EGB Könyv‎ > ‎

V/2

Ötödik Fejezet

Második Rész


Commenor

(Útban a Commenor felé, a rendszer szélén)

A commenori hadihajók két Dreadnought és egy Escort Carrier - csöndes méltósággal szelték az űr sötétjét, egyenesen haladva úticéljuk felé. A Commenor már nem volt messze, alig félóra és odaérnek. A vezérhajó körül B-szárnyú vadászok és A-9-ek cikáztak megvadult darazsakként. A vezérhajó fedélzetén monoton nyugalommal dolgoztak a tisztek és a kisegítő személyzet, hogy a hajó ügyes bajos dolgait intézzék, a maguk csendességében. A híd kilátóképernyőjét egy magányos, de mégis félelmetes alak fürkészte, elmerülve sötét gondolataiba, amiknél talán csak az űr volt sötétebb...

Wenthar Nagyúr elégedett volt. Mióta a Sith átvette az uralmat a hajók felett, elemében érezte magát. Ismét egy „birodalmi” hadihajó fedélzetén volt, körülvéve hűséges és fanatikus emberekkel, akik első szavára készek akár a halálba is követni. Gyönyörködött az űr méltóságteljes feketeségében, vagyis azt tette, amit szinte minden Sith Lord előtte. Volt valami békés és nyugalmat árasztó a mélységes fekete óceánban. Igen, hamarosan a Commenorra érnek, és akkor behajtja a régóta esedékes számlát. Mert a tervéhez pénz kell, nagyon sok pénz. Őszintén szólva azon is elgondolkodott, hogy szüksége van e Waranousra. Hiszen egyedül is oly hatalmas volt. Szüksége van rá egyáltalán, amikor itt van Sordis?

A válasz egyelőre az, hogy igen. Szüksége volt a Mesterre, addig, amíg meg nem szerzi az összes tudását, amely a birtokában van. Aztán pedig, a Sith Lordok jól bevett szokása szerint, végez vele. De óvatosnak kell lennie, ha túl akarja élni, mert a Lord hatalmas volt. Nagyobb erővel rendelkezett tán még magánál Sidiousnál is. Pontosan az az erejének forrása, ami a gyengéje is. A Lord a régi Sithek erejét és hatalmát képviselte, és meglepően gyorsan alkalmazkodott az új Sith Lordok tanításához. Wenthar tudta jól, előbb-utóbb ki kell derülnie annak, hogy ki a Mester. Így ment ez évezredek óta a Sithek között.

Aztán itt volt Sordis is. Wenthar tudta jól hogy egyelőre összeköti őket a múlt, és az hogy meg akarják buktatni ezt a gyenge és életképtelen rendszert, amely most alakult ki a galaxisban. De mi van akkor, ha esetleg Waranous a saját oldalára állítja, és a segítségével eltávolítja Wenthart?

Ez is benne van a pakliban. Sordis így külön figyelmet érdemel!

Elmélkedéséből léptek zaja verte fel, az öreg Grodin sietett felé a sétálóhídon. Wenthart hirtelen maga sem tudta miért, felbosszantotta, hogy az öreg meg merészeli zavarni. De gyorsan elhessegette magától a haragot. Hálával tartozik ennek az öregembernek, akinek rajta kívül szinte senkije sem maradt. De kit érdekel ez? Sith vagyok, nem pedig nyugdíjas otthon!

- Elnézést Mylord a zavarásért, de megérkeztünk a Commenor körzetébe! Hamarosan elérjük az orbitot! - Wenthar bólintott.

- Rendben kedves Grodinom! Maga is velem jön! - az öreg mélyen megtisztelve érezte magát.

- Ez megtiszteltetés Nagyúr! Mivel érdemeltem ki ezt a kegyet? - Wenthar barátian megveregette az öreg vállát.

- Kell nekem egy igazi birodalmi hős! Akit komolyan vesznek! Ön ilyen! Most menjen és készülődjön! - Grodin máris sarkon fordult és elment.

A commenori hadihajók már korábban kiléptek a hipertérből, most orbitális pályára álltak a bolygó körül. A vezérhajó egyik dokkját egy régimódi Lambda-osztályú sikló hagyta el, fedélzetén a Nagyúrral és Grodinnal. Wenthar beütötte a szükséges azonosító kódokat és várta az engedélyt a leszálláshoz.

A Vezető elégedetten szemlélte a toronyszobája alatt elhaladó forgalmat. Commenor egyik legmagasabb, legnagyobb luxussal felszerelt felhőkarcolójában kapott egy lakosztályt, a látvány pedig sokkal jobban emlékeztette fiatalabb korának nyüzsgő, élettel, intrikával és nem utolsósorban pénzzel teli Coruscantjára, mint az a Yuuzhan Vong korallokból, ugyanazon forma alapján épített, díszítés nélküli tornyokból és a régihez képest nagyságrendekkel több planetáris védelmi létesítményből összedobált modernista halmaz, ami ma a Szövetség fővárosa volt. A Vezetőnek tetszett ez a bolygó... hamarosan, gondolta, ismét eljön az Én időm, annyi szövetségesem és befolyásos partnerem lesz, mint annak idején…

Elmélkedéséből Rodan elnök és Klauskin admirális érkezése zavarta meg. Kezet nyújtott mindkettejüknek.

- Remélem, elégedett az elhelyezésével, Anariod szenátor - üdvözölte őt Rodan. - Nagyon érdekesek az információi, amiket kaptunk... intézkedtünk róla, hogy I'bam urat a titkosügynökeink védőőrizete alá helyezzük... hamarosan fény derül a cosraiak cselszövésére... egy futárhajónk készen áll, hogy személyes üzenetet vigyen Corelliára. Ha a koréliaiakat magunk mellett tudjuk, akkor megmenthetjük a Konföderációt…

- Nagyszerű, örülök, hogy segítettem... sajnálatos, hogy a Szövetség nem ilyen megértő... - vetett egy pillantást Doriana a falon futó holohírekre, melyekben öles betűkkel adták a galaxis tudtára, hogy alig néhány héttel a kinevezése után Anariod szenátort, a Farlax-szektor képviselőjét anyabolygója, a Polneye felmentette tisztségéből és hamarosan új követet küldenek Coruscantra.

- Ne aggódjon, találunk rá módot, hogy honoráljuk az erőfeszítéseit… - biccentett Rodan. - Itt vannak mindjárt azok a vállalatok, amelyeket I'bam barátunk és cosrai kollégái hamarosan elveszítenek áldásos tevékenységünknek köszönhetően...

A Vezető szeme felcsillant, de inkább Klauskinhoz fordult és a holohírek felé biccentett ismét.

- Ez mind nagyszerű, de érdekelne, hogy mikor történik előrelépés a bolygóm ügyében... azt hittem, már odaért a flottájuk...

- Nos... - feszengett Klauskin idegesen -, adódott egy kis probléma…

Mindkét politikus érdeklődően nézett rá.

- Éspedig??

- Még nem tiszták a jelentések, a rendszer jelenleg ettől eltekintve - mutatott az admirális a hírekre -, teljes kommunikációs zárlat alatt van... tulajdonképpen az érkezésük óta nem kaptam újabb jelentést Raymeuz kapitánytól... pillanat... - Klauskin a kommunikátorához nyúlt.

- Igen, itt Matric Klauskin admirális... mondja, hallgatom.

Sem a Vezető, sem Rodan nem hallották jól a tiszt hangját a komban, de nem dobta fel a kedvüket, hogy Klauskin elfehéredett.

- Azt hiszem adódott némi biztonsági probléma, uraim... - fordult feléjük. - Egyúttal kiderült, hová lett az adumari flottánk, amit a Polneye-hoz küldtünk...

- Hová? Hol vannak most? - Rodan hangja kezdett türelmetlenné válni.

- Itt... - remegett Klauskin. - És van egy... vendégük...

Lady Squelh, a Kuat nemesi szülötte, Rodan elnök bizalmasa és ágyasa, és nem utolsósorban a Sötétség Urainak Ébredéséért Commenori Egyházi Közösség avatott papnője a félreeső iparterületi hangárban térdelt, ahol a Nagyúr Lambda-osztályú siklója nemrég ért földet. Még néhány száz hasonlóan "felébredt" kultista és hívő térdelt mellette félkörben, égő gyertyák fényében, ahogyan néma csendben várták a rámpán lesétáló Nagyurat és kísérőjét, egy ősz hajú, birodalmi kinézetű férfit.

- Nagyuram - hajtotta meg magát Squelh, miközben igyekezett letörölni az arcáról a rémületet a fekete ruhás gépember láttán.

- Lord Wenthar vagyok! - mutatkozott be amaz. - Ez pedig a szolgám, Tierce őrnagy!

- Nagyuram, már vártunk... - folytatta Squelh fejét a padlóra szegezve. - Már minden előkészületet megtettünk, hogyan a Tanítók elrendelték... hamarosan minden a tiéd lesz ezen a bolygón, Mester!

- Mellőzze az udvariaskodást Milady! - Wenthar unottan intett a nőnek, hogy álljon fel.

- Nagyúr, megtiszteltetés a számomra, hogy itt vagy és jelenléteddel megerősíted a hitünket! - bár a nő látszólag rajongva nézett rá, Wenthar tudta, hogy ez csak látszat. A nő undorodott tőle, de ugyanakkor félt is. Érthető, hiszen a Milady egykor, nem is olyan régen megosztotta vele az ágyát is. Mintha csak Wenthar gondolataira válaszolna, a nő vizsgálódva figyelte a Nagyúr létfenntartó páncélzatát.

- Megváltozott, Mesterem! Olyan... hideg és embertelen...! - a nő szavai halk sóhajjal halkultak el.

- Minden bizonnyal nem a külsőm érdekli önt, nemde? - Wenthar hangja fenyegető élt vett fel.

- Természetesen nem, Mester! - Wenthar most már kezdett türelmetlenné válni, amit az is tükrözött, hogy a lélegeztető automatika felgyorsította a lélegzését.

- Akkor jó! Vezessen a szerelméhez! - még a gépi modulált hangból is kiérződött a maró gúny, ahogy Wenthar, Lady Squelh felé intézte szavait.

- Úgy lesz, Mester! Kövess!

A nő és Wenthar nyomukban a kultistákkal egyenesen az Elnök irodájába igyekeztek.

Rodan elnök meglehetősen bosszús és meglehetősen elfoglalt volt. Éppen tárgyalást folytatott a szokásos tanácsadóival, arról, hogyan lehetne a Commenort még jobban a csillagközi politika központjává tenni, valamint a Commenori Flotta különös vendégéről. A Vezető persze csendben állt és hallgatta az elégedetlenkedő moffokat. Ez a régi időket idézte fel számára.

- Én azt mondom, hogy a tőketámogatás nagy részét a Cosrának kell ítélni! - egy ősz hajú tanácsadó vitatkozott a másik, a fiatalabbikkal.

- A cosrai patkányok már így is kiraboltak szinte minket! - Rodan a tanácsadói vitáit utálta a legjobban. Mire ez a haszontalan marakodás? A Vezető eddig nem nyilatkozott, vajon megsértődött-e a cosrai patkányok kifejezéstől. Rodant egy dolog vigasztalta, este Squelh ölében elfeledkezhet mindenről. Az a nő pokolian értette a dolgát. Ráadásul minden egyes alkalom más és más volt.

- Elég uraim! A marakodás nem vezet semmire! - Rodan ekkor hallotta meg a furcsa, robbanásszerű hangokat, sikolyokat. Erre a Vezető is felfigyelt.

- Remélem nem lesz gond, kedves barátom! - a Vezető aggódni kezdett.

- Nyugalom, urai vagyunk a helyzetnek!

Wenthar és emberei, legalább ötszáz kultista a Commenor különböző pontjairól gyakorlatilag feltartóztathatatlan menetként indultak Rodan Elnök tartózkodási helyére. A biztonságiak közül először sokan ellenálltak, de amikor Wenthar a fénykardjával újabb és újabb katonákat szabdalt fel, elbizonytalanodtak. Persze az igazi biztonságiak szándékosan távol maradtak. Ezt Squelh sikeresen elintézte. A kultisták gyorsan biztosították az elnöki palota szinte valamennyi bejárati és kijárati pontját, és lezárták a környéket. Wenthar és Squelh pedig céltudatosan az elnök irodája felé tartottak. A Sith eljött a Commenorra.

Rodan elnök éppen felállt a székéből, hogy megnézze mi ez a ribillió, amikor az ajtó kirobbant és belépett rajta egy fekete rettenet. A Vezető arca falfehér lett, amikor meglátta, hogy ki az. A moffok idegesen visszaültek a székbe, amikor megpillantották az elégedett Squelh-t, amint a Sith Lord mögött bejön, akár egy diadalmas démon. A Vezető követte a példájukat. Egy efféle Nagyúrral szembeszegülni őrültség lenne. Rodan viszont rendíthetetlenül állva maradt, annak ellenére, hogy a szíve megfagyott a mellkasában. Az a jellegzetes szuszogás, a páncél... csak nem? Vader tért volna vissza? Az elnök széke mellett helyet foglaló Vezető jól tudta, hogy nem az egykori rettegett Sith Nagyúr támadt fel. Ez a Lord sokkal erősebb és határozottabb volt. A Vezetőnek ugyanis volt szerencséje ismerni az eredeti Vadert. Azt a Vadert, akit mindvégig elgyengítettek a múltbéli dolgai. Annyira hogy Sidious Nagyúr kezes kutyaként bánhatott vele. Ez a Lord azonban más volt. Nagyon más. Az éjfekete maszkos figura az elnökhöz intézte szavait.

- Üljön le elnök úr! - színtelen, jeges gépi hang utasította az elnököt. - Lord Wenthar vagyok és a tartozásukért jöttem! - az egyik adjutáns, a fiatalabb és valószínűleg az ostobább, egyszer csak kötekedni kezdett a Lorddal.

- És ha nem teljesítjük a kérését, akkor mi lesz?! Kezdjük már unni a magafajta erőfitogtató, babonás sarlatánokat! Azt hiszi, megijedünk a szánalmas praktikáitól? Azt hiszi, hogy FÉLÜNK magától?! - a tanácsadó arca elvörösödött a hirtelen támadt haragtól. Wenthar felemelte kesztyűbe bújtatott kezét és a tanácsadó felé intett. Amaz hirtelen fuldokolni kezdett, először elvörösödött majd ellilult a feje. Hangosan öklendezett miközben levegőért kapkodott.

- Sérti a fülemet ez a hitetlen hang! - Wenthar hangja színtelen volt, nem tükrözött érzelmeket. Végül egy végső, kétségbeesett gurgulázó levegővétel és egy undorítóan zajos reccsenés után a tanácsadó gégéje eltört és holtan rogyott össze. Wenthar ismét az elnök felé intézte a szavait, miközben Squelh elégedett mosollyal pillantott egykori ágyasára. A Vezetőnek pedig kesernyés íz gyűlt össze a szájában. Régi emlékek tolultak fel benne. Félelmetes és sötét emlékek.

- Beszélhetünk végre elnök úr? - Wenthar keze fenyegetően ökölbe szorult.

Rodan idegesen nyelt egyet, miközben a halott tanácsadóra nézett. Próbált az emlékeiben kutatni, hogy pontosan mikor beszélt ezzel a Nagyúrral... maga a megjelenése is elég volt rá, hogy félelem és ellenszenv töltse el. Nem ez volt a terv, nem erre számított…

- Milyen jogon tör be Commenor kormányának ülésére, uram? - próbálta végül kihúzni magát valamennyire és letörölni az izzadtságcseppeket a homlokáról. Ha a kronométere nem téved, már csak pár percig kell húznia az időt...

- Hogy érvényesítsem elődeim akaratát és birtokjogát efelett a bolygó felett! - harsogta a sötét gépember. - Hogy visszavegyem azt, ami az enyém, elnök úr! A Maga székét!

A Vezető majdnem szólásra emelkedett, hogy megelőzze a további vérfürdőt, de ekkor megpillantotta a Sötét Lord és az elnök korábbi barátnőjének tűnő kísérője mögött legnagyobb meglepetésére az öreg Tierce őrnagyot, aki eléggé feszélyezettnek tűnt több tucat alkalmi fegyverekkel és házi készítésű sugárvetőkkel hadonászó kultista gyűrűjében.

- Nos, mielőtt a tárgyra térnénk... - krákogta Rodan, amikor legnagyobb megkönnyebbülésére felvillantak a tárgyalóterem holoképernyői, amelyek a külső biztonsági kamerák felvételeit mutatták. Látni lehetett, ahogyan a tér minden sarkából az igazi biztonságiak kormányhű csapatai rajzanak elő, páncélozott repulzortankok veszik gyűrűbe a teremnek otthont adó tornyot, és a Commenori Terrorelhárítás fekete légisiklói rajzanak a torony körül. A főképernyőn pedig megjelent Klauskin admirális még mindig fehér, de már határozottan magabiztosabb arca, tekintettel arra, hogy a blokád alá vont helység helyett már orbiton, a Commenori Flotta zászlóshajóján, egy Koréliai Védelmező-osztályú csillagrombolón tartózkodott.

- Wenthar Nagyúr, ha nem csal a szemem... - erőltetett határozottságot magára Klauskin. - Jól van, elnök úr?

- Egyelőre... - hápogta Rodan. Eredetileg Klauskin ötlete volt a terv, és ő maga nem lelkesedett érte, hogy csaliként használják, de muszáj volt kicsalniuk a kultistákat a rejtekhelyeikről, erre pedig nem volt más lehetőség, mint felkínálni a vezetőket aranytálcán, egy jól megközelíthető, és nem utolsósorban könnyen bekeríthető helyen.

- Mit merészelsz, pondró... - szikrázott a sötét lord tekintete. Nem akarta elhinni, hogy rövid időn belül másodszorra irányoznak fegyvereket a fejéhez fentről.

- A maga kis puccsának remélhetőleg olyan hamar vége lesz, ahogyan el is kezdődött... - folytatta Klauskin. - Körülvettük a termet és az épületet, a cirkálóink pedig perceken belül össztüzet tudnak zúdítani a csapataira, ha bármivel is próbálkoznak... számítottunk egy ilyen eshetőségre, mint látja…

- Egyet elfelejt - mosolyodott el Wenthar a maszkja alatt. - A kezemben van a vezetőik élete... szó szerint... - azzal Rodan egyik, a sor szélén ülő tanácsadója felé fordult, és összeszorította a markát. Az őszülő, szakállas férfi a torkához kapott, ijedt tekintettel meredt előre, majd néhány hörgés közepette a földre zuhant csakúgy, mint korábbi nagyszájú kollégája. - És odafent is vannak embereim!

- De közel sem annyi, mint nekem - biccentett Klauskin. - Tudja mit, Mylord... adok magának egy óra gondolkodási időt, ha a szavát adja, hogy addig nem esik bántódása egyetlen további kormánytisztviselőnek sem a teremben... utána újra beszélünk…

Azzal az admirális eltűnt, Rodan és a többi tanácsadó pedig idegesen nézett maga elé. Ez nem egészen így volt megbeszélve… kissé úgy tűnt, mintha Klauskinnak tökéletesen mindegy lenne, hogy a vezetők áldozatul esnek ennek az akciónak, vagy sem... az a rohadék Klauskin, gondolta Rodan…

Miközben Wenthar idegesen fel s alá járkált a teremben, hogy megbeszélje a kellemetlen változást a helyzetben Squelh-el és a kultista sejtek parancsnokaival, a Vezető kihasználta a helyzetet, és elcsusszant Rodan elnök mellől, hogy végül az egyik, függönnyel letakart ablakmélyedésből integetve felhívja magára Tierce őrnagy figyelmét. Az öreg Testőr kimentette magát két kultista alparancsnokkal folytatott vitájából, melynek során azt próbálta elmagyarázni a két ex-könyvelőnek, hogyan kell hatékony, többsoros védelmi gyűrűt állítani az épület köré, és hitetlenkedő arccal a Vezető felé sietett.

- Maga… itt? De uram... azt hittük, már végérvényesen Coruscanton ragad…

- Egy francot - sziszegte idegesen a Vezető - Ide figyeljen őrnagy... borítsunk fátylat a múltbeli kis félreértéseinkre, és közölje a cosrai barátjával, hogy a maguk oldalán állok természetesen... együtt kell működnünk, ha egyben akarunk kikerülni innen... azt is tudom, hol tartják fogva a hivatalnokot, azt az I'bamot…

- Várjon, várjon... - rázta a fejét Tierce. - Félreérti a helyzetet… Wenthar Nagyúr nem a cosraiak oldalán áll… ellenkezőleg, éppen azért kellett elhagynunk a Polneye-t, mert az az áruló klónom velük paktált le...

A Vezető néhány pillanatig ráncolta a szemöldökét, újraértékelve a helyzetet.

- Hát ez érdekes fejlemény...

- Ugyanúgy nem kívánatos vagyok a Polneye-on, mint maga... - tette hozzá az öreg Tierce, nem titkolva, hogy élvezi a helyzetet. Sőt. - Most már a Lordot szolgálom, Szenátor... és nem magát. Már csak az a kérdés... maga kit szolgál?

A Vezető fejében kezdett összeállni a helyzet. Belátta, mekkora hibát vétett, amikor azt hitte, hogy Tierce és ez a Vader-utózmány a cosraiak ügynökei... már csak az volt nagyobb hiba, amikor megkönnyebbült annak hallatán, hogy ez mégsem így van... ahogyan egy cosrai azonnal kitekerte volna a nyakát az árulásáért, ugyanúgy megteheti ezt minden ok nélkül is ez a Lord, aki láthatóan saját elképzelésekkel rendelkezik a Commenor jövőjéről... Viszont - folytatta tovább a gondolatot a Vezető -, ha az őrnagy és új mestere legalább annyira magukra vannak utalva, mint én, ellenben ma már a Commenoron senki sem tudhatja, hogy ki cosrai és ki nem, akkor talán van egy megoldás…

- Kérdésére válaszolva, őrnagy, ebben a pillanatban a túlélésemet, ami véletlenül megegyezik az Önökével... - A Vezető a Nagyúr felé intett. - Bemutatna az új főnökének?

Wenthar lendületesen Tierce irányába fordult, ahogyan megérezte szolgája közeledését.

- Jelentést, szolga!

- Ez itt... a bolygóm volt szenátora, Mester... - hajtotta meg a fejét Tierce a Vezetőre mutatva.

- Felesleges formaságokkal húzni az időt, Őrnagy - tette hozzá a szenátori ruhába öltözött férfi. - A Nagyúr megismerheti a nevem. Kinman Doriana vagyok, őfelsége Palpatine Császár szolgája.

- Nocsak - ingatta a fejét Wenthar. - Nem túl… fiatal ehhez egy kicsit? Nem emlékszem magára a Byssről... Doriana…

- Az elmúlt néhány évtizedet néhány politikai ellenfelem jóvoltából hibernációban töltöttem a Polneye-on - folytatta Doriana.

- Mégsem volt ott, amikor az őrnagy segítséget kért tőlem… - Wenthar hangja fenyegető volt. - Egy okot adjon, hogy ne roppantsam össze a maga gégéjét is, mint a többi árulóét...

- Ahogy elnézem, Nagyúr, maga sincs már ott - folytatta magabiztosan Doriana, és egy kódhengert vett elő a köpenye rejtekéből. - Ez pedig a kért ok. Egy lista azokról a commenori katonai parancsnokokról, akik nem tagjai a maguk szektájának, elnézést, egyházának - helyesbített Doriana mosolyogva -, viszont nem követik fanatikusan Klauskin admirálist sem. Nem kell mást tenniük, hogy üzenetet küldenek nekik, hogy valójában nem a Maguk egyháza a cosraiak ügynöke, hanem Klauskin és a bandája. És persze némi anyagi támogatást is csatolnak hozzá... biztos vagyok benne, hogy ezután alig fél órán belül megdől a blokád.

Wenthar elgondolkozott.

- És mi lesz vele? - intett Rodan elnök felé, aki még mindig a terem másik végén remegett a székében.

- Nos, hírforrásaim szerint Fyor Rodan évtizedeken keresztül, már a Yuuzhan Vong háború előtt is a Jedik egyik legádázabb ellensége volt a Szenátusban - hunyorított Doriana. - Gondolja meg, Mylord. Talán még a hasznukra lehet tervei megvalósításában...

- Ahogyan maga is... - fordult a szenátor felé a kifejezéstelen fémarc. - Gondolom.

- Nagyon jól látja, Mylord, nagyon jól látja… - hajtotta meg magát Kinman Doriana.

- Van itt kommunikációs helyiség? - kérdezte Wenthar újdonsült segítőjét.

- A többi parancsnokkal az én szobámból is kapcsolatba léphet Mylord! - Wenthar intett két kultistának és Squelh-nek.

- Vigyázzanak rájuk! - azzal az elnökre és a még élő kormánytagokra mutatott. - Ne engedjék el őket, ha ellenállnak, akkor végezzenek velük! - Squelh bólintott.

- Óhajod szerint lesz Mylord! - Wenthar intett Tiercenek és Dorianának és elindultak a Vezető lakosztályába.

Doriana lakóhelyisége igen pazarul be volt rendezve. Wenthar megpillantotta a durplasztik asztalt, rajta a kommunikációs panellel. A kódhengert aktiválva, miután behelyezte a megfelelő helyre, egy ősz hajú parancsnok arca jelent meg. Wenthar felsóhajtott, persze ez nem sokat számított, mert a gépi lélegzés mindig ugyanolyan ütemű volt, hosszú lesz ez a nap.

Miközben Wenthar a katonai parancsnokokkal beszélt, Doriana és Tierce a lakosztály bejárata előtt beszélgettek - miután a Lord kizavarta őket, hogy ne zavarják a tárgyalás közben - a következő lépésekről. Reménykedtek benne, hogy a Mylord ezt a helyzetet is kedvezően alakítja majd. Alig egy óra múlva Wenthar kiszólt nekik. Doriana és Tierce aggódva léptek be.

- Nos, uraim! Beszéltem az összes parancsnokkal és hajlandóak a megegyezésre. Megértették, hogy nem vagyok ellenség, hanem én is az árulókat akarom eltávolítani! - Doriana bólintott.

- Nos, biztos vagyok benne Mylord hogy meggyőző érveket talált! - Wenthar egyetértett.

- Igen, az a pár millió kredit, amit Egyházunk feláldoz erre a célra, igazán meggyőző érv volt! - Tierce óvatosan érdeklődött a Lordtól.

- Akkor... akkor minden rendben ugye? Nem kell feleslegesen lemészárolnunk senkit? Nem venném a szívemre! - Wenthar elmosolyodni látszott a maszk alatt. Megpillantotta az öreg szemében a gyűlöletet, a régi birodalmi lángot. Valójában alig várja, hogy valakit lemészároljon. Ha rajta múlna, az egész commenori kormányt kivégeztetné. Doriana viszont sejtelmesen mosolygott. Úgy látszik, kedvére valóan alakulnak a dolgok. No persze könnyű, ha egy Sith Lord kikaparja neki a gesztenyét!

- Legnagyobb sajnálatomra nem lehet része egy jó kis mészárlásban kedves Grodinom! - Doriana kicsit irigykedve pillantott Tiercre a Lord meglehetősen baráti hangját hallva. Wentharnak Doriana számára is volt egy pár szava.

- Szervezzen meg mindent! - egy másik kódhengert adott át neki. - Ezen vannak az átutalási számok, és a parancsnokok számára utalt összeg nagysága! Ha azonban egy petákkal is többet vesz el, mint amennyit feláldozhatónak vélek, akkor megismeri a Sötét Oldal haragját! - Doriana bólintott, majd meghajolt és átvette a Lord kódhengerét.

- Azonnal intézkedem Lord! A commenori bankok híresek a pontosságukról és a gyorsaságukról!

Alig másfél óra telt el, amióta Wentharék magukra hagyták, de Rodan egyre idegesebb lett. Az a rohadék Klauskin csapdába csalta. Remélte, hogy a Lord majd jól megszorongatja a tökeit! Squelh mozdulatlan fagyos szoborként állt a tanácsterem bejáratánál, és a Mesterére várt.

- Mi a franc ütött beléd? Nem adtam meg neked mindent? - Squelh mérgesen rászólt Rodanra.

- Hallgass. féreg! Semmi közöd ahhoz, hogy mit teszek! - Rodannak rosszul estek a nő szavai.

- Mi a franccal tudott megbabonázni téged? - Squelh odalépett Rodanhoz és az asztalnál ülő férfinak lekevert egy pofont.

- Azzal, hogy helyreállítja a Rendet! Amit ti, pipogya politikusok nem tudtok megtenni! Végre ismét a Birodalom eszméje fog uralkodni ezen a bolygón! - Rodan a szíve mélyén egyet értett a nővel. Ő se szívlelte ezt az új helyzetet, amikor az egykori lázadók urakká váltak, és a gyűlölt Jedik a galaxis egyik meghatározó elemei lettek. Gyűlölte ő is ezt a korszakot. El is határozta magában, hogyha sikerrel jár a Lord, az ő szolgálatába szegődik. Ekkor kinyílt az ajtó és belépett Wenthar a két kísérőjével. Squelh meghajolt. Wenthar Rodanhoz intézte a szavait.

- Nos, elnök úr, Klauskin admirális hamarosan megbűnhődik! Minden el van rendezve, úgyhogy végre a lényegre térhetünk! Átveszem a hatalmat ezen a bolygón! Hajlandó csatlakozni hozzám? - Rodan csendben bólintott. Úgysincs más választásom - gondolta.

Klauskin admirális nem egészen erre számított... talán ő maga sem tudta. hogy mire számított valójában. Talán titkon azt remélte, hogy a fenyegető Sith Lord saját maga, személyesen jelentkezik nála. Netalántán a hajójára is feljön, hogy aztán ráuszíthassa a kommandósait és elfoghassa, vagy megölethesse, bizonyítva az egész Commenornak és saját magának is, hogy még egyszer egyetlen átkozott sötét erőhasználó sem csavarja el (vagy le) a fejét a nyakáról, ahogyan azt pár éve egy Lumiya nevű sötét jedi tette. Az a nő elhitette vele, hogy valójában halottnak hitt felesége az, és ezzel kirobbantva a fegyveres konfliktust a Commenor és a Szövetség között... Klauskin akkor elhatározta, többet nem hagyja magát átverni. Csak annak a szerencsének - és nem utolsósorban saját képességeinek - köszönhette pozícióban maradását, és hogy a commenori erők készen álltak a háborúra, majd hamarosan a Konföderáció legerősebb tagjává nőtték ki magukat, egészen addig, amíg Jacen Solo nem indította meg lökhajtásos aszteroidáit a bolygó ellen...

De nem. Ez a Sith sokkal ravaszabb módszerhez folyamodott, olyan módszerhez, ahogyan annak idején ő és Rodan elnök is magukhoz ragadták a hatalmat a Commenoron... a pénz módszeréhez.

Klauskin megkapaszkodott zászlóshajója, egy Koréliai Védelmező - osztályú csatacirkáló hídjának korlátján, ahogyan újabb naszád vált ki a kíséretéből, és tüzet nyitott rakétáival a parancsnoki hajóra.

- Pajzsokat a maximumra, folytassák a cirkálók hívását... küszöböljék ki a zavarást!

- Mocskos cosrai bérenc... nem hagyjuk, hogy az ellenségeink kezére játszd a hazánkat! - hangzott a válasz a legközelebbi hajóról, amelyet végül sikerült elérniük a kommunikációs technikusoknak, megtörve egy pillanatra a zavarást.

- Cosrai bérenc… jó vicc... - Klauskin nem volt ostoba. Tudta, hogy a tervük Rodannal együtt valószínűleg lefejezésre került, az a sötét lord és a csatlósai erősebbnek bizonyultak, mint remélte... két választása maradt... vagy tüzet nyit pajzsai mögül az elnöki palotára, ezzel végérvényesen bizonyítva a rá tüzelő hajók félrevezetett legénysége számára pontosan azt, amit cáfolni akart... vagy, bármennyire is szégyenletesnek tartotta, visszavonul, hogy elemezze a helyzetet. Akár tényleg a cosraiak ügynöke ez a sötét lord, akár nem, már teljesen mindegy... Klauskin idegesen a termináljára csapott és kiadta a parancsot.

- Kormány! Szakadjunk el orbitról, kilépési vektort kérek! Minden hajónak sugározzák a háború elején használt Iota-Kappa-Kszi hármas kódot! Útirányt ne adjanak meg, ebből tudniuk kell, merre tartunk! - Klauskin tudta, hogy ezzel elárulja magát támadói előtt is, de bizonyos volt benne: ahová megy, oda még a commenori flottának is bajos lenne követni...

- Admirális... pontosan milyen vektort adjak meg? - pillantott fel a pultjáról egy fiatal navigációs tiszt, aki láthatóan a háború elején még az akadémia padjait koptatta, így nem ismerte fel a kódot.

Klauskin rápillantott, és eszébe jutott, hogy mennyi bátor katonát veszítette a hazája a szövetségiek ellen... és mennyit fog még, ha nem küszöböli ki most az értelmetlen vérontás lehetőségét. A Konföderációnak erősnek kell maradnia…

- Az útirány, zászlós... - adta ki immár megnyugodva a parancsot. - az útirány Corellia!

Klauskin csatacirkálója és nagyjából a commenori flotta egyharmada lassan elszakadt a rájuk tüzelő többi hajótól, amelyeken már a szektások és az Egyház "adományában" részesült parancsnokok voltak az urak, és eltűntek a hipertérben a Galaxismag, és régi szövetségesük, a Konföderáció sithektől és cosraiaktól mentes bástyája, Corellia irányában...

 

Korriban

A Korriban egyik sziklás, száraz, kihalt, ősi, csuklyás szobrok által övezett völgyében egy sötét árny ereszkedett le a porba. Csak amikor a földön volt, és a mindig tomboló porvihar elfedte, akkor szűnt meg lilás vibrálással a fekete törzset körülvevő álcázómező, és vált láthatóvá egy sötét, jelöletlen, sérülésekkel és néhol rozsdafoltokkal borított szövetségi StealthX vadászgép, a haderő elit alakulatainak és a Jedik kedvenc űrjárműve. A gépből kiszálló magas, vállas férfi egy barna jedi tunika és egy fekete bőr kezeslábas furcsa keverékét viselte, arcán pedig hosszú, vörös vágás futott végig az állától a homlokáig, és talán azon is túl - utóbbit nehéz volt kivenni dús, hosszú fekete hajától.

A férfi körülnézett, majd szúrós tekintettel elindult a legközelebbi barlang felé.

Nemsokára az Egyház egyik tanítványával találta szemben magát, egy világos bőrű, rövid fekete hajó papnővel, aki gyanakodva méregette a férfi bőrruhája felé kanyarított szakadt Jedi - köpenyt.

- Mi járatban az Egyház szent helyén, Testvér? - a nő intett az árnyékban várakozó két másik kultistának, akik felemelték fénykardjukat, és ujjuk a vörös penge kapcsológombjára tapadt... mielőtt azonban megmozdulhattak volna, a férfi ujjaiból villámok lövelltek ki, és átjárták a testüket.

A férfi átlépett a mereven rángatózó testeken, és szembefordult a papnővel.

- Igazán meleg fogadtatás, asszonyom... a nevem nem fontos... elég, ha megmondja a mestereinek, hogy az Árnyakadémia Legsötétebb Lovagja eljött, hogy újra csatlakozzon a Sötét Oldal papjaihoz, és elfoglalja helyét a Mesterek oldalán!

- Az Árnyakadémiát említette? - Sordis Nagyúr gondolataiba merülve szinte észre sem vette, amikor mesterséges kézfejét simogatva véletlenül letépte a középsőujját. A testrész nagyot koppanva ütődött a megviselt kőpadlóhoz - egyenesen egy Sith köpenybe öltözött nő lábai elé.

- Öhm… - a Mester alig észrevehetően hátralépett egy arasznyit. - Valóban, Nagyúr. Úgy tudom, az a létesítmény évekkel ezelőtt elpusztult. És most ez a fiú azt állítja, hogy ő a legendás történet egyetlen túlélője.

A Templom Nagymestere időközben magához rendelte az elgurult fémet, és gondosan köpenyének egyik rejtett zugába gyömöszölte.

- Tehát ez az önjelölt hőspalánta csatlakozni kíván a Rendhez? Nagyszerű. Vezesd elém! Most kiderül, igazat szólt-e, vagy csupán csak nagy a szája.

- Mester… úgy tudom, az Árnyakadémián senki sem maradt életben.

- Én is. Éppen ezért olyan érdekes… Most menj!

Sora Nagyúr örömmel fordított hátat a kezét piszkáló Nagymesternek. Sordis lenyűgöző benyomást tett rá, amikor először találkoztak, azonban ez az ügyetlen, kissé komikus alak, akivel az imént tárgyalt… ötlete sem volt, mi ütött a másikba.

Két perccel később a jövevénnyel a nyomában tért vissza a küzdőterembe. Sordis ujjai hiánytalanul a helyükön vannak – állapította meg magában a Sith Úrnő.

A Mester fölé magasodó alakja intett, hogy lépjen arrébb. Sora utat engedett a fiatal Sithnek. A sötét öltözetű jövevény fejet hajtott a Nagyúr előtt. Türelmesen kivárt, amíg az gondosan szemügyre vette, majd intett, hogy lépjen közelebb. Kissé visszataszítónak találta a Nagymestert. Kifeketített szemgödre fura hatást keltett.

Hirtelen úgy érezte, nyomban szétrobban a feje. Azonnal ellenállt a hatásnak, de az érzést képtelen volt kiűzni magából. Azt hitte, itt a vég, amikor hirtelen minden fájdalom abbamaradt.

- Felettébb… csodálatraméltó - szólalt meg a Sith Nagyúr.

A lovag szemöldökráncolva figyelte a szavakat, miközben hirtelen támadást indított a másik elméjébe. Megrökönyödve hőkölt vissza, amikor megszédült annak mentális pajzsától. Úgy érezte, mintha kortózisfalat akarna puszta kézzel szétverni.

- Miért jöttél a Korribanra, Sith? - förmedt rá a Mester. - Tán csatlakozni szeretnél a sötét oldal rendjébe, jól mondom?

- Nagyuram - ereszkedett térdre a fiú. - Minden hűségem a Sith Rendé. Csatlakozni akarok. Azért jöttem, hogy elfoglaljam a méltó helyemet a Sith Akadémia mesterei között!

 Sordis arca különös kifejezést öltött.

- Nem ez a legalacsonyabb fokozat.

- A képességeim csak ehhez méltók, Nagyuram.

- Ennek elbírálása nem a te feladatod, ifjonc. Mindenekelőtt, mialatt az előbb megvizsgáltam a gondolataidat, bebizonyosodott, hogy igazat beszéltél az Árnyakadémiáról. Hogyan lehetséges, hogy egy olyan... hogy is mondjam, nem kiemelkedő képességű tanonc, mint te, túléli a Jedik elsöprő támadását? Az állomás összes tagja részt vett abban a csatában. Én szánt szándékkal rejtőztem el a Sithek elől, mivel tisztában voltam a kudarcukkal. Tehát, mi a magyarázatod, fiú?

Ebben a pillanatban kis csipogás hallatszott, ahogy Sordis személyi hívója jelzett. A Sith Nagyúr sejtette ki lehet az. Az ifjú felé még intézett pár szót.

- Most mennem kell, fiú! Menj és rendezkedj be az Akadémián és várakozz a további utasításomra! - azzal az egyik Sötét Jedi tanítványnak intett, hogy kísérje el az újonnan csatlakozót a szállására. Sordis a lakosztályába sietett. Belépett a kicsiny cellaszerű szobába, és aktiválta a kommunikációs panelt.

- Milyen híreket hoztál nekem testvér? - kékes derengéssel Wenthar holoalakja jelent meg.

- Nos, sikerrel lezárult tervünk első fázisa! Hamarosan kapcsolatba lépünk a Mesterrel, Waranous Nagyúrral! - Sordis helyeselve bólintott. Bár ő maga még nem ismerte személyesen Lord Waranoust, sejtette, hogy nagy hatalma lehet, ha egy olyan Lord, mint Wenthar, a tanítványává lesz. Ők ketten Wentharral olyanok voltak, mint a jó testvérek. Számos közös csata emléke kötötte össze őket, és minden idők leghatalmasabb Sith Nagyurainak egyike, Lord Darth Sidious!

- Örülök, hogy sikerült átvenni a Commenort Wenthar testvérem!

A kékes fémszörny kimérten biccentett.

- Igen és ezzel egy jelentős bolygó került a Sith Egyházának a kezére! – Sordis válaszul kimondta az immár napok óta az elméjét foglalkoztató kérdést.

- És mi a helyzet ezzel a Waranoussal? Tényleg ő lenne az, akire vártunk?

Wenthar készségesen megadta a választ a kérdésre.

- Személyesen voltam ott amikor „feltámadt”! Hidd el ő az! - Sordis Nagyurat egyelőre kielégítette ez a válasz.

- Nos ha te mondod testvérem, akkor elhiszem! Mikor jössz a Korribanra?

- Hamarosan! Most mennem kell bátyám! Hamarosan jelentkezem! - Sordis bólintott.

- Menj öcsém!  - Wenthar holoalakja elenyészett.

Senki nem is sejthette a galaxisban a titkot. Még Lord Waranous sem.

Azt tudniillik, hogy Wenthar és Sordis vér szerinti testvérek voltak! És ahogy egy testvérpár az ellenkező oldalon, a Világos Erő oldalán megváltoztatta a galaxist, úgy fogják ők is megváltoztatni a történelem menetét.

Testvérek, akiket árvaságuk, csatáik és a Sötétség még jobban összekötött...

Zekket bevezették a Korriban barlangrendszeréből éles, hegyes, magasba nyúló fekete tornyaival kiemelkedő Akadémia egyik, az újoncoknak fenntartott szárnyába... láthatóan fellépése nem győzte meg a Sith Mester eléggé arról, hogy magasabb szinten lenne a helye... a kiugrott Jedi kámzsája alól méregette a folyosók mentén kettes-hármas csoportokban, vagy hozzá hasonlóan egyedül szemlélődő fiatal tanoncokat. A legtöbbjük tizen- huszonéves volt, eltekintve olyan idegen fajok képviselőitől, akiknek az életkorát ránézésre nem tudta megállapítani… bár ők sem tűntek sokkal öregebbnek. Zekk a maga negyven évével kitűnt közülünk. Sok fiatalban ugyanazt a vadságot, zabolátlanságot és kétségbeesést érezte, ami annak idején őt is először a Jedik közé, majd az Árnyakadémiára hajtotta Coruscant bűzölgő Alsóvárosából.

Legtöbbjük persze ahhoz is túl fiatal volt, hogy ezt a világot egyáltalán ismerhette volna... hacsak nem Coruscant új Alsóvárosában, a Yuuzhan'tar, a vongformált bolygófelszín által hátrahagyott és a Szövetség újjáépített városa alatt nőttek fel, még sokkal több szenvedést, halált és idegen furcsaságot megtapasztalva, mint annak idején ő maga... talán messze nem is csak Coruscanton, hanem a szerte a galaxisban.

Igen, gondolta Zekk… ennek van értelme. A Szövetség és néhány bolygó vagy sértetlenül vészelte át a Yuuzhan Vong háborút és az azóta újra meg újra kiújuló polgárháborúkat, vagy akár megerősödve került ki belőle... de a galaxis szemétdombjai, vongformáltak, elfeledettek, vagy egyszerűen csak hátrahagyottak, hihetetlen módon megszaporodtak az elmúlt húsz évben… egy ilyen láthatóan gazdag, mégis titkos módon, lassan terjeszkedő szervezetnek, mint a Sith Egyház, valóban nem kellett túlságosan messzire nyúlnia, hogy ilyen lelkes fiatalok garmadáját toborozza össze mindenhonnan... emberanyag bőven volt rá.

Zekk azonban ennél többet akart tudni. Nem azért vonult önkéntes száműzetésbe a fondori ütközet után, elhagyva a Jedi Rendet, hogy aztán ő is csak úgy odadobja magát ennek a szervezetnek… nem. Zekk tudta, érezte már Jacen Solo átállásakor, hogy a fémarcú Lumiyánál sokkal sötétebb, sokkal szervezettebb erők is formálják a galaxist alulról... hogy meg kell értenie, és magyarázatokat kell találnia arra, mi ez az új Sith Rend... és ahhoz, hogy ezt megtehesse, hogy most itt állhasson a küszöbön, el kellett szakítania magát a Jediktől. Egyikük sem tudhatott a tervéről. Talán, sőt valószínűleg megpróbálták volna megállítani.. vagy talán ők is elhitték volna, hogy Zekket újra visszahúzza a Sötétség... lényegtelen. Zekknek ezt egyedül kellett végigcsinálnia... egyedül, ahogyan egyedül volt az elmúlt években mindig. Egyedül, mindahányszor élete szerelmét, Jainát annak a birodalmi pilótának az oldalán látta. Egyedül, amikor Jainával együtt a Killik kollektív tudat kitaszította őket magából.. egyedül, amikor Jaina elment, hogy megtanulja, hogyan győzheti le a saját testvérét, és őt még csak be sem avatta a tervébe...

Zekk azonban túl volt ezen. Egyedül fogja végrehajtani ezt a küldetést... megismeri, és ha kell, megsemmisíti ezt az új Sith rendet. Majd elválik... úgy lesz, gondolta, ahogyan az Erő súgja…

Egyben azonban biztos volt... ahogyan megkerülték a tornyokat és egyre lejjebb ereszkedtek a barlangokba, világossá, pontosabban sötétté vált számára; a Sithek számára arra elegendő volt az alaptörténete az Árnyakadémiáról, hogy ne essenek neki azonnal villogó vörös fénykardokkal… de ennél többet akarnak majd tőle. Próbák elé fogják állítani. De Zekket ez nem zavarta. Ismerte a Sötét oldalt, ismerte a Világos oldalt, úgy érezte, nem érhetik meglepetések. Annyi idő után, amíg mindig ő volt a második, a második Brakiss mester mögött, a második Jagged Fel mögött, a második Jacen Solo mögött, a második Jaina mögött... most ő lesz az első. Hogy miképp, és melyik oldalon, az majd elválik...

Darth Sordis meditációs kamrájának közepén mély transzba merülve ült a mocskos kőpadló egyetlen tiszta felületén, a vörös kristályokból kirakott kör alakú padlón, amelyet éppen erre a célra szántak. A kristályok a Korribanról származtak, és észrevétlenül ugyan, de segítettek a Sith Nagyúr összpontosítása során.

A mester elégedett volt a kiképzés eredményeivel. A bukott Jedikből, hányatott sorsú fiatalokból és kitaszított lényekből verbuválódott társaság elszántan küzdött azért, hogy Sith Lovag lehessen, méltó tagja a Rendnek. Tanulmányaik szépen haladtak előre, ahhoz képest, mennyien voltak.

Nem volt nehéz élőanyagot beszerezni a Templomnak, hiszen a Galaxis ezer sebből vérzik, és vég nélkül érkeztek a szenvedő, bosszúra vágyó ifjoncok, világuk elpusztításába belebetegedő, fájdalommal teli férfiak és nők, akinek mind egy cél lebegett a szeme előtt – bosszút állni azért, amit velük tettek. Sordis tisztában volt vele, hogy elsődleges céljuk nem a Sith Rend megerősítése, és nem az, hogy belépjenek a nagy múltú szektába. Mindannyian a saját céljukat űzték, s csupán kihasználták a Sith által nyújtott lehetőségeket ennek elérése érdekében. A Nagyúr tudta ezt, hiszen mindegyikük gyenge mentális védelemmel rendelkezett, így ő, Sordis képes volt megismerni őket egyetlen bepillantással az agyukba. A gondolataikat nem volt képes látni, hiszen ez még a legnagyobb telepaták számára is lehetetlen – maga Sidious Nagyúr sem volt képes rá, csupán jó pszichológusnak és politikusnak született - de a szándékok, és a mélyen gyökerező érzelmek tisztán rajzolódtak ki előtte.

Első mestere, aki birodalmat alapított, ezzel új korszakba fordítva a Galaxist, megfigyelte képességeit, rájött, hogy Sordis messze a legjobb mentalista Erőhasználó, akiről valaha is hallott. A Sith Nagyúr fülében ott csengtek rég halott mesterének bölcs szavai.

Ellenségeidet könnyedén eltiprod – van, aki előbb lecsupaszítja, s csak aztán rágja le az almát. Képes vagy gátat vetni ellenséged tervei elé, ha ismered azokat. A legnagyobb hatalom ebben rejlik – rávenni, hogy odaadóan szolgáljon téged! Ez mindennek a kulcsa. A te képességeiddel és az én segítségemmel nagyobb tettekre leszel képes, mint a hátam mögött spekuláló Vader Nagyúr.

Sordis valóban nagy hasznát vette hatalmának.

Lord Mordeist is megtanította rá, hogyan váljon érzékelhetetlenné - mindezt az elmében kell elhatározni -, így kiváló ügynökévé vált. A Sith egyébként Jediként kezdte pályafutását, de ő, Sordis Nagyúr meggyőzte őt, hogy a helyes útra térjen, és az oldalán harcoljon.

Mordeist olyan szálak fűzték mesteréhez, amit elképzelni sem tudott. Tudatának gátlásait feloldva Sordis béklyókkal zabolázta meg a lázadó elmét. Sikerült elérnie, hogy a Sith hűsége őhozzá eltéphetetlen legyen, ennek ellenére olyan finoman hajtotta végre a beavatkozást, hogy tanítványának egyéb érzelmeit, szándékait és képességeit nem befolyásolta.

Darth Sidious sok mindenre megtanította őt… és Wenthar Nagyurat.

Az Akadémián tanuló ifjoncok egyáltalán nem hasonlítottak sem Mordeisre, sem Wentharra vagy őrá, Sordisra egyáltalán. Míg nekik hármójuknak a Rend újjáépítése és terjesztése lebegett a szemük előtt, a tanítványok más célokért küzdöttek.

És most itt van ez a Zekk. A középkorú férfi nem volt már fiatal, sokat megélhetett – és számtalan kalandon mehetett keresztül. Sordis, ahogy belepillantott, azonnal tudta, hogy a férfi igazat mondott az Árnyakadémiával kapcsolatban.

A Sith Nagyúr maga is emlékezett Brakiss Nagyúr erőszakos meggyőzési kísérleteire, hogy őt is bevegye a Yavin IV elleni támadás mesterei közé. Sordis azonban keményen állta a sarat, és Brakiss heves szóváltásuk után úgy érezte magát, mintha szembeköpték volna. Sordis nem lepődött meg, amikor távozva az Akadémiáról szemben találta magát annak egyik, elég jó képességű tanoncával. Brakiss azt gondolta, a Sith immár halott, de nem fordult meg fejében a gondolat, hogy vetélytársa milyen erők birtokában van – a Jedik elleni támadás minden gondolatát lekötötte. A tanonc nem halt meg; Sordis maga mellé vette, és kiképezte őt.

Zekk birtokában volt mindannak a képességnek, erőnek, bájnak, amellyel egy Sith Mesternek rendelkeznie kellett, de Sordis nem akart egyből lovat adni alá.

Megtehette volna, hogy kihámozza a másik gondolataiból a tényeket, de nem akart beleavatkozni a tekintélyes kort megért férfi elméjébe - azokban az időkben nem sokan éltek eddig -, aki bizonyára számos önálló tapasztalattal és emlékkel rendelkezett, így Sordis ocsmányságnak tartotta beavatkozni a másik személyes történetébe.

Az ilyen meggondolásait természetesen nem tárta a Sith Nagyurak orra elé.

Mindezek ellenére veszélyesnek ítélte meg Zekket. A megfigyelése minden bizonnyal szükséges. Azonban neki, Sordisnak most más ügyekkel kell foglalkoznia. Darth Sordis érzékelte a galaxis túlsó felében munkálkodó erőket. Tudta, mennie kell, ha folytatni akarja éveken keresztül szövögetett terveit.

Szétterjesztette érzékeit a Templom határain belül, és szinte azonnal ráhangolódott az ismerős tudatra. Magához hívta az Akadémia kiképző mesterét. Kandor Nagyúr fél percen belül ott termett a szobában.

- Hívatott, Lord Sordis? - kérdezte, majd a felegyenesedő Sith Nagyúr felé biccentett.

- A Jedik sem ostobák, Kandor - mondta a Nagymester. - A küldetésemet, amit rám bíztak, Mordeis nagyúr két szabvány héttel ezelőtt végezte el. Úgy vélem, itt az idő visszatérnem, és jó kifogást írnom arra, miért késlekedtem ennyi ideig.

- Minden bizonnyal meg tudod győzni őket, Nagyúr! - Kandor büszke mosolya azonban hamar leolvadt. - Mordeis Nagyúrról utoljára a Nar Shaddaaról hallottam. Az a hely háború alatt áll.

- Nem izgatom magam miatta. Mordeis képes megbirkózni a feladattal. Már kapcsolatba léptem vele, és a védelme alá helyezte Brod… azt a politikust.

- Értem, Nagyúr. Sora Nagyúr előkészíti a hajódat.

- Remek. Azt akarom, hogy te vedd át az Akadémia vezetését addig, amíg Mordeis el nem szabadul a hutt űrből, Kandor Nagyúr!

- Parancsodra, Sordis Nagyúr!

Kandor kisietett a teremből.

Sordis elmerengve nézett utána. A Jedi rend végleges megsemmisítése nem szerepelt a tervei között, ennek ellenére erre igyekezett uszítani az ifjoncokat – és Zekket. Kandor tisztában volt ezzel a tanítási módszerrel – lévén Sordis egyik bizalmasa, mivel a kiképző Mester hűségéről ő maga gondoskodott.

Mesterséges fémujjainak egyikéből kipattintotta a Jedi kitűzőt, amit a Tanács tagjai viseltek, és ruhájára tűzte.

 

Ossus

A Prakith-ra küldött missziót követően egy gondterhelt, és létszámban megfogyatkozott Jedi Tanács ült össze ismét az Ossuson. Kirana Ti a bolygó bombázása során szerzett sérülései miatt nem lehetett jelen, Corran Horn székében pedig egy holovetítőn villogó, koréliaiul írott rejtjeles üzenet adta a Mesterek tudtára, hogy a volt CorSec ügynök nem elérhető.

Így aztán Kyp és Corran távollétében a Tanács harmadik régi tagjára hárult a feladat, hogy szót emeljen az aggasztó eseményekkel kapcsolatban…

- Én mondom nektek, barátaim, egy pillanatig sem késlekedhetünk! A Prakith-misszió megmutatta, hogy a Sithek nem csak, hogy itt vannak a galaxisban, de immár erős fegyverekhez is jutottak... biztos vagyok benne, hogy valamelyik államnak is a benne van a keze az ügyben... nem engedhetjük tovább, hogy volt birodalmi vezetők parádézzanak büntetlenül az államfői székekben! - Kyle Katarn őszes, körszakállal fedett arca nyugalmat, mégis határozottságot sugárzott.

- Nincs bizonyítékunk rá, hogy akár Daala, akár Jagged Fel, akár a Konföderáció fegyverekkel segítené a Sitheket... erről tudnánk, ha másképp nem, akkor a Jedikkel szimpatizáló szövetségi szenátorokon keresztül - vetette ellen Kenth Hamner hologramja, aki megint Coruscantról jelentkezett be. - Ne becsüljük túl ezt a fenyegetést... attól még, hogy a Sithek megerősödtek, nem biztos, hogy egy állam is van mögöttük.. önmagában elegendő, hogy immár nyíltan hirdetik magukat…

- Talán azt sem kellene annyira komolyan vennünk... - jegyezte meg a Tanács legújabb tagja, az arisztokratikus vonású Smordre mester, aki holografikusan jelentkezett be valahonnan messziről, ahol minden bizonnyal éppen fontos misszióban járt. - Talán csak egy csempészbanda ütött tanyát a Korribanon, és profitot akarnak kovácsolni a hely történelméből…

- Nos, ezügyben már tettünk lépéseket... - jegyezte meg Luke, és tekintete egy pillanatra Corran Horn üres székére siklott, majd vissza Smordréra. - Viszont akkor még nem voltunk tisztában vele, hogy mekkora a fenyegetés a Prakithon… most pedig nem tudjuk, hová ment az a hajó…

- Én azt mondom, csapjunk le rájuk, amíg gyengék - folytatta Katarn Mester. - A Sithekkel nem lehet viccelni… ha nem kutatjuk fel őket és nem pusztítjuk el mihamarabb, akkor megerősödnek és akkor csapnak le ránk, ha már erősebbek, mint mi!

- Katarn Messzter nagyon szeretne vadássznii... láthatóan… - sziszegte kiismerhetetlen arckifejezéssel Sebatyne Mester. - Ez úgy véli, assz agresszió felesszlegessz, ha nem tudjuk pontosszan, hol éssz merre van a préda...

- Talán érdemesebb lenne megvárni, amíg a Szövetség hírszerző szolgálata pontosabb információkat gyűjt a fenyegetésről... - tette hozzá a Hamnerrel együtt Coruscantról bejelentkező Octa Ramis. - Nem eshetünk bele ugyanabba a hibába, mint annak idején, a Yuuzhan Vong háború után… amikor az eredmények kedvéért feláldoztuk, akik vagyunk…

A gyógyító Cilghal egyetértően bólogatott, egyik öblös mon calamari szemét Katarnra függesztve.

- Ha sötétséggel küzdünk a sötétség ellen, Katarn Mester, akkor mi magunk sem leszünk jobbak náluk…

- Lárifári, felesleges szócséplés... hány igazi Sithet láttatok életetekben, Mesterek? - nézett végig Hamneren, Cilghalon, Sabán, Octa Ramison és a többi új mesteren Kyle Katarn. - Nem tőlünk kiugrott sötét Jedit, nem valamiféle mutáns sötét bogarat, meg efféle vásári vidámságokat... nem. Igazi, rejtőzködő, alattomos Sitheket, mint ezek most itt... na, hányat? Hányat láttatok? És hánytól szabadítottátok meg a galaxist? Egytől sem. Én igen...

- Senki nem vitatja el a Sithek és a Sötét oldal elleni harcban szerzett érdemeidet, Kyle… - próbálta békíteni barátját Kam Solusar, de látszott, hogy ő is egyetért a férfival. - De igazad lehet... talán valóban lépnünk kellene...

- Senki nem állította, hogy ne lennél... kompetens a témában, Katarn Mester... - Luke felemelte a kezét, jelezve, hogy elege van a meddő vitából. A Tanács újra arra emlékeztette, mint amikor a Killik krízis alatt a Mesterek egymásnak estek. Aggasztó volt, hogy még ennyi év után is mennyire hiányzott az egyetértés és az Erőben való elmélyülés a Tanács tagjai közül. Luke sajnálta, hogy egyetlen régi köztársasági mester sem él már, aki megtaníthatná őket erre... mert úgy látszik, tette hozzá magában keserűen, nekem nem sikerül. - Viszont a többi mesternek is igaza van abban, hogy kósza hírek alapján, hiteles információk nélkül nem rohanhatunk fejjel a falnak, ahogyan azt a Prakithon tettük… az ellenségünk felkészült. Meg kell találnunk, hogy hol tevékenykednek, hol kísérlik meg legközelebb befolyásolni a galaxis jövőjét...

- És ezt hogyan tegyük? - vetette fel a kérdést Octa Ramis.

- Egyszerű - bólintott Luke. - A Sith eleme a rejtőzködés, az ármány, a mélyben nyugvó ellentétek felszítása... ahol háború van, ők is ott vannak. Lovagokat küldünk azokba a rendszerekbe, ahol az elmúlt hetekben, hónapokban intenzívebbé váltak a helyi konfliktusok…

- A Szövetség a galaktikus béke ügyeibe való beavatkozással fog vádolni minket... Daala a fejünkre fogja olvasni, hozzáteszem, teljesen jogosan, hogy megkerüljük az Egyesítő Konferencia fórumát és önállóan keresünk megoldást a problémákra... - vetette ellen Kenth Hamner.

- Ezt már egyszer megbeszéltük, Kenth, és nem fogjuk még egyszer vita tárgyává tenni - rázta a fejét Luke. - A Jedik oda mennek, ahová az Erő hívja őket.

- És ebben egyetlen birodalmi admirális sem akadályoz meg minket... - tette hozzá felbátorodva Katarn. - Magam állítom össze az első missziót, Skywalker mester... hová menjünk?

Luke egy pillanatig elgondolkodott, lehunyta a szemét, segítségül hívta az Erőt...

- A Nar Shaddaa - nyitotta ki végül a szemét. - A Hutt űr különösen nyugtalan az utóbbi időben... sötét erők működnek közre ott... ti pedig... - pillantott Kam és Tionne Solusarra -,  kérlek, tegyetek meg még valamit.

- És pedig? - pislogott nagy zöld szemeivel az ötven felett is gyönyörű Tionne, az Akadémia ügyvezetője és a Jedik könyvtárosa.

- Újra fel kell készítenünk az Akadémiát egy esetleges evakuációra... - folytatta Luke. - Egyelőre csak a gyermekeket, egy biztonságos helyre. A Bendőbe nem mehetünk vissza Daala miatt, ezért marad a másik helyszín. Amit a Caedus elleni küzdelemben is használtunk... - Luke minden egyes alkalommal egyre könnyebbnek találta kimondani a sötét lord nevét anélkül, hogy arra kellett gondoljon, aki annak előtte volt; Jacen Solo, saját unokaöccse és bukott tanítványa.

- Megtesszük a szükséges lépéseket… - biccentett Kam.

- Miért szükséges ez, Skywalker Mester? - tette fel a kérdést Smordre Mester holoképe. - Csak nem hagyhatjuk, hogy néhány kósza Sith Lord és a bandájuk megijesszen minket… a Jediket gyengének fogja látni a galaxis...

- Más esetben egyet értenék, Smordre Mester, de jelenleg nincs más választásunk… - ingatta a fejét Luke. - A Korriban ugyanis közel van ide, nagyon közel… kell, hogy legyen egy tartalék tervünk. A megbeszélésnek vége, köszönöm, Mesterek!

 

Korriban

Zekket az árkádsorokon és folyosók rengetegén át végül egy tágas, földalatti arénába vezették, ahol a nézőtér széksorait több száz, kurjongató és láthatóan jó hangulatban lévő alacsonyabb rendű és rangú tanítvány, vagy kultista töltötte meg. Kivételt képezett ez alól a díszvendégeknek fenntartott pódium, ahol néhány csuklyás mester figyelte az eseményeket.

- Köszöntünk mindenkit a Beavatás Körében! - zengte egy feketére tetovált twi'lek nő, aki a kikiáltó és műsorvezető szerepét töltötte be.

- Ötven új bátor tanonc és újonc számára ma itt van a lehetőség, hogy bizonyítsák tehetségüket és hűségüket! Lépjetek elő!

Zekket és még néhány tucat hozzá hasonlóan összevissza öltözött újoncot a kísérők az aréna közepére tuszkolták. Kisvártatva világossá vált Zekk számára, hogy a hely két funkciót tölt be… egyrészt biztosítja a kötelező cirkuszt a már felkent szektatagoknak, másrészt úgy tűnik, ez a tagság első szűrője... az arénába vezető többi, vasrácsokkal lezárt folyosók mögött Zekk rancorokat és egyéb zoológiai egzotikumokat vélt felfedezni, akik energialáncon vicsorogva várták, hogy kiengedjék őket a jelentkezők közé...

- Kardmesterek! - sikította eksztázisban a twi'lek bemondó, mire vagy tíz, lila köpönyegbe öltözött alak lépett be egy sorban az arénába, hogy elvegye a jelentkezők saját fegyvereit, és átnyújtson nekik egyet-egyet az arénában használatos eszközökből. Zekket nem lepte meg, de számos, suhanc-kinézetűt igen, hogy fénykardok helyett ősi, a dúrplasztán-korszakot megelőző acélötvözetből készült míves fémkardokat nyújtottak át nekik. A kardmesterek mögött három méter magas, vibrobárdos, vörösen villogó szemű Birodalmi Őrzők - akikről Zekknek fogalma sem volt, hogy a Sithek honnan szedték elő őket, hiszen ilyen szörnyetegekről utoljára az újjászületett Palpatine Byss-i rezidenciájáról érkezett hír harmincöt évvel ezelőtt - biztosították, hogy az újoncok engedelmesen leadják fegyvereiket és átvegyék a rituális eszközöket. A sor végén egy elhaló sikoly, egy lecsapó bárd, majd az egyik újonc Zekk elé guruló feje jelezte, hogy az Őrzők nem viccelnek.

Az egyik kardmester Zekk elé ért a sorban, átvette a férfi fénykardját, majd a kezébe nyomta a nehéz, fémes tapintású rituális eszközt, és ekkor egy pillanatra Zekk és a kardmester tekintete találkozott… Zekk megdöbbent... a többi kardmesterrel ellentétben, akik szürkés-fehéres, szinte szemgolyó nélküli tekintettel meredtek előre, ez a férfi, bár fekete kámzsa takarta az arca nagy részét, valahogy nem ideillőnek tűnt... Zekk kinyúlt az Erőben, de először csak egy afféle "átlagos", szinte másolatnak tűnő sötét jelenlétet észlelt, mintha a kardmester egy másik "kollégája" személyiségét, auráját másolta volna... Zekk egy kicsit mélyebbre nyúlt, miközben úgy vette át a kardot az idősebb férfitől, hogy kezük egy pillanatra összeérjen, és abban a pillanatban megütötte a másik részéről is a felismerés. A férfi felismerte Zekket, és ebben a pillanatban egy szemvillanásnyi ideig Zekk átlátott az álcáján, és megismerte a Jedi Mester ismerős, mindig szemlélő, mindig résen lévő jelenlétét.

A kardmester tekintete nem árult el semmit, csak gyorsan továbblépett a következő újonchoz, hogy neki is átadjon egy kardot. Zekknek kényszerítenie kellett magát, hogy ne bámuljon utána... a felismerés megdöbbentette. Nem ő volt az egyetlen Jedi, vagy ha úgy tetszik, volt Jedi, aki bejutott a Korribanra. Sőt, láthatóan ennek a Jedi Mesternek, bár Zekk nem tudta, pontosan mióta van itt, máris sikerült feljutnia az egyik legbelsőbb pozícióba... Zekk biztosra vette, hogy a Jedi végzett az eredeti kardmesterrel, és valami trükkel saját aurája köré építette annak személyiségét, ezzel megőrizve az álcáját...

Zekk számára világossá vált, előre kitervelt missziója sokkal komplikáltabb lesz, mint azt gondolta... szemmel kell tartania ezt a másik Jedit.

Szemmel kell tartania Corran Hornt, a kardmestert...

Darth Sordis életnagyságú hologramja statikus zavarok közepette recsegett, amikor a Nagyúr indulatosan járt körbe a transzmissziós rácson.

- Sora mester ostobasága miatt búcsút mondhatok a terveimnek, s vele a mandaloriaiak támogatásának - kiáltotta hirtelen megállapodva Kandor mester előtt. - Az a bolond még egy diplomáciai üzenetet sem képes megszerkeszteni! - a kiképzőmester tétován hátralépett egyet, amikor Sordis felé indult, azonban idejében észbe kapott. A hologram nem fog megtorlást alkalmazni vele szemben – mindazonáltal a Sith szavainak súlya mit sem változott.

- Én megértem, hogy nekem akart hízelegni. De ez árulás! A Sith Rend nem tűrheti, hogy gátlástalan, minden józan gondolkodóképesség hiányában szervezkedő lázadók, fene tudja, mi okból indíttatva, döntéseket hozzanak az egyház nevében!

- Nagyúr - szólt Kandor, minden bátorságát összeszedve, hisz ő már látta az Akadémia vezetőjét hasonló helyzetben, és nem szeretett volna a Sith azon ellenfelei közé kerülni, akiket árulással vádol. – Mit tegyünk a nővel?

- Nehogy máglyára vesse, mielőtt nem beszéltem vele! - Sordis merev kifejezést vett fel, miközben hirtelen témát váltott. - Mi van az Árnyakadémia bajnokával? A minap úgy informáltak, messze tehetségesebb a legügyesebb ifjoncunknál is.

- Így van, nagyúr - bólintott a Sith Mester. -– Fölöttébb figyelemreméltó, amilyen ütemben halad előre. Tény és való, hogy jól forgatja a fénykardot, de még korántsem tud mindent.

- Hívasd elém, Nagyúr! Szükségem van rá!

Kandor mély fejhajtással távozott, hogy percekkel később visszatérjen a sötét köntösbe bújt tanonccal.

- Hívatott, Sordis Nagyúr? - ereszkedett féltérdre Zekk, majd a hologram elé egyenesedve folytatta. - A rendelkezésére állok, mester.

- Feladatot bízok rád!

- Örömmel fogadom, Nagyúr!

- El fogsz menni Coruscantra, a galaktikus fővárosba. Rendkívül fontos teendőink akadtak. Az asszisztensem átküldi a találkozási pont koordinátáit.

- Megtudhatnám, mester - kérdezte a Sith -, hogy kivel hoz össze a sorsom?

- A forrással, fiam. Nincs helye több kérdésnek! Ne teketóriázz, indulj azonnal! Kandor Mester majd eligazít az utazást illetően. Minden költséget természetesen az Egyház áll! Végeztem - mondta, miközben a hologram elenyészett.

Zekk Kandor mesterrel az oldalán indult a holmijáért.

Nagyszerű! Ezek szerint elérte hát, hogy a Templom Nagymestere felügyeljen rá, és a kegyeibe fogadja. Mi sem volt tisztább bizonyíték, mint ez a személyes küldetés a Nagyúrnak! Agyának rejtett zugaiból azonban egy másik gondolat tört elő.

Lehet, hogy az egész csapda. Talán Sordis így akarja félre tenni az útjából, miután rájött, hogy hatalmasabb képességekkel rendelkezik, mint ő maga annak idején. Aztán meg, a Sith Nagyúr a kezdetektől fogva elutasítóan tekintett rá.

Mindazonáltal annak is tudatában volt, hogy a Nagyúrnak valóban szüksége volt valakire, hogy helyrehozza Sora mester hibáit.


Zonama Sekot

(A Zonama Sekottól nem messze)

A hatalmas, technoorganikus hajó, méltóságteljesen kilépett a hiperűrből. A hajóból kinyúló organikus érzékelőcsápok, tekergőző kígyóként vonaglottak az űr sötétjében, melyet a Sekot smaragdszínű gyémántként díszített. A hajó fedélzetén, a teljesen átalakult Waranous, aki immár se nem Sith, se nem ember nem volt, várta a találkozást az ősi bolygóval, ahová, vagy akihez új Mestere küldte. Waranous a Hírnök, a meditációs kamrájában lebegett. Hirtelen kipattantak vérvörös lángban égő szemei és feleszmélt. Olyan sötét helyen volt, ahova rajta kívül halandó nem merészkedne. A kamra falából egy érzékelőcsáp nyúlt egyenesen a homloka felé, a férfi pedig hagyta, hadd kösse össze elméjét a Dracoonéval.

- Tehát megérkeztünk!

„Meg Waranous! Mesterünk utasításának megfelelően, a megadott koordinátákra fogunk leereszkedni!”

- Rendben van! Tedd amit Yun - Yammka kíván tőlünk!

Tahiri alig tudta kiélvezni az örömét, amit legyőzött ellenfele miatt érzett, amikor az égbolt hirtelen elsötétedett. Egy hatalmas hajó készült leereszkedni oda, ahol ő és harcosai, akik immár halottak voltak, tartózkodtak. Tahiri igyekezett elfutni a hatalmas hajó leszállási vektora elől. Jól tudta, hogy nem lenne szerencsés ott tartózkodnia, ahova ez a Sötét Jármű leereszkedik. De Tahiri tévedett, mert a hajó mérete miatt elvétette a leszállási vektorokat. Nem a reaktorhoz közel, hanem attól kb. két mérföldnyire ért talajt a Hajó. Tahiri megállt és elrejtőzött egy fa árnyékában hogy kifújja magát, hirtelen egy alak jelent meg előtte. A semmiből materializálódott. Egy hatalmas termetű, Yuuzhan Vong külsejű mégis ember formájú férfi. Tahiri azonnal aktiválta a fénykardját.

- Tedd el a fegyveredet Yammka leánya! Nem akarok ártani neked! - Tahiri azonban nem hitte el azonnal, amit a különös idegen állított. Mi van, ha ez csupán Sekot egyik csapdája?

- Honnan tudjam, hogy te nem Sekot egyik förmedvénye vagy? - a Yuuzhan Vong harcosnak látszó Valami, elmosolyodott. Tébolyítóan hideg és gonosz vigyora volt. Tahiri már sejtette, ez nem lehet Sekot embere. Ha ember egyáltalán!

- Láss és higgy, Yammka leánya! - a férfi intett mire Tahiri halott harcosai lassan feltápászkodtak, és esetlen ormótlan léptekkel közeledtek a nő felé.

 - Yammka Harcosai! - intett a zombi Yuuzhan Vongok felé a férfi. - Halljátok szavam! Hamarosan újjá élesztjük Yammka hatalmát! - Tahiri megdöbbenve pislogott volt harcosai felé.

- Ki... ki vagy te? - Tahiri döbbent kérdésére gonoszan elégedett, szinte már vidám válasz jött.

- Az vagyok, akire vártatok! Yun - Yammka Hírnöke!

A Dracoon, miután leszállt a kijelölt koordinátákra, kéjesen mélyesztette bele tapogatócsápjait Sekot felszíne alá. A bolygó remegni kezdett tehetetlenségében. Olyan volt mintha megerőszakolták volna, de a mérgek miatt nem tehetett semmit. A Sekot nőnemű, míg a Dracoon hímnemű lehetett, ezt az bizonyítja, hogy amit a Dracoon művelt Sekottal azt csak a nemi erőszakhoz lehetett hasonlítani. Sekot sikolya visszhangzott a Dracoon érzékelőiben, de a hajó nem törődött ezzel. Fürdött a bolygó szenvedéseiben. És most már nem akadályozhatja meg senki sem, hogy átalakítsa a saját képére és hasonlatosságára.

„Végre, hosszú évezredek után ismét találkozunk kedvesem”

A bolygó felszínén földrengések és viharok tanúskodtak a Sekot ellenállásáról. Számos Yuuzhan Vong falu megsemmisült az elemi csapások miatt, aztán végül csönd lett, halálos csönd. A Dracoon átvette az uralmat Sekot felett...


--- Vége az V. Fejezet 2. részének ---


Comments