EGB Könyv‎ > ‎

III/2

Harmadik Fejezet

Második Rész



Coruscant

Miután a Világok Szövetségének küldötte elmondta nyitó felszólalását, majd a Chissek és a Hapan Konzorcium nagykövetségének ügyvivője is szólt néhány rövid szót az egybegyűltekhez, szabadkozva az államfői delegációk elmaradása miatt, a Konferencia rövid pezsgőszünetet tartott. Az államfőknek fenntartott privát előtér egyik félreeső eligazítójában Daala éppen a Palota alatt elsuhanó coruscanti forgalmat figyelte, amikor az egyik szenátusi testőr félrehúzta a hallba vezető függönyt, és jelezte, hogy a Konföderáció főparancsnoka megérkezett.

- Á, Phennir tábornok, örülök, hogy el tudta fogadni a meghívásomat... ne haragudjon, amiért a Maradvány vezetőjének érkezése miatt korábban nem tudtam Önt személyesen fogadni… - biccentett Daala a volt pilóta felé, gondosan figyelve rá, hogy eredeti birodalmi rangját használja, miközben pezsgővel kínálta.

- Köszönöm... admirális - a markáns arcú, szőke, középkorúnál valamivel idősebb férfi végigmérte a Szövetség államfőjét, majd biccentett. - Engedje meg, nagyon jól tartja magát, asszonyom, ha szabad ilyet mondanom.

Daala ép vörös szeme megvillant.

- Igazán kedves. Ha jól tudom, az adjutánsa, Folett úr már elbeszélgetett Niathal admirálissal…

- Rendkívül… informatív beszélgetés volt, amennyire én tudom, asszonyom. - biccentett diplomatikusan Phennir. - Mondja… minek köszönhetem a meghívást?

- Tudja, Phennir... - Daala letette a poharat és a férfi felé fordult - Maga alapvetően nem hülye. És ez tetszik magában. Végigszolgálta a Birodalom háborús éveit a Lázadás ellen, nem tűnt el úgy a semmibe, mint a volt felettese, Soontir Fel, akinek a fattya... khm, utóda most a Moffok fején ül.. türelemmel várt, és amikor eljött a lehetőség, hogy megragadja a hatalmat, akkor így is tett.. nem így van?

Phennir sokat mondóan bólintott és szintén letette a poharát, de előbb a biztonság kedvéért felhajtotta a tartalmát.

- Azt hiszem, tudom, mire akar kilyukadni, asszonyom… ezt amolyan Birodalmi tiszt a Birodalmi tiszttel beszélgetésnek szánja…

- Nevezzük inkább volt birodalmi tiszt a volt birodalmi tiszttel beszélgetésnek... - hunyorított ép szemével Daala. - És nem, nem hallgatnak le, ez egy biztonságos szoba... Szóval?

- Kérdésére válaszolva azt kell, mondjam, sajnos téved, admirális asszony - biccentett Phennir fanyar arccal. - Nem tudok olyan meggyőző múltat felmutatni, mint Ön, és azt kell, mondjam, a jelenlegi pozícióm is csak részben a hajdani... érdemeim eredménye.

- Gondoltam - biccentett Daala. - Tudja tábornok, nem csak, hogy Ön nem hülye legjobb tudomásom szerint, de én sem. Volt alkalmam megnézni az adjutánsait, egyikük sem Corelli, és láthatóan nem Bothanok... elgondolkoztam rajta, hogy a Commenor pozíciója ennyire megerősödött-e az államukon belül, de az mégiscsak túlzás lenne.

- Megtisztelő, hogy ennyire érdeklődik a belpolitikánk iránt, Elnök asszony - vágott faarcot Phennir.

- Legalább annyira, mint Ön, kedves barátom - mosolyodott el Daala. - Ne értsen félre… Önt ismerem, ott harcolt a másik oldalon a polgárháború során és több ütközetben kitüntette magát a Sötét Lord Jacen Solo erői ellen... ugyanez nem mondható el az adjutánsairól.. mégis, valami oknál fogva Ön bírja a Konföderáció régi, befolyásos tagjainak bizalmát és láthatóan ezeket az új kísérőkkel is nagyszerűen megtalálja a hangot.. érdekes, nem?

Phennir egy pillanatig szótlanul maga elé maradt, majd a kinti siklóforgalomra esett a pillantása.

- Tudja, sokoldalú állam a mienk, Elnök asszony... hiszünk az egyedi rendszerek szabadságában, önigazgatásában... ezt bizonyára nehéz lehet Önnek megértenie a Birodalom volt szolgájaként.. tudja, már számos holoműsorban tették fel a kérdést, hogy milyen irányt vesz a galaxis jövője most, hogy mindhárom meghatározó állam élén egy-egy volt birodalmi tiszt áll..

- Értem, mire akar kilyukadni, Phennir - biccentett Daala - De tudja, téves megközelítés pusztán az alapján megítélni a mai helyzetet, hogy ki milyen egyenruhát viselt negyven, harminc, vagy húsz évvel ezelőtt... ha ismerte esetleg Pellaeon admirálist, akkor tudja, hogy mindig a reálpolitika talaján állt és úgy igazgatta a Maradványt, és mellette nyugodtan tölthettem határozatlan idejű.. nyugdíjas éveim. Még a Szövetség flottaparancsnoki posztját is elvállalta, és bevitte Bastiont a legbefolyásosabb tagok közé, amikor a helyzet ezt tette szükségessé. Ezek azok a tulajdonságok, amelyek fényében én is, és amennyire remélem, Ön is jelenleg abban a pozícióban van, amiben vagyunk. Hogy milyen egyenruhát viselünk, az teljesen lényegtelen, amíg ugyanazok az elvek vezérelnek minket... hogy egy rendezettebb, békésebb, igazságosabb hellyé tegyük a galaxist...

- És attól fél, a mai napig vannak, akik ugyanazt az egyenruhát hordták negyven éve, és nem teljesen így gondolják - motyogta egész halkan Phennir, mintha még mindig félne az állítólagosan nem létező lehallgató berendezésektől. - Hogy vannak, akiknek még ma is sokkal többet számít az egyenruha... nemde, Elnök asszony?

- Amint mondtam, Phennir tábornok, ön egyáltalán nem hülye... - emelte fel a poharakat Daala. - Egészségére!

 

Prakith

Waranous elmélkedett. A Sötét Nagyúr, pár centire a földtől lebegett, és szívta magába a sötét energiákat. Az elmúlt pár napon gondolkodott.

Miután „feltámadt”, Wenthar Végrehajtó egy történelmi holodiszket adott neki, hogy tisztában legyen, a galaxisban történt változásokkal.

És nagyon sok minden megváltozott. Ez már egy másik galaxis, nem az, amit ő ismert. A legfájdalmasabb és legdühítőbb, az volt a számára, hogy szeretett Rendje, a Sithek Rendje, eltűnt a történelem süllyesztőjébe.

Most már tudta, ki az a Darth Bane. És teljességgel igazat adott neki abban, hogy csak egyetlen Nagyúr létezhet a galaxisban, csupán egy tanítvánnyal az oldalán. A Sithek azért szenvedtek vereséget, mert hagyták, hogy erőik szétforgácsolódjanak. Az állandó háborúskodások, hogy ki legyen a Sithek Sötét Nagyura, pusztította el a rendet.

Ez a Darth Bane egy zseni volt, amikor megváltoztatta a Sith rend alapvető lényegét. Több Nagyúr, több háború! És a Sötét Oldal csak úgy győzhet, ha egységes. Waranous magáévá tette, ha nehezen is ezeket az új eszméket. A hatalma megvolt rá hogy Sötét Nagyúr legyen. Ráadásul megvolt az az előnye is, hogy ötvözni tudta a régi Sithek tudását, ezzel az új tudással. Ez pedig sötét és halálos elegyet fog alkotni.

Olvasott Darth Sidiousról is, őt Bosszúállónak nevezte el gondolataiban. Ez a hatalmas Sith Lord, kis híján megsemmisítette a Jediket és az áporodott Köztársaságot. Zseni volt, még ha nem minden szempontból lehetett Sithnek nevezni. Nem rajta múlt, hogy végül ő is elbukott. Talán az Erő Sötét Oldala akarta így. A tanítványát Vadert, viszont árulónak tartotta. Egy Sith bőrbe bújt Jedi féregnek. Örült neki, hogy ezt az undorító ocsmány férget, végül utolérte a végzete.

Olvasott az elmúlt évezredek háborúiról is. A Köztársaság lassú bukásáról, majd a Galaktikus Birodalom létrejöttéről és bukásáról, végül az átkozott Köztársaság újjászervezéséről.

A Vong háború különösen elnyerte a tetszését. Mit nem adott volna, ha részt vehet benne, természetesen a Vongok ellen. Effajta mutáns férgeknek csak halál jár, semmi más.

Waranous úgy gondolta mindezen információk alapján, hogy ha valakinek, akkor neki van a legtöbb esélye arra, hogy mint a Sithek Sötét Nagyura, megalapítsa azt a Birodalmat, amelyet Sithek nemzedékei várnak már, évezredek óta.

Már csak egy tanítványt kellett találnia. Akiben megbízhat, és aki elvégzi helyette a piszkos munkát. Ugyanis még ő sem, legyen bármily hatalmas az Erőben, lehet ott mindenütt. És ki más is lett volna alkalmasabb személy erre a posztra, mint Wenthar Végrehajtó. Így aztán, napokkal a nyomorult jedi rendszerbe érkezése előtt a trónterembe hívta a Végrehajtót, és rajta kívül mindenkit elküldött. Kettesben maradtak. Wenthar féltérdre ereszkedett előtte. Waranous odalépett hű szolgájához és a Végrehajtó fejére tette a kezét.

- Mától egy vagy a Sithek Sötét Lordjaival Végrehajtó! Hű szolgálataidért, íme, ez a jutalmad! Kelj hát fel, Sithek újdonsült Lovagja, Darth Wenthar Nagyúr! - a Végrehajtó, sötét örömmel a szívében állt fel. Megkapta azt, amit még Palpatine-től sem, Sith Lord lehetett belőle.

- Mesterem! Mindent megteszek, amit óhajtasz! Köszönöm, hogy méltó lehetek a bizalmadra! - Waranous aszott, koponyaszerű arcán, késpenge vékonyságú, gonosz mosoly jelent meg.

-Ó hát persze tanítványom! Igen, mindent meg fogsz tenni nekem, amit parancsolok! Most távozz tanítvány! Tedd a dolgod! - Wenthar pedig elment és tette, amire utasították. Támogatókat kellett gyűjtenie az újdonsült Sith Nagyúrnak.

Azóta eltelt pár nap, Darth Wenthar szorgalmas volt, az nem kétséges, de vajon birtokolja az Erő Sötét Oldalának az erejét is? Ezt még nem volt alkalma Waranousnak kiderítenie.

Most azonban Wenthar, bebizonyíthatja, hogy méltó-e a Sith névre. Végezni fog azzal az átkozott Jedivel, és a fejét idefogja hozni a lábaim elé. – gondolta Waranous, aki ekkor még nem láthatta, valójában milyen feladatot szán az Erő Sötét Oldala Wenthar Végrehajtónak...

 

Polneye

- Nem, nincs szükségünk felszíni erősítésre, nincs szükségünk generátorokra, humanitárius csomagokra és holoriporterekre pedig különösen nincs szükségünk... - morogta Tierce őrnagy a polneyei bázis irányítójában a vele szemben villódzó hologram felé, miközben elmorzsolt magában néhány keresetlen megjegyzést a Vezető képességeiről... a beképzelt hibernálótartály - lakó a nagy tervével, hogy elviteti magát Coruscantra a bolygó felett hagyott szövetségi rombolóval, sikeresen elérte, hogy nem sokkal a megérkezését követően egy egész szövetségi kísérőflotta ugorjon a rendszerbe, hogy gondoskodjon a Szövetség bármely új tagjának kijáró "alapvető védelemről"... legalábbis ezt bugyogta újra és újra az egységet vezető anyahajó parancsnoka, ez az idegesítő, alacsony sullusti.

- Nem kell rögtön felidegesítenie magát, Őrnagy úr… az alapvető felszerelésekből álló segítség felajánlása automatikus protokoll a Szövetség minden új... D - szintű Kolónia kategóriába sorolható tagjának... - gurgulázta tovább vizenyős szemekkel Snunb kapitány a Salvador fedélzetéről, amelyik a bolygó körül keringett, miközben E - és X - szárnyúi a Polneye felszínét derítették fel, újabb bázisok után kutatva.

- Értem kapitány, elsőre is megértettem, hogy maguk szerint mi egy Uralkodó háta mögötti apró bázis vagyunk, ami figyelemre sem érdemes... éppen ezért nagyon örülünk, hogy rögtön tíz hajót küldtek a... védelmünkre. - az Őrnagy hangja recsegett az idegességtől. - Utoljára elmondom... köszönjük, nem kérünk semmit!

- Akkor tartjuk a pozíciónkat, Őrnagy úr, ahogyan azt a parancsunk meghagyja. Ha bármit tehetünk önökért... - Snunb hangjába enyhe elégedettség vegyült, de az Őrnagy bontotta a vonalat.

Tierce megvárta, amíg a szövetségi tiszt hologramja eltűnik, mielőtt idegesen rácsapott egyik öklével az asztalra. Nagyszerű… az Őrnagy nem azért vezette ezt a bázist mindenféle paranccsal, hadurakkal, gannan törzsekkel, Yevetha kommandósokkal, eltévedt Yuuzhan Vong felderítőkkel és hasonló örömökkel dacolva, hogy most, hetven éves fejjel meg kelljen érnie, hogy idejön egy töpszli Sullustan és a Lázadók jogutódjaként dirigáljon neki. Nem jó, nem jó ez így, dünnyögte maga elé, miközben fel s alá sétált a klónozó üzem falán húzódó függőfolyosón, kerülgetve idegesen szobrozó adjutánsait.

A kettős játék, amibe a polneyei bázis legénysége az elmúlt években belekezdett, miután rájöttek, hogy vagy szépen lassan kiöregszenek és elhalnak, mielőtt beleszólhatnának a galaxis jövőjének alakulásába, egyelőre a két szék között a földre végkimenetellel kecsegtetett... Tierce tudta, hogy bármekkora zseninek is tartja magát a Vezető, és bármekkora hatalma is volt annak idején nagyon régen, mielőtt berakták a hibernálókamrába, ott messze, Coruscanton, nem fogja tudni megakadályozni, hogy a Szövetség idetolja az orrát. Az ifjú Tierce-klónt pedig hiába küldték el a Cosra rendszerbe, hogy a Konföderáció várható uraival tárgyaljon, ha egyszer a szövetségiek előbb értek ide. Akár a Konföderáció késlekedett, vagy éppen az ifjú Tierce bizonyult inkompetensnek, akár a Vezető siette el az akcióját a saját részéről, az Őrnagy tudta, hogy most két eset lehetséges; vagy nem küld flottát a Konföderáció, és akkor a Szövetségiek előbb-utóbb szépen lassan beszivárognak a bázisra, és átveszik az irányítást - méghozzá sokkal gyorsabban, mint ameddig a Vezető bármit is tehet Coruscanton - , vagy a Konföderáció flottát küld, akkor pedig itt, a polneyeiak feje fölött fog újra kitörni a polgárháború. Egyik sem tűnt túlságosan kellemes kilátásnak.

Csak egy lehetősége maradt… ki kell használnia az utolsó kapcsolatát, azt, amelyikről a Vezető sem tudott, vagy legalábbis, tudomása szerint nem tudott... az öreg Tierce idegesen megrázta a fejét, mielőtt folytatta útját a kommunikációs szoba felé. Az egészről az a nyavalyás szonda tehet... ha elérte volna a célját, és nem hibásodott volna meg a leszálláskor, akkor Daala pribékjei nem fogták volna el, és nem tudták volna visszakövetni ide.. most aztán meg kell találnia a módját, hogy személyesen érje el a Végrehajtót.

Tierce a kommunikációs szoba hátuljából nyíló kis helyiséghez ment, ahol a személyes felszerelését tartotta… egy Testőr-egyenruhát, amit utoljára negyven évvel ezelőtt hordott, egy vibrolándzsát, és még néhány tárgyat… a lándzsa hátulsó részét felpattintotta, ahonnan egy apró kulcs került elő. A kódkulcsot beillesztette saját kódhengerébe, ami elfordult, és egy újabb nyitókulcs bukkant elő…

- Semmilyen körülmények között ne zavarjanak! - adta utasításba néhány perccel később és számos szinttel lejjebb a klónüzem alagsorában egy fekete ajtó előtt posztoló rohamosztagosnak.

Az apró szobába nem használt felszerelési tárgyak, klóntartály-pótalkatrészek, lejárt szavatosságú Spaarti - hengerek és egyéb rozsdásodó tárgyak voltak. Az Őrnagy felpattintotta az egyik sarokban álló, ferdén a falnak támasztott henger fedelét és elégedetten bólintott. A fémkazetta ott volt benne. Ezután kiemelte a kazettát, a padlóra helyezte, és beillesztette az elején található nyílásba a kódhengerből fabrikált kulcsot. A kazettából előbukkanó zöldes fényben vibráló fémkocka lassan kiemelkedett, és fejmagasságban méltóságteljesen forogni kezdett, bevilágítva az amúgy sötét helységet. Tierce fejében még élénken élt a parancs, amivel annak idején Mestere és Uralkodója ráhagyta a kockát... "Csak végszükség esetén, szolgám, ezen keresztül elérheted hatalmam örököseit... de csak egyszer!" Tierce nem értette pontosan a kocka működését, de bizonyos volt benne, hogy nem Holonet - frekvenciákat, vagy egyéb, technikailag lehallgatható eszközöket használ. Most kellett tehát lépnie, most jött el az idő.

Ahogyan a kocka forgása lelassult, és a tetején megjelent egy kámzsás, fekete ruhás alak, Tierce Őrnagy féltérdre ereszkedett.

- Miért vetted fel a kapcsolatot velem a Szent Holokronon keresztül, Testőr? - sziszegte a férfi baljóslatúan.

Az Őrnagy még mélyebben meghajtotta magát.

- Fontos híreim vannak, Wenthar Végrehajtó…

 

Prakith

Wenthar Végrehajtó, miután távozott a Trónteremből, egyenesen a saját lakosztályába sietett. Fanatikus kultisták vágták vigyázzba magukat, az éjfekete köpenyes, határozott léptekkel közeledő, Végrehajtó előtt.

A rusztikusan berendezett, helyiség, tömve volt a régi emlékekkel, amelyeket Wenthar hosszú pályafutása óta szerzett.

A Végrehajtó leült az asztala mellé és felhajtott egy pohár jófajta fűszeres Kesselit. Vannak olyan szokások, amelyekről az ember még a Sötét Oldalt szolgálva sem mond le. Neki a Kesseli egy ilyen szenvedély volt.

Mestere elégedettnek tűnt, legalábbis Wenthar így gondolta. A kultisták már keresik a lezuhant hajó esetleges túlélőit, de a Végrehajtó valahogy sejtette, senkit nem fognak találni. Mialatt ezen elmélkedett, furcsa dolog vonta magára a figyelmét. Asztalán az egyik doboz, hirtelen vérvörösen kezdett el izzani belülről. A Végrehajtó kinyitotta az apró, sith faragásokkal és jelekkel díszített fadobozt, és lassan a kezébe vette a tartalmát. Egy apró, vérvörös kristály volt az. Wenthar különös jeleket rajzolt a levegőbe, majd elengedte a kristályt. Az apró tárgy lebegni kezdett, majd szédületesen pörögni. Végül megállt pörgésében és egy vörösen villódzó, homályos alak jelent meg, amely úgy tűnt mintha a kristályból vetítődött volna ki. Persze ez így is volt.

A kristály, egy ősi sith ereklye volt, amit még a feltámadt Uralkodó adott személyesen Sedrissnek. Ez a kicsiny tárgy, összekapcsolta az elméjüket, amikor az Uralkodó úgy akarta. A kristályt csak egyvalamivel lehetett aktiválni, a Szent Holokronnal. Az Uralkodó, Darth Sidious Nagyúr saját holokronjával!

A Végrehajtó még akkor menekítette el ezt a szent ereklyét, amikor Sedrissel végeztek ellenségei. A Végrehajtók közül ő Wenthar, maradt életben egyedül, természetes volt, hogy magához vegye. Az Uralkodó holokronja eltűnt, legalábbis ezt hitték. Wenthar megvizsgálta a bíbor fényben villódzó alakot, és hirtelen rájött, kinél van a Holokron! Ez igencsak megdöbbentette.

Tierce-el már hónapok óta újra kapcsolatban volt, ahogy az Uralkodó más, egykori embereivel is. Wenthar, mint a pók szövögette a hálóját. Egyre több ember, közöttük sok befolyásos politikus is, lett újra híve a Mozgalomnak. Sokan szerették volna visszaállítani a galaxisban azt a Rendet, amit a Vongok megsemmisítettek. És amit csak az Erő Sötét Oldalának segítségével lehet megteremteni. Ezért a Szent Ügyért vette fel a kapcsolatot Tierce-el is.

Most hogy rádöbbent, kinél van a Szent Holokron, felvetődött benne egy kérdés, miért titkolta előtte ezt a tényt eddig Tierce, illetve az, hogy most vajon miért fedi fel magát előtte így?

Nem baj! Mozgalmuknak most minden megbízható emberre szüksége van. Tierce pedig az. Ezt bizonyította Testőrként, az Uralkodó szolgálatában, és bizonyítja azóta is. Wenthar a kristály felé intézte a mondanivalóját. A Testőr féltérdre ereszkedve várta.

- Miért vetted fel a kapcsolatot velem a Szent Holokronon keresztül, Testőr? - sziszegte a férfi baljóslatúan.

Az Őrnagy még mélyebben meghajtotta magát.

- Fontos híreim vannak, Wenthar Végrehajtó…

- Hogy került hozzád ez az ereklye? Tudni akarom a választ, és utána elmondhatod, amit akarsz... Testőr!

 

Polneye

- Hogy került hozzád ez az ereklye? Tudni akarom a választ, és utána elmondhatod, amit akarsz...Testőr!

A Végrehajtó fenyegető sziluettje zöldes fénybe borította az apró, lezárt helységet, amelyben az Őrnagy térdepelt. Tudta, hogy a legtöbb, a kommunikációs eszközt használó halandóból legyőzhetetlen félelmet és remegést váltana ki egy ilyen látvány, de több, mint hatvan év birodalmi szolgálat után megtanulta, hogy a Mesterek semmi újat nem tudnak mutatni neki. Ettől függetlenül ők voltak a Mesterek, a Lordok, a Birodalom hatalmának igazi birtokosai, de az Őrnagy úgy volt vele, hogy már úgyis mindegy, talán csak néhány éve van hátra a halálig tartó szolgálatból, már nem sokat tudnak tenni vele, hogy nagyobb teljesítményre ösztökéljék… így is egész életét a Birodalomnak szentelte esküje szerint, még ha ennek kétharmada abból is állt, hogy ezen a bázison kellett rostokolnia. Most itt van a lehetőség, gondolta, hogy még mielőtt eljönne az ő ideje, tényleg tehessen valamit… a várakozás véget ért.

- Az Uralkodó hagyta itt, amikor legutoljára itt járt a Polneye-on létesített bázison, Végrehajtó - jelentette Tierce, miközben továbbra sem emelte fel alázatos, begyakorolt tekintetét a padlóról és a hologram csizmáiról... - Azzal a paranccsal hagyta rám az ifjú Uralkodó ezt az eszközt, melynek mibenlétét és működését nem ismerem, hogy feltétlenül vegyem fel Vele, vagy szolgáival a kapcsolatot, ha a bázis küldetését veszély fenyegeti… utána nem hallottunk felőle többet…

- Hogyhogy ifjú Uralkodó... magyarázatot követelek, Testőr, mikor történt ez? - mennydörögte Wenthar.

- Öt standard évvel azután, hogy a Mester halálhírét keltették az Endornál, nagyuram - folytatta Tierce. - Amikor visszatért hozzánk, hogy ellenőrizze a bázis védelem alatt álló... személyt... már sokkal fiatalabbnak tűnt.. furcsálltam, de egy Testőr nem kérdőjelezheti meg mestere parancsait..

Wenthar bólintott. Tehát az Uralkodó a Byss-en való regnálása idején ellátogatott a Polneyera, ráadásul ezt nem kötötte a Végrehajtók orrára, legalábbis az övére semmiképp... érdekes.

- Miben áll a bázis küldetése, Testőr, és milyen veszély fenyegeti? Mondj el mindent, de gyorsan! - dörögte türelmetlenül.

- Bázisunk feladata hatvan éve ugyanaz, Nagyuram - folytatta Tierce. - Én a Yavin-i ütközet után kerültem a bázis élére, amikor az előző parancsnokot leváltották... a helyemet egy klón vette át a Testőrségben, nem tudom, mi lett vele…

- Gondolom, életét adta a Mesteréért... - sziszegte Wenthar... - Miért váltották le a parancsnokot?

- Nem tudom, Nagyuram - folytatta Tierce. - Annyit tudok, hogy eredetileg Tarkin Nagymoff embere volt... miután a Nagymoff meghalt, a tisztet lecserélték rám és egy frissen klónozott rohamosztagos egységre, hogy tovább őrizzük a célszemélyt..

- Célszemélyt... - vonta össze a szemöldökét Wenthar. - Ez a feladatotok?

- Igen, Nagyuram... egy meg nem nevezett magas rangú régi köztársaság tanácsadó hibernált teste, és egy sor technológia és befagyasztott befektetésre vonatkozó számla és hozzáférési kód, illetve egy teljes klónüzem tartozik a bázishoz - folytatta Tierce. - Minden rendben ment, azonban a Mester utolsó látogatása után nagyjából tíz évvel…

- A Yevetha invázió idején... - biccentett Wenthar, aki ismerte a galaktikus történelem ezen szeletét.

- Igen, akkor, Nagyuram… szóval a bázist védő hegységet vaktában bombázták a Yevethák, valószínűleg azért, hogy kiirtsák a felszíni telepesek falvait, és az egyik találat a barlangrendszeren keresztül túltöltést okozott a generátorainkban... a... a célszemély pedig felébredt a hibernációból és átvette a bázis igazgatását..

- Miért nem öltétek meg?

- Nagyon… meggyőző volt, Nagyuram... rábeszélte a legénység nagy részét, hogy együtt újra helyreállíthatjuk a Birodalom fényét, és megszervezte, hogy fedettségben maradjunk később is, a Yuuzhan Vong háború idején, miközben kijavítottuk a korábbi sérüléseket, feltöltöttük készleteinket és új felszereléseket szereztünk... a Vezető, ahogyan hívja magát, időről időre visszatért a hibernációs kamrába, hogy megőrizze egészségét és fiatalságát...

Roppant érdekes, gondolta Wenthar. Miféle kamra lehet ez... és ki lehet ez az ember…

- Úgy hangzol, Testőr, mintha nem bíznál a Te Vezetődben... talán ő is uralja az Erőt?

- Majdnem bizonyos vagyok benne, hogy nem, Nagyuram - folytatta Tierce még mélyebbre hajolva. - De én ezt nem tudhatom... én a Mestert és Végrehajtóit szolgálom...

- Akkor miért csak most kerestél meg minket, Szolga? - dörögte Wenthar.

Tierce összeszorította a fogát.. a szokásos.. csak tudni kell, hogyan szóljon hozzájuk az ember.

- Kegyelmezzen gyarlóságomért, Végrehajtó... a Vezetőnek nevezett személy sikeresen újjáépítette a bázist és kapcsolatba lépett más alvó sejtekkel is, olyanokkal, amelyek szintén a Birodalom újjáépítésén munkálkodnak.. Cosraiaknak hívják magukat, és egy admirális a vezetőjük... néhány héttel ezelőtt, miután Coruscanton az áruló Daala meghirdette azt a Konferenciát, a Vezető lépni akart... küldtünk egy kódolt szondát magukhoz is, Nagyuram, hogy értesítsük Önöket a helyzetről, de meghibásodott, és Daala elfogta valamiféle régi kóddal, még Tarkin idejéből.. visszakövette a forrást és előbb ért ide, mint a Cosraiak.. ezután a Vezető úgy döntött, hogy látszólag a Szövetséghez csatlakozik, és elutazott Coruscantra... azóta nem hallottunk felőle..

Wenthar hologramja ismét bólintott. Így legalább érthető volt, hogy mit keresett ez a rengeteg pondró az utóbbi időben az Ő Mestere háza táján... roppant érdekes.

- És mivel mindkettőnk bolygója körül rajzanak az áruló Lázadók... azaz Szövetségiek, ezért úgy döntöttél a Szent holokronon keresztül veszed fel a kapcsolatot Velem, Testőr?

- Ahogyan Nagyuram mondja... - bólintott Tierce. - Bocsássa meg nekem, ha eltékozoltam az Uralkodó ajándékát, de nem volt... más választásom. Tegyen valamit Nagyuram, mielőtt a Vezető az áruló Daala kezére játssza a Polneye kincseit!


Prakith

Wenthar Végrehajtó szívében, fellángolt a Sötét harag. Árulók, pojácák! Mégis mit képzelnek?! Ezek a mocskok, tényleg azt hiszik, hogy megkaphatják az Uralkodó tudását, a kincseit, a pénzét? Tévednek! Ó de mennyire! A térdelő Testőr hangjából a leplezetlen tisztelet és alázat hallatszott ki. Egy hűséges, aki megkapja a jutalmát.

- A Mesterem és én, hamarosan a Polneye-ra megyünk! Egyelőre folytassák a megbízatásukat! Aki be merészel hatolni a bázisra, azt öljék meg! - az öreg Tierce torkában gombóc képződhetett ennek hallatán.

- De Nagyúr, ez polgárháborúhoz vezethet! Ha megöljük a Szövetség képviselőit... - Wenthart nem érdekelte túlságosan egy esetleges háború.

- Ez az akaratunk! A Sithek akarata! - Wenthar hangja vészjósló és fenyegető színt vett fel.

- Ahogy óhajtja Nagyúr! - a Testőr hangjából fáradtság és beletörődés hallatszott.

- Rendben! Tehát akkor megegyeztünk! Mi hamarosan odamegyünk, önök pedig kitartanak, és lehetőleg minden behatolóval végeznek! - Tierce ebben egy cseppet kételkedett.

- Nem hiszem, hogy elegendően vagyunk erre a feladatra! - a Végrehajtó kezdett dühbe gurulni.

- Azt teszed, amit mondunk, szolga! Vagy az életeddel fizetsz, ha nem engedelmeskedsz!

- Úgy lesz minden, ahogy óhajtja Mylord! - a kapcsolat megszakadt, miután Wenthar úgy döntött, ennyi is elegendő ahhoz, hogy a Polneye katonái teljesítsék akaratát

Váratlan, sötét hullámot érzett az Erőben. A Mester szólítja! Egy hang szólalt meg az elméjében.

- Wenthar Nagyúr! Itt az ideje, hogy bebizonyítsd, méltó vagy a Sith névre!

- Mi a parancsa Mesterem? - az egykori Végrehajtó, bár nem volt senki a helyiségben ahol tartózkodott, mégis féltérdre ereszkedett.

- Egy ellenség közelít felénk! Egy Jedi! Érzem őt! Már itt van a bolygón!

- Értem Mesterem! Mit tegyek vele?

- Öld meg, és hozd el nekem a fejét!

- Ahogy óhajtod Mesterem!

 

Polneye

- …úgy lesz, ahogy mondja, Mylord! - Tierce megkönnyebbülve vette észre, hogy a Lord deaktiválja a kommunikációs eszközt. Persze, öljünk meg mindenkit, akit a bázisra beteszi a lábát, hogyne... az Őrnagy remélte, hogy a szövetségi flottakülönítmény nem óhajt többet az orbiton történő ólálkodásnál, különben hamarosan nagy baj lesz.

Mindenesetre, ahogy elhagyta a felszín alatti raktárszintet és visszatért a parancsnoki terembe, utasította az ügyeletes tisztet a készültség növelésére. Az Őrnagy úgy érezte, hogy a bázis évtizedes nyugalma lassan a végéhez közeledik…

 

Prakith

Darth Wenthar, a Sithek újdonsült Nagyura számára, eljött az idő hogy bebizonyítsa rátermettségét. De még mielőtt elindult volna a Jedi ellen, még előtte a Mesteréhez ment. A Trónteremben kultisták őrizték a Sötét Lordot. Waranous koponyaszerű arcán meglepetés jelent meg, amikor meglátta tanítványát.

- Azt mondtam, eredj és öld meg a Jedit! - Lord Wenthar meghajolt Mestere előtt. Nem túlságosan vágyott rá, hogy esetleges tiszteletlensége miatt, a Sötét Úr esetleg dühös legyen, és a tanítványán töltse ki a haragját.

- Bocsáss meg Mesterem, de fontos híreket hoztam neked! - a Sötét Úr kíváncsi lett.

- Jelents! Mik azok a fontos hírek?

- Kapcsolatba léptem egy számunkra megbízható emberrel! Ő segíthet nekünk Mesterem a terveinkben! - Waranoust kezdte egyre jobban érdekelni a dolog.

- Nocsak, nocsak! És vajh mi módon tudna nekünk segíteni ez az ember, akiről beszélsz?

- Mesterem! Neked nem ez a bolygó az igazi otthonod! Nem az a célod, hogy itt rostokolj. El kell innen mennünk!

Waranous egy pillanatra eltűnődött.

- Valóban tanítvány, nem ez a bolygó a megfelelő hely számomra. De honnan szerezhetnénk hajókat, katonákat és pénzt? Mert ugyebár elsősorban ezekre van szükségünk!

Wenthar elmosolyodott a kámzsája alatt.

- Igen Mesterem! Az emberünk pont ebben lehet a segítségünkre! - Waranous kegyesen intett Wenthar felé.

- Hallgatlak! - Darth Wenthar pedig mindent elmondott a Mesternek. Amaz érdeklődve hallgatta. Amikor Wenthar befejezte, Waranous intett az egyik kultistának.

- Táplálkoznom kell! - Wenthar nem nagyon értette, mire akar kilyukadni a Mester. - Térdelj le elém, féreg! -parancsolta Waranous a meglepett kultistának. Persze engedelmeskedett, mást úgyse nagyon tehetett. Waranous, megérintette a homlokát. Ujjai végén vöröses lilás fény kezdett el villódzni, a fény lassan beburkolta a kultistát. Az hirtelen velőtrázóan üvölteni kezdett, de már késő volt. Szerencsétlen fanatikus arca, egyre jobban összeaszott, ahogy Waranous lassan kiszívta belőle az életerőt, ahogy egy Korribani Yum darázs a nektárt. A szerencsétlen flótásból végül nem maradt más, csak egy kupac hamu. Wenthar iszonyodva nézte a rettenetes folyamatot. Most először, egy kicsit megbánta, hogy ezt a rémet a galaxisra szabadította.

- Ez finom volt! - Waranous megnyalta az ajkait akár egy ragadozó vadállat. - Ha nincs több mondandód, elmehetsz tanítvány! - Wenthar bólintott és elment a Jedi után.

Az talán könnyebb eset lesz.

Kyp beszíjazta magát a rohamcsónak legénységi terében a kijárathoz legközelebb eső helyre, úgy, hogy pont szembe kerüljön az átellenes oldalon ülő Sorekkel. A férfi sisakja láthatatlanná tette a tekintetét, de Kyp érezte, hogy ugyanúgy méregeti, ahogyan ő is a Mandaloriait. Gyanúval, bizalmatlansággal, ellenszenvvel teli tekintettel. Sok Jedi, élükön Skywalker mesterrel elítélte volna egyáltalán magát a tényt is, hogy Kyp ilyen arcot vágjon a galaxis bármelyik lakójára, de ez nem zavarta a Lovagot. Ezek a páncélos zsiványok évszázadokon, talán évezredeken keresztül gyilkolászták a Jedi Lovagokat, mikor pénzért, mikor szórakozásból... most pedig Daala - aki Kyp szemében továbbra sem volt egy fikarcnyival sem jobb annál a könyörtelen, opportunista tömeggyilkosnál, akivel fiatal korában már néhányszor összefutott, és akivel éppen ezért kölcsönösen nem szívlelték egymást, már ha a nő Jedikkel szembeni ellenszenvét egyáltalán lehetett némely Lovag vonatkozásában még külön fokozni... - körbevette magát ezekkel a páncélos gyilkosokkal, lassan minden hajójára és minden misszióra, amelyben a Jedik is érdekeltek voltak, jutott egy…

- Kapaszkodjon alaposan, Durron Lovag… rázós menet lesz, azt mondják - szúrta közbe Sorek, miközben a könnyű dobóhajó felemelkedett, és maga mögött hagyta a cirkáló hangárját.

Kyp meg mert volna esküdni rá, hogy a fejvadász - pardon, harcos, tette hozzá magában, hogyne - hogyne - elmosolyodott a sisak alatt.

- Mindenki őrizze meg a nyugalmát... - pillantott körbe a kommandósokon - Bemegyünk, szétnézünk, kijövünk… bizonyítékokat gyűjteni, ez a feladatunk, nem pedig az, hogy elvégezzük azt a munkát, amit az előttünk itt járt cirkáló teljes földi egysége sem tudott…

- Szerencsére most velünk van az Erő mestere is… - folytatta a szurkálódást Sorek. Kyp bólintott. Ez jó jel. Annyira ideges páncélos barátunk is, hogy ne tudja tartani a száját.

A dobóhajón enyhe remegés futott végig, ahogyan aktiválódott az álcázómezőt energiával ellátó kristálygenerátor. Kyp sejtette, hogy Daala flottájában volt néhány kisebb hajó, amely fel volt szerelve a mai napig milliós ritkaságnak számító álcázómezővel… jó tudni. Ami viszont tényleg vár ránk odalent, gondolta tovább, az előtt nem maradhatunk rejtve… ellazította magát. Tudta, épségben le fogják őket engedni. Annak, aki ott lent van, Kyp Durron élve kell... élve, ropogósan és forrón, gondolta Kyp, fénykarddal a kezében. Reméljük, ízleni fog a sötét fattyának, amit ma kap vacsorára...

- Végrehajtottuk a mikrougrást, húsz perc a bolygó atmoszférájáig! - jelentette be elölről, a fülkéből a pilóta.

 

Coruscant

A szünetet kihasználva Jagged kihasználva a nem túl díszes egyenruha adta lehetőséget az elvegyülésre, visszaosont az irodahelységbe, melyet a vezetők rendelkezésére bocsátottak. És persze Rorsh emberei megtisztították.

Torkában kalapáló szívvel lépett be.

- Jaina? Itt vagy? – Kérdezte, de a helység üres volt.

Csalódottan ellenőrizte óráját, majd lehuppant egy székbe. Talán csak késik.

Elnyújtózott a székben és fáradtan dörzsölte meg szemeit, hogy felfrissítse agyát az elmúlt órák üres, céltalan diplomáciai időpazarlásából, és nem próbált arra gondolni mennyi van még hátra.

Kommunikátora diszkrét rezgéssel fogadott egy hívást a zsebében.

- Vosra hadnagy vagyok, uram. Minden rendben?

- Igen, hadnagy. Huszonöt perc múlva kérem, hívjon újra és figyelmeztessen a konferenciára.

- Úgy lesz, uram. Vége.

A kommunikátor elhalkult, Jagged pedig a plafonra szegezte tekintetét a rendkívül kényelmes fotelban fekve.

Apja szavai jutottak eszébe, még most is beleborzongott a császár szóba. Nem tudta nem Palpatine-al azonosítani a tisztséget. És ezt sosem tudná keresztülvinni a moffokon... Hosszú percekig merengett, talán el is aludt, mert kommunikátora jelzésére tért magához. Ezúttal a másik volt, üzenete érkezett.

„Sajnálom! J”

- Én is - Mondta keserűen az üres szobának. Órájára pillantott, még negyed óra volt a szünetből. Úgy döntött kinéz az előtérbe, habár a hideg rázta a politikusoktól, kötelessége volt vezetőként részt venni a céltalan parádézásban. Édes emlékként gondolt arra, amikor a Vong háborúban megtehette, hogy nem tiszteleg a politikusok előtt. Bár ugyanaz a pilóta lehetne újra...

Folett százados a delegációk alacsonyabb rangú tagjainak fenntartott hallban kortyolgatta alderaani pezsgőjét, elnézve a teremben nyüzsgő, jobbára idegenekből álló tömeget… .a látvány alig leleplezett undorral töltötte el.. szőrösek, nyálkásak, büdösek, a saját bolygójukon lenne a helyük, erre úgy ugrándoznak itt, mintha még mindig az Új Köztársaság lenne hatalmon és nem egy volt birodalmi admirális lenne az államfő.. Daalát persze nem kellett félteni... az öregasszony sok mindent megcáfolt az elmúlt egy évben abból, amit Folett fiatalkorában a cosrai iskola történelmi holokönyveiben olvasott róla, amióta átvette a Szövetségi elnöki székét, simulékony lett és ravasz, és nem fejezte ki ellenszenvét a szövetség nonhumán tagjaival szemben. Akár gyengeségnek is lehetett volna tekinteni, de Folett arra gondolt, talán ennyit a nagyobb hatalom... absztrakt, nemde?

Elmélkedéséből egy kopasz, középkorú, ideges tekintetű, kékes-lila szenátori talárba öltözött férfi riasztotta fel, aki két Gotalt és egy tiltakozva szörcsögő Grant félretolva egyenesen felé vette az irányt. Folett először meglepetten fedezte fel a férfin az új, az Egyesítő Konferencia idején csatlakozott rendszerek képviselőinek járó medaliont az alak nyakában, de annál jobban meglepődött, amikor felismerte; már látta ezt az embert… igaz, csak fedett holovonalakon, a cosrai központ legtitkosabb termeiben...

- Maga?? Maga mit keres itt??

A Vezető szélesen elmosolyodott majd belekarolt Folettbe és elráncigálta a legközelebbi, relatíve biztonságos benyílóba.

- Miért nem tesznek semmit?? Egy szövetségi flotta van a bolygóm körül, én meg itt rostokolok!

- Mi van?? - Folettnek meg kellett erőltetnie magát, hogy visszahelyezze az arcára a diplomáciai fogadásokhoz szükséges bárgyú mosolyt. - Egyáltalán mit csinál maga itt??

- Daaláék felfedeztek! Nem sokkal azelőtt, hogy küldöncöt indítottam magukhoz! Most meg az egész szövetségi flotta ott mászkál a szektorban! Muszáj volt idejönnöm és bejelentem a csatlakozási kérelmünket, mielőtt még erővel törik ránk az ajtót - A Vezető hangja alig hallhatóan remegett.

- Hogy mit jelentett be?? Idióta - sziszegte Folett. - És ezek után mit vár tőlünk??

- Küldjenek egy flottát, vessék be az ügynökeiket, bármit! Távolítsák el azt a bandát onnan… csak idő kérdése, amíg bekerülök a Szenátus magasabb bizottságaiba, akkor pedig többet segíthetek maguknak a Szövetségből! - kacsintott a Vezető.

- Konzultálnom kell a... a feletteseimmel. - meredt ki a plexiablakon kifejezéstelen arccal Folett. - Legyen türelemmel, kedves Vezető…

 

Prakith

- Rámpa lent, mehettek!

A kommandósok kirohantak a Prakith felhős, ellenséges éjszakájába. Az eső hangosan kopogott a sziklaszirten landolt sikló tetején és a katonák sisakján. Kyp a fejébe húzta a csuklyáját és éber tekintettel méregette a közeli szirteket. A Repulse-tól kapott szonda nem sokat árult el a felszíni különítmény sorsáról, csak annyit derítettek ki, hogy egy egész könnyűpáncélos század ment le a bolygóra mielőtt a vihar elpusztította a hajót... és vélhetően őket is. A hibából okulva a Maladith rohamcsónakja több száz kilométerrel az előző landolási ponttól délre ért sziklákat.

Miközben a kommandósok másik fele elkezdte kipakolni a légi robogókat a siklóból, amelyekkel az út hátralévő részét kellett megtenniük, Kyp tekintete a hajótól némileg távolabb, egy kiszögellésen álló Sorek felé fordult, aki T-alakú sisaknyílásán keresztül szótlanul méregette a felhőket.

Az Erő Sötét oldala bejárta és átölelte ezt a bolygót, ezt Kyp világosan érezte... azt is érezte, hogy a sötét energia az előző landolási ponttól nem messze található barlangokban volt a legerősebb. Persze, ez ettől még lehet csapda is...

- A robogók készen állnak, Lovag! - lépett mellé a kommandósok vezetője.

- Rendben, hadnagy... - Kyp bekapcsolta a kommunikátorát, hogy a többiek is hallják. - Három csoportra oszlunk, és úgy közelítjük meg a célterületet... az én csoportom egyenesen oda megy, ahonnan az előző különítmény utoljára bejelentkezett. A magáé - biccentett Sorek felé - az ellenkező irányból közelíti meg a barlangrendszert, hogy nyomokat keressen és ellenőrizze a Repulse lezuhanási területét. A harmadik csoport pedig itt marad és álcázza a siklót, szükség esetén pedig fedezi… ha van itt valaki, lehet, nincs hozzáférése űrjárműhöz, ezért a sikló könnyen lehet célpont…

- Akkor miért nem küldi el, Jedi Mester? - jegyezte meg Sorek.

- Mert nekünk is ez az egyetlen kijutási lehetőségünk, és nem akarom, hogy csapdába ejtsék a hajót, ha velünk bármi történne... - Kyp a sikló pilótája felé fordult. - Megkapta az eligazítást a kapitánytól, őrmester?

- Igen uram - tisztelgett a sisakos Quarren. - Ha támadás éri a hajót és fennáll a veszélye, hogy az ellenség hatalmába keríti, aktiválom az önmegsemmisítőt.

Kyp visszafordult Sorek felé.

- Amint látja, fejvadász, nem a félelem vezérel minket… egyikünket se. De ettől még szeretnék mindenkit épségben hazavinni, ha lehet. Induljunk…

A robogók felemelkedtek, és a süvítő szélben imbolyogva elindultak…

Darth Wenthar, a Sithek újdonsült Lovagja, módfelett elégedett volt önmagával. Minden a tervei szerint alakul. A Mester feltámadt és szemmel láthatólag megbízik újdonsült tanítványában. A bolond! Wentharnak teljesen más tervei voltak az öreg kriptaszökevénnyel. Waranous csak bábu volt Wenthar játszmájában, legyen bármily hatalmas Nagyúr egyébként.

Waranous ugyanis pontosan az az őskövület, a régi Sithek közül, akik ostoba erőfitogtatásukkal és hatalmaskodásukkal, akarják elérni a céljukat.

Darth Wenthar azonban más volt. Ő azokhoz a Nagyurakhoz érezte magát hasonlónak, akik az árnyékban meghúzódva, aljas és könyörtelen tervezgetésekkel hajtják igába a galaxist. Mert Wenthar igazi álma és egyetlen szerelme a hatalom volt. A Sötét és szinte már érzékien gonosz Hatalom! Igaz, feltámasztották ezt a rémet, de csak egy időre. Amint megszerzi ettől a féregtől az összes tudást, amelynek birtokában van, végez vele. Wenthar mindig is óhajtotta és vágyta a hatalmat. Palpatine Császár, talán látta ezt a Sötét vágyakozást benne, de mire kitaníthatta volna, hogy új tanítványa legyen az oldalán, végleg eltűnt. Nem maradt más választása, máshonnan kell a Sithek ősi tudását megszereznie.

Az egész ostoba Mozgalmat ezért alapította meg. Sötét nagyúr, aki milliókat gyilkol meg merő ostobaságában? Ugyan már! Waranoustól csak a tudás kellett, se több se kevesebb. A Mozgalom pedig azt a célt fogja szolgálni, hogy egyre nagyobb befolyást szerezzen magának a galaxisban. Ez az ostoba vénember, nem is sejti, Wenthar magasztos terveit. Persze most nagyon óvatosnak kell lennie. Veszélyes ingoványos talajra tévedt, ahol minden egyes lépését alaposan meg kell fontolnia. Mert Waranous veszélyes. Ő még magában hordozza a réges-rég holt Sithek vad szenvedélyét, de egyben hibájukat is. Ez lesz a veszte. Amit ha eljön az idő, ki fogok használni, gondolta magában sötéten a volt Végrehajtó.

Mert amint végez ezzel a bolonddal, elkezdi azt a munkát, amivel még az „igazi” Mestere bízta meg. A Galaktikus Birodalom újjászervezését! Addig a napig azonban, rengeteg tanulás és munka vár rá, hogy elsajátítsa a Sötét Művészetet.

Először végez a Jedivel, és ezzel kiérdemli Waranous bizalmát, aztán a többi már csak az Erőn, és rajta múlik. Darth Wenthar, fürge léptekkel haladt a kietlen, sziklás tájon, hogy megkeresse azt a vakmerő, de egyben ostoba Jedit, aki a bolygóra merészelte tenni a lábát.

- Krayt Kettő jelentkezik, itt vagyunk a hajóroncs mellett, semmi mozgás... - reccsent Kyp komjában Sorek érdes hangja több száz kilométerről. A Jedi Lovag leállította a robogó motorjait és hat kommandósból álló kíséretével együtt besorolt egy kiszögellés alá, ami védelmet nyújtott a vihar ellen, de még nem árnyékolta be a vételt.

- Vettem, Krayt Egy nyugtázza. Gyűjtsenek össze bármit, ami alapján megállapítható, hogy mi történt a hajóval…

- Ezt anélkül is megmondom - Sorek elnyomott egy röhögést. - Lezuhant és összetört... Krayt Kettő vége. - azzal kikapcsolta a komot.

Kyp tartózkodott attól, hogy a többi kommandós füle hallatára további megjegyzéseket tegyen a Mandaloriairól alkotott véleményéről. Figyelmét ismét az Erőre fókuszálta. A sötét energiák itt még sűrűbbek voltak, de nem érzékelt egyetlen élőlényt sem a közelben... a távolban felsejlettek a barlangok és a Repulse felszíni egységeinek roncsai... összetört lépegetők, sziklák közé ékelődött, összezúzódott siklók... viszont holttesteket nem látott Kyp, ami zavarta.

- Kettéoszlunk - fordult a szakaszparancsnokhoz. - Maga három emberrel ellenőrzi a roncsokat, közelítsenek balról, a sziklásabb területről, hogy takarásban legyenek… Maguk ketten - mutatott két robosztus kommandósra - elkísérnek addig a szikláig ott fent jobbra, és onnan fedeznek. Egyedül kell tovább mennem a barlangok felé...

- Biztos, hogy ez jó ötlet, Jedi Lovag? - a sisakos férfi hangja ideges és egyszerre hálás, amiért nem kell tovább követnie majd a Jedit ki tudja, hová…

- Higgye el, akárki, vagy akármi is van ott, énrám kíváncsi, nem magukra… ezzel az erővel akár túl is élhetik az akciót, nemde? Nincs sehol se előírva, hogy az ilyen sötét helyekről csak a fénykardos főhősnek kell kisétálnia a végén... - Kyp nem tette hozzá, hogy remélhetőleg ez nem a vörös fénykardos főhőst jelenti.

- Szóval Ön szerint... olyanok vannak itt, mint Vader, vagy Lord Caedus?? - feszengett idegesen az egyik kommandós.

- Ezt kell kiderítenem... - biccentett Kyp. - Mehetünk?

- Mehetünk, Uram... - a katona először használta ezt a megszólítást. - És köszönjük, hogy nem néz minket feláldozható játékbábuknak, Uram…

Wenthar megpillantotta a kis csoportot amint megpróbálják kifürkészni, hogy vajh hol található Wentharék búvóhelye. Darth Wenthar résnyire szűkült szemekkel figyelte ellenfeleit. Szívét elöntötte a gyűlölet hideg, de mégis oly kellemes érzése. Fénykardját aktiválta és kilépett a sziklák mögül, pontosan szemben megállva az ellenséggel. A Nagyúr, ügyesen hárította a lézerlövedékeket, amit a Jedi kísérői adtak le rá. Kinyújtotta a karját majd ujjával az egyik katonára mutatott. Amaz a torkát markolászva emelkedett fel a levegőbe, majd hátborzongató reccsenés hallatszott, kitört a nyaka. A társa, megvetette a lábát majd megcélozta a Sithet. Wenthar sziklákat hajigált az ellenfelei irányába. Egy termetes, majd száz kilós sziklatömb eltalálta a másik katonát is. A mandalori harcos pedig mintha csak felszívódott volna, eltűnt.

Kyp Durron elkeseredve látta, hogy alig pár másodperc alatt, a kísérői meghaltak. A mandalori harcos valószínűleg visszavonulót fújt, vagy más tervei vannak. Talán, amikor a Jedi mester meghal, akkor lép közbe és öli meg a Sithet. A jedi aktiválta lilásan izzó fénykardját és elindult az ősi ellenség, a Sith Nagyúr felé. Amaz, gúnyosan a földre sercintett. Hangjából csak úgy sütött a megvetés és a dicsőséges hatalom érzete, ahogy Kyp felé intézte a szavait.

- Most már csak ketten vagyunk, Jedi! - azzal Kyp felé hajította a fénykardját.

Ennyit arról, hogy nem játékbábuk... nyelt egyet Kyp, miközben a két kísérője összerogyott körülötte, és figyelmét a lesből támadó sötét lovag ellen fordította... az utolsó pillanatban, mielőtt előugrott volna rejtekhelyéről, már érezte a közeledését, ahogyan hirtelen megjelent az Erőben, vérszomjat, dühöt és vadságot sugározva, de már csak arra maradt ideje, hogy saját fénykardját védő pozícióba helyezze, és megfelelő állást vegyen fel, a két katonát már nem tudta figyelmeztetni.. kellemetlen..

Kyp egy pillanat alatt megnézte magának az ellenfelét... nagydarab, robosztus, a fajtájához illő sötét köpönyeget és fejdíszt visel, mintha csak egy holografikus történelemkönyvből lépett volna elő... középkorúnál idősebbnek tűnt. Érdekes... viszont egyedül van..

Több elmélkedésre nem volt ideje, mert a támadó villogó fénykarddal rárontott... Kyp csak tőből mozgatta a kardját, apró csapásokkal igyekezett kihasználni a támadó mozgási energiáját, hogy félreüsse a pengét… a düh és a Sötét oldal, ami a férfiból áradt, ott körözött szomjasan a saját elméje körül is... fogadj be, hagyd, hogy elnyeljelek, hagyd, hogy feltöltselek Erővel, és egyetlen csapással lesújthass erre a nevetséges pojácára... de Kyp nem engedett neki. Tudta jól, mi van a másik oldalon. Jár ott, elégszer.

- Krayt Kettő, Krayt kettő vétel... - kiáltotta két suhintás és egy hátralépés között a komjába, hogy időben figyelmeztethesse a többieket, mégiscsak van valami ezen a bolygón... a sötét lovag azonban gonoszul röhögve felemelte a kezét, és villámok csapkodtak belőle.. Kyp fénykardját maga elé tartva hárította a Sötét Oldal klasszikus támadását, de néhány villám energiaívet képzett a kard és a működő kom között, ami felforrósodott és Kyp arcára szikrákat szórva felrobbant... a Jedi egy hátraszaltóval messzebbre került ellenfelétől, miközben Luke Mesternek valószínűleg kevésbé tetsző káromkodások közepette igyekezett lekaparni az arcáról az odasült kom maradványait és megégett bőrét... ebből gyönyörű heg lesz..

- Elszaladsz előlem, Jedi? Gyere csak... gyere! Ehehehe... - röhögött az alak, és ismét támadásba lendült.

Kyp hagyta, hogy az Erő vezesse kezeit. Továbbra is rövid, pontos mozdulatokkal hárította a támadó mozdulatait, de érezte, hogy ezt a végtelenségig nem lehet folytatni... mi több, ha végez ezzel az alakkal, akkor sosem tud meg többet arról, mi is van ez a bolygó.. márpedig neki ez volt a feladata, nem pedig az, hogy magányos vörös fénykardos alakokat vagdosson valami poros sziklán..

- Jól harcolsz, Sötét Jedi - sziszegte Kyp a támadója arcába két gyors mozdulat között… - De nem eléggé! Biztosan csak tanítvány vagy még… ki a mestered?

Wenthar meglepődött a Jedi kérdésén. Egy pillanatig habozott ugyan, de aztán végül, leengedte a fegyverét.

- Igazad van Jedi! Nem vagyok mester! - Wenthar arcán sötét düh ábrázolódott ki, ahogy a Jedire pillantott. - De egyszer az leszek! - jelentette ki határozottan.

- Mond csak? Ki a te mestered? - Kyp kérdései váratlanok és meglepőek voltak.

- Tán csatlakozni szeretnél hozzánk jedi féreg? - Wenthar ajkai késpenge vékonyságúra szűkültek össze. - Azt hiszed, hogy a Mesterem szóba áll veled féreg? - Kyp sejtette, a harc hamarosan folytatódik. Arra azonban végképp nem számított, ami ezután következett be. Darth Wenthar eltette a fegyverét és a kezét nyújtotta a meglepett jedinek.

- Gyere velem féreg! Bemutatlak a Mesteremnek, és ne hidd, hogy nem tud végezni veled, ha valami aljasságban töröd azt az ostoba Jedi fejed! - Kyp meglepődve követte a Sith Nagyurat, és reménykedett benne, nem hibázott nagyon, amikor a kérdéseivel bombázta a Sithet.

Nagyon reménykedett benne, hogy nem ez lesz az utolsó nap az életében.

Kyp szótlanul követte Wenthart a barlangokba, miközben az Erőre hagyatkozott, és megpróbálta magán minél jobban elzárni az egyre közeledő sötét energiák elől... elrejtőzni és felvértezni magát az élő Erő pajzsaival, hogy utána magabiztosan nézhessen szembe azzal... akárki is várt rá az út végén. Akárki öreg volt, szinte vén, és rettenetesen Sötét... Kypnek ismerős volt, mintha csak Exar Kun hajdani szelleméhez közeledett volna ismét. Most már teljesen bizonyos volt benne, hogy nem Wenthar az energia forrása, hanem valahol mélyebben a barlangokban lakozik az a Mester, akiről minél többet meg kell tudnia... bizonyos volt benne, hogy ilyen mélységben már alaposan le van árnyékolva a rádió, tehát akkor sem tudna a többieknek üzenni, ha meg lenne még a komja…

Odakint egy magányos mandalori kommandós figyelte távcsövén keresztül, ahogy a Jedi Lovag és az a semmiből előbukkant kámzsás figura, akivel az előtt kicsit piruetteztek, köröztek egymás előtt a fénykardjaikkal, majd hirtelen leengedték a fegyverüket és eltűntek a sziklák között.

- Utána menjünk? - pillantott sisakján keresztül Sorekre az egyik szövetségi kommandós.

Sorek szívta a fogát. Utálta a barlangokat. De hát a munka az munka...

- Maguk nem. Csak én. Menjenek vissza a siklóhoz, adják le az összegyűjtött darabokat a roncsból és kérjenek egy másik hajót. Majd én utána járok ennek, hogy kivel szórakozik itt Jedi barátunk...

A szövetségi kommandós egy pillanatig kétkedően nézett a fejvadászra, de nem akart vele vitatkozni.

- Rendben. De legalább maga maradjon adásban…

- Hogyne... - recsegte Sorek és óvatos léptekkel, a páncélhoz képest meglepően fürgén mozogva leszökkent a szirtről, hogy biztonságos távolságból követhesse Kypet és újdonsült "barátját". - Mindent nekem kell csinálni… - mormolta maga elé, miközben kezei felett a páncél karvédőiből kivágódott egy-egy vibropenge…

Darth Waranous, amikor meglátta a magántermébe belépő Wenthart, a Jedi társaságában, igen elcsodálkozott. Nem gondolta volna, hogy ez a féreg még él.

Wenthar féltérdre ereszkedett Waranous trónusa előtt.

- Miért hoztad ide ezt a... Jedit, tanítvány? - a Sith hangjából csak úgy sütött a rosszindulat és a gyűlölet Kyp irányába.

- Úgy gondoltam hasznos lehet nekünk Mesterem! - Waranous gúnyosan elmosolyodott.

- Szóval úgy gondoltad! Mond csak Wenthar Nagyúr, ki a Mester én vagy te? - Wenthar nem pillantott a Mesterére. Sejtette, hogy amaz talán azon gondolkodik, hogy megöli arcátlan tettéért.

- Természetesen egyedül te vagy a mester, Nagyúr! - Kyp közben feszengve ácsorgott a terem bejáratánál. Nem jött beljebb. Az ősrégi faragások, amelyek a falakat díszítették, talán egyidősek voltak a Jedik Rendjével. Kyp látott már efféle faragásokat, még Exar Kun Massasi Templomaiban. A Jedit rosszullét környékezte a szinte tapinthatóan fojtogató, Sötét Oldal jelenlététől. Aztán a tekintete Waranous trónusa felé irányult. A Sith Lord, éjfekete köpenyt viselt, arany mintázatokkal díszítve, Sith rúnák voltak, ezt Kyp rögtön felismerte. A trónus obszidián kőből volt kifaragva, rajta ugyanolyan ősi csatajeleneteket bemutató faragványok voltak, mint a terem falain. A trónus lépcsőit koponyák és ki tudja milyen gonosz teremtmények csontjai díszítették. A Lord arcát elrejtette a csuklya, amit viselt.

- Lépj beljebb Jedi! Légy üdvözölve szerény hajlékomban! - a Lord nagyvonalú gesztussal Kyp Durron felé intett, hogy jöjjön közelebb. - Mondd el hát, mit akarsz tőlünk!

Kypet abban a pillanatban, ahogyan egy lépéssel beljebb lépett, elkapta az Erő egyik látomása... lehunyta a szemét egy pillanatra, és látta maga előtt a galaxist évekkel később... látta a sötét energiát, ami megőrjíti a Jediket, egyiket a másik után, amíg annyira meg nem dől a bizalom ismét a Lovagok és a Szövetség népei között, hogy egymásnak feszülve újabb polgárháború törjön ki... látta Hamner Mestert holtan, Sebatyne Mestert, ahogyan a Szenátus előtt kivont fénykarddal bejelenti a Jedik hatalomátvételét, Luke Mestert egy lilás-feketés, sötét, alaktalan felhő közepén a fiával, Bennel, elveszve és üldözve.. Hant, aki annak idején megmentette a Kesselről és feleségét Leiát egy szövetségi börtönben... őt magát pedig az egyik utolsó szabad lábon lévő, menekülő Jediket, ahogyan próbál elrejtőzni, próbál menekülni és harcolni a Sötétség ellen, ami sokkal mélyebb és ősibb, mint amivel a Jedik az Uralkodó óta találkoztak... és ami most itt állt előtte.. ugyanaz.. vajon tényleg ugyanaz?

Kyp nem tudta. Nem tudhatta, hogy ez a Sith Lord fogja-e elhozni a sötétséget a galaxisra, vagy valahol teljesen máshol rejlik a fenyegetés... de látta a jövőt, és eltökélte, hogy ő annak a jövőnek nem lesz része.. Kyp Durron, aki azóta, hogy a Vong háború idején a Hapan szektorban vívott harcok során felfedezni vélte önmagát és elvetette a további agresszív, harcos cselekedeteket; az eltelt húsz évben mindig a háttérben, a második vonalban töltve, minden alkalommal elutasítva, amikor valamelyik Jedi bajtársának segítséget ajánlott, most újra az első lesz, aki kivont fénykarddal felveszi a harcot a Sötétség ellen.

Kyp gyorsan felmérte a helyzetet... a Lordon és Wentharon kívül vagy egy tucat vörös és kék köpönyegekbe öltözött kultista tartózkodott a barlangban..

- Mondd hát, Jedi, miért jöttél ide? - a Lord szája széles mosolyra húzódott, ahogyan megérezte a Kypben felgyülemlő Erőt.

- Azért, hogy még azelőtt véget vessek a gonoszságodnak, mielőtt elkezdődne! - válaszolt Kyp egészen halkan és nyugodtan, nem engedve a Sötét Oldal szorításának. Biztos volt benne, hogy düh nélkül is beteljesítheti a küldetését és megszabadíthatja a galaxist ettől az alaktól... ahogyan kivont fénykarddal lassan megindult a Lord felé, amaz elnevette magát, és kezeiből villámok lövelltek ki. Kyp maga elé tartotta a kardot, miközben szeme sarkából látta, hogy a kultisták és Wenthar megindulnak feléje... hagyta, hogy a Sötét Energia egyre inkább felsűrűsödjön a kard előtt, egyfajta gömbvillámot alkotva...

- Megvédlek a Jeditől, Mesterem! - rikoltotta Wenthar, és vörös fénykardját feje fölé emelve Kypre vetette magát, aki abban a pillanatban arrébb lépett és oldalra fordította a fénykardot, hogy a felgyülemlett energiák minden irányban a kultistákba és a vadul rohamozó Wentharba csapódjanak. A Végrehajtó fájdalmasan felkiáltott, ahogyan az elektromosság átjárta a testét, és összecsuklott, csakúgy, mint a kultisták.

- Nos - fordult vissza Kyp a Lord felé. - Felkészültél, hogy visszaküldjelek a sötétségbe, ahonnan jöttél?

- Ostoba bolond! - Waranous kezeiből hirtelen vérvörös fénycsóvák lövelltek ki, és beborították a Jedi testét. Kyp nem tudott védekezni ez ellen az irdatlan energiakitörés ellen. Aztán megérezte, hogy ami vele fog történni, az rosszabb lesz a halálnál is. A Lord eszelős és kéjes vigyorral az arcán, nézte amint a Jedi őrjöngve üvölteni kezd a fájdalomtól. Kyp életenergiái, egyenesen a Lord testébe vándoroltak. Kyp előtt lepergett az élete, miközben üvöltött a borzalmas kíntól. Aztán...

Megadta magát. Nincs halál, élet van, mondta el magának, mintegy utolsó ima gyanánt. A Jedi bőre összefonnyadt és pillanatok alatt évtizedeket öregedett. A belsejéből mintha kitépték volna a szerveit. Végül, a folyamat végén csupán egy összeaszott burok maradt belőle, amelyben még mindig pislákolt az élet. Kyp búcsút vett minden szerettétől, és remélte, a halála majd értelmet nyer akkor, amikor egy másik, hatalmasabb Jedi végez ezzel a rettenettel. Kyp Durron átadta magát az Erőnek, és eltávozott oda, ahol az egykoron élt Rendtársai is voltak. Az Erő honába...

Amikor a Jedi összeaszott teste a padlóra hullott, Waranous elégedetten lépett oda a holttesthez. Közben kultisták léptek be a terembe.

- Takarítsátok el ezt! - Kyp holtestére célzott.

Tanítványa, Wenthar az előbb bebizonyította a hűségét. Az életét akarta odaadni Mesteréért, vagy a tudásért? Az egykori Végrehajtó szörnyű állapotban leledzett. Az iszonyatos energiakisülés telibe kapta. A két karja tőből leszakadt, a bal lábából pedig csak csonk maradt. Jobb lába térdnél a semmiben végződött. Wentharból egy eleven fájdalom maradt csupán. Egy torzó. Teste iszonyatosan összeégett. Ajkai szavakat próbálta formázni, de nem ment neki. A Lord odalépett tanítványához és letérdelt mellé. Kezeit az összeégett homlokra rakta és ősi sith imát kezdett el mormolni. Ujjai végén lilás fény jelent meg, és a Végrehajtó szellemét a testben tartotta. Visszahozta a halálból. Hogy egy átkozott és siralmas életre kárhoztassa. A Lord felállt és gyors parancsokat osztogatott.

- Vigyétek Lord Wenthart a műtőbe! Igyekezzetek! - négy kultista máris egy gravihordágyat hozott, és óvatosan ráemelte a torzót. Wenthart elvitték, mestere a hordágy mellett lépdelt. Ott akart lenni tanítványa újjászületésénél...

Órákkal később, miután a droidok elvégezték Wentharon az életmentő műtéteket, elkészült Waranous nagy műve. Az egykori Végrehajtó immár nem volt embernek nevezhető. Végtagjait mechanikus robotkarok és lábak helyettesítették. A megmaradt belső szerveket egy fémpáncél rejtette, az életfenntartó rendszerekkel együtt. Csontjait hideg fémmel ötvözték össze, halálos elegyként. Az arcát pedig egy éjfekete páncélsisak rejtette el. Wenthar kísértetiesen emlékeztetett valakire. Egy másik Lordra a Sithek Rendjéből. Amikor a droidok aktiválták a létfenntartó, exoszkeleton rendszert, Wenthar lélegzése ördögien ismerős volt. Egyenletes szuszogás, ki és be.

- Hogy érzed magad tanítványom? - Waranous elégedetten szemlélte a művét.

- Jól Mesterem! - a fémes hangzás, a személytelen, érzelemmentes droid hang, mindez ismerős lehetett volna egyes jediknek. Főleg a Luke nevű féregnek.

Wenthar azzá vált, aki egykoron rettegésbe borította a galaxist. Azzá, akinek nevét rettegték milliárdok. És aki végül elbukott a Sithek útján.

Wenthar kísértetiesen emlékeztetett Lord Darth Vaderre...

Sorek a barlang szájánál egyik kiugró kisebb szikla mögül figyelte, ahogyan Kyp teste elenyészik a terem átellenben lévő végében ülő alak kezeiből érkező villámok között... nem sokkal ezután további alakok és droidok érkeztek a terembe, hogy összeszedjék a "járulékos veszteségként" szanaszét heverő alacsonyabb rangúnak tűnő galeri-tagokat. Sorek elgondolkodva hümmögött a helyszínre érkező meglepően modernnek tűnő medikai felszerelés láttán... akármennyire is szedett-vedett társaságnak tűnt ez a banda, mégiscsak kicsináltak egy Jedit, és mégiscsak voltak modern eszközeik is... a Mandalori harcos lassan visszahúzódott a sötétségbe, és majdnem beleütközött a mögötte toporgó két kommandósba.

- Valamit tennünk kell... - hebegte az egyik, miközben idegesen, egyúttal sikertelenül bökdöste a rádióját. - Még mindig nem tudom elérni a kompot..

Sorek elmosolyodott a sisakja alatt. Persze, hogy nem, gondolta, amikor zavarom az adásotokat amióta bejöttünk ide a Jedi után.

- A legjobb lesz, ha visszamegyünk - recsegte végül, de az alacsonyabb kommandós, egy rohamsisakos Duro idegesen megrázta magát.

- Csak úgy visszavonuljunk? De hiszen végeztek a Jedivel... - Azért látszott rajta, hogy ezzel ő sem azt akarja javasolni, hogy csatakiáltással rohanják le a csuklyás társaságot.

Sorek felsóhajtott a sisakja alatt, és ökölbe szorította a kezét. A bal csuklóján lévő fémreteszből két mérgezett tű fúródott a kommandósok nyakába a sisak és a páncél sebezhető eresztéke között, akik egy hang nélkül estek össze. Sorek bólintott. Nem akart szemtanúkat, saját magán kívül természetesen... hangtalanul kihátrált a járatokból és visszaindult a komphoz. Ha úgy vesszük, gondolta, a feladatot elvégeztem. Senkit nem fog érdekelni, hogy pontosan hogyan halt meg a Jedi... ha pedig mégis, akkor még mindig eldöntheti, hogy kinek és milyen áron adja tovább az információt arról, hogy a Prakith barlangjaiban jedigyilkos szektások laknak...

Waranous, miután kilépett a műtőből, két kultistának intett.

- Készítsétek elő Lord Wenthar hajóját indulásra! - amazok meghajoltak majd elsiettek a dolgukra. Waranous a tróntermébe sietett. Magára hagyta Wenthar Nagyurat, hogy legyen egy kis ideje megbarátkozni az új külsejével.

Szándékosan járt el úgy, hogy tanítványa hasonlítson az egykor rettegett Vaderre. Bár a sisak és a páncélzat inkább a több ezer éves Sith tradíciót tükrözte, Waranous nagyon jól tudta, hogy ez csak jelentéktelen apróság. Mert a félelem a lényeg, amit Wenthar külseje kivált. Nem volt még olyan régen Darth Sidious és Vader rémuralma, hogy a galaxis lakói ne emlékezzenek a két legendás Nagyúrra. A birodalmiak tisztelettel, a lázadók és a nevetséges Új Köztársaság pedig félelemmel vegyes gyűlölettel.

Waranousnak ugyanis nagyon tetszett a Birodalom sötét korszaka. Tetszett neki Darth Sidious egész lénye, művei és eljárásai. Tetszett neki az a Rend és Birodalom, amit ez a Sötét Zseni létrehozott. Szándékosan akart rájuk hasonlítani a tanítványával. A galaxis lakóinak olyan Sötét Ikonok kellenek, akikre rettegéssel emlékeznek. Ahogy áttanulmányozta a Wenthar holodiszkjein lévő több ezer éves galaktikus történelmet, egyvalamire rájött. A Vong Invázió után, a régi Sithek, egész kinézetükkel és eljárásukkal már nem tűntek olyan félelmetesnek.

Palpatine és Vader viszont azok. Félelmetesek, és rettegést keltenek még közel hatvan évvel a haláluk után is. Waranous pedig azt akarta, hogy féljenek tőle, hogy engedelmeskedjenek neki...

Wenthar elég hamar megszokta a páncélbörtönt, ahol hátralévő életét le kell élnie. Eleinte ormótlannak tűntek a mozdulatai, de aztán az Erő segítségével határozottabbá és magabiztossá váltak a léptei. Tudta jól hogy mi volt a Mester szándéka az átalakításával. Hát persze hogy tudta! Minden porcikája fájt, de a fájdalom erő, a harag erény és a halál az valójában maga az Élet.

Sith vagyok gondolta magában, a fájdalom az életem! Nincs Élet, Halál van! Egykoron Vader gyenge volt, de ő erősebb lesz. Sokkal erősebb! Mert őt nem kötötte semmi az Erő gyenge oldalához, mint Vadert. Neki nincs fia és bűntudata. Neki csak a Hatalom kell...

Darth Wenthar elől mindenki kitért, amikor meglátták. A félelmetes fekete alak, túlságosan emlékeztetett Valakire. A gépi szuszogás monoton egyenletessége, az éjfekete páncél, az arcot elrejtő éjfekete páncélsisak, mindez jeges rettegést keltett a kultisták szívében. Vader... ő tért volna vissza? A kultisták gondolatai eléggé zavartak voltak, ezt Wenthar is érezte. Végül megérkezett a trónterem bejáratához majd belépett. Odalépdelt a trónhoz majd letérdelt Mestere előtt.

- Mi a parancsa Mesterem?! - Waranous kegyesen intett, hogy felállhat.

- Elmégy a kapcsolatodhoz, ahhoz a Tierce-hez és felméred, mit tud nekünk nyújtani. Ha valóban annyi kincset őriznek azon a Polneye nevű sárfészken, akkor kellenek nekem azok a... kincsek! – Wenthar bólintott, de azért pár kétség még nyomasztotta a szívét.

- Ahogy óhajtod Mester, de mi van ha Tierce hazudik? - Waranous szemei résnyire szűkültek.

- Ha a Szent Holokronok egyikét használta, akkor nem hazudhat! Az Ereklye azonnal végzett volna vele, ha a szándékai hamisak lennének! - Ezzel Wenthar sem tudott vitába szállni.

- Igazad van Mesterem! Holnap máris... - Waranous közbevágott.

- Még ma tanítványom! A hajód már készen áll! Nem tétovázhatunk, érzem az Erőben, hogy hamarosan a halott Jedi társai idejönnek! Nincs időnk, menj Wenthar Nagyúr és tedd a dolgod! - Waranous intett, ezzel jelezve Wentharnak hogy távozzon. A Sith Lovag meghajolt.

- Óhajod szerint lesz, Mesterem! - Wenthar kiviharzott a trónterem sötét magányából, és a hangárba ment, ahol már várta a saját egyszemélyes hajója.

Hamarosan a Prakith légterét elhagyta a méltóságteljes, ősi Sith technológiával épült hajó. Hajtóművei nem voltak, hanem egy energia vitorla bomlott ki szép lassan az űr bársonyos feketeségében. A vitorla a napszeleket és az űr energiáit fogta be, így irányítva a hajót, és volt még egy előnye. Egyetlen érzékelő sem mutathatta ki a jelenlétét. Wenthar úton volt egy új szövetséges felé.


--- Vége az III. Fejezet 2. részének ---

Comments