EGB Könyv‎ > ‎

X/2

Tizedik Fejezet

Második Rész

Csilla

Jaget és apját Shawnkyr kapitány egészen a Házak Palotájáig kísérte, a Csilla jeges felszíne alatt húzódó hatalmas, boltíves csarnokokkal és széles folyosókkal tarkított épületegyüttesig, amely a chiss Nemesi Házak legfőbb tanácsának adott helyet. Soontirnak nem kerülte el a figyelmét, hogy a megszokott négy nemesi család vezető arisztokratáin kívül most még ketten ültek az így hat személyesre alakított félkörben - a leghatalmasabb chiss családok száma a klánok közti politikai machinációk függvényében folyamatosan változott, de a négy legnagyobb család, a gazdaságért felelős Csapla, a tudományokért és iparért felelős Inrokini, a szociális és igazgatási ügyeket kézben tartó Sabosen, és a haderőt irányító Nuruodo családok öregjein kívül most ott ültek a félkörben a sokszor már hírhedtté, vagy éppen kegyvesztetté vált Mitth és Chaf nemesei, a frontparancsnokok és diplomaták képviselői... Soontir összehúzta egy megmaradt szemöldökét. Két ilyen birodalomhű, a hagyományokkal sokszor szembeszegülő család behozatala a nagytanácsba csak egyet jelenthetett... valamelyik nagyobb dinasztiának ellensúlyra volt szüksége a másik hárommal szemben…

- Fel Báró, üdvözlünk ismét a Csillán - nyitotta meg az ülést Tar'sen'nuruodo, a Chiss Védelmi Erők ősz hajú, lángoló vörös tekintetű parancsnoka, nem hagyva kétséget afelől, hogy melyik család áll szemben a riválisok érdekeivel.

- Megtiszteltetés, hogy ismét befogadtatok, nagytiszteletű Arisztokraták... - hajtotta meg szertartásosan az öregebb Fel, majd rövidesen Jag is így tett. Nehéz volt visszaszoknia a másodvonalbeli junior szerepébe azok után, hogy majdnem a Birodalom császára lett. - Miben lehetünk a szolgálatotokra? Megmentették az életünket a segítségünkre küldött hajóval…

- Így a lekötelezettjeink vagytok, igen - bólintott a Nuruodo-klán feje.

- Nem helyes ismét az emberekkel szövetségre lépni! Nem helyes megint a Birodalom ruháját felölteni! - morogta a legidősebb Sabosen. Soontir figyelmét nem kerülte el, hogy a férfi testőrei és kísérői között két fehér bőrű, sötét szemű alak is állt. Az nem lehet, gondolta a báró, a chiss politika és történelem ismerője...

- Elég! A Tanács szavazategyenlősége esetén a Védelmezők, azaz a katonák döntenek a vitában, ez generációk óta így van! - emelte fel a kezét ellentmondást nem tűrően a legöregebb Nuruodo, majd visszafordult Soontirhoz.

- Azért hívtunk vissza hazánkba, Soontirf'el, hogy megkérjünk, légy ismét a kinyújtott kezünknek a vezetője, légy ismét annak az Erőnek a parancsnoka, amelyik megfelelő helyen és időben a chiss érdekek képviselőjeként lép fel!

- Tehát a Kéz Birodalma újra felvonja zászlaját... - Soontir elmosolyodott, de közben a Sabosenek és Csaplák rosszalló tekintetét tanulmányozta. Nagyon szoros lehetett ez a döntés a Tanácsban.

- Így van - Bólintott Nuruodo, majd az ajtóban várakozó Shawnkyr felé biccentett. - Leányunk, és a Te fiad lesznek a legfőbb tábornokaid. Megkapsz mindent, amire szükségetek lehet, beleértve a Nira'uan-i bázist és a Házi Falanx egységeit is a Mitth és a Chaf házak egységeiből - pillantott az oldalán ülő két kisebb rangú nemesre.

- Mit vártok cserébe? - húzta ki magát az öreg Fel.

- Amit mindig - biccentett a vén chiss. - Társadalmi szabályaink tiltják, hogy mi magunk kövessünk el agressziót, de egy velünk szövetséges hatalom szabadon kiterjesztheti karját az Ismeretlen Vidék azon területeire, ahová az Expanziós Védelmi Erő egységei már nem léphetnek... több volt ellenségünk is mozgolódik kint, beleértve a galaktikus peremen élő barbár, tanulatlan unokatestvéreinket…

- Öreg barátom bizonyára nincs tisztában a nagai valódi tudásával és szándékaival... - jegyezte meg a Csapla-klán feje, miközben a Sabosenek mögött álló sápadt alakokra tekintett. - Talán a fennkölt gyűlölködés helyett ideje lenne baráti jobbot nyitni feléjük…

- Ezt a vitát már lezártuk! - csapott az asztalra az arisztokrata chissekre nem jellemző indulatossággal az öreg Nuruodo. - A Kéz Birodalma ismét létrejön, és punktum! Bárki ellen megvédi majd hazánkat, beleértve a Vad Testvéreket és azokat a semmiben ólálkodó Yuuzhan Vongokat is, akik az élő bolygójukkal itt sertepertélnek a környéken és megsértik határainkat! Így lesz!

- Óhajod szerint lesz, nagy hatalmú Arisztokrata. Köszönjük, hogy fogadtál - sorolta el az ilyenkor szokásos szófordulatokat Soontir, majd finoman megbökve fiát jelezte, hogy a kihallgatás véget ért.

- Attól tartok, fiam, egyikünk sem fog gondtalan nyugdíjas éveket élvezni errefelé… - súgta kifelé menet a folyosón Jagnek Soontir. - A baj nagyobb lehet, mint hittem, ha ismét megkapjuk a Kéz erőit.

Jag nem szólt semmi, csak maga elé meredt, és azt próbálta megbecsülni, hogy hány chiss csillagrombolóval tudná kirúgni a Bastionról az áruló moffokat és Sith kutyáikat, és bosszút állni Jaináért…

 

Zonama Sekot

Saba három megviseltnek tűnő, rongyokba burkolt sekoti Yuuzhan Vong és egy fiatal ferroai kisfiú társaságában haladt a leégett, elszenesedett boras fák alatt. Mindenütt a Sötét Oldal lehellete fújt végig a tarlón, ami valaha Sekot egyik egyenlítői, buja őserdeje volt. A Yuuzhan Vong harcosok és sötét oldali követőik elől menekülők száraz gallyakat és köveket hánytak a vadászgépre, amivel a barabel landolt.

Sabát lenyűgözte, micsoda halálos letargiába… nem is, inkább hibernációba zuhant az élő bolygó. Sok helyütt hó borította a tájat, mintha utolsó erejével Sekot védőburkot vont volna maga köré, hogy ezzel is távol tartsa a fenyegetést...

Saba lehunyta a szemét, és a fénykardja felé nyúlt... a sötét tudat olyan gyorsan, váratlanul közeledett felé, hogy alig volt ideje odakiáltani kísérőinek:

- Fedesszékbe!!!

A halványan fénylő napot - a bolygó lassú mozgással egyre inkább eltávolodott csillagától, amelyik körül az utóbbi időben keringett - eltakarta egy árnyék, és a csoport élén haladó ifjú jedi lovag, a rodiai U'tar fájdalmas szörcsögés közepette felkiáltott, ahogyan egy Yuuzhan Vong corallskipper plazmaágyúja kirobbantotta alóla az immár élettelen földet.

Saba fénykardja felvillant, és centiméterekkel sárgán villogó hüllőszemei előtt állította meg az elsuhanó korallvadászgép pilótafülkéjéből kiugró kecses, tetoválásokkal tarkított támadó vörös pengéjét.

- Sebatyne mester, micsoda megtiszteltetés… - vigyorodott el gonoszul Tahiri - Öröm lesz tálcán nyújtani Mesteremnek azt a pikkelyes fejedet!

- Gyeree cak, Vong Kisszlány... - Saba, a nagymesterrel ellentétben egy pillanatig sem vesztegette az időt arra, hogy a Sötét oldal veszélyeiről prédikáljon a bukott harcosnak és Yuuzhan Vong mutánsnak. Az élő Erő világosan, még ezen a halott bolygón is megmutatta számára, hogy mit kell tennie... el kell kezdenie a vadászatot, ez a nő lesz az első prédája...

Ahogyan a kardok összecsaptak, kilométerekkel arrébb Ben Skywalker visszahasalt az errefelé inkább vöröses, mint fekete aljnövényzetbe, és volt mesterétől, a Sith-é vált Jacentől eltanult technikával igyekezett minél kisebbre, szintre láthatatlanra csökkenteni jelenlétét az Erőben...

Az a sötét jelenlét, ami ott volt, néhány száz méterre előtte, olyan közel, hogy egy fénykard kivehetetlen színű villanásait, és a keresésére küldött ferroaiak és sekoti Yuuzhan Vongok halálhörgéseit is egyesével lehetett hallani, vadul, szinte meztelenül izzott, valahogy mégsem illett abba a képbe, amit a bolygó valahogyan a háttérből folyamatosan sugárzott magából… más volt... nem ide való.

Amikor a kiáltások alábbhagytak, és a sötét tudat elhalványult, Ben felpattant és rohanni kezdett az ellenkező irányba. Tudta, hogy a keresésére küldött menekült csapatra már nem számíthat... egyedül kell megtalálnia az útját és a válaszokat ebben a...

... amikor kibukkant egy fa mögül, hirtelen veszélyérzetének engedelmeskedve, a Gárdában eltöltött évek rutinja szerint előrelendült, hogy egyik kezével állcsúcson vágja az előtte magasodó alakot, másikkal pedig fénykardját aktiválva annak gyomrába mélyessze, de szemein és az Erőn keresztül idejében eljutott hozzá a figyelmeztetés, hogy a támadó mozdulatból egy esetlen bukdácsolás maradjon, és szó szerint felkenődjön...

Az előtte magasodó, szálkás tekintetű jedi mesterre.

- Elnézést, Smordre Mester... - porolta le magát zavartan Ben. - Én… nem vettem észre... jöjjön gyorsan, egy Sith megtámadta és lemészárolta a helyi kíséretet, el kell tűnnünk innen!

A jedi mester végigmérte a fiút, majd kifejezéstelen arccal biccentett.

- Egy Sith? - vonta föl szemöldökét.

- Igen, mester - felelte Ben. - Éreztem is őt... olyan volt, mintha...

- ... egy sötét homály eltakarta volna az Erő áramlatait - fejezte be a mondatot Smordre, majd komoran bólintott. - Hiszek neked, Skywalker. Gyere, sietnünk kell!

Ben az előre lóduló mester nyomában útnak indult.

- Jut eszembe - torpant meg a magas férfi két lépés után, máskor elővigyázatosabb is lehetnél.

- Azt hittem, hogy...

- Érezd magad körül az Erőt, Skywalker! - fedte a mester a fiút. - Egy pillanatra se hagyd, hogy lankadjon a figyelmed!

- Mester, hidd el, igyekszem. Az a sötét előérzet hirtelen veszélyt jelzett.

- Meg kell tanulnod kezelni a valóság és a hazugság közti különbséget! Azt az érzést én küldtem rád.

- Hogyan? - hökkent meg Ben.

- Kíváncsi voltam, meddig terjed a hatalmad - felelte egy laza vállrándítással a mester. - A Skywalkerek ereje ott van benned, Ben. Nagyszerű jedi lesz belőled. De meg kell tanulnod, hogyan zárd ki az elmédből a sötét oldal hangjait! - Időközben útnak indultak. A távolban egy csata heves zajai hallatszódtak.

Smordre mester úgy szedte hosszú lábait, hogy Ben alig tudott lépést tartani vele. A szikár férfi nem tért ki az útjába kerülő, hófödte bokrok előtt, hanem egyenesen átgázolt rajtuk. A fiúnak azonban nagyobb erőfeszítésbe került a száguldás. A makacs ágak rendíthetetlenül kapaszkodtak belé, és hasogatták fel köpenyének alját.

- Meríts energiát az Erőből - folytatta a mester. - Akkor nem fogsz fáradságot érezni, és minden különösebb koncentráció nélkül felfigyelsz a veszélyre.

- Igenis, mester. Igyekszem - Ben összpontosított, és a tanult módszerrel feltöltődött az Erő energiáival. Ahogy Smordre mondta, valóban úgy érezte magát, mint egy érzékelőszenzorokkal teli felderítőszámítógép. És mindezt erőfeszítések nélkül. Nem fáradt. Az Erő azonban mindennél éberebbé tette. Bizonyos volt benne, hogy ha most érezné meg Smordre mestert, nem ismétlődhetne meg az előbbi eset. Legnagyobb meglepetésére a jedi nem vette zokon, amikor ő nekiesett.

Hirtelen bizsergést érzett az agya hátsó felében. Azonnal megérezte, hogy közelednek. A sötét aura ismét megjelent, és egyre inkább erősödött. Ben nem látta Smordre arcán, hogy ő is megérezte volna a jelenséget. A jedi azonban sosem adta tanújelét érzelmeinek. Ben nem tudta, ő mikor fogja már megtanulni ezt a közömbösséget, amivel a jedik objektíven szemlélhették a galaxist.

Smordre hirtelen felemelte fekete botját, és a magasba szökkent. A mester a közeli tisztáson ért földet, ahol Ben azonnal felismerte a fénykardos alakot. Saba Sebatyne egy vörös pengés alakkal harcolt.

Sirryn Smordre meglódította pálcáját, és azzal védte Tahiri Veila felé érkező csapását. A sötét jedi, vagy miféle elég jól harcol - állapította meg magában a mester. Sebatyne mester gondosan kerülgette a vörös penge csapásait, ám képtelen volt támadásba lendülni. Legalábbis mostanáig.

Smordre elsöprő erejű ütést mért Tahiri karjára, aki megremegett a villámgyors támadás súlya alatt. A dühe azonban erőt adott neki. Smordre most örült, hogy botja kortózisötvözetből készült. Nem nagyon szerette a fénykardot, és inkább az Erőre szerette bízni magát. Ennek ellenére félelmetes kardforgató hírében állt. Azonnal átlátta, hogy ez a nő Sithnek hiszi magát. Két csapás közepette sikerült bepillantást nyerni annak agyába, és nem volt elragadtatva a látványtól. A sötét jedi nem a Dracoon parancsnoka volt…

- Ki a mestered? - förmedt rá a nőre, miközben Sebatyne mesterrel összehangolt csapásokat intézett a másik gyors pengéjének védekező rései felé. A lány azonban kellemetlenül képzett volt.

- Nincs idő a besszédre - sziszegte Saba. - El kell pussztítanunk…

- Igen - harsogta Smordre, miközben rézsútosan, fentről lefelé és balra rántotta úgynevezett pengéjét, ami körül kék energia táncolt. Tahiri kivédte a támadást, miközben Sebatyne mester pengéje a lány védtelenül maradt jobb vállára sújtott. A sötét jedi félreszökkent a penge elől, majd újra támadásba lendült.

Tahiri Veila előredöfött, a két jedi közé. Sebatyne és Smordre azonban felismerték az figyelemelterelésnek szánt mozdulatot, és nem tértek ki, hanem összeütötték pengéiket a lány vörösen izzó kardjával. A két fénykard jellegzetes hangok közepette érte egymást, azonban Smordre pálcája a szél süvítő hangján keresztezte ellenfelének fegyverét.

Ekkor azonban Smordre megelégelte a küzdelmet. Az Erővel nagyot taszított mestertársán, és Saba, döbbent kifejezéssel az arcán tehetetlenül elrepült az egyik bozót felé. Smordre megragadta Tahiri Veila csuklóit, és akkorát rántott rajtuk mű- és ép kezével, hogy a nő elejtette a fénykardját, és egyensúlyát vesztette. A jedi mester a földre taszította őt.

- Foglaljon helyet! - kiáltotta.

Tahiri Veila képén tehetetlen düh vicsorgott, amint a jedi mester a nyakára helyezte platform csizmájának talpát. Smordre lorrdiai származásából fakadt a magassága, ám a magasított talpak is rásegítettek arra, hogy a jedi minél égbeszökőbb legyen.

Időközben Sebatyne előkecmergett a bozótból.

- Essz meg mi volt? - sipította, miközben leporolta magát.

- Bocsáss meg, mester, de nem akartalak veszélybe sodorni - felelte Smordre nyugodtan. - Úgy ítélem meg, nincs időnk játszadozni.

- Asszért mász módsszerek issz létessznek - mormogta Saba, majd szó nélkül Tahiri fölé lépett, és faggatni kezdte.

Smordre a tisztás szélén állingáló fiúra pillantott. Bent látszólag lenyűgözte a küzdelem drámai lezárása. Szemében azonban kétely lobbant.

- Mester, úgy tudtam, az erőszak elítélendő - rótta meg a fölé magasodó alakot.

Smordre ajkain elismerő mosoly játszadozott.

- Igen - vágta rá azonnal. - De ha uralod a saját gyengeségeidet, sosem fog megkaparintani a sötét oldal. Először mindig magadon kell uralkodnod, és akkor nem leszel az erőszak szolgája. Amit tettem, nem haragból vagy türelmetlenségből, csupán józan gondolkodás alapján követtem el. Valóban szorít minket az idő, és most talán az egész galaxis sorsa forog veszélyben.

- A messzternek igaza van - pillantott felé Sebatyne mester. Ő nem kedvelte túlságosan a társát, de elismerte a tudását. Smordre elvégre könyvtáros és történész volt valamikor, és azok aztán valóban erőszakosak. - Essz a nő talán tud valamit - bökött a földön kuporgó sötét alakra.

- Hát persze hogy tudok, mocskok! - ugrott talpra hirtelen a nő. Ujjaiból hatalmas energiahullám találta telibe Saba mestert, aki azonnal eszméletlenül rogyott össze, miután az energia villámok telibe találták. A jedi mester ruhája füstölgött az irtózatos energiakisülés miatt. Az energia pedig egyre csak áradt az ördögien vigyorgó nő felől, miközben Smordre és Ben egyre hátráltak. A két jedi azonnal Erőpajzsot kreált maga köré. Tahiri szemeiben őrjöngő láng gyúlt fel. Ismeretlen szavakat ordított, valószínűleg valamiféle Sith mágiát. Ebben a pillanatban a talaj megremegett Smordre alatt és fekete csápok kezdtek kitörni a közelükben, a föld alól. Ezek a csápok keresztülhatoltak a jedik Erőpajzsán, és ahol megérintette őket, ott a hús elolvadt csontostul. Smordre térdre rogyott az eszméletlen kíntól, miközben Ben igyekezett hátrálni a nőtől. Tudta, semmi esélye sincs ez ellen az őrült némber ellen. Az előbb talán csak szerencséjük volt, hogy rajta tudtak ütni.

Tahiri elméjét átvette valami más. A Yuuzhan Vong énje tökéletesen leuralta a nő elméjét. Tahiri eltűnt, hogy átadja a helyét a sokkal veszélyesebb Vadállatnak.

„Tahiri gyenge, Tahiri esendő, ezért most én mutatom meg a Sötétség igazi hatalmát”, gondolta magában elégedetten a nő Yuuzhan Vong énje. És ezek a férgecskék megdöglenek! Az átváltozott, immár Yuuzhan Vong Mágussá vált nő megidézte az egyik leggyilkosabb Sötét oldali mágiát és egyenesen az idősebb jedi irányába zúdította. A gyíkszerű, ostoba sziszegő rohadékkal remélhetőleg már végzett. Ha pedig nem, akkor majd rá is sort kerít. A Yuuzhan Vong démon ajkain kegyetlen vigyor jelent meg, amint a fájdalomtól sikoltozó idősebb jedaii felé tartott.

Smordre üvöltött tehetetlen kínjában, amikor ez a sötét valami, az egyik csáp eltalálta a kardforgató karját. A csáp érintése nyomán elolvadt a hús és a karja lehullott a poros földre. A jedi elméjét most csak a fájdalom és a kín uralta, semmi más. És sajnos nem vehette igénybe egyéb képességeit, illetve erejét sem, mert azzal lelepleződött volna. És az egészben ez volt a legbosszantóbb. Pontosan a legnagyobb fegyverét nem használhatta. A Sötét Oldal ereje ezúttal nem segíthetett rajta.

A Yuuzhan Vong Mágus elégedetten szemlélte kínlódó áldozatát. Hirtelen azonban sötét hang robbant az elméjébe.

„Hagyd a Sii'thet és térj vissza hozzám! Minnél előbb!”

Tahiri engedelmeskedett Mesterének, csupán azt nem értette, miért Sii'thnek nevezte Mestere ezt az oktalan jedaiit. A nő különös ábrákat rajzolt a levegőbe, majd egyszerűen eltűnt.

Smordre szívében feltámadt a harag és a gyűlölet ez ellen a valami iránt. Már a lelepleződése sem érdekelte. Csupán az hogy megölje és ízekre tépje ezt a nőt, aki ekkora kínokat okozott neki. Ben már távol állt tőle, de most már a fiú sem érdekelte. Elméjét kitöltötte a harag és a bosszúvágy mindent felülíró érzése. Aztán egyik pillanatról a másikra a nő egyszerűen eltűnt, ahogy a kínzó sötét csápok is, amik ellen kénytelen volt minden megmaradt erejét bevetni. Pár pillanattal később Ben lépett oda hozzá.

- Jól vagy mester? - kérdezte a fiú aggodalmaskodva.

- Miért szerinted jól vagyok fiam? - kérdezte Smordre a szokottnál kissé indulatosabban. Ben elnézést kérően csóválta a fejét.

- Iszonyatos kínokat élhettél át! - Ben segítségével Smordre talpra állt, majd bocsánatkérően nézett a fiú szemébe.

- Elnézésedet kérem, ifjú Skywalker az előbbiért! - Ben elmosolyodott majd megveregette az öreg mester vállait.

- Semmi baj mester! Megértem… - pillantott a jedi karjának megmaradt csonkjára a fiú. – hogy kissé felzaklatott az előbbi eset! - Ben most Saba mesterrel kezdett el foglalkozni. Odalépett az eszméletlen mester teste mellé, majd leguggolva megérintette annak mellkasát. Hamarosan fehéren izzó ragyogás vette körül Saba mestert, amikor a gyógyító energiák lassan helyrehozták a sérüléseit. Aztán Saba mester szemei hirtelen kipattantak és a jedi mester lassan eszméletre tért, miközben Ben Smordre mestert látta el.

- Mi történt? - kérdezte értetlenkedve Saba Sebatyne. Smordre fájdalomtól elgyötört arccal válaszolt neki.

- Majdnem megölt bennünket ez a valami! - az arca egy pillanatra elkomorodott. - Egy Sith mágus vagy valami hasonló!

Sirryn Smordre tehetetlenül figyelte, ahogy ellátják a sebét. A bal felkarja megperzselődött a sötét oldal átlátszó, mégis tökéletesen jelen levő csápjától. Érezte, hogy Tahiri nem fog sokáig kitartani, bármiféle erőknek is parancsol. Vagy talán hazahívták. A sötét oldalt anélkül alkalmazta a fájdalmak csökkentésére, hogy Ben észre sem vette, amint kínlódva összpontosít. Nem akarta, hogy Skywalker unokája tudomást szerezzen erejéről, ezért nem merte megidézni magában a valódi Erőt, hogy elpusztítsa ezt az öntelt némbert. Nem veszíthette el a jedik bizalmát.

Úgy döntött hát, hagyja a nőnek, hogy saját kis győzelmével örömöt szerezzen magának. A Sith-jedi nem lelte örömét mások megalázásában. Smordre nem volt gyakorlatlan a Sith mágia formáiban, habár ő maga inkább a telekinézis, vagyis a tárgyak mozgatása, megnyújtása és fegyverré alakítása területén jeleskedett. Például megfojthatta volna azzal a fatörzzsel azt a nőt...

Nem hamarkodhatott el semmit...

- Mester - szólt Ben, miután ellátta a szétroncsolt kart. Csak ámult, hogy a jedi hogyan képes ellenállni a fájdalomnak. Nem tudta, hogy Smordre nem rendelkezett fájdalomérzékelő neuronokkal – a lorrdiai mindet elpusztította a sötét oldal energiáival, miután évekig tartó kínokat kellett átélnie Kessel fűszerbányáiban, majd azután az Agon-kilencesen, egy birodalmi rabszolgatelepen. Az Agon-kilenc szabadulása után terméketlen kőgolyóvá változott. Smordre annyira őrjöngött akkor, hogy a rendszer napját is el akarta pusztítani. Tudta, hogyan kell, hiszen az ősi Nagyuraknak is megvolt a hatalmuk egy hasonló kaliberű teljesítményhez.

- Mester - szólította újból Ben.

- Igen?

- Szerencsésnek mondom magam, hogy magunkkal hoztunk - mondta Ben. - Hiszen te ismered a Sithek erejét. Egész életedben tanulmányoztad. Minden anyaghoz hozzáférhettél. Ha te nem lennél, már nem élnénk.

- Dehogynem - felelte Smordre. - Nem hagytam volna, hogy odavessz. Tudod, kölyökkoromban volt szerencsém Anakinnal, a te nagyapáddal többször is találkozni. Nem hagynám cserben az unokáját... Te erősebb vagy, mint ő. Te képes vagy ellenállni a sötét oldalnak.

- No igen... de nagyapám csak a felesége miatt őrült meg.

- Nem volt őrült, Ben. A szerelem pedig nem elvetendő dolog. A szenvedély viszont igen. Természetesen nem a szexről, hanem az indulatokról beszélek. Skywalkernek türelme nem volt, és az okozta a vesztét. No meg a császár befolyása.

- Nos, igen... - Ben elgondolkodni látszott, azonban ismét a mesterre nézett. – De sikerült elterelned a szót, mester. Valami azt súgja, hogy hagytad magad a nővel szemben.

- Jók a megérzéseid - helyeselt Smordre. - Én megmondtam, kiváló jedi vagy. Reméltem, hogy ez a Sith elvezet a mesteréhez. Erre egyszerűen csak b... akarom mondani, valami ismeretlen technikát használva elpárolog.

- Ismeretlen technika? - vigyorgott rá Ben.

- Elég! Induljunk! Sok minden vár még ránk.

A jedi trió útnak indult, miközben a Yuuzhan Vongok és a ferroai fiú mögéjük szegődtek. Saba mester vezette a csapatot, míg Smordre mester tőle kissé jobbra lépkedett, Ben Skywalkerrel az oldalán. Szótlanul haladtak, miközben mindegyikük az elcsendesedő tájat fürkészte.

- Vihar előtti csend - jegyezte meg Smordre. - Az előbb még zsivajt hallottam az épület irányából.

- Miféle épület? - kérdezte Ben, és a nyakát nyújtóztatva bámult előre a fák között. A távolban valóban megpillantotta egy építmény falainak árnyékát. A fiú csodálkozott mesterén. Hogyan volt képes odáig ellátni?

Smordre ekkor felé fordult. Feketével kihúzott szemei érdeklődve villantak.

- Megint elfelejtetted az Erőt - oktatta a tanítványt. - Valami nem stimmel itt - fordult az erdőrész felé.

- Egyetértek - mondta Saba mester. - Körültekintőnek kell lennünk.

- Azok vagyunk - felelte Smordre.

- Szóval igaz - szólalt meg egy új hang. - A jedik még csata közben is tanácskoznak.

Smordre megperdült, és egy teljes harci szerelésbe öltözött Yuuzhan Vong harcost pillantott meg, aki a csapat felé közelített. A jedik kísérői a fék mögé húzódtak Saba mester intésére.

- Már épp ideje volt - szólt a Yuuzhan Vongnak Smordre. - Untam már a gyaloglást. Tehát elvezetsz a Sith mesterhez, vagy csak útbaigazítasz?

- A viccelődés nem fog megmenteni, jedi!

- Hol van a járműved? - Smordre az idegen háta mögé kémlelt. - Ne akard azt mondani, hogy megint sétálnunk kell!

A Yuuzhan Vong arca elsötétült. Kezének halovány intésére még három társa lépett elő az árnyakból. Vicsorítva közelítettek prédájuk felé.

Saba mester bekapcsolta fénykardját, és a Yuuzhan Vongokra szegezte.

- Add meg magad, éssz nem esszik bántódásszod - sziszegte, miközben Ben is előkapta fegyverét.

Skywalker kíváncsian pillantott Smordre mesterre. A jedi rendíthetetlenül állt a Yuuzhan Vong előtt, kifestett ajkain a szándékosan elkent festék nedvesen csillogott. Smordre vérvörös ajkára tapasztotta a kezét, majd gúnyos csókot lehelt ellenfele képébe. Az alig látható halovány anyag a Yuuzhan Vong harcos arca előtt semmivé foszlott.

A harcos felemelte fegyverét, hogy lesújthasson, ekkor azonban minden előjel nélkül megmerevedett és a földre zuhant. Három társa azonnal nekirontott a fegyvertelenül mosolygó jedi mesternek.

Saba elterelte az egyik harcost Smordretől, és párbajba bonyolódott vele. Bennek is jutott egy. Smordre előrántotta fémkezét, amiből míves markolatú fénykard ugrott elő. A fehér, rövid henger alakú markolatból zöld penge ugrott elő, és azon nyomban nekifeszült a Yuuzhan Vong harcos büszke kardjának.

Lord Waranous befejezte a varázslatot, és módfelett elégedett volt az eredménnyel. Nemcsak megtalálta az Elveszetteket, hanem Sekot körül is kialakított egy különleges Erőhálót, amelynek segítségével napok múlva elviheti a bolygót az Elveszettekhez.

Pihent és közben vizsgálódott az Erőben. Érzékelte tanítványának jelenlétét és azt is, hogy közeledik az ellenség. Nem volt megelégedve Tahirivel. Azért kínozta meg és alázta porig, hogy hátha a Yuuzhan Vong énje, az a szunnyadó vadállat átveszi az uralmat. Azonban sajnos nem ez történt. Ehelyett romantikus, ostoba érzelmeket kezdett el táplálni felé. A Sötét Úr haragjában nem engedte meg neki, hogy részt vegyen a különleges erőpróbát igénylő mágiánál. Tahiri talán gyenge ahhoz, hogy a tanítványa legyen? Meglehet! Ekkor azonban olyan vérfagyasztó vigyor jelent meg a Sötét Úr ajkain, hogy attól talán még a sokat próbált Nas Choka is halálra rémült volna.

Tahiri eltűnt, és ezt az Erőben világosan megérezte. Valami sötét és sokkal borzalmasabb lényt érzékelt gyenge tanítványa helyett. Remek! - gondolta magában elégedetten a Sötét Úr. Ideje volt már. A Sötét Úr koncentrálni kezdett és letapogatta tanítványa közvetlen környezetét. Ekkor különös dolgot érzékelt. Az a valami, amely egyben Tahiri is volt, harcolt egy másik valakivel.

Különös alak lehet, gondolta magában a Sötét Úr csodálkozva. Nem is jedi, de nem is igazán Sith. Mégis, a Sötét oldal energiái csak úgy tombolnak benne. Ez felkeltette az érdeklődését. Kíváncsi lett rá, hogy ki is lehet ez a különös hibrid, ez az undorító, szentségtelen szürke valami, amely egyaránt meggyalázta a Világos és a Sötét Oldalt. Ahogy megérintette annak a valakinek az elméjét az undortól felfordult a gyomra. Egy kaotikus. szürke valamit érzékelt. Az Erő bemocskolása és megszentségtelenítése volt megtestesülve. Egy szürke, hideg üres valami...

Ez tetszett a Sötét Úrnak. És ha valami meg tetszett neki, azt általában meg akarta szerezni. Így hát visszarendelte a vadállat-Tahirit. A nő hamarosan pontosan a Sötét Úr előtt manifesztálódott. Lassan a talajra ereszkedett, majd meghajolt Ura előtt.

- Rendelkezz velem, Mesterem! - A Sötét Úr intett, hogy álljon fel, mire a nő hamar talpra állt.

- Neked kell fenntartanod a mágiánkat, amíg megnézem kis barátainkat! - adta ki a parancsot a nőnek Waranous, majd a kezébe nyomta a holokronját. A nő áhítattal vette át a rendkívüli értékkel bíró ereklyét. - Használd és fókuszáld az erőd! - fejezte be Waranous, majd egyszerűen eltűnt. A vadállat magára maradt és pontosan azt tette, amit Ura parancsolt neki. Folytatta a bonyolult mágikus rítust, amit Waranous elkezdett. A holokron lassan lebegni majd pörögni kezdett, miközben a vadállat egyre koncentrált. A piramis csúcsából előbb apró majd egyre jobban lüktető, vérpiros energiasugár tört elő. Sekot égboltja pedig egyre sötétebb, vörösebb árnyalatot vett fel.

Waranous megérezte őket. Pontosan tudta hol vannak. Hirtelen megjelenésével nemcsak ellenségeit, hanem a velük éppen harcban álló Yuuzhan Vong harcosokat is meglepte. Waranous egyenesen ahhoz az émelyítő szürke valaki felé vette az irányt, akire kíváncsi volt. A másik kettővel nem foglalkozott, őt csak a szürke érdekelte.

A Yuuzhan Vong harcos, akivel Smordre éppen harcolt, egyetlen sikollyal omlott porrá, amikor a különös jelenség manifesztálódott. A Sötét Úr volt az, személyesen. Azok a tébolytól izzó szemek egyenesen Smordre tekintetébe fúródtak.

- Ki vagy te? Undorító mocsok? - sziszegte a Sötét Úr gyűlölettel. Majd a választ meg sem várva, aktiválta kettős fénykardját és támadásba lendült.

Sirryn Smordre érzékelte, amint pár perccel ezelőtt egy idegen tudat őt vizsgálgatja, de nem fordított neki különösebb figyelmet. Úgyis tudta, hogy előbb vagy utóbb az a Waranous nevezetű illető, akit valaha Wenthar őrzött, tudomást szerez a jelenlétéről. A Sith mágiával éltetett világos oldali aura, amit Sordis a jedik megtévesztésére szőtt, nem foghatott ki a Sithen. Sordis érezte azonban, hogy a megtévesztő mező elhomályosította sötét kisugárzását, mintegy szürke jedivé, vagy valami ahhoz foghatóvá avatván őt.

Alighogy ezen gondolatok átvillantak az elméjén, az előtte magasodó Yuuzhan Vong harcos eltűnt, és hűlt helyén egy fekete köpenyes alak torz képe materializálódott. A férfiból olyan mély sötét oldali – de még annál is rosszabb energiák sugároztak, hogy Sordis kelletlenül tapasztalta, amint a jelenés hatására jedi pajzsa mindenestől szertefoszlik.

Gyors pillantást vetett Saba mesterre és Benre, akik jócskán eltávolodtak tőle. Helyes. Így legalább nem kell tartania attól, hogy észlelik. De ha még észlelnék is, a fenyegető jövevény kisugárzása eltompítaná az övét.

- Ki vagy te, undorító mocsok? – harsogta Waranous, miközben életre keltette dupla pengéit, és azon nyomban támadásba lendült.

Sordis megperdítette zölden izzó fénykardját, és kivédte a fejére érkező csapást. Mintegy folytatásként Erőpajzsot varázsolt maga köré. Ez a módszer a Sith Nagyurak elsőrangú védekezési technikájának számított. Legalább ellenfele nem támadhatott rá az Erő segítségével, de még át sem törhetett volna a pajzson, ha netán erősebb lett volna Sordisnál. A Nagyúr ugyanis a saját fenséges elméjének vasidegeiből építette az Erőteret, amit gyűlölete táplált. Sordis érezte, amint Waranoust is hasonló veszi körül.

Egyetlen lehetőségük maradt csupán: vívótudásukat kellett összemérniük.

Darth Sordist nem tévesztette meg Waranous dupla fegyvere. A Nagyúr azonnal felismerte, hogy ha tudja az egyik penge helyzetét, abból nyomban meghatározhatta a másik pozícióját is.

Engedte, hogy átáramoljon benne az Erő. Hátrálva hárította Waranous vad, és látszólag kifinomulatlan csapásait. A Sith azonban akkora erejű támadásokat intézett ellene, hogy Sordisnak az Erőt kellett segítségül hívnia, hogy ne tántorodjon meg. A sötét jelenés stílusa egyre kiszámíthatatlanabbá és pontosabbá vált. Bizonyára régen nem harcolt, és lassan nyerte vissza régi erejét.

Darth Sordis rájött, hogy azonnal el kell pusztítania ezt a förmedvényt, ha nem akarja, hogy rászabaduljon a galaxisra, a Sekot megrontott szuperorganizmusával együtt. Már majdnem elérte a tisztás szélét, és ellenfele még nem adott neki lehetőséget, hogy ő is támadhasson.

- Hogy én ki vagyok, azt nem kell tudnod - mondta, miközben a két penge egymásnak akaszkodott, szüneteltetve a küzdelmet. - Viszont ki vagy te?

- Nincs időm efféle bájcsevejre - recsegte Waranous. - Én vagyok Lord Waranous, a Sith Mindenkori Sötét Nagyura! A Sith’ari! Hajolj meg előttem, vagy pedig engedj elmenni.

- Én vagyok a Sithek Sötét Nagyura - kiáltotta Sordis Nagyúr, mérhetetlenül haragosan. - Hogy képzeled, hogy egy magadfajta parazita, aki a bolygó energiáit kiszipolyozva remél győzelmet, elpusztíthat engem?! - A Sith ajkain torz mosoly jelent meg. - Egyedül nem vagy elég erős, mi?

- Akkor hát - dübörögte Waranous - végzeted a halál. Megtagadtál, holott kétszer ekkora hatalmat adhattam volna a kezedbe! Másfelől - töprengett -, nem vesztegethetem az időm efféle árulókra. Az én erőm fontosabb tettekre hivatott! Rejtőzz el, amíg teheted. Darth Wenthar hajtja végre az ítéletedet.

Darth Sordis gúnyosan felelt:

- Wenthar Nagyúr nem osztja a nézeteidet, féreg. Fuss csak el, gyáva! H... - ekkor azonban a torkához kapott.

Waranous nem tört át a pajzsán, csupán a saját nyitva felejtett elméjén keresztül zárta el a légútjait. Sordis nem kaparászta a nyakát, továbbra is rendületlenül állt a másik Sith előtt.

- Próbálkozz cs-csak - hörögte. Hagyta, hogy a jelenés az utolsó szuszt is kiszorítsa belőle. Azon törte a fejét, hol vághatna magának új légutat, méghozzá a tápcsatorna károsítása nélkül.

A Sith elengedte őt, mire Sordis habozás nélkül a háta mögött magasodó szikla tetejére szökkent. Fénykardját régen elejtette, de nem érdekelte. Megpattintotta a fémkarján vöröslő egyik kapcsolót.

Waranous tébolyult dühvel nézett rá. Látszott rajta, hogy elhatározta magát, és úgy döntött, mégis elpusztítja a tervei útjában álló akadályt.

- Láttam a fejedben, hogy Wenthar elárult engem - mondta, miközben lassan közelített Sordis felé.

A Sith úgy döntött, ideje segítséget kérni. Üzenetet küldött a testvérének. Hirtelen bosszúsan szorította össze a fogait. A bolygó körüli Erőpajzs nem engedett át semmit, aminek köze volt az Erőhöz. Szóval Waranous el akarja vinni a bolygót.

Sordis fejében megfordult a gondolat. Hogy a Zonama Sekot bolygót el kell pusztítani. Azonban egy csillagrendszer elpusztítása is könnyebb ennél. Waranous tovább szidta őt, miközben egyre közeledett.

Ő viszont cselekedett is. Testének körvonalai elmosódtak, majd fekete füst kezdett derengeni körülötte. A folyamat egy tizedmásodpercig tartott, és Darth Sordis már repült is a tisztás közepe felé. Alaktalan formája áthaladt Waranous testén, aki haragosan meredt utána.

Ben egyszer csak azt érezte, hogy valami nyakon ragadja, és már repült is. Mire felocsúdhatott volna, egy felé repülő Jedi StealthX alakját pillantotta meg.

Második megdöbbenésére hirtelen a pilótafülkében találta magát, mellette Smordre mesterrel. A férfi arcát újonnan keletkezett sebhely éktelenítette, míg bensője hideg céltudatosságot tükrözött.

És ekkor Ben megérezte a sötét foltot az erdőben.

Nem volt ideje bámészkodni, amikor a jedi vadász az égbe emelkedett.

- Mi... - kezdte volna, azonban Smordre mester leintette.

A StealthX hamarosan kikerült az Erőpajzs hatósugarából.

Sordis orbitális pályára állt.

- Vedd át a vezetést – mondta.

Ben értette a parancsot, és cselekedett. Sordis érzékelte testvére távoli jelenlétét. Hozzá szólt.

Wenthar Nagyúr! Waranous az egész galaxisra pusztítást hozhat! Segítségre van szükségem! Mindent hagyj félbe! Semmi sem fontosabb a galaxis megmentésénél!

Mit óhajtasz, testvérem? - hallotta meg Wenthar hangját a fejében. - Mi történt?

A jedik is a bolygón vannak - felelte Sordis. - Két legyet egy csapásra! Mindössze egy flottára van szükségem.

Waranoust éktelen haragra gerjesztette, hogy ellenfele ilyen könnyedén kijátszotta. De ami még ennél is jobban dühítette, az Wenthar nyilvánvaló árulása volt. Persze eddig is sejtette, hogy az a féreg elárulta őt. Sordis és a fiú eltűntek a kicsin hajóikon. A Nagyúr körülnézett, és megpillantotta a Saba nevezetű jedit, aki még mindig a Yuuzhan Vongokkal harcolt. Úgy döntött, rajta éli ki minden dühét, de nem tehette. A Sötét Úrnál talán csak Sebatyne mester volt meglepődöttebb, amikor a jedi harcos egyszerűen eltűnt. Waranous átkozódva pillantott fel az égre, ahol egy másik jedi StealthX szállt fel, majd tűnt el az egyre vörösebb színben izzóbb égbolton.

Sebatyne mester igencsak meglepődött, amikor hirtelen a saját hajójában termett. Előbb még a Sekoton van, miközben az a sötét valami közeledik felé, aztán hirtelen a saját jedi StealthX-én találja magát. A meglepő folyamat során felvetődött kérdéseire, hamarosan választ kapott, amikor Smordre jelentkezett be a rádión.

- Elnézésedet kérem Saba mester! - szabadkozott a vonal végén Smordre. - De el kellett tűnnünk a Sekotról, minél hamarabb! - Sebatyne bólintott, és egyetértett a másik jedi szavaival. Azt a sötét Lordot úgysem győzhetik le, legalább hárman semmiképpen.

- Helyesszen celekedtél Sszzmordre tesssztvér! - válaszolta Sebatyne.

Ebben a pillanatban Zonama Sekot körvonalai megremegtek, elmosódtak, majd a bolygó hirtelen egyszerűen eltűnt. A pillanatok alatt keletkezett vákuum alaposan megdobálta a StealthX-eket, de szerencsére a jedik urai voltak a helyzetnek.

A Zonama Sekot egyelőre végleg eltűnt.

Smordre megdöbbent ekkora hatalom láttán. Homlokán veríték ütött ki, amikor a Sötét oldali energiákat megérezte. Végtagjai remegni kezdtek ettől a fagyos, hideg, ürességtől, ami a Sekot helyén termett. Nem lesz alkalma arra, hogy elpusztítsák ezt a förmedvény bolygót azzal a sötét valamivel a felszínén. Kudarcot vallottak...

A Sekot felszíne, percekkel előbb

A vadállat-Tahiri egyre jobban koncentrált, de az elemi gonoszságú mágia szinte az egész erejétől megfosztotta.

„Nem fog sikerülni” - a vadállat dühöngött. A harag pedig feltöltötte energiával, amit viszont a holokron azonnal elszívott tőle. A nő teste már csatakos volt az izzadságtól, amikor Mestere hirtelen megjelent mellette és a vállára tette a kezét. A vadállat hátrapillantott és látta, Mestere összpontosít. Egyesíti erejét az övével. A vadállat máris érezte, hogy könnyebb az összpontosítás. Az égbolt immár ugyanolyan vérszínű izzással ragyogott, mint az energia, amely a holokronból tört elő. Az égbolt megzendült, és kékes villámok cikáztak a sötétvörös menyboltozaton. A Sekot előbb kicsit, majd jóval erősebben remegni kezdett. A vadállat annyit vett észre, hogy az égen különös, színes csíkok jelennek meg, különös délibábszerű jelenségként. És mintha a bolygó hirtelen elmozdult volna eddigi pályájáról. A vadállat sejtette, hogy így van. Végül a Sötét Úr elengedte Tahirit, és kimerülten leroskadt a földre. Tahiri letelepedett mellé. A Sötét Úr zihált az erőkifejtéstől.

- Mik a további parancsaid Mester? - kérdezte kimerülten Tahiri. A Sötét Úr elmosolyodott. Hideg és gonosz, örömtelen mosoly volt ez.

- Nos, hamarosan a Sekot megérkezik új otthonába! - jelentette ki diadalittasan. - Ahol találkozunk testvéreinkkel, az Elveszettekkel! - fejezte be sötéten izzó örömmel a férfi.

A vadállat ajkain állatias öröm jelent meg. Tudta jól, kik azok az Elveszettek.

Vadállatias, tetovált őrültek, akik a régi Sith elveket vallották, és akik a kegyetlenség és a gyilkolás öröméért léteztek.

A Yuuzhan Vongok imádni fogják őket, gondolta kárörvendően vadállat-Tahiri.

Ben a StealthX ülésében Smordre mester mellé préselődve próbálta lenyugtatni magát és áttekinteni a történteket. Minden olyan gyorsan történt, olyan hirtelen... és olyan furcsán. Bennek valahogyan az az érzése támadt, hogy ez az egész nem... normális.

Nem normális az, hogy egy bolygó pillanatok alatt eltűnik a szeme elől. Nem normális az, hogy jedik és Sithek és Yuuzhan Vongok tűnnek és jelennek meg, beleértve saját magát is... nem normális az, hogy sokszor nem érezte a határvonalat Sötét és Világos között ott lent a bolygón...

És különösen nem normális az, emlékeztette magát Ben, ahogyan a mellette ülő Smordréra pillantott, ahogyan ez a mester az Erőt használja. De talán csak újabb módszereket és eljárásokat, ősi technikákat alkalmaz, amelyek régen feledésbe merültek...

Vagy talán, emlékeztette magát kritikusan Ben, talán nem erről van szó.

- "Elemezd, értsd meg, gyűjtsd össze a bizonyítékokat, és zárd le a nyomozást!" - visszhangoztak a fejében öreg barátja, a volt CSF-rendőr, Lon Shevu szavai, akitől annyit mindent tanult néhány évvel ezelőtt, amikor Coruscanton szolgált a GAG kötelékében. Ben elhatározta, hogy amint visszatérnek a galaxis ismert részébe, alaposabban utánanéz néhány dolognak...

Saba eközben a saját gépében az Erőn keresztül lassan összehívta a többi jedit, akiknek sikerült felszállniuk, mielőtt Sekot eltűnt volna. A távolban érzékelte bajtársát, Madurrint is, a messzi aszteroidaöv mellett... Saba összehúzta hüllőszemeit. Nem jó... Madurrin üzenete szerint a Jedi Twilight megsemmisült. Mentőkabinokkal pedig nem fognak tudni visszajutni az ismert galaxisba.

Tépelődésének a közelségi riasztó hangja vetett véget... valaki máris fogta volna a jelzéseket? De ki járna az Ismeretlen Vidék ilyen távoli pontján... Saba ellenőrizte a műszereket, és a reményt keltő arckifejezés leolvadt a arcáról. Hangos, ideges sziszegésbe kezdett, miközben a StealthX asztromechje jelezte neki, hogy az érkező hajó aktivált egy tiltógenerátort. Ebből a távolságból most már egyetlen jedi vadászgép sem tudott ugrani…

Saba lehunyta a szemét, hogy üzenetet küldjön a többieknek.

- Sebatyne mindenkinek... evakuálássz lefújva... egy chisssz mélyűri korvett tart felénk.

- Vettem - nyugtázta Smordre mester. Ő is megpillantotta a feléjük araszoló könnyűcirkálót. A jedi átvette a vezetést Bentől, és felzárkózott Saba mester vadásza mellé.

- Hívnak minket - közölte Ben, és a kormánypulton villogó fény felé mutatott.

- Maradjunk összeköttetésben - harsogta Smordre a többi jedinek, saját kommunikációs sávjukon keresztül. – Nyiss egy vonalat, Skywalker!

A kommunikátor életre kelt, de a jedi mester egy szót sem értett az előtörő mély hang furcsa nyelvéből. Láthatóan a többi jedi sem.

- Nem értjük - magyarázta Saba mester az idegeneknek. - Besszélik a galaktikusz Basszic nyelvet?

- Dehogy ismerik - szólt Smordre. - A chissek nem nagyon merészkednek ki az Ismeretlen Régiókból. De talán ismernek pár kinti nyelvet…

- Sietnünk kell - fűzte hozzá az egyik jedi.

- Nem mozgószítják az egyszégeiket - jegyezte meg Saba. - Biszonyára tudni akarják, mi folyik itt.

- Azonosítatlan hajók! - hallatszott a kommunikátorból. - Önök ismeretlen céllal tartózkodnak a Chiss Expanziós Védőflotta területén. Jelezzék céljaikat!

- Hé, ezt nagyjából értem - mormogta Ben.

- Sszi bissszi nyelven beszél - sziszegte Saba. - Úgy tudom, Smordre mester tekintélyesz nyelvisszmeretekkel rendelkezik.

Smordre bólintott, és átvette a szót. Mikor lesz már ennek az egésznek vége?

- Itt Sirryn Smordre jedi mester - kezdte. - A Jedi Tanács küldetésében. A csoportunk képviselői jedik, és a segédeik. Amint bizonyára korábban tapasztalhatták, ennek az aszteroidamezőnek a közepén az imént egy bolygó keringett.

- Miért vannak itt? - kérdezte a chissek parancsnoka.

- Kik maguk? - engedte el a füle mellett Smordre. Ezek az idegenek hol hagyták a modorukat? Illett volna, hogy bemutassák a felettesüket.

- A mi feladatunk többnyire a Chiss Unió határainak védelme. Az első számú Chiss Expanziós Védőflotta parancsnoka vagyok, Sindyc Fehlaaur’aitel’loro tábornagy. Most pedig meséljék el szépen, hogy mit műveltek itt.

Smordre megfontoltan válaszolt.

- A béke árulóira vadászunk.

- A Sith?

- Gratulálok.

A chiss parancsnok azonnal kérdezett.

- Kifejtené?

- A Sith, vagy valami annál is idegenebb az uralma alá erőszakolta a Zonama Sekotot, és szövetkezett egy szakadár Yuuzhan Vong csoporttal. Miután felszálltunk, a Sith elrepült a bolygójával együtt.

- Lehetséges ez?

- Az a férfi rettenthetetlen energiáknak parancsol.

Időközben Smordre megnyitotta elméjét a többiek előtt, hogy megossza velük is a párbeszédet.

- Landolniuk kell a hajómon - jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon a chiss parancsnok. - Ez a dolog a Chiss Unió határán történt, tehát érinti a népemet.

- Haladéktalanul értesítenünk kell a Tanácsot - dörmögte Smordre. - Másrészt viszont a jedikre most égető szükség van a galaxisban. Nem tarthat fogva minket.

- Ez békés tárgyalás, és nem a feltételeik megszabása.

- Mi a különbség?

- A hármas hangárt tettük szabaddá önöknek! - folytatta a magáét a chiss. - Az ellátmányaikat szállító szétszórt naszádjuk tartalmának már nem vehetik hasznát. Kielégíthetik mindennapi szükségleteiket a hajón.

- Rendben van. De szívesen találkoznék a Mitth’ras’safis nevű úrral.

- Megoldható lenne, csakhogy már rég meghalt - felelte Fehlaaur'aitel'loro, és bontotta a vonalat.

A fogadóterem, amibe a jediket bevezették, leginkább egy sebtiben kiürített raktárnak tűnt. Ben kiterjesztette az elméjét, hogy valamiképpen feltérképezze a hajón lévők gondolatait, de Saba mester rosszallóan pillantásainak tüzében végül visszavonult saját elméjébe... pedig alapvetően nem volt semmi érdekes ezekben a chissekben, gondolta Ben. Sőt, üdítően profinak és fegyelmezettnek találta őket a többi jedihez képest; szó nélkül tették a dolgukat, nem volta tele kétségekkel… kicsit arra az időre emlékeztette Bent, amikor Jacennel együtt szolgált az Anakin Solo fedélzetén, igazi bajtársak között, a Gárdában... aztán elkomorult, amikor eszébe jutott, mi is lett annak a vége…

Gondolatait összeszedve végül a terembe lépő chiss felé fordult. Négy fegyveres őr kísérte, a többiek éppen Madurrint, a felrobbant naszád legénységének túlélőit, illetve Ben nagy meglepetésére Katarn mester batárnőjét, Jan Orsot kísérték be a terembe. Ben megnyugvást érzékelt Saba részéről, a chissek róluk sem feledkeztek meg... vagy csak alaposak és nem akarnak egyetlen szemtanút sem szabadon hagyni, villant át Ben agyán a bizalmatlan gondolat. Észrevette, hogy Smordre mester a chiss parancsnokot méregeti.

- Velem beszéltek, nevezzenek nyugodtan Raitell-nek. - állt meg előttük az ezüstös hajú, kapitányi egyenruhát, a vállán pedig egy ökölbe szorított, a birodalmi jelvény kék változatát tartó jelvényt viselő chiss férfi. Bennek azonnal feltűnt, hogy a legénységben voltak nem chissek is. - Mindannyiukat összegyűjtöttük, a gépeik pedig biztonságban vannak a hangárunkban.

- Kösszönjükk, hogy minden barátunkra gondot visszeltek - sziszegte Saba, és meghajtotta magát a chiss előtt - Mikor üzenhetünk a barátainknak a Tanáccban?

- Nos, erre sajnos még egy kicsit várniuk kell - A férfi vörös szemei állták a barabel tekintetét. - Ez a hajó nem alkalmas nagy hatótávolságú kommunikációra... de hamarosan randevúzunk a szektort felügyelő Phalanx-unk parancsnoki egységével, az a hajó már van szerelve mindennel, ami szükséges a... fogadásukra.

Bennek nem igazán tetszett, ahogyan Raitell az utolsó szót hangsúlyozta…

 

Ziost

A páncélzatát sötét köpenyébe rejtő férfi kilépett a turbólift tágas fülkéjéből, és a míves kövekből épített folyósóra lépett. A zavaróan fehér kőoszlopok és falak dísztelen egyvelege éles ellentétben állt a tetőtől talpig feketébe öltözött férfi alakjával.

Kuordis Kwest örömmel indult meg a félkész terem végében álló boltíves ajtó irányába. A Világbirodalmi Kastély elnevezést viselő monumentális épületegyüttes folyamatos építés alatt állt. A folyosó egyik oldalsó falából hatalmas darab hiányzott; az építődroidok karjai a mélyből felfelé nyúlva igyekeztek kijavítani az újjáépített kolosszus legfelső szintjének legmagasabb tornyából keletkezett főfolyosót, ami a trónteremhez vezetett. A fejvadász éppen csak megpillantotta a lyukon kívüli teret, és felismerte, hogy hihetetlen magasságokban jár. Gyorsan tovább lépkedett, mert nem akart beleszédülni kíváncsiságának esetleges eredményébe. Mindazonáltal nem szeretett volna gyengének mutatkozni a mögötte és tőle kissé balra lépkedő gyönyörű twi’lek nő előtt.

A jedi zöld agynyúlványait, amiket ő lekkunak nevezett, a nyaka köré tekerte, és végük keresztbe fonódott a lány mellkasán, közvetlenül a mellei előtt. A twi’lek nem hordta a jedik hagyományos barna köpenyét, csupán egy két részből álló, lenge ruhát vett magára, ami kiemelte szinte tökéletes idomait. Azért maradt le a fejvadásztól, mert nem volt hangulata a férfi mustráló tekintetére válaszolva kellemesen mosolyogni.

Kuordis Kwest nem gondolta volna, hogy ilyen hamar szövetségesre lel, méghozzá egy jedi személyében. Nem volt ostoba, természetesen a lány egyetlen szavát sem hitte el arról, hogy kilép a jediktől. Akár kém, akár nem, szüksége lehet rá a közeljövőben. Továbbá szüksége volt egy csinos alkalmazottra, ha jó üzleteket akart foganatosítani. A twi’lek ruházata kissé hiányos volt, de visszafogott.

Ő maga egy koponya, vagy inkább csont és bőr fejhez hasonló sötétbarna maszkot viselt. A szerkezet élő szövetei egybefonódtak a fejvadász arcának valós szöveteivel, és így a maszk olyan élethűvé vált, mintha a férfi igazi arca lett volna. A szűk, összehúzott szemek és az alja felé elvékonyodó forma félelmetessé varázsolta a fejvadász megjelenését.

Fekete mellvértje ragyogott a tisztaságtól. Vékony páncélzata teljesen befedte a felsőtestét, és kihívóan feketéllett a hófehér környezetben. A hátsó részből négyzet alakú kidudorodás pihent, amely a beépített antigravitációs hajtóműveket hordozta. A páncél és a fejvadász lábszárait védő fekete csizmák is fénylettek, amint a kintről beáramló napsütés fénye megtört az elpusztíthatatlan fémötvözeten.

Fekete köpenye alatt halálos fegyvereket hordozott, míg övében két saját tervezésű lézerpisztoly himbálózott. A ruhadarab a háti berendezését is eltakarta, nem beszélve a kesztyűbe bújtatott jobb kéz felett elhelyezkedő irányító terminálról.

Kuordis Kwest tisztelte az életet. Nem ölt szórakozásból. Csupán olyan megbízatásokat vállalt el, amelyek nem ütköztek eszméivel, vagy nem akadályozták őt az előrehaladásában. Ennek ellenére azonban kénytelen volt szolgálni a szürke eminenciást, aki vasmarkával utánanyúlt a galaxis végeláthatatlan sarkaiba, és mindenhová elérő kezeivel egyszerűen beszervezte őt személyes udvarába, anélkül, hogy ő, Kwest megmukkanhatott volna. Habár ő volt a leghírhedtebb fejvadász a galaxisban, még ő sem volt képes lehámozni magáról Lord Brodrig rabigáját.

Két fekete páncélburokba bújt testőr állta el az útját. Közöttük szintén feketébe öltözött tiszt feszedezett makulátlan egyenruhájában. Bal felkarján vörös karszalag húzódott, amelynek közepén egy fehér alapon kettős villámot ábrázoló, fekete jel díszelgett. A két villám egyenként „S” alakot formázott.

A fejvadász már hallott a nemrégiben alakított SS alakulatról, azonban halvány fogalma sem volt róla, mi célt szolgálhat, és hogy minek is a rövidítése tulajdonképpen.

- Azonosítsa magát! - dörrent rá a tiszt.

Kwest gúnyosan elmosolyodott. Mérhetetlenül élvezte, hogy a tiszt fölé magasodhat, és egyetlen pillantásával elhallgattathatja ezt az öntelt férfit. A másik azonban tudomást sem vett a szúrós pillantásról.

- Tudja, hogy ki vagyok én? - recsegte Kuordis Kwest. Idegesítette már, hogy Brodrig embereit sosem tudta megrémíteni. Ezt a fajankót pedig különösen nem.

- Azonosítsa magát, különben kénytelen vagyok kivégezni önt - felelte a tiszt, és mintegy varázsszóra, katonái egyenesen a fejvadász arcának szegezték hatalmas karabélyaikat.

Kwest Caster Enda felé intett, és a twi’lek jedinő bemondta a Brodrigtól kapott jelszót.

- A Prefektus várja magukat - intett a tiszt a boltíves kapu felé. - Ne feledjék, hogy nem ülhetnek le az ő jelenlétében.

- Te pedig ne feledd, hogy emlékezetembe véstem azt a nyomorult fejedet - felelte neki a fejvadász bosszúsan, majd berobogott a hatalmas terembe.

Enda követte őt.

Egy kisebb szalonban találták magukat. A belső falon újabb ajtó terpeszkedett, de a prefektusi lakosztályba ők nem tehették be a lábukat. A szalonban mindössze egy emelvény volt a szemközti ajtó előtt, semmi egyéb, kivéve azt az egy szál embert. Lord Brodrig a lépcső tetején állt, alatta különös lények sorakoztak.

Kwest azonnal felismerte az echani nővért, akit a szürke eminenciás szintén jogtalanul sorozott be magánhadseregébe. Kida Gatash hófehér haját vállára eresztette, és térdig érő, sötétkék hátsó szoknyája még inkább kihangsúlyozta bőrének fakó fehérségét. A lány keblei csak úgy feszedeztek a vékony páncélréteg alatt, ami olyan szabású volt, mint egy hagyományos estélyi ruha, de a kivágás nem volt túl mély, és mégis lehengerlővé vált.

Kida Gatash profi közelharcos hírében állt. Annyi csatát látott, amit az itt jelenlevők közül egyik sem. Népe a harci technikáiról vált ismertté.

Rajta kívül ott volt még a givin Irdan Err. A navigátor csontvázszerű alakja félelemmel töltötte el a közelében állókat. Fajának képviselői fejlesztették azt a navigációs számítógépet, amely ma a galaxisban a legelterjedtebb berendezésnek számított. Irdan Err zseni volt, a givinek, de még a régi Birodalom tisztjei is ódákat zengtek képességeiről.

A fejvadász meglepődött, amikor a mesterpilótát, akit ő maga kapott el, a társaságban látta. Arvish Sarth fiatal volt, talán túlságosan is fiatal. Visszafogott, de mégis divatos ruhákat hordott, kerülve a feltűnősködő ziosti divatot.

Kwest egy AK-00 típusú bérgyilkos protokolldroidot vélt felfedezni, akit tudomása szerint az SS fejlesztett. A gép mellett egy nála valamivel alacsonyabb, AT modell állt. A fejvadász közelebb lépett, hogy elolvashassa a számot. AT-13. Attie – írta oda valaki lemosható tintával, nagyzolóan cirkalmas betűkkel.

A Bel Seiter nevű csempésszel már volt ideje összeismerkedni. A férfi igen szimpatikus szabakkozónak bizonyult. Annyit már tudott, hogy az új hajójuk kapitánya a csempész lesz, a tényleges vezető azonban ő, Kuordis Kwest.

- Üdvözlöm önöket - kezdte a szürke eminenciás. - Kuordis Kwest, Caster Enda, Kida Gatash, Irdan Err, Arvis Sarth, AK-00, Attie és Seiter kapitány! Mint tudják, önök ezentúl egyetlen különleges egység tagjai! A csapatuk már bizonyított nekem a Tatooine bolygón. Új hajót kapnak. A legjobbat. Az eligazításuk első közös küldetésükhöz a hajón fog megtörténni. Most pedig induljanak! A Kertész elkíséri önöket a hangárba - intett a mellette strázsáló férfi felé.

Kwest hallott már „a Kertész” gúnynevű illetőről. Valóban ő Tal Crisis belső titkár volt, azonban mihelyt felkerült új hivatalába, minden olyan egyént kigyomlált a Kastélyból, akik kételkedtek az eljövendő Új Rend vezetőjében. Ezért ragadt rá a titkos neve, amit Brodrig talált ki.

Crisis elindult, és a díszes társaság felzárkózott mögé. A turbólift sokáig zuhant. A fejvadász felismerte, hogy minden bizonnyal a kastély alatt elterülő hegység mélye felé tartanak.

A lift kinyílt, és Kwest levegő után kapott a meglepetéstől.

- A Dögkeselyű - az új hajójuk – közölte a Kertész, majd eltávozott.

A ragadozómadarak alakjára emlékeztető gigantikus hajótest betöltötte az egész hangárt. Matt fekete és szürke felszíne csillogott a fényben. Első látásra teherhajónak tűnt, de a fejvadász tudta, hogy a Dögkeselyű egy különlegesen felszerelt és nagy ütőerejű törpecirkáló.

A többiek arcán is ugyanazt az örömmel kevert ámulatot vélte felfedezni, mint a sajátján.

Irány tehát a galaxis!

 

Bastion

A Grodin őrnagyot és az elgyötört, de éber tekintetű fregattkapitányt, a Yage nevű nőt szállító Chariot egy kis méretű, jeltelen katonai bázis előtt állt meg, ahol egy rohamosztagos ezredes várta tisztelegve, kettős sorfal előtt a gép utasait.

- Maga igen érdekes személyiség, hölgyem... - Grodin a gép ajtajára tette a kezét, jelezve, hogy még ne szálljanak ki. Most először szólalt meg az egész, több órás út alatt. Yage bilincsben ült az átellenes ülésen, két rohamosztagos társaságában.

- Először Pellaeon személyes bizalmasaként lepaktált a jedikkel Bastion ostroma alatt, hogy megmentsék a Yuuzhan Vong fegyverektől sérülést szerzett öreget, majd a hajójával több hónapos kis "kirándulást" tett az Ismeretlen Vidéken, ezt a bizonyos élő bolygót keresve... közben felvették a kapcsolatot olyan erőkkel, amelyek bevallottan a Birodalom ellenségei, és trónkövetelőket támogatnak... utána pedig hónapokra eltűnt, mígnem a moffok ügynökei megtalálták... és érdekes módon a Fel-párti Hírszerzés a kisujját sem mozdította, hogy kihúzza magát ebből a szorult helyzetből... vajon miért?

- Maga is nagyon jól tudja... - köpött ki a megviselt arcú nő a sikló fémpadlójára. - A moffok fogja voltam, Lecersen elrejtett Fel emberei elől... így aztán nem értem, maga mit akar tőlem...

- Történtek, hogy úgy mondjam... változások a hatalomban az utóbbi időben - mosolyodott el Grodin, majd kinyitotta az ajtót, jelezve, hogy szálljanak ki.

- Nem érdekelnek a maga változásai - rázta a fejét Yage. - Én nem paktálok le a Sithekkel...

- Azt majd meglátjuk, hölgyem... - Grodin intett a katonáknak, hogy vezessék be a nőt a komplexumba, és a kint posztoló rohamosztagos tiszthez lépett.

Amaz - dacára a Testőr alacsonyabb rendfokozatának - előre tisztelgett, majd egy adatkártyát nyújtott át Grodinnak.

- Ezt a... a Nagyúr küldi, személyesen önnek, őrnagy…

Amaz elmosolyodott. Biztos volt benne, mi van a kártyán. Wenthar Nagyúr megszerezte Sekot aktuális koordinátáit! A Testőr bizonyos volt benne, hogy mestere sikerrel jár, de még őt is meglepte ez a gyorsaság. A Sithek előtt tényleg semmi sem maradhatott rejtve!

- Nagyszerű, ezredes… készítsen erről egy másolatot, és vigye az elemző bunkerbe, ahol a fogoly van! Amint kész, én távozom, önök pedig készítsék elő az anyagot elemzésre!

- Parancs! - a rohamosztagosok elmasíroztak, tizenöt perccel később pedig Grodin az adatok másolatával a kezében a Chariot hátsó ülésén elhagyta a komplexumot... még látta, hogy a bázist övező hegygerincen valami megcsillan, majd elégedetten hátradőlt, és gyorsításra ösztönözte a pilótát. A terv mozgásba lendült...

Yage-t egy monitorokkal és kutatókkal teli terembe vezették, ahol a képernyőkön már ott villódzottak Sekot legfrissebb koordinátái. Yage annak idején nem szállt le a bolygóra, de több hetet eltöltött orbiton a Widowmaker fedélzetén, mígnem egy váratlan hipertéri kitörés megölte a fél legénységét, és vak bolyongásra ítélte a hajóját az Ismeretlen Vidéken... hogy aztán belefussanak Lecersen moff egyik csillagrombolójába, és letartóztatásba kerüljenek... Yage nem szívlelte különösebben sem a bolygót, sem a moffokat, hiszen mindkét fél felelős volt a vele történtekért, de arra sem tudta rávenni magát, hogy segédkezzen a bolygó esetleg elpusztításában... bár a sejtése inkább az volt, hogy a Bastion új urai, a moffok és a Sithek inkább szeretnék megszerezni a planéta feletti uralmat, hogy a birodalmi szuperfegyverek legújabb generációjaként használják...

Yage felpillantott. Furcsának találta, hogy még egyetlen tudós sem foglalkozott vele. Csak hagyták, hogy ott üldögéljen őreivel együtt a sarokban.

- Vacsora lesz, fiúk? - pillantott az egyik, mellette posztoló rohamosztagosra.

Amaz valakivel kommunikálhatott a belső komján keresztül, mert rá sem hederített, csak odafordult a társához.

- Le kell zárni a bunkert. A hadnagy úr...

Szavait félbeszakította egy sor, egyértelműen felismerhető tompa sivítás, ami arra utalt, hogy valaki kint sugárvetőket használt. Majd fütyülés, és a bunker ajtaja egy protontöltet, vagy valami hasonló hatásától berobbant, maga alá lapítva a legközelebb álló szerencsétlen technikust. A helyőrségparancsnok, a kint látott rohamosztagos ezredes jelent meg bizonytalan léptekkel az ajtónyílásban, egyik, élettelenül lógó kezében még mindig tartotta E-11-esét. Összefüggéstelenül mormolt valamit, majd a katonákra nézett, és előrebukott, ahogyan egy újabb sugárvető lövedéke átégette a mellkasát.

Yage ezt a pillanatot választotta, hogy lebukjon, és esés közben bokáit a mellette álló egyik katona lábára kulcsolja, kirántva az egyensúlyából amazt. A másik megdöbbenve ráemelte sisakos fejét, de egy pillanattal később füstölgő homlokkal hátratántorodott.

A technikusok kétségbeesetten próbáltak fedezéket keresni, de a terembe berohanó fekete páncélos, új típusú, vizoros rohamsisakot viselő katonák pillanatok alatt végeztek a megmaradt őrökkel és velük is.

Yage azon vette észre magát, hogy egy fekete, hírszerzési jelvényt viselő páncélkesztyűs kéz nyúl felé és felsegíti.

- Airen Yage?

- Újabban elég népszerű vagyok... - pillantott körbe a rommá lőtt teremben a nő, majd megrázta magát. - Igen... és azt hiszem, köszönöm szépen, ugye, ez a helyes? Azt hiszem nem fog lelőni...

- Azért jöttünk, hogy megmentsük - pillantott körbe a kommandós a teremben, miközben osztaga elkezdte letölteni az információkat az épen maradt terminálokból, és elhelyezni a robbanótölteteket. - Fel báró parancsára evakuálunk, mi vagyunk az egyik utolsó megmaradt egység... közben kaptuk a tippet, hogy maga itt van... valami... adatokkal.

- Így is mondhatjuk... - biccentett a nő, bár roppant furcsa volt neki a helyzet. - De mégis, honnan tudták...

- Erre most nincs idő, indulnunk kell! - zárta le a vitát a kommandós.

Percekkel később a Yage-t és a hírszerzési kommandósokat szállító Devastator-osztályú őrhajó felemelkedett a komplexum udvaráról, majd álcázót kapcsolt, és még azelőtt eltűnt a Bastion egéről, hogy a bázison telepített töltetek működésbe léptek volna, a földdel téve egyenlővé mindent és mindenkit, akinek fogalma volt ezen a kontinensen Zonama Sekot titkáról.


--- Vége az X. Fejezet 2. részének ---


Comments