottak.

- Ha csapást tudnánk mérni a nagai vezetőre, azzal elbizonytalanítanánk a nagai-párti klánokat a Csillán... és akkor a Nuruodo- és Mitth-családok irányításával a haderő teljes egészében az ügyünk mellé állhatna... - gondolkozott el Jagged, majd a nőhöz fordult.

- Yage kapitány, készítse fel a Dominatrix csillagrombolót és Naram'itch'ellor tábornok chiss bombázó osztagait! Mérjenek csapást a nagai császárra, és egy potenciális ellenséget sikerülhet kiiktatnunk, mielőtt a háború kezdetét veszi!

- Értettem! - tisztelgett a nő. A nevezett hadihajó a Kéz Birodalmának egyetlen megmaradt tiltógenerátoros csillagrombolója volt... a reaktorok teljesítményének elegendőnek kellett lennie ahhoz, hogy egy ilyen hatalmas hajót is kirántsanak a hiperűrből, mint a nagai császáré... most már csak biztosnak kellett lenniük abban, hogy a megfelelő helyen állnak lesbe..

- Azonnal indulunk, uram!


Bastion

Wenthar fáradtan és kicsit kótyagosan ébredt fel másnap a lakoma után. Mellette hevert a csodaszép, meztelen lány, akit előző este a magáévá tett. A Sith Nagyúr elnézte egy darabig a doromboló kiscicaként alvó lányt. A formás gömbölyded idomoktól ismét felébredt a férfiassága. Azonban erre most nem volt idő. Hamar felkapott egy hálóköntöst miközben kikászálódott a cizellált díszekkel gazdagon elborított, baldachinos ágyból. Hamarosan felöltözött és otthagyta a lányt. Semmit nem jelentett neki, pusztán vágya kielégítésére használta fel. Tudta nagyon jól, hogy a lány is hamarosan elmegy a dolgára, és örömmel elkölti azt a pár ezer kreditet, amit a szolgálataiért kapott...

A Nagyúr egyenesen a lakoma helyszínére tartott. Amikor belépett a tágas terembe, csodálkozva látta, hogy a szolgák már leszedték az asztalt. A nagai uralkodónak és Sordisnak pedig nyoma sem volt. Wenthar egy kicsit méregbe gurult. Az egyik szolgához lépett oda, hogy bővebb felvilágosítást kapjon a vendégei hollétéről.

- Hol van őfelsége és Sordis Nagyúr? - kérdezte a megszeppent szolgától mennydörögve.

- Sordis nagyúr tegnap elment, Uram! - mondta félszegen a szerencsétlen lakáj. - A nagai uralkodó ezt sértésnek vehette, mert tegnap ő is visszatért a hajójára! - Wenthar most már éktelen haragra gerjedt.

-Mi az hogy Sordis elment?! - üvöltötte a Lord. - Nem adtam rá engedélyt neki! Hát ki a Sötét Nagyúr, én vagy ő?! - Wenthar éktelen haragja felszította az Erőt, mire a hatalmas asztal recsegve ropogva szilánkokra robbant, telibe találva a sikoltozva menekülő szolgahadat törmelékkel. A szerencsétlen lakáj mozdulni sem mert.

- Nagyúr, elnézését kérjük, ha tudtuk volna, feltartóztatjuk Sordis Nagyurat! - hebegte rémülten a lakáj, miközben arra gondolt hogy már csak két hete van a nyugdíjig. Wenthar közben lecsillapodott.

- Semmi baj! - mondta békülékeny hangon. - Az a kibaszott senkiházi legalább megmutatta végre, hányadán is áll velem! - Wenthar dühe újra kezdett feltörni, amikor arra a beképzelt marhára gondolt. Sordisra, aki a testvérének nevezte magát, de valójában az ő hatalmára vágyott mindig is.

Így alaposan átgondolva, mindig is sejtette, hogy Sordis áruló. A csúfos kudarca Waranoussal, valamint a túlzott bizalmaskodása a jedikkel már eddig is gyanús volt. Kezdte átlátni, hogy a Kandor elleni megrögzött keresztes hadjárata is csak azt a célt szolgálta, hogy meggyengítse Wenthar hatalmi pozicíóját. De Wenthart nem lehetett csak úgy legyőzni! Míg Wenthar a fronton hullatta a vérét például a Yuuzhan Vong háborúkban, addig a testvérkéje kényelmesen berendezkedett valahol, hogy a művészi hajlamainak éljen. Sordisnak a palota kényelme, míg neki a háború szenvedései jutottak. De nem bánta. Erős lett és az erővel hatalmat szerzett. Megalapította szinte a semmiből a Sith Egyházat, majd legutóbb az ESB-t, a Sithek dédelgetett vágyát. És persze ha belegondolunk, valakinek segítenie kellett Waranousnak vagy Kraytnak is a szökésében. Wenthar szíve jéghideggé változott: mától kezdve nincs testvérem! Így aztán elővette a kommunikációs hívóját és sürgősségi üzenetet küldött Korribanra, reménykedve abban, hogy Sordis nem rombolja le az ottani Akadémiát. Mert biztos volt benne, hogy Sordis oda sietett. Utasítást adott a Korriban körzetében tartózkodó flottának a készenlétre, valamint elrendelte a teljes vesztegzárat. Reménykedett benne, hogy az Obszidián Rend résen lesz, és megvédi Kandort. És persze utasítást adott arra is, hogy a testvére szabadon távozhat, míg a tanítványát, azt a Kaardot, vagy kit, haladéktalanul le kell tartóztatni, és a Bastionra kell hozni. Végül elrakta a kis kütyüt.

Most azonban sürgősen meg kellett oldania a másik kényes kérdést is. Az egyik kommunikációs terem felé vette az irányt. Fel kellett vennie a kapcsolatot a nagai uralkodóval minél előbb. Hamarosan beütötte a nagai császár hívó kódját az egyik terminálba, majd bejelentkezve üdvözölte őszentségét.

- Elnézését kérem Felség! - mondta tisztelettel Wenthar miközben fejet hajtott megbecsülése jeléül. - A testvérem egy áruló módján viselkedett tegnap önnel! Az ESB nevében a bocsánatát kérem!

...

Mamoru nagykövet reggel elég nehézkesen ébredt, és ahogy nagy nehezen feltornázta magát az ágyban, igen erős fejfájás is rátört, a gyomrában pedig olyan erős kavargást érzett, mintha egy örvény lett volna a közepén. A fejét fogva nézett végig a szobán: szétdobált ruhák, pár üres pezsgős üveg és végül egy csinos lány az ágyában. Lassan bevillantak a tegnapi este képei és a nagykövet önkéntelenül is elmosolyodott. Egészen tetszett neki az új állása és remélte, a Sithek mindig ilyen jó vendéglátóknak mutatkoznak majd. Lassan felkelt az ágyból, majd elkezdte összeszedni a földön fekvő ruháit és egy helyre rakta félre őket, aztán bőröndjéből elővette váltás ruháit. Gondolt egyet és gyorsan elsietett a tusolóba, elvégre igencsak megizzadt az éjszaka, és elhanyagoltan nem mehet a többiek közé. Mikor elkészült a tisztálkodással, felöltözött és otthagyta a még mindig alvó nőt.

Jobb híján a lakoma helyszíne felé indult, ám előtte még a folyosón, a császár szobája elõtt összetalálkozott egy kisebb csoporttal a küldöttségből, akiket illendõen üdvözölt: vegyesen katonák és civilek. Valamin láthatóan felindultan beszélgettek, így hát információk szerzése végett odasietett hozzájuk.

- Mi történt? - kérdezte tőlük érdeklődve. Az egyik katonai egyenruhát viselő fordult oda hozzá.

- Őfelsége eltűnt - felelte kurtán és hangjából aggódás érződött ki.

- A Sithek voltak! - vágta rá a csoportból egy másik.

- Nem lett volna szabad megbízni bennük! - vette át dühösen a szót tőle más.

- Ugyan - legyintett Mamoru. - Ha ők lettek volna, minket nem tartóztattak volna le?

- Igaz - adta meg magát igen gyorsan az egyik elégedetlenkedő. - De Őfelsége miért hagyott volna itt minket?

- Császári gondok - vont vállat Mamoru.

- Ellenben eltűnt az az O'Yama nevű fura fickó is - folytatta a beszélgetést a kis csoport. Valóban volt valami furcsa benne, titokzatos figura volt, akiről nem lehetett tudni semmit és rejtély, a kíséretbe miért is került be.

- Biztos az egyik csinos szépség kedvéért - vont megint vállat Mamoru és fáradtan masszírozta meg a fejét. - Szerintem menjünk az ebédlőbe, hamarosan felszolgálják a reggelit.

A terembe lassan szállingóztak be, miközben a szolgák feltették az új terítéket. Ha minden igaz, ma indulnak haza a Császárságba és velük megy Wenthar császár is. Az út igencsak eseménytelennek ígérkezett, így mindenki igyekezett minden alkalmat megragadni, hogy még itt kiélje szociális igényeit. Mamoru, egyike a maréknyi hátramaradónak, a házigazdákhoz ült oda, informálódni és persze kapcsolatokat építeni. Az asztal körül mindenki a császár eltűnéséről beszélt és sokan nyugtalankodtak, miközben a higgadtabbak és idősebbek nyugtatták őket.

...

Puyi császár otthonosan érezte magát a YSSD Yamato fedélzetén, amely leginkább az otthonára emlékeztette. Örült, hogy végül úgy döntött, itt tölti el az éjszakát, nem odalent. Valahogy nyugtalanul érezte magát, idegen volt számára ez a világ és ez nagyon zavarta. Mivel Sordis nagyúr a tárgyalások vége előtt távozott, indoka is volt arra, hogy otthagyjon mindent és a hajóra jöjjön. Persze a küldöttségének tagjait a bolygón hagyta, ezzel jelezve, hogy a tárgyalásokat folytatni szeretné. Csak kevesen tartottak vele, egy kivételével azok, akiknek szólt. De valahogy az O'Yama nevű kísérő is megtalálta őket és teljesen józanul velük tartott.

- Kakka, bejövő hívás a bolygóról - lépett oda az egyik kommunikációs tiszt, meghajtva magát a császár előtt, aki jelenleg a kapitány székét foglalta el. Puyi felállt a székből és intett, hogy fogadják a hívást. A tegnapi díszes generalisszimuszi egyenruha után most egy egyszerűbbet viselt: a flotta fekete uniformisát, amelynek mellrészén ezüstös színű díszítés futott végig, arany színű, díszes vállrojttal volt ellátva és egy fehér színű köpenyt vett fel hozzá. Az összkép igencsak díszes és tekintélyt parancsoló volt, amelyet bizonyára az ESB császára is észrevett bocsánatkérése során. Puyi bólintott.

- Igazán sajnálatos, nagyúr, hogy árulók vannak a soraikban, ráadásul ilyen magas rangban. Az árulók vétkeiért jóhiszemű uruk nem tehető felelőssé, így hát a bocsánatkérést elfogadom - felelte a császár hivatalos hangon, majd enyhén meghajolt. Ezután jóval közvetlenebbül folytatta. - Hamarosan felkészülünk az indulásra. Kérem, küldjön valakit az Ön flottájából, hogy megbeszélje a részleteket Togo admirálissal.


Üzenetek és közlemények

[Üzenet az ESB belső kommunikációs csatornáján keresztül]


1
376/12B rendelet

Titkosítva: Sith Omicron 12-szeres kódolással.

Tárgy: Darth Sordis megfosztása a Sith Egyházbéli rangjától.

A mai naptól kezdve hivatalosan megfosztjuk Darth Sordist a Sith Egyházban betöltött valamennyi állásától és rangjától. A rendelet értelmében a személye mától nem kívánatos az ESB egész területén.

Amennyiben mégis az ESB területére, ezen belül is a Korribanra merészelne jönni, megsemmisítő parancs van érvényben ellene. Habozás nélkül legyilkolható.

Indoklás:

Az Obszidián Rend már hónapok óta figyelemmel kíséri nevezett cselekedeteit és a Jedi Rendben betöltött szerepét. Az Obszidián Rend megállapította a következő tényeket:

- Waranous lelőhelyének megkeresésére külön küldetés indult, azonban valamiért ez nem sikerült. Szabotázsra gyanakszunk.

- A Jedi Rend túlságosan is megbízik benne, amit még egyetlen Sithnek, magának Palpatine-nak se sikerült soha sem elérnie.

- A Waranous elleni ütközetben a Sekoton túlságosan is védte a Ben Skywalker néven is ismert jedi fiúcskát.

Mindezen tények ismeretében személyét nemzetbiztonsági szempontból veszélyesnek ítéltük meg. További vizsgálatokat végzünk a Sith Egyház pénzügyeivel kapcsolatban is, melynek során sikkasztás gyanúja is felmerült.

Őfelsége a Császár megbízásából:

Grodin Tierce az ESB Főkormányzója sk.

Ellenjegyezte: Lord Kandor, az Obszidián Rend vezetője


Korriban

A sötét férfi mozdulatlanul állt a Sith Akadémia esőáztatta tetején. Kaard. Egy új név. Új élet. Magasabb rendű lénynek lenni mindig felemelő érzés volt gyermeki képzeletében. Viszont felnőtt. De most a hatalom már nem csak egy álom. Brakiss, a Sith kezei alatt az Árnyakadémia Legsötétebb Lovagja hiába vágyakozott a halhatatlanság után. Most azonban közel a siker. Az életét csupán úgy képes megőrizni ebben a torz világban, ha legyőzhetetlenné válik.

Kaard felvette hát a Sith Mester által felé nyújtott Sötét köpönyeget. Darth Sordis. A Sith-rend Sötét Nagyura azt parancsolta neki, hogy szabaduljon meg a múltjától. Mindenestül. Ez azonban nem ment olyan könnyen, ahogy a középkorú férfi elképzelte.

A Sith érzékei felerősödtek a sötét oldal energiáitól. Tisztán érezte, hogy valaki közeleg a szűk kőlépcsőn. Tudta előre, mikor fog benyitni, és hogy mikor ér hallótávolságon belül.

A tetőajtó kicsapódott. A nyíláson egy megtermett alak mászott ki a csillagos ég alá. Kissé megtántorította a bolygó felszínéből áramló rosszindulat, de tűrtőztette magát. Ahogy a tető végén álló férfi, úgy ő sem mutatott félelmet.

Veriss, a Sith közelebb lépett az Akadémia ideiglenes vezetőjéhez.

- Lord Kaard!

- Mi van?

- Kandor Nagyúr azt parancsolta, azonnal menj a megfigyelőterembe!

Kaard lelkét iszonyatos gyűlölet árasztotta el. Hogy képzeli az a senki kis mitugrász, hogy csak úgy parancsolgathat neki? Kandor közvetlenül Sordis után szerepelt a feketelistáján. De hát meg kell hagyni, sokat tanult tőle.

Kaard még nem állt teljesen készen, hogy kezelje a sötét oldalt, ezért ki kellett engednie a haragját.

Veriss, a Sith felemelkedett a kőpadlóról. A férfi tagjai fájdalmasan kicsavarodtak, amint a levegőben vegetált mozdulatlanul.

- Ha megölsz… tudod, hogy Kandor engem akar a tanítványának.

Veriss hirtelen a kövezetre pottyant.

- Vezess! - utasította Lord Kaard, majd a férfi nyomába eredt.

A megfigyelő kihalt volt. Egyetlen alak tornyosult a központi képernyő előtt. A vívómester megvárta, míg társa mellé lép.

- Kaard! Azt nézd! - bökött az egyik oldalképre.

A felvételen egy parányi, hegyes formájú hajó körvonalai jelentek meg.

- Elfelejtette bekapcsolni az álcázómezejét. A Galandférget pedig bizonyosan nem vettük volna észre.

Kaard jobban szemügyre vette a képet. Valóban felismerte a különleges csillaghajót.

- Hát itt van - mormogta maga elé. Hetek óta erre a pillanatra várt. A mellette vigyorgó Mészáros nemkülönben volt izgatott. Eljött hát a pillanat! A Sith gyorsan elrejtette a Kandor iránti érzéseit, és a vezérlő számítógéphez lépett.

- Mi készen állunk! - jelentette ki Kandor. Aztán gonosz vigyor kíséretében hozzátette: - De azért nehezítsük meg a Nagyúr sorsát…

Darth Sordis, a Sith Rend Sötét Nagyura megállapodott az Akadémia lezárt bejárata előtt. Két marcona Sith Birodalmi katona állta el az útját. A maszkos alakokból félelemhullámok sugároztak. Az Erőben apró rezgések éktelenkedtek, amelyek egyenesen összefonódtak az ő, Sordis és a Kaard, továbbá Kandor Nagyúr sorsával. Ahm… Ez igen érdekes. Roppant érdekes. Ő is pontosan így tervezte. A zavaró jelek azonban egyre erősebbé váltak…

- Nyissa ki! - utasította a Nagyúr a hozzá közelebbi katonát.

A harcos viszont nem mozdult.

- Az Akadémia vesztegzár alatt van. Tilos a belépés.

Sordis elvesztette a türelmét. Egyetlen intésére mindkét őr holtan rogyott össze, amint a Sith Lord megszakította bennük az élet fonalát, majd a bejárathoz lépett. A Sötét Nagyúr hirtelen berúgta a masszív fémszerkezetet. Az elpusztíthatatlan ötvözet két darabra szakadt az orbitális erejű csapástól. A hatalmas fémlapok egyszerűen bedőltek. Sordis fellépett a roncsra, és elindult az épület mélye felé.

Alighogy beérkezett a szűk folyosóra, Sith tanoncok tucatjait pillantotta meg maga előtt. Mindegyik kezében vörös fénykard pislákolt.A Sith Nagyúr habozás nélkül folytatta az útját.

Hirtelen két fiú rontott rá. Sordis nem vesződött a fénykardokkal, megragadta a fejüket tartó testrészt, majd gépkezének erejével összeroppantotta őket. Mindeközben cseppet sem lassult.

A Sithek újabb rohamot indítottak, de Sordis mindegyiküknek kitekerte a nyakát. Mindezt a jobb mesterséges kezével. A ballal kitépte a hullák kezéből a fegyvereiket, és darabokra morzsolta őket. Így haladt egy ideig.

A Nagyúr szempillantás alatt megtisztította a folyosót. Hullák tucatjait hagyva maga mögött, megérkezett a tágas előcsarnokba, ahol legnagyobb meglepetésére senki sem várta őt. És ekkor felkutatta őket.

- Ne fussatok majd előlem; nem hagyom abba a számolást.

Egy és kettő.

A Sötét Nagyúr volt az Erő, és az Erő volt Ő. Körbeölelte a két alakot, és vasszorításába kulcsolta őket. És akkor ők megindultak.

Darth Kaard és társa hirtelen több szintet röpültek lefelé, egyenesen a kemény kőfalakon keresztül. Egymás után törték át testük eleven húsával a gyilkos követ. Az előcsarnok mennyezete leszakadt, és két sötét köpenyes férfi érkezett a padlóra. Utánuk pár ezer kiló kőfal.

Darth Sordis érzékelte mindkettejük Erőpajzsát, és kifejezetten örült neki. Nem akarta legyengíteni őket gyáván az ütközet előtt, de hát tudniillik a kő az nem párna. Kaard és Kandor szempillantás alatt talpon voltak. A két Sith gyilkos pillantásokkal méregette a Sötét Nagyurat.

- Á, Kaard - sietett elébük Sordis. - Örülök, hogy megvártál -  folytatta, mintha mi sem történt volna, és csak egy kellemes teadélutánon bájcsevegnének. - Tehát elkezdhetem a képzésed.

- Képzettebb vagyok én, mint gondolnád - vágott vissza Kaard.

- Sejtem - somolygott Sordis. Kandort láthatóan zavarta, hogy módszeresen levegőnek nézik. A vívómester hirtelen a társa elé lépett, és egyenesen a Sötét Nagyúr felemás szeme közé nézett.

- A tanítványod nem az, akinek gondolod. Én nem vetnék bizalmat belé.

- Azt hiszed, komolyan ilyen ostoba volnék? - recsegte Sordis. A nagyúr fürkésző pillantást vetett Kandor feje fölött Kaardra, és szemében felcsillantak a megértés szikrái. A Sith közelebb hajolt a vívómester torz képéhez.

- Le kell számolnom veled, mielőtt kivégzem ezt a kis senkit, úgyhogy kussolj! Különben életben hagylak…

- Ezt vegyem fenyegetésnek?

- Én nem fenyegetek, fiam. Csupán közöltem veled a sorsodat.

Szavait azonnali tett követte, és hirtelen kezében termett tűhegyes sétapálcája, amit az övére erősítve viselt. A fekete bot lassú mozdulatokat rótt a levegőben.

Kaard és Kandor elhátráltak, hogy aktiválhassák fénykardjaikat.

- Ezzel a husánggal akarsz legyőzni minket? - gúnyolódott Kaard. A Sith arcán sötét düh uralkodott, míg társáén vad gyűlölet lángolt.

Sordis nem szólt semmit. Hátratette egyik kezét, és fegyverével üdvözlő mozdulatot tett. Tisztán érezte ellenfelei elszántságát. A Sötét Nagyúr várta a támadást.

Kandor lépett először. Fénykardjával rárontott a Mesterre. A vérvörös penge azon nyomban átszelte volna a Sith torkát, ha az idejében nem kapja oda a kardját. Az elegáns fegyvert művészien kifaragott markolatánál fogva védekezett. Kaard a másik oldalról támadta. Sordis azonnal felismerte, hogy ezek ketten sosem tudnák legyőzni az őt az Erő segítségével, pedig a fénykard csaták lételeme az Erő volt, nem maga a penge. A Nagyúr minden támadó mozdulatot előre látott, hogy megfelelőképpen védekezhessen velük szemben. Fél kézzel állta ellenfelei gyilkos erejű csapásait.

Kaard oldalirányú vágás indított a combja felé, de a Sith a levegőbe szökkent, így a tanonc elvétette.

- Jó! Nagyon jó! - dicsérte tanítványát. - Aranyom, jól tudod, hogy ez jobban fog fájni neked, mint nekem. De elnyújthatjuk ezt.

Kandor időközben nem vette észre, vagy egyszerűen csak képtelen volt védekezni az arcába érkező jobbegyenessel szemben. Az ütés hatására megtántorodott, és hátra kellett lépnie, nehogy a Sith Nagyúr lekaszálja.

Sordis ismét hátratette az egyik kezét, és úgy folytatta a küzdelmet. Érezte, amint ellenfeleiben morbid pánik születik. A két áruló egyre jobban belátta magában, hogy nem győzhetnek ellene, de azért derékul állták a sarat. Sordis mindenekelőtt kitartásra akarta nevelni tanítványát. Kandort messze repítette, hogy ne zavarja a kiképzést.

Kaard egyre nehezebben tudott védekezni a heves támadások ellen. Sordis érezte, amint tanítványa egyre jobban átadja magát a vereség érzetének, de azért nem adja fel.  A tanonc a fejére sújtott, de a Sötét Nagyúr szemrebbenés nélkül visszaütötte a pengét. Aztán védőállásba emelte a következő kétségbeesett támadás előtt. Ekkor azonban jobb ötlete támadt.

Megragadta Kaard csuklóját, és kitépte belőle a fegyvert. A tanoncot alaposan tarkón teremtette, és miután az elesett, fölé lépett.

- Jó. Megtanultad a türelem és a kitartás első leckéjét - oktatta a férfit. - A cselszövés igen mesteri volt. De sokat kell még tanulnod.

Kaard csillagokat látott, de azért felfogta a Mester szavait.

- Igen, Nagyúr.

- Jó. Most pedig fejezd be, amit elkezdtél. - A meghajlott fénykardot Kaard mellé ejtette. - Végezz áruló barátoddal, hogy méltó tanítványommá fogadjalak végre!

Darth Kaard. Jól hangzik. De türelmesnek kell lennie. Még nem győzhetett. Titokban sejtette, hogy nem. Felemelkedett, és kezébe vette fegyverét.

Kandor félájultan feküdt az egyik fal tövében. Kaard megindult feléje.

- Nem őt! - Rá gondoltam - mutatott a Sordis Nagyúr a másik sarokban megjelenő termetes férfira.

Veriss, a Sith.

- Bizonyíts!

Kaard egyetlen ugrással új ellenfele mellett termett. Veriss szó nélkül aktiválta véres pengéjét. Kezeit a feje fölé emelve támadóalakzatba állt.

Kaard Nagyúr dühödt rohamot indított ellene. Sordis elégedetten figyelte a kibontakozó csatát. Azt ígérte Verissnek még a Bastionon, hogy életben marad, ezért a Sith harc közben még bátorította is ellenfelét.

- Használd ki a gyűlöleted! Tudom, hogy megvetsz! És őt is utálod - bökött Sordis felé, miközben hárított két villámgyors csapást. Kaard nem adta egykönnyen az életét. Darth Sordis végig mellettük lépdelt, amíg harcoltak, és szavaival igazítgatott tanítványa mozdulatain. A férfi azonban nem élvezte túlságosan a helyzetet. A Sötét Nagyúrnak sikerült a háromszorosára növelnie gyűlöletét s ezzel erejét az okvetetlenkedéseivel.

- Kiváló! - suttogta magában a Nagyúr. - Meríts erőt a sötét oldal energiáiból, amelyek ott nyugosznak benned! Tedd, amit mondd, Veriss – a Sith nevét gonoszul elnyújtotta. Veriss bosszús pillantást vetett rá.

Kaard precíz csapásokkal támadta egyre gyengülő ellenfelét. Sordis kíváncsian figyelte, amint tanítványa egyetlen jól irányzott csapással átdöfi ellenfele mellkasát. Veriss döbbent pillantást vetett rájuk. Kaard elengedte a fegyvert, ami azonban aktív maradt a testes férfi húsában.

Veriss gondolt egyet, megmarkolta a fénykardot, és fordított egyet rajta. Így megmerítve a beleiben a fegyvert, üveges szemekkel rogyott össze.

- Helyes - kurjantotta Sordis Nagyúr. - Jól van! És most hívd ide a katonákat!

Kaard eleget tett a parancsnak. A helyiségbe két felfegyverzett őr érkezett.

- Hozzák őt! - mutatott a Sith Lord a földön kuporgó Kandorra. Úgy tűnt, nagyon siet valahová.

Aztán Kaardhoz fordult.

- Te itt maradsz.

- Hogyan?

- Nem értem. Hogy mondtad?

- Igenis, mester.

- Helyes. Egy hajó sincs a bolygón, és egyelőre nincs szükségem rád.

A két őr melléjük támogatta a félájult Kandort. A vívómester szótlanul ballagott a hangárok felé. Mentében Sordis a füléhez hajolt.

- Ne akard tudni, hogy mit fogok tenni veled.

A Sith Nagyúr utánuk ballagott.

- A feladatod a következő - mondta mentében Kaardnak. - Elhagyod ezt a bolygót. Aztán felkeresel a Harmadik Birodalomban, pontosan két nap múlva.

Kaard értetlenül pislogott.

- De hát… olyan állam nincs a galaxisban.

De mestere válaszra sem méltatta. Talán így akarja büntetni őt az árulásáért. Itthagyja ezen az immár üres kőgolyón. Vagy ez csak ismét egy próba. De szívesen megölte volna Kandort! Viszont azzal is tisztában volt, hogy a hajdani vívómesternek sokkal szörnyűbb lesz a sorsa, mint amiről valaha is rémálmodott.

Kaard tehetetlenül bámult a távozó alakok után. Sordis magára terített egy hófehér köpenyt, és csuklyáját a fejére vetette. A Sith tanonc legnagyobb meglepetésére mestere betapasztotta az ajtót maga mögött.

Bezárták!

...

Kaard Nagyúr, miután ilyen csúnyán alulmaradt Sordissal szemben, tudta, hogy nem vesztegetheti az idejét.

Törökülésben elhelyezkedett a lezárt szoba padlóján, és hagyta, hogy a gyűlölet és a fájdalom egyre nagyobbra nőjön benne... olyan volt ez, mint egyfajta sötét jedi meditáció... erőt, hatalmat és magabiztosságot adott Kaardnak, ahányszor ezt az egyénileg kifejlesztett gyakorlatot alkalmazta...

Aztán, amikor arra gondolt, milyen könnyen legyőzte őt a másik Sith, rádöbbent. Dühödt üvöltéssel a falhoz vágta fénykardját, amelyiket még jediként hozott magával száműzetéséből.. a henger hangos koppanással a földre esett, majd, miután Kaard izzó tekintete rámeredt, izzani kezdett..

Végül egy szikraeső kíséretében felrobbant. A robbanás ereje, amelytől Kaard egy Erőpajzs segítségével védte magát, lyukat ütött a falon, amin keresztül ki tudott jutni a teremből, ahová bezárták...

Igen, pontosan olyan, mint egy sötét jedi meditáció... gondolta Kaard, miközben szótlanul végighaladt a folyosókon, amelyek a hangár felé vezettek. Mert az is vagyok... csak egy sötét sedi. Fájdalom, magány, csalódottság és düh, azoknak az éveknek a keserű emlékei, amelyeket Zekk néven töltött, amikor mindezeket elfojtotta magában... ezek az érzelmek mind nagyon fontos energiaforrást jelentettek egy Sith számára is, de a Sordissal vívott párharc megmutatta, hogy önkontroll, és a Sith mélységeiben való elmélyülés nélkül ezek önmagukban nem érnek semmit...

Még egy lehetőségem nem lesz, gondolta Kaard. Most már presztízsből és saját büszkesége végett is meg kellett találnia a módját, hogy nem csak névleg, de ténylegesen is a Sithek útjára lépjen... hogy legyőzhesse Sordist, aki megszégyenítette.

És nem utolsósorban, tette hozzá magában, azért is, mert a következõ alkalommal a Mester nem lesz ennyire elnéző...

Hirtelen léptek zaját hallotta, majd a hangárba Sith katonák, valamint az Obszidián Rend sötét jedijei léptek be. És ott volt velük gyűlölt ellenfele Kandor is! De hogyan...

Pár órával korábban

Miközben a félájult Kandort Sordis emberei kísérték, hirtelen lépteket hallottak. Az ESB fekete egyenruhás katonái és az Obszidián Rend sötét jedijei állták útjukat.

- Elnézést tábornok úr a késlekedésért! - segítette fel Kandort az egyik sötét jedi, mivel az öreg vívómester elesett. - Wenthar Nagyúr parancsot adott, hogy haladéktalanul a Bastionra vigyük! - Kandor bólintott, Sordis pedig csak pislogott összevissza. A megdöbbenéstől szóhoz sem jutott. Felismerte Wenthar embereit, tehát a parancsukat közvetlenül a testvérétől kapták. Végül Kandor látva Sordis zavarát, zordan elmosolyodott.

- Rendben van! - mondta elégedetten a sötét jedi harcosnak, aki felsegítette. - Azonnal indulhatunk! - aztán jelentőségteljesen Sordis Nagyúrra mutatott. - Vele mi legyen?

- Wenthar Nagyúr parancsa értelmében elhagyhatja a bolygót! - Válaszolta a sötét jedi osztag parancsnoka, miközben Sordis katonái máris csatlakoztak társaikhoz, és kibiztosított fegyvereikkel egyenesen a Nagyurat célozták meg. Közben két fegyveres katona vette körül Sordist. A Nagyúr igen dühösnek mutatkozott.

- Mégis mit képzelnek! Én... - Sordis szavait egy másik, öregebb sötét jedi szakította félbe.

- Ön legyilkolta az ESB Sith Akadémiájának tanoncait! Örüljön, hogy nem tartóztatjuk le! - mondta ingerülten a sötét jedi. Láthatólag nem érdekelte a Nagyúr gyűlölettel teli tekintete. Egyáltalán nem félt tőle.

- Én nem akárki vagyok! - fenyegetőzött Sordis. - Én Wenthar Nagyúr testvére vagyok! - a Nagyúr igyekezett higgadtan viselkedni, de majd szétvetette a méreg. A sötét jedi folytatta.

- Ön egy gyilkos, aki megtámadta az Akadémiánkat! Távozzon, vagy megsemmisítjük önt és a kibaszott hajóját is! - a harcos teljesen érzelemmentesen köpte Sordis felé a szavait. Szinte gúnyolódott a tekintete a Sith Nagyúrral. Sordis ezt már nem hagyhatta szó nélkül. El akart merülni az Erőben, de valamiért nem sikerült neki. Ysalamirik! Megvetően fedezte fel a katonák oldalán a kis ketreceket, amelyben ezek a visszataszító lények csiripeltek.Éppen mechanikus karját akarta használatba venni, hogy eltörje a nyomorult gigáját ennek a féregnek, amikor halk, kattanó hangok hallatszottak. A katonák kibiztosították a fegyvereiket. Sordis belátta, itt most nem arathat sikert. Nem szándékozott ugyanis lézerpörköltté változni. A sötét jedi parancsnok ajkain gonosz, elégedett vigyor jelent meg. Örült, hogy megalázhatta ezt a pökhendi alakot.

- Mint említettem, távozzon, amíg megteheti! - mondta a sötét jedi fenyegető hangon. Sordis pár pillanattal később dühösen belépett a hajójába - miközben magában elátkozta Wenthart és megfogadta, hogy ezért a sértésért még bosszút áll -, majd a kis hajó, a Galandféreg felemelkedett és elhagyta a Korriban orbitját. Sordis a hajó plasztacél kilátóján keresztül még láthatta az álcázásból kilépő SiSD-ket és Judicatorokat. A műszerei szerint tüzelésre készen álltak a hajók, így nem vehette fel velük a harcot. Átkozott Wenthar! Ezért kegyetlenül meg fogsz lakolni, gondolta magában gyűlölettel. Mindig is sejtette, hogy ez a pillanat el fog érkezni. Ilyen a Sötét Oldal hatalma.

Gyorsan a hiperűrbe lépett, majd elhagyta a Korribant...

Így esett meg hogy Kaardot maga Kandor fogta el.

- Uralkodónk parancsa szerint magunkkal visszük! - mondta az egyik sötét jedi a fiúnak, azzal két ysalamirivel felszerelkezett Sith katona máris lefegyverezte Kaardot. Kandor bár undorodott az ysalamiriktől, mégis roppant hasznos kis állatkáknak tartotta őket ilyen esetekre. Egyedül Wenthar Nagyúr volt képes ellenállni a Sithek között ezeknek a dögöknek, valamilyen Sith mágia segítségével, így rá nem hatottak ezeknek az undorító férgeknek a tulajdonságai. Viszont minden más Sith az ESB-ben kénytelen volt elszenvedni azt, hogy megfosztják ezek a dögök az Erőtől. Így Kaard is. A fiú tehetetlenül vergődött a katonák szoros markában. Kandor kacsintott rá egyet.

- Ne aggódj fiam! - mondta a Mészáros derűsen. - Nagy szolgálatot tettél nekünk!

- Mégis mi a fenére gondol?! - üvöltötte a fiú Kandor felé.

- Bebizonyítottad, amit a Nagyúr már hónapok óta sejt! - mondta tárgyilagosan Kandor - Te és a Mestered árulók vagytok!

Bastion

Wenthar Nagyúr nagyon örült annak, hogy a nagai uralkodó nem vette ellenséges lépésnek Sordis szemtelen viselkedését. Semmi kedve nem volt ugyanis egy újabb háborúhoz. Az ESB-nek ugyanis meg kell erősödnie, mielőtt felkészülhet a Sithek álmának végrehajtására, az egész galaxis meghódítására. Ráadásul megkedvelte a nagai népet. Erőszakosságuk és harciasságuk jó szövetségesekké teszik őket. Neki pedig égetően szüksége volt egy megbízható szövetségesre, aki segítheti végigvinni az érdekeit a galaktikus politikában.

Azonban más dolgok is nyugtalanították. Kandor jelentkezett, és jelentést tett. Sikerült elfognia Sordis tanítványát, Kaardot. Wenthar remek lehetőséget látott a fiúban, és ezt ki akarta aknázni. Az Erő azt súgta neki, hogy meg kell szereznie ezt a tehetséges ifjút. Ugyanakkor egy másik előérzete szerint a saját tanítványát a nagaiok között fogja megtalálni. Fel kellett oldania a két ellentétes indíttatást és ezt csak egyféleképpen érhette el.

Kaardot a Korriban II-n fogja fogva tartani egyelőre, ő pedig elmegy a nagaiokkal és megkeresi azt a tanítványt, akinek az erőteljes rezgéseit már most is megérezte az Erőben. Aztán...

Összeengedi a két ígéretes Sith-jelöltet, és akkor meglátja, ki az, aki érdemes arra, hogy a tanítványa legyen. Amelyikük győz, az Wenthar örököse, munkájának továbbvivője lesz. A vesztes pedig...

Nos azzal két dolog történhet, és ez a leendő tanítványától függ majd. Vagy életben marad, vagy pedig meghal! Mert ilyen a Sötét Oldal hatalma. Persze Wenthar már eleve elhatározta, hogy a vesztest életben hagyja. Mert ki tudja, talán a bosszúvágy és a revans ígérete egy erősebb Sithet alkot majd meg, aki talán méltóbb tanítványa is lehet. Wenthar elégedetten dörzsölte össze a tenyerét. Igen, gondolta magában, ez lesz a legjobb. Megküzdenek egymással, és eldöntik harcban, melyikük a jobb harcos!

Wenthar újra bejelentkezett a nagai császárnál.

- Felséges Úr! Úgy döntöttem, hogy erősítve népeink közti bizalmamat, az ön hajóján látogatom meg az ön otthonát! - mondta a Császárnak higgadt nyugalommal a másik Császár. - Egyetlen kísérőmként hű Testőrömet és az ESB Főkormányzóját vinném magammal: Grodin Tiercet!

- Rendben, Uralkodó! - válaszolta Puyi Császár nagylelkűen. - Várom önöket a hajómon! - azzal bontotta a vonalat.

Hamarosan két SiSD állt alakzatba a Yamato körül, miközben a Bastion felszínéről egy Lambda-osztályú komp szállt fel, majd dokkolt a Yamato egyik leszállóplatformján. A kis komp ajtaja felnyílt, és Wenthar egyetlen hű barátjával és Testőrével az oldalán kilépett a kis járműből.

- Üdvözlöm a nagai népet! - kezdte el az udvariaskodást Wenthar, miközben végignézett a nagai díszszázadon, amely fogadta őket. - Örülök hogy a hajójukon tehetem meg az utat, nemes hazájuk felé! A két SiSD-től nem kell tartaniuk, ők is a kíséretemet alkotják!


Üzenetek és közlemények

[Üzenet az ESB belső kommunikációs csatornáján keresztül]

Szigorúan titkosított üzenet

Sith Exar Omicron Bíbor 80-szoros titkosítással

Tárgy: A Fogoly

Kézhez kapja: Kandor, az Obszidián Rend vezetője!

Lord Kandor!

A Fogoly fedőnevű személyt azonnal a Korriban II-re kell szállítani. Lássák el mindennel, gondoskodjanak számára egy lakosztályról a Császári Palotában. Nem bánhatnak vele rangján aluli bánásmóddal!

További utasítások:

A Fogoly lakosztályát lássák el titkos helyeken ysalamirikkel, megelőzve az esetleges atrocitásokat. Szereljék fel a lakosztályt minden luxussal, illetve kényelmet biztosító dolgokkal. A Fogolynak nem szabad úgy éreznie, hogy ő egy rab! További utasításomig így járjanak el!

Wenthar Nagyúr, az ESB Uralkodója sk.

Figyelem: az illetéktelen felhasználás esetén, az üzenet megsemmisül!

Feloldási kód: 122-omicron-346-theta-23-kappa-661.


Bastion

Tierce őrnagy, Wenthar Nagyúr testőrgárdájának parancsnoka szúrós tekintettel járta a Yamato folyosóit. A nagai csatahajó legénysége láthatóan olyan régóta nem járt saját területén kívül, hogy most itt is, ott is idegeneket lehetett felfedezni, akiket afféle talizmánként, vagy ki tudja milyen vallási céllal, esetleg puszta kíváncsiságból engedtek fel a fedélzetre. De persze meglehet, hogy közönséges kéjhölgyek és, nos, kéjfiúk voltak.

Ez pedig, akárhogy is, szinte kínálta magát a kémek és árulók számára. Akiktől meg kellett védenie a Nagyurat.

- Riszt a vendég úrnak? - szólította meg a kantinban a szakács, amelyikbe éppen belépett, nyomában két nagai testőrrel, akik mindenhová elkísérték.

Az őrnagy végigpillantott a konyhán. Valami nem stimmelt itt. Az ösztönei súgták neki. A kékes bőrű férfi mögött ott sorakoztak a nagai konyhákban megszokott edények, kanalak, hosszú, fűrészes élű kések és különböző színű, ragadós masszával bevont ételek.

- Hogyne, köszönöm...

Ahogyan a szakács és az őrnagy tekintete találkozott, a másik férfiében megvillant valami. Valami vörös... az őrnagy belekóstolt az ételbe.

- Íszletess, nagycágos úr?

Az őrnagy tekintete még egyszer végigfutott az edényeken. Tiszták voltak. Gyanúsan tiszták.

- Hogyne... finom... köszönöm... - azzal az őreihez fordult.

- Szólnának a parancsnokuknak, hogy itt... ízetlen a kaja???

A szakács szeme még egyszer megvillant.

- Mindjárt teszek bele még valamickét, nagycágos vendég szan...

Az őrnagy tekintetet követte a férfit, aki az egyik sarokban sorakozó edények felé indult. Az őrei nem mozdultak, láthatóan mulattatta őket az alak.

A következő pillanatban a hajó hatalmasat rándult, jelezve, hogy beléptek a hipertérbe. Az őrök megtántorodtak egy pillanatra, és válogatott nagai káromkodások közepette kerestek fogódzót.

Az őrnagy tekintete ismét a szakácsra tévedt, no meg a mellette lévő fazékra, aminek a rázkódástól lerepült a fedele...

.. és jóféle nagai su'shi helyett egy köteg kábel és villogó valami csillant meg benne.

Az őrnagy reflexből oldalra vetődött, miközben a szakács ruhaujjából előbukkanó sugárvető kettőt villant, és a nagai őrök átégetett torokkal a padlóra rogytak. A harmadik lövedék a terem ajtajánál lévő elosztóba csapódott, mire sötétség és szikraeső borította be az értetlen vendégeket. Újabb villanások, újabb üvöltések.

Az őrnagy fejét behúzva kúszott át a felborult asztalok között, miközben a bejáratnál felrobbant valami, majd a riadójelzés hangjai töltötték be a hajót. Úgy tűnik, gondolta, profival van dolgom. Szerencsére, futott át az agyán, amíg a hipertérben vagyunk, jó eséllyel nem nyitják ránk a zsilipeket.

Végül eljutott a terem széléig, ahol félre kellett tolnia egy nagai tüzért, akinek homlokán egycentis, füstölgő seb tátongott. Profi...

A bejárat felől újabb lövések érkeztek, láthatóan megérkezett az erősítés. Az őrnagy tudta, hogy kezd kifogyni az időből. Felpattant, miközben a mellkasát fedő vörös páncél egyik oldalsó paneléből a markába csúszott egy hegyes, vékony vibropenge. A terem másik oldalán megpillantotta a szakácsot, amint a sarokban lévő fazekak felé igyekezett, valószínűleg nem azzal a szándékkal, hogy felmelegítse a levest.

A biztonságiak lövései egyre közelebb robbantak körülötte. De nem eléggé. Az őrnagy résnyire összehúzta a szemét, majd útjára engedte a pengét, ami végigrepült a szikrák és lövedékek felhőjén, és egyenesen a szakács egyik tenyerében landolt, a falhoz szegezve őt.

Mire a férfi megfordult, hogy sugárvetőjét Tiercre emelje, a második penge is átrepült a termen, és a másik kezét is a falhoz szegezte.

- Ne lőjenek!! - üvöltötte az őrnagy, de a nagai biztonságiak bolondok lettek volna nem kihasználni, hogy a célpontjuk végre nem mozog... egyszerre egy tucat lövedék csapódott be a szakácsba... a tizenharmadik pedig a mögötte lévő fazékba.

Az őrnagy a karjaiba temette a fejét, miközben érezte, hogy a robbanás lökéshulláma végigperzseli a termet derékmagasságban, ledöntve a lábáról mindenkit, aki még állt.

Amikor felpillantott, a konyha falában egy nagyjából két méter átmérőjű lyuk tátongott, körülötte az ebéd, a szakács, és egyéb elektronikai eszközök maradványaival.

- Mondom ne lőjetek, barmok! - az első nagai kommandóst, aki fel akarta segíteni (rángatni) a padlóról, kicsavart vállal vágta a földre, majd közelebb lépett a nyíláshoz. A konyha mögött lévő helység nem tűnt hagyományos raktárnak, sokkal inkább egy hipermodern kommunikációs központnak.

- Azt hiszem ideje lenne, hogy jelentsék ezt a parancsnokuknak... - mordult rá a katonákra Tierce, majd félresöpörte a csizmájára ragadt húscafatokat, amelyek valaha a főzéssel láthatóan hadilábon álló ügynökből maradtak. Profi, ugyebár. Csak sózni nem tud, gondolta.

Korábban

Togo admirális ámulattal nézte a két SiSD-t, amint alakzatba állnak a Yamato körül. Nem rossz, határozottan nem rossz. Mindenesetre azért jó lesz nyitva tartani a szemüket a hazaúton, két ilyen kaliberű hajóval az oldalukon. Persze, immáron szövetségesek voltak, de jobb félni, mint megijedni, szokták mondani.

- Ideje, hogy a mi kísérőhajóink is alakzatba álljanak! Nyissanak csatornát a Himekishi-re! - mondta szokásos pattogó hangján, amely parancsoláshoz szokott. A négy Katsura-osztályú cirkálót Urio altengernagy parancsnokolta, akinek képe megjelent a központi kijelzőn. Az ellentengernagy tisztelgett és az admirális viszonozta az üdvözlést.

- Álljanak be kísérőalakzatba, kissé szellősebben. Egyúttal tartsák nyitva a szemüket és készüljenek fel minden eshetőségre!

- Ha! - vakkantotta az ellentengernagy, kissé leharapva a szó végét, majd további megbeszélnivaló hiányában tisztelgett és bontotta a vonalat. A következő percekben a négy kísérőcirkáló, néhány fregatt és korvett alakzatba állt a három nagy termetű hajó körül. Togo tekintete a császárra tévedt, aki továbbra is az ő helyén ült és az űrt bámulta. Alaphelyzetben egy ilyen védelem gyengének számított volna, de mivel a Császárság most nem állt háborúban, és az akciót is igyekeztek minél nagyobb titokban tartani, így csupán egy ekkora egység mellett döntöttek, abból kiindulva, hogy a peremvidéki söpredéket a Yamato egyedül is képes lenne lesöpörni. Viszont, ha egy erősebb ellenféllel kerülnek szembe... Az admirális meglepődve nézte végig az ellentengernagy egységét, amint alakzatot vesz fel a főparancsnoki hajó körül. Meglepő stratégia, nem olyasmi, amit a tankönyvekben tanítanak. Viszont határozottan jónak találta: a kísérőhajók így képesek felfogni a Sith hajókról érkező lövéseket, amik érzékeny célpontot érnének, valamint remek támogató tüzet tudnak adni kisebb hajók támadása esetén. Urio láthatóan jól mérte fel, hogy egy csata esetén mi is lenne a valódi feladata: a nagyobb hajókkal elbír a Yamato, így az ő tényleges feladata a vadászvédelem. Tehetséges fickó, aki nem áldozza fel feleslegesen a katonáit. Még sokra viheti.

Akadt itt még egy gyakorlati probléma is, ugyanis egy külföldi államfőt is fogadtak a hajó fedélzetén, akinek illő fogadtatásról és szálláshelyről kellett gondoskodni.

- Tanaka zászlós! - fordult oda az egyik fiatal flottatiszthez az admirális, mire az vigyázzállásba vágta magát. A zászlós egy ősi nemesi család sarja volt, így bizonyosan értett az ilyesmikhez. - Maga mától a Yamato protokolláris ügyekkel foglalkozó megbízottja.

- Igenis! - felelte a zászlós, aki láthatóan nagyon komolyan készült venni a saját munkáját.

- Készítse elő Wenthar császár fogadását! - a zászlós tisztelgett és távozott a hídról. Togo kíváncsi volt mit tud kihozni a helyzetből, ám az ugrás előkészítése egyelőre fontosabb feladat volt.

Wentharral együtt a nagai küldöttség bolygón maradt tagjait szállító hajó is dokkolt a hajó hangárjában. Mamorut, a leendő nagykövetet és a mellé kinevezetteket kivéve mindenki otthagyta Bastiont. A legtöbben csendesen ültek, a tegnapi este élményein merengve, míg néhányan gondolataikat cserélték ki a legkülönfélébb témákban. A legtöbbeket az foglalkoztatta, hogyan is fog a jövőben a két állam sorsa alakulni, most, hogy egy szövetséggel összekötötték azt.

Egy hangárral arrébb éppen Wenthar császár kompjának fogadása zajlott. Tanaka zászlós mindent megtett, hogy a lehető legjobb fogadást hozza össze. Felsorakozott egy díszszázad, mögöttük kétszakasznyi tengerészgyalogos nehézpáncélzatban, mögöttük a flottarendészet egy egysége várt és néhány pilóta valamint flottatiszt. A sort a császári testőrség tagjai zárták és rájuk merőlegesen állt fel a fogadóbizottság sorfala. A megjelent katonák egységesen tisztelegtek, miközben Wenthar lesétált a rámpán, a kivezényelt katonazenekar pedig jobb híján a Galaktikus Birodalom himnuszát játszotta.

- Üdvözlöm a YSSD Yamato fedélzetén, heika! - hajolt meg a zászlós szertartásosan. A császár mellé Őfelsége négy testőrét osztotta be, míg a vele érkezett főkormányzó mellé két flottarendészt rendelt. Természetesen teljes mozgásszabadságuk volt a hajón, és mindketten egy-egy főtiszti lakosztályt kaptak, amely a császáréhoz hasonlóan fokozott védelmet kapott.

...

A hajó már a hiperűrben járt, amikor Togo admirális megkapta a híreket az incidensről. Szerencsére se a császár, se a kiemelt vendégük nem volt a hídon, így kellőképpen kiordibálhatta magát, rázúdítva minden dühét a szerencsétlen flottrandészekre.

- Inkompetens barmok! Ezen a hajó utazik Őfelsége és egy kém észrevétlenül tevékenykedhet?! Megöli öt emberemet, megsebesít hetet és veszélybe sodor egy külföldi kormányfőt? Baka, baka, baka!!! - üvöltötte magából kikelve, miközben a rendészet tisztjei rezzenéstelen arccal bámultak maguk elé. A parancsnok, egy negyvenes éveiben járó tiszt alázatosan meghajolt.

- Vállalom a teljes felelősséget - közölte színtelen hangon. Togo kissé lenyugodva végigmérte.

- Ezt el is várom - felelte, majd némileg nyugodtabb hangon hozzátette. - De majd visszatérünk a kérdésre, amint Nagira értünk. Addig elvárom, hogy felgöngyölítse ezt az ügyet és tartóztasson le minden gyanús alakot. Értve vagyok?

- Ha, kakka! - vágták rá a rendészek egyszerre, vigyázzba vágva magukat.

- Leléphetnek - vetette oda az admirális, majd a kommunikációs tiszt felé fordult. – Rendeljen el sárga készültséget az egész flottában.

- Igenis!


Ossus

Kyle Katarn magában merengve rótta a Jedi Templom folyosóit. A jedi mester a gyengélkedő felé igyekezett, hogy informálódjon új szövetségese állapotáról. A fiatal férfit megérkezésük után azonnal az orvosi részlegre szállították, és elkezdték a bacta-kezelését.

Karrde és társai még szintén az Ossuson tartózkodtak. A csempész köszönetképpen biztosította a Tanácsot hűségéről, és ők nem zárkóztak el egy információkereskedő szövetségestől.

Kyle bekanyarodott az orvosi részleghez vezető elágazásba.  A Jedi egyre jobban hiányolta Jan jelenlétét. A nő legutóbb a Sekoton észlelt fenyegetés felderítésére indult, viszont még mindig nem tértek vissza. Kyle elhatározta, hogy miután végzett Mordeisnél, kifaggatja az ügyről Skywalkert.

Benyitott a kórterembe. A szemközti falon baktatartályok sorakoztak. A férfi azonnal felismerte a Sithet.

Darth Mordeis négy órája volt eszméletlen, és még további négyet kellett a gyógyító folyadékban eltöltenie. Kyle megállapította, hogy újdonsült védence hamarosan rendbe jön. De mit kezd akkor vele? Hogyan vegye rá a Sithet, hogy megtörje esküjét, elszakadjon mesterétől és felhagyjon a sötét oldal útjával? Kyle még sosem térített meg senkit, de alig várta, hogy belekezdhessen.

- Lassan gyógyul - lépett az őszülő szakállú mester mellé Cilghal, a rend gyógyítója. A vizenyős szemű mon calamari megérintett néhány kapcsolót a Mordeist tápláló berendezésen. - Amíg nem merít az Erőből úgy, ahogyan mi tesszük, a teste nem tud regenerálódni...

- Egyedül van, jedikkel körülvéve... - morfondírozott Kyle. - Itt nem érheti el a sötét energiákat...

- Pedig már egyre közelebb vannak... - hajtotta le a fejét szomorúan Cilghal, majd egyik hatalmas szemét a másikra emelte. - Maradjon mellette, Katarn Mester. Mégiscsak köti valami ezt a férfit... legalább Önhöz.

- Fiú ez még, fiatalabb, mint amennyi én voltam, amikor bekerültem a birodalmi kommandóba... - Kyle letelepedett a fal mellett álló egyszerű székre, miközben Cilghal szavain gondolkozott. - Itt maradok, rendben.


Coruscant

Tierce őrnagy azon gondolkozott, hogy az államfő most mivel fog előrukkolni, miközben végighaladt az elnöki lakosztály felé vezető folyosón. Nem lepte meg, hogy az ajtó előtt a szövetségi testőrgárda kék páncélos őrei helyett egy mandalóriai kommandóst talált. Daala az utóbbi hetekben egyre látványosabban vette körül magát a saját szája ízlése szerinti... kísérőkkel.

- Jöjjön be, őrnagy... - biccentett az íróasztal mögül az idős államfő. Ép szeme kékesen villogott. - Egy felettébb... egyedi feladatot szeretnék magára bízni...

- Szolgálatára, asszonyom - az őrnagy arcáról nem lehetett leolvasni semmit. Daala egy ideig szöszmötölt az asztalon, majd megfordította a terminált, amin megjelent egy sivatagokkal és kanyonokkal borított bolygó képe... majd mellette egy másik, amelyet valamiféle furcsa, vöröses aura övezett...

- A Korriban és a Zonama Sekot - ismerte fel a rendszereket a klón.

- Jelenleg nem vitás, immár a két legnagyobb problémánk - hunyorított ép szemével a nő, majd előhívott egy harmadik rendszert felidéző holoképet, ami mintha az előző kettő keveréke lett volna. Egyszerre vibráló és ősi...

- Ezt nem ismerem fel azonnal...

- Az Ossus, a jedik székhelye - javította ki szárnysegédjét a volt admirális. - Tudja őrnagy, ma már nem a Konföderáció és a különböző szeparatista frakciók jelentik a legnagyobb fenyegetést a Szövetségre és általában a galaxis rendjére... az elmúlt időszakban lassan annyi szektor pártolt át ehhez az új Sith Birodalomhoz, hogy rövidesen elérik a Szövetség erejét, gazdasági és katonai téren egyaránt...

- Igen meglepő, hogy ilyen nyíltan hirdetik az eszmeiségüket… - morfondírozott az őrnagy.

- Ebben igaza van - biccentett Daala. - De a peremvidéki átlagpolgár számára a Sith Egyház elsősorban újjáépítési pénzeket, a vongformált bolygók újra élhetővé tételét és munkalehetõséget jelent... mindazt, amit a Szövetség az előző, inkompetens, nem kis részben jedik által befolyásolt, vagy éppen sötétoldali vezeőõi alatt nem tudott nyújtani.

- De... - folytatta a nő. - most már késő lenne ezt elkezdeni. Most már egyedül a Szövetségi Flotta nagyobb mérete az, ami visszatartja Korribant és társait az agressziótól...

- Akkor hamarosan akár az előnyünkre is válhat ez a terjeszkedés... - jegyezte meg az őrnagy - számos rendszer előbb csatlakozik a Szövetséghez, mielõtt a Sithek kiterjesztik a befolyásukat erőszakkal...

- És minél inkább erőt mutatunk mi is, annál inkább fog a belső ellenzék azzal vádolni minket, hogy a Birodalom hagyományait építjük... - jegyezte meg Daala.

Az őrnagy arca kifejezéstelen maradt, mint aki pontosan tudja, hogy a vádak nem is egészen alaptalanok. Sőt, ez így is volt.

- Viszont... - szólalt meg végül - ez még túl korai lenne a jelenlegi helyzetben... ezért van szüksége rám, asszonyom?

- Igen - bólintott Daala. - Egyszerre kell felmérnünk a Sithek valódi erejét, valamint azt, hogy kapcsolatban állnak-e a Zonama Sekotról jelentett Yuuzhan Vong mozgalommal, és egyszerre kell kihúznunk a szőnyeget a jedik és az ellenzékiek lába alól... őrnagy, ön kiváló kommandós, és a Polneye katonái is azok... de egyszerűen nem politikusok... itt nem sokat tudnak a segítségünkre lenni.

- Oda megyünk, ahová parancsolja, asszonyom... - Tierce arcán látszott, hogy némiképp bántja a minősítés, de nem vitatkozott vele.

- Szerezzen meg nekem mindent, amit tudni lehet a Sithekről és a Yuuzhan Vongról is... - húzta össze ép szemöldökét Daala. - Kevés hírszerzési információnk van, de tudjuk, hogy a Korriban Sith sejtje nem az elmúlt pár évben nőtt ki a semmibõl... ott voltak a bolygón, talán Endor óta, vagy régebb óta, kihúzták a polgárháborús éveket, kihúzták a Yuuzhan Vong inváziót, nem avatkoztak bele Jacen Solo ámokfutásába... tudni akarom, miért, és tudni akarom, mi közük van a Zonama Sekothoz és ahhoz a valamihez, amit a Prakith környékén azonosítottunk... ha kell, ásson bele az archívumokba, keressen fel kihalt rendszereket, bolygassa fel az egyetemek holotárait.

- És a jedik? - az őrnagy kibámult az ablakon, mintha máris a feladaton járt volna az esze.

- Nos, pont ez a lényeg... - biccentett Daala. - Nem csak információra van szükségem... arra is szükség van, hogy egyszer és mindenkorra bemutassuk a közvéleménynek... a jedik egy követ fújnak ezekkel a sötét oldaliakkal... találja meg a kapcsolódási pontokat, őrnagy, és nem érdekel, hogy valóban előássa őket valahol az Ismeretlen Vidéken, vagy a semmiből szedi elő... a lényeg, hogy egyszer és mindenkorra meg kell mutatnunk a galaxisnak, egyik társaság sem jobb a másiknál... - csapott az asztalra Daala.

Tierce bólintott. Sokat mást amúgy sem tehetett.

- Azt hiszem, értem, mire gondol, asszonyom... felkészítek egy csapatot, és holnap indulunk...

- Kitűnő, köszönöm... - Daala biccentett a klónnak, hogy leléphet, majd visszafordította maga elé a terminálját. Egy pillanat múlva felnézett.

- Igen, őrnagy?

- Nos... megkérdezhetem, Ön mit fog tenni a következőkben? - a nőt néha meglepte Tierce nyíltsága, de nem szólalt fel ellene, hiszen saját maga is ugyanezt várta el és ugyanezt nyújtotta a Bendő Irreguláris Flottában szolgáló alárendelt bajtársaknak az évek alatt.

- Nos, őrnagy... - mosolyodott el halványan Daala. - Én azt hiszem elutazom, és meglátogatom volt kollégámat, a kedves Phennir tábornokot...



--- Vége a XIII. Fejezetnek ---


Comments